Tervek a túlparton

Az idei évre az utolsó lehetőséget is elveszítettem, hogy némi motivációval felvértezve minél később és minél jobb kondiban zárjam az idei - futás szempontjából egyébként is meglehetősen hektikus - évet.

Ugyanis megint - éppúgy mint tavaly - kizavartak a nagy víz másik oldalára. Ez többek között azzal is jár, hogy megint - éppúgy mint tavaly - nem tudok elmenni a siófoki szezonzáró félmaratonra. Illetve el tudnék, de ahhoz nagyon kéne sietni a reptérről :)

Miközben jártam-keltem (hülye magyarítással, amit utálok: szörföltem) a Waczak szállóra erősen hajazó szállodában a neten, efeletti bánatomból eredően könnyekkel küszködve, eszembe jutott, hogy tavaly mintha ilyentájban lett volna a Philadelphia maraton. És tényleg....

Mivel épp a napokban kezdtem el agyalni rajta, hogy mik is lehetnének a tervek jövőre (amiket remélem az ideiekkel ellentétben végre is hajtok), rájöttem a gordisuszi megoldásra.

Tehát jövő évre megvan az egyik terv: novemberben Philly maraton.

Aztán persze addig még sok víz lefolyik a homlokomon, de bízzunk Istenben és tartsuk szárazon a puskaport.

Remélem, hogy sikerül a minden évben esedékes novemberi utazást úgy időzíteni, hogy jövőre megint erre az időszakra essen. Mondjuk a siófoki esemény szervezői elég rugalmasak, úgyhogy lehet, hogy biztos ami biztos alapon a félmaratonra is nevezek, aztán legfeljebb megint átrakatom valami másik versenyre :)

Mindenszentek napján a Normafánál (Elmaradások - part 1)

Megsajnáltam Erzsit, hogy kitartó szívós munkával egyedül próbálja elvinni a
hátán a blogot. Nekidurálom magam és megpróbálom behozni a lemaradást. Na
persze az is hozzátartozik, hogy túl sok írnivalóm nem volt eddig, de most
talán magamra találok lassan futás és ezzel együtt írás ügyében is.
Fordítva ülve az időgépbe, kezdem az aktuális edzésbeszámolóval, ami közben már nem annyira aktuális. Sajnos egy rosszkor jött külföldi utazás miatt a szezonzáró Balaton parti kocogás kimarad, így aztán megint oda a motiváció vagyis ez az utolsó olyan edzés, amiről érdemes legalább egy keveset írni.

Nagyon régen volt olyan, mint a héten, hogy sikerült a heti 3 edzést
betartanom (na jó, kicsit csalok: a hétbe a hosszú hétvége miatt nov. 1. is
beleértendő).
Csütörtökön a csodás őszi napsütésben toltam egy hatost a Kopaszi gáton (vagy hogy kell írni). Érdekes hangulata van, de valahogy mégse annyira szeretem. Azt hiszem túlságosan modern és túlságosan mű nekem. De ez van közel és legalább mégiscsak zöld többé-kevésbé.

Szombaton pedig egy szokásos, szóra sem érdemes 8 kirit toltam a Rákos partján.

Aznap este szembejött velem egy nagyon hangulatos fotó az őszi napfényben fürdő Normafáról. Teljesen magával ragadott a hangulat. Persze sejtettem, hogy ha épp nem jókor megyek ki, akkor nem számíthatok semmi jóra, de aztán csak meggyőztem magamat.

Így aztán november elsején kitaláltam, hogy menjünk ki családilag. A gyerekek eljátszanak a játszótéren, meg tolnak perecet aranyáron, én meg addig futok két kört, ami elvben 10 kili. Ez végül nem teljesen sikerült, mert a második körben benéztem egy elágazást és így akaratomon kívül lerövidítettem kicsit a kört.

Hát, ha eddig nem tudtátok volna, akkor most szólok, hogy jó időben, ünnepnapon a Normafának a közelébe sem szabad menni. Annyi ember volt, de annyi, hogy szerintem a hegygerinc métereket kopott :(

Tényleg ennyire nincs semmi más hely a környéken ahová menni lehet?

Én ennek ellenére eléggé élveztem a dolgot, meg próbáltam is olyan utat keresni, ahol nincs emberár, de ez nem mindig sikerült sajnos.

Mindenesetre most egy ideig megint nem megyek arra, hacsak nem kora reggel, de az meg mindig problémás.

Kis Balaton mégegyszer

A múltkori Kis Balatonos beszámolómhoz kapcsolódóan az alábbi cikket ajánlom figyelmetekbe.

http://www.origo.hu/csillagtura/20090807-belfoldi-utazas-csillagtura-kisbalaton.html

Fehér-Vár-Palota turisztikai szemszögből

A szombat reggeli gyors logisztikázás után Iszkaszentgyörgy Kastélyból indulunk Krisztivel, és más társakkal a Fehér-Vár-Palota 25B szakaszán. A cím már sejtetni engedi a 25 km távot, amihez jó 700 m szint is társul, viszont a Fehér-Vár-Palota 42 km-es túratávjának legszebb részeit öleli fel.

Kezdjük mindjárt az Iszkaszentgyörgyi kastéllyal, ahol Nyevrikel Zsoltiék indítanak bennünket, mindjárt délig tartó lendületet adva a Győri édessel. Most nem nézelődünk, de a kastély és parkja egyik kedvenc romantikus túrahelyem, ahol érdemes körülnézni. Az épület egy része üres, egy részében iskola, és könyvtár működik, a felújítás is egyik részen kész. De maga az épület is szép, és a park hatalmas. Nagy romantikus kéz-a kézben sétával (persze anélkül is) körbe lehet járni, frissen kihelyezett táblák hirdetik a kastélypark tanösvényt. Legelőször is lefele indulunk, ahol megcsodálhatjuk a régi kőhidak maradványait, a borostyánnal beszőtt fákat, és felgyalogolunk a hegyre, a Kőasztalhoz. Mi a piros jelen haladunk, de részben érintjük a tanösvényt is. A Kőasztalt például már a Pappanheim grófok is szeretettel használták, most faasztal és fapad is kínálja a piknikezés örömeit. Kis kitérővel megcsodálhatjuk a hajdani kőkúpról a környéket, az információs táblákról megtudhatjuk, hogy itt bizony egy gróf vetette magát alá a mélybe (hasonlóan a Galya völgyi sziklákhoz) szerelmi bánatában. Ez lett az vége a grófi viselkedéshez méltatlan szerelmi kapcsolatnak.

A tájat nemcsak innen csodálhatjuk, hamarosan felérünk a kilátóhoz, ahonnan ellátni Székesfehérvárig, látni még a hatalmas vízzel elöntött Csóri réteket, és távolban a Csókakői várat is. Mi is felmegyünk a kilátóba, de főként a hangos robajjal működő kőbányát nézzük meg. Hamarosan egészen közelről, hisz ott megyünk el mellette.

A bányát elhagyva ismét emelkedő következik, majd sokáig a sziklás talajú fennsíkon gyaloglunk, néhol fenyők, tobozok, harapnivaló mohák között. Szikrázó a napsütés, jobb idő nem is lehetne a túrázáshoz. Jó órás gyaloglás után meredek lejtő, majd a Szenes Horog következik, jó kis eligazító táblákkal, amikről már sajnos lekopott a festék.

Itt ér utol B.Feri, majd a következő emelkedő után már beérkezünk a Csór fölötti magaslatra. Begyaloglunk a faluba, ahol a büfében vár ránk a sok finom falat. Zsíros kenyér lilahagyma, erős pista. Én az erősnek nem nevezhető pistát választottam, és egy narancsos szörppel öblítettem. Váltok néhány szót Szilvivel, aki éppen futva érkezik, majd tovább indulok a Kilátó hegyre. Néhány ismerős futó elhagy, én éppen a feltételes pont bélyegzőpárnájába nyúlok. Valaki nyitva hagyta, így biztosítom magam a pont meglátogatásáról, tökéletesen tintás tenyérrel és ujjakkal haladok tovább.

Visszakeresztezem a Csóri lejtőt, aztán útbaigazítok egy futót, majd az emelkedőn beér Zsuzsa, kedvenc régészem. Egy darabig együtt megyünk, fenyőerdők romantikus ölelésében. Ismét szurdok, kockás plédes piknikezésre csábító napos tetők. Nagyon szép szakasz, a sziklák tetejéről csodás a panoráma. Aki ide került pontőrnek, ma élvezheti a szép időt-szép kilátást egyben.

Össze is gyűlünk kicsit a sziklákon, mindenki nézelődik. Hamarosan Zsuzsa és Zsolti továbbmennek, Krisztiék is beérnek, és már a mély völgyben haladunk, nyirkos árnyékos területen. Emelkedni kezdünk, már jönnek a Palotáról indulók szemben, mi pedig megcélozzuk a Baglyast.

Két éve jeges esőben és szélben jártam itt, most kis szél és szikrázó napsütés fogad a fennsíkra kiérve. Maci itt ér utol, kissé elcsigázott, a következő pontig együtt megyünk. Csokit osztanak, én megosztom teámat Macival, kezd úgy tűnni, a folyadék nem lesz elég. A Baglyason ismét megcsodáljuk a kilátást, ma már sokadszor nézünk körül szűkebb hazánkban, és tetszik amit látok. Szépen kivehető Bakonykúti, az alatta fekvő Burok-völgy,  elöl pedig Fehérvár, és Palota. No meg Inota, a hatalmas erőműveivel.

Köves talajon meredek lejtőn ereszkedünk, Maci elköszön, mi pedig ismét szurdokba érkezünk. A szűk szurdok végén kavicsbánya terpeszkedik előttünk, majd keresztezünk egy futóversenynek kiszalagozott részt, aztán hamarosan beérünk az Inotai víztározóhoz. Alulról csodáljuk a fehér mészkősziklákat, megköszönjük a banánt, és örülünk, hogy vizet is kapunk. Már nagyon ránk fért a folyadék, meleg van, és a szintek szomjat hoztak.

Felmászunk a kis kápona mellett a dombra, már csak pár km van a célig. Még fentről bámulhatjuk a Tési dombokat, majd hamarosan leérünk Inotára, aztán a temetőhöz, ami a halottak napi virágoktól nagyon szép látvány. Elérjük a célt, ahol Maci már vár ránk, átvesszük a díjazást, és élményekkel gazdagodva távozunk.

Még megkerüljük autóval a Várpalotai várat, majd fejben már fogalmazom a történetet.