Zempléni élmények

Az augusztus 20-i hosszúhétvégét a Zemplénben töltöttük, megcélozva a szombati Abaúj - Hegyközi teljesítménytúrát.

Hárman indultunk reggel fél 8 tájban már kellőképpen melegben Fonyról, a Gergely-hegy irányába. Vajdaúr, Maci és jómagam. A falut elhagyva az útbaigazító táblák mentén értünk a hegy lábához, ahol előbb-utóbb megtaláltuk a zöld jelzést. Innen már jó sokáig lehetett a zöldön haladni, ami rendben fel is volt festve. Első ellenőrző pontunk egy mély völgyben Rezső bácsi kútjánál - egy forrásnál volt.

A srácok innen már húzósabb tempóban továbbálltak, mivel ők az 50-es távra jöttek. Magam maradtam a sötét erdőben, tömérdek gomba mellett.  Találtam egy vargányát, sajnos többet sem az úton, de egy tésztás feltéthez, vacsorára elég lett.

Lassan baktattam az emelkedőn, gombászkodtam, és állandóan a földet bámultam. Lelkemben volt a félelem, hogy a Zemplénben vannak kígyók. Szerencsére eggyel sem találkoztam, és az ő szerencséjükre, mert attól a sikítástól amit rendeztem volna, biztos megijed minden élőlény.

A Gergely hegy vízmosásos és simább erdei úton kínálta az útvonalat, aztán felértem a platóra, és izgatottan kerestem a következő ellenőrző pontot. Már megtaláltam a piros sávot, de a kapott térkép szerint már az ellenőrzőpontnak előtte kellett volna lenni. Tanácstalan voltam, próbáltam telefonos segítséget hívni, no persze nem volt térerő. Hamarosan jöttek túrázók, és tudták hol az etap, így sikerült megtalálni a második pontot is, ami a Fehérkúti vadászház mellett volt.

Innen tovább aszfaltos út következett, jól jelzett piroson, nagy része az erdőn kívül haladt, a nap pedig túl melegen sütött. A Nagy Szamárkő elágazása után hamarosan beértem Regécre, a következő ellenőrzőponthoz. A pontőrök megitattak, aztán útbaigazítottak, és elkezdtem a Regéci vár bevételét. Minő kicsi a világ, a várból lefele fehérvári ismerősökkel találkoztam. (Igaz ebből is kiderül a fehérváriak mindenütt ott vannak).

A vár felé szépen emelkedett az út, sok kiránduló volt, mindig örülök ha az emberek a természetben töltik a szabadidejüket. A pontőrökön majdnem túlmentem, úgy kiabáltak utánam. Vártam már a találkozást a várral. :-)

Nem csalódtam, nagyon tetszett. Csodaszép panoráma, sok rom, Zrínyi Ilona keménykezű törvényei egy férfias világban. A várba belépőt kellett venni, talán ezért is nem hozták fel az útvonalat, de megérte a kitérő. A büfében benyaltam egy hideg kólát, a reggeli szendvicsemet pedig panorámás környezetben fogyasztottam el. Csináltam néhány fotót, majd érdeklődtem társaim hogy- és hollétéről, mivel itt remek térerő volt.  Ők még csak Telkibányán jártak, ebből is gondoltam, ráérek nagyon, még így is várnom kell majd rájuk.

A várból lefele csatlakoztam két kedves fiúhoz, Sándorhoz és Márkhoz, akikkel aztán majdnem a végéig együtt gyalogoltunk. Mogyoróska következett a völgyben, csendes kis falu, jó kirándulóhely.

Innen tovább a malom-patak völgyében haladtunk, már az országos kék jelzésen. A patak-völgy azt hiszem 16-szor kívánta a patakon való átkelést, a végén már profin belejöttem. Kezdő túrázó koromban paráztam az ilyen helyzetektől, ma már lazán veszem az átkelést, igaz, nyáron nem nagy dolog az sem, ha vizes lesz a cipőnk.

A patakvölgy nagyon vadregényes volt, látszott a nagy esőzések nyoma is. Elértük a vadászházat, ami inkább csak rom volt, de támpontot adott az ellenőrző ponthoz. Innen tábla irányított minket egy járatlan úton felfele a Ravasz-lyuk-i ellenőrzőponthoz,  ahol a hosszúhajú, nagy tőrrel rendelkező véres kezű fiútól majdnem megijedtem. No persze kiderült hogy festékes a keze, nagyon kedves, és egyáltalán nem kellett megijedni tőle. :-)

Innen az útbaigazítások szerint lefele mentünk, aztán a sorompó alatt átbújva már csak a szaglásomra hagyatkozva kerestem a helyes irányt vissza Fonyba.

Zabtáblán keresztül találtam meg, és egy-két km után be is értem a célba, ahol megkaptam a kitűzőmet, oklevelemet. Nagyon finom kajával fogadtak, plusz gyümölcs, süti, kávé, üditő, sör, minden volt. Kellemes volt a várakozás a többiekre ilyen elkényeztetett kiszolgálással.

Talán annyi lenne a megjegyzésem, hogy az 50-es táv ugyanolyan kitűzőért küzdött sok-sok órán keresztül, és az ő oklvelük az enyémmel ellentétben nem keménypapíros, hanem csak puha egyszerűbb volt.

A sorompóhoz elkelt volna még némi útbaigazítás, de összességében nagyon kedvesek voltak, látszott hogy szívük-lelkük tették a szervezésbe. Jó 2 és fél órát vártam a srácokra, végül aztán ők is megérkeztek. Közben meg-megnézegettem Fony takaros házacskáit, szépen rendben tartott portáit.

Nem ígérem hogy jövőre is jövök, de ennek a távolság az oka, mert a táj gyönyörű, szinte érintetlen, és látnivalókban gazdag.

A túra után fáradtan (én nem, csak a fiúk) értünk vissza a szállásunkra.

 Másnap tésztapartit rendezve elkészítetem a vargányámat is. Maci nemsokára rosszul lett, meggyanúsított hogy megmérgeztem (ami mondjuk jogos lett volna) de hát mi Gáborral teljesen jól voltunk, biztosan a nap ártott meg neki. :-)

Az egyéb Zempléni, izgalmakban gazdag történésekről Vajdaúr ígért képes beszámoló.