Hali, a szófelhős bejegyzés után elpattant az agyam :-). Kiválogattam a legjellemzőbb szavakat a blogból és egymás után másolva rájöttem, hogy egy komplett történetet mond el :-). No, így írunk mi a blogon általában:
Maci nagyon jó km én kis mi első kellett Sajnos Szép eső idő indultunk kellemes lett mentünk. Ő pedig sár Vajdaúr vége zalai be egész egy-két egyszercsak elindultunk előre.
Éppen felé forgalom hatos indult kb ki km-es közben láttam lesz magam maradtam ment míg minden pár pincék Próbáltam régi sikerült szél szerint Szívesen szőlők Tehát tovább. Többet Ugyanis utolsó Végül vissza álmos annyira Bablevest bár bébielefántos Beértünk bicikli Csáfordig csaknem.
Egyébként Egyedül Elég elértük elhaladtunk előbb előttünk emlékszem Ennek építkezéses erdei érdekes erre ért ezért fájt fele felrak felszerelkezve finom friss frissen Hazafele hegyre.
Helyes Hiába hideg hol időt Innen ismét járt jövőre kedves később következett. Lassan le legalább ma magamhoz. Majdnem megcsodáltuk megettük megyünk mellett menni miatt mivel módon most nap négy neki.
Némi nevét ott pecsétet persze picit plusz reggel része Sárpilisre segítséggel sem sokkal sok-sok talán Tamással. Teherautók tekertem telefonos tettem több töltésen túra úgyis útra vagy városból végén végre versenyt.
Visszajövök Zalában .
:-D
Dübörgés és Rock 'n' Roll!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!
RSS
Agyam eldobom. :-)
És tényleg.
No, majd a legközelebbi beszámolót olvassad. Abba aztán nem fog 'annak a fiúnak' a neve szerepelni....
Majd úgy említem mint - egy városbéli srác
- egy túratárs Fehérvárról, - egy ismerős pasas, - az a kandúr, aki velem szokott gyalogolni - egy pali, aki szintén errefele lakik, - egy muksó, aki el szokott vinni a kocsijával, vagy esetleg a göndörke, a nagyhajú, a gyorslábú, a nagycombú, a fejkendős, a dörmögő, a brummogó, vagy valami hasonló a "futottak még" kategóriából.
Mindenesetre a "MACI" az biztos hogy nem fog szerepelni!