2010. március

Bakony és Kubát Hugó

Szombat, jóidő, koránkelés, túra.

Kriszti barátnőmmel és Macival külön kocsival indultunk, majd a logisztika után Maci elindult Veszprém állomásról a Bakony 50-es túrán. Becsületére legyen mondva, jól teljesítette, tőle megszokott gyors tempóban, fájó lábujja ellenére. De erről majd ő. Ha akar.

Kriszti és én elindultunk a külön kiírás nélküli Bakony 50-es első szakaszán, mivel a második felét a Bakony 25-öt már Vajdaúrral végigszaladtuk két évvel ezelőtt. Az első szakaszban úgy gondoltam számomra egy ilyen tavaszi remek időben fontos megtekintenivalók vannak. És lőn, így is volt.

Az állomásról hamar Veszprém szép házai közt voltunk, az itiner segített, a jelzések jól követhetők voltak, csak egyszer bizonytalanodtunk el. Az út egészen a vár alatt haladt körben, a Séd patak partján. Nagyon sokat fotóztam, majd felteszem a képeket is. A vár és környéke nagyon romantikus, az érintett Margit romok is nagyon tetszettek. Áthaladtunk a Viadukt aladt, és az Állatkert mellett fölgyalogoltunk a hegyre, és egy darabig fent ballagtunk, szép kis erdei ösvényen, jó kilátással, sok tavaszi virággal, és klasszul kialakított pados-parkos kilátóhelyekkel.

Nagyon tetszett az útvonal, és a sziklás hegyvonulatot követve jutottunk el a Csatár hegyig, ahol a kápolna előtt volt az ellenőrző pont. Mi becsülettel pecsételtettünk, mert azért azt leleveleztem, hogy kapjunk kitűzőt. :-)

A kilátóba nem mentünk fel, haladtunk a kijelölt úton, megint visszakerültünk a patak partjára. Így mentünk egészen Bándig, nem vágva le -  a többi túrázóval ellentétben - egyetlen kanyart sem. Bánd előtt szedtünk sok friss medvehagyma levelet, amiből Kriszti másnap remek levest főzött. Én is felhasználtam, husi bundázásához.

A következő ellenőrzőpont után sokáig megint patakpart, majd patakon átkelés, és beértünk a faluba.

Bándon felmentünk az Essegvárba, ez külön kiírás szerinti kitérő volt, ami a "Fel az Essegvárba!" c. túra, és külön kitúző járt érte.

Pici rom van, pici dombbal, körülnéztünk, megcsodáltuk a kilátást, aztán a nagyon rendezett falun át aszfalton mentünk a Herendi állomásig, ahol befejeztük a túrát. (18,7 km, kb. 300 m szint)

Kellemes idő volt, sütött a nap,  jó kis túra volt. Kriszti aztán el, én pedig folytatásként mentem Maci után, illetve elé, és mielőtt befejezte volna az 50-es távot, megint tettünk egy kitérőt, a "Fel a Hölgykő várba" c. túrát is megcsináltuk. Rövidke kitérő volt egy másik rommaradványhoz, egy másik kitűzőért.

Innen aztán már Maci berombolt a célba, Városlődre, én meg érte, majd tovább Kőszegre, hogy másnap folytassuk a hétvégi edzést.

 

Kubát Hugó

Sajnos a kaposvári szekció nem tudott a kellemes Kőszeg-környéki túrán megjelenni, pedig mindannyian szeretjük ezt a környéket. Viszont mi Macival neveztünk a 20-as távon (ami 21,3 km volt) és miután üdvözöltük a fehérvári ismerősöket, nekiindultunk a Királyvölgynek. Az idő megint napos, nagyon kellemes volt, jó volt túrázni.

A Szabó hegy elején Maci integetett, és felviharzott a hegyen, többet nem is láttam. Futótempót akart, mivel neki a tegnapi 50 meg sem kottyant. (Azért én láttam kiszállni tegnap este a kocsiból kb. 70 évesre emlékeztetett) :-))

A Szabó hegy után következett az Óház kilátó, melyet most egy más, tanösvényes úton közelítettünk meg, és nem is volt vészes az emelkedő. Az Óháznál pecsételés, aztán innen már egyedül mentem teljesen, mivel itt vált szét a rövid táv, és arra ment mindenki.

Szeretek egyedül menni, főleg itt a Kőszegi hegységben, ahol a túrajelzések kiválóak, frissen festettek, az itiner remek volt, nem lehetett eltévedni. Egyébként is elég jól ismerem, bár az útvonalvezetés teljesen más minden évben, és még most is voltak általam nem ismert részek benne. Köszönet ezért a szervezőknek!

Óház tetőtőről le  a Vörös keresztig, finom kis ösvényen, majd onnan betonos úton tovább mentem, az elhagyott honvédségi területig. Fényképeket is csináltam, megpróbálom majd betenni a blogba. A tornyokat, betonaknákat elhagyva, tovább gyalogoltam a Kis- majd Nagy-Kendig tornyaihoz.

Itt utolértem pár túrázót, kis beszélgetés után indultam a Hörman parkolóig. Ezen a szakaszon mindig hidegebb van, és fúj a szél, igaz magasan is voltunk. Tavaly  itt még hó is volt.

A Hörman parkolóban elhagytam kellemes győri túratársaimat, pecsételés után a Stájer házak felé indultam aszfaltos, majd erdei úton. A Stájer házaknál nagyon kihalt volt minden, szépen rendezett, túristákat váró környék.

Innen új volt számomra az útvonalvezetés, erdei úton haladtunk a Szikla-forrásig. Ezt még nem láttam, érdekes rész volt. Picit sáros erdei út következett, hegynek felfele. Itt Ajkai túrázókat értem utol, és velük gyalogoltam egészen a Hét-forrásig, egy idő után már végre lefele.

A forrásoknál egyik rendező, kedves ismerős fogadott büfével, ittam is egy kólát. Egy fotó elkészítése után elindultam az utolsó emelkedőn, aztán a Pintér tetőre felérve már végig lejtett az út. Következett a Kálvária, majd beértem a városba, és Maci az iskola előtt várt.

Ő már jól kipihente magát, valami remek időt futott, persze elsőnek, vagy másodiknak ért be. No, én sem voltam rossz a magam bő 4 órás idejével, mert 780 m szintre emlékszem, és még fotóztam is. A kitűző nagyon szép, a Kálváriát ábrázolja.

Ezután már csak a jól megérdemelt pizzánk következett...

 

 


Aranyszarvas - Kincsem

Hajnal 6 órakor kellett indulnunk (szerencsére már világosban) a Táiószelei túrára. Nincs a szomszédban. Két és fél órába telt odaérni. Macit, Tincát és Dylent letettem a Blaskovics múzeumnál, onnan indulva tették meg az 50 km-es távot.

Én átmentem utána a 25 km-es táv rajtjába, a művelődési házba, és szépen nyugis tempóban kirándulásba kezdtem. A falun végigmenve a Hajta-partján kellett gyalogolni, nekem nagyon tetszett a folyó. Néhol egészen sok víz volt benne.

Cigiző, ordibáló, szemetet eldobáló fiatalokat hagytam el, (de legalább eljöttek túrázni) és néhány ismerőst is láttam. Tanyák sokasága mellett haladtam, némelyik helyes volt, de a legtöbb elég igénytelen, rendetlen. Az út mellett sok szemetet is láttam eldobálva, ezt idefele jövet már a kocsiból is láttuk.

A homok rendbe rakta a sarkamat, éreztem, hogy fáj, jó kis vízhólyag lett rajta már pár km után. Egy fenyőerdő következett, aztán elértük az második ep.-t, ahol fincsi ivólét adtak. Áthaladtunk a Tápió nevű patakon, lefotóztam egy cigány lovast, aztán hamarosan már a Kincsem parkba érkeztem. Egy vak fiú ment mellettem az édesanyjával, hát, minden elismerésem az övé, hogy még így is ennyit legyalogol. Gondoljunk csak bele, nekünk mennyivel könnyebb.

Eltévedni nem lehetett, a jelzések az itiner nagyon korrekt volt, és egyébként is nagyon sokan voltak, szinte sosem voltam egyedül. Az idő remek volt, a nap egyre melegebben sütött, igazi tavaszi nap volt.

A Kincsem park elején lefotóztam a vaddisznókat, aztán bekukkantottam a Kincsem múzeumba. Megörökítettem Kincsem vasból készült szoborfejét. Sorba álltam az egytál ételeknél, és isteni szürkemarha pörköltet ettem. Már bánom, hogy csak féladagot kértem, nagyon finom volt, és olcsó. A kenyér, savanyú pedig nem került pénzbe sem. Megittam a magammal hozott szörpöt, elcsodálkoztam hogy Vándorcsillag és Sali Gabi bringával teljesít (utóbbi nem ismert meg, biztosan nagyot változtam) aztán tovább indultam a homokos úton.

Beragasztottam a sarkam, így már nem esett nehezemre a járás sem. Nagyon sokan voltak, szerintem a környékben élő fiatalok sokat gyalogolnak amúgy is, mert ennyien nem szokták bevállalni a 25 km-t. Bár itt a homokos úton megközelíthető tanyákhoz szerintem gyalog és biciklivel kell közlekedni.

Voltak anyukák gyerekekkel, kövér anya kövér kisgyerekkel, apuka hátizsákban hordott gyerekkel, idős pár, szóval változatos volt a túrázók köre.

Következett Ürgés és Bogaras nevű tanya, ahol a tanyák, házak, annyira putrisak, rendetlenek, szemetesek voltak, hogy elborzadtam, elszörnyedtem a kosz szemét és igénytelenség láttán. Megkönnyebbülés volt visszaérkezni a rendezett faluba.

Az ellátás remek volt, az üdítő után a Kincsem parkban csokit, az egyik ep.-nél mandarint kaptunk, a célban pedig diós kiflit, és lehetett málnaszörpöt inni szódával.

A kitűzőn rajta van Kincsem, nekem tetszik. A túra is nagyon tetszett, jó volt a rendezés, lelkesek  a szervezők.

A túra végén megnéztem a Blaskovics múzeumot, amíg vártam a többiekre. Fantasztikusan szép volt, rengeteg sok tárgyi emlékkel, eredeti bútorokkal berendezett kis kúria, aminek a II. világháború semmi kárt nem okozott szerencsére. Megnézhettem az eredeti aranyszarvast, amit itt a környékben szkíta temetkezési helyen leltek a Blaskovics testvérek. Róluk annyit lehet tudni, nagyapjuk Kossuth tiszt volt a 48-as harcokban, ők maguk pedig a környék gazdálkodó uraságai. A nép nagyon szerette őket, ezért sem hordták szét a kúria berendezését. Volt eredeti társasjáték, sok-sok pipa, mindeféle anyagból (Pl. kókuszdió, rákolló, stb.) rengeteg könyv, festmény, díszes kardok, puskák, ékszerek, medve trófeák. Az egyik Blaskovics két lövéssel három medvét terített le. Igaz, az egyik bocs volt még. :-)

Legjobban az a tarisznya tetszett, amin a Kossuth címer és halálfejek voltak ezüstből. A kurucok mellé álló bécsi diákok táskája volt. A labancok közt is voltak fasza gyerekek. :-)

Kincsemről megtudtam, hogy 54 versenyen indult, és mindet meg is nyerte. Kisfaludy Károlyról azt tudtam meg, hogy nem csak írt, festett is. Láttam a képeit. A Blaskovics testvérekről azt tudtam meg, hogy sosem nősültek meg. :-)

A múzeum megtekintése után visszamentem a művelődési házhoz, megérkeztetk a többiek is. Nekik nem annyira tetszett a túra. Szerintük túl sík egyhangú volt ennyi km-en át. Az idejük 7 óra 10 perc körül  volt, nagyon jól teljesítettek. De én nem irigyeltem őket. Főleg Macit, aki alig tudott a kocsiból kiszállni....

Nekem 25 km alatt is meg tud fájdulni a térdem, nem kell hozzá 50-et menni.

Összességében én nagyon jól éreztem magam, nekem tetszett...


Megalódusz hegyifutás

A - tavalyihoz hasonlóan-, idén is elmentünk Tatabányára, kedves túrázó-futó ismerősünk, Tamás Péter meghívására, a 19. Megalódusz hegyi futóversenyre.

Résztvevők: Maci, Csilla, és jómagam. Az időjárás - tavalyihoz hasonlóan - hideg és szeles volt, még a hó is esett időnként. Nekem még az orrom is fázott, és csak a táv közepétől kezdtem felmelegedni.

A táv, Csillának 3,5, nekem és Macinak pedig 5,5 km volt, kétszázvalahány méter szinttel. Mint amatőr kisfutó nekem bizony nehéz volt, nem is ment valami jól.

Csilla ügyesen teljesített, megszerezte korosztályából a második helyet, én (igen dicsekvés képpen) szintén ezüst érmet hoztam haza. A tavalyi első helyet nem tudtam produkálni, rosszabb lett egy perccel az időeredményem. Amit azért nem árulok el, mert nagyon gyönge. :-) A lényeg, hogy a -tavalyihoz hasonlóan - éremmel tértünk haza.

Maci - sok ellenféllel korosztályában - a többedik helyet szerezte meg, viszont a tombolán - tavalyihoz hasonlóan - nyert.

Kaptunk szép polót is, bár a tavalyi jobban tetszett nekünk. Köszönjük Péternek a meghívást, fő a részvétel, és a nem számít.

Ezt a kis beírást csak két dolog miatt tettem meg, - mert amúgy Maci Zselici túrájával szemben semmitérő - (amiről majd persze biztos készül beszámoló) - viszont Csillát is bevontam a forgalomba, és eredménnyel. A másik pedig, hogy azért mozgolódunk, még akkor is, ha itt a tél.

 

 


« 2010. február 2010. április »

Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS