Ezen a gyönyörű verőfényes vasárnapon, a többszöri szíves invitálások ellenére is egyedül mentem neki (a magam részéről harmadszor) annak a terepfutó versenynek, amelyik Eger "Szent Hegyére" az Eged hegyre vezető úton lett megrendezve. A párhuzam a Fujijamával azért is adja magát, mert, ha hinni lehet a dolognak, akkor az Eged is egy kialudt vulkán.
Bár a verseny távja mindössze 12 km, de azért nem lebecsülendő, ezt a véleményemet alátámasztja a szintmetszet is. Ezen a 12 kilométeren bizony csaknem 400 méter szintemelkedés van.
A verseny igen családias volt, mintegy 60 indulóval összesen. A nevezésnél összefutottam egy régi egri ismerőssel, akinek inkább az öccse volt közelebbi haver még "legénykoromból". Róla csak azt tudtam, hogy sokat montizott régen, többet nem nagyon, sőt, még igazából a polgári nevét sem, csak a becenevét. Beszélgettünk, beszélgettünk, majd amikor kérdeztem, hogy hogy is van a futással meg miegymás kisült, hogy triatlonozik. További faggatózás után kiderült, hogy hatszoros ironman, majd végül kibökte, hogy korosztályos országos bajnok a hosszútávú triatlonban :| Meg is tekintettem az eredménylistát, tavaly abszolút egyéniben 11. lett Nagyatádon (Kovács László).... Nem is tudtam, hogy ilyen kiváló sportember ismerőseim vannak :)
Na de ne menjünk a dolgok elébe...
Szóval némi csúszással sikerült indulni, mert a csip mérőszőnyegét nehezen kalibrálták be, de mindössze néhány perc csúszás volt. Nekilódultunk az Érsekkertből kifelé, el az uszoda mellett, aztán, mindössze kb 6-700 méter után meg is kezdtük a "kellemes" felkapaszkodást, először Eger utcáin, majd a lőtér mellett a szőlők közé tértünk. Itt még
viszonylag kezelhető volt a terep, de hamarosan következett a feketeleves, vagyis a hegy voltaképpeni megmászása. Nos a hegy lábát elérve a futás körülbelül 20 méteren keresztül ment. Ezen a terepen a futás hatását tekintve vetekszik Pai Me ötpontos szívrobbantó technikájával. Miután tempós gyaloglásra váltottam szembesültem a következő kellemetlenséggel, miszerint a farizmaim nagyon durván begörcsöltek, ami meg is lepett, mert ilyen még sosem fordult elő. No amíg én a különböző nyamvadt alkatrészeimmel voltam elfoglalva, addig, kb a hegy felénél a Kovács Laci ördögi tempóban robogott lefelé szemben, dacolva a nem kicsi dolomit(?) görgetegekkel, csak pislogtam, hogyan képes erre a tempóra.
Végül aztán nem könnyen de felértem. A csúcson az egyetlen frissítés várt minket, nevezetesen egy pohár víz. Ebből kortyoltam valamennyit, szokásommal ellentétben megállva, mert nem vitt rá a lélek, hogy a poharat az erdőben dobjam el, hisz ki tudja összeszedik-e. Az egyik srác ujján, aki a vizet osztotta egy bányászgyűrűt csillantott meg a nap, egy hangos "Jó szerencsét!"-tel meg is tiszteltem, aminek szemmel láthatóan megörült, majd, amennyire a lélegzetemből futotta felvilágosítottam, a miértekről. Ekkor fülig szaladt a szája és nem kevésbe harsány "Világost a Geoósnbak!"-ot kurjantott, mikor végre összekaptam magam és visszaindultam.
Most már "csak" annyi dolgom volt, hogy ledöngessek a hegyről
ami belefér. Ez már kicsit könnyebben ment, ugyanakkor helyenként eléggé oda kellett figyelni, hogy az ember fia ne dobjon egy hátast. Lent a szőlők között már sokkla jobban ment a dolog. Az Érsek kert széléhez érve egy helyi judos úriember (belőlük is volt néhány, vitték fel a 100 kilójukat és az iszonyatos vállaikat a hegyre, én meg csak néztem mi erő van bennük) utólért és megfeddett, miszerint ő látja, hogy kiengedtem és miért nem tolom neki. Na ezen felszívtam magam és tényleg megtoltam a végét, szokásommal ellentétben. A célban leadtam a csipet, kaptam egy feledhető pólót, egy szép kitűzőt (immár arany színűt) és egy emléklapot valamint vásároltam egy alkohomentes sört, ezzel is megjutalmazván magamat.
Szerk.: az időm végül 69 perc lett
Ez az útvonal és verseny szerintem ennél sokkal többet érdemelne, de gondolom megvan az oka amiért annak dacára, hogy 15 éve rendezik nem nagyon tudott kibontakozni. Mindenesetre érdemes lenne szerintem kicsit felpörgetni.

Nekem több kimagasló tehetségű sportember ismerősöm is van, csak az a baj velük, hogy még nem műveltek semmi kimagaslót, bár a tehetség megvan bennük :-D.
Amúgy kung fu-ból is jó vagyok, mert az ötpontos szívrobbantó technikát fel tudom idézni magamban már kisebb lépcsőkön is :-).
Gratula, monnyuk így nem lesz nehéz már megint első bébielefántnak lenni a Kékes csúcsfutáson, de majd még lehet teszek róla, hogy kicsit behozzalak :-D.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!
RSS
Emlékeim szerint azért nem olyan rosszak azok a "nyamvadt" alkatrészek. :-))
És mennyi lett az időd?