Vajtai tekerés

Csak egy rövidke bejegyzést írnék, mivel ritkán kerékpározunk, kár lenne kihagyni.

Vajtán tekertünk 50 illetve 100 km-t. A randi a vajtai fürdő előtt volt, a fehérvári szekció 3+1 fővel, (azaz 3 tag és 1 vendég) érkezett, a kaposvári alakulat 2 fővel jeleskedett.

Név szerint Kata, Erzsi plusz férje, és Maci, valamint Vajdaúr és Tamás.

Remélem nem hagytam ki senkit. :-)

Az idő remek volt, el is kezdtük gyorsan a tekerést.

Már a falu elhagyása után elhagytak mindannyian, igaz Tamás úgy ült a kölcsönbringáján, mint majom a motoron, már elnézést a hasonlatért, de csak tekerte-tekerte-tekerte, és alig haladt.

Persze sokkal jobban haladt még így is, mint én. Férjem elég nagy bringás (Jocónak üzenem, már többször elcsapták!) egy darabig szépen haladt a többiekkel, és ment is volna végig, de mint rendes férj, természetesen megvárt engem.

Elhaladtam a cecei dinnyeárusok mellett, végig a falun, aztán az Örspusztai bekötőnél várt rám a férj. Innen együtt tekertünk, a többieknek nyoma sem maradt. Elporzottak Macival az élen.

Az út nagyon kellemes volt, nem volt nagy forgalom, csak egy kicsi szakaszon. Egyébként halastavak mellett haladtunk aztán be Sárbogárdra, itt mentek másfele a többiek. Ők ha jól emlékszem Kislók érintésével valahol visszatértek az általunk bejárt útra.

Nekünk a végtelenül hosszú Alap nevű falu következett, ahol már vártam a frissítőpontot. Sajnos inni nem adtak, de a kocsmában lehetett vásárolni.

Aztán már dinnyeföldek között vezetett vissza az út, de persze aszfalton végig, és sikeresen teljesítettem(tük) a távot.

Oklevél, kitűző, és én a kedvezményes belépővel úsztam is egy jót, mire megjöttek a többiek.

Mindenki szépen bebringázott, a mi időnk 2,5 óra, az övék azt hiszem picit több, mint 4 óra körül volt.

Hazafele bevásároltunk dinnyéből bőségesen, és mindannyian Fehérvár felé vettük az irányt. Jól sikerült kerti-partival zártuk a napot.

 

 

Kategóriák

Nem csak fut , Bringázás

Címkék

kerékpár

Komment

Eddig 1 komment érkezett

  1. vajdaur:
    2008. 07. 29. 17:20

    Akár hiszitek, akár nem éppen most akartam rászánni magam a bejegyzés megírására, de látom Erzsi megelőzött.
    Csak annyit, hogy szegény Tamás tényleg kb. 140-es pedálfordulatal kezdett, mert alapból kicsire volt téve az áttét a bicaján, mi meg mentünk, vagy harminccal. Tamásnak meg szokatlan volt a bicigli és mivel eszetlen gyorsan tekerte a bicaj jobbra-balra dülöngélt alatt, úgy hogy nem merte elengedni a kormányt :-), no de egy idő után megoldotta és onnan már szépen ment.
    Egy ideig váltott vezetést szorgalmazott Maci, de aztán látszott, hogy ezzel csak az lesz abaj, hogy így neki időnként hátra kell állnia, ait nehezen szenvedhetett, így inkább elől maradt.
    Kata néninek néha ledobálta a láncot a bicaja, szal nem is erőltete a dolgot, így én hátra maradtam vele. Szépen beszélgetve tekertünk. Mint kiderül igazából Tamásék sem mentek el túl messzire tőlünk. Az 50 km-es kocsma-pihenőnél össze is futottunk. Ott kaptunk egy 200 Ft-os kupont, melyet a kocsmában válthattunk be. Mekajáltunk, beitaloztunk, oszt tovább.
    Jó kis utak voltak én nagyon élveztem. Az új bicajom ment, mint az állat :-).
    Sajnos az uccsó 20 km a 61-es főúton ment, ahol nagyon nagy volt a forgalom, de hát nem lehet minden fenékig tejfel.
    Szépen becsorogtunk. Élveztük nagyon. Részemről bármikor, bárhol újból :-).

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS