Egy 20 a Bükkben ami 25 lett

Különböző, itt nem részletezett okokból (de sajnos nem jókedvemben) ismét Egerben töltöttem a hétvégét.

Azért, ha már ott vagyok, természetesen nem hagyhattam ki, hogy egy jót fussak az erdőben. Vasárnap délelőtt bepattantam hát az autóba és irány Felsőtárkány, közelebbről a Barát réti elágazó. Letettem az autót, némi bemelegítés után nekiindultam a 20 km-esnek tervezett kocogásnak az itókás övemre aggatott cca fél liter izotóniás ital és egy csoki társaságában.

A terv szerint a Völgyfő házig mentem felfelé, majd le Bükkzsércre, illetve keresztül rajta. Nagyon jól esett a futás, bár kicsit meleg volt már ekkor, hiszen a falu határában kimentem a fák alól.

Bükkzsérc után a Hór völgyében folytattam, még mindig terv szerint az utat, egész az Oszlánál levő tájházig és még azon is túl. Innen már jól látszott a mai legnagyobb ellenfelem az Ódor-hegy (lsd kép). Eredetileg úgy terveztem, hogy az Ódor hegyet északról támadom meg a gerincen, mivel az hosszabb, de kevéssé meredek. Itt néztem rá a kiváló kölcsön GPS órámra és konstatáltam, hogy bizony otthon valamit igencsak benéztem, mert ez nem 20 kili lesz, tekintve, hogy már majdnem 20-at mentem és még vissza kell mennem ugye Felsőtárkányba.

Na ezt végiggondoltam, majd eszembe jutott, hogy van itt a déli oldalon is valami út, ha jól emlékszem, aztán, ha nem akkor majd direktbe felmászom, mert mi az nekem. Kicsit sétáltam, közben elmajszoltam a csokit. Közben meg is találtam az emlékeimből derengő utat és elkezdtem szépen felfelé kocogni rajta. Meglepetésemre egész jól futható volt. Egy darabig :) Találkoztam egy tanácstalan házaspárral itt, akik kérdezték, hogy erre kell-e menni az Ódor várhoz. Mondtam nekik, hogy remélem igen mert magam is oda igyekszem, de valószínűleg nem ez a legkellemesebb út oda. Ezután fickósan továbbfutottam egészen az Ódor lápáig. Nos itt döntenem kellett, hogy vagy a horhosban kerülgetem a nem kis mennyiségű kidőlt fát vagy direktben nekimegyek a hegynek. Egyet lehet találgatni mit választottam. Természetesen neki a hegynek...

10-15 perc igen kemény mászás után konstatáltam, hogy ez nem volt egy világrengető ötlet, de most már fejezzük be ugye amit elkezdtünk, hát tovább kapaszkodtam. Újabb öt perc után végre-valahára megfogtam a gerincutat és felkocogtam, érezve a füstszagot fentről. Ugyanis elég kedvelt kirándulóhely ez, esőbeállóval, tűzrakóhellyel. Gyakran vannak itt barlangász csoportok is a közelben található fokozottan védett Hajnóczy barlang miatt. Persze értelmes úton is fel lehet  jutni, nem csak úgy, ahogyan én :)

Fönt egy sporttárs vígan integetett, mintha régi jó ismerősök lennénk, de nem tudom ki volt az, ha esetleg olvassa a blogot, akkor legyen szíves és írja be. Azt láttam, hogy tavalyi piros Délibáb futás póló van rajta.

Végre-valahára fenn voltam, azonban menet közben kifogytam az innivalóból (legalábbis azt hittem) és legalább 30 fok volt már, rám pedig még 4-5 km várt, az útvonaltól függően. A Völgyfő házig egy kissé kalandos úton (persze megint nem a turista ösvényen) zerge módra letipegtem, itt aztán gondolkodóba estem, hogy a rövidebb úton menjek-e víz nélkül, mert a rövidebb út elkerüli a forrást vagy a hosszabb úton és igyak egy kis finom forrásvizet a Zsuzsa forrásból. Itt jegyezném meg, hogy az előzőleg említett zergemutatvánnyal természetesen már sikeresen kikerültem a Szent Erzsébet forrást....

Végül az utóbbi mellett döntöttem és komótos kocogás -gyaloglás kombóval szépen megközelítettem a forrást. A forrásál elővettem a kulacsaimat és döbbenten konstatáltam, hogy az egyik félig van. Hát így nem csoda, hogy szomjas vagyok :) Valamilyen megfontolásból elkezdtem a "B" kulacsból inni, mikor az "A" kulacsban még volt. Na mindegy, mondtam egy cifrát, majd felhajtottam a meleg isot, aztán pedig jó hideg forrásvízzel öblítettem le.

Felfrissülve kocogtam végig a maradék 4 kilométeren, nem erőltetve a tempót. Férfiasan bevallom, hogy az edzésnek szánt futás végén csaknem úgy éreztem magam, mintha egy maratonon lennék túl. Hogy a hegy kemény volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy másnap a combomban hónapok óta nem érzett izomláz jelentkezett a gondos nyújtás és sportbalzsamozás ellenére.

Felsőtárkányban még meg kellett állnom egy nagyon drága kólát meginni, a szerencsére mindig a hamutartóban lötyögő, eredetileg parkolásra gyűjtögetett aprópénzből.

Bár a fentiekből talán nem úgy tűnik, de nagyon élveztem a kb 1 hónapja első igazi futást.

Budai tájakon +

B.Feri, Maci és én együtt indultunk kora reggel hogy immár sokadszorra is meghódítsuk a Budai tájakat.

Feri éppen szerencsétlen kéz, ill. ujjsérüléséből van felépülőben ezért velem jött a 30-as távon, valamint Zsuzsa is velünk jött. (Az ozorai képeken láthattátok őt) Maci természetesen 50-en avatta fel új cipőjét. (Megelőlegezem, nem sok sikerrel!)

A túra első részét szokás szerint végigrohantuk, főként a Fekete-fejet és környékét, de amint Macitól "megszabadultunk" már kellemes túratempót vettünk fel. Nagyon meleg volt, jókedvűen beszélgettünk, mendegéltünk az ismerős útvnonalakon.

Elés sokat lehetett az erdőben menni, de azért Nagykovácsit átszelve, majd később Solymárt, már nagyon sütötte a fejünket a napocska. Ettünk is fagyit Solymáron, aztán a falu végi ep-n ropit és vizet kaptunk.

Továbbindultunk a Virágos-nyereg fele. Jó kis emelkedő következett, Feri említette, ezt meg fogjuk emlegetni. Én nem éreztem nagy súlyát ennek a mondatnak, de mint később kiderült, igaza lett.

Nem a hegy miatt.

Láttunk siklóernyősöket, majd két kutyás hölgyet, akik szóltak darázsfészek van a közelben, én átfutottam a veszélyes területen. Innen, és emiatt elöl mentem, Feriék néhány méterrel lemaradtak. Ráfordultunk a hegynek felfele vezető erdei ösvényre, ami kétágú. Ferivel jobbra mentünk, Zsuzsa szólt: erre gyertek, ez a jobb.

És itt történt a tragédia.

Az úton egy éppen eldőlő rosszul lévő túrázót találtam, aki nem tudta már megvárni a mentők és a mentőhelikopter megérkezését.

Sajnálatos módon S. Albert 52 éves túratársunk életét vesztette.

Akaratlanul végignéztem halálát, és bár tiszta a lelkiismeretem, mert megpróbáltam segíteni, a szörnyű érzés nehezen feldolgozható.

A szomorú történetről nem is szeretnék többet mondani, de én is így szeretnék meghalni. Csendben, gyorsan, az általam választott, és szeretett erdei úton, madárcsicsergésben, jó emberek között.

Sok idő eltelt, mire a rendőrök elengedtek bennüket, időközben Maci is besántikált, aztán szótlanul legyalogoltuk a hátralévő távot.

Vajtai tekerés

Csak egy rövidke bejegyzést írnék, mivel ritkán kerékpározunk, kár lenne kihagyni.

Vajtán tekertünk 50 illetve 100 km-t. A randi a vajtai fürdő előtt volt, a fehérvári szekció 3+1 fővel, (azaz 3 tag és 1 vendég) érkezett, a kaposvári alakulat 2 fővel jeleskedett.

Név szerint Kata, Erzsi plusz férje, és Maci, valamint Vajdaúr és Tamás.

Remélem nem hagytam ki senkit. :-)

Az idő remek volt, el is kezdtük gyorsan a tekerést.

Már a falu elhagyása után elhagytak mindannyian, igaz Tamás úgy ült a kölcsönbringáján, mint majom a motoron, már elnézést a hasonlatért, de csak tekerte-tekerte-tekerte, és alig haladt.

Persze sokkal jobban haladt még így is, mint én. Férjem elég nagy bringás (Jocónak üzenem, már többször elcsapták!) egy darabig szépen haladt a többiekkel, és ment is volna végig, de mint rendes férj, természetesen megvárt engem.

Elhaladtam a cecei dinnyeárusok mellett, végig a falun, aztán az Örspusztai bekötőnél várt rám a férj. Innen együtt tekertünk, a többieknek nyoma sem maradt. Elporzottak Macival az élen.

Az út nagyon kellemes volt, nem volt nagy forgalom, csak egy kicsi szakaszon. Egyébként halastavak mellett haladtunk aztán be Sárbogárdra, itt mentek másfele a többiek. Ők ha jól emlékszem Kislók érintésével valahol visszatértek az általunk bejárt útra.

Nekünk a végtelenül hosszú Alap nevű falu következett, ahol már vártam a frissítőpontot. Sajnos inni nem adtak, de a kocsmában lehetett vásárolni.

Aztán már dinnyeföldek között vezetett vissza az út, de persze aszfalton végig, és sikeresen teljesítettem(tük) a távot.

Oklevél, kitűző, és én a kedvezményes belépővel úsztam is egy jót, mire megjöttek a többiek.

Mindenki szépen bebringázott, a mi időnk 2,5 óra, az övék azt hiszem picit több, mint 4 óra körül volt.

Hazafele bevásároltunk dinnyéből bőségesen, és mindannyian Fehérvár felé vettük az irányt. Jól sikerült kerti-partival zártuk a napot.

Alattomos és kedves - Löszölő 30

Miközben a Bébielefántok egy része az Öbölátúszáson lubickolt (no, a nagy melegben nem győztünk irigykedni rájuk), más részük a felépülésén fáradozott, Erzsi, Maci meg jómagam elnéztünk Ságvárra, hogy egy jót tököljünk ... ja, nem a Tökölő az a 15 km-es táv neve volt,. szal hogy egy jót Löszöljünk. Gondoltuk lösz, ami lösz...

Jómagam egymagamban Kaposvárról, merthogy Tamás Öbölátúszni ment (erről majd ők), Siófok felé kerülve érkeztem Ságvárra (egy kis kitérővel a siófoki Tesco mosdójába, merthogy a korai kelés, az rám hasmenésserkentő hatással van).

A GPS-t nem tudtam hol van (mint később kiderült Tamás kocsijába hagytam nemrég, szal hiába is kerestem), ezért csak térkép után mentem. Hogy mégsem tévedtem el, az csak annak volt betudható, hogy Maci ippen akor telefonált rám, amikor beértem Ságvárra, így méterről-méterre navigált el a túra központjához.

Mikor megérkeztem mindjárt nagy is volt az öröm, de mint jeleztem nem a Tökölőn indultunk, ezért egyből nyakunkba is vettük a távot. A nevezés után kiérve az utcára balra fordultunk (fogtunk egy keresztet), oszt irány az út.

Jó szokásomhoz híven nem fogom leírni a táv részletes útvonalát. Erre amúgy is hamarosan elkészül egy kegyetlen jó site, no, majd ott és akkor, de ez még titok psssszt...

Nem terveztem, hogy nagyon menni fogunk, bár előzetesen úgy gondoltam, hogy edzésnek tök jó lesz, ha majd lefutom, de a helyszinen kiderült, hogy nem 26 km a táv, ahogy először gondoltam, hanem valami 30. Pláne az első szakasz nem is volt nagyon futható. A második szakasz pedig ... no, de erről kicsit később.

Erre a túrára kipróbáltam Tamás által nyári melegekben szabadalmaztatott módszert. Mármint az UltraBalatonon kapott hosszú újjú technikai polót. Állítólag jól szellőzik és hűssen tart, mellesleg alatta nem is égsz, le szal nagyon hepi. Nagyjából én is ezt mondhatom el róla, talán azzal a kiegészítéssel, hogy mindezt csak akkor nyújtja, ha van egy kis szellő a környéken, különben elég meleg van alatta. Bár az igazság az, hogy amúgy is rettentő meleg volt aznap. És itt a rettentőt igazából tényleg az elrettentő értelmében érteném, csak azt nem tudom, miért nem tudunk mi az ilyenektől elrettenni tényleg és otthon nyugodtan egy láda behűtött jég mellett élvezni a TV-t? No, mindegy ha már ott voltunk menjünk.

Maci nem erőltette a menetet, aminek az lett a következménye, hogy mindannyian emberi tempóban, kellemesen beszélgetve teljesítettük a távot. Sűrün felemlegetve az úszó kollégákat, akik az időjáráshoz sokkal jobban passzoló sport tevékenységet választottak maguknak aznapra.

Valamint ez úton szeretnék elnézést kérni minden úszó Bébielefánttól, akinek a habok leküzdése mellett még a csuklással is meg kellett szenvednie!

Bár Erzsiék felkészítettek rá, az első ellenőrző ponton ért az első nagy meglepetés, ami hála Istennek végig is kísért minket a túrán. Ezek a meglepetések név szerint ABC sorrendben a pontőrök voltak. Kedves túraszervező hölgyek, urak! Így kell eztet csinyálni kérem szépen. A túrán tapasztalt pontőröktől kapott kedvességet csak igen kevés túrán éltem át eleddig. Erzsi és Maci nálam sokkal több túrán volt, de még ők is kiemelték, hogy itt a kedves fogadtatás egydülálló volt.

Köszönjük minden szervezőnek!

Az itinerünk hátlapján voltak a pecsételő helyek. Ezekre olyan matricákat ragasztottak, hogy amikor megvan az összes ellenőrző pont, akkor a matricák egyben kiadják a Ságvári vár alaprajzát. Ötletes. Tetszett.

Az első ponton a hölgy nagyon aranyos volt. Már mentünk volna el, amikor sietve utánunk szólt, hogy állítólag mi most Boncföldén vagyunk, ami vagy a helyi nemesekről (név szerint valami Bonc úr), vagy a közeli faluban egy meggyilkolt hentesről lett elnevezve, ami egyébként a kistótól nemtommeddig tart. No, ezt mind egyszuszra mondta el és valami olya arcal, mint akinek lelkire kötötték, hogy embert a hídon át nem engedhet, amíg ezt a fejébe nem vési. Kicsit néztünk rá, nagy birka szemekkel. Majd Erzsi megkérdezte, hogy ez a szöveg van leírva neki arra a lapra, amit az ideérkezésünkkor olvasott? A hölgy azt mondta igen és nagyon örül, hogy végre elmondhatta :-D. Szóval ilyen kedves népek voltak arra :-).

Továbbmenve Maci összefutott egy ismerőssel, aki rendszeresen látogatja az osztrák teljesítménytúrákat és elbeszélgetett vele részletekbe menően, hogy hol, mikor, hány túráért milyen kupákat adnak a sógorok?

Közérdekű figyelmeztetés: Valszeg jövőre _sok_, ismétlem _igen sok_ osztrák túrát fogunk látogani, mert állítólag, ha valaki az összes túrát megcsinálja, akkor AKKORA KUPÁT kap, amibe minimum aludni lehet. Nem szeretnék rémképeket festeni sehova, de úgy láttam Maci vészesen sokat mosolygott ezen és gyanusan csillogtak a szemei is ... vagy csak belőtte magát valamivel, de erre kisebb az esély.

A túra nagy melegben, nem rossz kis dombok mentén folytatódott. Nem is gondoltam korában, hogy errefele ilyen korrekt kis dombság van. A szervezők egyébként okultak a tavalyi visszajelzésekből és több ponton lehetett szódát vételezni. Maci egy helyen még egy barackfát is talált, szal teljesen önellátók lettünk a nap folyamán.

No, a kedves részén túllépve jött az alattomos része a dolognak.

A túra vezetése dombokon ment keresztül. Nem mondhatnám, hogy nagy dombok voltak, de valahogy olyan sunyin tudtak emelkedni, meg hosszan, meg néhol meredeken, hogy valahogy kezdtünk ferde szemmel nézni a tájra. Pedig Isten uccse csak valami 700 m szint volt benne.

Aztán jött egy szakasz, ami nem volt hosszú, de legalább meredek. Itt egy futó szaladt el mellettünk, és ez bizony eléggé felkorbácsolta Maci lelkivilágát. Merthogy fut az az ő baja, DE hogy HEGYNEK FELFELE elfutnak mellette az már túl van a barátság határain. Így kezdett el Mackó felfele szaladni az egyik legmeredekebb részen és én is vele, merthogy jómagam sem bitorlom a józan ész képsségét az már egyszer biztos, hogy kapnék egy atyai maflást ahányszor ilyet mívelek (tán tanulnék belőle, de sajnos édesapám nem az a verekedős fajta).

A tetőn bevártuk az ésszerű tempóban közlekedő Erzsit, oszt mennyünk... itt egy szakaszon csak mentünk, oszt beszélgettünk a hétvégi Plitvicei túráról, meg egyéb nyalánkságokról, igazából tehát semmi nem indokolja, hogy részletesen leírjam az ösvény kanyargását, azonban egyszerre csak: balra fel!

És ennél a pontnál a szervezők a "fel" szócskát szó szerint értették. Olyan meredek volt, hogy eleinte még próbálkoztam a se_előre_nem_esek_se_hanyatt egyensúlyozással, de aztán beláttam, hogy bizony a legkifizetődőbb, ha négykézláb kuszok felfele. Jó kis meredély volt, az már bizonyos. Azt nem tudom ugyan, hogy hogyan, de Erzsi valahogy feljött kézletétel nélkül is. Hjába no, ő ügyesebb.

A tetőn ellenőrző pont. A pont után meredek leereszkedés. Lefele jó vagyok. Mint ahogy mindig megjegyzem ez azért van, mert orrnehéz vagyok. Bár igazából nem is az orrom, hanem a hasom, de hagyjuk most az anatómiát. Kissé belátom ennek köszönhetően alábecsültem a domboldal meredekségét. Ebből a többiek ennyit hallottak:

- Ááá. (Röviden, tömören, allegro). - ekkor estem először hanyatt. Semmi gond. Ezt még korrigálni tudtam.

Majd egy fél pillanat múlva:

- ÁÁáááááááááááá (hosszan, trillázva, staccato) - no, ez meg az volt, hogy a domboldalat kb. bokáig érő por borította, amin megcsúsztam és dobtam egy hátast. A lábaim a levegőben és kis szakaszon a hátamon csúsztam lefelé.

Felállva összekapartam önbecsülésem maradék morzsáit (melyet Maci aztán később módszeresen lesöpörhetett rólam), majd csatlakoztam, az akkor már érdeklődve szemlélő ismerősi gárdához. A homok némileg megtette a hatását. Tetőtől talpig úgy néztem ki, mint aki porfürdőt vett. Mint ahogy ez így is volt. Erzsi nagyon rendesen megpróbált leporolni, de csak annyit tudott elérni, hogy a csurom vizes hátamon a port összekeverte a verítékkel. Majd az így keletkezett sarat vékony, egyenletes rétegben szétkente a hátamon. Később, mikor a napsütéstől rámszáradt úgy néztem ki, mint egy klasszikus buboskemence.

Semmi gond. Benne van. Kicsit piszkosak lettünk. Haladjunk kérem. Nincs itt semmi látnivaló.

A következő ponton volt még egy érdekesség. Át kellett bújni egy a löszfalba vágott lyukon. Kis barlangszerű nyiláson. Ez kb. úgy 10 méter lehetett és átvezetett a domb tuloldalára. A másik oldalon az ellenőrző pont a régi betyárok búvóhelyénél volt, ami szintén a löszfalba vágott barlang volt. Mi nem mentünk be, mert elég szűkösnek tűnt a beömlő nyílása, de tényleg jó búvóhely lehetett, mert csa közvetlen közelről lehetett észrevenni.

Az uccsó ellenőrzési ponton (egyet kihagytam, ott az volt a sztori, hogy éppen kijött valami helyi stáb kamerázni és interjúzni és a szódát egy közeli pincéből hozták elő nekünk és igen kellemes pincehideg volt, de én azt már meg nem tudom mondani, hogy a lyuk előtt vagy után volt-e, de hát végül is mindegy) aztán beértünk egy párocskát, akiket egyszer már  lehagytunk. Ők a Tökölőn (a 15 km-es távon) indultak. Büszkélkedtünk is (igaz csak magunk közt), hogy 30-on, 15 km-et vertünk rájuk :-).

No, innen aztán már hamar bent voltunk.

Engem a célban Maci csak mint a "kis koszos"-t emlegetett, még csoda, hogy nem ez került az oklevelemre :-). 

A túrához kaja is járt. Négy néni hatalmas kondérban főzte a kaját nekünk, megfáradt túrázóknak (igaz mondjuk mi azért annyira nem voltunk fáradtak). Ha jól tudom a kaja neve: "Áldos" és langallóval (lepény kenyér vagy kenyér lepény) adták. Maciék szerint kíváló volt. Én a nagy hőség miatt abszolut nem voltam éhes, szal kihagytam.

Miután könytelen búcsút vettünk (hiszen másnap reggel úgyis találkoztunk Horvátországba menet) mindenki haza.

Én megálltam Szántódon a  benzinkúton, mert a korai kelés miatt kissé álmos voltam és fel akartam frissíteni magam, mielőtt újra beülök a volán mögé. A kútról kikanyarodva a visszapillantóba valami kvázi ismerőst véltem felfedezni. Addig nézegettem, mire rájöttem, hogy egy jellemző bordó színű Mazda. Azért jellemző, mert mint tudjuk ebből a fajtából Európában összesen kb. 3 db van. A kocsiban ülők is nagyban méregették a kévésbé jellemző Tháliám rendszámtábláját. Nos, elég az hozzá, hogy Tamásék ippen akkor jöttek át a komppal. Egy faluval odébb beelőztek és megálltunk kicsit beszélgetni. Aztán mindenki balra el, hiszen hosszú nap volt és másnap indultunk a messzi távolba.

No, de az már egy másik történet...

Dübörgés és Rock'n'Roll! 

U.I.: Ama másik történet kamerával rögzítve vagyon. Most készítek belőle DVD-t. Már két verziót csináltam, de egyiken sincs hang :-(. Amint  rájövök ez mitü van lehet nálam rendelni DVD-t :-D. Azt már előre elárulhatom, hogy tényleg nagyon szép helyeken jártunk. Az anyagot sajnos meg kellett vágnom, mert a DVD-re csak 120 percnyi adásidő fér, de azért az is elég lesz. Ide, a kommentekbe, hogy ki kér. Kérni csak Bébielefántok, vagy Bébielefánt szinpatizánsok kérhetnek. A tartalomról: Slunj - a horvát Völgyzugoly; Plitvicei tavak - világörökség, no komment, ahhoz a látványhoz csak olyanokat lehet hozzátenni, hogy: ohhhh, ahhh, uhhhh és így tovább az összes magánhangzóval; Postojnai barlang - no erről nem sok van, mert állítókag én voltam az egyetlen idióta, aki komolyan vette, hogy bent nem lehet videózni; Predjamai rablóvár - majd meglássátok; illetve a horvát - szlovén kék határ - ide mondjuk nem feltétlenül akartunk volna eljutni :-D.

On the road again

Ismerd a korlátaidat!

Néhány napos hír, hogy a Zugspitze hegyifutáson ketten is elhunytak a kimerültség következtében.

A rádióban hallottam, hogy mindenféle felelősöket keresgéltek, a szervezők az időjárás és mindenki más személyében. Talán durván hangzik, de én úgy gondolom, hogy az ilyen esetek elsődleges tanulsága, hogy soha ne becsüljük túl magunkat és soha ne becsüljük alá az anyatermészetet. Az első gondolatom az volt, hogy talán egy polárpulcsin meg egy szelet csokin és némi alázaton múlt az élete ezeknek a versenyzőknek. Elnézést az esetlegesen kegyeletsértőnek vélt gondolatok miatt.

Rövid de kellemetlen hétvége a balesetin

Másfél héttel ezelőtt péntektől hétfőig a Délibáb futás helyett jómagam a traumatológiai osztályon élveztem a magyar társadalombiztosítás jóvoltából az Árpád úti kórház vendégszeretetét.

A biciklis halállista első helyén szereplő kereszteződésben volt szerencsém összetalálkozni egy, a mackósajtot figyelmen kívül hagyó autóssal. Tízből nyolcszor viselek sisakot, mivel voltak már kellemetlen élményeim. Lehet találgatni, ezúttal volt-e rajtam. Természetesen nem.

Ennek ellenére Istennek hála olcsón megúsztam a dolgot, hiszen semmim sem tört el, csak kaptam egy kiadós egyrázkódást, meg volt némi filmszakadás a történetben, ezért aztán nem úsztam meg a kórházat. 

Még szombat éjjel  behoztak egy kerékpáros kollégát, akinek pechjére éppen másfelé nézett az őrangyala. Koponya, kulccsont és alkartöréssel sikerült vennie az akadályt, pedig őt nem ütötték el, csak egy nagyon nagyot esett.

Engem rövid megfigyelés után hazaengedtek, de egy-két izületem még most sincs a helyzet magaslatán.

Két tanulságot tudnék hozni a végére.

MINDIG vegyél sisakot.

Elsőbbsége annak van, akinek megadják.

Négyszögletes kerekerdő 40

E napos júliusi hétvége a pihenésé kell hogy legyen. SzuSóBuHa kupa után ezt beszéltük meg Erzsivel.

De ahogy teltek a napok, csak elkezdtem gondolkodni azon, hogy jó lenne elmenni valahova.

Többiek Délibábfutást terveztek. De Már nem volt hely a kocsiba. (Később tudtam meg, hogy Jocó sajnálazos módon, más elfoglaltságot választott).

Mondjuk az Alföld egyáltalán nem csábított.

Így az Ajka-Padragkúton megrendezett túrára esett a válsztásom.

Ez azért nem volt egyszerű, hisz ezen a túrán tört el a kezem 2 éve.

De úgy éreztem vissza kell vágnom.

Eredetileg az 55 km-en szerettem volna indulni, de erről majd később.

A túra első pár száz méterén elhygtuk a falut. Tarjáni ismerősökkel futottam össze, itt még velük mentem.

Aztán kiléptem, és elkezdtem falni a kilómétereket. Rögtön a Padragi árokban találtam magam. Ez a túra legszebb része amúgy. Szurdok szerű, sok sziklával.

Viszonylag kevés túristajelzés van, de sok helyen szalaggal segítették a tájékozást a szervezők.

No és az egész túrán egy sárga pötty volt mindere fújva. Fák, betonoszlop, kerítések. Ezek nagymértékben könnyítettek a haladásban. Nem kellett állandóan a leírás és a térkép sem.

Kiérve az árokból, megcéloztam az Atibor-hegyen lévő Négyszögletes kerekerdőt. Jó pofa, mert messziről tényleg kereknek látszik, valójában viszont négyzet alapú.

Itt volt az első ep. Kaptam egy csokit. Majd egy murvás, árnyékmentes szakasz következett. Innen telefonáltam helyzetjelentést adva Erzsinek és Joeynak.

Beértem Taliándörögd széléhez, ahol is a Szent András templomromnál volt a következő ep. 2 pohár kólával kínáltak meg, ami nagyon jól esett. Átzúztam a falun, Veszprémi ismerősökbe botlottam. Pár szót váltottunk, aztán mentem tovább. Innen egy hosszú földúton kellett mennem. Voltak olyan szakaszok, ahol fejem tetejéig ért a csalán. Nem a kedvenc szakaszom volt ez.

Végre kiértem egy murvás útra, és Csigónál megleltem az újabb ep.-t.Továbbindulva megnéztem a Dabosi templomromot, majd az 55 km-es kerestem volna meg. Sajnos nem leltem meg. A 40-es távéra viszont emlékeztem, így azon halafdtam tovább. Egy jó kis kaptató, és köves domboldalon át értem fel a Magházhoz. Innen erdővel szegélyezett murvás út vezetett a Zsivány-völgyi elágazáshoz.

Nos itt már volt piros jelzés is, íhy ezt követtem egy jó darabon. Mikor aztán elhagyott ez a jelzés, kiértem a Romvároshoz, amit halott városként is szoktak emlegetni. Ez egy katonai gyakorlótér. Van jó pár betonház. Kisérteties kicsit az egész. Ráadásul Az első 10 km után, nem találkoztam túrázokkal, csak egy bicajos sráccal akit kb. 3-or értem utol. (mindig eltévedt..:-)

Beértem Nyírádra. Kerestem egy kocsmát, mert piszok szomjas voltam már. Majd Szőc-Halimba útvonalon érkeztem vissza a rajthoz.

Kaptam kitűzőt és oklevelet, és gyümölcsöt.

Nagyon kedvesek voltak a pontőrök és a szervezők. Jó volt az ellátás, annak ellenére hogy nem volt nevezési díj.

A célban beszélgettem a főszervezővel és elmeséltem neki a kéztörésem történetét.

Nagyon örült hogy ennek ellenére visszatértem hozájuk. Még egy plussz kitűzőt is kaptam tőle..:-)

Összeségében jó kis túra volt, és nem bántam meg hogy végül eljöttem.

2008 Kékes csúcsfutás - videó-kép blog

No, egy hasonló. Így éltünk mi a Kékesen :-).

Figyusz! Előfordulhat, hogy egy kis ideig még hibaüzenetet kaptok a videóval kapcsolatban. Ez azért van, mert miután feltöltöttem a videót a Youtube-ra ő még azt feldolgozza. Amíg fel nem dolgozza, addíg hibaüzenetet ad vissza. Ilyenkor érdemes egy kicsit még várni, oszt később visszanézni.

Ezt is hanggal. Tényleg sokkal szórakoztatóbb úgy :-).

Ide is beteszem a Viddleres verziót:

Asztali gépen lejátszható nagyobb képmérettel innen tudjátok letölteni a videót >>>.

Dübörgés és Rock 'n' Roll!

U.I.: Sajnos úgy látom, hogy a Youtube a feltöltés után keményen optimalizálja a videókat, aminek az a következménye, hogy eléggé homályos lesz. Nos, aki teheti inkább töltse le :-D.

Keszthelyi kilóméterek - videó-kép blog

Legújabb kísérlet 3...2...1....

Hanggal, ha kérhetném, mert sokat dolgoztam a háttérzenén is :-).

Ez most gyakorlatilag csak egy slideshow kicsit összerakva. Van belőle nagyobb méret is, de azt még fel kell tennem valahova (ide nem tudom beszúrni, mert a mérete miatt szétnyomná a design-t).

Csak kíváncsi voltam Viddleren ez hogy mutat. Lehet szavazni a jövőben melyiket használjuk :-).

Asztali gépen lejátszható nagyobb képmérettel innen tudjátok letölteni a videót >>>.

Dübörgés és Rock 'n' Roll!