Népek tavasza 30

Idén végre ismét - sok év kihagyás után - sikerült eljutni a hóvirágjairól híres Népek tavasza teljesítménytúrára.
Sokat gondolkodtam, hogy a maratoni távon induljak-e, de végül a 30-as mellett döntöttem (miről viszont nem találtam útvonalat :)).
A döntés utólag erősen vitatható, mert bár a táv rövidebb volt, de mivel nem kimondottan futáshoz tervezték, azért néhány helyen igencsak problémás volt a talpon- és szárazon maradás.

A túrát megelőzően hosszasan egyeztettem a csapat többi tagjával, aminek az eredménye a szokással ellentétben (t.i. hogy az ország lehető legtávolabbi pontján túráznak hozzám képest :))
legnagyobb (hozzátenném kellemes) meglepetésemre Zsuzsa közölte, hogy szívesen vállalkozna a dologra. Neki Debrecenből a távolság sem jelentős annyira, ráadásul több ismerőse is érkezik akikkel együtt tud jönni.
Ezzel a zeredménnyel tökéletesen elégedett voltam. Mivel sejtettem, hogy nem fogok villámként végigszáguldani a túrán, ezért örültem neki, hogy lesz beszélgetőtársam.
Szombaton reggel összepakoltam magam és irányt vettünk Eger felé, ahol elszállásoltuk magunkat a családnál. A szombati nap a szokásos hazalátogatás jegyében telt el. Mi tagadás kicsit azért izgultam, tekintve, hogy az évben még 1x kilométernél többet nem sikerült egyben futnom.
Mint tudjuk azonban a csapat sosem arról volt híres, hogy olyan kicsiség bármelyikünket eltántorítana mint az edzetlenség, úgyhogy ezeket a baljós árnyakat el is hessegettem a fejem fölül, mondván, ez csak 30k, annyit guggolva is :)
A találka a Majális parkban volt megbeszélve 8 körülre, így aztán 7-kor bevágtam magam ismert Honda márkájú gépjárművembe, majd csikorgó gumikkal kilőve vetettem magam az Eger - Lillafüred országút nyújtotta élménybe. Ezen az útvonalon szerintem mindenkiből kibújik a benne rejlő Petter Solberg (vagy Mikka Hirvonen, izlés szerint), nem volt ez másképp velem sem.
Egy darabig...
Aztán egyszer csak furcsa fehér foltok tünedeztek fel. Először csak a fák között, majd az út mellett. A Tamás kútnál már szép havas részek voltak, úgy hogy igazi csúsztatós-farolós kanyarokat lehetett volna venni, ha nem vagyok olyan rendkívül óvatos és defenzív vezető, mint amilyen (elfojtott szerény mosoly, lesütött tekintet).
Azért néhány, a hegyekhez nem szokott kollégát sikerült megelőzgetnem a kanyarok között. Mi tagadás élveztem az autózást. Gondoltam is, hogy ha másért nem, hát ezért már megérte átjönni.
Zsuzsáék egy kicsit hamarabb értek oda. A parkoló már teljesen tele volt mire én megérkeztem, ebből látszott, hogy nem leszünk kevesen. Utólag kiderült, hogy nevezési csúcsot regisztráltak a túrán.
Zsuzsa egy másik debreceni hölgyet is hozott magával, aki látásból már ismerős volt nekem többek között a Bükki hegyimaratonról és a Börzsönyi hegyi félmaratonról. Mindkét versenyen nem kis küzdéssel sikerült megelőznöm, annak ellenére, hogy a gyengébb nem tagja és érzésem szerint idősebb is nálam.
Beneveztünk, majd kocogva nekivágtunk.
A táv nagyjából végig ismerős volt, egy-két rövidebb szakaszt kivéve.
Először a Tűzköves tetejére kaptattunk fel. A hegyoldal ezen a részen telis-tele volt hóvirággal. Gondoltam készítek is egy szép fotót, de nem vettem észre, hogy a beállítások nem éppen a minőségre vannak kihegyezve, így a hóvirágok sajnos csak mint 3 fehér pixel a sok barna között jelentkeznek.
Itt még legényesen a kisebb emelkedőkön is kocogtunk. A lányok meg is jegyezték, hogy mit panaszkodok, ha ilyen jól megy. Persze ők nem tudták azt, amit én igen, hogy azért megyek most, mert a végén egész biztos, hogy nem leszek már képes rá, ha futok most ha nem. Akkor meg miért ne futnék :)
A következő jelentősebb emlékfoszlány a Lillafüred, ahol nagyon szépen sütött a nap öröm volt kocogni. Ezután egy majdnem eltévesztett lépcső után egy komoly kapaszkodó következett, ami meg is fogott bennünket.
Ha jól emlékszem itt volt a Vesszős forrás, de lehet, hogy nem jól emlékszem :) A következő pont az Örvény-kő volt, mainek a tetejéről nagyon szép kilátás nyílt az Ó-Bükk irányába (Upponyi hg).
Valahogy elkevergőztünk a Sebesvíz üdülőig, ahol egyszer egy emlékezetes szilveszter estét töltöttem.
Itt vált el a 42 és a 30 résztávja és itt jöttem rá, hogy jobb lett volna a maratont választani. Ugyanis míg a maratonosok kényelmesen kocoghattak Jávorkút felé a fennsíkon, addig minket rövidítés gyanánt lezavartak a valóban rövidebb, de a nevéből következtethetően meredek, szűk, csúszós viszont gyönyörű Sebesvíz völgyön.
Itt sikerült megint néhány képet csinálni. Sokaknak lett itt sáros a nadrágja, amit én (egyelőre) megúsztam.
A völgyben a DVTK pihenőnél a szokásos zsíros deszka várt bennünket hagymával és meleg citrmos teával, aminél jobbat kívánni sem lehet ilyen tájban. Azért módjával fogyasztottunk, hogy az Aranylépcsőn ne kelljen még a gyomorbajjal is küzdeni, valamint, hogy utána tudjunk tolni egy rendes futást az utolsó tizenvalahány kilométeren.
Azon a részen csatlakozott hozzánk egy putnoki illetőségű srác, aki Vajdaúrra emlékeztetett, abban a tekintetben, hogy nem ment a szomszédba beszédtéma tekintetében :)
Egész jól elszórakoztatott bennünket amíg bírta szusszal, aztán valahol (bevallom nem vettem észre, hogy hol) lemaradt tőlünk.
Innen a kisfennsíkon volt hátra még egy elég szép és jól futható rész. Ennek dacára a fáradtság már erősen mutatkozott rajtam, amikor a Csókás előtt egy gyönyörű tigrisbukfencet mutattam be a gyakorlatilag tükörsima talajon megtalálva az egyetlen kiálló gyökeret amin át lehet esni.
Itt másodszor kezdett el durván görcsölni a combom (először az Aranylépcsőn). Hiába, a hegymenetektől sajnos leszoktam a télen. Azért nem adtam meg magam, kicsi nyújtás - kicsi futás módszerel egész gyorsan úrrá lettem a helyzeten.
Itt már utoléregettek bennünket a maratoni táv futói, akiket szinte kivétel nélkül ismert a Zsuzsa ismerőse. Látszott, hogy nem ma kezdte :)
Na meg mi is utólértük a 15 km-es sétán részt vevő iskolás csoportokat, ami mi tagadás kicsit idegesítő volt, mikor 20-30 fő csoportokat kellett áttörni. A többség - becsületükre legyen mondva - próbált bennünket elengedni, már ha észrevettek, mert itt más szuperszónikus sebességgel robogtunk. (legalább 6 percesekkel :D )

Említésre méltó még ezen a részen az Udvar-kő barlang, ami igen szép és tudtom szerint fokozott védelmet élvez elvileg. A többikenek ezt el is mondtam, de én már többször is láttam, illetve sáros, csúszós időben nem is célszerű megtekinteni, ezért nem erőltettük, de javaslom mindenkinek a megnézését aki arrfelé jár.
Aztán egyszer csak beértünk.

(A többi kép itt.)
Ettünk még sok-sok zsíros deszkát és egy paparazzonak is áldozatul estünk, aki eljuttatta Macihoz a képet, aki pedig tovább küldte nekünk.
Máig sem tudom ki volt az elkövető, de egyelőre nem kért pénzt :)

Esetleg olvassa az illető?
Volt még esetleg résztevevő aki olvas itt és én nem ismerem?