Hegyi félmaraton a Normafánál

Úgy látom, senkinek nem volt még ideje írni a vasárnapi hegyi félmaratonról, hát megteszem én, legalább röviden.

Az idő szép volt, mondhatni ideális futóidő. Kata, Zsuzsa, Gábor, Tamás és jómagam vettünk részt a versenyen. Rajtam kívül mindenki a szokásos, "lefutjuk oszt' jó'van" típusú versenyre készült. Én kivételesen szerettem volna egyjó időt menni, de mivel az előző napjaim eléggé zűrösek voltak (pl. pénteken egy farewell party, 4 óra alvással) és bár edzenem sem sikerült olyan mértékben, mint szerettem volna, de azért azt gondoltam csak nekimegyek fejjel előre, aztán megpróbálom az 1:45-ös álomidőt megfutni. Mentem is ami tőlem tellett, szépen ment a dolog kb 12-ig. Eddigre már komolyabb mászások is voltak, így éreztem, hogy nem igazán az izmokban van a probléma, hanem valahol belül :( Valahogy nem volt kedvem az egészhez, kimerültnek éreztem magam meg minden. A 14-es fordítónál Vajdaúr átkiabált nekem, miszerint 1:09-nél járok (jah, nem mondtam, hogy nem volt nálam óra), így innentől már nem is erőltettem. A vége 1:54 lett.

Valahogy az elejétől nem volt hangulatom az egész versenyhez, ez meg is látszott az eredményen is. Sebaj, a család legalább jót sétált a réten addig, legalább ennyi haszna biztos volt :)

Jah, azért innen köszi a bíztatást annak a hölgynek aki valahol 18 környékén megpróbált belém lelket verni és annak a Bébielefántok szurkolónak akivel pacsiztunk a parkoló után.

Tihanyi Gejzírit

Vasárnap nem indultunk korán, abban a reményben, hogy a tömeg már rég elrajtolt.

Aszófőn a célban hagytuk a kocsit, és Macival kettesben átgyalogoltunk Örvényesre a rajtba.

Sokan voltak, hamarosan ismerősökkel is találkoztunk, Fridrich Laci és b.neje személyében. Meg persze más ismerős arcok is akadtak a túrán.

Nagyon kellemes melegnek ígérkezett, picit túl is öltöztünk, hiszen kocogást terveztünk. De sebaj, mondtuk, úgyis fogyasztunk, kellenek a csini bikinivonalak. (Gondolok itt főleg Macira)

A télen rajtam is keletkezett némi "kapaszkodósáv" deréktájékon, tehát a tempós bemelegítő gyaloglás után, kocogásba kezdtünk.

A Zádorvár fele már nem ment a futás, kezdett egyre melegebb lenni, és hát a kaptató sem volt kicsi. Jó sok embert leelőztünk - azért mert sokan voltak. :-)

A várnál picit beszélgettünk, megettük a banánunkat, aztán lekocogtunk egészen a faluig. Ismét találkoztunk ismerősökkel, László Szilvi baktatott előttünk, ezúttal gyalogosan, nem futva.

Kis beszélgetés, aztán ismét kocogás következett. Az ellenőrző pontokon többnyire csak lukasztani kellett, embert nem is láttunk. A meleg egyre nagyobb lett, nekem már rég elfogyott a magammal vitt energia italom.

Még jó, hogy útba esett egy-két vízcsap, ahol lehetett utántölteni, illetve Aszófőn bementünk a helyi kocsmába egy hideg kólára.

A bicikliúton kocorászva közeledtünk az Apáti templomromhoz, de nemigen ment egyikőnknek sem. Legalábbis aszfalton.

A rom után felfele indultunk egy jó kis emelkedőn, erdőben, innentől nekem nagyon tetszett a táj.

Sokan jöttek szembe is, ők a rövidebb táv végénél jártak már. Fehérvári ismerősökbe is botlottunk, néhány percet mindig szívesen beszélget az ember.

Az etapnál ezúttal két úr ücsörgött, mellettük üres sörösdobozokkal. Hát mit mondjak..... a nagy melegben folyt a nyálam...

A hegyről ismét kocogva jutottunk le a szántók-szőlők közé. Innen kissé unalmas út következett a Belső tóig. Utána ismét erdő, ismét emelkedő, és persze a gejzíres maradványok, látványosságok.

Említésre méltó a Balatoni panoráma, fentről mindenütt gyönyörű. Az út felváltva volt emelkedős, és lejtős, de többnyire egysávos erdei, ezért elég nehéz volt előzgetni.

De azért sikerült annyira, hogy már mint leggyorsabbakat köszöntöttek a pontőrök a félsziget tetején. Az Aranyháznál (ha jól írom) kaptunk némi ásványvizet, teát, és ettünk egy zsíros kenyeret is, de az étkeztetés leginkább tömegjelenetre, meg "ki tud előbb lecsapni a kajára" című történetre hajazott.

Hamar ott is hagytuk a tömeget, a szervezők elég felkészületlenek voltak.

Innen már végig a hegytetőn vezetett az út, gyönyörű kilátással, szerintem minimum 25 fok meleggel, tűző nappal, és egyre emelkedőbb tereppel. Néhol egészen tériszonyos érzésem volt, olyan magasan voltunk, és annyira kint a hegy szélén.

Sokan már a fenekükön szedték a levegőt, úgy szuszogtak. Mi jól bírtuk, hála a rendszeres hétvégi edzéseknek. :-)

Lefele ismét kocogás, aztán már vissza is érkeztünk a két táv közös etapjához, onnét pedig csak egy ugrás volt ismét az Apáti templomrom.

A bringaút Aszófőig már nem kívánatos terep volt, és utáltuk a sok kispistázót, akik levágtak ahol csak lehetett.

Beértünk az állomásra, és döbbenten láttuk, óriási sor van. :-(

Fanyar humorral beszélgettünk a sortálló társakkal, közösen panaszkodtunk a szervezőkre.

Azért a kitűzőt megkaptuk a végén, és az oklevelet is, aztán irány Tihany, mert várt minket egy jó nagy jól kiérdemelt fagyi.

Az időnk: 5.30 lett. 

Mount Everest Túrasorozat

Rövid túra, rövid összefoglaló:

Péntek, éjszakai túra gyanánt Balatonalmádi, Bősz Imre féle Mount Everest túrára mentünk Macival.

Jó bemelegítésnek tűnt a másnapi Tihanyi Gejzírithez.

Nem volt sok induló, kellemes idő volt viszont. Először kimentünk a molóra, ahol pecsétet kaptunk, aztán végig Almádi utcáin, fel a Felsőőrsi úton, be az erdőbe.

Ott pedig egy kicsi emelkedő következett, majd a Csere-hegyi kilátó. Mégegy pecsét, és indultunk lefele. A múltkor is éppen itt jártunk a Mandulavirág túrán, de most más irányból közelítettük meg, és más irányból hagytuk el a kilátót.

Sötétedésre vissza is értünk Almádiba, végig a parti bringaúton, és persze a parti sétányon vezetett az út.

A végén helyes kitűzőt, és üdítőt kaptunk. Aki akart, zsíros kenyeret is ehetett.

Kellemes kis túra volt, de azért ez a 8850 m nekünk bébitáv. :-)

Szintfelmérő maraton előtt - Berzsenyi 30, ami 34

Április 20.-án maratont lehet futni Debrecenben jött a hír szelek szárnyán, a térerő mentén, e-mail-ek útján. Vajh nekimerjek-e vágni? No, ha ezt a túrát jól le tudom futni, akkor igen.

A rajt helyszine Nagysimonyi volt, amit úgy lehet elérni, hogy az ember hajnali 6-7 óra magasságában már kocsiba ül, elmegy Hévíz fele, ott nem megy be a településre, hanem előtte jobbra fordul (illetve egyenesen, mert a főút fordul), aztán egy kisebb forgalmú úton megyen egy kicsinyt amerre a ló szalad (előre), aztán egy hirtelen jobb kanyar (mert Tamás sohsem szól időben). Innen elég rossz úminőségen, ámdebár nagyon szép tájon csak amerre a kocsi orra áll. Sümegnél kicsinyt kavarva, egy csipetnyi csöpörgő esővel meghintve ér bele az ember lelke eme nem is annyira aprócska falucskába. Itt elhangzik egy hosszú Óhhh...mivelhogy kifutottunk a faluból, de meg nem álltunk. Vissza kettő, kézifék. Már meg is van a Művelődési ház, ahol egy kedves ősz szakálú úriember várt minket (de nem a Télapó).

Eleinte úgy volt (Aigner Szilárd és az ő vegyeskórusa becsszavára), hogy esni fog, de végül is dehogy. Tamás nem volt igazán biztos, hogy neki jót fog tenni 34 km futás, de én elővettem empátiás érzékemet és közöltem vele, hogy semmi gond ha lemarad otthagyom (később ezt volt alkalmunk gyakorlat közben is látni).

Nevezés után kicsit átöltöztünk, aztán hajrá. A túrán eső igen, szintemelkedés nem nagyon volt várható (összesen 219 m, ez magyarán a Ság hegy volt). Én úgy okoskodtam, hogy ha tényleg jó formában sikerül lefutni, akkor hétvégén nekimegyek az nagy maratonnak Debrecenbe. No, de nem szeretnék magam elébe rohanni, így nosza elindulánk.

Biztos, ami biztos nem az új terepcipőmet, hanem a rég bevált ASICS-ot vittem magammal. Féltem ugyanis, hogy nem pihenem ki, ha megint abba megyek, meg a túl nagy vérveszteség sem jönne jól a maraton futás előtt.

A terep rettentő jó futóterepnek bizonyult. Sár nem volt. A földutak szélesek, tiszták, jók a jelzések. Tényleg nagyon jó kis terep volt. Az itiner elég jó volt. Még egy színes térképet is kaptunk (igaz az egy másik úrához készült, de a kritikus helyeken könnyebb volt rajta tájékozódni).

(A memóriám nem egy nagy kunszt, szal ha valamit összekeverek, az a téves emlékek, vagy az időrendben felcserélt élmények okán lehet, de mivel Tamáson kívül más nem volt ott végül is ezt észre se fogjátok venni :-)).

A rendezők nem túlozták el az ellenőrző pontokat. Összesen a 34 km-en 4 db volt belőle. De legalább nem kellett lépten nyomon megállni. Én most is a kis hátizsákommal futottam, kicsit megspékelve Tamás egyik frissitőjével, ami már nem fért el nála.

Az első pont Berzsenyi pincéje volt. Sajnos bemenni nem lehetett. Állítólag Berzsenyi elvitte a kulcsot. Ide már két falun keresztüljőve aszfalton értünk el. Ez kb. úgy 9,6 km környékére esett. Tamás itt már jelezte, hogy neki ma nem megy a futás és bevallom én sem voltam a toppon. A pincében magunkhoz vettünk minden mizdíthatót (értsd. pecsét, valami frissítő, meg poácsa), ost irány Celldömölk.

Kiérve a faluból szántóföldek mellett vitt utunk. Itt olyan cug volt, hogy a sapkámat meg kellett fogni le ne vigye a fejemről. Mindez megspékelve a kiizzadt hátammal nem esett jól. Tamás ezen a szent helyen jelezte, hogy ő nem fut tovább, mert nem esik neki jól, ha én akarok menjek tovább. Akartam, így továbbmentem. Még odaadtam Tamásnak a frissítőjét, magamhoz vettem az üres palackják (természetben nem szemetelünk, ugye gyerekek). Oszt elvágtattam a város felé.

Itt egy hosszabb unalmas egyenes rész jött, szint és kanyarok nélkül. Pont az a fajta rész, ami képes Macit az őrületbe kergetni, vagy visszakergetni oda. Beérve a településre, kicsinyt tájékozatlankodtam, de hamar utat találtam. Szépen keresztülvágtattam a városon. Itt kicsit megnéztek, mert egy kikerekedett, napközis kinézetű Bébielefánt, hátán nagy zsákkal futva és állandóan kérdezősködve végeredményben egy kedves látvány.

A városból kiérve a külvárosba értem, itt nyomtam egy kézifékes, fogcsikorgatós jobbost. Mint később kiderült kicsit korán, de 1-2 km múlva egy öreg helybéli fűnyíró bácsinak köszönhetően visszataláltam a helyes irányba. Ekkoron telefonált rám Tamás, hogy hol is kell jobbra fordulni. Ezt nem tudtam megmondani neki, de azt igen, hogy én merre mentem. Tamásnak Hála Istennek volt annyi esze, hogy nem hallgatott rám, így kicsit jobban megúszta a kitérőt.

Aztán belefutottam, jelzem nem teljesen váratlanul a Ság hegybe. Itt jött egy kis gondolkodás, de nem lehetett megúszni fel kellett muszáj menni. Ez egy kellemes 18%-os emelkedő volt (azé' tudom,  mer' ki vót írva). Felértem és megleltem a pontot. Innen egész szép kilátás nyílt. Aztán elmerengtem azon, hogy ha Tamás itt, meg itt volt amikor felhívott, akkor nem lehet messze. Mivel úgy döntöttem, annak azért sok értelme nincs, hogy 500 méterrel Tamás előtt futva túrázzak itt bevártam a gyereket.

Tamás kb. 10 percen belül meg is jelent. Amitől kicsit kétségbe estem. Ugyanis jómagam tényleg végigfutottam ezt a szakaszt, Tamás meg csak gyalogolt (igaz amolyan Maci stílusban), meg bele-bele futott, oszt 12 km-en adtam neki max 1,5-et!

A maratonról ezen a ponton mondtam le.

Itt opcionálisan fel lehetett menni a hegy legtetejére a Trianon emlékműhöz. Egy kicsit tanakodtunk, de végül is felmásztunk, mert féltünk, ha Maci megtudja, hogy kispistáztunk kapunk a nyakunkra. 

A hegytetőre érve készült is fotó, ez majd alant.

És egy értelmes kép velem a háttérben...

Oszt lefele jövet Tamás kiszúrta a hegy tetején a plusz csúcsot, hogy milyen jó is lenne oda is felmenni. Felmentünk. Nem kellett volna :-). Itt volt egy alappont. Mondtam is Tamásnak, hogy a helyi földmérők azért rendesen leizzadhatnak, mire ide felvonszolják a műszereiket. Amúgy a kilátás szép volt, de itt már a sapkát le is kellett venni, mert elfújta volna a szél.

(Azé ilyen az arcom, mert nagyon fújt a szél és hűvös is volt, azé).

Nomeg egy szakmai...

Aztán daráltunk lefele a hegyről. Itt már én is idomultam Tamás gyaloglásához. Hosszú érdektelen szántóföld melletti földút következett. Egy kis kavarc egy kicsiny faluban, aztn megint egy ugyanilyen út.

Sajnos ekkor meg előjött az ASICS problémája, miszerint ebben a cipőben meg nem lehet gyalogolni. Egész egyszerűen olyan a kialakítasa, hogy akár 5 km alatt is ronggyá töri a lábam, ha gyaloglok benne. Ha futok, akkor egy maratonon sem érzek semmit. H'jába ez egy futó cipő. Úgyhogy szóltam Tamásnak, hogy a talpam épségét megőrzendő előre futok.

Így is lett. Előre futottam a következő pontig, amit egy kocsi képviselt, ami magában hordozott némi frissítőt is. Tamásra várva elbeszélgettem a pontőrrel. Tamás egy elágazóval hamarabb megált, mert volt ott egy kereszt. Ő meg azt gondolta az a pont, csak nincs ott senki, ígyhát megörökítette magát. Lám, alant.

(A szigorú tekintet mondanivalója: Én itt voltam, de lám nem volt itt senki!)

Innen már sok minden szép nem volt. Én előre futottam. Aztán bevártam Tamást, aztán megint, aztán megint. A végén Tamás még fel akart menni a szőlőkbe, de az itiner Hála Istennek erről lebeszélt minket. Mint később a szervezők elmondta, már így is 34 km lett a 30 km-es túra, a szőlőshegyek felé egy korábbi út vezetett. Aztán bekocogtunk (először én, aztán megvártam Tamást) a célba.

34 km-en, futva 5:03-at teljesítettünk :-D. Hmmm...maraton elnapolva.

Kis smink, mosakodás, manikur, pedikur, rituális búcsúzkodás a szervezőségtől aztán haza. A túra maga szép nagyon, bár egy kicsit talán sok volt benne az aszfalt, de Celldömölkön nem nagyon lehetett máshogy átmenni. Szint az gyakorlatilag a hegyet kivéve nincs, szal valszeg nem ez lesz Maci kedvenc túrája. Jövőre lehet megpróbálom lefutni egybe. Úgy tűnt Tamás sarka sem sínylette meg túlságosan, így mindenki happy lett a végére.

No, Dübörgés és Rock 'n' Roll! 

Amire nem vagyok büszke...

Most vettem észre, hogy ugyan publikáltam az idei edzésnaplómat, de nem tettem közhírré az elérhetőségét.

 Hát itt van, bár semmikééppen sem tekinteném mintaszerűnek.

Sajnos az idei év eddig leginkább a sodródás jegyében telt, még azt sem tudom melyek lesznek vagy lesznek-e egyáltalán idén maratonfutások. 

Normafa készülődés

Lélekben erősen készülődök a vasárnapra (Normafa hegyi fél). Egyik új futókollega Sz. Zsolt - akivel mostanában edzettünk is együtt, illetve versenyeken rendszeresen összefutunk - kérdezte, hogy mit tervezek. Először úgy gondoltam, az 1:50-re megyek, de az idén annyit futottam hegyen, ráadásul elég jó formában érzem magam. Szóval mikor kijelentette, hogy ő bizony az 1:45-öt célozza meg, akkor habozás nélkül rávágtam: Megyek veled!

Tegnap persze nem bírtam magammal és csak kimentem egy laza 5-ösre, ami 7 lett :) A menet meggyőzőtt róla, hogy jó lehetek tényleg az 5-ös átlagra.

No majd meglátjuk. 

Napos és esős kilométerek

Ezen a hétvégén szerénységem, mint "nem-kemény-mag" és b. nejem szombaton a Bükki források 30 kilométeres távját tűztük célként magunk elé. Azért ezt, mert őszintén szólva a rosseb akart 8-10 órát gyalogolni, a futás pedig Ági miatt nem került szóba, így lett hát a 30. Illetve nem lett.

Szombat reggel, ahogy kell jó korán felkeltünk, én nagyon büszke voltam magamra, merthogy óra nélkül felébredtem fél hatkor és felköltöttem Ágit is. Eddig tartott a büszkélkedés, ugyanis felvilágosított, hogy nincs átállítva a telefonom, úgyhogy most fél 7 van, tehát a tervezett 7 órás indulás felejtős. Sebaj, összeszedelőzködtünk elindultunk. Konstatáltuk, hogy csöpörög az eső. Mire kiértünk Egerből nem csöpögött, hanem szakadt. Mivel a felszerelésünk finoman szólva nem a vízállóságáról híres (nem így készültünk), ezért megbeszéltük, hogy elmegyünk Lillafüredre, aztán ha csendesedik, akkor elindulunk, ha nem, nem, elvégre nekünk ez hobbi és nem pályázunk kétes értékű babérokra azáltal, hogy magunkat szívatva fél lábszárig érő sárban cuppogjunk végig 30 kilométert. Esetleg megállunk valamely szokott helyünkön, aztán megyünk egy kört csak úgy magunktól, ahogy szoktuk. Így hát vártunk. Esett. Vártunk. Esett. Ez így ment 8:45-ig. Akkor elindultunk vissza. Mire Rejtekhez értünk elállt. Na persze. Ott rögtön meg is álltunk, és amint rápillantottam a térképre eszembe is jutott, hogy a Bükk egyik legszebb része itt van az orrunk előtt, nevezetesen a Pénz patak völgye. Nosza, már ki is pattantunk és elindultunk azzal a tervvel, hogy le a Pénz patak mentén a Hór völgyig, majd vissza Répáshuta felé, végig a Pénz-pataki tanösvényen ha még nagyon akarunk menni, akkor észak felé még kerülünk egyet. Mindebből az lett, hogy mire a Rejteki kőfülkéhez értünk, ismét esegetett az eső, majd rövidesen szakadt, mi pedig szakszerűen bőrig áztunk. A tanács azt a döntést hozta, hogy visszafelé rövidebb, mint körbe, mivel sajnos talptól mellkasig csurom vizesen nem vidám dolog még egy-két óra gyaloglás. Felfelé a völgy alján a vaddisznónyomokkal sűrűn teletűzdelt sárban caplattunk, ezzel némi kalandot mellékelve még a dologhoz, aztán vissza is értünk az autóhoz. Ebben az időben ennyi éppen elég volt, hogy még jó hangulatban üljünk be az autóba, még száraz váltóruha híján is.

Vasárnapra, míg a többiek Debrecenben szaladoztak, jómagam részben kárpótlás gyanánt kimentem reggel egy kiadós körre a Varróháztól végig a Vöröskő völgyön. Elvittem magammal a fényképezősebb telefont, abban reménykedve, hogy az elmúlt időszak csapadékos voltára tekintettel talán a Vöröskő forrást sikerül működés közben lefotózni, de legnagyobb bánatomra nem működött. A régi vasút nyomán felfutva úgy terveztem, hogy a gerincen átkelve a Peskő völgyben megyek vissza. Ez végül sikerült is, bár egy kisebb kerülővel. Annak dacára, hogy ezen a környéken már többször túráztam éjjel is úttalan utakon a Peskő ház felől tökön-paszulyon keresztül a Cserepeskői barlanghoz, most ebből az irányból nem éppen azt az ösvényt sikerült megtalálnom, mint amelyen már többször is jártam. Ez a tévedés rendkívül hálás dolog volt, ugyanis így két csodaszép napsütötte rétet is felfedeztem, amik a délelőtti verőfényben rendkívül festőien néztek ki. Sajnos a fényképezés későn jutott eszembe, amikor már a Peskő völgyben voltam. Lejjebb a völgyben a fák között átszűrődő napfény is igen megfogott, ekkor már észbe kaptam.

Összességében igazán kellemes hétvége volt, amely még jobban elmélyítette bennem az érzést, hogy a Bükk a legszebb tájegység, legalábbis amihez hasonlítani tudom, azok között mindenképp. A pénz pataki tanösvényt pedig hamarosan ismét meglátogatjuk, de akkor körbe is megyünk, és nem felejtek el fotózni sem ;)

Gerecse 50

Az elmúlt hétvégén, mint most már egyre gyakrabban, rengeteg lehetőség van a mozgásra, sportra.

A kis Bébielefánt "kemény mag" is kettészakadt.

Vajdaúr és Tamás csatlakozott Zsuzsához, és a Debrecen maraton 20km-es távján indultak. Míg Erzsi (kiegészülve B_Ferivel és Judittal) és én a Gerecse 50 teljesítménytúrát választottuk.

A túra az ÉDK kupa része is volt egyben.

Tavalyi hibánkból okulva, már 3/4 6-ra odaértünk a starthelyre. Már akkor rengetegen voltak, de még volt pár üres "VIP" parkoló.

Gyorsan beneveztünk, majd ki-ki a maga kis tempójában neki vágott a távnak. B_Feri kiegészülve Zsuzsával (mint helyi nyomkereső) futásnak eredt.

Erzsi és Judit is kocogott. Én a szokásos Vajdaúrölő tempóban kezdtem gyalogolni. Rengetegen voltak és mindenki baromi gyors volt.....az első 5 km-en..:-)

Érdekes ez a túra. 2400 induló volt összesen (a 3 távon), de sok embert az év többi túráján nem látjuk. Igaz örülni kell annak is, hogy a természetet választották ezen a szombaton.

Bár azért ez a tömeg nekem kicsit sok volt.

Az útvonal nagyon szép. A szint igazából elenyésző. Talán a Bányahegyet lehet kiemelni, de az is egy picit meredek csak, de rövid. Ott inkább akkor lehet gond ha esik az eső és csúszik.

Erre most is megvolt az esély, mert az első 20-25 km-en végig szemerkélt az eső. Hol jobban-hol gyengébben.

Sajnos Juditnak feltörte a cipő a sarkát (egy hétközbeni lovasbaleset is rásegített erre), így a 3-ik pontnál kiállt.

Mi a szokásos tempóban gyűtrtük le a kilómétereket.

Pusztamarót előtt egy gyönyörű völgyben kellett haladni. BAlra meredek lejtő kisérte utunk. Jobbról szép sziklás részek váltakoztak. Meg persze mindenhol medvehagyma.

Az ellenőrző ponton ért egy kis csalódás. Itt kellett volna lenni egy kihelyezett büfének. De a szervezők azt mondták, a vállalkozó nem jött ki.

Az a baj, hogy úgy készültünk itt tudunk majd venni enni és innivalót, ezért nem is vittünk igazából semmit a túrára.

Igazából ez volt csak negatívum a túrán.

Később pár futóismerőssel is összeakadtunk.

Sőt a Turulnál Panferikbe botlodtunk. Régen találkoztunk már. Talán a Bécs-Budapesten fotózott le utoljára. Most gyorsan a kölcsönös örömködés után, megörökített izibe..:-). Kicsit hiányolta rólunk a bébielefántos egyenruhát!

Kivételesen most csak pár gondolatot írtam le. Kevésbé az útvonalat.

Mandulavirág

Kedves Olvasóm!

Minden hétvégén túráztam, gondoltam be kéne iktatni egy laza szombatot, pihenőhétvégét. Nem akarok túlfáradni, beleunni, néha kell a lazítás, feltöltődés, felfrissülés.

Jó programnak ígérkezett ehhez a szombati Mandulavirág túra. Szándékosan nem írom le, hogy Mandulavirág 10, mert annál azért több volt. És különben is kocogtunk.

Van egy fehérvári ismerős srác, bizonyos Maci, vele beszéltük meg, hogy elmegyünk Lovasra, úgy is szép a Balatonfelvidék, főleg mandulavirágzáskor, és lekocogjuk a tízes túrát.

Nem indultunk korán, így teljesen felébredtünk, mire odaértünk a Faluházba. Bemutattam Macinak az általam a Hősök túrájáról már ismert szervezőt, Bősz Imrét. Imre megkérdezte tőlünk: indultok? Nem, csak benéztünk - mondta Maci. Erre persze jót nevettünk, és némi csokis keksz elfogyasztása után elindultunk futva, hogy beérjük az előttünk haladókat.

Szép idő volt, kellemes meleg, bár egy kicsit fújt a szél. Átkocogtunk Alsóőrsre, ahol a falu végén Maci már kérdezgette tőlem, hoztam -e wcpapírt.

Ne lepődj meg kedves Olvasó, ez a szokásos közjáték minden túrán.

Dolga végeztével utánam indult, és együtt vágtunk neki immár gyalogolva az előttünk álló hegynek. Szép erdei ösvény volt, ahol többen már visszafele jöttek. Ez a szakasz közös oda-vissza út volt, a kék jelzésen haladva.

A Csere-hegyre felérve megkaptuk a pecsétünket, és felmentünk a kilátóba. (Szabadság kilátó) Nagyon jó kis építmény, szépen fel van újítva, és nagyszerű a panoráma.

Lefele már természetesen futva tettük meg az utat, túrázókat kerülegetve. Elég sok embert lehagytunk immár, Maci számolgatta is, hogy lassan a mezőny élére kell kerülnünk. (Mi voltunk a 39., 40. indulók)

Csak az idő, az volt furcsa. Térkép szerint még a táv felénél sem jártunk, és már több, mint egy órája kocorásztunk. Mondta is Maci, időt nem írunk a blogba!

Aztán mikor visszaértünk Lovasra, és onnan Csopak fele vettük az irányt, kezdtük érezni, ez a 12,8 km-nek kikiáltott táv, kb. 260 m szinttel, nem is olyan lebecsülendő.

Folyamatos emelkedő következett, itt megint gyalogoltunk picit, és élvezettel bámultuk a rengeteg nyíló tulipánt, a virágba borult fákat, és a nyaralók kertjében szorgoskodó embereket. Frissen vágott fű illata szállt a levegőben, és folyamatosan láttuk a Balatont is.

Elértünk a Csákány-hegy aljára, és mivel elég meredek emelkedő következett, tempós gyaloglással mentünk fel az Endrődi kilátóig. Ott aztán megkaptuk a második pecsétünket, találkoztunk néhány ismerőssel, és megint jó pár embert legyalogoltunk.

Aztán visszafele már szinte végig tudtunk futni, hiszen lejtő volt. Az időnk picit több lett, mint két óra, ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy becslésünk szerint a túra kb. 14 km lehetett.

Mi persze nem bántuk, mert nagyon jól éreztük magunkat. A túra végén szép oklevelet és kitűzőt kaptunk, amin rajta van a mandulavirág is.

Köszönet Imrének a szervezésért, nagyon jó kis túra részesei lehettünk.

Ölel és üdvözöl minden olvasót: Erzsi

Ui: Egyszer csepergett az eső, és Maci mint a vuduvarázslók, hangos szavakkal legyezett: menj menj Vajdaúr felé! Menj Vajdaúr felé! Azt nem tudom hatott -e a varázslat teljesen, és valóban elért -e a Ság-hegyig az eső, ahol Vajdaúrék futkároztak, mindenesetre itt elállt. 

A véres szombat - avagy Thury György emléktúra 30

Na, jó Maci lebuktatott, hogy csak paradicsomlé volt, de hát monnyuk az kevésbé hangzana jól, hogy "A Paradicsomleves Szombat"...

Ezen túra elég közel volt hozzánk (cirka 70 km), így Hála Istennek most az egyszer nem hajnali 4-kor kellett kelnünk (meg Macit valami gyengeség érte el és belement, hogy 9-kor induljunk a túrán). Odaérve kiderült, hogy Galambok mindösszesen 4 km-re van Zalakarostól, ami részemről egy heveny agyrohamot váltott ki, amiért nem vittem magammal fürdőgatyót. Így a fürdés kimaradt, de a rajtba időbe érkeztünk, majdnem Maciékkal egyidőben.

Gyors átöltözés. Azért reggel még kicsit hűvös volt és ámbátor Tamás már kora hajnalban pedzegette, hogy lehet rövidnaciba kellene túrázni, mertugye nulla fok fölé emelkedett a hőmérséklet, azért én mégis a hosszú futónadrágot választottam. Ehhez színben (fekete) illő futópulóverrel, mely derékban kissé szűkített fazonú, elegáns ámde mégsem hivalkodó divatot követet. Stylistom ajánlására ehhez egy fekete baseball sapka dukált, amit a fejemen helyeztem el.

Öltözés után irány a nevezési helyszín (apropó most jut eszembe, akárki is fizette a túrámat nem adtam neki oda a nevezési díjjat ... öööö ... no, majd legközelebb). Itt egy kedves sporttárs engem meglátva hangos felkiálltással ragadta karon barátját: "Ő az, aki rohadtul eltévedt múltkor!". Mit mondjak? Egy ikonná váltam.

Népszerűségemből adódó zavarásokkal mit sem törödve hónom alá csaptam a nevezési lapot és Macit és nekivágtunk a távnak. Mivel megbeszéltük futva. Kicsit tanulva a múltkori (lásd. Bakony 30) esetből mindkét sarkamat leragasztottam.

Az útvonalat nem taglalnám, mert azt nálam hivatottabbak már megtették. Legyenek elegek a történések, melyet képernyőre vetek alant...

Kb. 5 km-nél járhattunk, amikor is egy dombon felfele vágtatva elhagytunk egy kisebb csoportot. Ekkor Maci megjegyezte, hogy a reggel liter narancslé jönne már ki belőle, ahol csak tud. Mivel felkészült túrázó vagyok (és amúgy is volt rajtam egy bazi nagy hátizsák) felajánlottam Macinak Piszke papír tartalékaimból, melyet ő megköszönve jobbra el.

Kicsit még kullogtam magamban (hogy kívül legyek minden esetleges hatókörön), aztán úgy éreztem nekem is érdemes kicsit megpihennem. Levettem a cpőimet és azt kellett látnom, hogy az "Ultra Strong" jelöléssel megvett ragtapasz csomókba gyűrve található valahol a talpam környékén. No, erről ennyi. Volt nálam még ebből az "Ultra Strong" dologból, szal újra ragasztottam, mert éreztem, hogy ez annyira nem jó nekem. A másik problémám azonban csak itt kezdődött.

****Figyelem 16 év felettieknek****

A cipő a kisújjak körmeit belenyomta a húsba, ahol is (igaz nem nagyon, de elegendően) felhasadt és elkezdett vérezni. Igazából kicsi volt a seb, de nem lehetett leragasztani, mert a körmöm mindenképp belevájt volna. Mély sóhaj. Mivel tenni nem lehetetett semmit hagytam úgy. A problémát az okoztam, hogy minden lpésnél kinyílt a seb és kicsit pumpálta drága belső folyadékomat kifele. Magyarán kilyukadt a légmentesen zárt burkolóanyagom.

****16 év felettiek rész vége****

Mire Maci megérkezett látta már, hogy locsolgatom (ekkor még csak óvatosan) a zoknimat paradicsomlével. Persze egyből rájött, hogy azért csinálom, hogy ha kevésbé jól megy a futás, akkor legyen mire fogni.

Felcihelődtünk és mentünk tovább. Itt egy ideig szerintem sok minden nem történt, vagy csak nem emlékszem rá. Én ugyanis azzal voltam elfoglalva, hogy próbáltam ökölbe szorított lábfejjel futni. A végére egész jól belejöttem. Egy helyütt majdnem utat tévesztettünk, mert a lendület majdnem átvitt a letérő pontról, de azért megoldottuk.

A Gesztenyés háznál váltak el a 10, 20, 30 km-es távok. Itt elég nagy (főleg gyermekekből álló) tömeg volt. Rajtuk gyorsan átgázoltunk. A pontőr jelezte, hogy előző napokban még olyan sár volt erre, hogy nem lehetett feljönni, de épp a tegnapi napon akkora viharos erejű szél volt, hogy valszeg felszárította. Igaza lehetett, mert igazán sáros részekkel nem találkoztunk.

A 15 km-es ponthoz érve már volt egy bal letérő kanyar, ami igen ismerős volt nekem, de mivel rengeteg túrán vettünk már részt és a memóriám sem egy Kingston ezért csak amolyan Deja Vu érzéssel küszködtem. A ponthoz érve. Kaptunk bodza szörpit, meg kínálgattak fánkot, de mivel azzal a belünkben nehéz lett volna futni, ezért kihagytuk.

Én megint nekiszenderedtem az anyaföldnek, hogy rendbetegyem a lábamat, de sokat már nem tudtam ártani neki.

Itt tudtuk meg, hogy már csak 4-en vannak elöttünk, amiből 4-et láttunk is elmenni mellettünk, szal látótávolságba estek. Ilyen alapon erőssen feltételezhető volt, hogy hamarost elsők leszünk az erdei túrán.

Összekaptuk magunkat. Futás. A dejavu-s kereszteződésnél el is fordultunk. Itt egy emelkedő következett, ami nekem elég rossz volt, mert ha sétáltam a cipő igencsak gyötörte a sarkam. Aztán a domb tetején felértünk az Örömhegyi kulcsosházba, amit én véletlenül egybe olvastam és közöltem Macival, hogy a következő pont egy örömház. Ennek mindketten megörültünk, de aztán rájöttünk tévedésemre.

Itt vált nyilvánvalóvá számunkra, hogy mi már erre tavaly jártunk. No, mindegy futkároztunk tovább. Itt már egyre több a tavalyi túráról ismerős részen mentünk. Aztán megláttuk a ökörkoponyákkal szegélyezett privát területet is, ahol tavaly Maciról egy _igazán_ kemény fénykép készült :-).

A falun túlérve, hegynek felfele megint jócskán lemaradtam Macitól. Aztán volt egy Zöld jelzés jobbra, aminek úgy megörültem, mintha .... mintha .... mmmm ... szóval nagyon megörültem neki, mert azt jelentette közel a következő pont. Ennek szellemében el is vágtattam jobbra a zöld jelzésen. Én már javában vágtattam, amikor Maci kiabált utánna, hogy nem kéne, merhogy nem erre vezet az utunk. Én ugyan meg voltam győződve, hogy de, de Maci levezette, hogy rosszul nézem már megent a térképet. Szal, ha Maci nincs ebbe a túrába is beleteszek egy kicsit :-D.

Visszatérve a helyes útra a harangláb már csak néhány méterre volt. Itt adtak bodzaszörpöt megint. Hogy tört volna le a kezem, amikor mások elöl megittam. Itt már jöttek 20-as túrázók is, akiket szintén futva kerülgettünk. Egy jó szakaszon aztán szántóföldek következtek, ami nagyszerű érzés volt, mert a mellett hogy monoton még a talpig fekete öltözékemnek is jót tett. Itt adtam le a túra során a legtöbb kalóriát. Ugyanis a nap már szépen magasan járt és sütött is, ahogy a csövön kifért.

Nemsoká aztán a bodza is elkezdett dolgozni bennem. Úgy megcsavarta a beleimet, mintha valaki copfot kötött volna belőlük. Maci persze jó kondiban szaladgált mellettem. Bár folyamatosan azzal jött, hogy még nem jó a kondia, azért én úgy láttam, hogy gond nélkül és lazán futja a távolt. Amit mondjuk rólam már kevésbé lehetett elmondani (ökölbe szorult lábfejek, az egészséges határon túlmutató verejtékezés, megcsavarodott bélflóra stb.).

Azért csak mentünk. Szántóföldek. Nem annyira érdekes. Aztán beértünk Csapiba. Ez egy igen szép kis település. Nagyon igényes házakkal. Az általános iskolájuk előtt (gondolom az lehetett) pedig le a kalappal. Tényleg szép kis település.

No, innen már nem volt sok hátra. Lassan bekocogtunk. Maci valamilyen általam nem követhető gondolati megfontolásból a kocsi kulcsot Erzsinél hagyta (végül is én is Macival voltam és bár futottunk ugye nem lehetett kizárni, hogy mégis Tamásék érnek be elsőnek :-)), így nem tudott átöltözni. Adtam neki egy pulovert, szerencsétlen ötöcködjék már fel rendesen :-).

Jómagam 10 percig hámoztam le a cipőt, zoknit a lábamról. Aztán vagy 30 percig ragasztgattam. Ugy néztem ki, mint Frodó amikor részegen leborotválta a talpát :-D.

****16 feletti képek****

A hámozás után egy kép készült. Csak erős idegzetűeknek. Szerény reményem, hogy senki sem olyan beállítottságú, hogy ez a kép érdekelje :-).

http://img0.tar.hu/bebielefantok/img/34253507.jpg#3

****16 feletti képek vége****

Aztán elmentünk Pepsi -Coca colaért. Aztán elmentünk Erzsiék elé a tóhoz.

Amíg vártunk mélyinterjú jellegű beszélgetés bontakozott ki köztünk, amiből talán csak szemezgetnék:

- Holnap 3 túrát nyomunk le Erzsive.

- Azigen.

- Az egyik biciklis.

- Aha.

- Jólesz.

- Az.

- Lehúzhatom az ablakot?

- Húzzad.

- Mert egy kicsit meleg van itt.

- Ja ... mert nincs árnyék.

- Aha...de az előbb még volt.

- Volt, de arrébb ment.

- Az olyan, hogy jön-megy... 

...és így tovább. De a személyiségi jogok védelmében egyelőre legyen elég ennyi.

A többit Erzsi már megírta. Megjöttek. Mindenki vidám. Erről van is kép, ami alant.

Ésmégegy...

Beértek. Átöltöztek. Irány a vendéglő a tóparton (nagyon jó hely, főleg az étel). Mindenkinek ajánlani tudom, aki Galambokon jár. Aztán haza (Zalakaros kimaradt....hhhhrrggghhhh...).

Ja, igen a mi időnk olyan 4:17 körül volt.

No, Dübörgés és Rock'n'Roll!