Sárpentele 15.

2010. április 25. Vasárnap.

Fél kilenc körül rajtoltunk a Piac térről Krisztivel, efemmék gyorsak voltak az indításban. Lassú kocogással kezdtünk, a jól elkészített itinert - mivel helybéliek vagyunk - nem is kellett egyenlőre olvasgatnunk. Az Aquamobilnál elhagytunk egy-két nagyobb társaságot, aztán egykettőre a Sóstói tanösvényre fordultunk. Sokan rossz helyen jöttek be, pedig a leírás tökéletes volt.

A tanösvény még sok fehérvári lakos által sem ismert, ami nagy hiba, mert rendkívül kellemes, és látványos. Szépek a kihelyezett táblák, és maga a tanösvény is kellemes, nagyon jó volt rajta futni. Először fák alatt, árnyékban haladtunk, majd elértük a Homokbányai részt, megoldottuk a feladatot, majd a Lődomb után picit túlmentünk a helyes ösvényen. Ennyi belefért, hamar rájöttünk a tévedésre, és megleltük a helyes utat. Az Erdei Iskolánál Pintér Józsi pontőrködött, mindenkihez volt egy kedves szava.

Zöld Ház, majd következett Maroshegy pár utcája, itt már gyalogolva haladtunk. Az Úrhidai utca unalmas részét végigbeszélgettük, örültünk a rendkívül kellemes időnek. A Parkerdőbe érve ismét kocogásba kezdtünk, nemegyszer futottunk már itt mindketten. Sajnálattal vettük észre, hogy a túrázók jó része (főként az idősebbek) nem mentek végig a tornapályán a kijelölt útvonalon, hanem rövidíteni akartak, és visszafordultak.

Én személy szerint utálom az ilyet, az ne jöjjön teljesítménytúrára, aki nem akarja végigjárni. Efemm térképe nagyon hasznos volt, és szépen megcsinálta, eszerint kellett volna mindenkinek haladnia. A Parkerdői kör után az erdő másik oldalán már a piros + jelzésen mentünk, szépen fel voltak frissítve a jelzések is. Nagyon gyorsan odaértünk a Széchenyi Zsigmond emlékműhöz, még az özvegyet is volt szerencsénk látni, aki a természetbarát találkozóra érkezett.

A célban megkaptuk a nagyon szép emléklapot, és kitűző is járt. Ezután következett a falás, isteni volt a házi erős pista, és a házi meggylekvár. A szúnyogok feléledtek a nagy nyüzsire, így gyorsan visszaindultunk az Úrhidai út végén hagyott kocsinkhoz. Ez még plusz 2 km volt a mai naphoz, ami így lett kerek. A célban találkoztam Zsuzsával és Zsolttal, őket már rég láttam, majd Márton Danival, Hevér Gabival, Bátor Ferivel és Zsuzsával. Macit mindenki hiányolta, de ő orvosi igazolással volt távol.

Szerintem profi rendezés volt, a nevetségesen kevés nevezési díjért bőséges ellátás, és jutalom. Gratulálok, mindenkinek ajánlom a túrát! Az viszont sajnálatos, hogy a seprűnek szemetet kell szedni. Kedves túrázók! Ne szemeteljetek!

Tihanyi gejzirit 20

2010. április 24. Szombat.

Napsütésre ébredtem szombat reggel, mi mást csinálhattam volna, mint túrázok.

A család egyéb elfoglaltságai miatt, és Maci lábműtétje miatt egyedül indultam útnak reggel. (Meg kívánom jegyezni, Maci szerintem a fogyi kupa miatt volt képes a lábából kivágatni 4-7 dekát.)

Remek idő volt, gyorsan leautóztam Aszófőre. Közben a P-Box szórakoztatott, és előre örültem a szép tájaknak, meg a jóidőnek.

Aszófő állomáson volt a rajt és a cél, nem volt éppen senki, de a bringaúton nagy csapatokat láttam túrazsákkal. Utol is értem őket már az első emelkedőnél, miután elhagytam az Apáti templomromot. Ösvény következett, hegynek fölfele, lekerült az egyetlen vékony pulcsi amit hoztam.

A Nyereg-hegyen ellenőrzőpont, ismerősök és fényképezés, gyönyörű virágok nyíltak a természetvédelmi helyen. Lila, sárga, fehér, nagyon szép látvány volt, hát még a hegytetőről nyíló kilátás a Balatonra, és a belső mocsaras részre. (Készültek fotók, majd felrakom őket)

A hegyről lefele egy rét, majd a Szélmarta sziklák következtek, innen jól lehetett már látni a Belső tavat, az apátságot egészen szemből, és az útvonal következő részét, az Óvárt is.

Eddig volt ismeretlen számomra a túra útvonala (Nyereg-hegy, Szélmarta sziklák közti rész) a többit már ezerszer bejártam, mert nagyon szeretem. (Kőszeg környéke után a második legszebb tájegység, ösvények, sziklás-mohás talaj,)

A sziklák után mivel felfele kellett menni, megint magam mögött hagytam jó pár túrázót, majd az Óvárnál is találkoztam ismerőssel, aztán senki többet harmadszor, csak ismeretlen túrázók voltak. Ezt mondjuk abból is tudtam már, hogy nagy zsákokkal, és rengeteg kabáttal-pulóverrel voltak felszerelve. Lehet hogy valami sarkvidékre készültek túlélőtúrára.  Egyiknél még hatalmas kés is volt az öv-be rejtve.

Az Óvár után megcsodáltam ismét - ma már sokadszorra a panorámát - aztán be az erdőbe, lefele a Barátlakások felé. Itt sok mohos szikla, borostyán, virágok, minden volt, mi szem-szájnak ingere.

Ellenőrzőpont, pecsételés, fényképezés letudva, gyorsan elhagytam egy újabb csoportot, mert tipegtek csak lefele, pedig egyáltalán nem volt nehéz terep.

Én nem siettem, kényelmes tempóban mentem, de némely túrázó olyan volt számomra, mint aki öt éve cipőbe sem lépett, és most tanul járni.

Leértem a vízpartra, egy darabig itt sétáltam, a hajókikötőnél már nyitva volt egy büfé, elég sokan álltak sorba. Nekem volt innivalóm, de valóban kellett a pótlás is.

Mivel nem volt kedvem sorba állni, ezért a wc-ben dolgaim rendezése után ittam jó hideg csapvizet. Innen tovább felfele a házak között vezetett a zöld jelzés, fel egészen a Visszhangdombig. Ettem egy fagyit amit megbántam, mert nem ízlett, pedig jónak ígérkezett.  Körüljártam a Piski sétányt, az Apátság mellett megkerestem a sárga + jelzést, és lementem a Belső tóig.

Ott már épül az UB-re a sátor, mellette a réten mindenki lekispistázta az utat. Én teljesen rendesen a jelzésen haladtam, és hegynek fölfele utol is értem a megfáradt, megizzadt túrázókat. Nagyon meleg lett, szinte nyárias.

Következett a gejzírmező, itt volt két ellenőrzőpont az Aranyháznál és az Átjáró-barlangnál.  Egy pontőrös, meg egy lyukasztós. Itt is volt kilátás, aztán már erdőben haladtunk. Utolértem két hölgyet, 8-as és 9-es rajtszámmal indultak, az enyém 312 volt. Pedig esküszöm, nem mentem gyorsan. :-)

Nemsokára a kellemes erdei ösvényen elértem a túristaházhoz, ahol zsíros kenyerek és tea várt. Jó sok teát megittam, pótolva az elvesztett és fejemen-nyakamon át távozott folyadékot. Finom is volt, és meleg. Jólesett. Továbbmentem, és az ismerős terepen tudtam, hogy meredek emelkedő következik, a Csúcs-hegyre.

Felérvén megcsodáltam ismét a Balatont, immár a hátsó oldalát. Itt a Balaton felett mgasan voltunk, és ahogy a nap sütött, a sziklás peremen (amúgy is majdnem tériszonyom volt) rengeteg gyík sütkérezett, úgyhogy ugráltam és ijedeztem a gyíkoktól. Kijött az összes sütkérezni. Bevártam egy párocskát, hogy valaki elijessze őket előlem. Aztán túljutottam ezen a szakaszon is, és immár végre csak lefele kellett menni. Azért a 700-as szintemelkedés megizzasztott ebben a melegben.

Ismét a Nyereg-hegy, itt találkoztam felfele jövőkkel is, gondolom ők a hosszabb túra késői részt-vevői voltak. Pecsét, aztán továbbindulás. Most már csak a bicikliút volt hátra, az már hamar megvolt. A célban kitűző, emléklap, és egy csoki várt.

Jó túra, nagyon nagyon szép útvonalvezetéssel. A rendezésre nem volt panaszom, talán egy picivel több innivaló elkélt volna a melegben. Az útvonal leírás, és a jelzések teljesen rendben voltak. Nagyon kellemes nap volt.

Húsvéti Hármas

1. Teleki 50

A húsvéti ünnepeket, mily meglepő túrázással töltöttem.

Szombati nap a Börzsönyben volt jelenésem.

3-kor keltem, és 4-kor már Zebegény felé autóztunk. Sajna 5 perc híján lekéstük a vonatot. 20 perc várakozás, majd Vácon szintén. Onnan aztán 80 perc zötykölődés után megérkeztünk Drégelyre, ahol a rajt volt. 9.20-kor rajtoltunk el. Addigra én már el is fáradtam.:-))

Nagyon szép idő volt. Kicsit még hűvös ugyan, de az első pont a Drégelyvár volt. Jártam már korábban ott, és tudtam, hogy egy húzos kis emelkedő következik. Ki is melegedtem mire felértem.

Nagyon szép volt a vidék, és jó messze el lehetett látni.

A következő 9 km-en, emberes 650 méter szintet kellett leküzdeni. Hát kemény volt.

Mondjuk a Magosfa nyerge volt a cél, onnan Csóványos és Nagy-Hideg hegy. A Börzsönyi vulkántúra is erre szokott menni részben. Legalábbis amikor utoljára voltam, akkor mentem ezen a részen.

A Nagy-Hideg hegyi túrista házban ittam egy kólát, és fektettem egy kis kábelt, majd elindultam teljesíteni a túra második felét. Igazából említésre méltó esemény nem történt. Kóspallagot érintve, megnéztük a helyi Kálváriát ami nagyon szép volt, majd megjelent Tinca, és innen vele együtt kezdtük üldözni Bettit.

Az utolsó emelkedő a Hegyes-tető volt. Igazán húzós volt, noha nem volt hosszú. Már csak a Zebegényi kálváriát kellett megkeresni. Sikerült. Első nap behúzva.

2. Isaszegi csata 45

Vasárnap elég volt 4-kor kelni. Újra Tatai mester szállított a helyszínre, Balázs és Réka társaságában. Ők rövidebb távra neveztek.

Én pont találkoztam egy futó sráccal, aki a Kinizsire készült, és gyalogolni szeretett volna. Ehhez képest ahol tudtunk és jól esett futottunk. De végig beszélgetve könnyedén teljesítettük a távot. Az ellátás nagyon jó volt, hisz alig 2 km után már kókuszgolyót majszoltunk. Érintettük a Honvédsírokat, ahol magyar, lengyel és osztrák katonasírok vannak. Nagyon kultúráltan meg van csinálva. Majd nem sokkal később egy jó kis kocogós völgymenet után átmentünk a temetőn, ahol a XIII. századi öregtemplomnál volt a pont.

Visszatértünk a rajthelyre, majd nekivágtunk az újabb körnek, ami másfelé indult mint az első, és hát kétszer olyan hosszú is volt.

A 15 km-es távra Erzsiék is felutaztak Csillával. Ők persze hamarabb beértek, és vártak a végén.

Elmentünk még Pécelre megnézni egy kastélyt, de nem volt nyítva, így hazaszállítmányoztak, így tudtam pihenni is.

3. Tojás 40

Reggel vonattal mentem fel az utolsó túrát teljesíteni.

4.30-as kelés volt most csak.

Beneveztem, és irány a Martinovics hegy érintésével a Széchenyi emlék.

Itt végig házak között kellett menni, és rendszerint felfelé.

Sajnos a bokám bedurrant így annyira nem siettem. No meg közben esni is kezdett.

Én azért, mivel naptár szerint öltözöm rövid naciban nyomtam. Más ilyen figurával nem találkoztam, igaz 10 fok lehetett..:-))

Egyre jobban elkezdett esni, de csak rendületlenül mentem tovább. A jelzésekkel nem kellett bajlódni, hisz egyrészt ismertem az utat, másrészt végig a zöld jelet kellett követni.

Az útvonal a szokásos Hárs-hegyi camping (ahol Karcsikáék voltak a pontőrök, és piros csokitojást kaptam), Árpád ikilátó, Szarkavár, Solymár, Nagykovácsi, Teleki volt.

Szarkavárnál bokáig dagonya, alig lehetett menni benne, majd annyira leszakadt az ég, hogy 30 km-nél 18 ember be is fejezte a túrát.

Én azért végigmentem becsülettel.

Összegzés.

Igazi túrahétvége volt több mint 130 km és 4500méter szint.

Tóparti futóparti

Szombaton rendezték meg a Velence tó körüli futást, Tóparti futóparti néven. Sajnálom hogy senki nem nevezett, pedig nagyon jó kis egykörös, 28 km-es verseny volt a Velencei tó körül. Hozzá remek időjárást kaptunk, és jelentem a futóversenyen ezúttal mint megbízott frissítőpont képviseltem a bébielefántok bájos csapatát.

Csillával és Kata barátnőmmel Sukorón a Gémeskútnál teljesítettünk szolgálatot. Öntögettük a vizet, isoitalt, vagdostuk a banánt, narancsot, szedtük az eldobott műanyag poharakat. Nem nagy teljesítmény, de rettenetesen élveztük, sok ismerősnek ( László Szilvi, Pecsenye, Mateve Edit , Soós Peti stb. )és ismeretlennek tudtunk szurkolni.

Remek szórakozás volt, és a főszervező Pók Janó megérdemel egy nagy dícséretet.

Jövőre mindenkinek ajánlom figyelmébe. Én ismét lekötött frissítőpont leszek. :-)

képek

Feltöltöttem a képtárba a képeket.

Akit érdekel, lehet nézegetni.