Kőszeg Stájer házak

Az október 23-i hétvégét Kőszegen töltöttem a családommal. A szombati túra így sem maradhatott ki, ezért rövid túrát terveztem nekik. A lányom ugyan nem fogadta kitörő örömmel a hírt, de persze mégis jól érezte magát.

A szállásunk a Szabó hegyen volt, így megspóroltuk a városból a hegyre vezető utat. (De erre még visszatérek) A Felsőerdei út és a Tölgyes út sarkán besétáltunk az erdőbe, és végig a zöld jelzésen - általam már jól ismert úton - felcatattunk az Óházhoz. Remek napsütéses idő volt, kifejezetten túrázásra való. A hegymenetben lekerült rólunk a pulóver, és vizes háttal érkeztünk a kilátóhoz. Felmentünk a kilátóba, és gyönyörködtünk a színes őszi erdőben, Ausztria havas hegycsúcsaiban, a madártávlatú Kőszeg városában, és az alattunk elterülő tájban. Tényleg szép, egyik kedvenc környékem.

Az Óháztól továbbiakban áttértünk a kék sávra, egészen a Vörös keresztig ezen mentünk, egy kellemes úton a hegy gerincén. A keresztnél fotóztunk párat, és tettünk egy kitérőt a kék háromszög vonalán, megnéztük az elhagyott katonai adótornyot. Közben trombitagombákat találtunk, és más ismeretlen gombákkal is tele volt az erdő. A talaj mohás, nagy a páratartalom rendkívül jó vargányatermő környék. Sajnos ahhoz már hideg van, szeptember után nemigen találni. Viszont gesztenye akadt még a fák alatt, este sütöttünk is belőle.

A kitérő után visszamentünk a Vörös-kereszthez, ahonnan a zöld jelzésre tértünk ismét, és egészen a Stájer házakig aszfalton vezetett. Megnéztük az Erdészeti múzeumot, elolvastuk a házak történetét, miközben remekül szórakoztunk a tárlatvezető bácsi meséin. Megtudtunk mindent arról, hogy régen, amikor még határsáv volt ez a rész, hogyan is dolgoztak a fakitermelők.

Óra még nem volt, kongattak kezdéskor, és munka végén, ezért is a harang a házak mellett. Ezekre a részekre csak és kizárólag határengedéllyel lehetett bejönni, volt szimpla engedély és duplasávos. attól függ ki mennyire akart közel menni a tényleges határhoz. Ezekről az érdekes dolgokról többet is megtudhat, aki erre jár, és felkeresi Felsőcsatáron a Vasfüggöny múzeumot. Ott egyébként kiváló busensank-ot lehet enni. (Óriás házikenyér szelet, házi kolbásszal, házi körözöttel, töpörtyűkrémmel, isteni sonkákkal, stb. És mosolygós-csinos lányai vannak a tulajnak!)

A Stájer-házi nézelődés után viszamentünk a Vörös-keresztig, majd onnan az aszfaltos úton le a Szabó-hegyre, most már az Óházat kikerülve. De hogy a túra teljes legyen, gyalog mentünk le a városba a vásárba, majd miután teleraktuk a hasunkat finom husikkal és jóféle borokkal, gyalog is mentünk vissza. Így a teljes táv 22 km körül lett.

Tatabánya ismét...

Okt.17. vasárnap. Tatabánya 30 Macinak, 20 Erzsinek és Krisztinek.

Idén sem kerültük el a hosszú sorban állást. Már megint szervezési hibák, mint utolsó két taúránknál. Pedig már felajánlottam László Szilvinek a segítséget, de nem kellettem. Most ismét felhívom a blogot olvasó túrasezrvezők figyelmét, hogy pályázhatnak rám, szívesen lennék zsíros kenyér kenegető, vagy indító, esetleg érkeztető pontőr. Pályázatokat ide a kommentbe is lehet írni. Tutira jó segéderő lennék, feltéve ha nem esőben egy hegytetőn kell állnom órákon át.

Szóval a túra. Sokan voltak, mint mindig, mi ezen Krisztivel bottal segítettünk. Gondoltuk jól kiütjük majd az előttünk haladókat. No a viccet félretéve, kellemes esőre álló időben indultunk, az általam már halálosan unt útvonalon, de ezúttal én hívtam Krisztit, hogy a túra a nagyon szép Mária szakadékban vezet.

A túra, kivételesen nem ott vezetett, mivel sok kidőlt fát még nem tudott az Erdészet elvinni, ennyi embernek veszélyes lett volna. Azért mi természetesen arra mentünk, találkoztunk is hamarosan szembe egy futóval. Fridrich Laci volt, aki ismét remek időt futott.

Az első ellenőrzőpontig (még a Mária szakadék előtt) semmi érdekes nem történt, kivéve, hogy az egyik Barátok köztből ismert fiatalember forgatott a tévével, ha jól láttam Pinkert Lacival, és nagyon helyes volt, mert idáig kocsival jött, kezében a túra papírjával, mintha ő is gyalogolt volna....:-)

Kár hogy nem tudom mikor és hol lesz látható a felvétel. Amúgy megjegyzem, egész jó ajánlók vannak a tévében Irány Magyarország címszóval.

A Mária szakadék után elhaladtunk a Körtvélyesi erdei temető mellett, nagyon meghitt hely, régi sírok a fák alatt. Ide egy olvasási élményemet tudnám beszúrni, ajánlom Polc Alain könyvét, ami a háború alatt játszódik, és az írónő Csákváron és Körtvélyespusztán élt ill. bujkált, és sok szörnyűség történt vele. Onnan tudom, hogy az egész puszta férfinépét legyilkolták. A könyv címe: Asszony a fronton.

A temető és puszta között van egy helyes kis erdei kápolna, néhány erdészház, majd egy szép erdei rész, lejtőnek, majd Új-Osztásra értünk. Itt vált el a két táv egymástól.

Mndjuk Maci már az indítás után elvált tőlünk, ő nagyjából futva tette meg a 30 km-es távját. Sajnos, mióta Fridmanhoz hasonló tálentumok futnak, nem ő szerzi meg a futókupát. (De van neki már 20-as és 30-as távon is.)

A szétválás után hosszú aszfaltos rész következett, majd a Szarvas-kútnál csokit osztottak a pontőrök.

Még felmásztunk egy nagyobb hegyen, aztán elhaladtunk a Vitány vár alatt, és hamarosan visszaérkeztünk a temetőhöz, ahonnan a reggel bejárt úton érkeztünk vissza. Kis műszaki kitérőnkről ugyan kerülővel jutottunk vissza az útra, de néha tökön-babon át is jó túrázni.

A túra végén a finom tea viszont dícsérendő mindig, és volt vajas és zsíros kenyér is hagymával.

Jövőre már nem jövök, picit meguntam ezt a túrát.

Mecseki félmaraton

Október 16. Maci, és Erzsi, a Mecseki félmaratonra indul hajnalban. A korai rajtot nem is értettük, mivel  maraton és duplamaraton is indult, felesleges volt nekünk is 8-kor rajtolni szerintünk. De hát a szervezők, mint tudjuk, itt sem voltak topon. Először is: a Kikelet hotelhez érve hosszú sor végére kellett beállni, ez elkerülhető lett volna, ha mondjuk a félmaratonisták 10 óráig indulhatnak.

A szervező fiúk amúgy is fapofával indítottak és fogadtak, talán nem ártana némi mosoly, hiszen ez nem kötelező! Egyébként meg arra kellett várni, hogy nyomtassanak útvonalat, stb, mivel nem volt elég. Kellemes volt az idő októberhez képest, és mivel hegynek indultunk el, hamar kimelegedtem. A futók már elmentek, néhány túrázó maradt mögöttünk. Az első ellenőrzőpont a Dömörkapunál volt. Pecsét, majd tovább az erdőbe. Kellemes, szép őszi erdő, jó talajjal, itt-ott volt sáros, de a nagy része erdei, alul picit sziklás, jól járható.

Valaha nyaraltam már a Kikelet hotelben, és sokat kirándultam, így a környék egy része ismerős volt. Nagyon szép a Mecsek, sok forrásával, szurdokaival, és jól el is lehet fáradni a föl-le gyaloglás miatt.

A részletes útvonalra már nem emlékszem, de megmásztuk a Tubest, aztán a Lapist, láttuk a kőlyukat, közben kétszer is kereszteztük a Mecsek Rally útvonalát. Nagy hülyeség volt egy napra szervezni a két dolgot, és veszélyes is persze. Igaz, az átkelésnél voltak mellényes segítő fickók. Megnéztünk egy-két rallyautót, de a hangjuk és a szaguk nagyobb volt mint a sebességük. Azt biztos, hogy ilyen szép helyen a jó kis friss erdei levegőt halálos vétek szennyezni.

Szóval a hegyek megmászása és szurdokok letudása után már célegyenesbe értünk. A térképen elég jól el lehetett igazodni a jelzések alapján, Maci csak egyszer-kétszer esett bizonytalanságba. Én egyszer sem, mert teljesen ráhagyatkoztam.

A túra végén egy nagyon szép szakasz következett, immár rálátással a városra. Megkaptuk a kitűzőt és oklevelet, amiért szinté sorba kellett állni, és várni is kellett az elkészítésre. Igaz, közben lehetett finomságokat enni, zsíros és vajas kenyeret, nápolyit, stb.

A túra után kúltúrális élményeket is akartunk szerezni, igaz nem csak saját örömünkre, hanem kitűzők megszerzése miatt. Valamilyen mozgalomhoz gyűjtöttünk pecsétet. Ezért aztán a hidegre forduló időben, csepergő esőben elindultunk várost nézni. A főtér nagyon szép, és az odáig vezető úton is élveztem, hogy Pécs belvárosa mennyire megszépült.

Megkerestük a Zsinagógát, majd utána a Székesegyházat néztük meg. Nekem az altemploma jobban tetszett, mint a fenti. Sok-sok turista volt, úgy látszik nyüzsögnek a városban, hiszen Európa kúltúrális fővárosában jártunk.

A séta végét egy jó kis olasz étteremben fejeztük be.

Tekerés a Kis-Balaton körül

Október 10-én Ujj Zoli túrájára indultunk Zalakarosra.

A lányok, Kriszti és Mariann gyalogtúrára indultak. Eredetileg 20 km-re, de kiderült, hogy vadásznak valahol az erdőben, és mindenkit visszaterelnek. Így a lányok 10 km-t bírtak teljesíteni, majd napozva vártak minket Macival.

Nekünk 10-kor volt a rajt, no persze Maci elporzott, nem is láttam többet, s ha jól sejtem elsőnek ért be. Igaz, összesen hárman tekertünk dupla kört.

Én a saját lányos, illetve háziasszonyos stílusomban tekertem, így nem bírtam olyan tempót mint a srácok. No de nem is ez volt a lényeg.

Az idő reggel még nagyon hűvösnek indult, köd is volt, de aztán ahogy kezdett felszállni a pára és előtört a napocska, kellemes lett az idő.

Az egy körre, ami 37 km volt, 4 órát adtak, és a két körre is. Bár reggel direkt megkérdeztem a szervező hölgyet, és mondta, több van rá. Erről ennyit.

Én épphogy kicsúsztam a 4 órából, de már mindegy is volt, mivel a pontőrök rég elmentek, engem nem vártak meg. Egyszerűen elfelejtették hogy én is tekerék és kint vagyok. Ettől baromi rossz kedvem lett, mert szerintem nem minden 47 éves nyanya tekeri le a 70-et úgy kapásból.

Ami viszont lényeges, és ajánlom mindenkinek: A Kis-Balaton mellett egyik oldalon hosszan, nagyon jó minőségű aszfaltos kerékpárút van. Közvetlenül a víz mellett halad, ezért is akartam ezt a tekerést. Sok-sok hattyút, kacsát láttam, nagyon szép ez a rész, a nádasok, a zsilip, stb.

Érdemes egy kirándulásra mindenképpen. Mivel az egész kör 37 km, ajánlom gyengébb biciklistáknak, családoknak is. A többi út ami a falukon átvezet, az is jó, egy része bicikliút, másutt pedig gyér a forgalom, nyugodtan lehet tekerni. Talán az autósok is tudják, hogy kirándulókörnyék, mert elég figyelmesen és óvatosan kerülgettek.

Látnivaló még a környéken a Bivalyrezervátum, én tavaly láttam, nagyon tetszett. Gyerekekkel és anélkül is látványos, kúltúrált hely. Ezen kívül Zalaváron van egy emlékmű, természeti bemutatóhely, azt hiszem Kis-Balaton múzeum a neve, és egy régi templomrom maradvány, amit Macival  már régebben megnéztünk. A Kis-Balaton közötti aszfaltos úton ki van téve a tábla: Récéskúti bazilika. Csak be kell sétálni a fák közé, párszáz métert, és nagyon áhítatos helyre érkezünk. Egy darabka múlt.

A tekerés befejeztével még egy csalódás ért, sajnos elfogyott a kitűző. Így történhetett meg, hogy aki 10 km-t gyalogolt, az kitűzőt kapott, aki 70-et tekert, az majd egyszer megkapja talán.

A szervezéssel mindig problémák vannak, bármennyire értékelem Ujj Zoli szervezését lelkesedését, rengeteg a hiányosság, pontatlan információk, stb.

A gyalogtúrán Zsolti-Zsuzsa páros is részt-vett, és Zsuzsától is azt a véleményt hallottam, hogy Zoli túráit hanyagolni fogja. Hát igen, az embernek hamar el tudják venni a kedvét.

Mindenesetre a lányok jól érezték magukat, sütkéreztek a napon, amíg rám vártak. Gesztenyét is szedtek, igaz az idei termés aprószemű, nem a legfinomabb.

Miután mindenki össze-szedelőzködött, beültünk egy étterembe kajába fojtani a bánatomat. Hát, a dödölle sem volt hibátlan. :-)

Azért a Kis-Balaton körüli tekerés így is kellemes élmény, és ajánlom mindenkinek.

Rákóczi emléktúra Győrújbarát

A szombati túra "csak" a kupa miatt történt meg köztünk Macival. Egyéb délutáni elfoglaltság miatt csak a rövid távon indultunk, 10 km-en. Az idő kegyes volt hozzánk, nem esett az eső. Csak a nap nem akart kisütni.

A szervezők adtak egy lapocskát, ami sem térképnek, sem leírásnak nem volt nevezhető, de mivel végig a piros pöttyön kellett menni, nem lehetett eltévedni.

Győrújbarát házai közül dombnak felfele indultunk, Maci természetesen rövidnadrágban, én teljes takarásban, fázó kezekkel. A reggel csípős volt már, jó lesz ha megkeresem a kesztyűmet a legközelebbi túrához.

A táncházból kilépve járdán indultunk, majd hamarosan mély löszúton mentünk felfele, a Rákóczi emlékfáig. Ott kaptunk egy pecsétet, és füves úton mehettünk tovább.

A falu szép házai közé kerülővel értünk be ismét, elég sok aszfaltos rész volt, de a kilátás pazar, szép környéken jártunk, szép házakat láttunk. Egy mély völgyből földes úton felfele kanyarogtunk, aztán a tetőn, szintén szép kilátással, füves talaj vezetett tovább. Az újabb ellenőrzőpontnál már beértünk a szőlők közé, aztán fel egy kilátóig, ahol ismét kaptunk pecsétet. Innen már csak lefele kellett menni, ismét visszaértünk a faluba.

Összességében nem volt rossz túra, most nem volt gond a szervezéssel sem, igaz nem volt sok induló. A túra végén lehetett zsíros kenyeret enni, és egy kitűzőt is kaptunk.

A talaj kifejezetten alkalmas a futásra, ajánlom a jövőben a többieknek. Főleg, hogy a túrát megspékeltük egy rövidke győri kirándulással is, amit másnak is ajánlok.

A románkori templomok, és a várak gyűjtőfüzetünkbe indultunk pecsétért Győrbe. A város Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városa Budapest és Sopron után. Sajnos nekünk csak egy óránk volt a városnézésre, ezért a legfontosabb és szerintem legszebb látnivalóját néztük meg.

Mivel Győrben koptattam az iskolapadot, és ott voltam kollégista, némi dejavú érzés kerített hatalmába a Káptalandomb felé sétálva. A várost már a kelták, majd rómaiak is lakták, ők Arrabonának nevezték. A vár, a Rába mellé-fölé épült, fénykorában az ország legerősebb vára volt.

Eredetileg földvár, majd kővár, később püspöki birtok lett. 1440-ben királyi székhely, majd a törökök bitorlása elől védelem helyett felgyújtották.

Újjáépítése olasz mintára történt, az egész alatt kazamaták vannak, ami még a Rába alatt is átvezet. A kazamaták feltérképezése még ma is folyik, hogy megnyithassák az izgalmas földalatti járatokat a nagyközönség előtt.

A várat később a kurucok, majd Napóleon is ostromolta, és 1820 után lebontották az erődítmény falait, a város vezetése szerint már nem volt rá szükség.

A székesegyház is látogatható a Káptalandombon, a környező romantikus zegzugos utcák pedig további látnivalókat  kínálnak.

Visszafele még megnéztük a frissen felújított Széchenyi teret, gyönyörű a burkolata, tágas, picit Krakkóra és Prágára hajaz, tele van étteremmel, kocsmával, kiülős  terasszokkal, padokkal. Itt található Rómer Flóris szobra, és a Xantus János múzeum is.

A Rába-parton, a Káptalandomb mellett található a ruhapiac, és sok étterem. A kockás abroszostól a puccosig, mindenféle megtalálható. Mi egy kockás abroszost választottunk az egyik kis utcácskában, ahol olcsó de finom ebédet ettünk.

A látnivalókról az alábbi helyen találtok leírást,

http://gyor.hotelonlinehungary.com/index_hu.asp

Remélem sikerült kedvet csinálnom a túrához és a városhoz.