Éjszakai túra a Gaja-völgyben

Szombaton este 8 óra körül érkeztünk Macival a túra helyszínére, Bodajkra. Előtte ugyanis az Ultrabalaton szurkolótáborát erősítettem, (a bejegyzésekből ítélve: szóra sem érdemes) míg Maci két futás közt volt éppen.

Megkaptuk a kis helyes rejtvényfeladványunkat, meg az útvonal leírását, és elindultunk a mini 12 km-es távon. Lévén, hogy neki még vissza kell mennie vonattal Fonyódra, és aludnia is kellene.

Szorgosan olvasgattam a táblákat, és igyekeztem lépést tartani túravezetőmmel, aki már a rejtvényektől kissé ingerült lett. Egészen jól haladtunk a szürkületben, megtaláltuk az ellenőrző pontot a völgy mindkét végén, és következett az igazi éjszakai kalandtúra.

Mivel mindketten jól ismerjük a völgyet, már a visszaút elején eltévedtünk. Akkor még csak kis plusztávot kellett megtennünk, és a sötét miatt felkerültek fejünkre a lámpák is. Úgy éreztem magam mint a tehén a hámba fogva. (Szerintem úgy is nézhettem ki) A leírás szerint kerestük a haladási irányt, de nem vezetett eredményre. Javasoltam egy másik utat, amit ismertem. Felmentünk a hegytetőre, le a völgybe, aztán Maci úgy döntött nem jó a jelzés színe, menjünk vissza. Fel a hegyre, le a völgybe. Az nem számított, hogy én tudom, hova lyukadunk ki. A leírást kell követnünk, kaptam az utasítást. 

De az ő szerinte helyes út, ismét kudarcba fulladt. Egy darabig ugyan követtük a jelzést a fákon, de mivel kiértünk egy hosszú rétre, ott már eltűnt a jelzés. Végig a réten holdfényben, csalánban, aztán Maci begurult, hogy itt sincs jelzés, és visszamentünk, végig a réten, holdfényben, csalánban.

Volt egy gyenge próbálkozásom, hogy talán az erdő felé kellene menni, ott lehet esetleg a kerítés, amit keresünk, de ki lettem oktatva: éjszakai túrán, térkép nélkül, jelzés nélküli úton nem megyünk!

Mert hát a térkép. Hm. Maci ugyan magához vette induláskor a Keleti-Bakony térképét, de ki nem nyitotta egészen. Hát persze, hogy a Gaja-völgy nem volt rajta.

Az idő már 10.30 körül járt, a 12 km-re  rádobtunk még vagy ötöt. Tök sötét volt, pótelem a lámpába ugye semmi, térkép nélkül, érthetetlen útvonal leírással a kezünkben.

Maci irdatlan káromkodást nyomott le. Volt abban minden. Anya leborulva, meg valami, ami büdös, de úgy jól kicifrázva. Sajnos nem mertem hangosan röhögni. :-))

Aztán Maci éppen térerőt csípett el, és megszólalt a telefonja. Kedves Bébielefántos Ultrabalatonos társai hívták, vajon mikor ér vissza, stb. Nem sokat hallottam a beszélgetésből, de az ugyebár kiderült, ebből mai visszautazás ugyan nem lesz. Lenyomott még egy rövidebb és nem túl dizájnos káromkodást, aztán elindultunk azon az úton, amiről még nem jöttünk vissza.

Én végül is vidám voltam, nem készültem sehova, legfeljebb szurkolni másnap. Azt meg álmosan is lehet. :-))

Szerencsénkre találkoztunk egy tapasztalt öreg rókával, akinél volt térkép, és a fiúk együttesen kiókumlálták merre is kell mennünk.

Most persze kiderült, hogy arra, amerre én mondtam. Maci rám nézett, és ezt mondta a tekintete:"meg ne szólalj, nehogy azt mondd, én tudtam"....

Szóval csendben kárörvendtem, és belehúztunk az utolsó kilométerekbe.

Be is értünk hamarosan a célállomásra, a kutya nem kérte tőlünk - a végül is sikeresen megfejtett - rejtvényt. Kitűző feltűz, és már tűztünk is haz, hiszen majdnem éjfélre járt az idő.

Én biza megettem volna azt a virslit amit kínálgattak, éhes voltam, de hát mit tehettem.  Jöttünk és kész. Itt kívánom megjegyezni, ennyiben én is hozzájárultam a fogyiversenyhez. :-))

Végül is nem ment el a kedvem az éjszaki túrától, jövőre is jövünk eltévedni. Maci kibökte, ezen a ponton ahol most, tavaly is eltévedtek.

Minden jó, ha jó a vége, másnap reggel mentünk a Balatonra. A többit tudjátok.

UltraBalaton úgy is mint Közép-Európa leghosszabb futóversenye

Nos az a remek ötletem támadt, hogy írja le mindenki a saját szakaszát, a kísérők és szurkolók szerkesszék bele a mondókájukat. Így remélem szép kerek és objektív beszámoló kerekedik.

Azzal kezdeném, hogy maximális tisztelet és ezer köszönet a szervezőknek! Nagyon jól szervezett, remek hangulatú verseny volt. Mindezt pedig megoldották úgy, hogy a kedvezményes nevezés mindössze 6e HUF/fő-re rúgott (v.ö. BSI szervezések!)!

Prológ

Pénteken jókor délután (14.20 perckor, hogy elérjük a 15.20-as kompot) indult a csapat Kaposvárról. A kompot elértük. Néhány perc múlva már vágtatott is velünk a viziparipa keresztül a nagy vizen Tihany fele. 10 perc utazásután átértünk, majd irány Balatonfüred, merthogy Maci oda érkezik vonattal, nomeg a szállásunk is oda lett elrendezve.

Időben ott voltunk. Maci kicsit késett. Útközben felhívtam, hogy merre tartanak. Maci közölte, hogy jönnek rendesen, és éppen a konkurenciával társalog, akikkel a vonaton ismerkedett meg. Aztán kijavította magát, mert jelezte a fiúk 3.30-as kilómétereket terveznek, szal nem leszünk konkurencia már az első 100 méteren sem :-).

Maci megérkezett, mindenki a nyakába borult, aztán elmentünk megkerestük a szállást. Nagyon korrekt kis szállás volt. Egy rossz szavam nincs rá. Szép volt. Jól felszerelt, igényes és még olcsó is. Miután lepakoltunk irány Tihany, hogy átessünk a sportorvosi vizsgálatokon, meg felvegyük a csomagokat.

Mint vártuk Tamás produkálta a legmagasabb vérnyomás adatokat, mindezt a legkisebb pulzusszámmal :-).

Essen szó kicsinyt a rajtcsomagról is. A (tényleg meglepően olcsó) nevezés ellenére kaptunk annyi mindent, csak ámultunk. Nekem a nagy kedvencem, hogy nem csak polot, de igazi, rendes futópolot kaptunk, meg törölközőt, bort, esőköpenyt, C vitamint és még sorolhatnám. Tök korrekt. Aztán még a kaja, amit gyorsan el is fogyasztottunk (spagi, meg valami spenotos tészta).

Ezek után lementünk a partra fürödni. Ellubickoltunk vagy este 9-ig, amikor is megjött a viharos erejű szél. Ekkor eszünkbe villant, hogy a szálláson nyitva hagytuk az erkélyajtót, ezért rohantunk, nehogy baj történjen. Nem történt.

Este vagy éjfélig a VH1-en ment a Rock csatorna (vagy valami ilyesmi). Nagy hajú, bőrszerkós egyedek kiabáltak. Meg volt valami vakegér, akit ismernem kellett volna (legalábbis akkor nem köpködtek volna meg a többiek).

Én éjfélkor balra el alunni. Másnap korán ébredtünk, mert 8-ra el kellett hagyni a szállást. A többiek valami zajokra panaszkodtak. Ehhez nem tudok hozzászólni, én aludtam.

Gyorsan még bementünk egy boltba, ahol gyakorlatilag semmit nem vettünk, e sebaj ment az idő. Aztán időben odaértünk a rajthoz.

Mérhetetlen izgalmak mellett Jocó késett, Maci pediglen elrajtolt. Jocóra még várni kellett, aztán még szüttyögtünk a rajtban kicsit, majd elmentünk B.udvariba, ahol elbucsúztunk Jocó kicsiny családjától. Onnan rohanás Dörgicsére a váltóponthoz. Sajnos a nagy sertepeltélésben elment az idő, így útközben nem tudtunk Macinak szurkolna, ami mint kiderült kicsit probléma is volt, mert a sok hegy és a meleg miatt jól esett volna neki némi plusz frissítő. Ennek ellenére Maci jóval a megjósolt idő alatt futott be. Betyárosan kitett magáért, de erről majd ő.

Sajnos az első nap elején nélkülöznünk kellett a biciklis kísérőket, mert Gabcsiéknak problémáik adódtak a biciklikkel, így nem tudtak a rajthoz megérkezni.

No, de kapcsolódjunk is itt vissza a mezőnyhöz és hallgassuk Macit, hogy is telt az első szakasz?

Elsõ nap

1. szakasz Tihany - Dörgicse 19,4 km (Maci)

-----------Joco megjegyzés eleje----------------------

Jocó az M7 anyukáját szidja valahol Veszprém magasságában 130-al repesztve a 8ason. Még odaérünk... Még odaérünk... Még odaérünk... Már nem... A mezőny elrajtolt. Cca. fél óra múlva megérkezem, gyors orvosi vizsgálat egymás ugratása kicsit, aztán Balatonudvari egyéni váltóhely, slusszkulcs Anyának, be a Mazdába és irány Dörgicse.

-----------Joco megjegyzés vége----------------------

2. szakasz Dörgicse - Nemesgulács 23,1 km (Jocó)

Maci jó 5-10 perccel hamarabb ért be a vártnál, ennek köszönhetően a bemelegítés a WCről a vátóhelyre történő sprintben merült ki. KÉnyelmes tempóban indítottam. Először kicsit szokatlan volt, hogy a váltóhelyet elhagyva gyakorlatilag egyedül maradtam, de mikor beértem a szőlők közé a földúton, majd az erdőbe magával ragadott a táj és a futás élvezete és repültek a méterek. Kisvártatva utólértem egy ismerőst, rikító sárga pólóban, ő volt Béla a Gyaloggalopp, aki az egyetlen egyszemélyes váltó volt. Az 5km es frissítőnél váltottunk pár szót (már több órája várta a bringás kísérőjét aki valahol elmaradt) aztán nekiiramodtam. Hamarosan Béla ismét befogott egy másik úriemberrel együtt, aki 2 fős váltó egyik tagja volt. Felvettem a tempójukat, gondoltam ha nekik jó, nekem is az lesz, elvégre nam versenyezni jöttünk :) Nagyjából együtt futottunk majdnem végig, egy-egy kivételtől eltekintva, mikor elfutottak kicsit vag én tettem azt. Állítólag ebben a szakaszban volt a legtöbb szint, de különösebben nem éreztem. Azt viszont nagyon díjaztam, hogy a nap nem sütött szinte egyáltalán és hogy a távnak majd' fele nem országúton, hanem földutakon vezetett. Egy "okos" autós kísérő el is akadt az egyik helyen. Kellemes tempóban faltuk a kilométereket, egyik frissítőállomás jött a másik után. Mindenhol megálltam, fél-egy percre, semmi rohanás, evés, ivás beszélgetés. A Kereki domb környékén megszemléltem és a többiek figyelmét is felhívtam a sáncrendszerre, ami állítólag ott van, bár nem látszik :) Itt volt egy kis kellemetlenségem, konkrétan egy idióta buszos kb. 100-al majdnem az árokba lökött, remélem megdöglik otthon a gyerek kutyája... A mellettünk elhúzó, majd itt-ott megálló autókból állandó jellegű elefánttülkölés hallatszott egyaránt bíztatva engem és a velem tartókat. (Persze ismerve csapattársaimat valójában a velem futóknak szurkoltak, én csak véletlenül ott voltam) Még épp csak belemelegedtem a futásba, kicsit erősebb tempóra váltva mikoris kijelentették, hogy márpedig ez az utolsó frissítés és 4 km múlva ott a váltópont. Eléggé meglepődtem, mert úgy éreztem mintha most indultam volna el. Az érzést erősítette, hogy az órám cca félórával elindulásom után végképp megadta magát, így halvány gőzöm nem volt olyasmiről, hogy mióta futok meg ilyen csacsiságok. Aztán egyszer csak ott volt a váltás. Vajdaúr megpróbálta az elválást minél jobban elnyújtani, meg is értem nehéz elszakadni a barátoktól :) Ezután megittam az egyéni frissítőmet egy Radler személyében, majd a többieket útjukra bocsátva vártam a családot, akikkel Balatonudvariban töltöttük a nap további részét, de közben gyakran gondoltam (néha irígykedve, néha kevésbé) a csordatársakra akik még keményen szaggatják az aszfaltot.

3. szakasz Nemesgulács - Keszthely 27 km (Vajdaúr)

Nos a váltás tényleg kicsit lazára vettem _volna_, ha Jocó nem kiabálrám, hogy azért tulképpen ez egy verseny, szal ne szüttyögjek. A dolog azért se ment simán, mert a sok útközbeni drukkolás miatt kissé későn értünk a váltóponthoz és alig maradt időm elmenni wc-re (kardinális pont). Az Arkánum - Sport Balzsam térdre kenegetésére meg aztán végképp nem maradt idő.

No, át a csippet, meg a csapatrajtszámot, aztán uzsgyi. Úgy terveztem lazán futok, oszt meglássuk. Én lepődtem meg a legjobban, amikor azt vettem észre, hogy csak mennek-mennek a kilóméterek és tényleg laza is maradok (naaagggggyon lazaaa). Az útvonal a kerékpár úton ment. Ahol átkeltünk a főúton, ott rendőrök biztosítottak. Arra fele nagyon szép helyen megy a kerékpárút. Bent az erdőben, messze az úttól, a vasúttól, fák között. Ígyhát nézelődtem, utaztam egy jó átlagos tempóban és örültem, hogy ott lehetek.

Indulás elött kicsit izgultam, mert idén még nem futottam ennyit (27 km-es szakasz), de ez futás közben elmúlt. Hála Istennek szint az nem nagyon volt benne, de sajnos Szigliget után lassan előbújt a nap (a fiúk az előző szakaszokon még rendesen folyamatos felhőréteg alatt futottak). A hőség szerencsére nem nagyon viselt meg.

Úgy 10 km környékén (nem nagyon voltak kitéve km táblák) találkoztam a csapattal, aki jött szúrkolni. Gyorsan átverekedtem magam rajtuk. Sajna innen a pálya vonala olyan volt, hogy nem nagyon tudtak kocsival jönni, pedig 23 környékén jó lett volna egy kis buzdítás, de legközelebb sajnos csak a váltózónában találkoztunk.

A frissítő állomások nagyon jól voltak megoldva. Sok volt és volt ott minden, ami egy futónak Kánaán. Én mondjuk csak ittam. Jobbára izoitalt (porból csinálták sok helyen sajnos), meg vizet. De egyszer ettem egy kis mazsolát, meg vagy 6 szőlőcukrot, nehogy leessen a vércukrom. A frissítőknél ki volt téve az is, hogy a következő állomás milyen messze van. No ez egy nagyszerű dolog volt. Én szerintem azért is mentem ilyen könnyen, mert agyban mindig csak a következő állomásig gondolkodtam (4,4; 3,7; 4,9 km stb.).

Kb. 1.35 óra futás után az egyik frissítőnél egy néni erősködött, hogy 3,7 km a vége, de én azért mondtam neki, hogy erőssen valószínütlen, hogy 1.35-re futottam a 24 km-t. Akkor még 11 km-em volt hátra. De feldobott ez a kis incidens.

Néhány embert amúgy el is hagytam. Az útvonal egy része strandok mellett ment, ahol emberek az árnyékból és a sörük mellől hitetlenkedve nézték a szenvedéseimet :-).

A végére sem sikerült igazából kifutni magam (igaz nem is akartam, holnap is lesz nap jeligével). Keszthelyre beérve kicsit elbizonytalanodtam, mert nem volt egyértelmű a nyilak, de 2.32-re így is befutottam. Nagyon meg vagyok elégedve ezzel az eredményemmel. A váltónál Tamás várt, aki jelezte, hogy a többiek valahol Keszthelyen vannak, aztán elrohant. Kb. 10 perc keresgélés után akadtunk egymásra. Maciék elindultak haza, hogy elérjék az éjszakai túrájukat, mi pedig Katával Tamás nyomába eredtünk szurkolni.

4. szakasz Keszthely - Balatonmáriafürdõ 22,3 km

Először nem találtuk a váltóhelyet. A kapott itiner alapján arra következtettünk("mi kisgazdák, és különösen én kisgazda"), hogy valahol Keszthely vége felé lesz, így aztán a logikusnak tűnő vasútállomás számításba sem jött. Túltoltuk, azaz Keszthelyt elhagyva mégis a józan ész kezdte átvenni a főszerepet és néhány arra járó(futó)-t megkérdezve rádöbbentünk, hogy mégis a vasútállomásra kellett volna menni (gondolta Stirlicz).

Leálltunk egy közeli parkolóban én gyorsan könnyes búcsút vettem a többiektől, aztán irány szembe a többi futóval. Előbb-utóbb csak megtalálom a váltóhelyet. Megtaláltam. Laza kocogás után ömlött rólam a víz. Nem mondhatnám, hogy ott bárki is tudomást vett volna rólam, na mindegy (gondolta..m).

Jó negyed órányi várakozás után felbukkant Vajdaúr bébielefántos pólója. Ez már a célegyenese volt, mindjárt itt lesz. Egy pillanatra elfordultam, mire visszanéztem, nem volt sehol. A k..va életbe, hogy a célegyenesben is el lehet tévedni. Aztán újra megjelent sétálva! A kutyafáját!(gondoltam) Jól elfáradt, hogy egy kicsit belesétált. Na mindegy, valahogy majd kimagyarázza.

Váltottunk. Laza volt. Irány a már visszafelé megismert útvonal. Találkoztam beépített szurkolóinkkal, majd miután fogadtam üdvözlésüket, szóltam, hogy menjenek Vajdaúr felé, mert az életbe nem fogja megtalálni őket. Így is lett.

Kerékpárúton folytattam, időnként mérgelődve a meleg miatt. Az első frissítőállomás kb. 4 km-nél volt. Mivel még nem éreztem úgy, hogy megdolgoztam érte, nem nagyon volt pofám frissíteni. Hülyeség volt! Újabb két km megtétele után már vágytam a frissítésre és a futótársakra. Egyedül voltam, mint a kisujjam. Se előttem, se mögöttem egy teremtett futó nem volt. Útközben láttam egy szabad-strandot, néhány szürke-marhát(Vivát Magyarország!), majd mivel jobb dolgom nem volt, elértem a következő frissítő állomást. Ők nem szóltak, én sem. Erről nem nyitottunk vitát.

Balatonberény magasságában, ahol a 3. frissítőállomás volt megláttam egy piros pólós futót. Úgy tűnt a végét járja. Na(gondolta Stirlicz) mindjárt utolérem, aztán olyan lesz, mintha egy futórendezvényen lennék. Hát nem nagyon sikerült közelebb érnem, egészen Balatanmáriafürdő határáig, ahol is egy önkéntes a kerti csapjáról adott frissítőt. Onnantól nagyjából együtt futottunk - rövid beszélgetésünkből megtudtam, hogy ő Maci Bécs-Budapest futócsapatának tagja, akik közül 2-en teljesítik a Balatont körbe. Neki ez már a második szakasza volt.

A következő hivatalos frissítőig együtt, ott össze ittam mindent. Vizet, kólát, izo-italt, vizet, kólát. A sorrend nem biztos. Kb. 6-7 decit. Utána elindultunk, majd a Máriafürdői hajóállomás magasságában elnézést kért, hogy nem azért, hogy lehagyjon, de meg akarja nyomni a végét- ami a csövön kifér. Mondtam ok! Néhány száz méter után technikai problémái akadtak cipőjével. Ennyiben maradtunk.

Ez már nekem hazai pálya volt Máriafürdő hajóállomás, majd egy hosszú utca, aztán szabad-strand, majd egy másik. Időközben a kerékpárútról elég forgalmas alsóbb útra váltottunk, így aztán néhány autós, gyalogos, kerékpáros akadályozta a megszokott tempójú előrehaladást. Volt eset, mikor egy autós épp előttem előzött egy kerékpárost, a szembejövő biciklis meg annyira lehúzódott, hogy majdnem elesett a csapadékvíz elvezető csatornában. Már éppen fogalmaztam magamban a jelzőket, amikor rám köszönt. Gabcsi volt! Az egyik biciklis kísérőnk! Azért így már egész más volt az utolsó1.5-2 km-t megtenni. Állandóan vízzel kínálgatott. Először nem kértem, aztán mégis elfogadtam. Locsoltam magam a forróságban. Jól esett.

Lassan közeledtem a Máriafürdő-alsói állomáshoz, ahol végre a (meg)váltás fog következni. Úgy éreztem vánszorgok, Gabcsi szemüvegén keresztül meglepően gyorsan haladtam az adott körülmények ellenére. Hogy is volt valójában, már soha nem tudjuk meg. Már a célegyenes elején voltam. Na még egy kicsi, aztán vége. Hogy fogok én holnap újra futni?! Hű, de kivagyok-gondoltam én.

Rettentő nagy lelkesedéssel adtam át a kis a váltó-rajtszámot meg a kis izét Katának, aki hasonló örömmel vette át. Gabcsit Anita váltotta a kerékpáron. Lányok el. Fiúk a vízbe, gyors mártózás, aztán irány szurkolni. Röviden ennyi.

5. szakasz Balatonmáriafürdõ - Balatonboglár 20 km

Balatonmária. Tamás cél, Kata rajt.

Tamás dugóka be, le, én fel, uzsgyi boglárra. Anita és paripája utánam. Merthogy a felmentő bringás kíséretnek is most érkezett el az ideje... Én voltam a legszerencsésebb szombaton, aki ebben a csodában részesülhetett. Mivel utolsó szakasz volt aznapra, kicsit tartottam is attól, hogy majd két órán keresztül egyetlen futó lelket sem fogok látni a szétszóródott mezőny miatt, némán-egyedül kell majd fogyasztanom a km-eket. Az nyugtatott csak meg, hogy azon a szakaszon még csukott szemmel is beérek, mert nagyon jól ismerem. Aztán az utolsó pillanatban jött a meglepetés felmentő sereg Anita és drótszamara képében. Kicsit ugyan fáradtnak éreztem magam az egész napos utazástól, de belelkesültem, amikor nekivágtam a távnak. Sőt, meglepően jól esett, főleg, hogy szinte folyamatosan jártattam a csőrömet. Anita beavatott nullkilométeres kétkerekű járműve és késésük történetébe, közben pedig észrevétlenül haladtunk egyre közelebb és közelebb a befutóhoz. Aztán kísértésbe estem a terülj-terülj-asztalkám frissítőpontnál....döntenem kellett, enni vagy futni jöttem.....csoki, dinnye, mogyi, olajbogyi, mazsi, nari, banán, kex, szőlőcuki, bubiskóla, izotóniáslónyál, víz....pont ebben a sorrendben tudtam volna betolni....csak aztán akkor daruval se vontatnak arrébb. Maradtam szerényen a víznél.

Aztán vhol fenyves táján a délibábnak tűnő futó ott előttünk a távolban kezdett valóságosnak tűnni, megnyugodva konstatáltam, hogy nem vagyunk egyedül, van a környéken „őrült ultrás", sőt, valszínű egyénis. És a kettőnk közti távolság nem változott. Faltuk az ismerős kanyarokat és az annál hosszabb egyeneseket, mindig felderengett vmi emlék gyerekkori nyaraimból. Kedvenc csapatom is biztatott ezerrel, amikor elhúztak mellettünk a csapatszállító autókkal, vagy épp vhol kellemes kis parkolóhelyet kerestek egy kis tülkölésnek és fotózásnak. Jött a kedvenc részem...Fonyód és liget... meg is mutattam Anitának, hogy ide fogunk visszatérni szundizni. Egy hari nari, olajbogyi, csoki... Semmi fáradtság nem volt bennem, nagyon is élveztem a futást, főleg hogy még mindig beszélgettünk. Bubiskóla. Boglár elején átcikázott előttünk egy mókus és felkúszott a fenyőfa biztonságot nyújtó ágai közé és onnan figyelt bennünket. Akkor kezdtem rádöbbenni, hogy nemsokára beérek, mert a hosszú egyenes végén egy balossal beesünk a platán-strandra. A befutónál már az egész csapat várt ránk. Vhogy egyáltalán nem tűnt 20kilinek, nagyon jól bírtam, főleg, hogy végigcsacsogtam, és még a magamhoz mért időm is meglepően jó volt. Dugóka be, le. Végre nekieshettem a naristálnak is, aminek egészen eddig ellen kellett állnom. Naggggon király volt!

Aztán persze egy kalóriatöltő pizzaparty ott a soron.....

kata

Második nap

1. szakasz Balatonboglár - Balatonföldvár 19,3 km (Tamás)

Halihó! Megint itt vagyok.

A másnap nem is mindig rossz. Időben keltünk, mert a rajt 7-kor volt és Gabcsival(aki ismét a kerékpáros kísérőm volt) nem akartunk semmit a véletlenre bízni. Szóval 6.30 körül már ott evett a fene bennünket a rajtnál. Gabcsi még egy kicsit szerelgette a technikát. Hogy minden tökéletes legyen: kosár beállítás, frissítős palackok, stb. Én melegítettem(utólag is elnézést mindenkitől) egy kicsit, aztán az egyik szervező közölte, hogy hatalmas időjóváírás vár ránk, mert az utolsó emberünk tegnap nagyon eltévedt. Közöltem vele, hogy nem így történt, nem kérjük a jóváírást, mi tisztán akarunk nyerni!

A rajtnál már többiek is ott voltak. Egészen más érzés volt többi futó között elindulni, nem tök egyedül, mint előző nap, és különben is reggel hét volt, normális futóhőmérséklettel. Néhány 100 méter után Gabcsi csatlakozott hozzám és az általam kedvező sebességű futónak kiszemelt foglalkozását tekintve tűzoltó futótárshoz. Egész jó iramban kezdtünk. Nekem egy kicsit gyors volt kezdésnek, de most nem bántam. Hamarosan utolértünk egy másik tűzoltó felíratú futót, majd miután megelőztük, ő nem akart leszakadni. Így aztán 3-an mentünk tovább.

Pár km múlva egyikük wc-papírt kért. Rosszat sejtettünk. Gabcsi adott neki pzs-t, majd lemaradt. Őt többet nem láttuk. Időnként kegyetlen az élet. Ketten futottunk számomra elég laza tempóban, de hát nem akartam elveszíteni. Mindig jól jön, ha van a kéznél egy tűzoltó! A probléma csak az volt, hogy ő alacsonyabb révén rövidebbeket lépett, így aztán nem sikerült egy ütemben maradnunk. Életemben először ilyen problémával találkoztam. Gabcsi folyamatosan friss vízzel látott el bennünket, fürdés és ivás céljából.

Balatonszemes környékén az egyik frisítőn én megálltam, futótársam nem, így aztán kicsit lemaradtam, majd miután egy kisebb emelkedőn kellett felküzdenem magam, néhány km-be került mire újra utolértem. Sebaj, végre újra saját ritmusomban futhattam. Miután újra együtt mentünk, tőlem szokatlan módon megeredt a nyelvem poénkodtam, jól éreztem magam, nagyon élveztem a dolgot . Az előző napival össze sem lehetett hasonlítani.

Miután a másik srác biciklis kísérője közölte, hogy a így a vége felé lassulunk egy kicsit, az utolsó 1 km-t meghúztam. Ami a csövön kifér. Egész elégedett voltam az 1:41-es 19 km-el. A váltóhelyen először nem találkoztam bébielefántokkal. Az őrjöngő tömeg búzdítását követve gondoltam továbbfutok, majd csak leváltanak valahol. Pár száz méterrel később látom, hogy a meglepett Kata közeledik felém. Valószínüleg még bemelegíteni sem volt ideje. Valahol jól eltévedtek, aztán egy kicsit megcsúsztak. Sebaj. Jó volt, szép volt, igaz se volt!

2. szakasz Balatonföldvár - Siófok 19,4 km (Kata)

Földvár. Tamás cél. Dugóka be. Le nem, nincs át. Váltó sehol. Épp cipőt köt a parkolóban az autónál. Aztán egy hirtelen felkiáltás...: Ott van Tamás! Épp továbbfutóban „holatúróbanvankatanamindegyfutoktovábbmajdcsakvalahollevált" gondolattal. Szerencsére ez csak pár plusz méter volt. Gyors dugókaváltás és már szaladok is tova siófokra. Az első jó pár percben fel sem fogom, hogy túlvagyunk a váltáson, olyan gyorsan történt minden. Még a gondolataimat se tudtam összeszedni, hogy zsepit és napszemcsit vigyek. Alig körvonalazódik, hogy jól van, már futok, egy bogár landol a szememben. Dörzsölés. Bogár ki. Por be. Beér Gabcsi, gurul mellettem, kisegít zsepivel. Az út keskeny, legalábbis futó, kerülő autó és szembeforgalom számára, ezért autó útról le, lehetőleg minél hosszabb ideig ott rúgja a porfelhőt, minek is visszatérni az útra... Látási viszony csökken, tiszta levegő még inkább, szemem tele.....pislog-pislog-pislog, jéééé, látok! Frissítőpont. Ismerős autók. Egy piros-egy fehér. Bébielefántokkal. Tülkölés. Napszemcsi a helyére kerül. Pontosabban a kókuszomra fókuszálva. Most már mehetünk tovább. Persze csacsogok megint. Pedig érzem, hogy az előző nap jobban ment. A szakasz nagy része ismeretlen. Faljuk a km-eket Gabcsival, beszélgetünk futós élményekről és a futás szépségéről (is). Néha elhúz mellettünk egy ultrás szurkolóautó hajrá felkiáltásokkal. Meg ugyanez bébielefántban bébielefántosan, ami mindig belelkesít. Aztán jön egy „mikorérekmárbe" gondolat, de szerencsére gyorsan elmúlik, amikor ismerős siófoki tájakra tévedünk. A látóterünkben szinte mindig vannak ultrások, kárpótolva az előző napi utolsó szakasz legszétszéledtebb részéért. Kezdek kevesebbet csacsogni, fáradok, a tempómat is lassabbnak érzem. Aztán felmentő sereg képében kékpözsóból kipattanó Erzsit látok, aki lelkesen csatlakozik hozzám és fut velem egy kicsit, ami nagggggyon jól esik. Nagyon feldobott! Köszi Erzsi!!!!!! Tündér vagy! És az egész csapat az! Közben elmeséli éjszakai túrájuk plusszkmszerző részét. Már nem vagyunk messze a váltástól. Beáll a combom. Aztán jön az utolsó kanyar szurkolókkal, hogy „mindjárt bent vagy!". Aztán úgy szólnak rám, hogy nem akarok már váltani?! Vagy még futok tovább?! Ja... váltópont! Visszakanyar. Dugóka be, át. Beértem. Bubiskóla. Bubiskóla.Víz. Víz. Bubiskóla. Meg béka a hasamban. Húú,nemtok lehajolni, nem engedi a combom. Nari. Aztán megnyuxom, hogy nemcsak az én lábam lett izomlázas. Gyors fürci aztán go szurkolni kis csapatunknak.

kata

3. szakasz Siófok - Balatonklenese 21,4 km (Vajdaúr)

-----------Joco megjegyzés eleje----------------------

Jocó itt csatlakozott a szurkolótáborhoz, némi egyeztetések után a Wink maraton rajthelyénél. A leglátogatottabb ojjektum a strand nyilvános WCje volt. Gabcsival hosszasan üldöztük az éppen futó csordatagot, nagynehezen meg is csíptük Bvilágosnál, de ezután nem tévesztettük szem elől. A kerékpáros kísérő nagyon élvezte a tájat, nem tudom Gábor ebből mit látott.

Ahogy az ennél a versenynél már lenni szokott, az útközbeni szurkolás azt eredményezte, hogy kissé későn értünk a váltózónába (először egy vonat miatt nem tudtunk kimenni a 7-esre, majd a futók miatt nem engedett a rendőr vissza stb.). Én még szívem szerint igencsak elmentem volna egy bizonyos helyre. El is mentem, de már csak a kisebbik részét tudtam teljesíteni az ottani gondolatban eltervezett programomnak, mert rohannom kellett vissza.

Visszaérvén a váltózónába néhányat guggoltam, oszt már jött is a mosolygós Kata, legújabb Bébielefánt gyöngyszemünk.

Gyorsan váltottunk, majd azzal a lendülettek, ahogy kifordultam a váltózónából egyből rossz fele mentem. Valahogy bennem volt a Winkmaratoni útvonal, oszt nem is figyeltem. Mondjuk már az első méterektől gyanús volt a dolog, de gondoltam az irány jó, majd korrigálunk. Aztán megjött kedvenc biciklis kisérőm, Anita is, aki szintén közölte, hogy ez nem az az irány, melyet követnem kéne. 2 km múlva korrigáltunk hát (csak egy utcával futottam lejebb, mint kellett volna). Az első frissítőhöz már rendesen érkeztünk.

Személyes ötletem az volt, hogy most majd jól megnyomom ezt a szakaszt és futok egy rendes félmaratont. Idén eddig még csak amolyan szenvedgetős 2 órán kívüli félmaratonokat futottam és ez már igen nyomasztotta a lelkem. Szóval jól is éreztem magam fizikailag, meg ráadásul Tamás reggel futott egy 1.41-es 19 km-t (na, nehogy már sokkal jobb legyen nálam :-)), szal nyomtam neki, ahogy a csövön kifért, meg ahogy mertem, mert azért előző nap is hosszú volt a táv, meg erre a szakaszra is be volt ígérve egy rendes kis szint.

8 km-ig száguldoztam (én legalább is így éltem meg), aztán megjött a szint. Hirtelen el is bizonytalanodtam, mert azt hittem a déli parton nincs ekkora domb. Meredekségét tekintve a Mátraháza-Kékestető színvonalával vetekszik. No, de nem vagyunk cukorból. Én akartam futni. Neki is mentem, ahogy illik. Félúton volt a frissítés. Itt kérdeztem, hol tartunk? Azt mondták 14 km-re vagyok Siófoktól. Én meg mondtam, hogy az megent csak nem valószínű, mert azt én 41 perc alatt nem futom le. No, jó, akkor 11 km. Az sem lehetett igaz, de egy válasznak elfogadtuk.

Innen folytatódott a hegy domb felfele. Beért egy másik futó srác is (nevét nem tudom, a csapat poloján valami Naxa volt írva, sokat futottam mögötte attól tudom :-)). Vele egy szakaszon együt mentünk, de a dombokat jobban bírta az tény. Kicsinyt beszélgettünk is, már ha volt éppen használaton kívüli levegő a tüdőnkben. Az áldott napfény valahol ezidőtájt küzdötte át magát a felhőkön, majd megsemmisítette a felhők utolsó kis pamacsait is. Áldott napfény. Még jó, hogy szúrt a tüdőm, különben zavart volna.

Felérve a dombtetőre eszméletlenül szép látvány tárult elénk. Anita szerint a Balaton, szerintem az emelkedő vége. Innen fent futottunk a dombon és csak kicsit később mentünk le róla, de akkor sem annyit, mind felfele. A lejtőn, ahol is elfutottam a Naxa fiú mellett. Utánnam is szólt, hogy de jó erőben vagyok. Mondám neki: "Ilyen alakkal? Lejtőn lefele? Naná, hogy gyors vagyok.".

Miután lefutottunk a dombról és kiértünk valami főútra Jocó, meg Gabcsi várt ránk meglepetésként. Mondjuk ha Pamela Anderson ugrott volna elő egyszáll tangában egy nagy tortából, annak jobban örültem volna, de érjük be hát annyival, amennyit a sors ránkszabott. Jocóék próbálták rámtukmálni gyanus löttyel teli üvegeiket, de én csak futottam, mert az idő ugye.

Ekkor jött egy újabb frissítő, ahol kiókumláltuk, hogy 8,9-re van a vége. Gondoltam belehúzok tehát. No, akkor majdnem eltévedtünk. Majd emelkedő jött. Szóval nem húztam bele. Ugyanezen a szakaszon még úgy 1000 méteren belül kétszer megtaláltak minket Gabcsiék, majd szóltam Jocónak, jobb lesz mennie Kenesére, mert mindjárt beérek. No, akkor aztán elmentek :-D. (Vagy ez a következő frissítő után volt???)

Aztán a "Csak Lazán" csapat Elek nevű váltótagja elment mellettünk. Gondoltam Panferikre való tekintettel elengedem, meg amúgy is gyorsabban ment, mint a lakóövezetben a megengedett sebességhatár. Aztán az uccsó frissítő (no, ide is egy híd alatt átfutva egy emelkedőn kellett feljutni). 4,4 km hátra. No, de itt aztán már beleadok apait-anyait. Gondoltam, majd realizáltam, hogy az elöttem álló szakasz már megint egy emelkedő. Úgy 1,5 km hosszan. Lassan kezdtem elmerevedni. Ez a sok domb nem tett jót nekem.

1,5 km felfele araszolás után aztán megjött a várva várt lejtő. Szabadjára engedtem a lovakat. Had vágtassanak. Nem vágtattak. Valahogy össze-vissza kalimpáltak, de nem vágtattak. Innen majdhogynem a célig lejtett (vagy legalább is nem emelkedett, amiért már hálás voltam). A domb alján keresztezni kellett egy főutat, ahol a rendőr alig tudott megállítani egy állatot. Majdnem nekünk jött. A végén már odaállt mellé a rendőr és az ablakon üvöltött be, hogy álljon meg. Remélem miután eljöttünk félreállította elbeszélgetni >:-) .

Kb. 2 km maradt. Úgyhogy még egyszer utoljára a hétvége folyamán összeszedtem magam és had szóljon. Aztán már hallottuk a váltóhely fényeit. Ippen jókor, mert a leragasztott mellbimbómról feljött a ragtapasz. Apró galacsinná gyűrődött és éppen azt játszotta, hogy kitépi az összes szört a melkasomból. No, ekkor feltünt Joco. Gondoltam kb. 50 méter lehet hátra. Úgyhogy odafutottam Jocó mellé és elkezdtem vágtázni. Aztán kiderült, hogy Jocó bemelegíteni futott elém és a cél még kicsit odébb volt. Aztán meg kicsit elöttem is futott az úton, amit ugye 21 km lefutása után nehezen tolerálok, ígyhát a végére rátettem még egy lapáttal és kifutottam, ami esetleg még bennem maradt. Aztán átadtam az egész váltócuccot Jocónak. A továbbiakról ő.

Szakasz epilógus: futás után megdöbbentően jól éreztem magam. Csak egy kis vizet kellett innom és annyi. Maciék előre mentek a következő váltóponthoz, nehogy a forgalom miatt elkéssenek. Anita, meg Tamás elment szurkolni Jocónak. Én maradtam Katával. Kata befeküdt egy 10 perces gyógymasszázsra én meg nekimentem a Balatonnak kicsit lefürödni. Aztán összekaptuk magunkat és mentünk Jocóék után mi is szurkolni. Megtaláltuk Tamásékat, onnan együtt szurkoltunk tovább a többi szurkolóval a szurkolás alanyainak a futóknak.

Köszönetnyilvánítás: ezúton köszönném meg Anitának a gondos biciklis követést. Én ugyan nem kértem tőle semmit útközben, de bátorító jelenléte sokat segített (no persze amíg képes voltam olyan kunsztokra, mint a látás, meg a hallás). Hála Istennek hamar belátta, hogy én beszélni nem fogok és legjobb, ha magamra hagy rohanni, és bár erről ő gondolom nem tudott, de amikor elém került biciklivel segített tartanom a tempót is :-). Köszi.

4. szakasz Balatonkenese - Alsóörs 20 km (Jocó)

A váltópontnál kicsit elémentem Vajdaúrnak, bemelegítés gyanánt, lélekben fel voltam készülve az iszonyatos melegre és napsütésre. Abban, hogy az első nagyrészt elkerült nagy szerep jutott Gabcsinak és kerékpárjaának, illetve az abból magamra locsolt több liter vízre ami remek hűtést biztosított mindvégig, észr sem vettem a meleget. A második dolog pedig azért nem jött be az út nagy részén, mert nagyon kellemes meglepetésként a kerékpárút a táv több mint feléig erdős, parkos, csalitos részeken haladt, aholis a fák teljesen behajoltak az út fülé, így a nap sem zavart. Ha lehet még jobban élveztem a második napi futást mint az elsőt, Gabcsival kellemesen cseverésztünk, közben kellemes 5:20 körüli kmekkel kocogtam. Elvégre nekem ez csak hobbi :) A harmadik (vagy második?) frissítőhelynél Gabcsinak egy szerencsétlen váltás következtében leugrott a lánca, ezért kicsit lemaradt. Furcsa volt, hogy már az első sarok után mennyire hiányzott a társaság, pedig alapvetően magányos futó típusnak tartom magam. Node ott voltak helyette az autós kísérők! Fergeteges bíztatással és folyamatos fotózgatással zaklattak szinte minden kanyarban, amikor nem, akkor pedig az út másik oldaláról dudáltak veszettül :) Almádi előtt még jó sokkal utolért Gabcsi, innen már nem volt gond a bringával. Ez a rész az esti félmaratomokról már nagyon ismerős volt, így ha lehet még az eddigieknél is jobban ment a futás, hiszen jól ismertem az útvonalat. A vége is kb ott volt, talán 1 kmel beljebb Alsóörsön. Az egyetlen gond itt az volt, hogy sikerült kifognunk egy vonatot, emiatt be nem tervezetten ácsorogtam vagy 2 percet, azért ez jól jött volna a végén (apropó nem lehetne ezt jóváíratni?). Benyomtam egy jéghideg kólát, meg egy alkoholfrei sört, majd becsatlakoztam a szurkolóautó legénységéhez.

5. szakasz Alsóörs - Tihany 20,1 km (Maci)

A befutór Jocónak még épp sikerült odaérnie, úgyhogy készült célfotó is. Onnan vissza Pestre a többike meg nemtom, majd leírják..

Végjáték

Vajdauri különvélemény: Beérkezni egy félmaratonon, vagy egy maratonon, vagy akár egy kisebb távon is jó érzés. De ez a kétnapos esemény ez már egy olyan élmény volt, amit még sokáig megemlegetünk (én azóta másról sem beszélek ismerősöknek, unnak is már rendesen :-)). Elindul 37 csapat, meg sok egyéni futó, hogy két nap alatt körbefutja a Balatont. Minden csapatnak volt legalább egy kocsija. Mentünk körbe a Balatonon és szurkoltunk a saját futóinknak, meg az összes többi versenyzőnek is. Lassan már ismertük az egész bagázst. Végül már egymás autójára is rádudáltunk jelezve, hogy "Hallo, egy vérből valók vagyunk", mint Maugli. Nekem nagyon tetszett az egész esemény hangulata. A szervezés is nagyszerű volt.

Az érmek átvétele után elmentünk kajálni (kajajeggyel, mert erre is gondoltak a szervezők), majd visszabattyogtunk a kocsikhoz. Kis beszélgetés. Jocóék még a kaja elött el kellett menniük. Maciék még lementek fürödni. Mi többiek pedig elindultunk Kaposvárra. Akkor nem éreztem, de jól elfáradtam. Hétfőn még olyan voltam, mint akit fejbevertek, pedig délután is ledöltem kicsit aludni. No, mondjuk legalább izom (és izületi) fájdalmak nem voltak. Én is alig hiszem el, de végül is semmilyen mozgásrendszeri panaszt nem szedtem össze a hétvégén.

A végső ererdményem: 48 km, kb. 4 óra 20 perc. Egy ehhez tartozó maratonnal most simán ki is békülnék :-D

Dübörgés és Rock 'n' Roll!

UltraBalaton eredmények

The results:

1. nap: 1:53:32, 2:13:44, 2:32:48,1:54:30, 2:01:23. Együtt: 10:35:57

2. nap: 1:40:31, 2:05:20, 1:47:46, 1:55:55, 2:00:17. Együtt: 9:29:49

A többit később.

Képek:

http://www.kep.tar.hu/bebielefantok/50494377#2

Eredménylista:

http://www.nikhok.hu/~gellertg/eredmenyek.html

A végső eredményünk a 25. helyre volt elég 32-ből, ami nagyjából a futottak még kategória :) Mi lettünk az utolsó teljes (tehát 5 fős) csapat. Sebaj, azért jól éreztük magunkat :) Egyébként az átlag kilométerünk így is 5.7 körüli, ha jól számoltam, amivel elégedettek lehetünk. Legközelebb majd gyengébb mezőny lesz reméljük :D

Ilyen csak a mesében van...

Ilyen nincs, és mégis van!

A bébielefántok fényképarca ismét reflektorfényben!

Vajdaúr megint a Budapest Maraton reklámfigurája lett. A BSI rendes évi kiadványában közvetlenül Demszky, Hagyó és Kocsis Árpád rövid beköszöntője utáni oldalon egészalakos képen. 

Bravó! Csak így tovább! Látjátok elefántjaim szümtükkel, van miért küzdeni!

10. Jubiliumi Kékes csúcsfutás

Kedves Olvasóink!

2007 június 17. volt a napja, amikoron is minden rendes ember vízparton, vagy hűtőházban töltötte rendes megérdemelt hétvégi szabadságát, mi időt és kocsit nem sajnálva vágtunk neki, hogy ezen alkalomból futva mászhassunk hegyet. Így történt...

...úgy volt hajnali 6-kor indulunk Tamás személygépkocsijával (bordó Mazda) Kaposvárról. Hát ez apróbb problémák miatt nem jött össze. Volt vagy 6 óra 2 perc is mire elindultunk. A társaság maga volt a megtestesült lelkesedés. Tamás jelezte, hogy kb. 3 órát sikerült aludnia éjszaka. Kata ennél kicsit rosszabbul festett, mert ő bulival készült a futásra. Neki adtunk különféle gyógy-szereket, Tamásnál meg abban maradtunk, hogy aki éjjel Úr, az legyen nappal is Úr.

No, elindultunk. Aztán megálltunk autópálya matricát venni. Aztán megint elindultunk. Aztán hirtelen beértünk Budapestre, ahol is a korai óra örömére, hamar át tudtuk verekedni magunkat az M3-ra. Mivel kb. úgy 100 km-re lehettünk Mátrafüredtől és még volt vagy 3 óránk az indulásig én próbáltam nyugtatgatni Tamást, hogy nem feltétlen szükséges 150-el mennünk, de neki valahogy rosszul van rögzítve a bokája, később meg leszoktam az állandó figyelmeztetgetésről.

Eljött az idő is aztán, mikoron megálltunk egy pihenőnél elvégezni olyan dolgokat, melyeket ha nem muszáj nem a Toi-Toi-okban akartunk elvégezni. Itt egy ausztrál benszülött tévedt hozzánk, de az nem derült ki, hogy mit akart, mert csak nagy szemekkel nézett minket, de szólni, nem szólt.

Na, irány Mátrafüred. Gyöngyösnél kis torlódás, mint tavaly is (de hála Istennek nem akkora, mint tavaly). Aztán megálltunk Mátra alján, falu szélen. Fel a rajtszámokat. Időközben megérkezett Jocó Egerből, majd Maciék Fehérvárról (+ extra bónusznak B_Feri, Prince). A Hunrun is megtalált minket Panferik személyében. Szóval minden a legnagyobb rendben zajlott. Panferik készített is egy "spontán" képet gyorsan.

A bemelegítéssel nem mertük rémisztgetni az egybegyülteket, mert azért voltak ott kisgyerekek is, de ez látszik a képekről is. Végül is csak 11,6 km és elég meleg volt amúgy is. Azért voltak próbálkozások :)

A rajtnál kicsit hátúlról indultunk, így az első 5 km előzésekkel telt. Kata hátramaradt Tamással. Mi Jocóval előre iramodtunk, illetve Maci eleve (több esze volt, mint nekünk) előrébbről indult.

Macit 4,5 km környékén értem be. Mivel jól éreztem magam és Maci jól elvolt Sex Action és/vagy ACvillámDC zenéivel tovább haladtam. Az első 8 km igen könnyedén ment. Hogy őszinte legyek be is aludtam kissé, mert Jocó időközben lemaradt (bár gondolom nem nagyon, de én nem keresgéltem). Úgy 7 km környékén gondolkodtam el, hogy vajon miért nem futok gyorsabban, hiszen menne? Akkor egy kicsit jobban kiléptem.

8 km-nél értünk be Mátraházára. Majd jött az az ominózus jobb kanyar, ahol is pillanatokon belül megduplázódik a meredeksége az útnak, oszt a nevetés kedvéért úgy is marad a végéig (illetve ez nem igaz, mert a végén még egy kicsit meredekebb lett). Itt ért be Jocó engem. És hogy kicsit szégyenkezzem is ugyanazzal a lendülettel gyakorlatilag el is futott mellettem. Igaz nem messzire, mert utána sikerült felvennem a hegyimenő ritmust és aztán már stagnált a távolság köztünk, csak nem tudtam utólérni (könnyű neki, itt a Zselici dombságban nem anyira lehet hosszú hegyimenetekre edzeni :-)). Vó't locsolás :) Tamást csak a rajtszámáról, meg a cipőjéről ismerni meg..

Ezen a Mátraházától induló szakaszon gyakorlatilag mindent beleadtam. Gondoltam, ha már egyszer futunk, akkor fussunk rendesen. Ezért a sípályán már nagyon nem tudtam mosolyogni a sok buzdító embernek. Az előzetes hivatalos adatok szerint pont 1 percet kaptam Jocótól, saját méréseim szerint talán kicsit többet 1-1,5 percet. Aztán kb. 5 percre jött Maci (aki saját bevallása szerint kicsit belegyalogolt, de ismerve azt a tempót, ahogy ő hegyen gyalogol, gyakorlatilag valószínüleg én sem futottam gyorsabban). Aztán Kata (először teljesítette, hurrá!) meg Tamás Macitól kb. megint 5 percre.

Jól megfogdostuk a követ a hegyen (ami a hely speaker szerint 1014 méterrel van a föld felszíne felett :-)))). Pózóltunk a Hunrunnak ;-). Aztán megint elszidtuk magunkat, hogy évről-évre elefeledkezünk róla, hogy előre küldjünk a csomagszállítással egy-egy száraz polót.

Lefele idén nem futottunk. Kíméltük a hegyet :-D.

A szervezés profi volt. Egy negatív dolgot sem tudnék mondani róla még ha akarnék sem, de nem akarok, pedig akarhatnék. Nagyon sok és jó minőségű frissítő volt. Volt minden, ami szembe-szájba való. Volt locsoló kocsi, zuhanykapu, egy hölgy locsoló slaggal stb. Szóval a futás felét az arcom-szemem-szám törölgetésével töltöttem, de jól esett abban a nagy melegben :-D.

A negatívumot inkább a futók szolgáltatták. Volt egy fickó (én nem ismerem, de Maci szerint sokszoros ironman, és mindig eljön a nagyobb eseményekre szurkolni, buzdítani), aki menet közben felfele biciklivel jött a tömeg mellett és egy sípot fújva buzdított a futásra. Én nem tudom milyen apropóból, de néhány barom beszólt neki, hogy ne sípoljon már, meghogy nyelje le meg ilyesmi. Én nem tudom, ezek nem vették észre, hogy minket buzdít? Hogy azért jött el, hogy szurkoljon nekünk? No, mindegy idióták úgy látszik mindig vannak. Én azért köszönöm a szurkolását.

Leérve még kajáltunk egyet. Aztán irány Fehérvár, készülni kellett a másnapi Falasok(k) túrára :-D. A készülés jegyében Maci annyi kaját reprezentált, hogy biztosan elveszítsem a fogyi versenyt, utána meg ösznépi Argo nézést rendeztünk :-).

Dübörgés és Rock 'n' Roll Elefántok :-)!

U.I.: Ja igen. A Maci egyéni csúcs nem dőlt meg (hogy őszinte legyek a közelébe sem voltunk). De azért remélem senki nem gondolja komolyan, hogy ez így is marad :-D. Csak technikai okok miatt elodáztuk egy évvel a megdöntését :-).

Kékes CsF képek

Falasok(k)

Vasárnap reggel fél hét, Interspar pakoló, Székesfehérvár.

Egy férfi és egy nő banánt eszik. Várnak valakire. Velük van egy szemüveges Prince névre hallgató srác, és megérkezik a várva várt bordó autó. Fejkendős pasas ki, még két álmos fejkendőnélküli szintén. Egy bájos Kataarc a kocsiból mosolyog.

Komoly megbeszélés, néhány perc, aztán indulás. Cél: Budai hegység, Falasok(k) túra, 25 és 50-es táv. B.Feri 25-ön fut, Prince és Maci 50-en próbálkozik, Tamás, Gábor, Kata és Erzsi egy laza 25-ös sétára indul.

Az idő remek, nap süt, indulás zöld lombok közé. Arcok mosolyognak, szemecskék álmosak. Szájak lassan nyiladoznak, főleg a Gábor nevű délceg fiatalemberé. Közel az első pecséthely, a társaság gyorsan odaér.  Völgy, lejtő, aztán Fekete-fej. Az első hegy nem okoz problémát a társaságnak, fel sem veszik hogy emelkedő van. Még fáradtak egy picit, (kivéve egy nőt) a tegnapi hegyifutástól,  és álmosak is talán (a nőt sem kivéve) az éjszakai nemnagyonalvástól.

Idegen ágyak, idegen matracok. Fülledt meleg, zaj, ez volt az éjszaka, de a közös élmény viszi előre a lábakat. Második pecséthely, tejkaramella, a lányok elcsicsergik az útvonalat. A fiúk, mint óvó hátvédek visszacsalogatják őket a helyes útra.  Szép tájak, kellemes erdők, aztán városszéli gazdag házak, kertész ápolta udvarok közt mennek. Szemük csillog, az együttlét öröme látszik rajtuk. Szívük nyitva, ontják egymásra a meleg szeretetet.  Na meg a vicces történeteket, amitől mindenkinek jó kedve lesz. Hát még amikor meglátják, hogy a patakok, hidak, sziklák után hatalmas réten hatalmas terülj asztalkám várja őket.

Szemek nyitva, szájak tátva, csúsznak le a zsíros és vajaskenyerek, párosával tömik a kovi ubit, lila hagymát, és öntik magukba a sót. (Már aki. Pl. Tamás) Friss víz kerül a kulacsokba, gyanús nekik az ellátmány. Rosszat sejtenek. És igen, előttük a "hegy". A "k.....va nagy hegy". A megnevezést Erzsi teszi közzé, Gábor utal a népies elnevzésre, bájos Kataarc összerándul. De Tamás mint egy hősharcos, példamutatóan nekivág. Gábor követi, a lányok hangos szuszogással gyűrik le maguk mögé a "hegyet". A sors megkönyörül, nem kell a csúcsig elmenni. Balra el, ösvény egyszemélyes, ágak-bogak közt némi szépkilátás.

A következő pecsételőhelynél csokira mosolyognak, és élvezik a lkilátást. Szemük befogadja a látványt, már mindenki éber, senki sem fáradt, gyalogolnak tovább. Diszkrét távolságban elválik a fiú és lánycsapat, szabad folyást engedve a kulacsból elfogyasztott folyadék kiürülésének.

Völgynek le, némi kocogás, ismét házak, kicsi dombok, több mosolygó arccal való találkozás. Libanoni cédrus, alma, barack, aztán az elöl lévő nő visszacsalogatása a helyes útra.

Ismét erdő, kicsi vasút, fürge lábak, és hamarosan beérnek a célba. Még mennének, talán még jó lenne együtt, de gondolataik már másik városban járnak.

Gratuláció, kézfogás, kitűző, oklevél, melleket belülről döngető büszkeség. Senki nem mondja, de mindenki érzi: jó volt. Jó volt így együtt.

Bordó autó el, két délceg fiatalembertől mosoly, bájos Kataarctól integetés. 

Jó utat hazafelé!

Aztán még megettem egy rántott húsos szendvicset, megittam egy sört, megvártuk Macit, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Itt a vége fuss el véle.

A túra történetét meg majd leírja valaki más. :-))

Elefánt a hegyen, avagy Hegyi-elefántok.

Halihó!

Már csak 2-t kell aludni és Bébielefánt csordák fogják ellepni a Hegyet, az magas magyar hegyet, amelyet csak röviden Kékesnek neveznek.

Mi ott leszünk és megmutatjuk nekik. Felszaladunk könnyedén, aztán meg le. Mit nekünk 30-35 fok Celsius.

A terv a következő: Az éj leple alatt kis kommandó csoportunk a város csatorna-rendszerén keresztül közelíti meg a pilátus palotáját, feleségének elrablása céljából...(hoppá, ez egy másik terv!).

Szóval kis kaposvári különítményünk 6 óra magaságában indul el, hogy terv szerint pontban 8-kor(merész terv!) Jocót felvegye lakhelyénél, és 9-kor már Mátrafüreden az átvett rajtcsomag segítségével megkezdje mintegy 2 órás bemelegítését a 11.6 km-es futás(csak fölfelé) teljesítéséhez. A bemelegítés kemény lesz és izzasztó (Natur Arkanum Sportbalzsam), majd miután Maciék is megérkeznek a rajthelyre eldöntjük a befutási sorrendet. Néhány elvetemült elefánt fejében megfordult az a kósza gondolat, hogy megdönti Maci fergeteges pályacsúcsát (1:06-1:09?). Meglátjuk.

A lényeg, hogy annyi erőt azért tartalékoljunk, hogy másnap a Falasok(k) teljesítmény-túrát zökkenő mentesen teljesíteni tudjuk. 

Addig is minden jót Elefántjaim!

u.i.: 2 éve még csak 1, tavaly már 3, idén legalább 5 fővel veszünk részt ezen a nemes versengésen a Kékesnél. Remélem érdekes beszámolóink után jövőre még népesebb csapattal  képviseltetjük magunkat.

Lovasberény-Pátka 45

Kedves olvasó!

Egy kis időcsapdába kerültünk, hisz ez a túra megelőzi a Lowe Alpine maraton beszámolóját!

Csak Erzsi nagyon lelkes, és hamarabb megírta a vasárnap történéseit, mint én a szombatét.

Na de kezdjük az elején.

Reggel B_Feri fékezett le a ház elött, bevágódtam az autóba és irány a lovasberényi sportcsarnok parkolója, ahol a rajt volt. Közben B_Feri még elrejtett az út mellett egy hütőstasit folyadékkal, ahhoz a ponthoz, ahol majd a 30km-es ellenörző pont lesz.

A rajtnál viszonylag kevesen voltak, annak ellenére, hogy ez a túra zárta a Velencei-hegység túrázója mozgalmat.

A tervem az volt, hogy kocogok amíg jólesik, aztán pedig a maradékot lesétálom. Hisz még hátravolt a vasárnapi túra is..:-)

8.10-kor rajtoltunk el, és a Nadapi útig egy vasútátkelés után, egy gazos, kaszálón kellett haladni. Ezem az útvonalon rendezték már többször is a Futapestesek a crossfutásaikat. Ismerős volt.

A nadapi útnál rögtön egy csokit kaptunk a pecsét mellé. Az aszfaltúton bandukoltunk picit, majd egy erdészeti útnál bement az erdőbe a sárga jelzés. Ez a szakasz picit fura, hiszen közvetlen a főúttal párhuzamosan halad. Arra jó volt mondjuk, hogy szarrá csipjen minket a csalán, de a csípések elárulták, ki az aki a kijelölt úton haladt..:-)

Kis idő múlva újra lekereszteztük a nadapi műutat , és az Antónia-hegyen keresztül értük el a Meleg-hegyen lévő soron következő Ep.-t. Gyakorlatilag a szint harmadát már össze is szedtük gyorsan a túra elején.

Innen nagyon szép kilátás nyílott a tóra. Majd megkezdtük ereszkedésünket a zöld + jelzésen egész Sukoróig. Egy pillantást vetettem volt nyári gyakorlatos mérőtáborunk épületére, majd egy kis kaptató majd lejtő után kiértünk a Zsuzsi büféhez. Megkaptuk a pecsétet, ittunk egy kólát.

Innen beálltunk mint a kilinikai halál a zöld sávra, és egész az Angelika forrásig, le sem tértünk róla. Majd újra ereszkedés várt ránk, a Bodzás völgyön keresztül egészen a Barlangkutig.

Ezen a részen volt lehetőség rövidíteni is. Mi természetesen nem éltünk a lehetőséggel, de gyanus volt hogy a rendes úton nem találkoztunk emberekkel. Na mindegy.

Elvileg 20 km-nél jártunk, az időnk pedig 2.02 volt. Azt azért gyanítottuk, hogy ez pár kilóméterrel nem stimmelhet. Ennyire jól nem jöhettünk.

A következő szakasz a pogány kőig, a múlt heti Velence 35 útvonalával azonos volt. A kőtől viszont Pátka felé vettük az irányt. Elértük a műutat, ami 28.5 km-nél volt. 3 órát mutatott az óra. Itt volt az a pillanat amikor befejeztem a kocogást. Ennyi esett jól. Innen számomra a túra nem szeretem kategóriába tartozott. Voltam már ezen és ismertem. Gyakorlatilag egy mezőn, és pici erdőn átvágva elértem a pátkai víztározót, aminek a töltésén baromi sokat kellett mennem, míg elértem a sportpályánál lévő soron következő ep-t. Itt is kaptam csokit.

Át kellett baktatnon egész Pátkán, majd egy vasúti sín mellett elértem a műutat. Megint kaptam egy pecsétet és ittam pár pohár ásványvízet. Szerencsére 3 helyen is volt folyadék, de kellett is, mert iszonyú hőség volt. Gyakorlatilag 30-42 km közötti részt pont a déli időkben tettem meg. Ezen a szakaszon egy darab fa se volt lényegében, ami kevés az nem adott igazi árnyékot.

Egy halastó mellett haladtam el, majd egy fasorba értem ki. Itt volt az utolsó Ep. Innen már látszott a cél, de mi persze még tettünk egy 3 km-es sétát a kastély parkjában. Nem is gondoltam hogy ekkora erdős park tartozik hozzá.

Az igaz, hogy annyi kanyar volt benne, hogy az csak na. De egyszer ennek is vége kellett hogy legyen. Beértem a célba, ahol átvettem az oklevelet és a kitűzőt. Megkaptam a mozgalomért járó másik oklevelet is és a nyakamba akasztották a Velencei-hegység túrázója címért járó érmet. Volt gulyásleves, de nem kivántam. Bevágtam egy jó hideg kólát és egy liter ásványvizet. Nagyon sokat kivett belőlem a nap. Még az is megfordult a fejemben, hogy talán a vasárnapot ki kéne hagynom.

De megígértem Erzsinek hogy megyünk, meg akkor jöttek volna a "puding" vagy levélkék.:--))

Az időm végül 5.40 körüli lett.

Lowe Alpine Maraton

Harmadik hétvége, harmadik túra. Legalábbis nálam. Mi is jöhetett volna a 35 km után, ha nem a 44, valmennyi kilométeres maratoni túra...

Vasárnap reggel 8 órakor Macival elindultunk Szárról a maratoni melegben a maratoni gyalogtúrára. Ezernél picit több szintkülönbség, 44-nél picit több km. Mikor megláttam a maratoni futáson indulók társaságát, más sem jutott eszembe, csak a "mit is keresek én itt" meg a "hogy fogom bírni" gondolatok. Ezek miatt már éjszaka sem aludtam jól.

Miután a futókat ellandoltatták, mi is elindultunk pontban 8-kor a rajthelyről. Az első pár km után oldódott a feszültségem, és vidáman jó hangulatban és jó tempóban gyalogoltunk Macival. A Körtvélyesi földmérőtoronynál volt az első pecsételőhely, azután tovább a Szép Ilonka forrásig. Volt mindenféle frissítő, meg ennivaló, banán, alma, mogyoró, csoki, stb. és beért minket egy rendőrsrác, aki azután társunkká szegődött. (Később még egy fiú betársult, így négyen baktattunk végig.)

Tetszett nekem ez a megszokott felállás, három fiú, egy lány, és mivel általában erdőben kellett menni, néha kicsit le is maradtam. Mondván, három férfipopsit nézegetni talán doppingolólag hat. Meg is állapítottam, hogy Maci a hátsójából dobta le azt a 4 kilót, amit eddig lefogyott.

A Vitányvárhoz olyan meredek hegyen kellett felkapaszkodni, hogy csak na, de szerencsére nem volt hosszú. Újabb pecsét, némi fotó, aztán tovább tovább tovább.

Legközelebb Várgesztesnél frissítettünk, itt aztán volt teríts-meríts, (bár minden pontról elmondhatjuk) ettem is egy zsíros kenyeret, ittam néhány málnaszörpöt, és sokakkal ellentétben mi jófele mentünk tovább. Gábornak üzenem, Maci csak almát evett, erősen nyerni akarja a fogyiversenyt.

Erre mondjuk minden esélye meg is van, mivel ő tegnap is túrázott. Mit túrázott, futott, de azt majd ő beírja a blogba.

Várgesztesen sajnos nem kellett felmennünk a várba, pedig nagyon szép, már sokszor jártam ott. Tovább trappoltunk valami emlékműig, ahol megint enni-innivalók, minden mennyiségben. A pontőrök annyira kedvesek voltak, el is határoztam szeretnék még velük találkozni más túrákon is. Időnként beért minket egy Varacskosdisznó fedőnevű nőci, aki általában előttünk járt, de néha eltévedt. Engem nagyon bosszantott, hogy olyan gyorsan tudott gyalogolni a nem kicsi fenekével, hogy sosem bírtam tartani a tempóját. Maradt a mi tempónk, vagyis inkább Macié, mert ő ment többnyire elöl. Aztán egy idő után már olyan büdös volt, szóltam neki ha lehet mögöttem jöjjön. :-))

Egy kellemetlen sáros árok végigjárása után ismét elértünk a forráshoz, ahol teletömhettük megint a bendőnket, erőt és energiát gyűjtve az utolsó 12 km-re.

Na de nem úgy van ám az, hogy csak haladunk, megyünk, oszt beérünk a célba. Nem biza. Eltévedtünk. Igaz csak egy picit, igaz csak egy jó 15 percet veszítettünk, na de egy olyan kib.....ott nagy hegyen mentünk fel feleslegesen.....

De mint jó túrázó, hallgattunk okosan Macira, vissza az utolsó jelig. Onnan már ment minden, mint a karikacsapás. Az sem zavart különösebben, hogy aszfalton kellett menni. Most már csak az lebegett a szemem előtt, hogy 8 órán belül érjünk be.

És végre beértünk a faluba, az aszfalt döntötte nekünk a forróságot, közel 30 fok lehetett, de beértünk a célba.

Zsíros kenyér nálam megint, vagy kettő, málnaszörp ey vödörrel, és megkaptam a csodaszép kitűzőmet. A túra nagyon szuper volt, az ellátás kiemelt kategóriába tartozik, a személyzet  és a szervezés szintén. A 900 Ft-os nevezési díjba még belefért egy 400 Ft-os újság is.

De a történetnek nincs még vége, Maciban találtam egy kullancsot, amit - majd meglátjuk milyen sikerrel - nagy keservesen kioperáltam, belőle.

Közben nem volt túl vicces, hogy Maci a frissen szerzett újságból felolvasta, milyen betegségeket lehet kapni ettől a kis dögtől. Sőt.  Azt is felajánlotta, kölcsönad nekem egy könyvet. Nem is értettem mit akar, de mondta: a "Medveölő"-re gondolt. :-(

Hát ennyi, akkor a "Falasok(k)-on" remélem talákozunk. :-)