16. Bükki Hegyimaraton (nekem fél :) )

Hiába, nyár van, benne a bugi a lábamban. Amikor véletlenül megtudtam, hogy mégsem az Ultrabalatonnal azonos időben lett megrendezve a címbeli esemény, örvendeztem vala neki.Ahogy már sokszor írtam a szívemnek legkedvesebb tájegység a szülőföldem vén röghegysége. Ez a tény nagyban emeli az ázsióját ennek a versenynek, amely a rendezés és a hangulat tekintetében nem, de az útvonalat tekintve a szememben felveszi a versenyt a fent említett balatoni eseménnyel.

Sajnos egyetlen elefánt kollégát sem sikerült rábeszélni, hogy kísérjen el, egyesek mindenféle túrákon koptatták a lábukat, mások valami munkákra(?) hivatkoztak, így hát egyedül vágtam neki az Eger - Lillafüred országútnak. Ami azt illeti ez az út már önmagában megér egy misét, ugyanis épp annyira kanyargós ez az út, hogy jó tempóban lehessen autózni, viszont ad némi hegyiverseny hangulatot, ha az ember kicsit odalépősebben vezet. Tulajdonképpen legalább annyira élveztem Colin McRae-t játszani, mint utána futni :)

A fentiek következtében kissé hamarabb érkeztem, mint terveztem azt eredetileg. Vagy inkább sokkal. Mindenesetre elintéztem a nevezést, ahol elsőre be is szedték a némileg tapasztalatlan szervezők a maraton nevezési díját a félmaratoni nevezéshez, de hamar észrevették a tévedést és mindenki visszakapta a különbözetet sűrű elnézéskérések között.

A versenyközpont mellett éppen Trabant és Wartburg találkozót rendeztek, így meg tudtam csodálni a korán érkezők gépcsodáit, csináltam is pár képet.

A rajt 10:30-kor volt, de 9-re már mindennel kész voltam és eléggé unatkoztam. Aztán egyre éhesebb lettem, dacára a reggel benyomott banán és cerbona szelet mixnek. Jól érződött, hogy kb 1 óráva lel voltam csúszva szokásos  verseny-előkészületekhez képest. Szerencsére volt egy büfésátor, ahol lehetett némi ennivalót kapni, de csak amolyan majálisosat. Vettem hát egy pár virslit mustárral és vigyorogva majszoltam el két szelet kenyér kíséretében, miközben Vajdaúrra és az örökös emésztési problémáira gondoltam. Azt hiszem ennél a jelenetnél odébb kellett volna támogatni a sokkhatás miatt :D Mindenesetre sokkal szebb színben láttam a világot így. Vettem még egy fél literes ásványvizet, ezt utánaküldtem a virslinek és komótosan elkezdtem leballagni a rajthoz, ami cca 800 méterre volt. Amikor leértem még mindig volt fél órám, úgyhogy olyat tettem, mint még soha.

A gyengébb idegzetű olvasók ne olvassanak tovább....

Elkezdtem bemelegíteni!

Kocogtam a Chinoin gyár előtt a völgyben. Nekem csak krinolingyárként él az emlékezetemben egy kalandos nyár óta '92 körül:))  Egy 6 vagy 10 napos bükki kalandozás közepe táján ebben a völgyben sátraztunk. Akkor ez még kedvelt kirándulóhelye volt a miskolciaknak is, volt néhány nyomós kút, meg tűzrakóhely, miegymás.

Most nyakig érő gaz és bazi nagy tábla: KASZÁLÓ! BELÉPNI TILOS! Meg persze a krinolingyár fél hektáros parkolója. Sic transit gloria mundi :(

Kár, hogy nem maradt meg kirándulóhelynek. Meg persze a valamikori Hermann Ottó emlékpark is megérne egy misét a Majális parknál...

Hát ez egy kicsit elszomorított, aztán túltettem magam a dolgon, de megjegyeztem, hogy egy kellemes hellyel kevesebb.

Végül elkövetkezett a rajt. 13 km-ig emelkedett nagyjából a pálya, végig a Garadna völgyön az autóúton. A 9. kilitől köves erdei úton, nagyon kellemes árnyas, lombos terepen vezetett a pálya.

A frissítés teljesen rendben volt, 4-5 kilinként mindenhol volt víz, iso, szőlőcukor banán. A magam részéről nagyon taktikusan futottam. Menetben tartottam - de legalábbis igyekeztem - az 5 perceseket, a frissítőpontokon viszont szépen lassítottam,  a 3. ponttól már rövid sétálásokat iktattam be. Nagyon jól ment a dolog. A sebesvíz elágazótól lefelé döngettünk, itt elhagytak páran, de én emlékeztem rá, hogy a végén még van egy kemény emelkedő, úgyhogy erre tartalékoltam. Ami zavart, az az volt, hogy sajnos nem csak, hogy nem volt félpályás lezárás sem, hanem rendezőből is elég kevés volt az út mentén, leginkább csak a veszélyesebb kereszteződéseknél.

A kis fennsíkon nagyon kellemes volt futni, a meleg is éppen elviselhető szinten maradt. Ezután lerobogtunk vissza a Garadnába, ami bizony a térdet erősen próbára tette. A völgyben az útvonal oda-vissza elvezetett a csodaszép Hámori tó mellett, Lillafürednél. Mire észbe kaptam már az utolsó frissítőnél döntöttem magamba az isot és magamra a vizet. Egy utolsó lendülettel felrobogtam a célhoz, 2:20-as idővel sikerült abszolválnom a 26 kilit, amivel határozottan elégedett vagyok, különösen, ha figyelembevesszük, hogy egyáltalán nem erőltettem a dolgot.

Hamarosan beérkezett a pici etióp győztes, aki azonos volt Zsuzsa utitársával a Kékes CsF-re.

JAh és még egy dolog emelte a verseny fényét, nem volt ott Gyurcsány :)