100+20 km-es kísérlet, ami kísérlet maradt

Maci meg Tamás raftingol Coca-Cola hideg hegyi patakokban, Zsuzsa, Kata balatonátúszik. Mindenki a vizen ebben a rekkenő hőségbe, hát csak én szenvedjek a napon és szárazon? Hátha csak én nem :-), de ha már szenvedés legyen tiszteséges. Mit szólnék pl. egy kétharmad fél-ironman-hez? OK, benne vagyok, max elpusztulok belé ...és így is lett ...

Valahogy úgy éreztem jó nap ez a vasárnap. Felhő az égen legközelebb Izlandnál (ott is csak apró pamacsok), meleg az jön le megállíthatatlanul, akadálymentesen a napból le. Mi kell még egy kis testmozgáshoz?

No, akkor elárulom. A múltkori vajtai tekerés oly kellemes hatással bírt rám, hogy elhatároztam, hogy maratoni felkészülésemet egy újfajta érdekes színfolttal bővítem. Kombinált edzés. Mivel a víz kilőve, mert az tele volt fürdőző Bébielefántokkal, maradt a bicaj, meg futás. Aztán eszebe villant, hogy vajh Tamás, meg Kata mekkorát küzdött tavaly a fél ironman-en? Vajh én is meg tudnám csinálni? Aztán ez a pillanat, mikoron ezen kérdést feltettem magamban még a nap folyamán többször felvetült bennem egyre sötétebb árnyalatban.

Szóval akkor a terv, hogy elmenek bicajozok egyet, ami legyen mondjuk 100 km, mert az egy kerek szám, aztán futnék én egy félmaratont mert az is kerek és mert többet nem mertem vállalni. Nosza uzsgyi...

11.09-kor sikerült elindulnom az eredetileg 8.00-ra tervezett indulás helyett, viszont újjólag felfújva a kerekek és vadiúj kilométer órával dicskedhettem.

Azt sejtettem, hogy fontos lesz a frissítés, ezért tettem elegendő vizet, meg csokis kekszes-piskótás cuccokat a ruhám zsebeibe és elindultam.

Nagyon nem részletezném, mert ugye tekerni kell, azt annyi, ahogy Maci mondaná. Mindenesetre (a helyi ismerettel rendelkezők majd tudni fogják, aki meg nem, annak hamarosan egy vizualizációs eszköz segítségével bemutatom) elindultam Nagyatád felé. Az első 16 km-en Bárdudvarnokig emelkedett, onnan végül is istenes volt.

Kb. úgy terveztem, hogy 25 km-nként megállok frissíteni, meg könnyíteni. A tempót meg nem nyomom annyira, mert végül is utánna még futni is szeretnék. És elmondhatom, hogy így is tettem. 30 km környékén kezdtem érezni, hogy a nyereg már megint feltörte a fenekem. Sebaj, volt már ilyen, tovább. 35 km körül éreztem, hogy a bal térdem rakoncátlankodik. Ez innen már csak rosszabb lett. Nem nagyon értettem a dolgot, mert vajtán nem fájdult meg, azóta meg feljebb emeltem az ülést, hogy jobb legyen a geometriája. Mint később kiderült valszeg pont ez volt a baj. 

Szóval a bal térdem lassan, de cseppet sem fokozatosan kezdte megadni magát. 50 km-nél tartottam egy kis pihit. Ez kb. 4 km-re Nagyatád elött volt. Az órámat követve ott fordultam vissza. No, itt már minden emelkedőnek lászott nekem, ami lejtett az is. Igazából nem tudtam ülve tekerni. A vissza menet 80%-át állva tekerve tettem meg. No, aztán ettől sem lettem kipihentebb. Kadarkút felé már elfogyott a vizem is, de mivel a 75 km-es pihenő ide esett gondosan megálltam a Karmen cukrászdánál. Mivel a tápanyagok hiányát is kezdtem érezni gyorsan bevágtam két kakaós szeletet, ezúttal lelkiismeretfurdalás nélkül :-).

A cukrászda kertjében egy fürdőző kiselefánt alakú kerti kút volt, ezt meg is örökítettem, majd ha lementem a mobilról feltöltöm ide :-).

Vizet a szemközti kék kútból vételeztem, mert a cukrászdába csak pepsi-cocacola volt, de mivel nem voltam teljesen a szomjhalál küszöbén, nem fanyalodtam rá.

Eztán vissza az útra, maradt a tekerés. Mit mondjak? Alig vártam már, hogy hazaérjek. Ez kb. 101 km tekerés és 4 és fél óra utá meg is történt. Az átlagsebességem teljesen szétesett a végére így valami 24 km/h-t produkáltam. Eddigre a Kadarkúton vételezett víz is elfogyott. Úgy szívtam magamba a folyadékot, mint egy szivacs és úgy izzadtam ki, mint egy nagynyomású tűzoltótömlő.

Azt mondjuk nem állítanám, hogy azzal a lendülettel, ahogy leszálltam a nyeregből neki is álltam futni. Azért ennél törődöttebbre vettem a figurát. A bicajt kipányváztam, kikötöttem (hosszú pórázra had legeljen), lecsutakoltam, leszerszámoztam. Aztán egyhajtóra megittam egy liter teát, majd egy fél liter izoitalt, majd ettem is egy kicsit. Otthon ettem-ittam.

Aztán átöltöztem. Két perc gondolkodás, hogy akarom-e én ezt? Aztán mivel jobb nem jutott eszembe úgy döntöttem akarom. Gyorsan bekentem a két térdem, meg a vádlim Arkánum Sport balzsammal (leírja még egyszer, vagy így is elég feltűnő a reklám? :-)). 5 perc kenegetés után elegem lett, mégsem akartam több időt tölteni vele, gyorsan kézmosás stb. Azért már ettől is sokkal jobb lett. Vettem magamhoz egy másfél literes ásványvizet, meg egy zacskó szőlőcukrot.

Ez mondjuk frissítésnek elég gyenge, de sajnos nem volt segítségem, szal annyi frissítést tudtam vinni, ami a kezembe elfért. A másfél literes palack így is megdolgozta a vállamat futás közben, meg a mozgásomnak sem tett jót, de ez van. Ha meg futni kell, akkor futni kell :-).

A futóútvonal egyszerű. Otthonomtól gyakorlatilag végig bicikli út megyen a városi sportcsarnokig. Ez nagyjából pontosan 5 km. Gondoltam elfutok oda, majd vissza (azzal a kis ficakkal, hogy nem hazafutok, mert félő, hogy akkor onnan nem megyek tovább :-), hanem a Deseda parton futom le az 5 km-hez illő távot), majd vissza a sportcsarnokhoz, majd onnan már hazakocogok.

Mivel frissítő csak annyi volt nálam, amennyi és az útvonal kvázi egy 5 km-es szakasz volt, amit 4-szer futottam meg. A táv felénél lepakoltam a frissítőt egy akácfa alá, mondván, hogy így majd 5 km-nként lesz ennem-innom. 

Szóval 2,5 km futás után elrejtettem a túlélő cuccokat, maj befutottam a sportpályára. Ott engedélyeztem maganak egy környi sétát a futópályán (430 m). Innen visszaindultam. 2,5 km múlva megálltam a frissítőpontnál. Illetve inkább a körül, merthogy vagy 2 percig kerestem, hogy merre lehet a palack. Végül is jól elrejtettem :-). Aztán innen 2,5 km múlva elértem a visszafordítóhoz, ahol szintén engedélyeztem magamnak 5 perc sétát. Ekkor már 10 km futásnál jártam.

Sajnos egyre jobban éreztem, hogy bajok lesznek a frissítéssel. A víznek már gondolatától is rosszúl voltam. Ölni tudtam volna egy jéghideg kóláért :-). A gyomrom sajnos egyre jobban kezdte megadni magát. A futás közben csak szőlőcukrot ettem (ennyit tudtam magammal vinni). A gyomorpanaszom nem szúrás, vagy émelygés volt, inkább az az érzés, mint amikor minden ásványi sót és cukrot kihajtasz a szervezetedből és jelzi a belső műszercsalád, hogy innen még van egy kicsi aztán lekapcsolják a villanyokat és mideki elmegy alunni egy kicsit, amíg fel nem töltik az elemeket.

No, mindegy 10 km-től még visszaindultam. 2,5 km múlva újra a frissítőpont. Érdekesmód 3-4 dl-t is ittam egyhajtóra mégsem éreztem a gyomromban lötyögni futás közben.

Innen 2,5 km múlva érkeztem újra a városi sportcsarnokhoz, ahol megint adtam magamnak egy környi sétálós pihenőt. Mire ideértem a futásom már igazából elég lelassult. Bár a kb. 6 perces tempó megvolt, de az egyes megállásokkal sokat vesztettem.

A kör végén elindultam visszafele, de akkor a gépházból valaki elég csúnyán felszólt, hogy eddig csak nyafizás volt a részükről, mert dupla gőzzel kellett termelni a kazánban a talpalávaló energiákat, de mostanra lassan tényleg kifogytak a tüzelőből. Ekkor választás elé kerültem, merthogy innen már tényleg csak 5 km lett volna vissza.

A nagy hőség, a rossz frissítés, vajdaúr nyavalygó teste és a jégbehűtött kokakóla hiánya azonban megtette a hatását. Rövid töprengés után úgy döntöttem ma eddig mentem.

Hat és fél óra küzdés után leültem egy padra az árnyékba és megpihentem. Már csak egy kérdésem volt: hogy a fenébe tudta Kata meg Tamás ezt megcsinálni, pláne, hogy ők még úsztak is??!! Le a kalappal elöttük! Igazából szerintem csak akkor lehet ezt igazán értékelni, ha az ember egyszer megpróbálja. 100 km tekerés és 15 km futás után csak pihegtem a padon és szótlan tisztelettel adóztam nekik. Az ironmanből még hiányzott 3,8 km úszás, 80 km tekerés és 27 km futás. :-D. No comment :-). Ezt kell még hozzátennem jövő ilyenkorig :-).

No, persze a szép az volt a játékban, hogy én ugye 5 km-re voltam az otthonomtól és se pénz, se mobil nem volt nálam, szal innen séta haza :-).

Így végső soron is a mérleg így alakult: 100 km tekerés + 15 km futás + 5 km gyaloglás. Szal a 120 ha úgy veszem megvolt :-).

Útközben még felszedtem megmaradt frissítőmet és szépen komótosan gondolataimmal kart karba öltve, de végül is megelégedve önnön nagyszerűségemben méláztam hazafele, miközben csöndben szemléltem enmagam korlátait, melyet legszívesebben két lábbal taspostam volna le, ha lett volna erőm hozzá. De valahogy ez olyan, hogy  mire az ember eljut önnön korlátaihoz ott már nincs fickóskodás. Nem duplaszaltóval röpül át felettük, inkább csak átesik rajta ahogy puffan úgy fogva földet a túloldalon :-).

Epilogus

Odahaza bátyámmal találkoztam, aki végignézett rajtam, mejd testvéri szánalommal:

- Te idióta, mi a sz..rért csinálod, ha ennyire kikészülsz tőle? Mi ebbe a jó neked?

- :-))))))))))) - válaszoltam csendben...

Ebből ő már nagyjából sejtette, hogy alkalomadtán újra megpróbálom ;-).

Dübörgés és Rock'n'Roll!