Lővérek IVV túra

Vasárnap reggel száláshelyünkről felgyalogoltunk Tamással a Kiskakukk vendéglőbe - amit előzőleg már leteszteltünk egy pálinka és sör erejéig - ahonnan a túra indult.

Vidám szervezők adták oda az itinert, melyen térkép is volt, táv és szint sajnos nem. Felvilágosítottak bennünket, hogy fehér nyilakkal jelezve van az út. No, ilyet még nem láttam, tényleg voltak festett nyilak, az erdőben pedig véges-végig fehér porból volt kialakítva a nyíl, és amerre nem kellett menni, ott fehér áthúzás volt, szintén porból a földön.

Szóval itt aki akart az sem tudott eltévedni, lehetetlen volt. A várost elhagyva felfele indultunk a Lővérekbe, nem nagyon láttunk más túrázót. Összesen talán 6-ot láttunk egész végig, kevesen voltak.

Az útvonal többször áthaladt a sípályán, aztán egy emlékkőnél a hegyen, majd felértünk a Károly kilátóhoz. Nem mentünk fel, mivel már láttuk. Lefele indultunk, kaptunk a parkolóban pecsétet, ahol büfé volt felállítva. (Ellátmány nem volt semmi, de ilyen kis 11 km-es távra nem is kellett)

Innen tovább lefele, majd végig erdőben, néhol gazos aljnövényzettel, néhol szép tisztával. Jó volt az erdőben gyalogolni, a saját tempónkban. Tamást nem tudom mi lelte, hegynek kezdte fölvenni Maci tempóját, amiért én erősen és hangosan reklamáltam.

Ismét hegynek gyalogoltunk, majd visszaértünk a kilátó parkolójához, és másik irányban a sífutópálya felé indultunk tovább. Itt találtuk a Rongyos Gárda emlékművet. Hiányos történelmi ismereteinket gyarapítva elolvastuk kinek állították a táblát. Vajdaúr biztosan tudná, ugyanis Trianon után nagyrészt Selmeci diákokból álló gárda védte-követelte vissza Sopront, kemény harcok árán, és így maradt hűséges városként a miénk.

Nemsokára találtam egy jó kis vargányát, amit egész végig magammal cipeltem, és este otthon megettem. :-) A Gloriett kilátópont következett, szépen le lehetett látni a városra, az ellenőrzőpontos hölgyek pedig megirigyelték a gombámat, ők nem találtak semmit.

Innen már hamarosan beértünk a városba, és kertvárosi részen szép házak, paloták között ereszkedtünk vissza a Lővérek aljába a kiindulóponthoz.

Megkaptuk a jól megérdemelt kitűzőnket, és kaptam IVV pecsétet is üres papírra, mert a füzetemet természetesen otthon hagytam.

Jó kis túra volt, sajnos idő híján nem tudtunk a hosszabb távra menni, pedig a Lővérek nagyon kellemes túrázóhely.

Vasfüggöny túra a Lővérekben

Résztvevők: Tamás, Erzsi

Indulás: Hotel Sopron elől 9-kor busszal a határra, majd fél 10-kor indulás a Vasfüggöny nyomvonalán.

Érkezés: 13.30-ra Fertőrákosra.

A közben történt dolgok:

A Hotel Sopron előtt gyülekeztünk, kaptunk előre oklevelet, itinert, és ígéretet hogy finom lesz a gulyás.

Felszálltunk a buszra, megálltunk a határon, leszálltunk a buszról, aztán nem volt ott túravezető. Így vártunk. Tamás azon az asztalon üldögélt, ahova régen - mikor még nem voltunk Európai Uiósak - kipakoltatták a gyenge halandót, akit 3 rúd téliszalámival akart kimenni Bécsbe. Retro határállomás. A társaság cseverészett, eszegetett, volt aki a sörét iszogatta.

Aztán megérkezett ismét a busz, hozta a három fiatal hölgy személyében a túravezetőket.

Elindultunk.

A csoport, (lehettünk úgy 30-an) az első 100 m után három részre szakadt. Eleje, közepe és vége szakasz lett, köztük fél km-nyi távolsággal.

Aztán mindjárt itatópont következett, de mi 500 m megtétele után (sík terepen) nem voltunk még szomjasak. Italjegyünk megmaradt.

Tamással az elején gyalogoltunk, kényelmes nagymamás tempóban, ennél lassabban nem bírtunk menni. Páran jöttek velünk. A többi lemaradt.

Az út a volt vasfüggöny nyomvonalán vezetett keresztül, erdőben, nem volt benne semmi különös szépség. Talán egy részen a fenyőerdő kellemesebb volt. Aztán kiértünk egy nyílt terepre, erősen tűzött a nap, búzamező mellett haladtunk, és végig ott voltak a piros-fehér-zöld jelzőrudak még. Néhány helyen a háromszínű "Államhatár" tábla is kint volt.

Volt valami retro-fílingje a dolognak, érdekes volt visszagondolni hogy is volt azelőtt a határátkelés.

Nemsokára odaértünk utunk fő céljához, a Páneruópai Piknik emlékhelyre. Nagyon tetszett, sok táblával illusztrálták az egykori eseményeket, a képeken rengeteg trabant, vartburg, és tipikus ndk-s népek voltak, lábukon tipikus ndk-s saruval.

Egy nagy tér közepén volt egy fehér szobor is, egy szép fedett piknikező hely, körben táblák. A másik oldalon emléktábla, jelképesen a határsorompó, és egy márványajtó, ami nyílik, műalkotásként.

Volt még sok-sok frissiben ültetett hársfa is, aminek tövében elfogyasztottuk a beígért gulyáslevest. Nagyon finom volt friss kenyérrel, csipős paprikával. Jót piknikeztünk, közben a többiek is odaértek, és mindenki falt.

Ásványvizet osztottak, mivel sok italjegyünk volt, kaptunk egy egész üveggel.

Innen már csak pár km volt hátra, szintén megosztva gyalogoltunk egy helyes kis szervezővel (végig nagyon kedvesek voltak) egészen a Mithras szentélyig. Bekukkantottunk, aztán felpattantunk a kisvonatra, és a nap legjobb részeként bevonatoztunk Fertőrákosra.

A túra itt ért véget, kb. 13 km volt, semmi szinttel, amit bő 4 óra alatt tettünk meg (Maci már a haját tépte volna) igaz közben ebédeltünk is.

Fertőrákoson még elnyaltunk egy megérdemelt fagyit, szétnéztünk, aztán visszabuszoztunk Sopronba.

2010 Keszthelyi Kilóméterek - soha nem látott idővel

Itt egyrészt az időjárásra is gondolok, bár az monnyuk nem volt szokatlan, mert már kicsit snassz is lenne elmenni egy keszthelyi futásra úgy, hogy nem ázunk meg, no de a táv teljesítésére szánt időnk az minden várakozást és minden korábbi rekordot megdöntött.

No, de ne rohanjunk ennyire a táv elejbe, vagy mégis? Mivel gondoltam úgyis régen volt és hát már el is meséltem mindenkinek szóban is, ezért csak a békesség kedvéért gondoltam elposztolni ezt az eseményt is.

Azonban, hogy azok is élvezzék, akik nem most hallják először, úgy döntöttem VISSZAFELE játszom le az eseményeket. Kéretik nem prüszkölni e miatt. Tudjátok milyen nehéz lesz ezt visszafele megírni? :-D. No, akkor lássuk.

--------------

Vajdaúr

Dübörgés és Rock'n'Roll!

Mindent összevetve klassz kis futás volt. Az időjárás sem volt végülis nagyon zavaró. Szép lett az érem is. Ha Jocónak nem fájt volna annyira  abokája, lehet 2:10 alatt is beértünk volna :- ). Szerintem menek jövőre is :-).

(szerk.:) Ehun az útvonal, a pit stop jól kivehető:

Késő délután értem már haza, a megszokott jóleső fáradtsággal csontjaimban. A Fehér Istennőt leállítottam a ház elé, majd jól megérdemelt pihenésemre tértem.

Hazafele úton nagy dolgok nem történtek. Kis dolgok miatt kétszer álltam meg.

Ezek után kocsimhoz vánszorogtam, bepattantam, majd szélsebesen hazaviharzottam.

Itt még gyorsan elmentem a bizonyos hátsó helyiségbe (tényleg hátul volt). Oszt irány utunkra. Jocó az őt fuvarozó futótárssal én meg csendes, békés magányomban.

Miután vége lett a Forma 1-nek még elszürcsöltük italunkat. Úgy volt, hogy Jocó haverja hív majd minket, ha ő is összekészül, de nem hívott. Mint nemsokkal később kiderült, vagy nem volt térerő, vagy nem tom, de az biztos, szóval kicsit megvárakoztattuk.

A strand melletti éttermek előtt mászkálva rájöttünk, hogy nincs is kedvünk mászkálni, valamint, de nem utolsó sorban nem tudtuk nem észrevenni, hogy egy frekventált helyen elhelyezett bisztróban hatalmas plazma TV képernyőjén elindult a Forma 1-es futam. Mivel jobb dolgunk nem volt, mit volt mit tenni beültünk egy ásványvízre és ott néztük végig a csúcsautók eseményét.

Hát voltam már jobb pizzériában is. Nem is választottam nagy méretet, mert nem voltam túl éhes. Kajoltunk (feledhető volt), majd eliramodtunk sétálni még egy kicsit, mert Jocó haverja még mindig nem jelentkezett.

Gondoltuk ha már jobb nincs, jó ötlet lenne kajálni egyet és beültünk egy strandkörnyéki pizzériába, mer ami jár az jár.

Végül is a parton futottunk össze, ahol a futam végén összeomoltunk, majd tanácstalanul böngészgettük az eget egy ideig, de aztán csak elindultunk sétálni egyet a móló felé. Ott azonban oly csúnya fellegekkel szembesültünk, hogy inkább valami fedett hely után néztünk.

Én befejeztem a nagy dolgomat, Jocó a zuhanyt, majd telefonos segítséggel egymást kerestük a parton.

Ott mint kiderült (mint minden évben kiderül) ingyenesen be lehetett menni, ami nekem igen jól jött az ingyenes WC mián. Ráadást Jocó is akörül mozgott valahol.

Miután átálltam a vasút közelében lévő parkolóba. A megbeszélt strand irányába vettem magam. Mondjuk elég lepukkant parkoló volt a fenti képen látható átalakított polski fiat (vagy tudomisén valami olasz) állt az én Istennőm mellett. Mondjuk ez a kép lett később az egyetlen fénykép, amit az eseményről készítettünk :-)). Bár mondjuk Jocó a mobiljával csinált még párat, majd azt ő megosztja, ha gondolja.

Miután visszaértem a kocsihoz átöltöztem (úgy az utca közepin, ahogy jól nevelt, rutinos futóhoz illik), majd kanyarodtam egyet az Istennővel, hogy valahol keressek egy a parthoz közelebbi parkoló állást.

Ekkor hívtam fel Tamást, hogy megette a fene kicsúsztunk az időből, szal nem fogok odaérni a háromórás szini előadásra. Mondjuk én annyira nem sajnáltam, mert már a darab címe is kicsit gyanússal intellektuális volt (bár itt jegyezném meg állítólag nagyon jó darab volt). Tamás nagyon nem lepődött meg, mert állítása szerint ezt akár borítékolhatta volna is (gyönyörű magyar nyelvünk művészien kerékbe törve) előre engem ismerve.

Megbeszéltem Jocóval, meg a futótárssal, hogy lent találkozunk a parton valahol, mert ott lehet zuhanyozni, kaja, pia van, szóval zajlik az élet, ellentétben a belvárossal, ahol én parkoltam. Aztán irányba vettem a jó messzi parkoló kiskocsimat.

Miután összetalálkoztunk Jocó ismerősével, aki az utazáshoz szükséges kocsit biztosította Jocónak, egy rövid beszéd után elindultunk a kocsik felé. Útközbe persze a futás eseményeit diskurálva. Jocóék parkoltak közelebb.

No, ekkor ért be a maratoni táv győztese. Mindösszesen 10 perccel utánunk :-). Kb. 2:30 közeli idővel. Ha még egy kicsit szütymörgünk bizonyára utólér :-).

Miután kifetrenkedtük magunkat a padon. Elegendő mennyiségű süteményt és alkoholfrei sört nyomva magunkba kicsit tébláboltunk az esemény színhelyén. Valamint kerestük Jocó utazótársát is.

Végül is a befutó időnk 2 óra 20 perc környékén lett. Csak nem kapkodni, mer abból mindig baj van :-).

És végre felderült a várva várt befutó kapu. Mondanám, hogy nagy ovációval vártak, de igazából csak én tapsoltam. Aztán kaptunk érmet, sört, péksüteményeket. Öröm-bódottág. Kis téblábolás után elkeveredtünk egy ideiglenesen megüresedett padhoz, amire jól megérdemelt módon ráomlottunk.

A végére már csak annyi izgalom maradt, hogy Jocó nagyhirtelen elkapta a hév a végére, mert azt hitte már finiselünk, de aztán szóltam neki, hogy az majd csak úgy három kanyarral arrébb kezdődik.

A főutcán végigérve ott ment a nagy időszámláló óra. Nos, oda se mertünk nézni :-). De, sebaj innen már nincs sok hátra.

Kb. 15 km körül kaptunk egy jó kis záporesőt. Itt mese nem volt kicsit futni kellett, de ez inkább jótékony hatással volt ránk.

A második kör már kevesebb izgalmat hozott magával, lévén, hogy az útvonalat már ismertük. Itt most Jocónak volt egy kiállása, hogy demokratikusan mindketten azonos taktikán legyünk. Ebbe a körbe már elég rendesen fájhatott Jocó bokája, mert szinte minden frissítőt és lassú részt kihasznált a sétálásra. Hát látszott rajta, nem a legőszintébb a mosolya.

Alig hagytuk el a kaput egyszer csak hatalmas ováció és a helyi hangos közölte, hogy befutott a félmaraton nyertese. Kb. 1:10-es idővel. Az annya szemit. 1 kört ránk vert két körön :-D.

Aztán megláttuk a befutó kaput. Mivel pontosan alatta kellett átfutni, ezért könnyű volt kiszámolni, hogy két teljesen azonos kört kell futni a táv teljesítéséhez, a maratonosoknak meg négyet.

A sétálóutcán végig emberek, akik a bisztrókban ücsörögve, idogálva szurkoltak. Jó hangulat volt. Jocónak ekkorra már a bokája jócskán fájhatott. Bár nem mondta, de egyre lassultunk. Mivel a tüdőnk, izmaink bírták, csak az a fránya boka nem, ezért lassan és teljesen kényelmes tempóban futottunk. Gyakorlatilag csak azért nem csukott szájjal, mert végigpofáztuk a teljes távot, amit meglehetőssen furcsán fogadtak a köröttünk vért izzadó versenyzők. De hát ez van, a saját tempónkhoz mérten lassan mentünk.

Aztán egy ponton le kellett fordulni a sétányról és átmenni a vasúton. Állítólag a teljes vasútforgalmat leállították ezen a szakaszon pusztán a verseny kedvéért. Szóval nagyon helyén voltak a szervezők.

Itt egy rövid egészségügyi kis kitérőt tartottam. Jocó persze szépen bevárt, mert nem a rohangálásról szólnak a versenyek, ugye?

Miután átfutottunk a kapun kiértünk a Balaton partra. Itt volt egy rész, ahol a magas vízállás miatt homokzsákokkal tartották vissza a Balatont, hogy ne jöjjön ki a partra ő is versenyezni. Nos, kisebb nagyobb sikerrel ez működött is, bár én beleléptem egy olyan pocsolyába, hogy utána még sokáig emlegettem.

A parkból kiérve tettünk egy kurflit, majd a strandnál megláttuk a befutó kaput, ami alatt lelkesen át is szaladtunk. Már csak kétszer kell átrohanni alatta, hogy befejezzük.

Aztán ellőtték a rajtot a főtéren a szokott helyen. Majd egy kis aszfalt után elindultunk lefele a part felé.

Egy gyors utolsó pisi-kaki. Ki, hogy szereti. Butaságokra persze nem fecséreltük az időt, így a bemelegítés idén is elmaradt.

A kocsimhoz érve Jocó gyorsan megevett mindent, ami a keze ügyébe tudtam tenni. Kapott termékmintát az Arkánum - Sport Balzsamból, hogy ha minden kötél szakadt, akkor legalább csodakrém legyen nála, aztán miután átvedlettem futáshoz visszabrattyogtunk a rajt zónához.

Kis téblábolás után futottam össze Jocóékkal. Gyors (tényleg gyors) rajtszámfelvétel. Kupaktanács. Jocó jelezte, hogy éhes, nem evett semmit, ennie kell, de nem gondoskodott magáról, mert nem hozott semmit. Ígyhát meginvitáltam a Fehér Istennőhöz címzett fogadómba, ahol elrejtve különféle csemegéket tartogattam a csomagtartóba.

Eztán nyakamba kanyrítottam lábaimat és visszaindultam a főtér irányába megszerezni aznapi rajtszámomat. Odaérve ez meglepően gyorsan és flottul meg is volt kb. két perc alatt. Ekkoron más dolgom már nem volt, mint előkeríteni Jocót, aki valamikor, valakivel, valahonnan érkezik.

Keszthelyre beérve már egy csomó utca le volt zárva, így össze-vissza kalandozva, végül is az Óperenciás tengeren ugyan túl, de a szupermarketeken még innen sikerült megállnom.

Keszthely előtt még bementem egy hazai érdekeltségű benzinkútra. Eü. szünetre, meg mindenféle étel-itóka vásárlására.

Marcali után aztán kicsit becsavarodott az időjárás. Voltak kb. 500 m hosszú szakaszok, ahol úgy esett, hogy a vizet alíg bírta el az ablaktörlő. Mellette persze verőfényes kék ég, meg pamacsnyi felhők. Csak azok a pamacsok össze-vissza szórták a vizet. No, ezek a pamacsok persze később meg is találtak minket a versenyen.

Az út nagyjából eseménytelenül zajlott. Csak mentem és élveztem az autórádió kusza és zörgő hangjait.

Gyorsan beszórtam a kocsiba az előző este összerakott cuccot. Becsuktam a ház bejárati kapuját. Kinyitottam a kocsikaput. Kiálltam kocsival. Majd becsuktam a kaput. Majd visszarohantam a házba a napszemüvegemért. Majd bezártam a házat. Beszálltam a kocsiba, majd visszarohantam a fényképezőgépemért, amivel aztán végül is csak egyetlenegy képet sikerült csinálni, valami átalakított kispolskiról. Aztán uzsgyi.

Verőfényes napra ébredtem. Az ég szemfájdítóan kék volt és az apró bodorfelhők kedvesen bodorodtak.

Éjszakai élet bébielefánt módra

Hát, mi már csak így élünk éjszakai életet, hogy nyár elő kellős közepén kocsiba vágjuk magunkat, aztán Pázmándra érünk, benevezünk a Pázmándi Toporgóra, vastagon fújjuk magunkra a szúnyogriasztót, és elindulunk túrázni.

Mármint Maci, és én. És Tinca, és a töbi megszállott. Van aki annyira megszállott, hogy képes biciklivel érkezni Fehérvárról, és éjjel túra után hazatekerni. :-)

Az éjszakai élet még világosban indult, Maku Laci útbaigazításával. Az ember örül, ha ilyen emberekkel egyáltalán köszönő viszonyban lehet. :-)

Baktattam lassan Maci után, aki fájós combjára hivatkozva "lassan" ment. Én ugyan majd megszakadtam, mert rohantunk, de ez Maci szerint séta volt, ő lassan ment. Igaz, mikor rászóltam, hogy ne rohanjon, lelassult tényleg. Kb. 2 percre. Aztán a megszokás úrrá lett rajta folyton. :-)

Az első pontig semmi különös, olvasgattuk az itinert, ami meg kell mondjam, sajnos hibátlan volt, bármennyire kerestem benne valami hibácskát. Pontos leírás, km- és szintadatok, megjelölve melyik ellenőrzőponton mi az ellátmány, színes térkép, stb.

Csak az volt a zavaró benne, hogy minden ellenőrzőpont valamilyen hegyen volt. És jó sok ellenőrzőpont volt. (A túra összességében több mint 900 m szint, no és közel 30 km)

Meleg is volt az este, hegynek is mentünk, én úgy éreztem szaunában ülök 5-6 órán át. Folyt rólam a víz. Jó sós, a melegnek megfelelően egy idő után büdöskés, ami a szúnyogoknak rohadtul tetszett. Egyfolytában körülöttem rajzottak. Nem tudom mást megcsíptek -e, engem meg. Pedig kence volt rajtam bőven.

No de mit nekünk szúnyog, mentünk tovább, eleinte Pázmándról Nadap fele ismeretlen területen. Az út és talajviszonyok nagyon kellemesek voltak, szőlők között gyalogoltunk, aztán kerítésen átmászva erdőben. Itt aztán volt rajzás. Felbőszülve üldöztek bennünket a dögök, nem is értem a pontőr hogy tudott ilyen nyugodtan bélyegezni. :-)

Továbbmenve - még mindig világosban - örömmel nyugtáztam, hogy a Velencei hegység sziklásabb részein járva vargányát is rejt az erdő. Láttam még őzlábgombát, meg sok ismeretlent is, de sajnos sem az idő sem a hely nem volt alkalmas gombaszedésre.

Kiértünk a Nadap-Lovasberényi útra, aztán fel a Meleg-hegyre. Innen már hazai ismerős terepen jártunk, több túrában is benne  vannak ezek a részek.  A Meleg-hegyi pontőrtől finom almát kaptunk, aztán pici lejtő, és Sukoró fele vettük az irányt.

Én már az összes italomat megvedeltem, nekem nagyon melegem volt, Maci bírta, de a Sukorói artézi kútnál feltankoltuk a bendőnket friss vízzel. Az üvegembe is töltöttem, így már biztonságos volt a folyadék utánpótlásom.

A Gyapjaszsák következett, már erős félhomályban, de ismerős terep volt. A szervezők nagyon ügyesen fényvisszaverő kis jeleket raktak karókra, vagy éppen fára függesztett sörösdobozra, nagyon jól lehetett látni hogy merre is kell mennünk. Ahol jelzés nem volt, szalagoztak, el sem lehetett tévedni.

Sukoró vége után Velence fölött haladtunk, majd a Panoráma útra érve ismét ellenőrzőpont a Vörösmarty présház fölött. Zsíroskenyér, víz. Picit ettem, aztán aszfalton gyalogoltunk fel a hegy csúcsára.

Innen vissza Nadapra, ahol réten át, majd erdő kisösvényén keresztül a Szintezési ősjegyig mentünk, ahol fiatalok vártak minket hogy pecsétet adjanak.

Itt már lámpáztunk, a lámpának köszönhetően, amit a kezemben vittem, a jobb kezemet szétcsípték a szúnyogok.

Az Ősjegy után réten átvágva jött a legnehezebb rész, a Csúcsos hegy. Kis dzsumbujban vágtak utat a szervezők, szépen letisztogatták a talajt, de az erősen meredek hegyen a fejre is kellett vigyázni. Csak úgy rajzottak itt a szúnyogok, én meg csak izzadtam, és vonzottam őket. Fárasztó volt fölfele, de ide mindig fel akartam jönni. Igaz, nem éjszaka. :-)

Felérve friss szellő, csillagos ég, és rendkívüli panoráma a Velencei tóra. Hát megérte. Az ellenőrzőpont megvolt, a hegytetőn a kereszt szintén. Aztán lefele, elég meredek ösvényen, fájni kezdő térdekkel.

Ezután aszfalt következett hosszan, majd Maku Laci ellenőrzőpontja a Cseplek-hegyen. Egyedül ült anorákban, hogy ne csípkedjék a dögök. Megkínáltuk egy kis kullancs- és szúnyog elleni spray-vel, picit beszélgettünk, majd tovább indultunk a meredek lejtőn.

Most már csak az általunk ismert Zsidó hegy volt hátra, onnan pedig a kanyon-szurdokon keresztül lefele a faluba. Ezt a szurdok részt mindenkinek látnia kell, rövid, de nagyon vadregényes, főleg éjszaka.

Beérve Pázmándra még a régi Malomnál volt egy pontunk, aztán már a végállomás következett.

Isteni volt a gulyásleves, és a meglepetés fagyi sem esett rosszul.

A túra nekem nem volt könnyű, de a szervezést csak dícsérni tudom.

Képek

Az Oroszlányi túra képei itt tekinthetők meg:

http://picasaweb.google.hu/104425254066039939903/Orosztlany

Oroszlány 10/20/30

A szombati túrát népes csapattal követtük el, a 10 km-en Tamás és Anita jeleskedett, a 20 km-en Krisztivel és Bettivel gyalogoltam, Maci pedig a 30 km-t teljesítette.

Jó idő volt, még meleg is, a legvégén egy sáros szakasszal (Vajdaúr jöhettél volna).Útbaejtettük a Majki remeteséget, aztán a várgesztesi várat, mindkettő szép műemlék.

A Majki remeteséget mindenkinek ajánlom megtekintésre, egy órás idegenvezetéssel be lehet járni, akár még szállást is lehet ott foglalni. Megnézhető a szerzetesek szállása, kis fűszeres kertjük, aztán a palota, ahol részben freskók, kiállítások, szép bútorok vannak, és ott a picit romos jelképes torony is. Egész nyáron látogatható.

A várgesztesi vár szintén nyitva van, benne kocsma, (itt kaptunk egy italt ellátmányként) tetején kilátó (most spóroltunk és nem mentünk fel, és már láttam is) és van túrista szállás is. Körben remek erdők a túrázáshoz, szalonnasütő hely, stb.

A gesztesi vár után végig a sárga jelen mentünk visszafele Oroszlányba, kis eltévedés után Maci utolért bennünket. Picit sántikált, meghúzódott valami izma, amit a túra végén Kriszti lelkesen kenegetett a nálam mindig lévő "Arkánum sportbalzsam"-mal.

Egy kullancstól is megszabadítottuk Macit, aztán a túra végén nagy össznépi virslievést rendeztünk.

Jó volt a szervezés, végig szalagozás volt és jól festett jelek. Mi csak elbeszélgettük az időt, azért mentünk más irányba egy kicsit.

Az ellátás is remek, csoki, üdítő, és virsli, kitűző a végén.

A lányok ezután el, mi pedig Tamásékkal futóversenyre indultunk Tardosra.

Lamats Janiék újabb remek szervezésű versenyén vettünk részt. Anita első versenye volt, elfáradt, de remélem kellemesen. :-)

Mindannyian teljesítettük a 4 km-es távot, és a fiúk bronzérmet, a lányok ezüstöt szereztek a korosztályukban.

Itt is virslit adtak a végén, mi már nem éltünk vele, de meg is lepődtünk, hogy ilyen is  van. Nagyon jó kis szervezés volt, köszönjük nekik ezt a jó kis napot, és a túraszervezőknek is.

A túra a lovasberényi fagyizónál ért véget. :-)

Hegyek királya és királynői

Így ahogy mondom. Királya, és királynői.

Idén ismét nyomultak a bébielefántok a 12. Hegyek Királya versenyen, Lamatsch János barátunk meghívásának köszönhetően. (Ezúton is köszönjük neki a jó szervezést, remek versenyt)

Idén a Maci, Erzsi, Csilla trió indult Tarjánba, hogy teljesítse két napon át a rövidebb távot. Az idő kissé meleg volt a futáshoz, de a tavalyi jeges-esős időhöz képest szavunk sem lehetett.

A távot is le kellett nyesni (nem kis örömömre) így 8,8 km volt a napi penzum, kb. 230 m szinttel. A sár miatt most nem a táborban volt a rajt, és kimaradt a napraforgó vagy kukorica tábla. Egyáltalán nem bántuk, így is volt emelkedő bőven.

A rajt után Macinak már csak a távolodó kendőjét láttuk, aztán az első komolyabb emelkedőig mi is futottunk Csillával valahol a vége felé a sornak. Az emelkedő gyalogos tempóban teljesíttetett, egyrészt nagy volt, másrészt meleg volt, harmadrészt mert nem bírtunk felfutni.

A frissítés is a szokásos volt a szokásos helyen, a csúcs előtt és után. Sok sok ismerős futott, a hangulat remek volt, és sokan buzdítottak bennünket.

Aztán a csúcsot teljesítve ismét nekiindultunk, immár aszfalton enyhe lejtőnek, azt már természetesen futva, nagy tapsok között célba érve, ahol Maci már kipihenten várt minket.

Csilla előttem ért be, friss fiatalos lendülettel, ahogy kell. (Másnap ez fordítva történt)

A verseny után hazamentünk, idén nem volt szállásunk, mivel kétnapos lett a verseny.

Délután mindhárman kellemes izomlázak közepette pihengettünk, még Maci is elfáradt.

Másnap folytatódott a küzdelem, picit korábbi rajttal, és picit felhősebb idővel. A teljesítés hasonlóan sikerült az előzőhöz, és bár Maci azt érezte jobban ment neki, én azt, hogy rosszabbul, az időnk szinte ugyanannyi lett mint első nap.

Macié 54 p körül, a minénk 77 p körül. (Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. Vagy mi.)

Az izomláz megvolt rendesen, így jólesett verseny után leheveredni a táborban az árnyékba. Beszélgetve vártuk a hosszú távos befejezőket, sok ismerős volt, akiket ritkán látunk, de örülünk nekik. (Demény Csabi pl. a fő támogató- neki is köszönjük ha olvassa - aztán László Szilvi - aki mindent megnyert hosszú távon)

Az eredményhirdetésig rengeteg időnk volt, megebédeltünk a táborban, szintén Jánosnak köszönhetően, meg is fürödtünk, majd vártuk a díjátadót.

A díjátadó szokásos kupaátadással, (fotó készült, majd felteszem) nagy nevetésekkel, jókedvűen zajlott, bár az időjárás közben tombolni kezdett,  eső esett, szél fújt, ahogy kell.

Szép nagy kupát kapott a Maci, miután korosztályában első helyett szerzett. Csilla is első helyet szerzett a lány korosztályban, ő kisebb kupát kapott (ezt Vajdaúrnak üzenem hogy nem csak ő volt méltánytalanul díjazva) én pedig második helyet szereztem az öregasszony korosztályban, és kisebb kupácskát kaptam. Amitől nem is érdemeltem volna nagyobbat. (no persze ez is nagyobb, mint bármelyik túrás kupám)

A hegyifutás eredménye 1-1 kullancs volt a lányoknál, amit még időben meggyilkoltunk. A hajunkban több kilónyi nyárfavatta, pocakunkban marhapörkölt, tarsolyunkban pedig kellemes élmények, a combunkban viszont rettenetes izomláz.

Este azért megnéztem a tévében az Erzsébet királynő c. filmet. :-)

Jövőre Veletek ugyanitt.