Egy oldal futóknak, vagyis NEKED :)

Bár nem szokás itt oldalajánlókat közzétenni, de hadd tegyek most kivételt.

Hosszú, fáradtságos, de örömteli munkán (na jó egy részén) vagyunk túl és elmondhatom végre, hogy többé-kevésbé elkészült egy NEKTEK szánt weboldal. Az oldal elkészítését elsősorban a saját igényeink indokolták, hiszen olyan sokszor lett volna hasznos ha ebben a blogban is megmutathatjuk az útvonalat, amiről csacsogunk.

Ami engem érint, személy szerint statisztika és szám-mániákus vagyok (amellett, hogy térkép :)) és ezért mindig szeretem vagy szeretném tudni, hogy pontosan mennyit is sikerült futnom egy-egy edzésen.

Vannak is külföldi oldalak, ahol egy-egy dolgot megtehetek ezek közül vagy akár mindet is. A bajom csak az, hogy egyrészt a világ másik végén vannak (ennek minden hátrányával), másrészről pedig valahogyan nem tudom "otthon" érezni magam ezeken az oldalakon, hiszen nem látok ismerős helyeket, útvonalakat, embereket. Szóval olyan idegen az egész.

Végül aztán felmerült az ötlet, hogy miért is nem csináljuk meg magunknak, hiszen értünk a térképekhez és programozni is van aki tud :) Így aztán megszületett az oldal, ami nem más, mint egy térképes futóútvonal megosztó, amit elérhetsz a http://www.futoterkep.hu/ címen.

Félre a sok dumával, lássuk amit tud az oldal:

  • Kézi szerkesztéssel lemérheted rajta az aktuális edzés/verseny/túra hosszát és szintemelkedését.
  • Feltöltheted a GPS-szel rögzített GPX fájlban tárolt útvonaladat.
  • Az útvonal linkjét közvetlenül beteheted a blogodba, fórumra, weboldalba ágyazhatod.
  • Az útvonaladról leírást és mindenféle egyéb adatot adhatsz meg.
  • Az elmentett útvonaladhoz később bármikor hozzáférhetsz.

Természetesen az alkalmazás folyamatosan fejlődik, sőt ha esetleg javaslatod van a fejlesztés irányában, akkor szívesen vesszük.

Ennyira megörültem, amikor kész lett a lap, hogy rögtön be is linkeltem útvonalakat ide, meg ide, meg ide.

Dübörgés, térképezés és rock'n'roll :)

Kategóriák

Versenyek , Edzés , Túrák, természetjárás , Edzés(?)napló , Statisztika

Címkék

futás , térkép , túra , verseny

Komment

Eddig 2 komment érkezett

  1. vajdaur:
    2009. 02. 06. 11:57

    Üdv, némi közöm nekem is van a projekthez. A honlap nagy előnye nem csak az, hogy tök könnyedén kezelhető és olyan funkcionalitása van, hogy az embernek csorog tőle a nyála, hanem az is, hogy saját (tehát gyakorlati tapasztalatból eredő) igények alapján készült.

    A futó szakmában már nem vagyunk kezdők egyikünk sem (na jó, talán én :-)) így pontosan tudtuk, hogy mik lennének azok a funkciók, amik eddig hiányoztak az életünkből.

    Mindezt megspékeltük még a nem kevés teljesítmény túrázási tapasztalatokkal, így jött létre a honlap, nem pedig holmi informatikai fejlesztgetések eredménye képpen.

    A poén az, hogy első ránézésre talán kicsit még idegen (bár azt hiszem tőlünk sem a térkép használata, sem a digitális térkép fogalma nem áll túl messzire ;-)), de azt hiszem idővel éppen úgy része lesz a napi blog bejegyzéseknek, mint a képmegosztás, vagy a videofelvételek, amikkel mostanában próbálkoztam.

    És, hogy őszinte legyek Jocó aljas módon még nem publikálta a legszebb funkciót, amiből eddig én is csak egy képernyőképet láttam, ahol 3D-ben látható a túra útvonala a Tour de Franc-on megszokott berepülő üzemmódban :-D. Azt nem tudom, az mikor jelenhet meg, de már várom.

    Szóval szeretteim töltsetek fel és publikáljatok legalább a blogon! Terepfutók és túrázók itt most előnyben.

  2. erzsi:
    2009. 02. 10. 9:44

    Mivel jelenleg Macinál van a csodamasina, remélem beállítja, és reményeim szerint helyi futópályák is benne lesznek. Most legalább muszáj lesz föltérképezni a Haleszt, Pentelei erdőt, Bregyó közt, az itteni jó kis terepeket.
    Nagyon jól néz ki a blog, ügyes vagy!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS