Tanúhegyek túra

Tanúhegyek túra beszámoló képekkel a bakancs és fakanálon:

http://www.bakancsesfakanal.blogspot.com

Az az igazság, nem tudom hova lettek innen a bébielefántokról a beszámolóink. Törölte valaki? Volt Macinak is írománya, meg nekem is volt, Szomor, miegymás, egyszerűen eltűntek.??

VAgy kiraktátok mert nem tetszett??

Mindenesetre most jó kis beszámoló született, érdemes elolvasni. A fiúk részidejét majd ők maguk, de a dícséret feltétlenül jár nekik.

A lányok pedig, Kriszti és Anita meg én. :-)

A trónkövetelő....

Mint tudjuk és mint számtalan korábbi bejegyzés is bizonyítja a csapat
médiasztárja vitathatatlanul Vajdaúr volt eleddig.

Hogy a futóversenyek marketinganyagaiban való gyakori feltűnést mely
tulajdonságainak köszönheti, abba nem mennék bele, erről megoszlanak a
vélemények és a tudományos világ nem alakított ki még közös álláspontot.

Viszont aki a kiváló szekszárdi illetőségű verseny a Borvidék Félmaraton
honlapját meglátogatta mostanában, annak
feltűnhetett egy konok, a megpróbáltatásokat összeszorított foggal és
hősiesen tűrő Bébielefánt, aki Pheidippidészt, Batmant és a Delta főcimet
meghazudtoló elszántsággal törtet a csúcs felé összetéveszthetetlen
Bébielefántos atlétájában.

Igen!
Tamás az új generáció példaképe, a Mi Hősünk!

UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja

Jó rég nem született futós bejegyzés, szerintem azt hiszitek nem is futunk.
Pedig de, csak nem írunk.

Bár az idei UltraBalatonról még nem készült beszámoló (szerintem már nem is
fog) azért a tegnapi utánfutásról röviden szólnék.

Katával valamint a céges csapat pár tagjával mentünk ki, vonzó volt a nagy
mennyiségű zsíros kenyér elfogyasztásának lehetősége.
A magam részéről leginkább azért mentem ki (már a potya vacsit leszámítva),
hogy hátha valami motiváció-szerűségre sikerül szert tennem a bandázás és
nosztalgiázás közepette.

Ez részben sikerült is, jót kocogtunk, bár a "hivatalos" rajtot lekéstük, de
különösebben senkit sem érdekelt.

A laza kocogást annyira szó szerint kell érteni, hogy gyakorlatilag meg sem
izzadtunk, de arra azért elég volt a 30 perces kör, hogy étvágyat csináljon
a jó kis hurkazsíros és lilahagymás kenyerekhez. Be is nyomtunk tán vagy
hármat koponyánként.

Szasza testvére (nem jut eszembe a neve) kiszúrta rajtam az első UB-s pólót,
valószínűleg nem sok van már belőle használatban. Igazából rajtam is csak
véletlenül volt rajtam, mivel bicajjal tekertem be a melóba reggel és azt
használom bringás pólónak, mert kellőképpen belehíztam, hogy ne lobogjon
tekerés közben.

Hamarosan a büfét kiittuk a teljes sörkészletéből. Nekünk még sikerült egy
üveges Edelweiss-ra szert tenni, de a többieknek utánunk már csak barna
Gösser maradt.
Ilyenkor egyébként óhatatlanul elkezdek mélázni a magyar vállalkozók
élhetetlenségén (vagy nemtörődömségén). Meddig tartana csekkolni a MAC
körüli eseméneket fácsén, wiwen ilyesmi helyeken. Aztán mikor ilyen van
simán dupla adag csapolt sört lehetne odakészíteni, ne adj isten valami
akciót kiötleni, hogy hadd fogyjon a cucc. Na mindegy, ez biztos csak az én
betegségem, hogy mindig ilyeneken agyalok.

Aztán roppant jól esett a patakparton hazagurulni, még viszonylag időben
haza is értem, hog diavetítőzhessünk egyet lefekvés előtt. (Boribon, a
játékmackó és Bömbi, a kisorostlán voltak a sorosak)

Amit viszon elkeseredetten kellett ma reggel konstatálnom az az volt, hogy a
cca 30 km városban tekerés három darabban (otthon - iroda reggel,
iroda-sziget majd sziget-haza este) valamint a nyamvadt 30 perces köröcske
utóhatását határozottan érzem a lábamban meg a hátamban. :(

Ha ilyen mértékben folytatom a punnyadást, nagyon nehéz lesz
visszakapaszkodni, úgyhogy akárhogy is de legalább a heti két futást meg
kell valahogy oldanom, nincs mese.

Gyapjaszsák éjszakai túra

Úgy látszik mostanában csak éjszaka érek rá túrázni, napközben lefoglal a munka, főzés mókuskerék, hétvégén pedig nyáron inkább kirándulok, fotózok (persze jobb géppel jobb képek születnének) és pihenek. De nemsokára beindul az őszi túraszezon, és több beszámolót kaptok gyaloglásról.
A Gyapjaszsák éjszakai túrán voltam Mariannal, Macival és Betti barátnőjével szombaton este. Kellemes idő volt, az eső is megkímélt bennünket. A rajthelynél Sukorón a Művelődési Házban sok ismerőssel találkoztunk, Pintér Józsi, Horváth Józsika, stb. Befizettük a nevezési díjat 700 Ft-ot, megkaptuk az itinert, és indultunk érintési pontokat keresni. Maci volt a térképész, s mivel ő már bicajozott ma közel 100 km-t ezért velünk tartott a kb. 10 km-es-nek szánt távra. A térképpel a kezében indult hegynek fölfele, helyes kis víkendházak mellett. Tempóját könyörgésünkre leányosra váltotta, így tudtunk vel felfele is menni. Hamar beértünk az erdőbe, és szinte hihetetlen, de a házacskáktól pár percre máris egy szurdokban találtuk magunkat. Izgalmas volt a sötétedés, 8 óra múlt, és az erdő sűrű fái közt szürkület volt rendesen. Kellemes tempót gyalogolva kerestük meg a kijelölt pontokat,  ahol  fákon kódszámok voltak elrejtve. Közben besötétedett, előkerültek a lámpák, és mint a kis bogarak, imbolygó fényekkel találkoztunk a többi túrázóval. Már akit felismertünk. De Tarnai Ferit nem lehetett elvéteni. :-) A Velencei tóra éjszakai is szép a kilátás, a fények csodásak, és közben csillagos volt az égbolt. Többször is megálltunk gyönyörködni. Próbáltunk Macival romantikázni, de inkább csak nekünk, lányoknak sikerült.  Néha elvétettük a jelzést, de azért nagyjából megtaláltunk mindent. A Likas kő sötétben is impozáns látványt nyújtott.
Pákozdvárnál csokit és külön kitűzőt kaptunk Nyevrikel Zsoltiéktól, ez a betétszám a túránál külön nevezést igényelt. Pákozdvár csak egy földvár, ami alig látható, egy kupac föld, de a történelem a lényeg.
Még felmentünk a Meleg-hegyre, ahol az antennák félelmetesen nyüszörgő hangja után jólesett az erdő csendje. Az erdőben sok túrázóval találkoztunk, mindenki a saját elképzelése szerint haladt, és annyi pontot keresett fel, amennyit akart. Lehetett 10, 20 30 km-et gyalogolni. A lámpával nem világítunk ugyebár egymás szemébe, így nem is tudom hány ismerőssel találkoztunk, csak a lábakat és nadrágokat láttam.
Hamarosan visszaértünk Sukoróra, megkerestük a Gyapjaszsákot, lenéztünk mégegyszer a tóra, aztán a célban megkaptuk a kitűzőnket, és egy finom virslit Brigitől, melyet azonnal elfogyasztottunk.
Egy bambi a kocsmában, és indulás hazafele. Kellemes esti program volt, némi sportértékkel fűszerezve.

Zselic 20 éjszakai túra

Tudom, tudom. Régen volt, talán igaz se volt :-). De kénytelen voltam egy kicsit játszani videószerkesztő programokkal és ezt vettem fel mintaprojektnek (magyarán ezen gyakoroltam). Azt ha már elkészült, íme :-D.

Kéne persze egy kis leírás is hozzá, de ahhoz most nem nagyon van időm. De egyszer csak megírom. A lényeg, hogy amit a képen láttok nagy cseppek az a valóságban súlyos és rettentő párás köd volt.

Amit még érdemes róla tudni, hogy aznap voltunk a Velence 10x bringaversenyen, ahol is 4 kört sikerült teljesíteni (majd leírom).

Aztán ez a túra éjjel 2-kor ért véget. Reggel meg mentünk Keszthelyre félmaraton futni. Szal frissek voltunk és üdék.

Jómagam meg is pusztultam Keszthelyen, de az már egy másik történet :-).

Kérdésem is lenne. Mi a jobb?

• csak leírás,
• csak fotók,
• fotók így videósítva,
• videók?

A válaszokat a kommentbe, mert azért elég sokat kell vele pepecselni (persze, ha már megvan mit, hogyan kell beállítani, akkor gyorsabb), szal ha nem muszáj, meg nem érdekes, akkor nem vesződöm vele.

No, Dübörgés és Rock'n'Roll!

Bakancs és fakanál

Immár készülőben lévő saját blogomba írtam élménybeszámolómat a Bodajki éjszakai túráról. Fogadjátok és olvassátok szeretettel, és nézzétek meg a többi írásomat is.

www.bakancsesfakanal.blogspot.com

Sajnos a fejlécbe elképzelt képet még nem sikerült feltennem, várom Vajdaúr és Jocó mint számítógépes géniuszok önkéntesen felajánlott segítségét, hogy sikerüljön.

Az Ultrabalatonhoz minden résztvevő Bébielefántnak gratulálok, pár sort arról is találhattok. És még sok minden egyébről, akinek kedve van, olvasson, és természetesen minél többet kommenteljen.

Bor, mámor, provance és futás - Szekszárdi félmaraton

Rég volt már, de csak nem mehetünk el mellette (zok)szó nélkül. Eme futás sava-borsa az útvonalban rejlő jelentős szintkülönbség, amit futás közben nem szoktak általában éltetni az atléták.

Aznap szép és üde időre virradt, majd kelt a nap, majd nyugodott is, merthogy szép idő volt. Lelkes és a 4Run kupának köszönhetően szokatlanul nagyszájú nagyszámú csapatunkat innen-onnan fújta össze a Duna felett kavargó nyáriasan meleg szél a rendezvényre.

Mackó Székesfehérvárról jött kocsival. Jocót haverok hozták le Budapestről. Mi meg innen Kaposvárról úgy siettünk, hogy egyből két autóval mentünk. Az egyikben Anita + Tamás. A másikban Kata + én.

A kaposvári különítmény élére én álltam 75 hófehér ló vontatta Tháliámmal. Tamásék mögöttem abban a végül is teljesen alaptalan hitben, hogy tudom merre kell menni. Én ugyan nem voltam vele teljesen tisztában, de harmadik útitársunk Moha bá egész Európa térképét tudja fejből, szal gondoltuk majd rá hagyatkozunk.

Sajnos aznap Moha bá nem volt a helyzet csúcsán. Mondhatni rondán betegeskedett. Kb. 5 percenként lekapcsolták nála a villanyt, ilyenkor kénytelen voltam 12 V-tal kiütni, hogy valahogy magához térjen, majd aztán végleg el is vesztettük. Ideiglenesen kómába süllyedt az öreg.

Mi azonban ekkor sem estünk kétségbe. Pedig, mint utólag kiderült nem ártott volna. Katának mobil telefonjába is be volt ültetve Moha bá kishuga, aki szintén elég jól tájékozódik térképről.

Sajnos hugi sem bírta sokáig, mert kicsit kimerült volt és tök nem volt energiája minket navigálni. No, innen vakrepülés tovább.

Ekkor jutott eszembe, hogy jó lenne a csapatot fényképeken megörökíteni, de elfelejtettem feltölteni a fényképezőt. Még jó, hogy azt nem felejtettem el, hogy magammal vigyem. Így azonban csak felesleges ballasztott képezett kocsink hátuljában. Mivel Kata mobilja is gyöngélkedett. Fénykép sem nagyon született az eseményről.

Szerk.:

Kivéve azt az egy-két darabot amit Jocó csinált. pl a kollegáival összeborulva, ijedt arcot vágva:

Szal aznap műszakilag igen a toppon voltunk :-).

No, de az istenek is úgy akarták, hogy elérjük Szekszárd városát, ahol gyorsan összefutottunk egy könnyes találkozás keretében Mackó pajtással, aki már arra kóválygott egy ideje.

Parkoltunk, ötöcködtünk. Neveztünk. Vártuk a délután kettőt, amikor is a hajnali hűvösben ellövik majd a versenyt.

Az útvonalról nem írnék, mert Jocó feltette a futoterkep.hu -s térképet 3-4 posttal korábban, azon látszik minden. Amit Jocó áttett ide:

Én előzetesen igen tartottam a szintektől, szal egész sokat edzettem (már a zselici dombság adta keretek közt) dombokon. Végül is jól sikerült a felkészülés, mert sok bajom nem volt az emelkedőkkel. No, de ennyire ne rohangáljunk előre.

Tamás eleve azt tervezte, hogy felégeti az aszfaltot, olyan pályacsúcsot fut. Így őt már a rajtpisztoly dördülését követő másodpercekben elvesztettük.

Mackó a szokott módján erősen kezdett. Kata, Jocó meg én, pedig egy brancsban vágtunk neki a távnak.

Az elején, amíg sík volt mentünk is együtt. Aztán jött az első komolyabb emelkedő. Majd egy még komolyabb, amely felvitt a kilátóhoz.

Jocó itt kissé elfutott tőlünk felfelé. Gondolom ez azért lehetett, mert bükki gyerek létére nem nagyon bírja az emelkedőket és minél gyorsabban túl akart lenni rajta :-).

No, innen egy kicsit üldözéses versenybe csapott át a rendezvény. Kata volt a biztos pont. Ő hegyen-völgyön azt a tempót mente, amit már oly sok rendezvényen megszoktunk tőle. A nem sokkal korábbi maratonon is pont ugyanannyi (1:02) volt a 10 km-es szintideje, mint itt a dombokon.

Jocó és Mackó a terepviszonyokhoz illesztették a sebességüket. Így hol elfutottak mellettünk, hol kicsit lemaradtak. És végül is majd az egész futáson ezt játszottuk. Mi mentünk egy tempót a fiúk meg röpködtek köröttünk, mint a legyek a ... no hagyjuk :-P.

A következő (jellemzően durva) emelkedőn Mackó bevárt minket. Innen egyébként egész szép kilátás nyílott a szekszárdi TESCO-ra, meg OBI-ra, de szerintem ezt ott kevesen látták.

Az igazság az, hogy itt már elég sokan sétálták meg a hegyet.

Aztán egy nagy sunggal jó  meredeken lefele. Jííííhhhaaajjjjj...

A nagy downhill után egy viszonylag hosszabb sík következett, ami az eltérés volt a tavalyihoz képest. Elfutottunk egy éppen épülő borospincéhez, amint keresztül is ment a pálya. Mondjuk nagy látványosság nem volt, mert épp akkor épült, de kuriózumnak érdekesség volt. Csak olyan rövid, hogy Jocóval ippen csak bele tudtunk kezdeni a "Boáááányyásssz, boááánnnyáásss..." kezdetű nótába aztán már ki is értünk.

Mivel ez egy oda-vissza szakasz volt (lásd. térpék) kb. 1-2 km-el megelőzve minket láthattuk Tamásunkat szembe futni. Ekkor még vidám volt, életerős és tapsikolt.

A pincénél és az útvonal számos egyéb pontján jó kis fröccsöket is szolgáltak fel, amivel mi, mint őszinte sportemberek nem éltünk.

A sík szakasz után jött egy hosssszzzú és a végén még jócskán meredek emelkedő is. No, itt már sétáltak sokan gazdagon.

Én arra gondoltam, hogy ha már nagyjából egy nekem viszonylag lassabb tempót futok, akkor legalább az emelkedőket megfutom, szal odahagyva a többieket futva igyekeztem felfelé. Jócskán elmentem nagyon sok ember mellett. Jó érzés volt :-).

Úgy láttam ez erőt adott sokaknak. Volt egypár ember, aki drukkolt nekem. Volt, aki szörnyülködve nézett rá. Volt akinek a szeméből sütött, hogy felvágósnak tart. Volt, aki hitetlenkedett. És volt néhány, aki a példámat látva szintén elkezdett futni.

Mackó eddigre egy kicsit már lemaradt, de Kata és Jocó is sikeresen megfutotta ezt az emelkedőt a saját tempójukban.

Felérve a tetőre leálltam és bevártam a többieket. Ekkor szépen elment mellettem egy csomó ember, akiket felfelé leelőztem és értetlenül nézték, hogy ha már felfutottam miért nem megyek tovább, merthogy onnan meg már lejtett a pálya.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy gratuláljak Marcsinak a Minden-Kor futóklubból, aki, mint mindig, itt is hihetetlen kondiról téve tanúságot el is szaladt mellettünk :-).

Először Jocó jött meg. Ő nem akart várni, szal elindult lefele. Aztán Kata is. Suhhhh...innen meredeken lefele.

Lent némi frissítő várt és rövid sík átkötő a következő dombhoz. No, ez az utolsó már nem volt annyira meredek és hosszú azért.

Közben nagyszerű diskurzusokat folytattunk a többi futóval. Nem hajtott a tatár. Szépen kényelmesen nyomtuk síkon, lejtőn, dombon egyaránt.

Még a verseny előtt valahonnan azt az infot kaptam, hogy másodszor már nem kell felmenni a kilátóba (ahova az első emelkedő végén fel kellett kaptatnunk) és így mindenkinek nagy elánnal mondogattam, hogy ha felérünk a nyeregig, akkor onnan már végig lejt. Szegény Kata meg el is hitte nekem.

Aztán a nyereghez felérve döbbenten szembesültünk vele, hogy innen még egy durva meredek részt a kilátóig felfelé kell futnunk. Hát igen rossz lehetett Katának, aki lelkileg már arra készült, hogy aznap több emelkedőt nem kell futnia, aztán egyszer csak kiderül, hogy mégis, oszt nem is akármilyet. Sorry, nem volt szándékos.

A kilátóba felérve kihasználtuk az alkalmat és kicsit körülnéztünk. Onnan fentről szép a város. No, de innen már tényleg csak lefelé volt az út.

A lefele az az én irányom. Szeretem. Mentünk is jó nagy tempóban. Csak úgy suhantak a fák meg az eldobott műanyag poharak mellettünk.

A lejtő aljában összeszedtük Jocót is, aki gondolom időközben úgy döntött, hogy ha csak kb. 1-200 méter van köztünk, akkor már nem fut be egyedül.

Aztán már csak 1-2 km-nyi sík volt vissza a befutóig. Hagytuk, hogy Kata diktálja a tempót. Ő viszont úgy megtáltosodott a cél közelségétől, hogy végül is az utolsó 500 méteren (ami azért szemét módon emelkedett) Jocó le is szakadt tőlünk.

Lehet az volt a gond, hogy itt kezdtem el hangosan énekelni a Lionking ismert betétdalát. Hát kaptam is csúnya tekinteteket jobbról-balról. Volt akit ezen a kicsi emelkedőn már úgy húzott felfelé a társa, meg volt olyan is, aki már csak sétálni tudott, én meg ott énekelgettem futva, de hát ez van. Vagy B megoldás, hogy a hangom nem volt a megfelelő tónusban akkorra már :-).

Így értünk aztán be 2011-ben a szekszárdi félmaratonon.

Tamás, ha jól emlékszem 1:52 körül futott. Kata, meg én 2:19-et. Jocó 1-2 perccel utánunk jött be. Mackó meg még 5 perc múlva.

Szegény Tamás, mire mi beértünk már vagy egy félórája ácsorgott az átizzadt cuccában ránk várva. Egy kicsit meg is fázott.

Aztán felvettük a befutó csomagot, ami igen bőséges volt. Már pontos leltárt nem tudok adni, de volt benne több csoki is, meg bor, ha jól emlékszem. Mondjuk a befutó csomag felvételéhez elég sokat kellett várakozni, de ez legyen a legnagyobb baj.

Befutáskor érmet is kaptunk, amiért külön dicséret mert igen ötletesre sikeredett. Az alakja egy boroshordó tetejét formázza.

Aztán lezuhanyoztunk. A szekszárdi félmaratonok hagyományához híven szívmegállítóan hideg vízben. Zuhanyzás után harmatfriss voltam és kemény, mint a jég.

Szerk.:

A zuhanyzót ugyan nem volt triviális megtaláni, de aztán rájöttünk, hogy a "Itt lehet lámpafényben esküt tenni a Bibliára" tábla egyben a fürdőhelyiséget is mutatja.

Aztán a kötelező pizza party. Jó kis pizzát mérnek monnyuk arrafelé, sajnos a nevét nem tudom a vendéglőnek.

Aztán széledtünk ki-ki haza.

Summárium: jó és dög meleg volt. Kivéve a zuhanyzóban lévő vizet, ami így kellemes kontrasztot alkotott az időjárással. Én jól éreztem magam. Szívesen megyek majd jövőre is.

Addig is, Dübörgés és Rock 'n' Roll!

Kinizsi 100

2004-ben voltam az első teljesítménytúrán. Azóta sok-sok kilómétert beletettem a cipőimbe és a lábaimba. Valahogy eddig nem volt érkezésem egy 100-as túrára.

Pedig tetszik a hosszú túrázás. Van Bakonyi Barangolás 70, Corvin 80, Piros 85 a tarsolyban, de 100-as nem volt még idáig.

Idén sem terveztem, aztán 2 héttel a túra előtt úgy gondoltam elmegyek.

A rajthelyre jutásba B. Feri kollégája segített eljutni (no és Zsuzsa és Feri természetesen).

Viszonylag korán megérkeztünk a rajtba és beálltunk a sorba ami szépen hízott ahogy telt az idő.

Sorbanállás ideje viszont nem volt hosszú 5 perc alatt az inditóasztalnál voltunk. Igaz mi előre már beneveztünk.

Furcsa volt, hogy nem övtáskába vagyok, hanem hátizsákba, de ezen a túrán nem illik depózni, így viszont szűknek bizonyult az övtáskám.

A hátizsákba tettem egy esőkabátot, váltózoknit, 2 szendvicset (1 meg is maradt), csokit és gumicukrot. No és persze 2 fél literes innivalót). Plussz botokat is vittem magammal. Tiszta túrázó kinézetem lett..:-))

A rajtból szokásos sietős tempóban indultam el, és a Piros túrából ismert útvonalon kellett haladni egész a Kevélyig. Itt azért még viszonylag többen voltak előttem, de mivel emelkedett az út amit én szeretek, sikerült sok embert megelőzni. Pár futó engem is lehagyott. Pár ismerőssel is találkoztam, de összeségében ezen a túrán jóval kevesebben voltak a kemény magból. Annyira sietni nem kellett mert az első pont nyitását nem szerettem volna megelőzni. Pont nyitásra értem oda, de addigra már kb. 90 ember elment. Ha az orvosi papirt és egyebet szigorúan vesznek a szervezők, a pont nyitvatartást is úgy kéne kezelni. A pontőr egy kedves ismerős volt, aki most nem dobta porba a sapkáját..:-))

Itt megettem egy szendvicset mert marha éhes voltam. Előző este Mr. Big koncerten voltam és 1 órakor értem haza. 3.50-kor meg már kelltem. Reggelizni nem volt időm:-))

A frissités után picit bele lehetett kocogni, bár voltak köves, sziklás szakaszok, ahol azért vigyázzni kellett.

A következő jó 20 km-en nem történt semmi extra. Csak menni kellett. Jókedvűen és aránylag kellemes tempóban gyűrtem a kilómétereket.

A második pontnál kihelyzett büfé volt. Itt előzött meg Lupus, B.Feri aki picit késöbb indult el. Igaz ők elvileg futottak. A büfében ittam egy bodzaszörpöt, meg egy vizet mert nagyon meleg volt. Majd egyből továbbindultam.

Egy kavicsos szórt út következett ami nagyon nem szeretem szakasz volt. Nehézkes volt rajta a haladás.....

De mint minden útnek, ennek is egyszer végelett.

Gyakorlatilag emlékezetes dolog nem nagyon történt a túrán. Szépen haladtam előre. Igazából semmi jele nem volt annak hogy most ez egy  különleges túra.

A Pilis nyereg. Erről sokat olvastam, hogy sokan levágják a szerpentint. Sajnos most is láttam ilyet. Nem is értem minek jönnek el, de tényleg. A nyereg után elkezdett esi az eső.

Mire beöltöztem esőkabátba, addigra meg elállt. Elázás még volt többször is, csak már a kabátot nem vettem fel többször.

Leányváron az egyik porta előtt a tulaj kirakta a slagot, hogy lehessen ínni. Rendes volt tőle. Mint hallottam ez már több éves hagyomány nála.

LAssan beértem Dorogra. No ez a rész volt ismeretlen számomra. Meg az utána jövő Nagy-Gete. Erről a csúcsról sokat hallani, hogy a dög melegben gyilkos. Most nem volt napsütés, és én igen könnyed menetnek ítéltem meg a feljutást. Szerintem melegben sem egy extra nehéz dolog. De ez csak az én véleményem persze.

Lassan Megérkeztem Mogyorósbányára. Féltáv. Kocsma. B.Feri a padon. Zoknicsere. Hideg kóla. Szusszanás.

Innem Ferivel már a végéig együtt megyünk. Beérve a Gerecsébe már ismét olyan útvonal ami számomra ismert. Nyerges túrából vagy a Gerecséből. Péliföldszentkereszten megkerüljük a helyes úton az "objektumot". Ott állók elmondásából kivéve, ezt kevesen tették meg. Sajnos. No mindegy.

Említésre méltó momentumok amik még a végéig voltak:

-Bányahegy. Erzsi meglep minket. Hideg kóla és sajtburger. Fasza volt.

-Kolduszállás. Az út mellett távolról egy világító tárgyat veszünk észre. A Gerecse céljából ismert Hot-Dog árus. Ezen jót mulatunk. Feri be is tol egyet.:-)

- 90 km. Elgondolkodom, hogy minek is akartam 100 km-t menni. Nem vagyok fáradt fizikálisan, bár a mozgásomon már látszik a megtett kilóméterek súlya. Inkább fejben küzdök az éjszakával.

-Baj. Egy nagyon szép kálvária kíséri utunkat, de nehezen járható az út ami előtte halad. Szegény öregek akik végigjárják alkalom adtán. Nem irigylem őket.

Az utolsó kilóméterek. Jó érzés. Beérünk. Nekem 18 óra az idő. Ami lehetne jobb is, de elsőre meg vagyok elégedve vele.

Kezd elmúlni a soha többet százas érzés.

Hát ennyi volt. Megvan az első:-)

Eltelt néhány hét!

Most már éppen azon gondolkodom, hogy szeptember 10én megcsinálom a BEAC MAXI 110-et..:-))

Friss hírek

Május 29-én éjfél után MACI sikeresen teljesítette a Kinizsi 100-at. Vele együtt immár két elefánt is teljesítette egybefüggően a 100 km-es túratávot.

Gratulálok! A részletekről, kínokról és örömökről majd ő maga hamarosan...

Pétfürdői tavaszról

A szombati Pétfürdői tavasz nevű első rendezésű túrán, 2,5 bébielefánt képviseltette magát. Erzsi és Csilla (ő még csak félig bébielefánt, mivel a méretek még hiányosak) indító-nevező-érkeztető pontőrként, Maci pedig gyalogos és biciklis teljesítőként vett részt a túrán.

Az időjárás szupernaposkellemes mivolta miatt jó túrának néztünk elébe. Reggel már 6 óra után pakolással, rendezkedéssel kezdtünk, némi egyeztetés, a hiányosságok megszüntetése (már ahol sikerült) aztán mosoly az arcokra, és 3/4 7-kor elindult az első túrázó. Hamarosan Maci is megérkezett, aki nem hozott biciklit, mert nem bírta betuszkolni a kocsijába. Ámde nem volt szerencséje, mert a rendező Zoli, (Körmöczy Zolit a tavalyi Bakonyi Mikuláson ismerhettétek meg, ő is eljött hozzánk fánkot enni) kölcsönzött neki, így kénytelen volt letekerni a kisebbik, 26 km-es távot. Ezután természetesen a hosszabb gyalogoson is elindult, és becsülettel teljesítette.

Érkeztek a túrázók, a Bakony Bike kerékpáros egyesület tagjai, majd később iskolások, Ősiből és Pétfürdőről. Sokkal többen neveztek, mint gondoltuk, ha jó volt az összesítésem 178 induló volt összesen a különböző távokon. Sajnos kerékpáros kevés volt, de Lőrinc Gabi nem hagyott cserben, tekert egy jót, és már korán be is fejezte, az elsők között érkezett vissza.

A túrázók között üdvözölhettem Mariannt, aki gyermekeivel a 7-es távot választotta, és nem bánta meg. Bödő Betti is eljött tesójával, és édesapjával, neki is köszönöm, hogy eljött.

A rajtolásnak helyet adó iskola igazgatója nagyon kitett magáért, ő is gyalogolt természetesen, és mindenben segítette a szervezőket. A jelzések szerint a pontőrök kedvesek voltak, az ellátás elég, a hosszú távon kialakult szalagozási és kék jelzési hiányosságokat pedig jövőre biztosan kijavítják. Sajnálatos módon átszalagoztak nekünk néhány fontos helyen a jóakarók. Ezúton is köszönöm nekik, hogy rontani akarták a túra jónak ígérkező hírnevét.

A távok, 7, 14, és 26 km gyalogos, és 26, majd 55 kerékpáros volt. Érintettek néhány szép látványosságot, pl. Ösküi kerektemplom, Tányérfenyő, stb. és az útvonal első része nagyon látványos helyen haladt, kellemes talajon, szép panorámával. Erről a túra végén magam is meggyőződtem.

Visszatérve a nevezésre, és a feladatomra, amint befejeződött a rajtoltatás (10 óra 20 perckor indult el az utolsó gyalogos) kezdtek beérkezni a bicajosok, és a rövid távon túrázók. Addigra Edináék kenték a kenyereket, szelték a hagymát, és töltögették a szörpöket. Később ebben is segítettem, délután kettőig megállás nem volt. Akkor volt idő egy kis falatozásra, mert a hosszú távosok már nem tömegesen érkeztek.

Fél öt körül Zoli elkezdett telefonálgatni a gyanúsan sokáig kintlévőknek, így két eltévedt és elfáradt túrázót behoztak kocsival. Mi nekiindultunk hogy leszedjük a szalagokat. Minden szemetet begyűjtöttünk, azt is amit nem a mi túrázóink dobáltak el, és én is megcsodálhattam a szép panorámát, az árvalányhajakat, a környező tájat. A rövid távunkból hosszabb lett, mivel a két utolsó induló elé mentünk, mert ugyancsak kifutottak a szintidőből, nem szerettük volna, ha bárki kint marad. Így 7 órára értünk vissza, az összes túrázó beérkezett, igaz van, akit a tévé előtt ülve kaptunk el telefonon, mert elfelejtett szólni, hogy nem jött be a célba. Pedig szerintem nagyon szép oklevelet, és kézzel készített agyag plakettet kapott mindenki aki teljesítette valamelyik távot.

Mire visszaértünk, már minden össze volt pakolva, ki volt takarítva, csak az Edináék által főzött gulyást kellett megennünk. Ez a nap ez a feladat jobb fogyókúra volt, mint a túrázás. :-) Nem volt idő enni, de nem bánom, jól éreztem magam, köszönöm ezúton is a rendezőknek, (Zolinak és Ferinek) hogy meghívtak. Edinának köszönöm a fincsi kaját, a túrázóknak pedig köszönöm, hogy megtiszteltek bennünket és eljöttek.

Remélem jövőre a bébielefántok sem hagyják ki.