Zempléni élmények

Az augusztus 20-i hosszúhétvégét a Zemplénben töltöttük, megcélozva a szombati Abaúj - Hegyközi teljesítménytúrát.

Hárman indultunk reggel fél 8 tájban már kellőképpen melegben Fonyról, a Gergely-hegy irányába. Vajdaúr, Maci és jómagam. A falut elhagyva az útbaigazító táblák mentén értünk a hegy lábához, ahol előbb-utóbb megtaláltuk a zöld jelzést. Innen már jó sokáig lehetett a zöldön haladni, ami rendben fel is volt festve. Első ellenőrző pontunk egy mély völgyben Rezső bácsi kútjánál - egy forrásnál volt.

A srácok innen már húzósabb tempóban továbbálltak, mivel ők az 50-es távra jöttek. Magam maradtam a sötét erdőben, tömérdek gomba mellett.  Találtam egy vargányát, sajnos többet sem az úton, de egy tésztás feltéthez, vacsorára elég lett.

Lassan baktattam az emelkedőn, gombászkodtam, és állandóan a földet bámultam. Lelkemben volt a félelem, hogy a Zemplénben vannak kígyók. Szerencsére eggyel sem találkoztam, és az ő szerencséjükre, mert attól a sikítástól amit rendeztem volna, biztos megijed minden élőlény.

A Gergely hegy vízmosásos és simább erdei úton kínálta az útvonalat, aztán felértem a platóra, és izgatottan kerestem a következő ellenőrző pontot. Már megtaláltam a piros sávot, de a kapott térkép szerint már az ellenőrzőpontnak előtte kellett volna lenni. Tanácstalan voltam, próbáltam telefonos segítséget hívni, no persze nem volt térerő. Hamarosan jöttek túrázók, és tudták hol az etap, így sikerült megtalálni a második pontot is, ami a Fehérkúti vadászház mellett volt.

Innen tovább aszfaltos út következett, jól jelzett piroson, nagy része az erdőn kívül haladt, a nap pedig túl melegen sütött. A Nagy Szamárkő elágazása után hamarosan beértem Regécre, a következő ellenőrzőponthoz. A pontőrök megitattak, aztán útbaigazítottak, és elkezdtem a Regéci vár bevételét. Minő kicsi a világ, a várból lefele fehérvári ismerősökkel találkoztam. (Igaz ebből is kiderül a fehérváriak mindenütt ott vannak).

A vár felé szépen emelkedett az út, sok kiránduló volt, mindig örülök ha az emberek a természetben töltik a szabadidejüket. A pontőrökön majdnem túlmentem, úgy kiabáltak utánam. Vártam már a találkozást a várral. :-)

Nem csalódtam, nagyon tetszett. Csodaszép panoráma, sok rom, Zrínyi Ilona keménykezű törvényei egy férfias világban. A várba belépőt kellett venni, talán ezért is nem hozták fel az útvonalat, de megérte a kitérő. A büfében benyaltam egy hideg kólát, a reggeli szendvicsemet pedig panorámás környezetben fogyasztottam el. Csináltam néhány fotót, majd érdeklődtem társaim hogy- és hollétéről, mivel itt remek térerő volt.  Ők még csak Telkibányán jártak, ebből is gondoltam, ráérek nagyon, még így is várnom kell majd rájuk.

A várból lefele csatlakoztam két kedves fiúhoz, Sándorhoz és Márkhoz, akikkel aztán majdnem a végéig együtt gyalogoltunk. Mogyoróska következett a völgyben, csendes kis falu, jó kirándulóhely.

Innen tovább a malom-patak völgyében haladtunk, már az országos kék jelzésen. A patak-völgy azt hiszem 16-szor kívánta a patakon való átkelést, a végén már profin belejöttem. Kezdő túrázó koromban paráztam az ilyen helyzetektől, ma már lazán veszem az átkelést, igaz, nyáron nem nagy dolog az sem, ha vizes lesz a cipőnk.

A patakvölgy nagyon vadregényes volt, látszott a nagy esőzések nyoma is. Elértük a vadászházat, ami inkább csak rom volt, de támpontot adott az ellenőrző ponthoz. Innen tábla irányított minket egy járatlan úton felfele a Ravasz-lyuk-i ellenőrzőponthoz,  ahol a hosszúhajú, nagy tőrrel rendelkező véres kezű fiútól majdnem megijedtem. No persze kiderült hogy festékes a keze, nagyon kedves, és egyáltalán nem kellett megijedni tőle. :-)

Innen az útbaigazítások szerint lefele mentünk, aztán a sorompó alatt átbújva már csak a szaglásomra hagyatkozva kerestem a helyes irányt vissza Fonyba.

Zabtáblán keresztül találtam meg, és egy-két km után be is értem a célba, ahol megkaptam a kitűzőmet, oklevelemet. Nagyon finom kajával fogadtak, plusz gyümölcs, süti, kávé, üditő, sör, minden volt. Kellemes volt a várakozás a többiekre ilyen elkényeztetett kiszolgálással.

Talán annyi lenne a megjegyzésem, hogy az 50-es táv ugyanolyan kitűzőért küzdött sok-sok órán keresztül, és az ő oklvelük az enyémmel ellentétben nem keménypapíros, hanem csak puha egyszerűbb volt.

A sorompóhoz elkelt volna még némi útbaigazítás, de összességében nagyon kedvesek voltak, látszott hogy szívük-lelkük tették a szervezésbe. Jó 2 és fél órát vártam a srácokra, végül aztán ők is megérkeztek. Közben meg-megnézegettem Fony takaros házacskáit, szépen rendben tartott portáit.

Nem ígérem hogy jövőre is jövök, de ennek a távolság az oka, mert a táj gyönyörű, szinte érintetlen, és látnivalókban gazdag.

A túra után fáradtan (én nem, csak a fiúk) értünk vissza a szállásunkra.

 Másnap tésztapartit rendezve elkészítetem a vargányámat is. Maci nemsokára rosszul lett, meggyanúsított hogy megmérgeztem (ami mondjuk jogos lett volna) de hát mi Gáborral teljesen jól voltunk, biztosan a nap ártott meg neki. :-)

Az egyéb Zempléni, izgalmakban gazdag történésekről Vajdaúr ígért képes beszámoló.

Tekerés a Velencei hegység körül

Július 31. szombat.

Reggel biciklik felpakolása, majd irány Velence. Az utasok: Tamás, Maci, Csilla és jómagam. Kis kitérő a sukorói evezőspályára, ahol Csilla kiszállt. Ő a mai napra a kajakot választotta bicikli helyett, lévén országos bajnokság volt kölyök kategóriában. (A kislány összeügyeskedett egy ezüst érmet 2000 m-en!)

Az iskolánál több ismerőssel is találkoztunk, pl. Krisztivel, aki szintén velünk szándékozott tekerni. A nevezés után trécseléssel ütöttük el az időt, amíg a kaposvári felekezet is megérkezett.

Vajdaúr, Tamás és vele Anita elsőbálozóként. Némi szerelés, öltözés, ecetera után elindultunk. A lányok 50, a fiúk 100 km-es távot választottak. (Nem volt más választásuk)

A fiúk eltekertek, mi pedig szépen komótosan tekertünk a kellemes nem túl meleg, kicsit szeles időben Sukoró irányába. Az első dombok akadályát remekül vettük, hamarosan Pákozdra, majd az első ellenőrzőpontra Kisfaludra értünk. Már 13 km-nél jártunk. Innen be Szfvárra, már bicikliúton, de a Kisfalud utáni kis dombon megtörtént az első malőr. Hegyi tempóra akartam váltani, de leesett a láncom.

Anita nekiállt szerelni, (biztos tapasztalt, gondoltam én) és könyékig olajosan küzdött a beszorult lánccal. Sándor nevű fiatalember érkezett a segítségünkre (ezúton is nagyon köszönöm neki!) és kis kínlódás után, egy szerszámmal (mert nála volt nálunk nem) kipiszkálták nagy nehezen a láncomat, és sikerült visszatenni.

Továbbindultunk, és és hamarosan a város végi utolsó utcán nyomtuk, majd kiértünk a 61-es útra és végre lejtő következett. Ott is hagytam a lányokat, akik még lejtőnek kicsit bátortalanok, én viszont élveztem a száguldást. Egészen Csaláig lehetett gurulni, aztán széllel szemben küzdöttük magunkat tovább Pátka érintésével Lovasberényig.

Az úton őrült módon előztek bennünket autósok és motorosok is, a forgalom nagy volt, a talaj tapadós aszfalt, szerintem mindhárman utáltuk ezt a szakaszt.

Beértünk Berénybe, ahol a fagyizónál úgy gondoltuk "mert megérdemeljük" címszóval elnyalunk egy fagyit, ill. én somlóit fogyasztottam. Kriszti mindkettőt. :-)

Anita kimosakodott, aminek mint később kiderült, semmi értelme nem volt. :-)

Eltekertünk az ellenőrző pontig, ahol a "jókedvű" pontőr megcsodálta a bringámon lévő kosaramat, örült mindhármunknak, majd ecsetelte az általam kérdezett kendős fiú + 3 másik nevű társaságról, (Maciék) hogy nagyon jó fejek, meg milyen jó fejek, és irtó jó fejek, és még hasonlóan jó fejek. :-)

Ittunk, pecsételtünk, és nekivágtunk az utolsó szakasznak. Mivel már 32 km-nél jártunk, örültünk, és tekertünk tovább. A Vereb fele lévő emelkedőnél Anita követte el azt a hibát amit én előzőleg. Át akart váltani hegymenetbe. Nos, neki is leesett a lánca. Már szakértő szerelőként állt neki a láncfelrakásnak, ismét olajos lett, de hamarosan megszerelte a biciklijét, és továbbindulhattunk.

Ekkor telefonált Maci, hogy mi van velünk, és elképedve hallgatta, hogy milyen kis szerelővel van dolgunk. :-)

Megtudtuk, hogy Tamás (az én Tamásom) átnevezett 50 km-re, be kellett neki menni dolgozni. Mondjuk a nap folyamán mivel Velencéről is haza kellett tekernie, meg el dolgozni és vissza és ezt mégegyszer, ő is tekert 82 km-t.

A nagy emelkedőre végül úgy toltuk fel a bringánkat, egyedül Kriszti küzdötte fel magát, mi Anitával a kényelmesebb megoldást választottuk. Verebre már jó kis lejtő vitt be, aztán hamarosan megtaláltuk az érintő pontot is a Polgármesteri Hivatalnál.

A szervezők dícséretére legyen mondva, isteni finom ellátmányt kaptunk, kemencében sült szalonnás-hagymás tekercset, házi szörppel. Evés-ivás után tovább, és hamarosan már beértünk Pázmándra, ahol már csak egyetlen pici dombocska volt előttünk, utána pedig végig lejtőn érkeztünk Kápolnásnyékre.

A körforgalom után már ujjongva tekertük le az utolsó egy km-t. Beértünk. Oklevél, kitűző, ellátmány.

Köszönjük a jó kis szervezést, a jó kis időjárást, és az élményeket a társaknak, szervezőknek.

Anitának külön dícséret, hogy az első megmérettetésen ilyen jól szerepelt. A szerelésről nem is beszélve.

A fiúk is szépen beérkeztek a 100 km-es távról, a fenekük ha jól láttam egyben volt, de a többit majd ők kommentben.