Kőszeg Stájer házak

Az október 23-i hétvégét Kőszegen töltöttem a családommal. A szombati túra így sem maradhatott ki, ezért rövid túrát terveztem nekik. A lányom ugyan nem fogadta kitörő örömmel a hírt, de persze mégis jól érezte magát.

A szállásunk a Szabó hegyen volt, így megspóroltuk a városból a hegyre vezető utat. (De erre még visszatérek) A Felsőerdei út és a Tölgyes út sarkán besétáltunk az erdőbe, és végig a zöld jelzésen - általam már jól ismert úton - felcatattunk az Óházhoz. Remek napsütéses idő volt, kifejezetten túrázásra való. A hegymenetben lekerült rólunk a pulóver, és vizes háttal érkeztünk a kilátóhoz. Felmentünk a kilátóba, és gyönyörködtünk a színes őszi erdőben, Ausztria havas hegycsúcsaiban, a madártávlatú Kőszeg városában, és az alattunk elterülő tájban. Tényleg szép, egyik kedvenc környékem.

Az Óháztól továbbiakban áttértünk a kék sávra, egészen a Vörös keresztig ezen mentünk, egy kellemes úton a hegy gerincén. A keresztnél fotóztunk párat, és tettünk egy kitérőt a kék háromszög vonalán, megnéztük az elhagyott katonai adótornyot. Közben trombitagombákat találtunk, és más ismeretlen gombákkal is tele volt az erdő. A talaj mohás, nagy a páratartalom rendkívül jó vargányatermő környék. Sajnos ahhoz már hideg van, szeptember után nemigen találni. Viszont gesztenye akadt még a fák alatt, este sütöttünk is belőle.

A kitérő után visszamentünk a Vörös-kereszthez, ahonnan a zöld jelzésre tértünk ismét, és egészen a Stájer házakig aszfalton vezetett. Megnéztük az Erdészeti múzeumot, elolvastuk a házak történetét, miközben remekül szórakoztunk a tárlatvezető bácsi meséin. Megtudtunk mindent arról, hogy régen, amikor még határsáv volt ez a rész, hogyan is dolgoztak a fakitermelők.

Óra még nem volt, kongattak kezdéskor, és munka végén, ezért is a harang a házak mellett. Ezekre a részekre csak és kizárólag határengedéllyel lehetett bejönni, volt szimpla engedély és duplasávos. attól függ ki mennyire akart közel menni a tényleges határhoz. Ezekről az érdekes dolgokról többet is megtudhat, aki erre jár, és felkeresi Felsőcsatáron a Vasfüggöny múzeumot. Ott egyébként kiváló busensank-ot lehet enni. (Óriás házikenyér szelet, házi kolbásszal, házi körözöttel, töpörtyűkrémmel, isteni sonkákkal, stb. És mosolygós-csinos lányai vannak a tulajnak!)

A Stájer-házi nézelődés után viszamentünk a Vörös-keresztig, majd onnan az aszfaltos úton le a Szabó-hegyre, most már az Óházat kikerülve. De hogy a túra teljes legyen, gyalog mentünk le a városba a vásárba, majd miután teleraktuk a hasunkat finom husikkal és jóféle borokkal, gyalog is mentünk vissza. Így a teljes táv 22 km körül lett.