Hegedűs Róbert emléktúra

14-én szombaton Budai túrára indultunk Macival. Neki kellett a Budapest kupájához. Már kétszer voltam a túrán, szép túra, jó szintekkel, 26,9 km, és 1143 szint.

Útközben felvettük Ferikét, így jó hangulatban értünk a rajthoz. A rajtnál találkoztunk Zolival is - akihez már a piroson is volt szerencsénk - és nagyjából így négyesben indultunk útnak.

A nevezés gyorsan zajlott a Szépjuhásznénál, ahol Maci nem szívesen hagyta a kocsiját, mivel voltak kocsi feltörések. (Utólag kiderült most is, szerencsére az övé nem tetszett meg a tolvajoknak)

Hamarosan már a Hárs-hegyi körút felé mentünk, elég ködös időben. Azért Krisztikét üdvözöltük a rajtnál, és férjét Karcsikát az első ellenőrzési pontnál. Felmásztunk a Fekete fejhez, ismét pont, én már épp feladni készültem a hegy miatt. :-)

Csak a három fiú után kullogtam, nekem a hegy nem megy olyan gyorsan  mint Mohamednek.

Következett Adyliget, majd a Hosszú erdő hegy oldala, sok sok emelkedővel, de szép ösvényekkel. A Remete szurdok szokásos szépségét mutatta, Zoli meg-megállt szép fotókat készíteni. (mondjuk azért lett szép, mert rajt voltam. )

A Remete hegy megmászása következett, utolértük Tataiékat, Maci átadta Balázsnak valamilyen papírjait, aztán Balázst ott is hagytuk a hegyoldalban. Tincáék érkeztek, csomó ideig Bettivel mentünk együtt.

Örülünk minden fehérvári túrázónak. A Kálvári hegyen csokit kaptunk, aztán Virágos-nyereg, Hármashatár hegy, majd fel az Árpád kilátóhoz.

Nem siettünk nagyon, kellemes volt, de azért hegynek mindig szuszogtam rendesen. A kilátónál Csilláék voltak a pontőrök, nem adtak semmit kedves mosolyon kívül. (No persze ennek is örülünk)

Apáthy sziklánál ismét fotózkodás, ja előtte még a Hármashatár hegyen banánosztás teával. Az jólesett.

A túra vége az Ördögárok, aztán még vissza a városba (Mini) majd befutottunk a gyermekvasút állomására. Némi pecsét, oklevél és kitűző átvétel, aztán átöltözés. Elfogyott a lángos, amire pedig már hangoltunk.

Jó kis túra volt, az idő lehetett volna naposabb.

Köszi a jó társaságot fiúk!

Kategóriák

Túrák, természetjárás

Címkék

Séta , volt

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS