Tihanyi gejzirit 20

2010. április 24. Szombat.

Napsütésre ébredtem szombat reggel, mi mást csinálhattam volna, mint túrázok.

A család egyéb elfoglaltságai miatt, és Maci lábműtétje miatt egyedül indultam útnak reggel. (Meg kívánom jegyezni, Maci szerintem a fogyi kupa miatt volt képes a lábából kivágatni 4-7 dekát.)

Remek idő volt, gyorsan leautóztam Aszófőre. Közben a P-Box szórakoztatott, és előre örültem a szép tájaknak, meg a jóidőnek.

Aszófő állomáson volt a rajt és a cél, nem volt éppen senki, de a bringaúton nagy csapatokat láttam túrazsákkal. Utol is értem őket már az első emelkedőnél, miután elhagytam az Apáti templomromot. Ösvény következett, hegynek fölfele, lekerült az egyetlen vékony pulcsi amit hoztam.

A Nyereg-hegyen ellenőrzőpont, ismerősök és fényképezés, gyönyörű virágok nyíltak a természetvédelmi helyen. Lila, sárga, fehér, nagyon szép látvány volt, hát még a hegytetőről nyíló kilátás a Balatonra, és a belső mocsaras részre. (Készültek fotók, majd felrakom őket)

A hegyről lefele egy rét, majd a Szélmarta sziklák következtek, innen jól lehetett már látni a Belső tavat, az apátságot egészen szemből, és az útvonal következő részét, az Óvárt is.

Eddig volt ismeretlen számomra a túra útvonala (Nyereg-hegy, Szélmarta sziklák közti rész) a többit már ezerszer bejártam, mert nagyon szeretem. (Kőszeg környéke után a második legszebb tájegység, ösvények, sziklás-mohás talaj,)

A sziklák után mivel felfele kellett menni, megint magam mögött hagytam jó pár túrázót, majd az Óvárnál is találkoztam ismerőssel, aztán senki többet harmadszor, csak ismeretlen túrázók voltak. Ezt mondjuk abból is tudtam már, hogy nagy zsákokkal, és rengeteg kabáttal-pulóverrel voltak felszerelve. Lehet hogy valami sarkvidékre készültek túlélőtúrára.  Egyiknél még hatalmas kés is volt az öv-be rejtve.

Az Óvár után megcsodáltam ismét - ma már sokadszorra a panorámát - aztán be az erdőbe, lefele a Barátlakások felé. Itt sok mohos szikla, borostyán, virágok, minden volt, mi szem-szájnak ingere.

Ellenőrzőpont, pecsételés, fényképezés letudva, gyorsan elhagytam egy újabb csoportot, mert tipegtek csak lefele, pedig egyáltalán nem volt nehéz terep.

Én nem siettem, kényelmes tempóban mentem, de némely túrázó olyan volt számomra, mint aki öt éve cipőbe sem lépett, és most tanul járni.

Leértem a vízpartra, egy darabig itt sétáltam, a hajókikötőnél már nyitva volt egy büfé, elég sokan álltak sorba. Nekem volt innivalóm, de valóban kellett a pótlás is.

Mivel nem volt kedvem sorba állni, ezért a wc-ben dolgaim rendezése után ittam jó hideg csapvizet. Innen tovább felfele a házak között vezetett a zöld jelzés, fel egészen a Visszhangdombig. Ettem egy fagyit amit megbántam, mert nem ízlett, pedig jónak ígérkezett.  Körüljártam a Piski sétányt, az Apátság mellett megkerestem a sárga + jelzést, és lementem a Belső tóig.

Ott már épül az UB-re a sátor, mellette a réten mindenki lekispistázta az utat. Én teljesen rendesen a jelzésen haladtam, és hegynek fölfele utol is értem a megfáradt, megizzadt túrázókat. Nagyon meleg lett, szinte nyárias.

Következett a gejzírmező, itt volt két ellenőrzőpont az Aranyháznál és az Átjáró-barlangnál.  Egy pontőrös, meg egy lyukasztós. Itt is volt kilátás, aztán már erdőben haladtunk. Utolértem két hölgyet, 8-as és 9-es rajtszámmal indultak, az enyém 312 volt. Pedig esküszöm, nem mentem gyorsan. :-)

Nemsokára a kellemes erdei ösvényen elértem a túristaházhoz, ahol zsíros kenyerek és tea várt. Jó sok teát megittam, pótolva az elvesztett és fejemen-nyakamon át távozott folyadékot. Finom is volt, és meleg. Jólesett. Továbbmentem, és az ismerős terepen tudtam, hogy meredek emelkedő következik, a Csúcs-hegyre.

Felérvén megcsodáltam ismét a Balatont, immár a hátsó oldalát. Itt a Balaton felett mgasan voltunk, és ahogy a nap sütött, a sziklás peremen (amúgy is majdnem tériszonyom volt) rengeteg gyík sütkérezett, úgyhogy ugráltam és ijedeztem a gyíkoktól. Kijött az összes sütkérezni. Bevártam egy párocskát, hogy valaki elijessze őket előlem. Aztán túljutottam ezen a szakaszon is, és immár végre csak lefele kellett menni. Azért a 700-as szintemelkedés megizzasztott ebben a melegben.

Ismét a Nyereg-hegy, itt találkoztam felfele jövőkkel is, gondolom ők a hosszabb túra késői részt-vevői voltak. Pecsét, aztán továbbindulás. Most már csak a bicikliút volt hátra, az már hamar megvolt. A célban kitűző, emléklap, és egy csoki várt.

Jó túra, nagyon nagyon szép útvonalvezetéssel. A rendezésre nem volt panaszom, talán egy picivel több innivaló elkélt volna a melegben. Az útvonal leírás, és a jelzések teljesen rendben voltak. Nagyon kellemes nap volt.