Vincézés-pincézés

Székesfehérvárhoz közeli helyen a legjobb túrázni. Nem kell sokat utazni, a Vértes pedig szebb mint gondoltam.
Macival indultunk reggel, és örömünkre már a rajtnál sok ismerőssel találkoztunk. Vándorcsillaggal váltottunk néhány szót a hidegről, aztán Tatainak, és Balázsnak örülhettünk. A nevezés gyorsan ment, és már indultunk is a Csókakői vár felé.
Már nagyon sokszor láttuk, de én még például hóban nem voltam fönt. Most részem volt ebben is, eléggé csúszott a sok falépcső, és szépen le is lassultak a túrázók.
A vár legfelső "emeletén" volt a pont, de egy finom müzliért érdemes volt felmászni. No meg a kilátás sem volt kutya. :-)
Lefele már nem volt olyan vidám, sokan visszakerültek a rendes úton, mi Macival a nehezebb csúszósabb lépcsősort választottuk.
Még mindig fölfele haladtunk, néhány ismerős mindig akadt, akivel szót lehetett váltani, no persze csakis időjárásról, és sportról. Túrákról szó sem esett. :-)
A következő etap a hegy tetőn volt, itt már elkezdtünk picit kocogni. Elég sok futó elhaladt mellettünk, mint később megtudtuk oroszlányi triatlonisták tartották itt edzésüket.
Az erdő nagyon szép volt, minden hófehér, a fák és a táj gyönyörűek. Igaz, a reggeli Hírlap napsütést ígért, de sajnos ez csak délutánra érkezett meg.
Picit ködös és jó friss volt az idő, a lábam és az izmaim nem is szerették a futást, így hamarosan gyalogtempóra váltottunk. Egyébként is nehézkesen ment a hóban, minden elismerésem annak, aki végigfutotta.
Az út egy darabig a tetőn haladt, aztán a zöld keresztet követve egy lejtős szurdokon mentünk végig, ami bevitt minket Csákberénybe.
Nagyon helyes kis falu, szép kis házakkal az erdő alatt.
Végigkocogtunk a falun, az aszfalton jóval könnyebben ment, és a helyi kocsmában meg is találtuk az ellenőrzőpontot. Ittunk egyet, megkaptuk a csokijárandóságunkat, és gyorsan távoztunk, mert a kocsmában lévő füst nagyon nagy volt.
Kimenekültünk belőle.
Ismét emelkedett az út, hamar elhagytuk a falut, és bementünk az erdőbe. Itt valahogy elmaradtak a túrázók, Maci felviharzott a hegyen, én nehézkesen baktattam fölfele. De a téli erdő nagyon kellemes látvány, elnyomta a vizes cipő érzését, és hegynek nem lehetett fázni sem.
Folyt rólam a víz, mire felértem.
Itt találkoztunk a rövid távosokkal, egyre több lett a túrázó körülöttünk. Végig erdőben vezetett az út, picit lejtett, lehetett kocogni, aztán felértünk a tetőre, és a Vértes peremén immár szalagozott úron folytattuk az utat.
Kilátás remek volt, az útvonal vezetés pedig nagyon kalandos.
Szikláról lemászás következett, csúszós volt ugyan, de nem okozott problémát. Picit ugyan gondoltam a tériszonyomra, de aztán el is felejtettem.
A lemászás után természetesen fölmászás következett egy másik tetőre, annak is a peremére. Kellemes talaj volt, sziklás, füves, havas, kilátás remek, és fenyőfák körben. Kis ösvényen mentünk, nagyon kedvelem az ilyenfajta útvonalat.
Aztán szépen leértünk a szőlők közé, ismét Csákberény határában voltunk.
Itt is találkoztunk ismerősökkel, és az aszfaltos úton mentünk tovább Csókakő irányába.
Elég jeges volt, nem is lehetett futkározni rajta, de nem is kívántam. Elértük a pontot, ami egy pincénél volt, meleg teát, házi sajtot kínáltak, nagyon kedvesek voltak a pontőrök. Ezt ki is emelném, mint extra kellemes szolgáltatást.
Bort is lehetett kóstolni, sajnos ebből kimaradtam, így jár aki kocsival érkezik.
Már csak egy-két km volt hátra, és beértünk Csókakőre, aztán hamarosan a célba is.
Nagyon helyes kis ajándékot kaptunk, kis köcsögöt, rajta a Vincézés-pincézés felirattal.
A szervezők ügyesek voltak, és a végén az ellátás is kifogástalan. Zsíros kenyér, tea, bor, alma, ki mit akart.
Jó kis túra volt, kellemes útvonalvezetés, szép havas erdő, jó szervezés.
Gratulálok a Kalandozók klubjának.

Kedves elefántok, remélem tetszik a beszámolóm, és írtok kommentet. Tudniillik az a legjobb az egész írásban, amikor hozzászólások értékelések kritikák érkeznek. Azért írom. Viszont az utolsó írásaimhoz nem érkezett semmiféle komment, vagy csak kevés, ebből arra következtetek, nem olvassátok, nem élvezitek, vagy lusták vagytok kommentet írni.:-) Írjatok, olvassatok, jelezzétek, hogy a blog működik, hogy a blog fontos, és a sportot közvetíti barátok között.

Egy felhívást is közzéteszek, nem elefántoknak! Macinak sok-sok évad Spuri újságja van, vevőre vár. Szeretné eladni, ha valakit érdekel kommenteljen és alkudozzon rájuk.

 

 

 

 

Kategóriák

Túrák, természetjárás

Címkék

20090123

Komment

Eddig 2 komment érkezett

  1. Maci1:
    2010. 01. 24. 7:59

    Ez a túra nagyon tetszett.
    Volt régen januárban egy Hófehérke nevű túra. Részben érintette annak az útvonalát. Azt is szerettem. Most az a hangulat jött vissza. Végre egy igazi hótaposós szép túra.
    Sok ismerőssel, és kiváló rendezéssel.
    Azt hiszem Erzsi és én is igen jól éreztük magunkat. Még mentem volna..:-)

  2. NJoco:
    2010. 01. 24. 22:21

    Lusták vagyunk :)
    MAcinak meg adok szívesen ingyen még pár évfolyamot a meglevők mellé :D

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS