Cserhát 40

A fehérvári túrás különítmény ezúttal a Cserhát dombjait hegyeit mászta meg. Vasárnap kora reggel arra riadtam, hogy már Alsótoldot elhagyva egy erősen meredek hegyen kaptatok fel, és lassan a seggemen szedem a levegőt.

Macival együtt indultunk, Pucut-nyulas Ferike előttünk járt. Annyira langyos és párás volt az idő, hogy az első hegy tetején máris vetkőznöm kellett. :-))

Mindjárt a túra elején magával ragadott a Cserhát szépsége, és az ősz utolsó villanásai. Gyönyörű sárga-barna-bordó falevelek, sokszínű, zöld fenyővel tarkított erdők, hegyek, dombok, nagyon szép látvány volt végig.

A tehenekkel dúsított réten áthaladva azért némi sártenger is adódott, viszont nagy örümünkre nem esett az eső. Kicsit rosszul esett (nem nekem) az aszfaltos út ahova kiértünk, mert Macinak még a Bécs-Budapestről visszamaradt lábfájásai voltak. (Amik a túra végére egészen érezhetően átmentek talpfájásba) A második etap a Tepke hegyen volt, bár a kilátóba nem mentünk fel, több helyről is gyönyörű volt a kilátás. Elég meredek köves lejtő következett, vigyázni kellett a lábakra, mert csúszott a talaj.

Nem is értem, a futók hogy tudtak olyan gyorsan haladni. Szerintem kész életveszély futni ilyen terepen.

A másik fontos megállóhely, nagyjából a táv fele Hollókőnél volt, ahol ittunk egy kólát, én még egy kávét is, és örültünk az ismerősöknek. Maci - Szilvinek örült Tatabányáról, én meg az Ozorai túrán megismert szervező fiatalembernek. Pontosabban mondva azt hiszem fordítva történt, mert ők örültek nekünk. (Még szép!) A kocsma után bevettük a várat is, amit már mindketten láttunk, tehát nem is időztünk ott semmit sem.

 Elég sokan voltak a túrán, mivel más túra nemigen volt, és több táv is adódott ezen. Szóval sok embert kikerültünk, és egészen a végéig szinte mindig haladt előttünk-mögöttünk valaki. Én igazából nem szeretem a zajos embereket az erdőben, de itt kikerülhetetlen volt egy darabig. Egészen élveztem a túra vége fele a kettesben történő csendes haladást, meg Maci sztorijait. Pl. azt, amikor kupit hagyott otthon, mielőtt túrázni ment. Mindent széthagyott,  alsógatya a tűzhelyen, stb. és anyukája rémülten telefonált neki: "kisfiam betörtek hozzád"!. Na ennél a poénnál olyan jóízűt nevettem, hogy csak úgy zengett az erdő.

További hegyeket megmászva, és sáros legelőket átszelve Cserhátszentiván előtt majd után  megeredt az eső. Felhúztuk az esőkabátot, és baktattunk tovább. Én arra készültem, hogy végig esni fog, szinte már hiányzott is, hogy így legyen. Míg felmentünk a faluban lévő kilátóhoz, el is állt, és nem volt semmi komoly eredménye.

Ezután következett  a túra legszebb része. Egy patak mellett haladtunk végig, tiszta romantikus fílingem volt, nagy mohás kövek, csordogáló kispatak, előttünk gyönyörű sárga levélszőnyeg. Mindketten nagyon élveztük ezt a részt.

Miután vége lett a szurdoknak, megláttunk egy félig összedőlt hidat. Maci szólt, azon fogunk átmenni. Röhögtem. Azt hittem viccel. De nem viccelt.

Tényleg ott kellett átmenni, jó nem volt vészes, de eléggé elrettentő látvány volt úgy hirtelen a ledőlt fahíd, középen összeomlott kőtámfallal. Pucut-nyulas Ferike fényképezett sokat, majd ide beszúrjuk a híd képét. Látnotok kell. Még jó, hogy nem volt alatta nagy víz.

A további út egy más jellegű szurdokon haladt, az is nagyon szép volt, itt már voltak sziklafalak is, nemcsak patak. De annyira párás volt az egész szurdok, hogy a sok-sok frisszöld moha nagyon szép látványt nyújtott a színes levelek mellett. Volt még egy-két rozzant fahíd, aztán kiértünk az erdőből. Mégegy sártenger következett, aztán ismét Cserhátszentiván, és onnan már aszfalton visszamentünk a kiinduló pontra.

Macinak itt már eléggé fájt a talpa, nemigen vágyott az utolsó kilométerekre.

A suliban beteáztunk, ettünk zsíros meg lekváros kenyereket, sztoriztunk még Ferikével, aztán irány haza.

Nagyon szép túra volt.

Bécs-Pozsony-Budapest 2007. + Tatabánya 20 teljesítménytúra

Idén volt szerencsém újra elindulni a Bécs-Pozsony-Budapest futóversenyen.

Utoljára 2001-ben indultam, akkor azonban más útvonalon.

Idén anyagilag nem állt úgy a Bébielefánt csapat, hogy be tudjon nevezni a versenyre. Engem viszont hívtak a "Futottak Még" csapatba..:-)

A névvel ellentétben rutinos futókból állt a csapat, többen megjárták már a 12 órás versenyek verejtékes útját.

A csapat: Csőre Ernő (Walkingman), Fridrich László (Fridman), Henézi Gábor (Kenéz), Farkas László (Lupus), Kovács Barnabás (Maci).

Volt két fős női csapatunk is a Két meNő néven (Farkas Gabriella, Hangyási Anikó), illetve Gabi és Ernő fia, mint bicajos kisérők.

Így lett teljes a 9 fős csapatunk.

0 nap.

A versenyt megelöző este, a győri sportcsarnoknál volt a találkozó.

Gyorsan átestünk az útlevélvizsgálaton, majd meglátogattuk az ebédlőt ahol a tésztaparti zajlott.

Volt 3 féle tészta, meg virsli illetve sör és üditő.

A megnyitó ünnepség 7-kor kezdődött, de csak a legelejét vártuk meg, mert el kellett jutni Mosonmagyaróvárra, ahol az egyetem kollégiumában volt szállásunk foglalva.

1 nap.

Korán keltünk és összepakolva elindultunk Ausztria felé. Jó volt, hogy kaptunk rajtszámot az autóra is, így megnyílt a határ. Meglátták és simán mehettünk. Ez persze nem volt baj, mert pl. Lupus otthon hagyta az útlevelét és a személyiét is.:-)

Az első szakasz egy 91.6 km-es etap volt. Ennek én az első távját teljesítettem, ami 20 km volt.

A rajt 9-kor volt Bécsben, a Praternél, az Ernst-Happel stadionnál.

Nagyon hideg szél volt.

160 csapat volt és 46 egyéni induló.

Mint kiderült pont olyan szakaszt választottam, amit itthon biztos nem. A Duna parton kellett hosszú-hosszú kilómétereket futni. Tiszta rakpart feeling....

Azért mivel még sosem futottam még erre, ezért élveztem a tájat.

Az időm nem lett túl fényes. 2:04:04 lett.

A többiek jól futottak magukhoz képest. Folyamatos szurkolás és autókázás mellett értünk be Pozsonyba, az első nap céljába.

Utána vissza a szállásra, és szundi.

2 nap. 

Második napi hossz: 84.0 km.

Ebből az enyém a második szaksz volt:Cunovo-Vojka nad Dunajom közötti rész, ami 15.8 km.

A váltóm a duzzasztónál volt, ahol iszonyú nagy szél volt. Fáztam. Pedig ha én fázok akkor már tényleg hideg van.

Szerencsére minden váltóhelyen volt toi-toi. Ezeket rendszerint tele is raktam, tétre helyre befutóra..:-)

A futásom sokkal jobb volt mint az első nap. Szinte már élveztem. Kicsit melegem volt, mert egy töltés oldalában kellett futni, ahova viszont nem fújt be a szél.

Az utolsó kilómétereken még be kellett futni egy faluba, majd utána volt a váltás.

Az időm 1:23:28 lett.

Innen aztán a szokásos szurkolás, és autókázás következett.

 3 nap. 

Pihenőnap.

Illetve Tatabánya 20 teljesítménytúra.

Jó korán megérkeztünk Erzsivel a túra színhelyére.

Kedvelem ezt a túrát. Rögtön a rajt után pár méterrel már az erdőben vagyunk.

Mivel mégiscsak a Bécs-Pozsony-Budapest futóverseny közepén voltam, így csak a 20 km-es távot vállaltam be. (Igaz közben a szervezők mondták, hogy idén ezen a távon is van kupa a fürgelábúaknak..)

Beneveztünk, és vártunk hogy elrajtolhassunk.

Miután ez megtörtént elkezdtünk kocogni. Ismerős vidék volt ez nekem, többször teljesítettem már a 30-as távot itt. 1-2 km után találkoztam fehérvári túratársakkal, ahol is Erzsitől is elváltam.

Nagyobb sebességre kapcsoltam, és ahol lehetett ott toltam neki, ahogy kifért a csövön.

Élveztem nagyon ahogy a szél az arcomba csapott, és ahogy fogytak a kilóméterek.

Az utolsó 3 km, már az elején megismert út volt, csak visszafelé.

Itt még beleadtam ami volt bennem. Sikerülr beérnem, és egy nagyon szép kupát kaptam..:-)

Kicsit segítettem a szervezőknek a kitüzőválasztékot egy lapra feltűzni. Kaptam is érte finom somlói galuskát. Mire elkészült a tea, Erzsi is beérkezett. Pedig szerettem volna elé menni, egy üveg teával, de nagyon gyors volt ma Ő is.

Közben történt egy malőr. Beraktam a cipőmbe az igazolványokat, mert nem vittem övtáskát.

Aztán a végén kivettem onnan őket. Ez idáig rendben is lett volna. Csakhogy mikor vezetni szerettem volna, belenéztem a zsebembe, és nem volt ott se a bankkártyám, se a jogosítványom.

Tiszta para lettem. Riasztottam Erzsit aki felhívta a benzinkutat, de nem ott nem találták meg. Akkor anyukámmal letiltattam a kártyát.

A poén az volt amikor este ki akartam szedni a cipőmből a követ. Na nem kő volt. Az igazolványok. Egész nap azon trappoltam parázva. Tiszta hülye vagyok..:-)

A szállásunkat áthelyeztük Tatára. Kenéz intézett valamilyen koleszt. Elmentünk vacsorázni aztán szundi.

4. nap

Tata-Budakeszi szakasz. Enyém ma a legrövidebb táv: 9.7 km. Jó nagy emelkedővel indul a móka, aztán viszonylag jól futható dimbes dombos terep várt rám. Az utolsó kilóméterek viszont lefelé haladnak. Lehet neki tolni mint állat. Ennek megfelelően nyomom is. Az időm: 47:11 váltással együtt. Egyre jobb formába érzem magam.

A célban találkozom Panferikkel. Kölcsönös örömködés. Gyorsan lefényképez, és beszélünk pár szót.

Mondom neki hogy még túrázni is voltam pihinapomon.

Erre Ő csak annyit mond, Te hülye állat, nem vagy normális...:-)

De ahogy mondta. Elismerően hangzott. Jól esett. Köszi Panferik!

Az estét laciéknál töltöttem.

5.nap

Egy esős napra ébredtünk. Végre. Szeretek esőben futni. A többiek nem nagyon. De ez az utolsó nap. Már senki nem bánja.

Egy közös rajt.

ÉS elindulunk. Félmaraton. Bár a táv hosszabb. Tudja mindenki, de senki se bánja. 22.3 km-t mér Lupus.

Egy nagy dombot kell megmászni. Szeretem. jól megy. Sorban előzgetek. 7km felfelé. Utána viszont lefele következik, amit nem nagyon szeretek. Most mégis próbálok haladni. Nem érzek fáradságot, csak az achillesem fáj. (sajna még most is....de remélem hamar elmúlik.)

Csak úgy falom a kilómétereket..:-)

Célbaérés, kis hajrával. Az idő 1:59:38. 5-ik napra nekem jó ez..nagyon jó.

Érmet Frank Tibi adja át.

Többiekkel kölcsönösen gratulálunk egymásnak.

Mindenki megtette amit tudott. Élveztem, élveztük az együtt töltött időt, élményeklet, nevetéseket.

Klassz kis hét volt.

Remélem minden Bébielefánt megtapasztalja majd ezt az érzést. 

Hangulatjelentés

Ma volt a BéPoBu vége, a nemzetközi félmaratonnal, amin terveztem indulni

Ahogy a dolog állt ma reggel: még mindig rajtam a kórság (orrom folyik, nem nagyon kapok levegőt) és az idő szörnyen nyomasztó (hideg, eső... brr...). Az előbbi két dologból külön-külön bármelyikkel megbírkózóm, de együtt a kettő sok volt, úgyhogy megint eg kihagyott verseny :(

Egyébként ha ilyen idő marad hamarosan felvágom az ereimet. De jó lenne, ha nem lenne ilyen. Persze október van, de akkor is...

Mindenesetre próbálok ennél jobban nem leülepedni. Hamarosan kinézek valami tavaszi maratont, hogy legyen valami motivációm.

MACITÓL PEDIG ELVÁRJUK A BESZÁMOLÓT UGYE? 

Okt. 13. Matula tanya – 28 km futás

Bébielefántok nagyobbik része épp egy túrán, mi Robival pedig egy utolsó pillanatban talált helyi futásra indulunk.

Matula tanya. Deseda. Olimpiai 5próba egyik állomása. 28/14/7km

A nevezésnél csak pár magányos emberke, ők is a jól ismert idei napsárga maratonos pólóban virítanak. Ismerős arcok a futópályáról és a futóversenyekről. Természetesen a 28km-s távot választjuk. Nem is kérdés. A nevezettek közül az elsők között vagyunk, és nem sokan követik a sort.

Szomorúan vesszük tudomásul, hogy a lelkes néhány ember csak nem akar nagyobb tömeggé duzzadni. Ebben a városban úgy tűnik, kevesen szeretnek futni.

Rajt pöcccc pontosan. Mivel ilyen „sokan” vagyunk, egyszerre indul a 3 táv.

Erős, hideg szél van, nem is igazán vagyok ráhangolva, nem úgy mint Robi....

Azért nekivágunk. Itatópont csak a fordítónál leledzik, azaz 14nél, addig ki kell bírjuk, vagy lefagy a kezem, esetleg szembejönnek jegesmedvék vagy fókák. Nehezen is bírom, szal ez nem az én napom. De hogy Robi mellettem van, felturbóz, húz magával a lelkesedése, jókedve, hallgatom, hogy beszél hozzám, mintha csak egy hintaágyon heverészne, annyi erejébe kerül, persze meg se tudok szólalni, győzöm a fülemen is a levegőt venni. Aztán 21 körül jön a fal. Utána a túlélésre megyek csak, egyszer majd csak a végére érünk, Robi tartja a lelket bennem. Alig várom a bringaút végét,ami azt jelenti, vége.... megállhatok.

Nem vagyok formában. Talán edzeni is kéne, nem csak nekivagdosni a versenyeknek, maratonoknak. Next time....

Közben kis csapatunk másik része épp a hossszú-hosssssszú túrája vhányadik km-nél járhat......

A lényeg, hogy itt is itt voltunk, ezt is megcsináltuk!

kata

BéPoBu ma indult!

Azért ne feledjük ezt sem! Maci kolléga képviseli inkognitóban a csapatot, reméljük jövőre már saját néven fogunk indulni.

Amúgy meg napló updated.

Kicsit a Bükkben

Amíg a többiek a Bakonyban barangoltak, addig én az én kedvenc hegységemet látogattam meg ismét, vagyis a Bükköt. Terveztem, hogy részt veszek a Bükkzsércről induló teljesítménytúrán, csakaz volt vele a baj, hogy az bizony a Bükkalja erősen, én pedig inkább a kicsit vadregényesebb területeket kedvelem. Ilyen a Fennsík és a Kövek környéke.

Lényeg a lényeg, hogy szombat délben, ebéd előtt

"kocsiba be

ablakot le

könyököt ki

kettesbe be"

... és irány Felsőtárkány. A Vöröskő völgyben indultam neki szokás szerint, de nem a kisvasút nyomvonalán, hanem a hegyoldalban levő úton. Kicsit több a szint, de nem kell a talpfákon szökdelni.

Mivel Pesten felejtettem az órámat, így időmérésre a telefonomat vittem magammal, aztán eszembe jutott, hogy ha már nálam van, akár fotózhatok is, így hát csináltam pár képet útközben.

Ez itt egy völgy :) A nevét nemtom, de szép :)

Innen el a Stimecz házig, amit sajnos nem fotóztem, le, de majd máskor. Onnan tovább a völgyben. Felfedeztem, hogy a völgy egyik oldalán van egy tanösvény, mégpedig, ahogy láttam viszonylag hosszabb ideje. Én még valahogy nem vettem észre, de az is igaz, hogy többnyire a hegy másik oldalán szoktam inkább mozogni. Sőt jobban belegondolva a Vöröskő völgy ezen részén vagy 5 éve nem jártam :)

Aztán egyszer csak, mikor úgy gondoltam, akkor megfordultam és visszaindultam, de átmentem a patakmedren és visszafelé végigkocogtam a tanösvényen. Szépen ki van építve, még megvannak a táblák is, miegymás, uh. ajánlom egy kellemes sétára, ha valaki olyansi olvassa, aki ilyesmire kapható.

Visszafelé még megálltam az Egeres völgyben és nyomtam egy fotót visszafelé a kövek irányába. Ebből talán érezni lehet, hogy milyen csúnya hely ez a Bükk és hogy miért nem szeretem egyáltalán :)

Na hát ez volt a hétvégén, csak mostanáig vártam hátha megjavul a képfeltöltős helyünk, ami hetek óta rossz, de nem, ezért csináltam egy kűfődi ódalon accot. Azóta voltam egyszer a HHH-n, de most megint kényszerpihi van, mert valami kórság támadott meg megint :(

Bükkzsérc környéke azért mégis felcsigázta a gondolataimat, ezért másnap családostul mégiscsak sétáltunk egyet a Hór völgyben:

http://good-times.webshots.com/album/561102577pJBbMZ

Bakonyi barangolások

Prológ:

És ez a reggel is eljött.

Hónapok óta készültem a gyermekkoromból jól ismert Bakony 70 km-es túrájára. Cseszneki lány lévén ismerős helyekre készültem, és semmiképpen nem szerettem volna kudarcot vallani. A Bakony a szívem csücske.

Szombaton már 6 óra előtt picivel sorban állt a Bébielefántos különítmény Zircen a Reguly iskolában jelentkezési lapokért. Név szerint, és szám szerint: Erzsi, Maci, Tamás, és Gábor.

A különítményhez csatlakozott Fehérvárról Judit, és az ivararány javítása érdekében Nabu nevű fiúkutyája.

A bébielefánik 70 km-re készültek, a fiatal hölgy Nabuval az 55 km-t teljesítette sikeresen.

Az út elején még sötét volt, hideg is, és libasorban mentünk. Álmosan, fázósan nem indult meg a beszélgetés. Az első etapnál kezdődött az ébredezés, patak, sziklák, csoki, minden volt, ami az igazi túra kezdetéhez szükséges.

Jókedvű, energiával teli kis csapatunk volt, nagyon jó iramban hódítottuk meg az erdőt és réteket. Bakonybélben már vártak minket a kocsmánál, egy kóla elfogyasztása után továbbindultunk a Gerence patak völgyében.

Az időjárás kezdett alakulni, a nap is erőlködött, esőnek semmi jele nem volt. Talán 30-35 km körül szétváltak útjaink a kutyás különítménytől, és mi négyen nekivágtunk az első emelkedőnek.

Ekkor még mindannyian egy tempót bírtunk, nem volt lemaradás, csak beszélgetés, nevetgélés, szokásos témák. Mivel a túra hosszú volt, minden pecsételő helyet nem emelnék ki, csak annyit, hogy mindenütt nagyon szép pecsétet kaptunk a lapunkra.

Visszaérvén Bakonybélbe tartottunk egy hosszabb pihenőt, ivás, evés, lábkenegetés, és hasonló dolgok miatt. Felkészültünk a Kőris-hegy megmászására, ami durván 8 km-es emelkedőt jelentett.

Én Vajdaurral lemaradtam kissé, a Maci-Tamás páros nagyon jól bírta a hegyet, mi meg jót beszélgettünk Gáborral a cégről, a jövőről, tanulásról, pénzszerzésről stb.  Kicsit bánom, hogy a nőkről meg az ügyes nőkről, meg a 70 km-t bíró nőkről egy szó sem esett,  viszont megtudtam a marketingről egy csomó dolgot.

A Kőris vége felé Maci összetalálkozott egykori ex-ével, és feldobódva vágtázott a hegyre. Alig bírtam utolérni. Persze amikor aszfaltos út következett, beértem, nekem ugyebár az a kedvencem, a többiekkel ellentétben.

A hegy tetején némi ásványvíz elfogyasztása után egy nehéz szakasz következett, lefele a meredek, nagyon-nagyon meredek hátsó oldalon. Itt már kezdtem érezni a térdtartó izmomat, de azért minden gond nélkül leértünk.

A srácok jól emlékeztek a tavaly elhibázott útrészekre, így most nem tévedtünk el, és már 50 km fölött jártunk.

Nagyjából itt kezdődtek a gondok. A Tamás-Maci különítmény elöl járt, beszélgetésbe mélyedve, mi Gáborral lemaradtunk picit, aztán Gábor lassacskán tőlem is lemaradt. Már nem érdekelte a szép erdő, a szép táj, inkább az aszfaltos részeket szidta, aztán már azt sem.

55 km után a pihenőhelynél már úgy kellett bevárnunk. Nem volt jól. Úgy látszik nála ez a választóvonal. Mi nagyon bekajáltunk zsíros meg lekváros kenyérből, ittunk szörpöket, és visszavettem alulra a polómat is, mert kezdett hideg lenni.

Macival elindultunk, és hogy sötétedés előtt a hátralévő út nagyrészét meg tudjuk tenni, siettünk, amennyire lehetett. Tamást és Gábort magunk mögött hagyva szó szerint elhúztunk.

Sikerült is szürkület előtt elérni Szépalmát, aztán szintén aszfaltos úttal vegyítve sötétedésre odaértünk az utolsó etaphoz Pálihálás végén, az erdő szélére. Akkorra már belebújtunk a kabátunkba, mert a szél nagyon hidegen fújt, és én felvettem a kesztyűmet is.

Mivel már sötét volt, és a hold sem világított, Macinak kellett folyton lerángatnia az útról, ha autó jött, mert szó mi szó, már fájt a térdem, és nem volt kedvem még letérni sem az útról.  

Az utolsó etetőpontnál még magunkhoz vettünk némi pikáns mézes-sonkás csipszet, fejlámpákat felraktuk, és nekivágtunk az erdőnek, ami már nem egészen 4 km volt csak a célig.

Teljesen feldobódtam hogy már mindjárt célba érünk, nagyon jó kedvem volt a végén.

Zircre érve már a lámpa sem kellett, a város széléről bementünk az utcai lámpák alatt.

8 óra előtt picivel érkeztünk, kb.13 óra 40 perc lett az időnk. Nagyon elégedett voltam magammal. :-) Szép emléklap, és mégszebb jelvény volt a jutalom. Nekem ez az első jelvényem. És első teljesítésem. Remélem nem az utolsó.

Zsíros kenyér, uborka, iszi következett, és némi májdagasztó bók fogadása a többi pasitól. Nem is volt ott több nő, aki később jött, az is kisebb távon indult. 

Aztán eszegettünk, pihengettünk, vártuk a többieket. Egy óra elteltével megérkezett Tamás, idegesen, szinte lámpa nélkül, mások nyomában járva érkezett. Nem tudott nekünk telefonálni, térerő sem volt, meg talán be sem volt kapcsolva a telefon.

Sajnos Gábort otthagyta az utolsó pontnál, már nem volt jártányi ereje. Visszamentünk érte kocsival, és behoztuk. De erről majd ő maga mesél....

Én mindenesetre jövőre újra megpróbálom. Szerintem Maci és Tamás el fognak kísérni. :-)

 Márcsak a harisnyás sztori miatt is. :-))

Utóirat:

Csókollak Bakony, nem hagytál cserben. Tudtad, hogy a szívem csücske vagy....

Napló updated

Kozma 40

Fehérvári szekció szombat hajnal.

Fél hatkor pontban megjelent Maci a házunk előtt, hogy induljunk Csákvárra túrázni. Megjegyzem: kaposvári szekcióval ellentétben Maci sohasem késik.

Mondjuk ez volt a túra alatt az összes pozitívum benne. :-) Illetve mégsem, mert hozott nekem túrós batyut is. Meg egy Laci nevű szintén túrázót.

Hat órakor, tök sötétben már a rajthelyen voltunk, és álmosan vártuk B.Feriék érkezését. Róla mindig megemlékezünk, most a 60 km-en indult, gondolom sok futással egybekötve a túrát.

Ő hozta Juditot, aki szintén velünk jött a 40 km-es túrára, Maci nagy-nagy örömére.

Mivel a kisasszony meglehetősen csinos, Maci hozta szokásos formáját. Ömlött belőle a hülyeség, és bevallom őszintén, erre sokkal jobban emlékszem, mint a túra útvonalára. :-)

Azt azért tudom, hogy az első etap a Bárcaházi barlangnál volt, klassz kis hely, kaptunk mindjárt egy csokit is, és nekem nagyon tetszett. Innen Gántra vezetett az utunk, szép kis erdős részeken át. Útközben több bicajos is elkerült minket, (mivel bicajtúra is volt kiírva) aztán mi őket, aztán vissza minket, és így tovább......

Gánt előtt Maci már nem bírta tovább, amiről eddig csak beszélt, azt meg is valósította, és elkérte tőlem a wc papíromat.

Mi Judittal mentünk tovább, készítettünk néhány képet a napfelkeltéről, éppen kezdett kisütni a nap. A táj csodás aranybarna színű lett, a fákon a sokszínű levelek, a fények, mind lélekmelengető élmény volt. Ilyenkor tudom, érdemes túrázni. Friss levegő, szép tájak, erdők, barátok, ismerősök, és sosem jut eszembe a "cég".

Gánton a kiskocsmában finom fánkot kaptunk, a kólát már magunknak kellett megvennünk. Aztán egy hosszú tehénszaros rét következett tehenekkel, meg sok kispistázó emberrel, akik keresztbe vágtak át a legelőn.

A beszélgetés a szokásos nyomvonalon haladt, miszerint az első 10 km témája a sz.rás, aztán 10-20 között a sz.x, (ja ez nem csúnya szó, nem is kellett volna kipontozni) és aztán ezek variációi.

Kőhányáspusztánál volt a következő pont. Itt nem kaptunk semmit, csak pecsétet. Ezután nekivágtunk egy hosszú erdőnek Várgesztes felé, ahol teljesen eltűntek a napsugarak. Picit borús volt az idő, és az erdőben annyira leszállt a köd, szinte sötét volt. Nagyon érdekes volt a fák közt a nagy fehérség. Teljesen novemberi hangulatot árasztott. A fiatalok egymást agyonstírölve lemaradtak picit, nekem meg egyedül szinte félelmetesnek tűnt ez a szürkületes erdő.

Beértünk Várgesztesre, ahol a várban volt az ellenőrzési pont. Macinak ismét az illemhely volt az első amit meglátogatott. (Nem is értem hogyan hízik, ha ennyit sz....ik) Ja, egy lényeges momentumot kihagytam: Maci ezúttal úgy túrázott, hogy a rövidnaci fölé fölkötötte az esődzsekijét a derekára, hogy eltakarja a fenekét. Nem is értem miért.......

Igaz, végig tette-vette magát, löködte a poénokat, az időjárás alakulását vizsgálgatta nálunk mellmagasságban, stb.

A várban aztán meghívott minket egy üdítőre, váltottunk néhány szót ismerősökkel, és indultunk tovább Vérteskozma fele. Maci látott két fickót, akik kocsiból szálltak ki, és aztán jöttek tovább túrázni. Nagy méreggel ment utánuk, és a Mátyás kútnál nem is hagyta ki, hogy szóvá ne tegye a dolgot. A nagy igazságérzete miatt morgott mint a Medve, és simán lefa...kalapozta a két srácot.

Miután megittuk a kapott ásványvizet, továbbindultunk. Erdőben jártunk, itt már sütött a nap ismét. Én a szokásos női dolgaim révén néha le-le tértem az útról, de elég hamar beértünk a faluba. Mivel mindenféle távokon indult a túra, Vérteskozmán a túristaházban már rengeteg ember volt. Zsíros kenyér és tea volt a menü. Maci és Judit a fogyókúrájuk miatt nem ettek kenyeret. Én igen. :-)

Lefetyeltem a teából, mert nagyon forró volt, közben sikerült összezördülnünk Macival. Épp itt volt az ideje, mert már majdnem vége volt a túrának. 

Az utolsó pár km-t tehát duzzogva és szó nélkül tettük meg. Közben nagy eső nyomait fedeztük fel az erdőben, mint kiderült előző nap volt a történés. Aztán végül békét kötöttünk, és szépen beérkeztünk a célba. Kitűző, oklevél, hajak kibontogatása, kacér rázogatása, némi sáros cucc levetése, és már indultunk is.

A helyi elegánsnak tűnő étteremben ettünk egy felejthetőt, aztán némi izomfájdalommal egybekötve kiszálltam a ház előtt.

Jövőre veletek ugyanitt......

Bp. maraton fotók

Szerettem volna közzétenni a maratoni befutóképeket de a TAR-helyünkön napok óta "ideiglenesen" szünetel a képfeltöltés.
Mondjuk én már nem lepődök meg semmin, tudjuk, hogy az "ideiglenes" dolgok néha 40 évig tartanak.

Mindenesetre annyit elöljáróban, hogy két állásból fotóztak.
Én csak az egyiken vagyok rajta félig, kilógva egy hölgy mögül.
Zsuzsa és Robi az egyiken teljesen jól.
Lehet tippelni, hogy ki az aki mindkét kameraállásból, tökéletes premierplánban vigyorog bele a kamerába... Ezzel persze újabb helyeket biztosítva magának bizonyos kiadványok címlapján, naptárain stb.... :)
Igen a mi sztárunk az! Ugye mindenki tudja a nevét? Kiáltsuk együtt!! :D:D
(Na jó a Kata is rajta van mindkettőn, de ne legyenek senkinek illúziói, csak a sztár miatt :))

 Update: a tar.hu megbízhatatlansága miatt a gugliéknál lett elhelyezve a cucc.