Tatabánya 30

Már tavaly is voltam ezen a túrán, és akkor is nagyon tetszett. Akkor megfogadtam ha tehetem visszajövök ide. Ráadásul az elsőnek beérő kupát kap, ami elég csábító volt. (Érdekesség, hogy az elsőnek beérő, tehát nem feltétlen a leggyorsabb...tehát korán kelők előnyben:-))

Idén a Plus Maratont is e napra, október 15-re tették át, így kevesebb futóval találkoztam a túrán.

A reggeli rajt után láttam pár emberkét elfutni a rajtnál....nekem nagyon nem akarodzott futni, pedig nagyon tetszett hogy gyakorlatilag 50 m megtétele után már a fák között lehetett menni. nem is volt túl jó kedvem, mert vártam egy visszajelzést a túrával kapcsolatban, amit mint késöbb kiderült megkaptam, csak nem olvastam.

Szóval elég nyögvenyelősen indultam útnak.

A kupáról már az elején letettem, és ennek megfelelően az első Csákányospusztai ellenörzőpontig gyalogoltam.

A pecsét begyűjtése után egy gyönyörű völgybe kerültem....tiszta meseország feelingem volt....vártam mikor ugrik elő valamilyen mesebeli hős...(később ez is megtörtént...lsd. lejjebb:-))

A viszonylag gyors tempónak köszönhetően a gyalogos turistákat magam mögött hagytam, és egyedül találtam megem az erdő közepén. A napsugarak kezdtek beszűrődni a fák között, egy -két madár is megkezdte reggeli csicsergését, és kellemes szél símogatta az arcomat. Valahogy nagyon megnyugtató volt. Önkéntelenül széles vigyor ült ki az arcomra, és úgy döntöttem mostmár itt az idő hogy kicsit megpróbáljak futni.

A táj gyönyörű volt és annyira jók voltak a jelzések (ill. ahol picit is kétséges volt az irány, ott a szervezők tettek ki A4-es lapokat, amin nyíl jelezte a helyes irányt), hogy gyakorlatilag a tájra való rácsodálkozás és a futáson kívül mással nem kellett foglalkoznom.

A második pecsétem megszerzése után a Sárkánylyuk völgyben trappoltam...szerintem nagyon klassz hely, igaz picit többet kellett a lábam elé nézni mint egyébként, mert a talaj azért inkább túrázásra termett nem futásra.

Alig vártam már a Vérteskozmai pontot, ahol megtudtam hogy a reggel látott futó srác 4 percre van csak tőlem. Innen ismertem a terepet, mert több túrában is benne van ez a szakasz. Előjött a versenyszellem belőlem és elkezdtem nyomni.

A Várgesztesi pont után egy emelkedőn megpillantottam az elöttem haladó futót, aki ha jól emlékszem 5-őr volt ezen a túrán.

Innen együtt kocogtunk a cél felé...közben Őt várta a családja így elbúcsúztunk egymástól.

Én elértem a Szarvas-kút nevű ellenörző pontot, ahol megtudtam hogy eddig én vagyok az első 30-as. örömmel nyugtáztam és bevágtam a ponton adott kinder buenot...(mert az én torkosságom nem éri be akármivel:-))

Újra a csákányospusztai pont jött volna, de mielött elértem hirtelen a fennt említett mesebeli lény került elém Tündér formájában.

Teljesen meglepődtem, már nem számítottam rá hogy találkozunk, de csak valami hülyeséget sikerült elmotyognom Neki, közben feltünt a mögöttem futó srác, így sajnos tovább kellett állnom.Már csak 3km volt hátra, amit közösen kocogtunk le a másik futóval. A vége elött begörcsölt a lábam, de ahelyett hogy otthagyott volna a futótárs megállt, belémtömött pár szőlőcukrot és megvárta míg rendbejövök.....lehet ha nem teszi ővé lett volna  a kupa...szóval ezutón is köszönöm neki és egy nagy fair play díjat adnék át neki jelképesen..  

A túra nagyon klassz volt és iszonyú szép tájakon vezetett az út. 

Mivel gyakorlatilag végigloholtam, úgy döntöttem hogy visszaséétálok 5-6 km-et csinálok egy pár fotót, és megvárom az erdő Tündérét. Találtam egy klassz farakást és ott sütgéreztem, élveztem a késői napot ami melegen simogatott még mindig.

Egy fél óra napfürdőzés után, ismerősök tüntek fel...Szandráék voltak...végre.:-))

Láttam a meglepetést  az arcán, hogy mit is keresek itt...:-)

Innentől együtt mentünk a célig, egy jót beszélgetve.....a tájat már nem is néztem, hisz negyedszer menetem végig ezen a szakaszon..:-)

 

 

Kategóriák

Túrák, természetjárás

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS