A sógorok hegyei - Kainach bergmarathon

Tavaly is voltunk, idén is elmentünk, mer' jó volt. Idén is jó volt. Gyaníthatólag jövőre is jó lesz. A társaság ugyan menetközben szétzilálódot, de készült videó és az is jó :-).

 

Előző nap érkeztünk hatan Maria Lankowitzba, ahol a szálásunk volt lebeszélve. Tamás meg jómagam a Mazdával utaztunk Kaposvárról. Körmenden találkoztunk a díszes társaság második felével, aki Erzsi, Zsuzsa, Jocó meg Maci volt. Ottan Jocó át isült hozánk, ami jó volt, mert hozott palacsintát, amit mindenki megevett. Köszönjük Áginak az áldozatos és nagyon finom munkáját:-).

Innen utunk Gráz fele vitt, ahová Moha bá navigált minket. Grázba nem nagyon álltunk meg, merthogy tavaly jól megnéztük magunknak. Így inkább átnavigáltattuk magunkat a városon. Bár Tamásnak voltak kétségei Moha bá (azaz a GPS-es navigáció) képességeit illetőleg, de azért végül is sikerült mindene komolyabb sérülés nélkül elhagyni a várost. Igaz egy oly kis hegyi úton, ami nem sok sikerrel kecsegtetett az érkezést iletőleg.

Ennek ellenére követük az utat, majd meg is álltunk egy vendéglőnél egy kávé és nyújtózkodás erejéig. Innen újjólag kis hegyi utak jöttek, még talán az eddigieknél is szűkösebbek. Az egyik út olyan kicsi volt, hogy egyszer el is mentünk mellette, mire észrevettük.

A GPS azonban végül is megbízhatóan működött. Voisburgnál tévesztettünk először utat, de innen már a táblák alapján is eltaláltunk. Először a közeli üvegmúzeumot céloztuk meg, de a már zárva volt. Aztán a voisburgi várat...

...no, itt kezdődik a videó :-) ...

A vár után jött Maria Lankowitz, amit elsőre nem sikerült eltalálni és Moha bá bevitt minket a hegyek közé, majd egy szép fenyőnél kijelentette, hogy megérkeztünk. No, ennyit a házszámok automatikus interpolálásáról. Igaz, mire ide értünk Maciék már vagy 10 perce kiabáltak a walkie-talkie-ba, hogy látták a szálláshoz vezető utat és ki volt írva is, de mi akkor már inkább a GPS-ben bíztunk. No, ebben az esetben nem kellett volna :-). Megérkezés és lepakolás után egy kegyhelyet néztünk meg. Aztán rohantunk nevezni Kainachba. Ott rengeteg magyart és ismerőst találtunk. Aztán haza a szállásra, ami egyébként első osztályú lett volna, ha én nem Jocóval szorulok egy olyan szobába, ahol csak francia ágy volt, a két párnán pedig hatalmas LOVE feliratok :-).

Másnap 5 órás ébresztő. Reggeli. Irány a túra.

A túrán kissé szétszakadt a mezőny.

Maci: úgy döntött komoly esélyei vannak az első háromba bejutni, így ő előrement és nyomta a tempót. 7 óra 9 perces ideje szerintem nagyon jó. Az, hogy mégis csak 4. lett, csak annak köszönhető, hogy az első helyezett belefutott a távba (láttuk), ami elvileg tiltott volt. No, erről ennyit.

Jocó: az elején Macival ment, de ha jól hallottam 20 km környékén elkapta a futhatnék. Levette a rajtszámát (mert ugye nem lett volna fair a túrázókkal szembe, ha ő fut és úgy ér be elsőnek), majd befutott. Olyan 6.40-es időt ment, ha jól emlékszem. Ami igen tiszteségesnem tűnik ahhoz képest, hogy első felét túrázta.

Tamás: ő igazából nem is akart előre menni, csak valahogy előre került, majd nem tudott megvárni minket, majd aztán elkezdte élvezni a túrát a saját tempójában. Oszt egyedül ment végig. Olyan 8 óra körül ment.

Erzsi, Zsuzsa, vajdaur: No, mi hátramaradtunk. Én videózni akartam, a lányok meg nem akartak rohanni. Ezért gyakorlatilag csak a lányok szerepelnek végig a videón. De ismerve a lehetséges férfi szereplőket ezen nem kell bánkódni :-). Mi igen neccesen pont 9 órára értünk be (ennyi volt a szintidő) plusz/minusz 1-2 perc. Magam részéről tökéletesen jó volt a tempó, így kellemesen is éreztem magam a végén is. Igaz vagy jó 1 órányi anyagot videóztam, szal én csak 8 óra alatt mentem végig :-).

A többi a videjón.

 

Még csak annyi, hogy itt szintén nem kevertem alá zenét, viszont pont ezért nagyszerűen lehet hallani, ahogy a kellemes hegyi levegő hatására szisztematikusan szipogok néhol, vagy ahogy a lejtők okán hangosan lihegek. De legalább így eredeti. Amúgy bocsi :-).

Kb. 1,5 órányi anyag készült, de meg kellett vágnom kicsit, hogy ráférjünk egy DVD-re. A hüje program átka sajnos, hogy valahol rosszul számolt és/vagy jelezte ki a visszamaradó tárhelyet, így a DVD-re csak 55 perc anyag került fel (a szívem fájt minden kivágott képkockáért, de hát ez van :-)). Viszont így talán nem annyira hosszú.

 

Rendelni a szokott módon lehet. Vagy egy e-mail a hírlevelünkön, vagy jelzés ide a kommentekhez. A résztvevők természetesen alapból megkapják :-).

 

Dübörgés és Rock'n'Roll!

 

Kategóriák

Túrák, természetjárás

Komment

Eddig 4 komment érkezett

  1. Attila:
    2008. 08. 14. 18:19

    Gratulálok mindenkinek!
    DVD-t ugyan nem kívánok rendelni, de remélem, egy mégtovább vágott filmelőzetes (néhány percesre) verzió online bemutató videó ide is felkerül hamarosan.
    Attila

  2. NJoco:
    2008. 08. 14. 20:21

    Először is 6:20 volt az a 6:40, de ki számolja :)
    Másrészt azért néhány fontos momentum kimaradt az írásból, de még lehet pótolni :)
    Türelmetlenül várom a vigyiót.

  3. vajdaur:
    2008. 08. 15. 10:33

    Hááát...ha majd lesz kici időm, akkor csinálok egy zanzásítot változatot. Amúgy már ennek az 55 perces cuccnak a megvágása is komoly munka volt, mert egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy melyik csodaszép jelenetet vegyem ki belőle :-(.
    Igazából nem is szántam amúgy írást, merthogy azé van a videjó, de aztán csak leírtam :-). Amúgy meg a mozgóképen amúgy is sok minden van, amiről nem ejtettem szót.

  4. erzsi:
    2008. 08. 22. 10:33

    Én tavaly is nagyon elfáradtam, meg az idén is.
    De annyira gyönyörű a táj, hogy megérte.
    Köszönet a lelkes kísérőimnek, akik gondoskodtak a jó hangulatról, és hallgatták a nyöszörgéseimet.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS