Téli Mátra X(X)L

A nő nőből van. Nem hallgat az okos szóra. Nem számít, hogy náthás. Nem számít, hogy nem mennek a barátai.  Makacs, önfejű, és elmegy túrázni.

Na jó, azért nem egyedül, de ha már erre készült egy hónapja, sutba minden előítélettel, utolsó pillanatban megszervezi magának a túrát. Egy email Attilának Pestre, igen, ő is jön, felvehető a Népliget mellett.

Aztán felkel négykor, szendvicset csomagol, összedobál némi meleg cuccot, kávét iszik, megfürdik, kiolvassa az újságot, aztán 4.40-kor beszáll a kocsiba. Bömbölő rockzene mellett száguld az autópályán, és azt reméli felébred, mire Pesre ér.

A Lágymányosi híd táblát megtalálja az autópályán, onnan pedig egyenesen visz az út a Népliget mellé, ahol egy általa ismert McDonalds parkolójában fogja felvenni Attilát. (Kertész Attila, kinek fotótárában megtalálhatók a túrán készült képek. http://fotoalbum.hungarotel.hu/kertiati2008/2593#2 a szerk.)

Aztán a megbeszéltek szerint a nő fél hatkor landol a parkolóban. És büszke magára, hogy odatalált, és nem késett el. Most aztán jó nagy reggeli szendvicset fog vásárolni magának a mekiben.

De a dolgok nem mindig mennek a tervek szerint. 1. A meki nincs még nyitva. 2. Attila nincs sehol.

Gyenge kétségbeesés után a szomszédos benzinkútnál ötletszerűen iszik egy kávét, elrendezi kisdolgát, és telefonos segítséget kér érkezésügyileg Attilától.

Némi (fél órás) késés után megkerül Attila. A saját gyártású szendvics, meg előkészített túrórudi elfogyasztása közben a nő végigszáguld az M3 autópályán. Pillanatok alatt (kb. 60 perc) Gyöngyösre érnek, ahonnan egyenes út vezet a Mátraházai suliig, a Téli Mátra kezdőpontjához.

Parkolás az út mentén, (éppenhogy van egy hely) és a nőcis csizma máris túracipővé változik. Közben a nő tátott szájjal bámulja az éppen elrajtolt maratonfutók csoportját. Izgalom lesz úrrá rajta,  már menne, ő is menne.

Nevezéshez sorban állás, majd 7.15-kor indulás az XL távon. A nő lelkes, mit számít a 2500 induló, sorra előzi őket. Attila lihegve a nyomában. Az első ellenőrzési pontig nincs is semmi baj, az idő remek, még a nap is nyújtózkodik ébredés után. A talaj vegyes, pici jég, pici sár, pici faleveles. A pecsét után (ahol persze sorbanállás van ismét) még rákérdez hogy merre, aztán szaporázza lépteit. Hamar ráébred, ez nem sétagalopp lesz, hiszen át kell kelni a patakon. Nincs híd. Csak zubogó víz, jeges kövek, vagy a híd helyén egy korhadt palló, persze jó magasan.

A nőt kezdi verni a víz, erősen emlékszik a Bakonyi Mikulás túrán átélt hasonló borzalmakra. De hát nincs mit tenni, muszáj átmenni. Elszántan keres egy megfelelőnek tűnő helyet, s közben bátor kinézetű férfiak követik, akiknek szintén tériszonyuk van. Látja a vizet, érzi milyen hideg lehet, és látja a jeges köveket. Nagy levegő, két ugrás, és már túl is van rajta. Hátranéz, és látja a bátor kinézetű férfi landolását a vízben. Aztán egy másikat is. Aztán mégegyet.

Most már nem néz sehova, csak előre, és örül hogy túl van rajta. De a patakmászás itt nem ért véget. Újra át kell menni. Előzőhöz hasonlóan, reszkető lábakkal és felborzolt idegekkel ugrál át a patakon. Reméli, hogy vége a megpróbáltatásoknak.

Attila itt éri utol. Szenvtelen hangon jelenti be, hogy rosszfele jönnek. Vissza kell menni. A nő meglepődik. Majd rettentő ideges lesz. Hangosan átkozza társát, hogy csak navigálnia kellett volna, más dolga nem volt. Elkeseredetten indul vissza, ismét patakon átmászás, még nagyobb félelemmel. Legalább 2,5 km-t jöttek rossz útvonalon. Ugyanannyit vissza kell menni. Az már plusz 5 km. De a nagyobb baj, hogy ez legalább plusz egy óra. És annyian jönnek szembe megnehezítve a visszautat.... A nő mélypontra kerül. Jönnek a "minek is jöttem el" gondolatok. Vágyakozva gondol otthon maradt társaira. De aztán erőt vesz magán, és miután meglelték a helyes utat, őrült tempóba kezd.

Hamarosan utolér egy copfos laza, bringaruhás fickót, akivel beszédbe elegyedik, és aki lassan megnyugtatja, nem kell aggódni, be lehet még érni a célba időben. Persze nem veszi figyelembe, hogy ő fél kilenckor indul, szerencsétlen nővel ellentétben.

Aztán Mátraszentimrén már együtt fogyasztják el a meleg teát, Attila is utoléri őket, és indulnak az első emelkedőnek. A nő elemében van, csacsog, fecseg, kérdezgeti újdonsült utitársát, aki remek bringás történetekkel szórakoztatja a nőt.

Így érnek fel Galyatetőre, ahol őrült szél fúj. Az idő amúgy kellemesnek mondható, a nő végig izzad, túl sok cuccot vett magára. Persze tartalékpulcsi meg sál elfér a derékon, jól jöhet az még ha hűl a levegő délután. Az ellenőrzési pont egy kis étteremben van, ahol a nő, engedve a csábításnak, és útitársa kérésének bevág egy adag somlóit. Ezzel végképp megnyugtatja lelkét.

Persze az éppen érkező érdeklődő telefonra, nagyképűen  meséli élményeit, holott átkozza magát, hogy eljött a jól bevált utitársai nélkül.

Kicsit lefele, kicsit csúszós talajon tovább folytatta az utat, immár két kísérővel. A talaj itt fent már elég jeges, csúszós volt, a hegy déli oldalán pedig tökig sáros. A következő ellenőrzési pontnál erőlevest osztogattak, a nő is lehúzott egy pohárral, aztán tovább, tovább, tovább...

Az idő már délután kettő fele járt, és előttük feltűnt a Kékes megmászandó csúcsa. Némi fotózás után odaértek a hegy lábához, és elkezdtek felfele kapaszkodni. Az út végig erdőben vezetett, rengeteg kis patak mellett, és a hegy lábánál sok mohás kő, kis szikla tette széppé  a tájat. Bizony csúszós volt, bizony fárasztó is, de a nő tudta, egyszer felér a tetőre.

És lám, így is lett. A hegy tetején volt még egy kis hó, volt egy csomó jég, aztán az etapnál forró teát ittak. Jó sokat. Utána ismét fotózkodás Kékescsúcs tapogatással egybekötve.

A nő ismét aggódni kezdett, térde már fájt, és várt rá egy komoly lejtő. No meg a sötétedés.

Már négy óra volt, és még volt hátra vagy 8 km. A lefele úton estek-keltek mellette az emberek, és mindig megrettent, mert ő nem akart elesni. Sikerült is az újabbb ellenőrzési ponthoz érni esés nélkül. Itt már tábortűznél ültek a pontőrök, az idő kezdett hűvösre fordulni, és szürkület lett. A nő csak ment előre, valahol hátrahagyta társait. Elszántan lépkedett, felvette a Macitól tanult tempót, és sorra kerülte ki a tétova léptekkel haladó túrázókat. Furcsa érzés volt az erdőben félhomályban, kövekkel tarkított hatalmas sárban egy meredek partoldalon egyedül lenni.

A nő nem félt. Tudta, hogy vannak előtte, jönnek utána, és nincs messze a cél. Sötétedés előtt beért a faluba, aztán a célba, éppen szintidőn belül. Nem is akart dicsekedni ezzel senkinek.

A hóemberes jelvény jókedvre derítette, teát kortyolgatva várta a srácokat. Sajnos oklevél már nem jutott, annyi induló volt. (Postán majd küldik)

És a nő, visszahúzta csizmáját, ledobta sáros gönceit, és rájött, hogy el sem fáradt igazán.

Még kidobálta a srácokat a kocsiból - egyiket Gyöngyösön, másikat Pesten - aztán rockzenét bömböltetve hazaszáguldott az autópályán.

Megígérte a Mátrának, jövőre visszavág. Nem fog eltévedni.

BUÉK 20

Mivel senki nem írta meg: megírom én. :-)

Szombat reggel megállt a ház előtt egy autó......

A többi  a szokásos: ezúttal Vajdaúr mint sofőr, és Maci mint utas várt engem. Jó hangulatban elég gyorsan felértünk Pestre, irány a Nyugati pu. ahol megvártuk és felvettük Zsuzsát sílécestől. Hűvösvölgyből indult a túra, több százan voltak indulók. Jó hideg volt, igyekeztünk megfelelően felöltözni. Zsuzsának beavató túra volt ez, nekem szintentartó, Macinak lábpróbáló, Vajdaúrnak meg érzésem szerint jó szórakozás. Én legalábbis úgy láttam, hogy néhány - Macinak szóló - "nem teljesítménykényszeres túra ez" című megjegyzés után simán gond nélkül élvezettel végigjárta a távot.

Az indulásnál mindjárt kaptunk üdcsit meg croassant, és a hideggel dacolva elindultunk az első hegyre. Nekem személy szerint nagyon rosszul esett a hókásában felfele gyalogolni. A hangulat és a társaság viszont feledtette a küzdelmeket.

Nemigen tudnám felsorolni az állomáshelyeket, ismerős, szép tájakon mentünk végig. Árpád kilátó, Apáthy szikla, Ördög-árok, stb. Szép kis buékos pecséteket kaptunk, mint például: négylevelű lóhere, trombita, malacka, stb. Nekem ez nagyon tetszett.

Bő négy óra alatt végiggyalogoltunk, jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, és gyönyörködtünk a havas tájban is. Szerintem Maci lábának kutya baja, olyan gyorsan ment, ahogy szokott.

A túra végén vártak minket Laciék, meg némi hideg virsli, meleg teával.

Megkaptuk a szép jelvényt, különböző színekben, attól függően ki hányadszor teljesítette a távot. A végén azt hiszem majdnem megfagytunk már a kocsiba beszállás előtt, mindenkin kijött a fáradtság, és a hideg.

Némi síelési eszmecsere után elköszöntünk Laciéktól, irány a Nyugati, fájó szívvel megváltunk Zsuzsától, aztán hajrá Fehérvárra.

És most: a túra végének kellemességei. Nagy fazék gulyásleves Macianyu jóvoltából, és négysajtos pizzácska Vajdaúrnak, aki nagylelkűen nekem adta a szélét. (Mert azt kértem, és fincsi volt)

Legközelebbi beszámolónk ha minden igaz, már Svájcról fog szólni.....

Havas futás a Normafánál

A hét első öt napjának csodaszép havas időjárására való tekintettel bolond lettem volna, ha nem vagyok kint annyit amennyit csak lehet, hiszen ismerve a jelenlegi üvegházhatásos helyzetet ki tudja meddig lesz élvezhető az igazi tél.

Újév napján egy kis pihentető kirándulással kezdtünk, természetesen hógolyózással tarkítva. Botond (utánpótlás) rendkívüli érdeklődéssel figyelte a szánkózó gyerekeket, ezért el is határoztuk, hogy másnap délelőtt azonnal veszünk egyet és irány a hegy.

Másnap reggel frissen, üdén, fiatalosan kipattantam az ágyból és míg a vendégeink még horpasztottak, addig toltam egy 6ost a patakparton, gyönyörű téli csikorgó hidegben, alig letaposott havon. Ezután elindultunk a szánkóbeszerző körútra. Sajnos legnagyobb meglepetésünkre sem a Hervisben, sem pedig a Decathlonban nem lehetett kapni, mert állítólag mindet elhordták karácsaony előtt. A Hervisben volt ugyan ilyen műanyag izé, bob vagy mi, de az én meglátásom szerint egy szánkó legyen akácbul és punktum. Szerencsére késő délután volt dolgom a 11. kerületben, onnan meg már a budaörsi boltok egy köpés, így kiszaladtam oda. Rutinosan nem is a sportáruházra repültem rá, hanem a játékboltra és szerencsére igazam lett és remek szánkóhoz jutottam, bár nem túl jutányos áron. Így már legalább a másnapi szánkózásnak nem volt akadálya, fel is kerekedtünk jókor reggel, be az autóba, és irány a Normafa, aztán szánkózás ami belefér. Gyönyörű volt a hegy így havasan és hétköznap lévén elviselhető volt az embertömeg is. Elhatároztam, hogy másnap Anyára hagyom a szánkóztatás nemes feladatát és míg ők csuszkálnak, addig megyek egy 8-10-es kört.

És lőn....

Másnap futáshoz öltözve jelentem meg a tett helyszínén, majd nekiindultam a völgynek Makkosmária felé, gondolván, hogy a Z+ról a S-P-P-Po-Ko nyomvonalon visszajövök szépen az indulási helyhez. Ez jó is volt, csak az volt a gond, hogy hirtelen előkerült egy S+, a S meg nem :) Végülis mindegy, annyira azért nem lehet ottan eltévedni, uh. ezután le is tettem róla. hogy nézegessem a jeleket, mint holmi balek turista, hanem érzésből mentem arra amerre sejtettem az irányt. Nem is volt ezzel gond, de így egy kicsit változott a dolog, mert egy hosszú de enyhe kapaszkodás helyett egy hirtelen jó kis mászással ismét a gerincen teremtem, de sebaj, még elkocogtam a Jánoshegyig, aztán az északi oldalon meg vissza. Amíg ez zajlott a család szánkózás és játszóterezés ürügyén csatakosra ázott, úgyhogy egy gyors átöltözés után bepattantunk az autóba és hazarepesztettünk. Hál'isten, hogy kimentünk ennyiszer, mert péntektől kezdve olvadás, meg eső meg ónóseső, amit gyűlölök, de hát ez van.

A mai futást persze emiatt a gusztustalan ónóseső miatt elhalasztottam, semmi kedvem nem volt csúszkálni.

Közhírré tétetik!

Ezúton közhírré tétetik, hogy felülmúlhatatlan csapatunk blogja immár elérhető a

http://www.bebielefantok.hu

címen is. Ez egyrészt könnyebben megjegyezhető, másrészt talán később egy saját oldal kereteiben további tartalmakkal is bővülhet. 

BUÉKos számadás

Mivel már lassan egy hete 2008-at írunk, úgy gondoltam csinálok némi számvetést a tavalyi évre vonatkozóan.

Nos hát ami volt:

1100 kilométert futottam, ennél valamivel többet tervezek az idénre, mondjuk a dupláját :) Persze ember tervez, Isten végez.

Összesen 11 versenyen indultam el, ez végülis csaknem havi egy verseny, azt hiszem ez nagyjából a maximum, amire időt és energiát tudok szakítani. 2008-ban viszont ha lehet, az utcai versenyek helyett inkább terepversenyekre és ha más nincs teljesítménytúrákra próbálok inkább menni, de persze van néhány fix verseny, amin biztos ott leszek.

Ami nem volt:

Ami kimaradt a tavalyi évből, az az úszás megfelelő elsajátítása volt, de úgy tervezem, mire felmelegszik a Balaton addigra ezt a feladatot magam mögött tudom.

Sokkal kevesebbet bringáztam, mint amennyit terveztem, sajnos eléggé a fenekemhez nőtt az autó, ez több szempontból is rossz. Azért az biztos, hogy idén sem fogok teljesen átnyergelni, de jó lenne legalább heti kétszer bringával menni az irodába.