Zselic 20 éjszakai túra

Tudom, tudom. Régen volt, talán igaz se volt :-). De kénytelen voltam egy kicsit játszani videószerkesztő programokkal és ezt vettem fel mintaprojektnek (magyarán ezen gyakoroltam). Azt ha már elkészült, íme :-D.

Kéne persze egy kis leírás is hozzá, de ahhoz most nem nagyon van időm. De egyszer csak megírom. A lényeg, hogy amit a képen láttok nagy cseppek az a valóságban súlyos és rettentő párás köd volt.

Amit még érdemes róla tudni, hogy aznap voltunk a Velence 10x bringaversenyen, ahol is 4 kört sikerült teljesíteni (majd leírom).

Aztán ez a túra éjjel 2-kor ért véget. Reggel meg mentünk Keszthelyre félmaraton futni. Szal frissek voltunk és üdék.

Jómagam meg is pusztultam Keszthelyen, de az már egy másik történet :-).

 

Kérdésem is lenne. Mi a jobb?

  • csak leírás,
  • csak fotók,
  • fotók így videósítva,
  • videók?

A válaszokat a kommentbe, mert azért elég sokat kell vele pepecselni (persze, ha már megvan mit, hogyan kell beállítani, akkor gyorsabb), szal ha nem muszáj, meg nem érdekes, akkor nem vesződöm vele.

No, Dübörgés és Rock'n'Roll!

Komment

Eddig 2 komment érkezett

  1. nkata:
    2011. 07. 06. 20:17

    Mondhatni aktív 7végénk volt :) :)

  2. NJoco:
    2011. 07. 22. 15:06

    Érdekes kontraszt az andalgós-romantikus (kivéve az állat fejet a közepén), virágos-rétes képek meg a zene :)

    De nem rossz, bár a magam részéről a jól megkomponált képes leírásokat jobban szeretem, de belátom, hogy ezt jóval kevesebb idő elkészíteni és tudom, hogy innen fúj a szél :)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Bemutatkozás

Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!

Keresés

Linkek

- FutóTérkép - Futóútvonalak
- Magyar Futók Portálja
- Teljesítménytúrázók Honlapja
- Rókalaci honlapja
- Powerhiker - hasznos holmik

Versenynaptárunk

Utolsó kommentek

- Tanúhegyek túra, NJoco: Sajnos a freeblog szervere elfüstölt a hónap elején és nem... »
- A trónkövetelő...., vajdaur: No, majd akkor jövőre én is nekifutok. Eddig az elmúlt... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, vajdaur: Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, erzsi: Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a... »
- UB afterrun - avagy vastag zsírok délutánja, nkata: azért én még toltam utána egy kört.... :) »

Fotóalbumok

Kategóriák

- Bringázás (8)
- Edzés (86)
- Edzés(?)napló (9)
- Gondol... (10)
- Nem csak fut (24)
- Pihenj, oszolj! (31)
- Semmiségek (6)
- Statisztika (7)
- Túrák, természetjárás (188)
- Vajdaúr összes (sajtószoba) (7)
- Versenyek (90)

Archívum

- Jelen
- 2011. november
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- Az összes »

Egyéb

RSS