Hát azzal kezdeném, hogy Jocó kolléga nincs tisztában a túrázási szokásaimmal.
Méghogy a lazázóké volt a főszerep.
Akkor álljon itt az én laza hétvégém:
1. Gödőllő 50
Szombat hajnali kelés után, 7 óra előtt már a gödőllői iskolánál voltam.
Ott tudtam meg hogy, a tervezet 60 km-es tűra csak 50 lesz. (Itiner szerint egész pontosan 46).
Kicsit szomorú voltam, mert rálészültem már a nagyobb erőpróbára, dehát sebaj.
10-es rajtszámot kaptam, és el is indultam izibe.
Aki járt már valamelyik Margitás túrán az tudja, hogy vagy az eleje vagy a vége többnyire átmegy az egyetemi parkon. Na most az eleje...:-)
Úgy gondoltam hogy mivel egyedül vagyok, így ahol lehet belekocogok.
Gyakorlatilag nem volt túl izgalmas az első szakasz. A házak között kellett kijutni a városból, majd Isaszeg irányába eljutni. Isaszegre egy hosszú földes-murvás út vezetett át. Jól futható volt ez a szakasz. Csak sajnos mivel autóval is járható volt, így elég sok szemetet lehetett látni az út mellett. Isaszegre beéreve érintettem az emlékművet. Majd egy hosszú kilómétereken tartó kanyargós ösvényen át jutottam el a Hondvéd sírokig. Ez egy szép rendezett emlékhely.
Érdekessége a további útvonalvezetésnek, hogy rengetek kis kanyarral megtüzdelt pálya lett kijelölve. Figyelni kellett rendesen.
Gyalogosok közül nem volt előttem senki. Csak pár bicajos előzgetett, de volt köztük olyan akit 4-er sikerült visszaelőznöm. Hiába gyorsabbak voltak, és nehezebben vették észre a jelzéseket.
Gyönyörű idő volt az egész túrán.
Ahol lehetett kocogtam, így végül 5.50-es idővel csaptam a célba.
Útközben csoki és pezsgőtablettával lehetett frissíteni, illetve a célban tea, és szokásos kenyerek..:-)
2. Bika maraton.
Vasárnap immár Erzsi társaságában nekivágtunk a kupát jelentő 4-ik bikamaratonunknak, illetve félmaratonunknak.
Sok újjat nem tudok megemlíteni.
Gyönyörű időben sétáltunk ki a tóhoz, aholi Erzsi 5-ör, én 12-er kerültem meg a Bika tavat. Majd visszakocogtam a célba.
Egész jól éreztem magam, és az előző napi 46km után, a mai maratont is sikerült 5.30-on belül letudni.
(Hát aszfalton lehet nem ment volna)

Kőkemény vagy Tibi b..meg, de azért nem kell beszólni.
Kösz vazze, de olvasd el a Nagy-Egedi kommentet is....
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!
RSS
A Bika tó körül már minden rögöt ismerek. És utálok. :-)
Az odavezető úton a múltkor leguggoltam hogy elvégezzem kisdolgom, és egy döglött szarvas nyitott szeme meredt rám. És hiányzott a fél lába.
Most egy nagy bordacsonton kívül mást nem találtam.
Maci a múltkor siklót kerülgetett, én meg most meztelen csigákat.
Élmény volt. :-(