Bakony és Kubát Hugó

Szombat, jóidő, koránkelés, túra.

Kriszti barátnőmmel és Macival külön kocsival indultunk, majd a logisztika után Maci elindult Veszprém állomásról a Bakony 50-es túrán. Becsületére legyen mondva, jól teljesítette, tőle megszokott gyors tempóban, fájó lábujja ellenére. De erről majd ő. Ha akar.

Kriszti és én elindultunk a külön kiírás nélküli Bakony 50-es első szakaszán, mivel a második felét a Bakony 25-öt már Vajdaúrral végigszaladtuk két évvel ezelőtt. Az első szakaszban úgy gondoltam számomra egy ilyen tavaszi remek időben fontos megtekintenivalók vannak. És lőn, így is volt.

Az állomásról hamar Veszprém szép házai közt voltunk, az itiner segített, a jelzések jól követhetők voltak, csak egyszer bizonytalanodtunk el. Az út egészen a vár alatt haladt körben, a Séd patak partján. Nagyon sokat fotóztam, majd felteszem a képeket is. A vár és környéke nagyon romantikus, az érintett Margit romok is nagyon tetszettek. Áthaladtunk a Viadukt aladt, és az Állatkert mellett fölgyalogoltunk a hegyre, és egy darabig fent ballagtunk, szép kis erdei ösvényen, jó kilátással, sok tavaszi virággal, és klasszul kialakított pados-parkos kilátóhelyekkel.

Nagyon tetszett az útvonal, és a sziklás hegyvonulatot követve jutottunk el a Csatár hegyig, ahol a kápolna előtt volt az ellenőrző pont. Mi becsülettel pecsételtettünk, mert azért azt leleveleztem, hogy kapjunk kitűzőt. :-)

A kilátóba nem mentünk fel, haladtunk a kijelölt úton, megint visszakerültünk a patak partjára. Így mentünk egészen Bándig, nem vágva le -  a többi túrázóval ellentétben - egyetlen kanyart sem. Bánd előtt szedtünk sok friss medvehagyma levelet, amiből Kriszti másnap remek levest főzött. Én is felhasználtam, husi bundázásához.

A következő ellenőrzőpont után sokáig megint patakpart, majd patakon átkelés, és beértünk a faluba.

Bándon felmentünk az Essegvárba, ez külön kiírás szerinti kitérő volt, ami a "Fel az Essegvárba!" c. túra, és külön kitúző járt érte.

Pici rom van, pici dombbal, körülnéztünk, megcsodáltuk a kilátást, aztán a nagyon rendezett falun át aszfalton mentünk a Herendi állomásig, ahol befejeztük a túrát. (18,7 km, kb. 300 m szint)

Kellemes idő volt, sütött a nap,  jó kis túra volt. Kriszti aztán el, én pedig folytatásként mentem Maci után, illetve elé, és mielőtt befejezte volna az 50-es távot, megint tettünk egy kitérőt, a "Fel a Hölgykő várba" c. túrát is megcsináltuk. Rövidke kitérő volt egy másik rommaradványhoz, egy másik kitűzőért.

Innen aztán már Maci berombolt a célba, Városlődre, én meg érte, majd tovább Kőszegre, hogy másnap folytassuk a hétvégi edzést.

Kubát Hugó

Sajnos a kaposvári szekció nem tudott a kellemes Kőszeg-környéki túrán megjelenni, pedig mindannyian szeretjük ezt a környéket. Viszont mi Macival neveztünk a 20-as távon (ami 21,3 km volt) és miután üdvözöltük a fehérvári ismerősöket, nekiindultunk a Királyvölgynek. Az idő megint napos, nagyon kellemes volt, jó volt túrázni.

A Szabó hegy elején Maci integetett, és felviharzott a hegyen, többet nem is láttam. Futótempót akart, mivel neki a tegnapi 50 meg sem kottyant. (Azért én láttam kiszállni tegnap este a kocsiból kb. 70 évesre emlékeztetett) :-))

A Szabó hegy után következett az Óház kilátó, melyet most egy más, tanösvényes úton közelítettünk meg, és nem is volt vészes az emelkedő. Az Óháznál pecsételés, aztán innen már egyedül mentem teljesen, mivel itt vált szét a rövid táv, és arra ment mindenki.

Szeretek egyedül menni, főleg itt a Kőszegi hegységben, ahol a túrajelzések kiválóak, frissen festettek, az itiner remek volt, nem lehetett eltévedni. Egyébként is elég jól ismerem, bár az útvonalvezetés teljesen más minden évben, és még most is voltak általam nem ismert részek benne. Köszönet ezért a szervezőknek!

Óház tetőtőről le  a Vörös keresztig, finom kis ösvényen, majd onnan betonos úton tovább mentem, az elhagyott honvédségi területig. Fényképeket is csináltam, megpróbálom majd betenni a blogba. A tornyokat, betonaknákat elhagyva, tovább gyalogoltam a Kis- majd Nagy-Kendig tornyaihoz.

Itt utolértem pár túrázót, kis beszélgetés után indultam a Hörman parkolóig. Ezen a szakaszon mindig hidegebb van, és fúj a szél, igaz magasan is voltunk. Tavaly  itt még hó is volt.

A Hörman parkolóban elhagytam kellemes győri túratársaimat, pecsételés után a Stájer házak felé indultam aszfaltos, majd erdei úton. A Stájer házaknál nagyon kihalt volt minden, szépen rendezett, túristákat váró környék.

Innen új volt számomra az útvonalvezetés, erdei úton haladtunk a Szikla-forrásig. Ezt még nem láttam, érdekes rész volt. Picit sáros erdei út következett, hegynek felfele. Itt Ajkai túrázókat értem utol, és velük gyalogoltam egészen a Hét-forrásig, egy idő után már végre lefele.

A forrásoknál egyik rendező, kedves ismerős fogadott büfével, ittam is egy kólát. Egy fotó elkészítése után elindultam az utolsó emelkedőn, aztán a Pintér tetőre felérve már végig lejtett az út. Következett a Kálvária, majd beértem a városba, és Maci az iskola előtt várt.

Ő már jól kipihente magát, valami remek időt futott, persze elsőnek, vagy másodiknak ért be. No, én sem voltam rossz a magam bő 4 órás idejével, mert 780 m szintre emlékszem, és még fotóztam is. A kitűző nagyon szép, a Kálváriát ábrázolja.

Ezután már csak a jól megérdemelt pizzánk következett...