Amit tudni akartál a Börzsönyi versenyről, de nem merted megkérdezni

Ami a bejegyzésből fáradtság miatt kimaradt: én Jocóéknál aludtam, majd másnap korán indulva mentünk Zsuzsáért Vácra. Moha bá útközben kétszer betlizett, mert sem a váci címet nem találta meg sem Diósjenőn a jó kempinget, de ennek ellenére odaértünk.
Az indulásig is maradt még idő., így kényelmesen készültünk. Indulás után 1 km-el, valami furcsára lettünk figyelmesek. Ilyen még nem volt! Zsuzsa Isten bizony lihegett (no, igen egy kicsit erősen kezdtünk felfele). Kb. 1 km után ezért ő le is maradt. Én Jocóval kb. 4-5 km-ig mentem, aztán hegynek felfele nem mertem jobban erőltetni, mert nem tudtam milyen lesz még a terep a csúcsig.
Kb. 6 perces km-ekkel mentem. 7 km-nél 42 percnél voltam. 10 km-re 58.37-ra értem, amivel nagyjából meg is voltam elégedve, mert eleinte eléggé fáradtak voltak a lábaim, de ez később elmúlt.
Aztán jött a nagy lejtő, ahol is mentem, mint a veszett ördög (legalább is én így éreztem). kb. 15 km-nél azt vettem észre valami ismerős mozog előttem. Itt értem utól Jocót. 16 km-nél 1.24-re értünk.
Innen egy kis emelkedő volt. Aztán egy frissítő. Itt felvetettem Jocónak, hogy hogy a fenébe tudott tavaly 1.41-et futni? Aszonta úgy, hogy edzett. Ja, mondom úgy könnyű.
Aztán jött egy emelkedő. Valami kissrác ment mellettünk biciklivel én meg puszta jókedvből elkezdtem vele versenyezni hegynek felfele. Jót nevettünk, de ő nyert. Jocó kissé lemaradt, aztán utánam kiáltott, hogy ha ilyen jó erőben vagyok, akkor menjek. Tényleg nem voltam fáradt, szal elkezdtem menni. Innen már végig lejtett. Így lett 1.46 közepe. És ezért maradt le kb 20-30 mp-el Jocó mögöttem.
Aztán hamarost jött Zsuzsa is. Volt aztán gulyás, meg nagy ivászat. Az erdészek kitettek magukért, mert nagyon jók voltak (és sűrűn) a frissítések.
Aztán mivel senki nem sietett sehová. Irány a nógrádi vár, majd Budapesten az Árkád. Ott kajoltunk egyet, majd hazavittem Jocót, majd Zsuzsát kitettem a nyugatihoz közel, majd én is haza.
Tényleg jó kis futás volt. Teljesen meg vagyok vele elégedve. Igaz a végén valami megtekerte a gyomrom, mert mint megvitatuk mégkaphattam volna a legtöbbet WC-n töltö versenyző címét, de ezért nem járt érem :-).

Börzsönyi hegyi félmaraton 2008

Mivel Gábor finoman megjegyezte, hogy mire hazaér szeretne beszámolót látni, így kénytelen vagyok valami tenni az ügy érdekében.

Szellemileg nem nagyon vagyok, sőt fizikálisan sem ezért rövid képes tudósítás következik a mai eseményről. Vajdaúr nálunk töltötte az éjszakát, reggel energiával telve indultunk.

Zsuzsa felszedése, majd a verseny, közben Moha bá anyukája vélhetően gyakran csuklott Váccal és a Táncsics utcával kapcsolatosan.

Odaértünk és megbeszéltük, hogy ODA kell majd felkocogni, meg még mögötte vagy három ugyanilyenre. Vidámak voltunk mint mindig, feszítettünk és az olimpia (vagy Al Bundy?) szellemét is megidéztük.

>

>  

Aztán felkocogtunk a rajthoz, nekiindultunk. Fölfelé elhúztam, eléggé jól ment, de lefelé elaludtam, bámészkodtam, lazáztam, így sokan visszaelőztek a lerobogós részen, a végén még Vajdaúr is.

A tavalyi időt nem sikerült hozni, de az a mostani se rossz, nekem 1:47, Vajdaúr tán fél-egy perccel ért be hamarabb. Zsuzsa pedig KORCSOPORTOS GYŐZTESKÉNT ha jól emlékszem 1:55-re.

Ő az egyetlen akiről tudtunk befutó képet csinálni, de még videót is. Az a kis fehér pötty középen: na ő az :)

Utána meglátogattuk a nógrádi várat, ahol sétáltunk egy fél órát, élveztük a kilátást.

Jómagam pedig a várat és nácifasiszta, imperialista, nacionalista, trappista, masiniszta, orgonista jelképeket fotóztam. A hét vezér emlékmű igen tetszett, összebütyköltem egy panorámaképet belőle.

>

>

 

 

További képek itt.

A sógorok hegyei - Kainach bergmarathon

Tavaly is voltunk, idén is elmentünk, mer' jó volt. Idén is jó volt. Gyaníthatólag jövőre is jó lesz. A társaság ugyan menetközben szétzilálódot, de készült videó és az is jó :-).

 

Előző nap érkeztünk hatan Maria Lankowitzba, ahol a szálásunk volt lebeszélve. Tamás meg jómagam a Mazdával utaztunk Kaposvárról. Körmenden találkoztunk a díszes társaság második felével, aki Erzsi, Zsuzsa, Jocó meg Maci volt. Ottan Jocó át isült hozánk, ami jó volt, mert hozott palacsintát, amit mindenki megevett. Köszönjük Áginak az áldozatos és nagyon finom munkáját:-).

Innen utunk Gráz fele vitt, ahová Moha bá navigált minket. Grázba nem nagyon álltunk meg, merthogy tavaly jól megnéztük magunknak. Így inkább átnavigáltattuk magunkat a városon. Bár Tamásnak voltak kétségei Moha bá (azaz a GPS-es navigáció) képességeit illetőleg, de azért végül is sikerült mindene komolyabb sérülés nélkül elhagyni a várost. Igaz egy oly kis hegyi úton, ami nem sok sikerrel kecsegtetett az érkezést iletőleg.

Ennek ellenére követük az utat, majd meg is álltunk egy vendéglőnél egy kávé és nyújtózkodás erejéig. Innen újjólag kis hegyi utak jöttek, még talán az eddigieknél is szűkösebbek. Az egyik út olyan kicsi volt, hogy egyszer el is mentünk mellette, mire észrevettük.

A GPS azonban végül is megbízhatóan működött. Voisburgnál tévesztettünk először utat, de innen már a táblák alapján is eltaláltunk. Először a közeli üvegmúzeumot céloztuk meg, de a már zárva volt. Aztán a voisburgi várat...

...no, itt kezdődik a videó :-) ...

A vár után jött Maria Lankowitz, amit elsőre nem sikerült eltalálni és Moha bá bevitt minket a hegyek közé, majd egy szép fenyőnél kijelentette, hogy megérkeztünk. No, ennyit a házszámok automatikus interpolálásáról. Igaz, mire ide értünk Maciék már vagy 10 perce kiabáltak a walkie-talkie-ba, hogy látták a szálláshoz vezető utat és ki volt írva is, de mi akkor már inkább a GPS-ben bíztunk. No, ebben az esetben nem kellett volna :-). Megérkezés és lepakolás után egy kegyhelyet néztünk meg. Aztán rohantunk nevezni Kainachba. Ott rengeteg magyart és ismerőst találtunk. Aztán haza a szállásra, ami egyébként első osztályú lett volna, ha én nem Jocóval szorulok egy olyan szobába, ahol csak francia ágy volt, a két párnán pedig hatalmas LOVE feliratok :-).

Másnap 5 órás ébresztő. Reggeli. Irány a túra.

A túrán kissé szétszakadt a mezőny.

Maci: úgy döntött komoly esélyei vannak az első háromba bejutni, így ő előrement és nyomta a tempót. 7 óra 9 perces ideje szerintem nagyon jó. Az, hogy mégis csak 4. lett, csak annak köszönhető, hogy az első helyezett belefutott a távba (láttuk), ami elvileg tiltott volt. No, erről ennyit.

Jocó: az elején Macival ment, de ha jól hallottam 20 km környékén elkapta a futhatnék. Levette a rajtszámát (mert ugye nem lett volna fair a túrázókkal szembe, ha ő fut és úgy ér be elsőnek), majd befutott. Olyan 6.40-es időt ment, ha jól emlékszem. Ami igen tiszteségesnem tűnik ahhoz képest, hogy első felét túrázta.

Tamás: ő igazából nem is akart előre menni, csak valahogy előre került, majd nem tudott megvárni minket, majd aztán elkezdte élvezni a túrát a saját tempójában. Oszt egyedül ment végig. Olyan 8 óra körül ment.

Erzsi, Zsuzsa, vajdaur: No, mi hátramaradtunk. Én videózni akartam, a lányok meg nem akartak rohanni. Ezért gyakorlatilag csak a lányok szerepelnek végig a videón. De ismerve a lehetséges férfi szereplőket ezen nem kell bánkódni :-). Mi igen neccesen pont 9 órára értünk be (ennyi volt a szintidő) plusz/minusz 1-2 perc. Magam részéről tökéletesen jó volt a tempó, így kellemesen is éreztem magam a végén is. Igaz vagy jó 1 órányi anyagot videóztam, szal én csak 8 óra alatt mentem végig :-).

 

Még csak annyi, hogy itt szintén nem kevertem alá zenét, viszont pont ezért nagyszerűen lehet hallani, ahogy a kellemes hegyi levegő hatására szisztematikusan szipogok néhol, vagy ahogy a lejtők okán hangosan lihegek. De legalább így eredeti. Amúgy bocsi :-).

Kb. 1,5 órányi anyag készült, de meg kellett vágnom kicsit, hogy ráférjünk egy DVD-re. A hüje program átka sajnos, hogy valahol rosszul számolt és/vagy jelezte ki a visszamaradó tárhelyet, így a DVD-re csak 55 perc anyag került fel (a szívem fájt minden kivágott képkockáért, de hát ez van :-)). Viszont így talán nem annyira hosszú.

 

Rendelni a szokott módon lehet. Vagy egy e-mail a hírlevelünkön, vagy jelzés ide a kommentekhez. A résztvevők természetesen alapból megkapják :-).

 

Dübörgés és Rock'n'Roll!

 

100+20 km-es kísérlet, ami kísérlet maradt

Maci meg Tamás raftingol Coca-Cola hideg hegyi patakokban, Zsuzsa, Kata balatonátúszik. Mindenki a vizen ebben a rekkenő hőségbe, hát csak én szenvedjek a napon és szárazon? Hátha csak én nem :-), de ha már szenvedés legyen tiszteséges. Mit szólnék pl. egy kétharmad fél-ironman-hez? OK, benne vagyok, max elpusztulok belé ...és így is lett ...

Valahogy úgy éreztem jó nap ez a vasárnap. Felhő az égen legközelebb Izlandnál (ott is csak apró pamacsok), meleg az jön le megállíthatatlanul, akadálymentesen a napból le. Mi kell még egy kis testmozgáshoz?

No, akkor elárulom. A múltkori vajtai tekerés oly kellemes hatással bírt rám, hogy elhatároztam, hogy maratoni felkészülésemet egy újfajta érdekes színfolttal bővítem. Kombinált edzés. Mivel a víz kilőve, mert az tele volt fürdőző Bébielefántokkal, maradt a bicaj, meg futás. Aztán eszebe villant, hogy vajh Tamás, meg Kata mekkorát küzdött tavaly a fél ironman-en? Vajh én is meg tudnám csinálni? Aztán ez a pillanat, mikoron ezen kérdést feltettem magamban még a nap folyamán többször felvetült bennem egyre sötétebb árnyalatban.

Szóval akkor a terv, hogy elmenek bicajozok egyet, ami legyen mondjuk 100 km, mert az egy kerek szám, aztán futnék én egy félmaratont mert az is kerek és mert többet nem mertem vállalni. Nosza uzsgyi...

11.09-kor sikerült elindulnom az eredetileg 8.00-ra tervezett indulás helyett, viszont újjólag felfújva a kerekek és vadiúj kilométer órával dicskedhettem.

Azt sejtettem, hogy fontos lesz a frissítés, ezért tettem elegendő vizet, meg csokis kekszes-piskótás cuccokat a ruhám zsebeibe és elindultam.

Nagyon nem részletezném, mert ugye tekerni kell, azt annyi, ahogy Maci mondaná. Mindenesetre (a helyi ismerettel rendelkezők majd tudni fogják, aki meg nem, annak hamarosan egy vizualizációs eszköz segítségével bemutatom) elindultam Nagyatád felé. Az első 16 km-en Bárdudvarnokig emelkedett, onnan végül is istenes volt.

Kb. úgy terveztem, hogy 25 km-nként megállok frissíteni, meg könnyíteni. A tempót meg nem nyomom annyira, mert végül is utánna még futni is szeretnék. És elmondhatom, hogy így is tettem. 30 km környékén kezdtem érezni, hogy a nyereg már megint feltörte a fenekem. Sebaj, volt már ilyen, tovább. 35 km körül éreztem, hogy a bal térdem rakoncátlankodik. Ez innen már csak rosszabb lett. Nem nagyon értettem a dolgot, mert vajtán nem fájdult meg, azóta meg feljebb emeltem az ülést, hogy jobb legyen a geometriája. Mint később kiderült valszeg pont ez volt a baj. 

Szóval a bal térdem lassan, de cseppet sem fokozatosan kezdte megadni magát. 50 km-nél tartottam egy kis pihit. Ez kb. 4 km-re Nagyatád elött volt. Az órámat követve ott fordultam vissza. No, itt már minden emelkedőnek lászott nekem, ami lejtett az is. Igazából nem tudtam ülve tekerni. A vissza menet 80%-át állva tekerve tettem meg. No, aztán ettől sem lettem kipihentebb. Kadarkút felé már elfogyott a vizem is, de mivel a 75 km-es pihenő ide esett gondosan megálltam a Karmen cukrászdánál. Mivel a tápanyagok hiányát is kezdtem érezni gyorsan bevágtam két kakaós szeletet, ezúttal lelkiismeretfurdalás nélkül :-).

A cukrászda kertjében egy fürdőző kiselefánt alakú kerti kút volt, ezt meg is örökítettem, majd ha lementem a mobilról feltöltöm ide :-).

 

Vizet a szemközti kék kútból vételeztem, mert a cukrászdába csak pepsi-cocacola volt, de mivel nem voltam teljesen a szomjhalál küszöbén, nem fanyalodtam rá.

Eztán vissza az útra, maradt a tekerés. Mit mondjak? Alig vártam már, hogy hazaérjek. Ez kb. 101 km tekerés és 4 és fél óra utá meg is történt. Az átlagsebességem teljesen szétesett a végére így valami 24 km/h-t produkáltam. Eddigre a Kadarkúton vételezett víz is elfogyott. Úgy szívtam magamba a folyadékot, mint egy szivacs és úgy izzadtam ki, mint egy nagynyomású tűzoltótömlő.

Azt mondjuk nem állítanám, hogy azzal a lendülettel, ahogy leszálltam a nyeregből neki is álltam futni. Azért ennél törődöttebbre vettem a figurát. A bicajt kipányváztam, kikötöttem (hosszú pórázra had legeljen), lecsutakoltam, leszerszámoztam. Aztán egyhajtóra megittam egy liter teát, majd egy fél liter izoitalt, majd ettem is egy kicsit. Otthon ettem-ittam.

Aztán átöltöztem. Két perc gondolkodás, hogy akarom-e én ezt? Aztán mivel jobb nem jutott eszembe úgy döntöttem akarom. Gyorsan bekentem a két térdem, meg a vádlim Arkánum Sport balzsammal (leírja még egyszer, vagy így is elég feltűnő a reklám? :-)). 5 perc kenegetés után elegem lett, mégsem akartam több időt tölteni vele, gyorsan kézmosás stb. Azért már ettől is sokkal jobb lett. Vettem magamhoz egy másfél literes ásványvizet, meg egy zacskó szőlőcukrot.

Ez mondjuk frissítésnek elég gyenge, de sajnos nem volt segítségem, szal annyi frissítést tudtam vinni, ami a kezembe elfért. A másfél literes palack így is megdolgozta a vállamat futás közben, meg a mozgásomnak sem tett jót, de ez van. Ha meg futni kell, akkor futni kell :-).

A futóútvonal egyszerű. Otthonomtól gyakorlatilag végig bicikli út megyen a városi sportcsarnokig. Ez nagyjából pontosan 5 km. Gondoltam elfutok oda, majd vissza (azzal a kis ficakkal, hogy nem hazafutok, mert félő, hogy akkor onnan nem megyek tovább :-), hanem a Deseda parton futom le az 5 km-hez illő távot), majd vissza a sportcsarnokhoz, majd onnan már hazakocogok.

Mivel frissítő csak annyi volt nálam, amennyi és az útvonal kvázi egy 5 km-es szakasz volt, amit 4-szer futottam meg. A táv felénél lepakoltam a frissítőt egy akácfa alá, mondván, hogy így majd 5 km-nként lesz ennem-innom. 

Szóval 2,5 km futás után elrejtettem a túlélő cuccokat, maj befutottam a sportpályára. Ott engedélyeztem maganak egy környi sétát a futópályán (430 m). Innen visszaindultam. 2,5 km múlva megálltam a frissítőpontnál. Illetve inkább a körül, merthogy vagy 2 percig kerestem, hogy merre lehet a palack. Végül is jól elrejtettem :-). Aztán innen 2,5 km múlva elértem a visszafordítóhoz, ahol szintén engedélyeztem magamnak 5 perc sétát. Ekkor már 10 km futásnál jártam.

Sajnos egyre jobban éreztem, hogy bajok lesznek a frissítéssel. A víznek már gondolatától is rosszúl voltam. Ölni tudtam volna egy jéghideg kóláért :-). A gyomrom sajnos egyre jobban kezdte megadni magát. A futás közben csak szőlőcukrot ettem (ennyit tudtam magammal vinni). A gyomorpanaszom nem szúrás, vagy émelygés volt, inkább az az érzés, mint amikor minden ásványi sót és cukrot kihajtasz a szervezetedből és jelzi a belső műszercsalád, hogy innen még van egy kicsi aztán lekapcsolják a villanyokat és mideki elmegy alunni egy kicsit, amíg fel nem töltik az elemeket.

No, mindegy 10 km-től még visszaindultam. 2,5 km múlva újra a frissítőpont. Érdekesmód 3-4 dl-t is ittam egyhajtóra mégsem éreztem a gyomromban lötyögni futás közben.

Innen 2,5 km múlva érkeztem újra a városi sportcsarnokhoz, ahol megint adtam magamnak egy környi sétálós pihenőt. Mire ideértem a futásom már igazából elég lelassult. Bár a kb. 6 perces tempó megvolt, de az egyes megállásokkal sokat vesztettem.

A kör végén elindultam visszafele, de akkor a gépházból valaki elég csúnyán felszólt, hogy eddig csak nyafizás volt a részükről, mert dupla gőzzel kellett termelni a kazánban a talpalávaló energiákat, de mostanra lassan tényleg kifogytak a tüzelőből. Ekkor választás elé kerültem, merthogy innen már tényleg csak 5 km lett volna vissza.

A nagy hőség, a rossz frissítés, vajdaúr nyavalygó teste és a jégbehűtött kokakóla hiánya azonban megtette a hatását. Rövid töprengés után úgy döntöttem ma eddig mentem.

Hat és fél óra küzdés után leültem egy padra az árnyékba és megpihentem. Már csak egy kérdésem volt: hogy a fenébe tudta Kata meg Tamás ezt megcsinálni, pláne, hogy ők még úsztak is??!! Le a kalappal elöttük! Igazából szerintem csak akkor lehet ezt igazán értékelni, ha az ember egyszer megpróbálja. 100 km tekerés és 15 km futás után csak pihegtem a padon és szótlan tisztelettel adóztam nekik. Az ironmanből még hiányzott 3,8 km úszás, 80 km tekerés és 27 km futás. :-D. No comment :-). Ezt kell még hozzátennem jövő ilyenkorig :-).

No, persze a szép az volt a játékban, hogy én ugye 5 km-re voltam az otthonomtól és se pénz, se mobil nem volt nálam, szal innen séta haza :-).

Így végső soron is a mérleg így alakult: 100 km tekerés + 15 km futás + 5 km gyaloglás. Szal a 120 ha úgy veszem megvolt :-).

Útközben még felszedtem megmaradt frissítőmet és szépen komótosan gondolataimmal kart karba öltve, de végül is megelégedve önnön nagyszerűségemben méláztam hazafele, miközben csöndben szemléltem enmagam korlátait, melyet legszívesebben két lábbal taspostam volna le, ha lett volna erőm hozzá. De valahogy ez olyan, hogy  mire az ember eljut önnön korlátaihoz ott már nincs fickóskodás. Nem duplaszaltóval röpül át felettük, inkább csak átesik rajta ahogy puffan úgy fogva földet a túloldalon :-).

 

Epilogus

Odahaza bátyámmal találkoztam, aki végignézett rajtam, mejd testvéri szánalommal:

- Te idióta, mi a sz..rért csinálod, ha ennyire kikészülsz tőle? Mi ebbe a jó neked?

- :-))))))))))) - válaszoltam csendben...

Ebből ő már nagyjából sejtette, hogy alkalomadtán újra megpróbálom ;-).

 

Dübörgés és Rock'n'Roll!