2009. augusztus

Vértesi barangolások 50-25

Felhőtlenül sütött a nap, mikor Macival elindultunk szombat reggel Gántra, a Vértesi barangolások rövid és hosszú távjára.

Nem indultunk túl korán, mert szeretünk hátulról indulni, és elöl beérni. :-)

Nos, Maci 99.-nek nevezett az 50-es távon, én 96-.ként lettem regisztrálva 8 óra 20-kor a 25-ös távon.

Mivel már 6 órától lehetett indulni, nem volt esélyünk az első helyekre, de azért igyekeztünk.

Az első pontig együtt terveztük a sétát, bemelegítésként, mivel kocogva akartuk megtenni a saját távunkat. Sajnos az első pont előtt volt egy jó kis emelkedő, ahol búcsút intettem Macinak, mert a gyilkos hegyi tempóját nem kívántam ezen a szép reggelen.

Úgy terveztem - mivel kb. 6-7 km-enként volt frissítőpont, hogy a második és negyedik távot kocogom, azok lejtősek nagyjából. Az első etap, a Hajdúvár megmászása után aztán elindultam.

Az erdőben nagyon klassz hűvös idő volt, jól is indult a futás. Egy köves szakasz kivételével egészen Mindszentpusztáig kocogtam. Ott megkaptam a pecsétemet, aztán továbbindultam a Csáki vár aljának érintésével Kőhányáspuszta felé.

Nagyjából ismerős volt az út, jártam már ezen a túrán. Mivel az első szakaszon sok embert megelőztem, nagyjából egyedül voltam az erdőben. A kocogás csak lassú tempóban ment, az emelkedőkön pedig végig gyalogoltam.

Tudom nektek ez fika táv, de nekem a hatos átlag már nagyon jónak számít. Ezt igyekeztem tartani, edzésnek szántam a velencei szupermaratonhoz, ahol ugyan rövid, de kellemetlen szakaszt kell majd futnom.

Megérkeztem a Kőhányáspusztai frissítőponthoz, ahol beért egy Tatabányai srác, akivel együtt kezdtünk el futni, de lemaradt tőlem. Itt már együtt ittunk egy jó hideg alkoholmentes sört, aminek a szép dobozát végigcipeltem magammal, hogy bővíthessem Maci gyűjteményét.

Ettem egy kicsi zsíroskenyeret is, mert a szervezők mindenféle finomságot kínálgattak. A pár perces pihenő után együtt kezdtem a fiatalemberrel futni, ami sokat segített. Egészen a Disznó sarokig jól ment, azután már nem mondhatnám.

A nap erősen sütött, itt kikerültünk az erdőből, és a térdemet is kezdtem érezni.

El is engedtem a fiatalembert, és a Gántra vezető nagyréten már gyalog mentem végig. Az utolsó kilométereket nem bírtam futni, nem a szufla miatt, hanem mert fájt a térdem.

Végül 4 óra 10 perc lett az időm a tervezett 4 óra helyett.

De azért így is elégedett vagyok a 26,1 km táv és 380 m szint legyűrésének idejével, és kb. 30 ember megelőzésével. :-)

A kitűző nagyon szép, a Kőhányáspusztai kis kápona van rajta. A fánkot nem kértem, gondoltam jó lesz Macinak, aki biztosan éhesen érkezik néhány óra múlva. És lám, így is lett. De erről majd az ő...

 


Versenyajánló

Arra gondolva, hogy talán más is idetéved néha, nem csak a bennfentes "kemény mag", egy kis versenyajánló következik.

Harmadszor rendezi meg az Ipolyerdő erdészet a Börzsönyi hegyi félmaratont 2009 szeptember 12.-én. Eddig mindig ott voltunk, sőt Zsuzsa még egy érmet is elhozott tavaly.

Jómagam ott leszek, a 6.-ai büdös-meleg-aszfaltos helyett inkább ez lesz a NAGY őszi verseny nekem.

Útvonal mint mindig, most is megtalálható a futoterkep.hu-n :) (a tavalyi verseny rögzített útvonala egyébként).

Versenykiírás és egyebek itt.


Mecseki Négy Évszak 25

Résztvevők: Joey, Maci 

Hétvégén a Tátika-Rezi két várút nevű túrát terveztem be.

Azonban már nem először elmaradt a rendezvény.

Ezért helyette péntek este leutaztam Kaposvárra Joeyhoz.

Este egy darts party keretében melegítettünk másnapi nem túl hosszú, azonban a hosszhoz képest szintesebb túrához.

Reggel viszonylag a mezőny végén indulva vágtunk neki a 25-26 km-es túrának.

Rögtön az elején a Tubeshez kellett felmászni. Ez gyakorlatilag kb. 300 méteres emelkedést jelentett, az első 3.6 km-en.

Lehetett szuszogni rendesen.:-)

Kilátótól aztán bele-bele kocogva haladtunk a Lapis irányába lefelé.

Nagyon tetszett az útvonal. Főleg azért, mert bár sokat túrázunk a Mecsekbe, ez az útvonal számunkra ismeretlenebb volt. Legalábbis az első fele.

A Kantavár romjainál értük utol Átol Csabit, akit már jó régen láttunk, pedig elég sok túrán indultunk. Csak hát mostanság ha ketten vagyunk Joey-val, akkor ahol adja magát..(és ahol látnak minket..:-), ott kocogni szoktunk, így viszonylag hamar beérünk. Legalábbis az elsők között.

Kantavártól egy kanyargós, hepe-hupás keskeny erdei úton haladtunk tovább.

A 3-as kútnál lévő pontnál kaptunk finom barackot, és Pesza91 sporttárssal is összefutottunk.

Ö lelkesen fényképezett. (Többek között minket is)

Itt tudjátok megnézni az albumát:

http://mn4ny.pesza91.fotoalbum.hu/

Tovább kocogtunk és az ezeréves pontnál az árnyékban megláttunk egy kanna narancslevet.

Hát mit mondjak jól esett..:-)

Fel is hajtottam 3 pohárkával. Alig bírtam megmozdulni.

Előtte a forrásból is betermeltem. Hiába. Nekem valahogy a szokásosnál is melegebbnek tűnt az idő. Pedig nem volt kánikula, nekem mégis borzasztó melegem volt.

A következő szakasz már ismertebb volt. Igaz rendre visszafelé teljesítettük más túrákon.

Leértünk Büdös-kúthoz.

Onnan már csak a Lapisra kellett visszamászni, és lecsorogni a célba.

Átvettük a kitüzőt, és engedve az invitálásnak ittunk még egy kis narancslevet.:-)

Összeségében kellemes túra volt. Tetszett a vonalvezetés és az ellátás is teljesen rendben volt.

A rajtban kicsit unottan "dolgoztak" a rendezők, azonban a pontőrök mindenhol nagyon kedvesek voltak. 

 

 

 


« 2009. július 2009. szeptember »

Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS