Jó rég nem született futós bejegyzés, szerintem azt hiszitek nem is futunk.
Pedig de, csak nem írunk.
Bár az idei UltraBalatonról még nem készült beszámoló (szerintem már nem is
fog) azért a tegnapi utánfutásról röviden szólnék.
Katával valamint a céges csapat pár tagjával mentünk ki, vonzó volt a nagy
mennyiségű zsíros kenyér elfogyasztásának lehetősége.
A magam részéről leginkább azért mentem ki (már a potya vacsit leszámítva),
hogy hátha valami motiváció-szerűségre sikerül szert tennem a bandázás és
nosztalgiázás közepette.
Ez részben sikerült is, jót kocogtunk, bár a "hivatalos" rajtot lekéstük, de
különösebben senkit sem érdekelt.
A laza kocogást annyira szó szerint kell érteni, hogy gyakorlatilag meg sem
izzadtunk, de arra azért elég volt a 30 perces kör, hogy étvágyat csináljon
a jó kis hurkazsíros és lilahagymás kenyerekhez. Be is nyomtunk tán vagy
hármat koponyánként.
Szasza testvére (nem jut eszembe a neve) kiszúrta rajtam az első UB-s pólót,
valószínűleg nem sok van már belőle használatban. Igazából rajtam is csak
véletlenül volt rajtam, mivel bicajjal tekertem be a melóba reggel és azt
használom bringás pólónak, mert kellőképpen belehíztam, hogy ne lobogjon
tekerés közben.
Hamarosan a büfét kiittuk a teljes sörkészletéből. Nekünk még sikerült egy
üveges Edelweiss-ra szert tenni, de a többieknek utánunk már csak barna
Gösser maradt.
Ilyenkor egyébként óhatatlanul elkezdek mélázni a magyar vállalkozók
élhetetlenségén (vagy nemtörődömségén). Meddig tartana csekkolni a MAC
körüli eseméneket fácsén, wiwen ilyesmi helyeken. Aztán mikor ilyen van
simán dupla adag csapolt sört lehetne odakészíteni, ne adj isten valami
akciót kiötleni, hogy hadd fogyjon a cucc. Na mindegy, ez biztos csak az én
betegségem, hogy mindig ilyeneken agyalok.
Aztán roppant jól esett a patakparton hazagurulni, még viszonylag időben
haza is értem, hog diavetítőzhessünk egyet lefekvés előtt. (Boribon, a
játékmackó és Bömbi, a kisorostlán voltak a sorosak)
Amit viszon elkeseredetten kellett ma reggel konstatálnom az az volt, hogy a
cca 30 km városban tekerés három darabban (otthon - iroda reggel,
iroda-sziget majd sziget-haza este) valamint a nyamvadt 30 perces köröcske
utóhatását határozottan érzem a lábamban meg a hátamban. :(
Ha ilyen mértékben folytatom a punnyadást, nagyon nehéz lesz
visszakapaszkodni, úgyhogy akárhogy is de legalább a heti két futást meg
kell valahogy oldanom, nincs mese.

azért én még toltam utána egy kört.... :)
Idei UB-n én ismét szurkolóként vettem részt, és az a megállapításom, hogy lehet, hogy sokkal punnyadtabbak vagytok, de a lelkesedés a szív a régi.
Én is elkezdtem kocorászni, és a szabi alatt tornára jártam, (az is sport) meg úsztam. Muszáj és muszáj, mert a nagy punnyadásból nagy úszógumik lesznek.
Szóval rajta elefántjaim, írjatok, ússzatok, fussatok, és gyertek túrázni, ugyanis indul a nyár végi túraszezon. :-)
Mozgunk mi, mozgunk, csak valahogy a kétkezes gépelés nem megy :-).
Sajnos most én is elég erős idő szűkében vagyok. Szóval nem nagyon tudom megénekelni hősi küzdelmeinket, de talán hamarost. Addig is majd keresek valami kis időt és a nálam lévő képeket feltöltöm, hogy legalább néhány bizonyító erejű dokumentum mutassa, hogy mozgunk mi, mozgunk :-D.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!
RSS
No, igen. Még vád ér minket, hogy nem vagyunk aktívak(vok), oszt közben csak az írás nem jön össze. Volt vagy 5-6-10 tudomisén verseny/túra/miegyéb, amiről sajnos nem készültek bejegyzések. Lehet gyorsan összekapom magam és csinálok a múltkorihoz hasonló mozgó képes beszámolókat. Ha más nem legalább annyi legyen nekünk, oszt max. a kommentekbe lehet nyomni az észrevételeket :-).
Mondjuk én még emlékszem anno, amikor kezdtem futni a Margitszigeten komoly több hónapos projektem volt, hogy egyrészt egybe le tudjak futni egy kört, másrészt, amikor ez már megvolt a nagy cél az volt, hogy 30 perc alatt meglegyen :-).
Hét valahol kezdeni kell :-).