Október 10-én Ujj Zoli túrájára indultunk Zalakarosra.
A lányok, Kriszti és Mariann gyalogtúrára indultak. Eredetileg 20 km-re, de kiderült, hogy vadásznak valahol az erdőben, és mindenkit visszaterelnek. Így a lányok 10 km-t bírtak teljesíteni, majd napozva vártak minket Macival.
Nekünk 10-kor volt a rajt, no persze Maci elporzott, nem is láttam többet, s ha jól sejtem elsőnek ért be. Igaz, összesen hárman tekertünk dupla kört.
Én a saját lányos, illetve háziasszonyos stílusomban tekertem, így nem bírtam olyan tempót mint a srácok. No de nem is ez volt a lényeg.
Az idő reggel még nagyon hűvösnek indult, köd is volt, de aztán ahogy kezdett felszállni a pára és előtört a napocska, kellemes lett az idő.
Az egy körre, ami 37 km volt, 4 órát adtak, és a két körre is. Bár reggel direkt megkérdeztem a szervező hölgyet, és mondta, több van rá. Erről ennyit.
Én épphogy kicsúsztam a 4 órából, de már mindegy is volt, mivel a pontőrök rég elmentek, engem nem vártak meg. Egyszerűen elfelejtették hogy én is tekerék és kint vagyok. Ettől baromi rossz kedvem lett, mert szerintem nem minden 47 éves nyanya tekeri le a 70-et úgy kapásból.
Ami viszont lényeges, és ajánlom mindenkinek: A Kis-Balaton mellett egyik oldalon hosszan, nagyon jó minőségű aszfaltos kerékpárút van. Közvetlenül a víz mellett halad, ezért is akartam ezt a tekerést. Sok-sok hattyút, kacsát láttam, nagyon szép ez a rész, a nádasok, a zsilip, stb.
Érdemes egy kirándulásra mindenképpen. Mivel az egész kör 37 km, ajánlom gyengébb biciklistáknak, családoknak is. A többi út ami a falukon átvezet, az is jó, egy része bicikliút, másutt pedig gyér a forgalom, nyugodtan lehet tekerni. Talán az autósok is tudják, hogy kirándulókörnyék, mert elég figyelmesen és óvatosan kerülgettek.
Látnivaló még a környéken a Bivalyrezervátum, én tavaly láttam, nagyon tetszett. Gyerekekkel és anélkül is látványos, kúltúrált hely. Ezen kívül Zalaváron van egy emlékmű, természeti bemutatóhely, azt hiszem Kis-Balaton múzeum a neve, és egy régi templomrom maradvány, amit Macival már régebben megnéztünk. A Kis-Balaton közötti aszfaltos úton ki van téve a tábla: Récéskúti bazilika. Csak be kell sétálni a fák közé, párszáz métert, és nagyon áhítatos helyre érkezünk. Egy darabka múlt.
A tekerés befejeztével még egy csalódás ért, sajnos elfogyott a kitűző. Így történhetett meg, hogy aki 10 km-t gyalogolt, az kitűzőt kapott, aki 70-et tekert, az majd egyszer megkapja talán.
A szervezéssel mindig problémák vannak, bármennyire értékelem Ujj Zoli szervezését lelkesedését, rengeteg a hiányosság, pontatlan információk, stb.
A gyalogtúrán Zsolti-Zsuzsa páros is részt-vett, és Zsuzsától is azt a véleményt hallottam, hogy Zoli túráit hanyagolni fogja. Hát igen, az embernek hamar el tudják venni a kedvét.
Mindenesetre a lányok jól érezték magukat, sütkéreztek a napon, amíg rám vártak. Gesztenyét is szedtek, igaz az idei termés aprószemű, nem a legfinomabb.
Miután mindenki össze-szedelőzködött, beültünk egy étterembe kajába fojtani a bánatomat. Hát, a dödölle sem volt hibátlan. :-)
Azért a Kis-Balaton körüli tekerés így is kellemes élmény, és ajánlom mindenkinek.

A beszámolót félbe kellett hagynom, olvassátok el a végét is, mert időközben Maci kommentelt, azt hitte ennyi.
De még van más is.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!
RSS
Nagyon kellemes idő volt, és szép volt a táj.
Jól ment a tekerés.
Miután a futók elmentek a pontokon, a második körben, már én is frissítettem a kihelyezett pontoknál.
Mint kiderült, azért volt ugyanannyi idő a két kör mint az egyre, mert így kb. egyszerre érnek be a futók és a kerekesek.
Erzsi ügyes volt, csak az miatt volt szomorú, hogy magára maradt picit. Mondtam neki, hogy itt a futóverseny a fő szám, és hogy jól nyomta, de hát ismeritek..:-)))