Ex Visegrado Paradiso Terrestri

Sziasztok elefántok, és kedves olvasók!

 Elhanyagoltalak benneteket, de most friss írással szórakoztatom a remélem népes közönséget.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két elszánt túrázó, akik nagyon szerették az érmeket. A ttt kiírásban látták, hogy van a Visegrádi túra keretében terepfutó verseny is, 20, 30, és 40 km-es távon, ahol mindenki érmet kap. Az első három még mást is, no de tudjuk, hogy a mi kis túrázóink szerények, és csak egy icipici kis érmecskére vágynak.

No a vágy megvolt, és a tettek mezejére léptek. A Maci nevű túrázó kis autójával elpöfögtek szombaton (nov.7. a nagy okt. szoc. forr. ünnepe) Visegrádra, letették a kis autót az iskola elé, aztán lebattyogtak a buszmegállóba.

Mit lát szemük? Sok sok túrázó, meg ismerős arc a megállóban. Érkezik Tinca, Betti, Marosi Ati, és még sokan mások. Mindenki Dömösre igyekszik a rajtba, ki éremért futni, ki pedig "simán" túrázni. Nálam a hidegre való tekintettel bot és kesztyű volt, a hegyre való tekintettel meg egy kis tea az övtáskában.

Megjött a busz, és már csomó ismerős zsákos ember volt rajta. Felfértünk, Dömösnél leszálltunk, aztán kényelmes nevezés után vártuk a közös indítást. Én a 20-as távot jelöltem meg magamnak, Maci a 40-est, aztán puskadördülés híján jelszóra elindultunk.

Én már a sarkon nem láttam a futókat, de magam mellé vettem Tatai mestert és Balázst (ez utóbbit aztán pofátlanul ott is hagytam a hegy elején) erősítésnek, hogy el ne tévedjek, és legyen kinek beszélni.

Felfordultunk az első sarkon az általam félelmetesen magasnak és meredeknek ítélt Prédikálószék felé. Találkoztunk még Nád Bélával, akit simán lesziáztam, és kocogtunk fönek.

Patak, híd, némi kis erdei leveles út, aztán máris abba lehetett hagyni a futást. Jött a hegy eleje. Egy darabig láttam egy két hátat, de aztán eltűntek a hegyen. Az elején levetettem magamról a pulcsit, és Tataira is ráparancsoltam, hogy vetkőzzön. Annyira megszeppent, meg is tette. :-)

Naná hogy megtette, nem döntött rosszul, mert 10 perc sem kellett dőlt a lé. (rólunk)

Az első lankásnak tűnő hegylábon túlestünk, kicsit szuszogtunk, aztán jött a még keményebb meg a még meredekebb itt-ott sáros csúszós hegyoldal, aminek valahogy sosem akart vége lenni.

Utolértük Zoliékat, majd szépen le is hagytuk őket több "sima" túrázóval együtt, elvégre mi futók lettünk volna, vagy mifene. Már a hátam közepe is vizes volt, és fájt a fenékizmom az emelkedőtől, de még mindig csak fölfele mentünk. A ködben néha láttunk valami kilátásfélét, de sajnos a napocska nem bukkant elő, hogy legaláb a látványt élvezhessük.

Megcsodáltuk a Vadállóköveket, és még mindig felfele araszoltunk.

Egyszercsak felértünk a Prédikálószékre. (pont 1 órába telt) Első etap. Pecsét, aztán tovább. No, itt már végre lehetett kocogni az erdőben, bár a nagy beszélgetésbe, amibe elegyedtünk Tataival, eltévesztettük az irányt. Krisztike utánunk kiabált, - köszi neki - és így aztán már a helyes úton kocogtunk tovább.

Volt még kis emelkedő, aztán lejtő következett egészen Pilisszentlászlóig. Mi csak a szintidőre hajtottunk, ami 4 óra volt. Végül is kifizettük mindet. A faluban a kocsmában volt a pont, ott ültek a pontőrök, bár nem tudom a nagy füstben hogyan látták a papírt, mi gyorsan kimenekültünk. Azért a csokikánkat nem hagytuk ott.

Nekivágtunk az Apát-kúti völgynek, itt ismét Krisztinával találkoztunk, hol lehagytuk, hol előttünk kocogott, sőt egy darabig együtt is mentünk.

Tatainak fájni kezdett a lába, le-le maradt tőlem. Két futócsajszi megelőzött, pedig már a Prédi fele fölfele elhagytak. Ők elkolbászoltak valamerre, de még így is sokkal jobbak voltak persze mint én.

Egy tétova gondolattal eszembe jutott Maci, akinek távja a Dobogókőn felfele a rettegett piroson indult, és csak utána következett a Prédikálószék.

No, Apátkuti völgy, néhány sikeres patakátkelés, aztán szépen lekocogtam Visegrádig. Mikor kiértem az aszfaltra, már nagyon fájt a térdem, gyalogosra fogtam a lovak gyeplőjét, de így is sikerült 3.20 alatt teljesítenem a távot.

A rendezők nagyon örültek nekem(is) és odaadták a vágyott érmet, oklevelet, kitűzőt, aztán a három Visegrádi fordulóért a külön kitűzőt, plusz még csoki, iso ital, mindenféle kenyerek, tea is volt

Pihegtem picit, átöltöztem, és édesen cseverészve vártam a Mackót.

Megérkezett, úgy 5.59 alatt teljesítette a távot. Ő "is" ügyes volt. Viszlát Visegrád. Az idén jól megnéztünk magunknak. Háromszor vertük vissza, mint Lúda Matyi. :-)

Itt a vége, fuss el véle.

A történet szereplőinek további sorsa a Hegedűs Robi túrán folytatódik.....