Ultrabalaton 2008 Reloaded (2. nap)

Nos, hát, akkor újra én, akinek nem tetszik, szidja a többi lusta csapattagot ;)

 

Szóval a második napunk Fonyódi ébredezéssel indult Katánk nyaralójában. 8 körül szedegettük össze magunkat, kávét reggeli készítettünk.

Részben kárörvendve - hiszen mi kialudhattuk magunkat-, részben irigykedve – mivel a hőség javát mi kapjuk - gondoltunk Tamásra és Robira, akik az első két távot futották és az egyik autóval elporzottak 6 óra magasságában.

Részemről a nap kezdete elég idilli volt, a hintaágyban fogyasztottam el a tejeskávéból és kalácsból álló reggelit. Az idillnek viszont rögtön vége szakadt, amikor a nap bekukucskált a teraszra, ugyanis már reggel nyolckor égetett, mint a fene.

Lassan összeszedelőzködtünk és elindultunk Siófok felé, ahol szerénységem váltotta Tamást. Ez volt az a táv, ahol a Vajdaúrnak az első kanyarban sikerült lemennie a pályáról. J De később földmérőhöz méltatlan módon minimális kitérővel talált rá vissza. Megkaptam a jó tanácsokat, hogy az első fele szinte végig árnyas, úgyhogy ne izguljak, és hogy csak egy emelkedő lesz a fele táján. No, ehhez képest a táv első harmada tűző napon ment végig, bár igaz utána valóban elég árnyas volt. Az emelkedő is megvolt a felénél, szinte észre se vettem. Akkor már gyanítottam, hogy ennyivel biztos nem úszom meg, bár Anita nyugtatgatott, hogy tavaly is itt kísérte a Gábort és már nem lesz több durva emelkedő. Én viszont az itinerből másképp emlékeztem és nekem lett igazam, ugyanis kicsit más volt az útvonal, mint az előző évi.

Amikor beütött a hőség sok egyénis csúszott össze, igyekeztem őket biztatni, de úgy éreztem, hogy elég hülyén hangzik a számból, mivel nyavalyás 20 kili van csak elém tűzve. A szakasz elején néhány vidám fiatal és kevésbé fiatal versenyző húzott el mellettem széles mosollyal. Néhányukat az emelkedő után minden sietség nélkül beértem, bár már akkor jeleztem, hogy azért figyeljenek majd a szintekre. Na persze előző nap meg én nem bírtam magammal, szóval bagoly mondja J

A cél előtt mintegy 2-300 méterrel előkerült a Mazdás különítmény, erősen bíztattak különböző szidalmakkal és jelezték, miszerint még nagyon sok van hátra és adjam fel. Hiába, az embernek olyan barátai vannak, amilyeneket érdemel J Persze mindez csak ugratás volt, ne sokkal később Tamás beállt mellém és együtt kocogtuk le a végét. Itt értem utol a Gyalog-galoppot, aki olyan üdének, tűnt, hogy rákérdeztem, milyen váltóban indult. Erre közölte, hogy egyéniben megy K Na ezt meg kellett emészteni…

Ezután lángos, palacsinta, Balcsi, majd tovább. Balatonalmádinál utol fogtuk Katánkat, akit eléggé megviselt a meleg. Csináltunk pár képet, aztán tovább Alsóörsre. Ide futott be Vajdaúr valamint b. családom. Megegyeztünk, hogy testületileg elmegyünk megmártózni Tihanyba, majd pedig nyomunk egy közös befutót. Így is tettünk J Az utolsó pár száz méteren Tamás kísérte Vajdaurat, de azt mondta, hogy kár volt, mert a befutó versenyzőnk még a szokottnál is morcosabban viselte a megpróbáltatásokat és jó néhányszor küldte el ide-oda. Azért a közös befutó megvolt, megkaptuk az érmet és le is fotóztak bennünket, de hogy azt hol lehet majd fellelni az rejtély, mert a rendezők oldalán egy-két fotó lötyög csak, talán 5 csapatról

A sátorban egy remek gulyást és egy soproni szüzet kapott minden résztvevő, illetve lehetett választani, mert volt valami kolbász is. Most ide kívánkozik valami sikamlós poén a kolbásszal és a soproni szűzzel, ezt képzelje mindenki ide vérmérséklete szerint ;)

Ha egy mondatban kéne összefoglalni a versenyt, akkor csak azt tudnám mondani, hogy a leghangulatosabb váltóverseny, legalábbis a saját hatáskörömben összehasonlítva. Ez a buli nem a Sziget J

 

Kategóriák

Versenyek

Címkék

balaton , futás , ultrabalaton

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS