Keleti-Bakony

Szombat reggel 6.25-re beszéltük meg Tamással és Macival az indulást. Erre negyedkor kinézek, a ház előtt egy bordó autó. Nem volt ismerős. Kinézek mégegyszer, hú akkor eszmélek, Tamás állt ott a bordó kocsi mellett. Hú, kapom magam, szaladok lefele.

Maci nem volt ott. Hazament anyujához a kedvenc polót megkeresni. Odakanyarodtunk anyuja lakásához. Dúlt arccal érkezett. Poló nincs meg. Aztán hozzá, újrakeresés. Poló nincs meg.

Azért elindultunk Bodajk fele.

Az iskolában volt a gyülekező, olyan sok kocsi érkezett, külön ember irányította a parkolást.

Itiner felvétele, aztán mindjárt a sípálya elején találtuk magunkat. No, én le is maradtam hegynek föl, de azért az átmászós kerítésnél megvártak a srácok.

Leértünk a Gaja-völgybe, ahol az Ádám-Áva fánál át kellett kelnünk a jó bő vizű folyón. Egyetlen vastag ágon. Én nem akartam, de muszáj volt. Utána fel a hegyre, jó kis kaptatón, ellenőrzés, és indulás tovább. Itt még jó sokan voltak körülöttünk, de szinte végig voltak társak, mivel utolsó rendezés volt, biztosan sokan tették tiszteletüket a Bakonynak.

Lejtő következett, én pl. ott bele is kocogtam picit, aztán már lenn is voltunk a Pisztrángosnál. Itt nem volt etapunk, csak a más távon indulóknak. Kiérve a Gaja-völgyből, ki a kerítésen, egy picit az aszfalton, és be az erdőbe balra, fel a hegyre, ahol az egyik kedvenc helyem van. Éjszakai túrán már jártunk erre. Gyönyörű kilátás nyílik a tóra, szép kis fenyőfák vannak. Ez egy "Maci által megjelölt" terület. :-)

Haarosan a Csurgói szőlőkhöz értünk, kaptunk egy csokit, aztán szép kis pincék között leballagtunk a tó partjára. Végigmentünk egy jó sáros úton, kikerültük Volfkerit, és pecsételtettünk a Bögre-csárdában.  (Lehet hogy nem így hívják, nem emlékszem) Mindenféle pecséteket kaptunk, mindenféle túristás papirokra. Megkerültük a tározót, - én szebb és ifjabb napjaimon ide jártam ki napozni bringával - aztán bevetettük magunkat az erdőbe. Enyhén, majd nagyon sáros rész következett, utáltam is rendesen. Itt kerültük el Attilát, akivel néhányszor már túráztunk együtt. (És aki olvassa a blogunkat) Picit beszélgettünk, aztán szemtelenül otthagytuk, és felértünk egy füves-sziklás területre, ahonnan szép kilátás nyílt Isztimérre.

De mi nem arra mentünk, még egy kanyar hátravolt, következett sok-sok birka, meg legelő, meg birkaszar, (Tamás is eltűnt valami bokorban) aztán beérkeztünk Bakonykútiba.  

A helyi kiskocsmában friss puha zsíroskenyér, és házimájasos kenyér várt bennünket, igazi házi erőspistával, lilahagymával, üdcsivel. Maci egyet, Tamás többet, én meg nagyon sokat ettem. Csak azért hagytam abba, mert már türelmetlen volt a kint rám váró egyik fiatalember. A másik nem volt türelmetlen egyáltalán. :-)

Következett Bakonykúti "B" pontkénti megtekintése, azaz egy kör a faluban. Én ugyan már sokszor láttam, szép is, rendben is van, de már mentünk volna gyorsan tovább a Burok-völgy fele. De hát nem kispistázunk. :-)

A Burok-völgyről már sok szépet hallottam Macitól, én még sosem jártam ott. Tényleg szép, még így sárosan is. Nagy sziklák, mohás kövek, ecetera ecetera. Olyan vadregényes. De inkább nyáron vágynék ide. A völgyön nem mentünk végig, jó meredek kaptatón felmentünk a Burok-partra. Az megint nagyon szép rész volt, fenyők között, pici ösvényen, alattunk a fákkal.

Néhány futó nekünk jött, de nem kértek elnézést.

Leértünk az Isztiméri pincékhez, ahol meglepetéspont volt az egyik présháznál. Mi más lett volna a meglepetés, ha nem jóféle borocska. Én megittam a részem (nagyon finom volt) aztán a Tamásét is. Még jó, hogy Maci nem kért, mert hamarosan lelassultak a lábaim. :-)

Isztiméren a Polgármesteri Hivatalban bedöntöttünk egy-egy pohár teát, aztán szép és teljesen ismeretlen tájak következtek, egy völgy, ami telis-tele volt galagonya bokrokkal. Nagyon jól mutatott a sok piros bogyó. Láttunk egy kiszáradt nagyon érdekes fát - itt megjegyezném, hogy kertiati fotótárában meg tudjátok nézni, mert lefotózta - és aztán leértünk a Csurgói vadasparkba. Ezen a részen nem nagyon engednek be turistákat, úgy látszik most kivételt tettek. Én már jártam itt régebben bicajjal, de meg is ijedtem a kis vaddisznók csordájától.

Elkerültünk néhány pletykázó hangos nőcit, aztán egy emelkedő után a vadászházhoz érkeztünk. Innen már nem volt messze a Pisztrángos, ahol reggel már jártunk. Most nekünk is volt ellenőrzési pontunk, és ehettünk friss forró virslit, mustárral, puha kenyérrel. Finom volt, és jól esett. Bár a hagymásrostélyosnak hagytunk helyet.

Innen már a Gaja-völgyön mentünk vissza, beértünk Bodajkra, ahol még felmentünk a Kálváriára ellenőrzési pontként. Aztán beértünk a suliba, ahol megkaptuk kitűzőnket, oklevelünket, forró teát ittunk, és végre az eddig aggódó Maci is átvehette a kupáját és érmét. Talán az Észak-Dunántúli kupát? Ha rosszul írtam javítsátok ki.

Amúgy egész úton azon idegeskedett, hogy elfogynak a kupák, mert nagyon sokan vannak, és a rövid távosok előbb beérnek.

Tamás egész úton nem idegeskedett. :-) 

Szó-mi-szó, vagy 8 órába tellett a túra nekünk is, pedig én úgy éreztem rohantunk végig.

Aztán hipp-hopp már haza is indultunk, hogy jól megérdemelt vacsoránkat elfogyasszuk a Spagetti-házba.

Mindannyian kellemesen elfáradtunk, nem volt könnyű túra. A 42 km-hez társult még majdnem 1000 m magasság is. No meg a sár is nehezítette a járást. Viszont az idő nagyon szép volt, délután még a nap is sütött.

Viszlát Keleti-Bakony

Csók

Nem engedik a versenyeket...

Tudom, nem mai hír, de most jutott időm és feltétlenül meg kell itt emlékezni erről az elmebetegségről.

"Nem hagyná a futóversenyek miatt a dugókban rostokolni az autósokat az egyik budapesti városvezető. A szocialista Horváth Gyula a FigyelőNetnek adott interjújában kifejtette, bizottsága miért nem engedélyezett jövőre egy futóversenyt sem Budapesten. A főpolgármester nem ért egyet Csepel szocialista alpolgármesterével."

http://www.fn.hu/belfold/0711/autosok_miatt_tilos_futni_176760.php?&oldal=2 

Nem gondoltam volna, hogy valaha is egy véleményen leszek Demszkyvel.

Ha nincs kedved elolvasni a cikket, legalább ezt az aranyos szösszenetet ideidézem:

"Ezek szerint a Bécs-Budapest Szupermaraton 2008-ban nem ér el Budapestig?

Nem tudom, én kilenc futóversenyről szavaztam. Lehet, hogy ez is közte volt. (Közte - A szerk.)

Mit javasol, hol rendezzék meg a futók a versenyeiket, a városon kívül?

Én politikus vagyok, nem sportszervező."

Nem hiszem, hogy kell kommentálni a rövidlátásnak és a butaságnak ezt a nagyszerű megnyilvánulását. 

Hegedűs Róbert emléktúra

Időrendi sorrend betartását lekéstük, mert ez a túránk Vajdaurék havasfutása előtt volt egy nappal.

Szokásos szombati túrára indultunk Macival, a Budai hegységbe, a T-Online, másnéven Hegedűs Róbert emléktúrára.

Jó hideg volt reggel, ezért kesztyűben és sapkának vágtam neki a túrának. Már a Szépjuhászné állomásnál kaptunk egy klassz kitűzőt, de a túra végére ígértek valami mást is.

Nem részletezem az útvonalat (akit érdekel annak majd kölcsönadom az útleírást) csak a lényeget emelném ki. A táv nagyjából 27 km volt, aminél többre nem is vágytunk. A szint 1100-nál is több valamivel. Gondoltuk, hogy egy laza szombatnak pont megfelel.

Így is lett. De az első hegyen (Fekete-fej) felérve, Vajdaur által szidott elemek csodájának voltunk részesei. Friss hó esett a hegyekben. Csodaszép hófehér volt körülöttünk minden, a fák fehér ágaival hajoltak fölénk. Örültünk, mint a gyerekek. Az első hó, friss, szűz, és gyönyörű volt.

A pontoknál gyújtott mécsesek Hegedűs Robi emléke mellett sajátos ünnepközelgő fílinget hoztak.

Így együtt a hó és a mécsesek, rendkívül szép, és felejthetetlen túrát nyújtottak nekünk.

Azért röpke említést tennék a völgyekről, szurdokokról, ahol persze hó nem volt, sár annál nagyobb, de ettől még a Kálváriáról elénk terülő város nem veszített szépségéből.

Több ismerőssel találkoztunk, pl. Maci BécsBudapestes futótársaival (akiket követve hamarosan el is tévedtünk). A túra végén kaptunk egy nagyon szép jelvényt, Hegedüs Robi fejképével.

Ezután még megkaptuk a Dunazug túrázós kitűzőnket (három, a Dunazug hegységben teljesített túránkért) és megdícsérve a klassz ellátást (csokik, banánok, tea) hazaindultunk a hónélküli városunkba.

Siófoki félmaraton - egy Téli Rege

"... az úgy volt tisztelt bíróság, hogy eleinte egyesével, majd nagytömegileg teljesen elment az eszünk..."

Figyelem! Az események a valóságban is megtörténtek. A szereplők valós személyek, ezért a valódi, vagy az álnevüket használjuk. A csöppet sem bújtatott reklámokért pedig senki sem fog elnézést kérni. Az események zűrzavarában reményeink szerint állatok nem sérültek meg. Ha mégis, akkor tőlük elnézést kérünk. A kutyák, macskák és egyéb fel nem sorolt apró testű szőrős emlős állatok nyugalma érdekében, NE tessenek rajtunk hangosan röhögni! Uff.

...erre én azt mondtam...Ja várjunk csak, nem itt kéne kezdeni a történetet. Na kanyarodjunk akkor vissza néhány nappal a futás előttre. Jómagam pénteken Székesfehérvárra kellett mennem, egy halaszthatatlan szakestély ürügyén, ahol is szombat hajnalig vígadtunk. Majd szombaton egy pizzával és egy Decathlon látogatással később visszaindúltam Kaposvárra. Az út jelentem olyan volt, mint minden taoista álma. Száraz és könnyen járható. 

Jocó barátunkkal a délután folyamán beszéltem, aki jelezte a meteurológia azt monnya rossz idő lesz vasárnap és bibis az autója, szal nem gyün. Ráhagytam, mer valami azt sugalta, hogy most mit kötözködjek vele? Hazaérve ezért várakozásteljesen tekintettem a vasárnap elé. Ésmivel előző éjszaka nem aludtam túl sokat, időben ágynak estem, így viszonylag kipihenten ébredtem 6:37-kor, amikoris Róbert SMS-e ébresztett. Azt írta, hogy nem tudunk az ő kocsijával menni, mert ocsmány idő van és  az ő kocsiján csak nyári gumi van. Gyorsan visszahívtam és jeleztem az enyémre már feltetettem a téli gumikat, akkor menjünk azzal. OK.

Nyújtóztam egy nagyot ésmivel úgyis felkeltem kinéztem az ablakon. "AztamogorvaÚrIstenit" - volt az első gondolatom. Jelentem 10-15 cm vastagságú hóréteg esett le az éjszaka folyamán. No, ez honnan gyütt? És pont most. Gyorsan összekaptam magam és a folyamatos hóesésben kimentem letakarítani a kocsit (mindkettő, mert bátyám meg az ő kocsijával mögöttem állt, szal azzal is ki kellett állni). Mire ezzel megvoltam, gyorsan összekaptam a futó cuccokat oszt rohantam. Gondoltam jobb lenne minél előbb indulni, lehessen akármi is útközben.

Miután megoldottuk bratyóval az udvarból való kiállást. Elindultam tankolni. Az utak csak úgy tessék-lássék voltak akkor még letakarítva. A beton nem látszott a hóbordák alatt. Még az utcában megejtettem egy-két fékpróbát. Hát csúszott-mászott a kocsi fara mindenmerre. Gondoltam hosszú utunk lesz.

Tankolás. Irány Kata. Kata egy igencsak lejtős kis utca végén lakik, ahol akkoriban még a hótoló sem járt. Hát nem is mertem lemenni az utca végibe, csak fönt megálltam. No, összeszedtük Robit is. Uzsgyi. Uzsgyi 30-al. Max. 30-al. Kaposfüred után találkoztunk a Deseda tónál meredő egyik dombocskánál az első agysebésszel. Valszeg nyári gumikkal futott neki az amúgy teljesen hófedte utaknak. Ketten tolták felfele a dombon. Pedig egy Suzuki SX4-volt, ami ugye elvileg 4 kerék meghajtású. No, őt elkerülve 50 méter múlva találtunk egy Toledot az árokban. Egy terepjáró már próbálta kihúzni. Megálltunk kérdjük miben segíthetünk. Monnya húzzuk ki. Mondom neki, ha az a böszme terepjáró nem húzza ki, akkor én a kis 1,4-es Thaliaval biztos nem. Aztán otthagytuk. Hát az utak hagyján. A vezetőkkel már több problémám volt. Láttunk olyan Mitsubushi Pajero tulajdonost, aki lasabban ment, mint én a Thaliaval, pedig én Somogybabodnál kapcsoltam fel először 4-esbe. 

No, azért elértük a 7-es utat. Onnan már istenes volt. Mivel időben indultunk időben meg is érkeztünk a helyszínre. Gyakorlatilag elsőre megtaláltuk. Nevezés. Átöltözés. Ugra-bugra. Ricsajozás. Kiabálás. Visszaszámlálás. Ahogy az már ilyen versenyeken megszokott.

Az indulás után még kb. 50 méteren keresztül kerülgettem a pocsolyákat aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges. A városi aszfalton ugyanis elolvadt minden hó. Hideg pocsolyákat alkotva. Közben persze esett a hó is és kb 1 fok Celsius körül járhatott az idő.

Induláskor én Robival verődtem bandába. Kata pedig egy kedves hölgy ismerősével állt párba. Mi Robival a nagyképű 1:40-1:50-es időhöz álltunk be, ott is az elejére. Voltunk állítólag vagy másfél ezren. Kata feltúrbózta jelenleg kesztyűként használt plüss futó állatvilágát és míg egyik kezén mosómedvét formázott a zsákállatka a másikon egy nem kevésbé tündi-bündi malacka jelent meg. Jómagam felvettem egy napszemüveget, mert mégiscsak Balaton, meg nyár, meg ilyesmi.

Az első körben miután több helyen (képzeletben) eltörtem Róbert lábát, hogy lassuljon egy jó kis átlagot futottunk. Két körből állt ugyanis a táv. Kb. 4 km közvetlen a Balaton parton futottuk. A hullámok felcsaptak. A köveken a hókása csúszott. Balról az északi szél hógolyónyi havat lapátolt az arcunkba. A visszafordítónál a bal orcám már alig éreztem. Gondoltam is, milyen szívesen odatartanám kicsit a jobb orcámat, hogy ostorozza kicsit azt is, de hátrafele maximálisan nem ment a futás. Egy helyütt letérdeltem cipőt kötni. Róbert ezidő alatt némi előnyre tett szert, ami meg is maradt köztünk a végéig. 

A part vége fele a beton átváltott fűves terepre, ahol is a hókásának és az azt tapodó apró futó lábacskáknak köszönhetően tisztes kis dagonya alakult ki. Egy élmény volt. Aztán visszatértünk az civilizációba, az aszfaltra. 7-9 km közt volt egy kis holtpontom, mert olyan gyomorgörcsöm alakult ki, ami még engem is meglepett. Feltétlen a top 10-be sorolnám ebben a kategóriában. Míg az első 5 km-en 26 percet futottunk, nekem a 10,5 km-es pontnál kb. 56 percet mutatott az óra. Szal kicsit belassultam.

Innen a terv az volt, hogy aszfalton a partig futok tisztességgel, a parton csetlek-botlok, majd a végét meghúzom amúgy, hogy hadd lássák a népek milyen a magyarok Istene. Több esemény részemről nem történt. Tettem, ahogy terveztem. Kb. 17 km-nél kezdett áthűlni a testem. Elég pocsolyát megjártam már, hogy tocsogjon a cipőben a víz, ruháimon meg az izzadtság. A lábam fázott sajnos nagyon, de akkor már nem sok volt vissza, szal nem nagyon érdeklődtem eziránt. A szemüvegemen közben megült a hó, amit néha le kellett vakarnom róla. Ettől meg áthült az üveg én meg ahogy párologtam egymerő ködbe borítottam. Szal voltak szakaszok, ahol nem igazán büszkélkedhetem azzal, hogy láttam volna valamit.

Robi kérdezte az elején, hogy mire szoktam ilyenkor gondolni? Én csak egyetlen gondolattal ping-pongoztam a fejemben: ez az uccsó verseny idén. Mire spóroljak? Szal mentem, ahogy a tüdőm sipolt.

Robit nem sikerült persze utólérnem. Kb. 50 másodperccel ért be hamarabb. Robi 1:52 végét én pedig 1:53 végét futottunk. Robi kesergett, hogy nem tudta megdönteni egyéni csúcsát, de azt gondolom ez azért jóval jobb idő, mint az 1:52 egy Nike-n.

A befutó csomagok viszonylag jók voltak. Volt meleg tea is. A frissítések is jók voltak. Bár az első frissítőn átszaladtam, mert nem láttam a bepárásodott szemüvegemen keresztül. Aztán meg sokat nem ittam, mert a hóesésben felém nyújtogatott hidegvízhez sok kedvem nem volt :-).

Én nem tom miért úgy emlékeztünk Kata 2 óra magasságába ígérte magát. Aztán csak álltunk teljesen átázva és vártunk és vártunk és hoztunk neki teát és vártunk és megittuk a teáját és vártunk stb. Mikor már a szám úgy nézett ki, mint amit két hétig világoskék tintával tetováltak. Gondoltam egy nagyot és elmentem a kocsihoz az átöltöző cuccokért. Mikor megérkeztem Kata még nem jött be. Odaadtam Robi cuccát, mondtam neki ne fagyjunk meg egyszerre, menjen öltözni én megvárom Katát (illetve, ha visszatér közben Robi én is elmegyek).

De ennyit nem kellett várni, mert Kata és az ő nekije barátnéja 2:30-ra beérkezett. Húrrá!!! TÉNYLEG nagyon örültem nekik :-D.

Aztán elmentünk átöltözni. Mint kiderül a cuccok csak egy részét hoztam el. Elhoztam Kata kabátját, de mint kiderült, az Robi kabátja volt. Mondjuk mentségemre legyen mondva a sajátom se vittem el. Aztán Katának a cipőjét is a kocsiba hagytam, amit ő úgy hidalt át, hogy a lábaira egy-egy szatyrot húzott és arra vette fel a tiszta víz cipőjét. Nevettünk sokat :-D.

Aztán hazafele vettük az utat. Addigra a hó leolvadt. Sima utunk volt hazáig.

Ezek után ne mondja nekem senki, hogy a futás az nem extrém sport :-D.

Dübörgés és Rock'n'Roll!!!!! 

Közhírré tétetik...

Dombay-tó maraton 2007. 12. 01.

Aki szeret túrázni, ott a helye. Különféle távok vannak, mint pl. 25, 30, 35, és persze a maratoni táv.

Fehér-Vár-Palota 40, nagy szélben...

Már jó tíz perce toporgok. Nem jönnek. Kiszúrtak velem. Elaludtak. Ki-be mászkálok a Polgármesteri Hivatalba. Türelmem fogytán. Hülye ismerősökre bukkanok. Fúj a szél is. Kezdek aggódni.

Aztán a sarkon feltűnik egy fejkendős férfi. Lábain feszül a futónadrág. Minden izomforma kirajzolódik...

Mellette egy feketébe öltözött férfi. Messziről világít kék szeme. Szája fülig ér, nevet.

Jó nap lesz ez....

A három túrázó elindul az Országalmától a Fő utcán keresztül. A Rózsaligetben romantikus fílingem lesz, mindig itt akartam egy (két) pasival sétálni. Mondjuk nem hajnalban hűvös szélben futásnak is beillő tempóban.

Hamar kiérünk a városból, elhagyva a Bregyó-köz hajléktalanok lakta területét, átbújunk a Hármas-híd alatt. Maci szerint - gondolom már felismertétek, mint egyik főszereplőt - tavaly nem kellett még lehajolni, de azóta új utat csináltak. A beígért nádas melletti sáros terület inkább vizesfüves, és csak itt - ott sáros. Moháig nagyjából így jutunk el.

A kultúrházban finom teával várnak minket. Kell is, mert a falut elhagyva egy nyílt mezőn haladunk, ahol orkán erejű szél tombol.

Tyű de jól érzem magam - mondja a másik főszereplő (ki nem fogjátok találni, hogy Tamás az).

Hát én nem érzem magam tyű, viszont a széllel annál inkább meg kell küzdenem. Mégiscsak van értelme a 90 körüli kilóknak. Az én 52-met billegteti a szél erősen. Azért eljutunk Iszkára, ahol a Duzzogó előtt kapunk pecsétet, és elkerül minket két állig futónak öltözött pasi. Én futónak nézem őket, Maci pancsernak. Tamás nem nyilatkozik.

A nyílt rétet elhagyva morgóhörgővicsorgó kutyás kerítés mellett haladunk, ahol Maci megjegyzi, a végén nincs kerítés. Egy pillanatra megrémülök, aztán rájövök, csak saját magát szórakoztatja.

Az Iszkaszentgyörgyi kastély mindannyiunknak ismerős, de most csak egy pecsét erejéig élvezzük szépségét. Viszont a körülötte lévő parkból minden szépséget magunkba szívunk a szemünkön keresztül. Gyönyörű az erdő, régi kőhidak vannak, borostyán és sárga levélszőnyeg előttünk. Nagyon szép rész. Egy erős kaptató következett, ahol éppen el akartam már fáradni. De nem mertem, mert Szilvi nevű futóismerősünk éppen hegynek futva került el minket.

Felértünk a Kőasztalhoz, aztán még egy kis domb, és már látszott is a panoráma. Szép kilátás nyílt a környékre. Olyan szépen sütött a nap, emlegettük is Vajdaurat, bánhatja, hogy nem jött el. A Csóri dombtetőtől szinte egyáltalán nem volt már sár, hiszen sziklás fennsíkon mentünk, és csodaszép szurdokvölgyekben. Csóron a lovardánál leültünk egy jó kis hagymás zsíros kenyérre, ittunk hozzá borzasztórossz narancsszörpit, és kiröhögtük az éppen megérkező két futópasit.

Vissza a dombokhoz, sziklákra fel, sziklákról le, aztán fel, aztán le, aztán megint, és szépen lassan (illetve egy fenét lassan, inkább gyorsMacitempóban) elértük a Baglyas alján lévő pontot. Gyorsan elfelejtettem az állandóan piknikezésre csábító kis sziklás szurdokokat, és szép területeket, mert megint megkezdődött küzdelmem a széllel.

Kaptunk egy csokit, amit azonnal el is fogyasztottunk (Maci 0,2 mp, Tamás 0,5 mp, én 3,5 perc). Kellett is, mert innen fel a Baglyasra, olyan erősen kellett a széllel szemben menni, hogy alig bírtam utolérni őket. Illetve nem is értem utol, csak megvártak. :-o)

Közben ronda fekete felhők voltak mögöttünk, oda sem mertem nézni. Miközben ereszkedtünk le az Inotai készenléti lakótelephez, fincsi sziklás csúszós meredeken, a bokám is megkapta a magáét egy észre nem vett gödörben.

No, Inota után kezdődött a tánc. Fújt a szél, eleredt az eső, talán még picit havas is volt, mindenesetre keresztbe esett az biztos. Felhúztuk és állig bekötöttük az esődzsekit, és énekelni kezdtünk. Egyáltalán nem volt rossz kedvünk tőle, pedig Macinak már megint fájt a talpa, nekem a bokám, Tamásnak nem fájt semmilye.

Megint emlegettük Vajdaurat, hogy kimarad minden jóból, pl. még az éneklésből is.

A következő etapon - az inotai víztározónál - kaptunk a pecsét mellé egy jó kis banánt, amit azonnal elfogyasztottunk. Jó kemény volt, friss, lehet, hogy jó lett volna másra is, de mi megettük. :-o)

Egy rövid, de nagyon meredek domb következett, aztán rét, mező, (ja, lehet, hogy itt kezdtünk el énekelni) és nemsokára beértünk Palotára. Táv: 40,2 km, időnk: 7 óra.

Aztán megérkeztek a futók is. :-o)

A Faller Jenő suliban megkapta ki-ki a maga kitűzőjét, kaptunk egy Pi-vizet (Lehet, hogy a Pi után van még valami, csak nem merték ráírni?) és megvártuk Idősebb Macit, aki egyáltalán nem hasonlít ifjabb Macira, (legfeljebb annyiban, hogy morcos) és sitty-sutty már haza is érkeztünk.

(Macipapának köszönet a fuvarért, jó meleget csinált nekünk a kocsiban!)

No és mi következett? Vajdaur emlegetése a haaataaaalmaaas fííííínom pizzák megevése közben.

Hát ennyi...

Bepörögtem

Próbáltam húzni-halasztani, amíg csak lehetett, de Tamás csütörtökre benevezett egy spinning edzésre...

Mivel éppen előző nap voltam a Decathlonban Fehérváron (Budapestről visszetérőben) ott mindjárt vettem is egy biziglis nadrágot, ami igen jó szolgálatot tett, mivel már a bemelegítő tekerésnél éreztem, hogy töri a nyereg a fenekem :-).

Az úgy volt, hogy jön a rossz idő és nem lehet mindig kint futni, ezért gondoltam jól jönne valami beltéri sport. Mivel úgy tűnt, hogy a spinning alkalmas a kondíció megőrzésére/fejlesztésére és mivel az Ironmannek amúgy is az egyik versenyszáma a tekerés a spinningre esett a választás (meg mert itt a fél banda jár oda edzeni).

Odamentem, beöltöztem. Tamás szólt előre, hogy vigyek magammal fél liter vizet, mert meg fogok szomjazni. Ebben ugyan nem nagyon hittem, hiszen a 10 km-eimet is úgy futom, hogy közben nem frissítek, de vittem vizet. Igaz nem fél literel, hanem egy másfél literes palackot, mert az volt a kezem ügyében. A végére elfogyott :-).

Átöltözés után összefutottunk Anitával és Bettivel (akik, mint vérprofik szerepeltek az edzésen). Ők aztán jót mulattak rajta, hogy a nagy szám ellenére végül is megtörtem és elmentem edzésre. Az edző srác segített beállítani a gépet. Anita meg útközben segített jótanácsokkal.

Az első bajok ott kezdődtek, amikor fel kellett állni tekerés közben és "futni" a biciklin. Ez csak azért furcsak, mert ugye van ott az a fránya lendkerék, ami akkor is viszi a pedálokat, ha az ember nem hajtja. Aztán van rajta egy fék, amivel szabályozni lehet, hogy mekkora ellenállása van a hajtásnak. Ha úgy állsz fel, hogy túl kicsi az ellenállása, akkor úgy fog össze-vissza járni a lábad állásban, ahogy nekem az elején :-).

Mivel nem tudtam ezt mivel is lehetne kompenzálni, ezért jól rádöltem a kormányra karból úgy-ahogy megtartva magam :-)), hogy magamat tehermentesítve fel tudjam venni a tekerés iramát. Mint kiderült ez egy rossz megoldás volt részemről :-).

No, elég az hozzá, hogy az elején bénáztam rendesen. Aztán jött egy rész, amikor egymást sűrűn váltogatta az állva és az ülve tekerés. Itt a a combizmok első része van igazán igénybe véve (ez nem tudományosan megalapozott részemről, egyszerűen csak azok az izmaim durrantak be :-D). Mivel azokat az izmokat nagyjából mostanság futás közben nem edzem, mert a városi körpályán viszonylag kicsi a szintemelkedés és bevallom a túrák is elmaradtak, hogy a hegymenetben edzenék, ezért hamar kikészültem tőle. Itt volt is néhány perc, amíg a többiek ugráltak én leültem tekerni, ittam, törülköztem, pihentem. No, az edzés második felére már jobban belejöttem, a futásos technika is kezdett összejönni. No, innen már végig tudtam csinálni.

Hát igen, minden sportnak megvannak a speciális izomcsoportjai, amiket edz. De talán még néhány nap és elmúlik az izomlázam ;-). Amúgy annyi izzadtság lejött rólam, mint egy maratoni futáson. Utólag (a fel nem edzett izmokon kívül) be kell vallanom nagyon nem fáradtam el. Szerintem még néhány óra és simán bírni fogok egy teljes edzést is.

Téli edzésnek tudom ajánlani, mert tényleg jól átmozgat. Egy futás után ugyan jóval jobban ki vagyok fáradva, de talán csak azért, mert a futás jobban terheli a szervezetet. Kondíciót mindenesetre ad, az biztos. Azért persze csak csinján bánok vele részemről. Úgy tervezem heti 2-3 futás, két spinning (ha majd jobban megy, akkor 2 dupla óra), két kondi (ezeket általában reggel szoktam, szal nem ütköznek az esti edzésekkel), meg remélem majd belefér az úszás is.

Ez persze még alakulóban van, mert még a kondim nem megfelelő, de okulásként az e-heti edzésem: hétfő - 10 km futás, kedd - 10 km futás, szerda - szünet (Pestre kellett mennem), csütörtök - 1 óra tekerés, péntek- szünet (lusta voltam), szombat - kondi, vasárnap - szünet (próbálom az izomlázat leszorítani a holnapi spinningre ;-)).

Tudom az egész írás nem ért meg egy bejegyzést, de mivel most van a téli uborkaszezon elférnek ezek a storyk is :-D.

Dübörgés és Rock'n'Roll! 

Ezúton szeretném jelezni, hogy minden ellenkező híreszteléssel ellentétben még élek, bár az ősz nekem is rányomja a hangulatomra erősen a bélyegét. DE NEM ADOM FEL :)

Versenyeken valahogy nem sikerült elindulnom mostanában, de azért a jó öreg HHHt és persze amikor csak lehet a bükki futásokat csak-csak beiktatom. Ha meg más nincs marad a patakpart.

Ezt igazolandó ismét közzéteszem a technikai újdonságok által lehetővé tett formában az edzésnaplómat. Azért látszik, hogy nem az a kimondott ultrafutó tréning amit művelek, de azért megteszem ami tőlem telik :) 

http://spreadsheets.google.com/pub?key=pIMZe8YNo1b92PvNbfCrIdg
 

Crossfutás - Székesfehérvár- Aszalvölgy

Vasárnap 11.05-kor elrajtoltunk Macival a Futapest szervezésében bonyolított crossfutáson. Bizony nem a 10, hanem a 3 km-es távon. :-o)

Maci pihenőkorszakát éli, én pedig mint tudjátok, hosszabb távra nem merészkedem. (még)

Nos, a nem túl sok induló elrajtolása után magam is a srácok után iramodtam. 100 méter után rájöttem, a fiúk tempója nem az én tempóm. Macit is csak távoli ködként láttam, viszont a kevés női indulóból nem sok volt előttem.

Igyekeztem amennyire csak bírtam, és mint eddig mindig se előttem se mögöttem senki. Úgy látszik egyedi tempóm van, ez másnak nem fekszik. :-)

Jó nagy szél volt, éreztem, hogy fájni kezd a torkom. Nos a táv rövidsége miatt sok minden más nem is történt. Próbáltam az előttem futó hölgyet beérni, reméltem, hogy majd fárad. De nem. Ő még jobban belehúzott, én pedig láttam, hogy már csak második lehetek. :-)

Aztán az egyetlen kicsi domb tetején Maci megvárt, neki nem ment a futás, és együtt befutottunk a célba.

Jó bő órát vártunk az eredményhirdetésre, és - Vajdaúr ezt külön neked írom - érmet akasztottak a nyakamba. Szép ezüstöt. Meg még ajándékot is kaptam. Meg még a sorsoláson is nyertem ajándékot.

Megszereztem életem első futóérmét. Örültem. Macinak a biztatásért odaadtam az egyik nyereménycsokit. :-)

Hát, 3 km-ről is ilyen sokat lehetett írni. És azt még le sem írtam, hogy a nők között összesen öten indultunk. De hát lehettem volna ötödik is. És különben is. A győzelem a fontos, nem a részvétel. :-)

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy mindannyiunk nevében megköszönjem Vajdaurnak az ötletem csodás megvalósítását a bébielefántok statisztikájáról. Ebben a sportban vitathatatlanul Te vagy a legjobb. Köszönjük Gábor.