A szombati túrát népes csapattal követtük el, a 10 km-en Tamás és Anita jeleskedett, a 20 km-en Krisztivel és Bettivel gyalogoltam, Maci pedig a 30 km-t teljesítette.
Jó idő volt, még meleg is, a legvégén egy sáros szakasszal (Vajdaúr jöhettél volna).Útbaejtettük a Majki remeteséget, aztán a várgesztesi várat, mindkettő szép műemlék.
A Majki remeteséget mindenkinek ajánlom megtekintésre, egy órás idegenvezetéssel be lehet járni, akár még szállást is lehet ott foglalni. Megnézhető a szerzetesek szállása, kis fűszeres kertjük, aztán a palota, ahol részben freskók, kiállítások, szép bútorok vannak, és ott a picit romos jelképes torony is. Egész nyáron látogatható.
A várgesztesi vár szintén nyitva van, benne kocsma, (itt kaptunk egy italt ellátmányként) tetején kilátó (most spóroltunk és nem mentünk fel, és már láttam is) és van túrista szállás is. Körben remek erdők a túrázáshoz, szalonnasütő hely, stb.
A gesztesi vár után végig a sárga jelen mentünk visszafele Oroszlányba, kis eltévedés után Maci utolért bennünket. Picit sántikált, meghúzódott valami izma, amit a túra végén Kriszti lelkesen kenegetett a nálam mindig lévő "Arkánum sportbalzsam"-mal.
Egy kullancstól is megszabadítottuk Macit, aztán a túra végén nagy össznépi virslievést rendeztünk.
Jó volt a szervezés, végig szalagozás volt és jól festett jelek. Mi csak elbeszélgettük az időt, azért mentünk más irányba egy kicsit.
Az ellátás is remek, csoki, üdítő, és virsli, kitűző a végén.
A lányok ezután el, mi pedig Tamásékkal futóversenyre indultunk Tardosra.
Lamats Janiék újabb remek szervezésű versenyén vettünk részt. Anita első versenye volt, elfáradt, de remélem kellemesen. :-)
Mindannyian teljesítettük a 4 km-es távot, és a fiúk bronzérmet, a lányok ezüstöt szereztek a korosztályukban.
Itt is virslit adtak a végén, mi már nem éltünk vele, de meg is lepődtünk, hogy ilyen is van. Nagyon jó kis szervezés volt, köszönjük nekik ezt a jó kis napot, és a túraszervezőknek is.
A túra a lovasberényi fagyizónál ért véget. :-)

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!
RSS
Kellemes túra volt.
Sajna nagyon fájt a combnyakizmom.
Próbáltam futni vele, de így azt értem el, hogy a bal vádlimra ment minden súly, és cefet mód bedurrant.
A futóversenyre átérve, úgy szálltam ki a kocsiból, hogy szerintem ha lett volna kerekesszékes verseny onnan is kizárnak.
Szerencsére egy jó masszázs picit helyretett. 3 perccel a rajt előtt még a gyúróasztalon feküdtem..:-))
Sajna még mindig nem jó..:-(