Egy 20 a Bükkben ami 25 lett

Különböző, itt nem részletezett okokból (de sajnos nem jókedvemben) ismét Egerben töltöttem a hétvégét.

Azért, ha már ott vagyok, természetesen nem hagyhattam ki, hogy egy jót fussak az erdőben. Vasárnap délelőtt bepattantam hát az autóba és irány Felsőtárkány, közelebbről a Barát réti elágazó. Letettem az autót, némi bemelegítés után nekiindultam a 20 km-esnek tervezett kocogásnak az itókás övemre aggatott cca fél liter izotóniás ital és egy csoki társaságában.

A terv szerint a Völgyfő házig mentem felfelé, majd le Bükkzsércre, illetve keresztül rajta. Nagyon jól esett a futás, bár kicsit meleg volt már ekkor, hiszen a falu határában kimentem a fák alól.

Bükkzsérc után a Hór völgyében folytattam, még mindig terv szerint az utat, egész az Oszlánál levő tájházig és még azon is túl. Innen már jól látszott a mai legnagyobb ellenfelem az Ódor-hegy (lsd kép). Eredetileg úgy terveztem, hogy az Ódor hegyet északról támadom meg a gerincen, mivel az hosszabb, de kevéssé meredek. Itt néztem rá a kiváló kölcsön GPS órámra és konstatáltam, hogy bizony otthon valamit igencsak benéztem, mert ez nem 20 kili lesz, tekintve, hogy már majdnem 20-at mentem és még vissza kell mennem ugye Felsőtárkányba.

Na ezt végiggondoltam, majd eszembe jutott, hogy van itt a déli oldalon is valami út, ha jól emlékszem, aztán, ha nem akkor majd direktbe felmászom, mert mi az nekem. Kicsit sétáltam, közben elmajszoltam a csokit. Közben meg is találtam az emlékeimből derengő utat és elkezdtem szépen felfelé kocogni rajta. Meglepetésemre egész jól futható volt. Egy darabig :) Találkoztam egy tanácstalan házaspárral itt, akik kérdezték, hogy erre kell-e menni az Ódor várhoz. Mondtam nekik, hogy remélem igen mert magam is oda igyekszem, de valószínűleg nem ez a legkellemesebb út oda. Ezután fickósan továbbfutottam egészen az Ódor lápáig. Nos itt döntenem kellett, hogy vagy a horhosban kerülgetem a nem kis mennyiségű kidőlt fát vagy direktben nekimegyek a hegynek. Egyet lehet találgatni mit választottam. Természetesen neki a hegynek...

10-15 perc igen kemény mászás után konstatáltam, hogy ez nem volt egy világrengető ötlet, de most már fejezzük be ugye amit elkezdtünk, hát tovább kapaszkodtam. Újabb öt perc után végre-valahára megfogtam a gerincutat és felkocogtam, érezve a füstszagot fentről. Ugyanis elég kedvelt kirándulóhely ez, esőbeállóval, tűzrakóhellyel. Gyakran vannak itt barlangász csoportok is a közelben található fokozottan védett Hajnóczy barlang miatt. Persze értelmes úton is fel lehet  jutni, nem csak úgy, ahogyan én :)

Fönt egy sporttárs vígan integetett, mintha régi jó ismerősök lennénk, de nem tudom ki volt az, ha esetleg olvassa a blogot, akkor legyen szíves és írja be. Azt láttam, hogy tavalyi piros Délibáb futás póló van rajta.

Végre-valahára fenn voltam, azonban menet közben kifogytam az innivalóból (legalábbis azt hittem) és legalább 30 fok volt már, rám pedig még 4-5 km várt, az útvonaltól függően. A Völgyfő házig egy kissé kalandos úton (persze megint nem a turista ösvényen) zerge módra letipegtem, itt aztán gondolkodóba estem, hogy a rövidebb úton menjek-e víz nélkül, mert a rövidebb út elkerüli a forrást vagy a hosszabb úton és igyak egy kis finom forrásvizet a Zsuzsa forrásból. Itt jegyezném meg, hogy az előzőleg említett zergemutatvánnyal természetesen már sikeresen kikerültem a Szent Erzsébet forrást....

Végül az utóbbi mellett döntöttem és komótos kocogás -gyaloglás kombóval szépen megközelítettem a forrást. A forrásál elővettem a kulacsaimat és döbbenten konstatáltam, hogy az egyik félig van. Hát így nem csoda, hogy szomjas vagyok :) Valamilyen megfontolásból elkezdtem a "B" kulacsból inni, mikor az "A" kulacsban még volt. Na mindegy, mondtam egy cifrát, majd felhajtottam a meleg isot, aztán pedig jó hideg forrásvízzel öblítettem le.

Felfrissülve kocogtam végig a maradék 4 kilométeren, nem erőltetve a tempót. Férfiasan bevallom, hogy az edzésnek szánt futás végén csaknem úgy éreztem magam, mintha egy maratonon lennék túl. Hogy a hegy kemény volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy másnap a combomban hónapok óta nem érzett izomláz jelentkezett a gondos nyújtás és sportbalzsamozás ellenére.

Felsőtárkányban még meg kellett állnom egy nagyon drága kólát meginni, a szerencsére mindig a hamutartóban lötyögő, eredetileg parkolásra gyűjtögetett aprópénzből.

Bár a fentiekből talán nem úgy tűnik, de nagyon élveztem a kb 1 hónapja első igazi futást.