B.Feri, Maci és én együtt indultunk kora reggel hogy immár sokadszorra is meghódítsuk a Budai tájakat.
Feri éppen szerencsétlen kéz, ill. ujjsérüléséből van felépülőben ezért velem jött a 30-as távon, valamint Zsuzsa is velünk jött. (Az ozorai képeken láthattátok őt) Maci természetesen 50-en avatta fel új cipőjét. (Megelőlegezem, nem sok sikerrel!)
A túra első részét szokás szerint végigrohantuk, főként a Fekete-fejet és környékét, de amint Macitól "megszabadultunk" már kellemes túratempót vettünk fel. Nagyon meleg volt, jókedvűen beszélgettünk, mendegéltünk az ismerős útvnonalakon.
Elés sokat lehetett az erdőben menni, de azért Nagykovácsit átszelve, majd később Solymárt, már nagyon sütötte a fejünket a napocska. Ettünk is fagyit Solymáron, aztán a falu végi ep-n ropit és vizet kaptunk.
Továbbindultunk a Virágos-nyereg fele. Jó kis emelkedő következett, Feri említette, ezt meg fogjuk emlegetni. Én nem éreztem nagy súlyát ennek a mondatnak, de mint később kiderült, igaza lett.
Nem a hegy miatt.
Láttunk siklóernyősöket, majd két kutyás hölgyet, akik szóltak darázsfészek van a közelben, én átfutottam a veszélyes területen. Innen, és emiatt elöl mentem, Feriék néhány méterrel lemaradtak. Ráfordultunk a hegynek felfele vezető erdei ösvényre, ami kétágú. Ferivel jobbra mentünk, Zsuzsa szólt: erre gyertek, ez a jobb.
És itt történt a tragédia.
Az úton egy éppen eldőlő rosszul lévő túrázót találtam, aki nem tudta már megvárni a mentők és a mentőhelikopter megérkezését.
Sajnálatos módon S. Albert 52 éves túratársunk életét vesztette.
Akaratlanul végignéztem halálát, és bár tiszta a lelkiismeretem, mert megpróbáltam segíteni, a szörnyű érzés nehezen feldolgozható.
A szomorú történetről nem is szeretnék többet mondani, de én is így szeretnék meghalni. Csendben, gyorsan, az általam választott, és szeretett erdei úton, madárcsicsergésben, jó emberek között.
Sok idő eltelt, mire a rendőrök elengedtek bennüket, időközben Maci is besántikált, aztán szótlanul legyalogoltuk a hátralévő távot.

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!
RSS
Nyugodjék békében!