15. Eged-hegyi futás

Ezen a  gyönyörű verőfényes vasárnapon, a többszöri szíves invitálások ellenére is egyedül mentem neki (a magam részéről harmadszor) annak a terepfutó versenynek, amelyik Eger "Szent Hegyére" az Eged hegyre vezető úton lett megrendezve. A párhuzam a Fujijamával azért is adja magát, mert, ha hinni lehet a dolognak, akkor az Eged is egy kialudt vulkán.

Bár a verseny távja mindössze 12 km, de azért nem lebecsülendő, ezt a véleményemet alátámasztja a szintmetszet is. Ezen a 12 kilométeren bizony csaknem 400 méter szintemelkedés van.

A verseny igen családias volt, mintegy 60 indulóval összesen. A nevezésnél összefutottam egy régi egri ismerőssel, akinek inkább az öccse volt közelebbi haver még "legénykoromból". Róla csak azt tudtam, hogy sokat montizott régen, többet nem nagyon, sőt, még igazából a polgári nevét sem, csak a becenevét. Beszélgettünk, beszélgettünk, majd amikor kérdeztem, hogy hogy is van a futással meg miegymás kisült, hogy triatlonozik. További faggatózás után kiderült, hogy hatszoros ironman, majd végül kibökte, hogy korosztályos országos bajnok a hosszútávú triatlonban :| Meg is tekintettem az eredménylistát, tavaly abszolút egyéniben 11. lett Nagyatádon (Kovács László).... Nem is tudtam, hogy ilyen kiváló sportember ismerőseim vannak :)

Na de ne menjünk a dolgok elébe...

Szóval némi csúszással sikerült indulni, mert a csip mérőszőnyegét nehezen kalibrálták be, de mindössze néhány perc csúszás volt. Nekilódultunk az Érsekkertből kifelé, el az uszoda mellett, aztán, mindössze kb 6-700 méter után meg is kezdtük a "kellemes" felkapaszkodást, először Eger utcáin, majd a lőtér mellett a szőlők közé tértünk. Itt még

viszonylag kezelhető volt a terep, de hamarosan következett a feketeleves, vagyis a hegy voltaképpeni megmászása. Nos a hegy lábát elérve a futás körülbelül 20 méteren keresztül ment. Ezen a terepen a futás hatását tekintve vetekszik Pai Me ötpontos szívrobbantó technikájával. Miután tempós gyaloglásra váltottam szembesültem a következő kellemetlenséggel, miszerint a farizmaim nagyon durván begörcsöltek, ami meg is lepett, mert ilyen még sosem fordult elő. No amíg én a különböző nyamvadt alkatrészeimmel voltam elfoglalva, addig, kb a hegy felénél a Kovács Laci ördögi tempóban robogott lefelé szemben, dacolva a nem kicsi dolomit(?) görgetegekkel, csak pislogtam, hogyan képes erre a tempóra.

Végül aztán nem könnyen de felértem. A csúcson az egyetlen frissítés várt minket, nevezetesen egy pohár víz. Ebből kortyoltam valamennyit, szokásommal ellentétben megállva, mert nem vitt rá a lélek, hogy a poharat az erdőben dobjam el, hisz ki tudja összeszedik-e. Az egyik srác ujján, aki a vizet osztotta egy bányászgyűrűt csillantott meg a nap, egy hangos "Jó szerencsét!"-tel meg is tiszteltem, aminek szemmel láthatóan megörült, majd, amennyire a lélegzetemből futotta felvilágosítottam, a miértekről. Ekkor fülig szaladt a szája és nem kevésbe harsány "Világost a Geoósnbak!"-ot kurjantott, mikor végre összekaptam magam és visszaindultam.

Most már "csak" annyi dolgom volt, hogy ledöngessek a hegyről

ami belefér. Ez már kicsit könnyebben ment, ugyanakkor helyenként eléggé oda kellett figyelni, hogy az ember fia ne dobjon egy hátast. Lent a szőlők között már sokkla jobban ment a dolog. Az Érsek kert széléhez érve egy helyi judos úriember (belőlük is volt néhány, vitték fel a 100 kilójukat és az iszonyatos vállaikat a hegyre, én meg csak néztem mi erő van bennük) utólért és megfeddett, miszerint ő látja, hogy kiengedtem és miért nem tolom neki. Na ezen felszívtam magam és tényleg megtoltam a végét, szokásommal ellentétben. A célban leadtam a csipet, kaptam egy feledhető pólót, egy szép kitűzőt (immár arany színűt) és egy emléklapot valamint vásároltam egy alkohomentes sört, ezzel is megjutalmazván magamat.

Szerk.: az időm végül 69 perc lett

Ez az útvonal és verseny szerintem ennél sokkal többet érdemelne, de gondolom megvan az oka amiért annak dacára, hogy 15 éve rendezik nem nagyon tudott kibontakozni. Mindenesetre érdemes lenne szerintem kicsit felpörgetni.

Just-for-fun túra a Bükkben (azt, hogy havazott már ki sem emelem :) )

Március 22.-én elkövetkezett az első olyan nap, amikoris szeretett csemeténket a nagyszülőkre hagyván édeskettesben nyakunkba vettük a Bükköt és rekreáltunk egy kicsit.

Az ablakon kinézve kitartóan csöpörgő esőt láttunk, de nem dőltünk be a látszatnak, hiszen tudtuk, hogy a jelen időjárás mellett jó eséllyel 7-800 méteren ez már hó lehet. Hál'isten igazunk is volt, így győnyörű téli hangulatú túrát járhattunk végig, így Nagyszombaton.

A túra félórás autózással vette kezdetét, szépen felcsoszogva a Heregrétig. Közben csendben (és néha hangosan) áldottam az eszem, hogy nem tetettem még vissza a nyári gumikat. A Tamás -kútnál így is volt egy kis pittyputty, pedig max 40-nal támadhattam meg ott a kanyart, de a járgány úgy túrta kifelé az orrát, mintha ott se lennék, de igazából nem történt semmi, csak éreztem, hogy mozdul a cucc és nem jófelé. Kis gázelvétel megoldotta.

Néhány kanyarral később el is értük a parkolót, letettük az autót, átöltöztünk és nekiindultunk.

Ez a látvány fogadott bennünket, nem kis örömünkre:

 Igazán kitűzött útvonal nem volt, annyi kikötése volt Áginak, hogy Őserdő, Fennsík és legalább egy Kő legyen benne:) A rétről északnak indulva felkapaszkodtunk a Tarkő felé - aminek a megmászását közös megegyezéssel hanyagoltuk -  az Őserdőig. Útközben egy őz- és egy muflon csordába is belebotlottunk, de mindannyiszor elszeleltek, mire előszedtem a fényképezőt :( Cserébe valamiféle igen jópofa virágok kandikáltak ki a hó alól itt is, ott is, amelyek nem tudtak elszaladni, hát ezeket fotóztuk nagy lelkesedéssel.

Az Őserdő körül van egy ideje kerítve, ezért megkerültük, de ebben az időben nem volt túl jó ötlet a hegyoldalban bukdácsolni a kellemesen lankás völgy helyett. Az Őserdő előtt portré, majd a Fekete sárnál tájképfotózó versenyt rendeztünk

Innen a Zsidó rét felé fordulva a Keskeny réti tanösvényen végigballagva megszemléltük a töbröket, majd felkapaszkodtunk a Háromkő tetejére, ezzel pipálva az utolsó kritériumot is. Mivel az orrunkig is alig láttunk, így föntről nem volt értelme fotózni, de lentről aztán csináltunk egy képet visszatekintésileg.

Aki ismeri a környéket, az tudja, hogy innen kényelmes úton csak elég nagy kerülővel lehet visszakeveredni a Heregréthez, ezért úgy terveztem, hogy megkeressük azon egy-két hely egyikét, ahol a Háromkő oldala nem függőleges sziklafal, csak 60%-os lejtő :) Nem volt könnyű, de megleltem az egyik ilyen helyet, így egy kiskalandtúrázás is csöppent a dologba, amikor zergeügyességgel ereszkedtünk le toronyiránt a hegyről. Viszont így 5 km helyett csak max 1-et kellett gyalogolnunk, hogy ismét a Hárs kútnál legyünk, innen pedig pikk-pakk visszamentünk a verdához, amire közben tetemes mennyiségű hó hullott, mi meg eddigre eláztunk, mivel az alacsonyabb területeken eddigre már erősen olvadt, ennek megfelelően néztünk ki (a kamásli természetesen a szekrényben nyaralt, mert ki gondolta még csütörtökön ugye...)

További fotók itt.

2*7 Mérföldes Tekergés

Havas(!) futás a HHH-n

Ma reggere egy ismerőssel megbeszéltünk egy laza terepezést a hegyen, mivel ő itt lakik, én meg (még) itt dolgozom. Sajnos a tervezett 7 órai indulásból 7:30 lett, mert az Árpád hídon éppen most kellett történnie valami jobb- vagy balesetnek, így a szokásos 20 perc helyett 40-ig tartott az út.

A késlekedés miatt az eredetileg tervezett 10 km helyett csak egy 8-ast mentünk, a keleti oldalon, hogy addig is érjen bennünket a nap. Amikor beértünk az erdőbe a bokrok alján angy meglepetésünkre HAVAT TALÁLTUNK, igaz, csak néhány milliméternyit, de akkor is havat, mindezt Nagycsütörtökön ugye, Sándor-József után, de még Benedek előtt. Végig az ösvényen fehér takarón kocogtunk, nagyon hangulatos volt, főleg, hogy a napocska mindeközben szikrázóan sütött.

A futás lazásan ment, 5 perc körüli kilométerekkel, de kissé fárasztó volt mégis, mert be nem állt a szánk (főleg az enyém :$ )

Ennyit akartam mondani tisztelt Bíróság.

Dübörgés és rock&roll !

Kötöttpályásokkal a budai hegyekben - Sponsored by MÁV & BKV

Az elmúlt hétvégét ellentétben megszállott barátainkkal jómagam a lazítás jegyében családom körében töltöttem. Azért persze nem szívesen kuksoltunk volna a négy fal között, így hosszan törtem a fejem, hogy mihez is kezdjünk, ami csemeténket is szórakoztatja és mi sem unjuk nagyon, ugyanakkor van némi kirándulás jellege is.

A Budai hegység térképét forgatva kigyulladt az isteni szikra. Hiszem március 15.-től menetrendszerűen robog a GyV, ráadásul nosztalgia gőzös is van. Utóbbiról sajnos kiderült, hogy beteg szegény, tehát mégsincs, de azért nem búsultunk el, beértük a "nemnosztalgia" dízelmozdonnyal is. Később tanakodtunk, hogy vajon mennyi idősnek kell lennie egy mozdonynak, hogy nosztalgiavonattá nyílvánítsák, ugyanis a szerelvényünket vontató román csoda testvérek között is volt 40 éves, ha nem 50.

Hátra volt még a lurkó meggyőzése, ami általában kemény dió. Most azonban kiejtve a varázslatos "vonatozás" szót azonnal csillogó szemmel láttunk neki az öltözködésnek, aztán irány a fogaskerekű. Ezt a járművet is igen élvezte már a trónörökös, viszont több ízben át akart szállni a lefelé tartó szerelvényre, mert az valamiért érdekesebbnek tűnt a számára. Aztán felértünk, kisebb kalandok után megvettük a jegyet, majd kisvártatva befutott az Oláhok Átka.

Természetesen, ahogy ilyenkor kell, előkerült a nasi, alma, ropi miegymás. Minden kereszteződésnél eleinte lelkes később kevésbé lelkes integetés. Aztán mikor épp kezdett unalmassá válni ott van ugye az örökzöld alagút :)

Hűvösvölgyből visszavillamosoztunk az 56-ossal, tartva magunkat a túra szabályaihoz (only kötöttpályás). Kellems pihentető nap volt, Boti másnap reggel alig nyitotta ki a szemét, máris előkereste a vonatos képeslapot amit vettünk, kemény 50 magyar forintért és leleksen mutogatta: "Ezzel mentünk! Kislány mondta hangmondóba mingyá' indul!" No ebből azt a következtetést vontam le, hogy valószínűleg eléggé tetszett neki a dolog. Ha lesz gőzös megint megyünk.

Van még pár kép itt.

Lepke

Hogy is ünnepelhetnénk március 15-ét, ha nem túrával.....

Maci és én, 8 körül érkeztünk Vonyarcvashegyre. Hamarosan érkezett a Kaposvári csapat Vajdaúr és Tamás képviseletében.

Aztán megkezdődött a sorbanállás...

Több mint 40 percet álltunk sorban a tanári szervezés nem volt maradéktalan. Vagy inkább azt mondanám: pocsék volt.

Végre megkaptuk a lapunkat, mi hárman 40 km-re, Gábor 25-re nevezett. No persze nem bébitáv, hiszen futva tette meg. (Ideje: 3 óra lett. Gratula!)

A faluból mindjárt emelkedőnek vezetett az út, be az erdőbe, fel a Berzsenyi kilátóhoz. Itt még jó sokan voltak, egy-két képet ellőttünk, aztán továbbmentünk.

Gyönyörű volt az idő, rengeteg nyíló virággal, főleg ibolya volt sok. Következő pont a Csík Ferencről már ismert Büdöskúti pihenő volt, egy zöld réttel, ahol több túristaút összefutott.

Innen is erdőben haladtunk tovább, hol libasoros ösvényen, hol szélesebb uton. Az ébredő tavasz jelei mindenütt megmutatkoztak. Főként amikor a Szép Kilátó felé tartva felértünk egy hegyre. Illetve a srácok felértek, és engem vártak. Bőszen mutogattak egy tábla felé: "Szerelemdomb". Hát ez nagyon tetszett, le is fotóztam.

Aztán a györöki büfésoron a következő pecsételésnél hideg kólával ünnepeltük a tavaszt.

Ezután jó kis emelkedő következett, mindannyiunkat megizzasztott. De a panoráma csodás volt, és mindenütt virágoztak a mandulafák.

Az egyik meredek hegyen addig boszantott, hogy a srácok már mérföldnyire vannak tőlem, hogy kiköveteltem magamnak, Maci vigyen a hátán fölfele, az az igazi emberes dolog.

Hát vitt is, de nem volt benne köszönet. Ahogy felugrottam elvesztettem a kólámat. No persze ezt csak később vettem észre.

De kedves olvasó, nehogy azt hidd sokáig vitt ám. Á, egy fenét, csak pár métert. Aztán kereste a kifogásokat. :-)

Gyalogoltunk tovább, sár nem volt sehol, időnként fenyőtűn mentünk, ami jól esett a lábnak. Elég sokan voltak, főleg hogy az út nagy része mindkét távnál ugyanaz volt. Bele is kellett húzno, mert Maci diktálta a szokásos "Midenkitmegelőzünk" tempóját.

A Szent-Miklós forrás volt a következő Ep., egy helyes kis völgy az erdő mélyén. A vadfokhagymától másnéven "Medvehagymától" tiszta fokhagyma szaga volt az erdőnek.

Csupa zöld levél volt az erdő alja, és ez nagyon tetszett. Állítólag kiváló salátát meg levest lehet belőle csinálni. Én még nem próbáltam.

A következő kilátó, mert ugye ez egy kilátó túra volt a Pad-kői kilátó volt.  Ide nem mentünk fel, ha jól emlékszem, nem volt olyan magas.

Aztán még volt egy Jakabfi pihenő nevű hely, meg Keserűtető, ezekről nem tudok mit írni. Azt tudom, hogy rengeteg vadles volt, úgy nézett ki mint egy vadlesutca. :-)

A hegyekből leértünk a faluba, Vonyarcvashegyre, átmentünk a műúton, és fel egy csodás kis dombra. Szépséges kilátás  Balatonra, szépséges kis kápolna, (Szent Vendelről elnevezve) mint egy kis ékszerdoboz. Már régóta nézegettem az útról, de sosem jöttem fel. Most nagyon örültem, hogy a túra itt haladt át. Készült pár fotó, egy ismerős segítségével mindhárman rajta vagyunk.

Innen aztán vissza az útra, vissza a hegyre, vissza az erdőbe, még egy kilátó hátra volt. Maciék persze előbb felértek, már fent voltak a kilátó tetején, amikor odaértem. Le is kiabált nekem, ez nem neked való. (Mert ugyebár tériszonyom van)

De felmentem! És ez már a második kilátó, ami azt jelenti, múlik a tériszonyom, illetve inkább azt, hogy keményen küzdök ellene.

A kilátóból fenyők között sétáltunk le ismét a faluba, aztán be a célba, ahol Vajdaúr éppen szundikálásból ébredezett.

A kitűző és oklevél szép, de nem gratuláltak, nem fogtak velem kezet, ez kissé csalódottá tett.

A szervezés nem volt topon, az biztos.

De a táj, a kilátás, az időjárás, a társaság, és a sárga lepkék, amikkel útközben találkoztunk többször is, kárpótolt minden másért.

Minden olvasót üdvözöl:

Pécs - Harkány avagy Akik Nem Szavaztak avagy Hallgattassék Meg A Másik Fél Is

Nagy nap volt 2008. március 9.

Megmutattuk, hol lakik a magyarok istene....

Ugye mindenki rögtön tudja, hogy az évadnyitó futóversenyre gondolok?

Előző héten hosszas egyeztetések zajlottak, hogy akkor végül is ki jön és miért nem. Péntekre kiderült, hogy Kata, Vajdaúr, Robi és jómagam képviseljük az elefántcsordát, ami a véleményem szerint az elmúlt idők futás tekintetében jelentősnek mondható tunyulást tekintve jelentős létszámnak mondható. A magam részéről némileg mosolyogtam az ötleten, hogy én mostankéremszépentéllegfussakdekomolyan 25 kilométert, tekintve, hogy idei leghosszabb távom 12 km volt, az is 3 hete. Ráadásul nem egy olyan hetem volt, hogy a heti összes sport 1 azaz egy darab szigetkörben merült ki. Sebaj, innen szép a győzelem, úgy véltem menni fog emlékezetből, ha ügyesen csináljuk, és így is lett.

Vasárnap 5:30-kor(!) kelés (rendes ember ilyenkor fekszik le). Futófórumos kollégák (LittleYu, Livia, Rókalaci) begyűjtése Kőbányán, csipatörölgetés, aztán usgyi, hiszen hosszú még az út.

A következő flash Dunakömlőd halászcsárda, kávé, szendvics.

Indítás, kövérgáz. Menet közben értekezés a versenyszervezés és az élet egyéb területein jelenlévő antagonisztikus ellentétek mibenlétéről a biznisz és a közösségi szellem tekintetében. Azt hiszem szereztem néhány újabb embert, aki nem engem kedvel legjobban a világon...

Negyed tízre a helyszínen vagyunk, némi említésre sem méltó kavarás után. A többieknek mondtam, hogy a földmérők nem sok dologhoz értenek, de eltévedni remekül tudnak. Először azt hitték viccelek...

Vajdaúréknak telefon.... A fenti tézis újabb bizonyításr nyer....  Esdekvő hangon kérlelnek: ugyan nevezzem már be őket. Arany szívem van, hát megteszem.

Vetkőzés. Öltözés. Megjönek a többiek.

Még öltözés. Rövid séta, rövid beszélgetések, még egy csoki, néhány korty víz. Vetkőzés, kenés, öltözés. Öltözés. Nnnna. Szerintem ez így jó lesz.

Rajtba ki. Szpíker beszól a tömegnek (lsd Vajdaúr). Nem tanult marketinget :) 

Elrajtolunk. Kifelé a városból, utána emelkedő és emelkedő és emelkedő és emelkedő és emelkedő. Mi végig laza 6osokkal, be nem áll a szánk. Monty Python összes, Ford Fairlane és egyéb klasszikusaok gyakori idézgetése.

Az idő remek, szépen mentünk, az emelkedők és a büdös buszok, valamint a nem kicsit gyér ellátás ellenére. Amit Vajdaúr leírt, az többé-kevésbé igaz, nem ismételném magunkat.

Amikor elváltunk, hozzánk egy ötödik kolléga is becsatlakozott egy hölgy személyében. Szánom-bánom, de a nevére nem emlékszem :$

Beugrottunk Pécsre még a cuccáért, aztán a változatosság kedvéért kifelé is eltévedtem picit. Nehogymá' úgy menjek át egy városon, hogy egyből a jó irányba!

Indulás, 6-os út tele szüttyögőkkel, haladás nem lehetséges. Újra halászcsárda. Bár erősen késésben vagyunk, vagy éppen ezért, hiszen sajnos a szavazásra már nem érhetünk haza, én meg AKAROK ennei egy jó halászlét. A sofőr akarata pedig szentírás :) Tehát megállunk, hamar hozzák a halászlét. Megszokott minőség (3.5 ötös skálán), borsos ár, főleg az erősen szocreál vendéglátóipari egység külleméhez mérten.  Livi bedob valami ragut, Rókalaci egy sört (az autóban bóbiskol is picit :)), a többiek semmit.

Tovább. Végre az autópálya lehet haladni. Haladok is. Camponánál baleset. Hurrá, már csak ez hiányzott. Félóra araszolás, aztán lassan, de biztosan landolunk a benzinkútnál a Kőbányai útnál. Még szétszórom a terminátoros mozgású utasokat, aztán hazamegyek. Forró fürdő, vacsi alvás.

Másnap enyhe izületi érzemények a derekamban és a térdeimben, de nem számottevő. Végeredmény, ha nem írtam volna 2:27:valamennyi (az én órám szerint, a listán valamivel több, mert bénáztak a leolvasóval), amivel maradéktalanul elégedett vagyok.

A képekért thnx to rokalaci.

Bia 25

Vasárnap úgy volt hogy 5 túrázó érkezik meg a viadukt alá.

Ellenben végül csak 3-an lettünk. Erzsi, Judit és én. Nem mintha zavart volna a felállás..:-)

A gyorslábú Bébielefántok éppen harkány körül futkorásztak, mi pedig ezen a kellemes túrán.

Az itiner egyszerű volt. "Figyelem! A túra útvonala végig a PIROS SÁV jelzésen halad." Szalagok is segítették a tájékozódást. Kellemes változatos terep volt. Nagy emelkedők és lejtők váltogatták egynmást. Hamar megmásztuk a Kőorrt. Sziklaperemeken keskeny erdei utak kanyarogtak a lábunk alatt. nagyon tetszett. Végre igazi túraút.

A Dobogó-hegy előtt beértek Lupusék, és egy picit próbáltam velük kocogni.

Erzsinek kicsit fájt a lába, így ő még nem kezdett vágtatni, inkább az izmait melegítette. Judit kocorászott. Hol előttem, hol mögöttem. Én is néha belekocogtam, de nagyon sok ismerős volt, akikkel beszélgetni "kellett".

Sóskút után a Kálvária-hegyre menet találkoztam Vadmalac sporttárssal akivel a Nyakas-kőig beszélgettem. A Nyakas-kő nagyon klassz hely. Meg kellett mászni egy meredek sziklát. Szuper volt. Felérve kocogóra váltottam. Majd összeismerkedtem Vajonmerre sporival, akivel egy pár kilóméteren át futottam és beszélgettem. Igen ez már futás volt..(csak hogy Vajdaúrra is megemlékezzek).

Az utolsó pontnál megvártam Judítot hogy együtt mennyünk a célig.

Majd nem sokkal később Erzsi is beérkezett, aki bemelegedett és szokásos Macis tempóban érkezett.

Nagyon szuper túra volt. ha tehetem jövőre is jövök, jövünk..

Művészetek völgye 36

Szombaton úgy döntöttünk hogy megnézzük a Művészetek völgyét.

Fehérvárról Erzsivel mentünk ketten, kaposvárról pedig Tamás csatlakozott.

Bevallom kiváncsi voltam milyen lesz a túra, mert sok jót és szépet hallottam a falukról ahol átmegy a túra. Erzsi és Tamás voltak már a fesztiválon, így ők ismerték a hangulatos apró falvakat.

A túra rajtja és a célja egyaránt a Monostorapáti iskola aulájában volt.

Az első pont taliándörögdön volt, ahol egy csokit kaptunk az Ep.-én. Majd Öcs és Pula következtek. Az itiner szerint ez a pont 18 km-nél volt. Szerintem 2-3 kilóméterrel hosszabb távot adtak meg a szervezők. Említésre méltó dolog nem volt, ha csak az nem hogy szakadt az eső, és unalmas hosszú földutakon kellett caplatni. A cípőnk tiszta sár volt, alig tudtunk haladni.

Szerencsére a táv második fele már hasonlított egy jóképű túrára. Pula után egy erdei szakasz következett. Nagyon szép volt az erdő alja. Tele volt hóvirággal. kaszálni lehetett volna, de EU szabályok szerint nem lehetett szedni. Pedig hát nőnap volt vagy mifene. De Erzsit meggyőztük, hogy végülis azért hoztuk el túrázni, hogy lássa ezt a gyönyörűséget, és különben is ez mind az övé..:-)

Szép lassan beérkeztünk Vigántpetendre, ahol az iskolában tea és zsíros kenyér várt minket.

A faluk egyébként tényleg jópofák. Azért a nyári túrára nem tudom visszajövünk e. A várható tömeg és a fesztiválozók kicsit visszariasztanak szerintem.

Azután következett a túra legszebb része szerintem. A Király-kő. Egy rom a hegy tetején. Megmásztuk. klassz volt. Az utolsó 6+-8 kilómétert vidáman tettük meg. Többnyire már az esti Mini koncertre készültünk. 

Pécs - Harkány évadnyitó futóverseny

Rég nem írtam már a blogba. No, persze ez nem jogosít fel rá, hogy most firkáljak belé, de ha egyszer esemény volt, arról beszámolási kényszerem van. Ja, igen és így történt minden, ahogy elmondom tisztelt bíróság...

A megjelenésem a versenyen eléggé kérdőjeles (értsd. "?") volt, mertmivelhogy egy kétnapos túrán voltam Pesten, ami egy konferencia volt, ami merőben kimerített. Ennek ellenére sikerült magamhoz térnem még időben vasárnap. Annyira időben, hogy rá is döbbentem gyorsan, hogy kissé későre tettük az indulást, mert nem terveztük bele a helyi térkép nem ismeretből származó vároznéző túrát. Az meg ilyenkor mindig felvetül, ha az ember nem tudja pontosan hova is kellene eljutnia.

Gyors körtelefon. Nosza. Tamás nem vette fel többszöri próbálkozásra sem. Elkönyveltük, hogy elment a Biatorbágy 25-re (oszt később kiderült, hogy dehogy). Először Kata nénit találtam meg a Füredi csomópontban, aztán Róbert bácsi is beszált a Fehér Istennőnek elkeresztelt Thalia személygépkocsimba.

Pécsig nem volt gond. Ment a duma 1000 azaz ezerrel. Joco közben telefonált. Hogyaszonygya: "jobbra le Harkány felé az 58-ason, oszt ott majd a felüljáró alatt.". Beérünk Pécsre. Jön ám a tábla. Jobbra 58-as. Ráadásul Harkány fele. Ez itt azért van, hogy nekünk jó legyen. Szal vissza kettő, féktávon megérkezem a körforgalomba, jobbra megnyerem a kigyorsítást és már zúgunk is valamerre.

Aztán jött a pláza. No, ennek nem kéne itt lennie. Mindegy. Időben indultunk, idő van, menjünk be WC-re. Abból baj még sose nem vót.

Utána tekergés tovább. Kata halványan emlékezett. Robi meg sejtette merre vagyunk. Ebből tettük össze. Szó-mi-szó aztán megérkeztünk.

Feltaláltuk Jocóékat. Ezzel a mozdulattal leráztam Katáékat (fene sem gondolta volna, hogy ott várnak rám, ahol megbeszéltük). Mindegy átöltöz. Készül versenyre. MACI! Jocónak EKKORA gps karórája volt :-). Úgy csuklótól könyékig. Valami orosz gyártmány lehetett, mert szerintem volt benne egy vészhelyzetre váró vállról indítható személyes műhold is. Mindegy az időt mutatta.

A helyi speaker még beszólt vagy kétszer a tömegnek ("40 éve vagyok a szakmában, de sohasem értem meg, miért kell itt elől melegíteni" stb.). Aztán ellőték a rajtot.

Robit hagytuk szaladgálni. Kata egy barátnőjével futott, mi meg Jocóval laza tempóban elindultunk. Itt most nem az idő számított, mert egyikünk sem futott sokat mostanság. Az GPS órán beállítottuk, hogy kb. 6 perces ezreket menjünk. Minek a kapkodás? Aztán később lementünk 5.40-re, de hát van egy sebesség ami alatt nehéz futni.

A pálya végig aszfalt. Sima országút. A rendőröknek legyen mondva, elég jól kordában tartották a forgalmat azzal nem volt bajunk úgy 15 km-ig. It beértünk egy faluba, ahol azért elég sok busz araszolt el mellettünk, ami nem volt egy nagy érzés már csak a szmog mián sem. Azért ezeken a részeken elég hamar átvergődtünk.

Síkon viszonylag nem nagyon futottunk. Elég sok emelkedő volt benne. Ami a meglepő volt, hogy főleg csak emelkedő. Hova tüntek a lejtők? Meg Daemon Hill? A 20 km környékén lévő domb kifejezett jól esett. Meredek, hosszú, kanyargós.

Jocó órájának hála mindig tudtuk hol vagyunk, szal be tudtuk osztani az erőnket. A mögöttünk lévők már szerintem nagyobb bajban voltak, mert én még ilyet nem láttam, de a km jelző táblákat a verseny _közben_ szedték össze! Pedig nem mi mentünk a legvégén. Ebben mi volt a poén?

Időközben folyamatos pofázás ment köztünk. Itt találtuk fel a repülőre szerelhető tetőcsomagtartó fogalmát (ugyanezt kidolgoztuk helikopterre is). Valamint sok apró humoros dolgot, amire már nem emlékszem és különben is a vége felé már nem is volt annyira humoros.

Egyszercsak utólértük a Minden-Kor női futócsapatot is. Velük is jól elbeszélgettünk. Meg is előztük őket. Aztán néhány km után rájöttünk, hogy ők 5.30-as km-eket mennek legalább és mivel mi meg automatikusan tartottuk a tempót mi is. Aztán felmerült: kell ez nekünk? Egyértelmű NEM-el válaszoltunk ezen a rögtönzött népszavazáson és hagytuk őket menni. Fiatalok, hadd menjenek :-).

A duma kb. 22-23 km-ig folytatódott, akkor Jocó feltette a zenegépét. Mondván, hogy nincs több mondanivalója a végére, merthogy van neki ez a fáradtsága vagy mi.

Némi időbeni ugrándozással most vissza is térnék a féltávhoz (most úgy sincs érdemi történés a cselekmény menetében, csak csöndben futnak főhőseink). Ugyanis a játék lényege az volt, hogy 13,5 km-nél volt az első frissítő pont. Aztán később sem lett eltúlozva ha jól emlékszem még vagy 2 frissítés volt a célig. Jómagam egy fél liter vízzel a markomban futottam, mivel ezt jelezték előre. Monnyuk nekem nem hiányzott a folyadék. A vízből is csak ha öt kortyot ittam, de mások azért hiányolták.

Aztán beértünk Harkányba. Illetve én már kicsit korábban elkezdtem öntudatlanul fokozni a tempót a "hurrá mindjárt ott vagyunk" érzés jegyében. Monnyuk ekkor sem mentünk túl gyorsan. Olyan 5 perces km-ekre váltottunk. No, innen már bevágtattunk :-).

2 óra 28 perec. Nem rohantunk, de ippen jól esett. Robi 2:12 körül. Kata úgy 3 órára ért be. Katára anyiban érdemes itt kitérni, hogy biztos információim szerint a tavalyi maraton óra _semmit_ sem sportolt, szal ő ezt most itten emlékezetből futotta :-). Robiról nem tudok sok mindent beszámolni. Ő rendesen edz mostanában, szal teljesen rendben volt. Igaz panaszkodott a térdére. No, igen.

És szóla a speaker: Figyelmezzetek izületeitekre gyermekeim!

Mondjuk induló csomagban volt egy poló. Az érkezéskor meg volt egy kis frissítő. Izoital porból, víz, meg tea. A teljesítők egy A/5-ös lap nagyságú emléklapot kaptak. Semmi kupa, semmi nyakék. Gondolom Maci már csak ezért is bojkotálta ezt a versenyt ;-).

No, a kocsik a rajtban voltak, ezért a célhoz kikértük telefonos segítségünket, a pécsi illetőségű ismeretségünket. Kisvártatva (Jocó még éppen alkoholfrei sörét iszogatta) meg is érkezett Vica meg Cápa. Kis beszélgetés. Aztán behoztak minket a kocsikhoz. Én beültem a Fehér Istennőbe, Jocó az Ezüst Nyílba (ez a Honda indián neve) oszt uzsgyi a többiekért vissza Harkányba.

Jocóéktól búcsú, miután a szemünk láttára vetkőzött ár a kocsijánál, amikor a zokni váltáshoz jutott könny szökött megfáradt szemeinkbe. Aztán be a gyógyfürdőbe. Sajnos én odahaza hagytam a fürdőruhámat és a helyszínen sem tudtam venni, így kihagytam az ingyenfürdőt. Míg Kata, meg Robi fürödtek én körbenéztem a településen. Nagyon szép kis falu(?). Nem nagy, de szép. Tetszett, ajánlom másoknak is.

Pécsen, hazafele menet, még kérődztünk egy kicsit az Árkádban. Oszt haza. A sok alvás hiánya ekkor már megtette a hatását rendesen fáradt voltam hazaérve.

Bevallom sokkal rosszabbra számítottam. Ebből adódóan sokkal jobb lett, mint vártam. Szóval nagyon pozitív élmény volt. Jól esett a futás. Kondiból bírtam (jó kondit ad ez a spinning, azért azt el kell ismerni). Az év első futásának kíváló volt. Bevallom el is gondolkodtam néhány pillanatig a debreceni maratonon, de az még odébb van. Izomláz nem volt, izület nem fájt (mondjuk ma kedd van, két nappal az esemény után azért csak-csak megjött az izomláz is :-D).

Ennyi az első versenyről:

Dübörgés és Rock 'n' Roll!