Ultrabalaton 2008 Reloaded (2. nap)

Szóval a második napunk Fonyódi ébredezéssel indult Katánk nyaralójában. 8 körül szedegettük össze magunkat, kávét reggeli készítettünk.

Részben kárörvendve - hiszen mi kialudhattuk magunkat-, részben irigykedve – mivel a hőség javát mi kapjuk - gondoltunk Tamásra és Robira, akik az első két távot futották és az egyik autóval elporzottak 6 óra magasságában.

Részemről a nap kezdete elég idilli volt, a hintaágyban fogyasztottam el a tejeskávéból és kalácsból álló reggelit. Az idillnek viszont rögtön vége szakadt, amikor a nap bekukucskált a teraszra, ugyanis már reggel nyolckor égetett, mint a fene.

Lassan összeszedelőzködtünk és elindultunk Siófok felé, ahol szerénységem váltotta Tamást. Ez volt az a táv, ahol a Vajdaúrnak az első kanyarban sikerült lemennie a pályáról. J De később földmérőhöz méltatlan módon minimális kitérővel talált rá vissza. Megkaptam a jó tanácsokat, hogy az első fele szinte végig árnyas, úgyhogy ne izguljak, és hogy csak egy emelkedő lesz a fele táján. No, ehhez képest a táv első harmada tűző napon ment végig, bár igaz utána valóban elég árnyas volt. Az emelkedő is megvolt a felénél, szinte észre se vettem. Akkor már gyanítottam, hogy ennyivel biztos nem úszom meg, bár Anita nyugtatgatott, hogy tavaly is itt kísérte a Gábort és már nem lesz több durva emelkedő. Én viszont az itinerből másképp emlékeztem és nekem lett igazam, ugyanis kicsit más volt az útvonal, mint az előző évi.

Amikor beütött a hőség sok egyénis csúszott össze, igyekeztem őket biztatni, de úgy éreztem, hogy elég hülyén hangzik a számból, mivel nyavalyás 20 kili van csak elém tűzve. A szakasz elején néhány vidám fiatal és kevésbé fiatal versenyző húzott el mellettem széles mosollyal. Néhányukat az emelkedő után minden sietség nélkül beértem, bár már akkor jeleztem, hogy azért figyeljenek majd a szintekre. Na persze előző nap meg én nem bírtam magammal, szóval bagoly mondja J

A cél előtt mintegy 2-300 méterrel előkerült a Mazdás különítmény, erősen bíztattak különböző szidalmakkal és jelezték, miszerint még nagyon sok van hátra és adjam fel. Hiába, az embernek olyan barátai vannak, amilyeneket érdemel J Persze mindez csak ugratás volt, ne sokkal később Tamás beállt mellém és együtt kocogtuk le a végét. Itt értem utol a Gyalog-galoppot, aki olyan üdének, tűnt, hogy rákérdeztem, milyen váltóban indult. Erre közölte, hogy egyéniben megy K Na ezt meg kellett emészteni…

Ezután lángos, palacsinta, Balcsi, majd tovább. Balatonalmádinál utol fogtuk Katánkat, akit eléggé megviselt a meleg. Csináltunk pár képet, aztán tovább Alsóörsre. Ide futott be Vajdaúr valamint b. családom. Megegyeztünk, hogy testületileg elmegyünk megmártózni Tihanyba, majd pedig nyomunk egy közös befutót. Így is tettünk J Az utolsó pár száz méteren Tamás kísérte Vajdaurat, de azt mondta, hogy kár volt, mert a befutó versenyzőnk még a szokottnál is morcosabban viselte a megpróbáltatásokat és jó néhányszor küldte el ide-oda. Azért a közös befutó megvolt, megkaptuk az érmet és le is fotóztak bennünket, de hogy azt hol lehet majd fellelni az rejtély, mert a rendezők oldalán egy-két fotó lötyög csak, talán 5 csapatról

A sátorban egy remek gulyást és egy soproni szüzet kapott minden résztvevő, illetve lehetett választani, mert volt valami kolbász is. Most ide kívánkozik valami sikamlós poén a kolbásszal és a soproni szűzzel, ezt képzelje mindenki ide vérmérséklete szerint ;)

Ha egy mondatban kéne összefoglalni a versenyt, akkor csak azt tudnám mondani, hogy a leghangulatosabb váltóverseny, legalábbis a saját hatáskörömben összehasonlítva. Ez a buli nem a Sziget J

Túl a csúcson - Kékes csúcsfutás

... és azon a bizonyos napon felmenénk az országh legmagasabb pontjára és lenézénk a mi kis országunkra. És látánk, hogy ez jó. És gondolánk ez oly jó vala, lefele is futva menénk ...

 Az oda-vissza úttal most nem untatnék senkit, mert azon kívül, hogy jóidőben elindultunk Tamással Kaposvárról, oszt felszedtük Katát Fehérváron, majd Budapesten átverekedve magunkat (egyszer megálltunk pisilni a sztráda szélén - I love Mol) megérkeztünk Gödöllőre, ahol lépésben haladtunk egy órán át és elszidtuk magunkat, amiért minden évben szisztematikusan ugyanitt, ugyanígy megszívjuk, felértünk Mátrafüredre és leparkoltunk, tulajdonképpen semmi érdekeset nem tudnék írni.

Aztán azzal sem húznám az időt, hogy leírom, mint mentünk el felvenni rajtszámainkat, miközben Jocó Gödöllő beállt forgalmával küzdött úgyszint, mint mink, holott ő Egerből jött, így lett volna alkalma kikerülni az ominozus forgalmat, de ő is már évek óta minden áldott alkalommal megszívja eme közlekedési helyzetet. Néhány abszulote nem fontos egészségügyi hatásszünet után megjött Jocó, de erről sem írnék többet, hogyan találkoztunk és adtuk át neki rajtszámát sok apró marketing anyaggal együtt.

Nem tölteném az időt azzal, hogy leírja csalódottságunkat, mikoron kiderült, hogy idén nem lesz polo. És mivel abszolut nem ide tartozik meg se jegyzem, hogy Joco eleve úgy jött, hogy váltópólónak az elmaradt polora apellalt.

Panferikkel való kellemes kézfogós, kiabálós, hátbacsapkodós találkozásunkról ugyan írhatnék, de több is veszett Mátrafürednél, lépjünk tehát a tettek mezejére.

És most hagyjuk el a bemelegítésre szánt két és fél percünket is, valamint, hogy Zsuzsa is befutott Debrecenből olyan utitársakkal, akik kicsik voltak, ámde fürgék és kb. 45 perc alatt értek fel a hegyre (most kérdezzem meg, hogy 45 perc futásért minek utazik annyit? Eszem ágában sincs megkérdezni.).

Külön ugyan nem írtam (meg nem is fogom), de közben beállítunk a rajthoz, oszt el is lőtték az indulást (Gyurcsány Ferencre való tekintettel azonban a lövés igen halkra sikeredett és a pisztolyt eldördítő kollégára három maszkos uriember figyelt).

Az időjárás? Hát ha valakit érdekel, akkor majd megírm neki e-mailben, hogy egész Gödöllőig sütött a nap, aztán azt láttuk, hogy a Kékes felett hatalmas esőfelhő kerekedett, de úgy, hogy a hegy csúcsa nem is látszott. A hőmérséklet is jelentőssen leesett. Ácsorogni kifejezetten hűvös volt, de futni totálisan ideális (majd kommentbe jelezzétek kinek írjam ezt le, mert nem szeretném, hogy a blogba csupa érdektelen dologról írjak).

No persze volt futás is, de erről már tavaly írtunk. Idén sem volt nagy változás, legalább is olyan, amiről írni lehetne, max annyi, hogy Jocó az elején invitált, hogy fussak vele, én  meg mentem, de aztán úgy 200 méter után úgy döntöttem, hogy minek erőltetni? No, nem mintha ide vágna, de héten előtte szerdán volt egy olyan futásom a futópályán, hogy 5 kör (kb. 2,5 km) után abba kellett hagynom, mert nem bírtam. Ilyen alapon nem nagyon mertem a hegyi futást sem erőltetni.

Felfele Panferikkel meccseltem (no, nem mintha számítana, de nekem egy kicsit, mert azért ő nem nagyon szokott engem elhagyni futás közben, most ez is megtörtént, szerintem edz, nem biztos, de szerintem edz). Nagyjából azonos tempót futottunk, csak valahogy ő nem lihegett annyira, ami igen nagy illetlenségre vallott részéről.

Kb. 6 km-nél történt egy említésre sem méltó esemény velem, miszerint nem bírtam tovább és ki kellett állnom egy kis technikai szünetre. Eközben panferik messze el, viszont Zsuzsa és Tamás is elhagyott. Befejezvén a rövid kiállást. Utánuk sprinteltem, amiben nagy szerepe volt egy egyetlen 100 méteres viszintes szakasznak az egész távon. Miután utolértem őket majdnem továbbmentem azzal a lendülettel, de aztán gondoltam "Minek?" úgysem verseny ez, szal maradtam beszélgetni.

Mátraházáig tartott ez a kis idill, aztán nyomtunk egy jobbost és nekiálltunk megmászni a meredek részt is. No, itt Zsuzsa valamiről elkezdett beszélni (nem, nem tom mi, nemhogy nem hallottam, de látni is csak a kis karikákon keresztül láttam), de olyan minősíthetetlen hangnemben, amely sem zihálást, sem lihegést, sem apró levegő kapkodást, egyáltalán semmi jelét nem hordozta annak, hogy mi éppen akkor egy marha nagy hegyre futunk felfele.

No, ezzel betelt a pohár. Gondoltam az önbecsülésemet megőrzendő vagy lemaradok, vagy előrefutok. Mivel én ilyen idióta vagyok inkább előrefutottam. Valahogy megtetszett ez a hegyi szakasz és egész jól elszaladtam. Egy helyütt utólértem Panferiket, de szerintem szándékosan engedett előre, hogy ne tudjuk felmérni az erőnlétét az UltraBalaton előtt.

Innen már felfutottam. A célban akkora tömeg volt, hogy néhány méterrel előtte meg kellett állnom. Joco már ott ácsorgott a tömegben. Mindenki meg akarta érinteni a hegytetőn lévő követ. Megjött kisvártatva Zsuzsa meg Tamás is. aztán úgy döntöttünk, hogy mi nem akarjuk megérinteni a követ, pláne ha másfél órát kell erre várni. Így kimentünk a tömegből megpihenni. Tamásék el a kocsival felhozatott hátizsákért én meg megálltam, hogy megvárjam Katát.

Csak tudnám, hogy tulajdonképpen miről is akartam írni???

Ja, igen. A megevett banán egyszer csak úgy megcsavarta a gyomrom, hogy kénytelen voltam bemenni a hegytetőn lévő étterembe könnyíteni magamon.

Vagy lehet, hogy pont ez volt az a rész, amit ki akartam hagyni belőle?

Mindegy.

Most már csak ömlesztve. Kata megjött. Amúgy mindenki tök jó időket futott, de azt hiszem Maci egyéni csúcsa nem került veszélybe. Az egyes időket természetesen nem tudom, majd mindenki ideírja, aki tudja.

A csúcson elég hűvös volt. Egész konkrétan még Tamás is csak alig izzadt. Mi többiek meg az átázott cuccainkban határozottan nem volt melegünk. Így elkezdtünk a hegyi utakon, a szokásos ösvényen visszatrappolni. Kata inkább az aszfaltot választotta, mert tavaly sem tetszett neki, ahogy lezúgtunk a hegyoldalban. Zsuzsára várt a debreceni különbusza, így ő maradt (meg a kis néger utitársának át kellett vennie az első díjjat :-)).

Gyorsan letrappoltunk. Lent átöltöztünk, megmosdottunk egy kútnál, majd Jocotol csöppet sem könnyes búcsút vettünk. Aztán Tamásnak eszébe jutott, hogy mekkora ökörök vagyunk, mert visszamehettünk volna Kata elé autóval. Jogos két pont, lassan esett le.

No, kocsiba, oszt vissza az úton. Elmentünk Mátraházáig, de semmi. Számolgattuk milyen átlaggal hol lehet, mi van, ha felült egy buszra stb. Mikoron visszaértünk Mátrafüredre már az út mellett integetett. Mint kiderült pont elkerültük egymást. Ő akkor ért be, amikor mi elindultunk érte.

Hazafele még Fehérváron beugrottunk egy kajára a Spagetti Házba (már majd felkopott a szemünk, vagy hogy mondják).

Szal, a verseny nagyon jó volt, amit annak köszönhettünk, hogy nagyon jó futóidő volt, ráadásul véletlen egyszer mindenki elég felkészülten jött el és senki sem futotta ki magát így jól éreztük magunkat. Mint megjegyeztem elméssen, ahhoz, hogy jól teljesítsd ezt a versenyhez egy magabiztos önbizalom kell. Hogy pontosan tudjad, hogy mennyire futhatsz. Mert ha lassan, akkor nem futod ki magad, ha gyorsan, akkor kidöglesz a végére. Ez már megint nem lett egy korszakalkotó megjegyzés, de amikor kitaláltam ez sokkal jobban hangzott :-).

Dübörgés és Rock'n'Roll! 

Ultrabalaton 2008 1. nap

Úgy tűnik, rám marad a megtisztelő feladat, hogy rövid beszámolót írjak egy hosszú hétvégéről.

Hol is kezdjem...

Először is azt kell mondanom, hogy a verseny talán még a tavalyinál is jobb volt, szervezésileg bizonyosan. Az időre sem lehetett panasz, igazi balatoni idő volt, bár inkább a fürdőzéshez volt ideális, semmint a futáshoz.
A csapat a tavalyihoz képest annyiban módosult, hogy Maci kolléga helyett Robi szállt be, mi többiek a szokott felállásban. Kerékpáros kísérőink a rendkívüli rutinnal bíró páros, Anita és Gabcsi voltak, immáron kerékpártartóval és gélpárnával megtámogatva. A csapat túlnyomó része pénteken leutazott, kihasználandó a Balaton nyújtotta lehetőségeket, meg persze a tésztapartit. :)

Jómagam szombaton kora reggel bepakoltam a családot úszógumistól, gumicsónakostul kétnapi hideg élelemmel ellátva az autóba és husss…. A terv az volt, hogy Lancelot, Galahad és én kirontunk a nyúlból… Ja, nem.

Szóval azt terveztük, hogy miután én a reggeli első táv lefutásával beállítom az etalont, utána a többieknek már menni fog, úgyhogy én galád módon strandolni megyek a családdal, míg ők izzadnak a betonon. Mert a legfontosabb az összetartás.
A távok elosztását úgy oldottuk meg, hogy mindenki mást fusson, mint tavaly. Így, mint a leginkább hegyen edzett csapattagnak megszavazták nekem a legrövidebb, ellenben legtöbb szinttel rendelkező első szakaszt Tihany és Dörgicse között. A szokással ellentétben nem késtem el a rajtból, sőt, még korábban érkeztem oda, mint a többiek, akik pedig csak a szomszéd településről érkeztek. Meglepő módon a rajtszámom is megvolt, de ezen hamarosan segítettünk. Orvosi ellenőrzés, majd ismerősöknek köszöngetés, sétafika után Botond fiam „javaslatára” a versenyközpont közelében lévő játszótéren állítottuk fel ideiglenes állomáshelyünket.
Hamarosan megérkezett mindenki, majd rövid, de gyakori pisilések után beálltam a rajtba, kezemen az erre az alkalomra a kisfiamtól kölcsönkért elefántot mintázó kesztyűbábbal, aki ezúttal mint váltó- és kabalaállat került alkalmazásba. Az állatka egyben remekül alkalmas volt arra, hogy az ormányán elhelyezzük a váltócsipet vagy mit, amit következetesen „dugókának” aposztrofált mindenki, hát hívjuk mi is így.
A dombtetőn Panferik lelkesen fényképezett, ekkor még én is vidám voltam.

A dombok azonban hamarosan éreztették hatásukat és mi tagadás, bizony a vászolyi nagy emelkedő megmászása után már nem volt természetes a mosolyom. Anita, mint őrangyal kísért és kitartóan kínálgatta az ivásra és locsolásra egyaránt használt kulacsot. Tőlem szokatlan módon a nagy meleg és a rengeteg izzadás dacára meg kellett állnom egy technikai szünetre, de talán jobb is volt egy kis lélegzetvételnyi szünet a nagy kapaszkodás előtt.
Meg kell jegyeznem, hogy úton – útfélen lelkes szurkolók biztattak hangos „hajrá Elefántok!” szózatokkal, ami be kell, hogy valljam legyezgette a hiúságomat és igen jól esett, pedig igazán nem lehet mondani, hogy egy pillanatra is felmerült volna, hogy komolyan számba vehetőek legyünk, mint versenyzők. Ezúton köszönöm is mindenkinek a lelkesedést.
Mire a táv vége felé közeledtem nagyon keményen beütött a meleg, így szégyenszemre többször bele kellett sétálnom, de így is sikerült 1:48 alatt abszolválnom a 19 km-es távot, ami az adott körülmények között számomra teljesen megfelelt. A váltás igen jól sikerült, meg is lettünk örökítve :)

Ezután összerogytam az árnyékban, majd kisvártatva a többiek továbbálltak én pedig már némileg életre kelve autóba ültem és irány Balatonudvari és a strand. Este hajóval átközlekedtem Boglárra, a befutóhoz és ott vártam a többieket. A rajtszámomat természetesen az autóban hagytam, így másnap csak a csapatrajtszám fityegett rajtam.
Este próbáltunk valamit vacsorázni, de a helyen, ahová beültünk 20 perc alatt még étlapot sem sikerült kapni, nem hogy ételt, így fél 11 tájban átmentünk Fonyódra, jól bepizzáztunk. Kata még felbontott egy üveg bort a szálláson, hogy jól aludjunk és aztán szundi.

Folyt. köv...

UltraBalaton 2008 képek

Az elmúlt hétvégén kis csapatunk sikeresen abszolválta az UB 2008 váltóversenyt.

Saját szett a HUNRUN képeiből itt:

További képek a hunrun-on és később a verseny honlapján.

Kékes CsF képek

Mivel mindenki nagyon elfoglalt, ezért nincs még beszámoló, de Vajdaúr talán készíti már (ugye?).

Addig nézegessetek képeket:

http://picasaweb.google.com/bebielefantok/20080614KKesCsf

Az első képen nem az az illetőt (vagy hogy is nevezzem) kell nézni aki nagyon látszik, hanem a válla felett Katánkat...

És már csak egyet kell aludni az Ultrabalatonig :)

Péntek 13

Szép napot mindenkinek. Csak közölni szeretném, azért, mert nincsenek friss írások, még nem kell azt hinni, hogy elefántjaink lustálkodnak. Naná hogy nem. :-)

A háttérben zajlanak az események, szerveződnek a Plitvice-napok, foglalások a Kainach-i maratonra, és titokban edzenek az elefántfiúk meg elefántlányok, ki-ki a saját megmérettetésére. Mint például Kékes-csúcsfutás, Ultrabalaton, Hegyek Királya.

Nos ki testben, ki lélekben gyúr a nagy eseményekre. Mivel csak a magam nevében beszélhetek, én némi kocogással, és tánccal edzzek. No meg lélekben készülök.

Tudomásom szerint két  csinos bébielefánt érdekes éjszakai túrán vett részt múlt héten, sőt nappalin is, de egyéb okok miatt beszámoló (még) nem született róla.

A lényeg, hogy az elefánttestek és elefántlelkek mozognak, dolgoznak, ha nem is mindig látványosan.

Ma pedig mindenki óvatosan! Péntek 13 van. :-)

Újabb sajtófotók

Új kiadvány, új Bébielefánt fotók :)

A BSI reklámkiadványában már-már hagyományosan jelen van a Bébielefántok team ....

A sajtószobában el is tároltuk az utókor számára.

Itt Katánk frissít elmaradhatatlan mosómedvéjével

Itt pedig Maci kapaszkodik fel a Kékesre

Keszthelyi (edzés) kilóméterek félmaraton

Néha futni is kell, és hát közel az UltraBalaton, így aztán nekiálltunk felsűríteni a futó versenyeken töltendő óráink számát. Ezúttal a Balaton Nyugati csücskében, Pécsen Nagyvázsonyban Budakalászon Keszthelyen.

Az egész úgy kezdődött tisztelt Olvasóság, hogy akkor aszonygya 7 órára Tamásékhoz autóztam, ahol becsatlakoztam a Keszthelyre menetrendszerűen induló bordó Mazdába. Zsuzsa még előző nap leutazott hozzánk Debrecenből. Ezt a korai érkezést a kaposvári Csiky Gergely színházban ünnepelték meg Tamással a "Csak egy szög" című, tényleg frenetikusan nagyszerű darabbal. Jómagam már láttam az előadást, oszt most nem mentem el.

A terv az volt, hogy az éj leple alatt majd reggelit a Tamás lakóhelyénél található kis pékbódéból veszek magamhoz. Aztán dehogy. Merthogy zárva volt. Pedig éhes voltam, de hát az előirányzott indulástól nemtérhettünk el, szal irány Fonyód.

Fonyódon Kata néni csatlakozott akkor már jórészt éber társaságunkhoz, aki az új útig édesapjával érkezett egy tandenbiciklin. A biciklit megcsodáltuk, oszt iszkiri.

Keszthely előtt kérésemre megáltunk egy benzinkútnál (I love Mol), ahol kisnagy dolgok történtek. Jómagam pedig egy győri édessel és egy bajor szendviccsel édesítettem meg reggelemet. Kellett a szénhidrát.

Beérve Keszthelyre időben érkeztünk. Még volt kb. másfél óránk a rajtig. Leparkoltunk. Irány a nevezés. A poén már megint az lett, hogy az előnevezettek sorában kb. fél órát kellett sorbanállni, míg Zsuzsa a helyszíni nevezéseknél 5 perc alatt letudta az egészet. Problémát mondjuk még az okozott, hogy a csippért 6000 Ft-ot kellett letenni darabjáért. Gondolom volt benne műholdas követő is, meg ilyesmi. Ennyi pénz persze nem volt nálunk, ezért kisebb pánik tört ki, amig fel nem bontottunk egy bank automatát.

Közben megjöt Jocó is, aki csatlakozott immáron öt fősre duzzadt csapatunkhoz. Nevezés után irány átöltözni. Mindenki bébielefántos polókba of course.

Már ekkor látszott, hogy nemhogy hideg nem lesz, dehogy nagyon meleg az van. Lelkesen kentük magunkra Tamás félméteres iszappakolás fényvédő faktorával felérő naptejét, ámbár a végére úgy tűnt én még kenhettem volna magamra, mert még így is jól megégtem.

A bemelegítéssel nem fárasztottuk magunkat. Minden csepp energiánkat beosztottuk a fák árnyékában hűssőlve.

A helyszín amúgy tényleg jól nézett ki. Egy rossz szavam nincs a szervezésre sem. Szépen kiépítették a Rajt/Cél zónát. Megfelelő volt az útbiztosítás és a frissítés is. Szal akár még jöhetünk jövőre is, mert én egyáltalán nem tudok semmi rosszat mondani a versenyről. Persze nem is cél, hogy rosszat mondjak róla, dehát nem is mondtam.

Aztán ellőték a rajtot és kb. 100-200-ad magunkkal elindultunk. Nem terveztünk semmilyen időt. Szép kis kocogósra vettük a figurát. Igazi funrun lett belőle. Végre egyszer meg tudtuk állni, hogy senki nem rohangált el a többiektől és csak joggingoltunk végig :-).

Ööööö....igen majd elfeledtem. Panferikkel futottunk össze még a verseny elején. Kicsit lefogyott, szerintem készül az UltraBalatonra ;-). (Ich Liebe HunRun.Com)

Futás közben végig ment a duma. Kb. a fele az útvonalnak szépen árnyékban zajlott, a másik fele meg szépen a tűző napon. Két kb. 10,5 km-es kört kellett teljesíteni. Bár szerintünk nem volt annyi, de a szervezők esküdöztek, akkor meg legyen nekik igazuk.

Az első kör le is ment szépen kellemesen. A kör vége a keszthelyi sétálóutcán vezetett végig, ahol némi biztatásra a vendéglők teraszára kiült látogatók hatalmas hangulatban tapsoltak. Befutva az első kör végén közöltük a helyiekkel, hogy ez olyan jó volt, hogy megyünk mégegyet :-D. Aztán így is tettünk.

Végül is végig együtt mentünk. Hol Zsuzsa és Tamás, hol Joco meg Én diktáltuk a tempót. De nem túl nagy tempót. Még az a csoda is megesett nem egyszer, hogy ezek a jól képzett csapattársak bevártak a frissítők után (no nem mondom, hogy mindegyik után, de volt rá precedens, mondjuk később nem tudtam eldönteni, hogy ez direkt volt, vagy csak elbambultak?). Mivel 10 órakor indult a mezőny a második körre már elég-nagyon-durván-brutálisan meleg volt. És itt jött az a meglepetés, amiért emlékezetes marad nekem ez a verseny.

A helyiek nagyon kedvesek voltak. Még kevés ilyen jókedélyű versenyen voltam, bárcsak többször lenne ilyesmi. Volt aki a kerítés mögül slaggal locsolta azokat, akik jelezték ébbéli hajlandóságukat (mi többször is), volt aki kis viráglocsoló kannában vitt ki vizet a futóknak, volt aki lavórt tett ki vízzel ... mind nagyon-nagyon jól esett abban a nagy melegben és

Köszönjük szépen nekik!!!

Végül is nagy ováció közepette kb. 1:55-ös idővel futottunk be, de az idő tényleg nem lényeges, mert senki sem futotta ki magát. A célban az egész jó befutócsomag mellé még egy korsó alkoholmentes sört is kaptunk! No, az tényleg jól esett.

Kata néni még az elején lemaradt, mert ő kicsit lazább időt tervezett lévén, hogy mostanság nem nagyon van lehetősége a futásra. A söröm elmajszoláa után, mivel hű, de jól éreztem magam, visszakocogtam Kata néni elé. Őt az előző frissítő pontnál találtam meg. Gondoltam jót fog tenni neki is, hogy ebben a nagy melegben a futás végén beszélgethet egy ismerőssel :-D.

No, elég az hozzá, hogy aztán vele is beértünk.

Itt egy hosszabb-rövidebb szünet következett, amíg az árnyékban ejtőztünk és gyakorlatilag tettük a semmit. Beszélgetés, órák egyeztetése, Jocó 2 percenként jelezte a koordinátánkat új GPS karórája segítségével, ami végül is nem volt egy nagy info, mert egy helyben ültünk.

Mivel a nevezéshez járt egy ingyenes strand belépő, elhatároztuk, hogy irány a víz. Amúgy is mindenki tiszta izzadtság volt, legalább lefürdünk. Kis átöltözés, kis autókázás, némi tanácstalanság, átöltözés, autóhoz való visszarohangálás után megvolt a strand.

Csoportkép. Irány a víz. Tamás és Zsuzsa, mint szakosztályunk vizi emberei gyors fejessel üdvözölték a Balatont, majd eltüntek valahol a horizontvonal környékén. Kata meg én kissé óvatosabban vetettük magunkat az-annyira-nem-is-meleg vízbe. Legalább is az én elképzeléseim szerint még nem volt testmeleg, de Tamás ellenvéleményének adott hangot ezügyben. Azt mondta olyan meleg a Balaton, hogy folyik róla a víz. Nem álltam le vele vitatkozni.

Kicsinyt úszkáltunk, majd kiültünk a partra. Jómagam elég álmos voltam, szal befeküdtem az egyik árnyas fa alá és szundikáltam kicsinyt. Mire magamhoz tértem előkerült Zsuzsa is, ebből tudtam, hogy legalább egy órát alhattam. Aztán sajnos Zsuzsának mennie kellett. Mindannyian felszedelőzködtünk (Joco a családjára való tekintettel már kicsit korábban ellépett). Zsuzsát a bordó erejű járművel átszállítottuk Balatonszentgyörgyre (????).

Miután könnyes búcsut intettünk néki és a vonatnak. Tovább haladtunk Fonyódra, ahol a Kapitány pizzériában (azt hiszem így híjják) egy rettentő jó és jól megérdemelt pizzával lettünk súlyosabbak. Ekkora már megérkezett valami viharszerű képződmény is. Kezdett kiürülni a Balaton. Azért esni még ekkor sem esett csak nagy szél, sötét fellegek, meg ehhez hasonló rongyrázás ment.

Kaja után. Fagyi. Aztán Katát is hazavittük szüleihez. Még szülei lelkére kötöttük, hogy tessenek odafigyelni a lányra, mert mostanság keveset edz :-).

Oszt haza.

Most persze mindenki azt várja, hogy azt fogom írni, hogy nagyon kellemes nap volt, meg hogy jól éreztük magunkat .... és tényleg. Nagyon kellemes nap volt és jól éreztük magunkat. El is határoztam, hogymivel már nincs sok idő az UltraBalatonig, ezért nekiállok edzeni. Le is mentem a héten futni kétszer is. Szerdán a legnagyobb eső kellős közepén nyomtuk a kilómétereket Tamással a pályán az uccsó 5 km-et már viharban futva ... de ez már egy másik történet :-D.

Dübörgés és Rock'n'Roll!

Szombaton Bükk 30, Vasárnap Bika maraton

Kedves Bébielefánttársak!

Egy esős szürke délelőttön írom nektek a levelet, szívesen visszagondolva a hétvégi eseményekre! Bár a szombat hajnali négyórás kelés, nem tartozott oda.

Ébredés, csipáktól való szabadulás, álommanó elzavarása, ezek voltak a hajnali feldataim. Aztán az előre összecsomagolt 10 napi ruházatot, sminkfelszerelést begyömöszölve két nagy táskába, leballagtam két pár frissen főzött virslivel az ajtó elé.

No persze Maci már ott volt. Hiába az ötórás indulás megbeszélése, hiába az én pontosságom, mindig előbb érkezik. Mindig idegesít, mert azt hiszem késésben vagyok. Pedig nem...

Szóval elindultunk Felsőtárkányba, hogy megnézzük a Jocó által istenített hazai terepet, a Bükk 30-as túrán. Időben odaértünk, bár Maci végigkáromkodta egész Pestet, mivel a Hősök Tere le volt zárva, a Nemzeti Vágta rendezvénye miatt. Csak erről neki elfelejtettek értesítést küldeni...

Felsőtárkány, Imókő üdülő. Viszonylag könnyen megtaláltunk, és 8 órakor landoltunk. Maci már a rajtnál szentségelt, a hölgy nem akarta neki elhinni, hogy MTSZ tag. Pedig mindenki tudja, hogy Maci az. De még mennyire az....

Így csak én kaptam kedvezményt, mert nálam volt igazolvány. :-)

Aztán a rajt után ismét sikeresen összevesztünk. Rábeszéltem ugyanis, hogy próbáljon ki egy másik rövidnadrágot a túrához, mert mindig bevörösödik a lába, hátha a sztrecsnaci az oka.

Kínlódott, hogy kényelmetlen, engem a szokásos kedves-bájos stílusában jól leba..ott, hogy minek beszéltem rá. No, kis pityergés, és kis duzzogás után (miközben titokban megfogadtam, sosem jövök vele többet túrázni, és vudu átkokat szórtam rá) elindultunk, mindjárt be az erdőbe, hegynek felfele.

Hamarosan a Bükk összes csodája elénk tárult, szép fák, mély völgyek, a hegytetőről gyönyörű kilátás, el is felejtettem a duzzogást.

Elég jó útleírást kaptunk, de túrázót nem sokat láttunk. Az 50 km-en indulók valószínűleg már jó korán elindultak. Meleg volt, bár erdőben haladtunk végig. Igaz, folyamatos alattomos emelkedők voltak, ami elősegítette nálam az alapos méregtelenítést, izzadás formájában. Az ezáltal keletkezett szag elüldözte a kullancsokat is, tehát kétszeres volt a pozitív hatása.

A részletes útvonalról már nem tudok számot adni - ráadásul a ttt honlapját napok óta nem érem el, hogy megnézzem - de arról igen, hogy nagy eső lehetett előző nap. Helyenként még sár is volt, és rengeteg vargányát láttam az út mentén. Imádom a gombát, főleg a szedést, és ez a nemes fajta több tízezerbe kerül kilónként. Én meg csak néztem, hiszen hova is cipeltem volna magammal. (Azért a túra végén egyet hazavittem, és otthon meg is sütöttem roston! Még élek!)

11 óra körül ellátmányként kaptunk egy erdészháznál zsíros kenyeret, és ásványvizet, aztán tovább hegynek föl, völgynek le, erdőkön át. Tényleg szép a Bükk, igaza van Jocónak.

Egyetlen húzós hegyre emlékszem, ott éppen déltájban kaptattunk fel, és éppen nem voltak fák, irtás volt, csak úgy folyt rólam a víz. Most az egyszer kivételesen, ha hiszitek, ha nem, Maci "emberi" tempóban ment. Már éppen meg akartam köszönni, hogy milyen rendes velem, amikor közölte hogy fáradt, mert későig dolgozott, meg álmos is. Azért.

Azt hiszem azon ritka túrák egyike volt ez, amikor végig élvezhettem a tájat, és a túrát. Csokit is kaptunk valahol, és az összes magammal vitt italt megvedeltem a melegben.

A túra vége fele sokáig mentünk lejtőnek, nem is tudom hol szedtünk össze ilyen sok szintet. Csak úgy észrevétlenül mentünk eddig fölfele. De a lejtő már meredekebb volt a kellemesnél, alig vártuk, hogy leérjünk. Időközben fotókat is készítettünk, megörökítettük pl. a táblát "Tamás kútja" elnevezéssel, gondolván Tamás nevű ismerősökre.

A lejtő alján a kisvasút végállomása volt, innentől már sajnos a síneken és a sínek mellett kellet cirka 6 km-t gyalogolni a faluba. De itt is patak mentén haladtunk, és erdőben.

Az utolsó rész volt a legfárasztóbb, amikor kiértünk az erdőből, tűzött a nap, aszfaltos úton mentünk, és útitársam már meglehetősen utálta. Azért csak beértünk Felsőtárkányba, utolsó megpróbáltatásként fel a hegyre az üdülőhöz. Előzőleg ide kocsival jöttünk fel, ami persze lényegesen könnyebb volt.

A célban enni is inni is kaptunk, és egy klassz kis bronzjelvény volt a jutalmunk, az első teljesítésért. Maci nem akar többet jönni - a rajtnál történt afférja miatt - de nekem tetszene az ezüst jelvény is, lehet, hogy visszatérek.

Beautóztunk Egerbe, megkerestük a szállást, ahonnan reggel 7-kor indultunk el Galgahévízre.

2. rész

Bika maraton

Rutinosan megkerestük az Általános Iskolában a rajthelyet, és elindultunk a Bika kupáért a második Bika maratonon illetve én a félmaratonon. Az idő most is extrémnek bizonyult, dög meleg nap volt.

A Bika tóig szántóföldeken át vezet az út, útbaejtve a Szent András dombot (jó kis húzós meredek vezet föl). Tökig érő gazban mentünk, én paráztam rendesen, különféle emberevő csúszó-mászó állatoktól féltem, így Maci nyomában haladtam közvetlenül, ami egyáltalán nem volt könnyű. Mára megtáltosodott, felvette ismét "Macitempóját" és rohantunk.

A tóhoz érve megtettünk két kört közösen, aztán útjára bocsátottam, lévén, hogy nekem 5, neki 12 kör volt a kötelező penzum.

A horgászoktól alig lehetett közlekedni a keskeny ösvényen, de azért kitartóan végigcsináltuk.

Én a saját köreim után futva mentem vissza a célba, annyira féltem a nagy dzsumbujban egyedül. Még hegynek is loholtam, majd kiszakadt a tüdőm, úgy elfáradtam. Aztán a legnagyobb déli melegben értem a szántóföldekre, ahol kénytelen voltam a polómat a fejemre kötni, annyira tűzött a nap.

Az egyszál topban pompázó testem látványát sajnos nem élvezhette senki, mert egy lélek sem, meg a madár sem járt arrafelé.

Az oklevél és kitűző átvétele után visszamentem kocsival a tóhoz, Macititatni hideg kólákkal, meg szurkolni neki, hogy kitartson.

Végül ő is elindult vissza a faluba, én meg kocsival vissza a célhoz. Ott még elémentem jócskán, hideg itókákat csomagolva, hogy a szántóföldek napszúrásgyanús útvonalát megkönnyítsem.

Mindketten megtettük a magunkét, bikák módjára helytálltunk.

Ennyi a visszaemlékezés, remélem jól szórakoztatok olvasáskor.

Üdvözlettel:

Erzsi

Ui: Macinak a másik sortnadrágtól is tök vörös lett a lába. Gondolhatjátok azt a kárörvendő nézést mikor felfedezte.....