Szomorú bébielefánt panaszai (2)

Hát ezt nekünk jól elqurták! Az október elsejére időzített maratoni csúcsformát(?) hogyan fogom (fogjuk) átmenteni 15-re? Szerencsére Monspart Sarolta felrakott egy rövid tájékoztatót a BSI honlapjára - kétségbeesett, rutintalan maratonfutók hogyan őrízhetik meg csúcsformájukat - talán úgy sikerülhet.

Minden esetre bébielefántok egy kis (de annál lelkesebb) csoportja, miután nehezen magához tért az utolsó hétre tervezett henyéléssel töltött napok közben váratlanul érkezett hír okozta sokkból. Tegnap egy már korábban ismertetett kört teljesített a festői szépségű Deseda-tó partján. A lemenő nap fényében megkezdett futás első néhány km-ben elég rendesen meg voltunk "zakkanva". Vajdaúr kétségbeesett hangon tájékoztatott, hogy rettenetesen lassú a tempónk, és úgy érzi, hogy nem is tudna jobbat teljesíteni. Ez lenne az a bizonyos maraton-futó csúcsforma? Miután én is elég nehézkesnek éreztem mozgásomat, nem túl nagy meggyőződéssel biztosítottam őt róla, hogy ez így normális, mert vasárnapra kellene a maximumnak kijönnie. Szerencsére az ideális futóhőmérsékletű kellemes őszi esti futás a végtelenül nyugalmas természetben lassan feledtette velünk szánalmas igyekezetünket. Aztán féltávnál hirtelen - minő meglepetés - két újabb - komoly bemelegítést végző (Betti, Gabcsi)- bébielefántba botlottunk. Ha már ilyen szerencsésen összetalálkoztunk (az előzetes telefonos megbeszélés szerint) együtt folytatuk utunkat. A táv második fele már egészen jó tempóban folytatódott, végül is én futottam elöl. Így aztán az 1:26:38-al befejezett kör egy jó közepes eredménynek számít. Kedvünk és erőnk lett volna még folytatni, de mivel a szürkületből kezdtünk lassan besötétedni, megelégedtünk az eddigi távval. A fényképes mellékleteket Vajdaúr alkalom adtán csatolja.

Összegezve, a kezdeti küzdelmes km-k után egy nagyon kellemes 15 km-es edzést hagytunk magunk mögött. Ez a csütörtöki futás mindenféle szempontból hosszútávfutáshoz ideális körülmények között zajlott. Csak remélhetjük, hogy 2 hét múlva is hasonló lesz.

További jó síelést!

A becsatlakozás pillanatai

Futás után jól esik a társalgás I.

Futás után jól esik a társalgás II.

Dupla dinamit

Ma kipróbáltam a Vajdaúr módszerét, vagyis kimentem reggel is és este is 1-1 órára.
A reggeli futással sok mesélnivaló nincs, hacsak annyi nem, hogy gyönyörűen sütött a nap és igen kellemes órácskát kocogtam a patakparton.

Az esti futásra nagyon kiváncsi voltam, vagyis, hogy mennyire sikerül regenerálódni néhány óra alatt. Ami azt illeti, az első percekben az izmaim erősen gondolkodtak rajta, hogy élnek demokratikus jogukkal és tiltakozásképpen nem veszik fel a munkát. Persze, ezután tisztáztuk, hogy nincs demokrácia, lévén az én izmaiam, tehát ha én azt mondom futunk, akkor futunk. Mire ezt megbeszéltük, kb. 2km mögöttem volt ezután semmi gond nem volt, sőt ellenkezőleg, nagyon is jól esett a dolog.

Szóval lehet hogy időnként ilyen napokat is be fogok iktatni.

Tudom nem volt túl érdekes, de látod mégis elolvastad ;)

Hasta La Victoria!

Piaci körkép: esett a cukor

Avagy hülye embernek párja nincs.

Hát az úgy történt tisztelt bíróság, hogy tegnap este is elmentem volt futni. Tamással 7-re mentünk moziba (Szuper nő az ex-csajom vagy valami ilyesmi, meg ne nézzétek még ha pisztolyt nyomnak a tarkótokhoz akkor se!), én meg még előtte akartam egyet futni. Mivel 17.20-kor sikerült elindulnom, úgy döntöttem egy laza 40 perc elég is lesz.

Elindulok a tó partján, majd 20 perc után visszafordulok, oszt mára annyi. Ez volt az 5let. Az ötlet jó volt, csak egy kis hiba csúszott a dologba. Sajnos az ebédet egy kicsit elnagyoltam a nagy rohangálásban és úgy tűnik a délután folyamán sem táplálkoztam rendesen, mert midőn 20 perc után elfogyott a tópartpon az aszfalt és visszafordultam végére értem vércukor tartalékaimnak is.

Mivel már máskor is voltam olyan idiota, hogy a végére jártam szervezetem gyorsan hasznosítható energiatartalékainak, egyből felismertem a helyzetet és mivel nem volt kedvem az utca közepén összecsúszni inkább a sétálást választottam. Hála Istennek se mobil, se pénz, se frissítés semmi nem volt nálam. Már azt terveztem, hogy az útba eső büfénél megpróbálok hitelbe cukrot szerezni, mondjuk az órámért, de idáig azért nem fajult a dolog.

Kb. 15 perc elgyengült végtagokkal történő sétálgatás után sikerült annyira regenerálódnom, hogy igen óvatos lassú iramba hazáig fussak. Odahaza aztán bevágtam egy csomag mazsolát és néhány kanál mézet, mire megnyugodtam.

Az eset utózöngéjéhez tartozik, hogy mozi elött még vettem egy csokit, meg egy csomag csak szájban olvadó drazsét nagy pánikrohamomban, de mivel nem vagyok szokva ennyi tömény csokoládéhoz el is csaptam vele a gyomrom.

Szóval Bébielefántjaim az Úrban. Tanuljatok eme idióta esetből. És a tanulság: mindig legyen nálad egy kanál méz, ha futni mész :-))). 

Aranyos edzés story :-)

Ma reggel 8 és 9 között futottam egy 10km-t. Az útvonal a Kaposvárt és Toponárt összekötő bicikliúton vezetett. Úgy tünt ma valami rendezvény van, mert ha jól láttam valami általános iskola alsó tagozatosait hozták ki a Desedára gondolom túrázni és játszani a szabadban.

Elég sokan voltak, több csoportban. Néhány csoport gyalog, mások biciklivel, szóval rendesen kellett kerülgetnem őket. Ami azonban megérte a gyermekek hamisítatlan beszólásai, amik feldobták az edzésemet :-).

Még Kaposvár fele tartottam, amikor szembejött egy kb. 30 fős csoport. A gyermekek életkorukat tekintve kb. 1 méter alattiak voltak. Ippen futok el mellettük, amikor egy vékonyka kis hang kiszól a tömegből: Fuss Forest, fuss ... :-)))

Aztán visszafele jövet kerülgettem őket. Épp lehagytam egy csoportot, de még hallótávon belül voltam, amikor meghallottam a hátam mögül az egyik tanítónéni oktató, hangsúlyozott, tanáros hangját: ...és nézzétek fiúk a bácsinak milyen lábizmai vannak .... :-)))

Aztán már csak apróbb szösszenetek voltak. Pl. nonstop kiabáltak előre, hogy: Futó, futó bácsi, vigyázz Marci jön egy futó... :-)

Hát tüneményesek voltak :-))).

3. K&H Olimpiai Futónapok, Kaposvár

Hmmm...ahogy írni szokták: nagy várakozással voltunk tele, úgy vártuk eme eseményt. Én délelött még azért biztos, ami biztos felkészülésképpen futottam egy 16,9 km-es (hivatalos táv Gabcsi elefánt által lemérve) Deseda kört. Tamás ennél kicsit tökösebb legény volt, mert ő szinte közvetlen a verseny elött délután kettő órakor teljesítette (igaz csak 15 km-es) távot.

No, az úgy volt, hogy kis rohanás után odaértünk a rajthoz. Hihetetlen, de mindenki a kék pólójában virított. Mi erre Tamással úgy gondoltuk, hogy juszt is a Bébielefántos pólóban fussuk. Hadd virítsunk a tömegben.

Résztvevők (nem mind a 2500, csak mi magunk): Anita, Betti, az ő nekijük apukájuk (aki igen jófej volt, majd később részletezem :-)), Gabcsi, Tamás, Jómagam.

Az egyből feltűnt, hogy az átlagéletkor 10 év alatt van és az átlagmagasság 1 méter alatt. Még el sem indultunk, amikor egy kis ovis csoport elénk állt, szépen felfejlődtek kézenfogva egysoros csatárláncba, egymás mellé. Rövid kérdésünkre az ovinéni közölte, hogy ők így kézenfogva fognak futni, nehogy elveszitsenek a 22 porontyból akár egyet is. Hát, nem lehetett egyszerű dolga. Mi mindenesetre kielőztük őket ezek után még a rajt elött.

A rajtnál félrenyomtam az órámat, utána meg úgy döntöttem, hogy nem érdemes mérni márcsak azért sem, mert lassan kezdett körvonalazódni a verseny képe, ami kb. olyan volt, mintha eleresztettek volna egy csapat kiskutyát és neked köztük kellett volna szaladgálnod egy meghatározott cél felé. A gyerekek természetszerűleg teljesen kiszámíthatatlan pályán mozogtak. Futottak előre, hátra, keresztbe. Megálltak, aztán hirtelen elindultak, leültek, felálltak stb. Szóval igen nagyon kellett koncentrálni, hogy az ember rá ne lépjen valamelyikőjükre. Ennek megfelelően a futás egy 3 km-es fartlekké változott.

A futásról többet nem tudok mondani, mert még bele sem melegedtünk vége lett, de legalább jól szórakoztunk. A futás után beültünk egy kis közeli kocsmába, ahol söröztünk kicsit. Ezt a produkciót a fentebb megemlített apuka állta. Köszi ezúton is ;-).

Még megvártuk az eredményhirdetést, aztán haza. Életem legrövidebb versenye volt. 5-re mentünk oda, 6-ra már el is jöttünk.

Az alábbi két képet találtam. Hátul bal oldalon vagyunk.

További képek az eseményről emitt.

Naplópó

 El*ott béta fríblog... Újra berakom a naplót, a véleményemet szalonképesen mostnem tudnám megfogalmazni..

Végre hosszú

Ma végre sikerült kivitelezni az eredetileg hétfőre tervezett hosszúfutást. 30km, a Rákos mentén 3 kör, 150 perc. A 2. óra után negyed óra alatt három holtpontot sikerült abszolválnom.... De aztán miután magamhoz tértem még volt erőm az uccsó kilométerekenkicsit megnyomni és mint látható blogolni is van kedvem és ezt jó jelnek tekintem. Mindenesetre úgy tűnik most is a pszihés felkészülésemmel van a fő gond :(

Ja, és  egy saroknyira itthontól zakóztam a sötétben egy eléggé szépet, de túléltem.
Majd frissítem a naplót is.

Egy edzés 213 pillanata

Vajdaur levele:

Megneztem, lemertem, hogy mennyi volt a futasunk. Kerekitesi hibakkal 35 km.

http://www.gmap-pedometer.com/?r=432483

Eloszor kiakadtam rajta, mert valami 22 jott ki, de aztan rajottem, hogy

az merfold :-).

Udv

GAbor

Vajdaur leírása az esetről:

Helyszín: ugyancsak Tamás.

Résztvevők: Kaposvár-Toponár, Deseda tó.

Bár tudom mindannyiótokat hihetetlenül érdekli, hogy milyen tudományos érvek és tapasztalatok alapján tettük a hosszú futásunkat pont egy keddi napra, de sajnos az elkeserítő válasz csak annyi, hogy Tamás ekkor ért rá. Ahogy a nagy mondás is mondja: "A futó akkor fut, amikor futhat, különben nem, vagy csak kicsit."

Az idulást delután 3-ra tettük, hogy még világosban hazaérjünk (ellentétben múltkori kis malőrünkkel - lásd korábbi bejegyzések). Ebből oszt lett egy 15.50-es indulás, de ezt még tartható időnek gondoltuk.

A terv: két kör, meg egy kicsi. Úgy számoltuk egy kör kb. 15 km. 35 km-t terveztünk. Az első kör fele kellemes aklimatizálódással és beszélgetéssel zajlott. Aztán felmerült, hogy Gabcsi bébielefánt is szívesen kijött volna futni, de munka jellegű ügyei ezt nem tették lehetővé. A kaposfüredi hídig aztán osztottunk-szoroztunk és míg Tamás frissített én felhívtam Gabcsit. A terv az volt, hogy mi kb. a második körben úgy este 6 óra fele érünk vissza ide a hídhoz, ha becsatlakozik, akkor még tud velünk futni egy kellemes 13-15 km-t és Tamás a másik oldalon állomásozó autójával visszahozza őtet majd emerre az oldalra és akkor mindenki nyugodtan hazamehet kocsival és nevethet és énekelhet és majd csicseregnek a madarak stb.

Az igenlő jellegű válasz után indultunk tovább. A túlparton egy kis malőrbe keveredtünk. Valamilyen véletlen folytán Tamás keveredett az élre és egyszer csak azt kellett észrevennem, hogy nem is csekély tempót kezd diktálni. Ez úgy az első körben kicsit soknak tűnt, hiszen még sok volt hátra. Néhány km-es vezetés után már kezdtem érezni, hogy ez nem lesz így jó, ezért egy bal kanyarnál féktávon megérkeztem Tamás mellé és a kanyarban a kigyorsítást megnyerve az élre állván jelentőssen mérsékeltem az iramot. Aztán meg is jegyeztem Tamásnak, hogy szerintem nekem egy kicsit sok volt az ő tempója, de nem akartam szólni, mert hogy hadd fussa a saját tempóját. Erre Tamás megjegyezte, hogy neki is gyors volt a tempó, csak azért futott ilyen gyorsan, mert úgy emlékezett, hogy amikor én futottam elől én kb. ilyen gyorsan mentem. No akkor meg is állapodtunk, hogy ezt úgy szúrtuk el, ahogy volt, de nincs mit tenni, majd később meg lesz a böjtje ennek is.

A kört bezárván az álló helyzetüre parkolt, Tamás által tulajdonilag birtokolt Mazda személygépjárműnél némi folyadékot és szilárd anyagot vételeztünk. Megállapítottuk, hogy még nem vagyunk nagyon rossz állapotba oszt indultunk tovább.

A második kör első felében az előző rohanás meg is hozta áldásos hatását. Nekem a lábam volt a szokásosnál fáradtabb, Tamás pediglen levegővételezési és pulzus problémákkal küzdött. A pulzust onnan tudom, hogy kicsiny órája örjöngő csipogásba kezdett, amikor Tamás túllépte a megengedett felső pulzushatárt (mivel ekkor már megegyeztünk abban, hogy én diktálom a tempót, ilyenkkor kicsit lassítottam - h'jaba no az átkozott jó szivem).

Itt jegyezném meg halkan, hogy a nagy rohanás megkezdése után még volt egy rövid beszélgetésünk a US Openről, oszt elhallgattunk, mint a bogár, aki ajtónak koppan. Ezt a méla hallgatást aztán már nagyjából a végéig megőríztük.

A 2. kör 1. felének végén aztán Gabcsiék vártak ránk. Anita + Betti is. Ők külön meglepetés voltak, mert rájuk nem számítottunk (legalább is én). Kicsiny frissítés. Ekkor tűnt fel először, hogy Tamás mellkasát kicsit kidörzsölte a poló. Gondoltuk nem baj a kocsiig még kibírja.

Tovább a 2. körön. Én sajnos akkor már csak egy tempót tudtam futni (25 km felett ez velem előfordul) mégpedig a sajátomat. Kicsit ott is hagytam a csapatot, de már nem volt kedvem senkire várni, amúgy sem maradtak le nagyon. Én meg kicsit már fáradtam, ezért mentem a magag iramába. Ezúton is bocsi, ha ez bunkóság volt.

A kör végén a kocsinál vártam be a többieket. Addig azzal mullattam az időt (kb. 3 perc), hogy frissítettem és a vádlimat egy nagy görccsé rendeztem. Bár ez utóbbinál nem kellett nagyon erőlködnöm, úgy tünt az anyatermészet ezt elrendezi helyettem.

Azt mindenki megérkezett. Tamás mellkasából már dőlt a vér. No, jó. Mondjuk ez kicsit túl van dramatizálva, de nézzétek meg magatok a mobilos képeket. No, nem volt szép látvány. Oszt, hogy őszinték legyünk Tamás két orcáján sem volt őszinte a mosoly ekkor már. Sajnos nem tudta leragasztani, mert nem ... nem tom miért, de valamiért nem tudta leragasztani.

Még volt 5 km. Anita maradt. Neki ennyi volt az adagja. Mi többiek futottunk 2,5-et a part mentén, majd vissza. A végére kicsit már sötétedett, de nem volt vészes. Ebben az esetben pont jól számoltuk ki az időt. A végén én még meghúztam, mert valahogy szokatlanul sok erőt éreztem magamban és tényleg jól is ment. Jól is esett.

Aztán beértünk. Kép alant. Mindenki jól elfáradt, de jól esett. Én különösen örültem, mert olyan jól éreztem magam, hogy még azt is megkockáztattam, hogy ez nem is volt 35 km. Tamás felajánlotta, hogy hazavisz, de én csak legyintettem, hogy innen már hazagyalogolok.

Hát ez egy rossz válasz volt. Alig, hogy elmentek. Begörcsölt mindkét vádlim. Meg kellett állnom és 5 percig kenegettem sport balzsammal (Arkánum, naná, mi más? :-)), mire újra járni tudtam. Aztán leszállt az est én meg fázni kezdtem, de mint egy kutya dideregtem. Aztán a nagy futás után a lábam is leblokkolt. Máskor a távolság kb. 5 perc laza gyalogolva. Most minden lépést megszámoltam. Szóval látványosan szétestem a végére. De aztán hazaértem és olyan jó volt egy jó meleg fürdőt venni (miután lenyeltem 3 kanál mézet magába, hogy kicsit a vércukrom helyreálljon :-)).

Technikai adatok: 213 perc futás, 4 frissítés, 35 km.

Utózengék: Se térd izületi, se izomlázi problémák másnap. Ez komoly örömmel tölt el. Talán meglesz a maraton idén is. A talpamat sem tette tönkre az új cipő. Talán kezdünk összeszokni :-). Másnapra már tudtam rövidebb-hosszabb ideig összefüggő mozgásokat is generálni. De szüleim megnyugtattam, hogy 1-2 hét és visszanyerem eredeti mozgáskészletem akár 60%-át is :-))). Ami sokkal jobb, mint az a 40%-amit első látásra az orvosok mondtak :-).

No, bébielefántok. Szal kalandra fel. Közelg a Maraton. Dübörögjünk :-)

Egy szomorú elefánt panszai...

Sajnos úgy alakulnak dolgaim, hogy egyszerűen képtelen vagyok bármilyen edzésprogramot betartani.

Pedig megfogadtam, hogy a munka sosem mehet a sport rovására, most meg tessék....
Nem lesz ez így jó, komolyan veszélyben érzem a maratont :(

A hétvégén azért Egerben, ha nehezen is de sikerült két alkalommal elindulnom egy jó kis hegyi futásra. Ebből az első lett tényleg az :) Mindkettő 60 perc, másodjára viszont későn sikerült kiérnem és nem mertem egy bokaficamot kockáztatni a sötétben, ezért Felsőtárkány (gyk.: a Bükk kapuja:)) és Eger között nyomtam a kerékpárúton. Ma harmadik napja készülök hosszút futni és eddig mindig közbejött valami :(

Hamuház 25

Tamással úgy döntöttünk, hogy a hétvégét túrázással és koncertezéssel töltjük. Szombaton megcsináltuk az"Őszi 30-as a burokvölgyben" túrát, és a jó megérdemelt pizza elfogyasztása után meglátogattuk a Fehérvári Zenei Napok helyszínét, ahol meghallgattunk pár klassz együttest.

Másnap már 7.50-kor beneveztünk, és egy igen színvonalas itinert kaptunk....színes térképpel, szintekkel, magassági adatokkal, jelmagyarázattal...szóval tökéletes volt....

Elindulás után, a tegnapi hardcore koncertek hatására, már az első kanyarban sikerült lepogóznom a napszemüvegem.....kis tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy visszamegyek megkeresni..szerencsére a mögöttünk jüvő túratársak megtalálták....ezúton is köszönöm nekik...

A túra csodálatos tájakon vezetett...többször voltam már erre, de mindig lenyűgöz ez a vidék....viszonylag jól futható is a terep, aki akar tehát kocoghat is..mi ahol lehetett kicsit oda is léptünk....tudtuk hogy a Burok-völgyben nem érdemes rohanni, egyrészt mert nagyon szép és érdemes körülnézni,  másrészt meg a tegnapi túrán bejártuk az egészet, és hát oda kell figyelni hova lép az ember..egyedül a Királyszállási út nem volt olyan szép, dehát ezt tudtuk elötte is, és ott aztán tényleg lehetett futni...:-). Az erdei szentélyt kétszer is meglátogattuk, és szerencsére mindig sokan voltak, ami azt jelentette hogy mások is útrakeltek...

Két helyen is volt frissitő a túra során (ásványvíz, csoki)..és a célban pedig terülj-terülj asztalkám... és egy szép oklevél és kitűző!

A jelzések mindenhol kitűnően láthatóak voltak, eltévedni nem lehetett...

A szervezők figyelmesek és kedvesek voltak....

Ez a túra példaértékű....és kötelező a jövőre nézve a többi bébielefántnak is....