Indul a szezon

Itt a tavasz, végre napsütésre ébredünk. Már tegnap elővettem a bicajomat, igaz még nem volt közlekedhető állapotban, de megígértem neki, hogy holnap (azaz ma) ráülök. Mára Tamás leszervizeltette, ami tulajdonképpen abból állt, hogy fel kellett pumpálni a kerekemet. Nem tudom az utolsó szervizen mit csináltak vele, de gyakorlatilag mindkét keréken másmilyen szelep van, és az otthoni pumpám egyikbe sem illett. Így tegnap vissza is vittem a pincébe, de mivel mára teljes harci díszben várt, felpumpálva, felnyergelve, kénytelen voltam a neki tett ígéretemet betartani.

Szóval ma reggel tekertem. Harisnyában, kissortban, kisdzsekiben. Sanos semmiféle férfinép nem integetett és nem füttyögetett, ahogy nyáron szoknyában tekeréskor szokták. Igaz, nem is találkoztam hajnalban szinte senkivel. Viszont erősen lefagyott a fülem és a kezem, mire betekertem kedvenc munkahelyemre.

Tehát csak csínján a tavasszal, reggel 1 fok volt, de mostanra azért szép idő lett, és délután bizonyára élvezni fogom a tekerést.

Ma reggel Maci is ihletett kapott, (már napok óta a Velence tízszer-rel álmodik) és letekert Kápolnásnyékre. Meginterjúvoltam, neki sem volt melege.

A tanulság: edzeni, tekerni kell! Sokat sokhelyen. Invitálok is mindenkit a május 14-i Pétfürdői tavasz nevű túrára, ahol két távot is lehet tekerni, bébielefánt olvasóknak az 50-et javaslom.

Egyébként tegnap volt a biciklis reggeli országszerte, indul a "bam" szezon, meg lehet keresni a honlapot a "Bringázz a munkába" mozgalomhoz. www.bringazzmunkaba.hu (Sokféle nyereménnyel csábítanak mindenkit a biciklizésre)

Csomó vidéki városban lehetett bringásoknak ingyen reggelizni, sajnos Szfvár nem tartozott közéjük. Ennek ellenére ezért akartam tegnap megkezdeni a brigás szezont én is becsületből.

Még Orbán Viktor is kinevezte Garancsi Istvánt a Vidi tulajdonosát miniszterelnöki megbízottnak, hogy fellendítse a hazai túrázást és bringázást. Garancsi maga is sportszerető bicikliző hegymászó fiatalember, reméljük sokat tesz, tehet a bicikliutak fejlesztéséért, és a hazai turizmusért.

Ennek szellemében nyeregbe bébielefántok, és számoljatok be itt, vagy máshol a tekerésekről.

Tekerés a Kis-Balaton körül

Október 10-én Ujj Zoli túrájára indultunk Zalakarosra.

A lányok, Kriszti és Mariann gyalogtúrára indultak. Eredetileg 20 km-re, de kiderült, hogy vadásznak valahol az erdőben, és mindenkit visszaterelnek. Így a lányok 10 km-t bírtak teljesíteni, majd napozva vártak minket Macival.

Nekünk 10-kor volt a rajt, no persze Maci elporzott, nem is láttam többet, s ha jól sejtem elsőnek ért be. Igaz, összesen hárman tekertünk dupla kört.

Én a saját lányos, illetve háziasszonyos stílusomban tekertem, így nem bírtam olyan tempót mint a srácok. No de nem is ez volt a lényeg.

Az idő reggel még nagyon hűvösnek indult, köd is volt, de aztán ahogy kezdett felszállni a pára és előtört a napocska, kellemes lett az idő.

Az egy körre, ami 37 km volt, 4 órát adtak, és a két körre is. Bár reggel direkt megkérdeztem a szervező hölgyet, és mondta, több van rá. Erről ennyit.

Én épphogy kicsúsztam a 4 órából, de már mindegy is volt, mivel a pontőrök rég elmentek, engem nem vártak meg. Egyszerűen elfelejtették hogy én is tekerék és kint vagyok. Ettől baromi rossz kedvem lett, mert szerintem nem minden 47 éves nyanya tekeri le a 70-et úgy kapásból.

Ami viszont lényeges, és ajánlom mindenkinek: A Kis-Balaton mellett egyik oldalon hosszan, nagyon jó minőségű aszfaltos kerékpárút van. Közvetlenül a víz mellett halad, ezért is akartam ezt a tekerést. Sok-sok hattyút, kacsát láttam, nagyon szép ez a rész, a nádasok, a zsilip, stb.

Érdemes egy kirándulásra mindenképpen. Mivel az egész kör 37 km, ajánlom gyengébb biciklistáknak, családoknak is. A többi út ami a falukon átvezet, az is jó, egy része bicikliút, másutt pedig gyér a forgalom, nyugodtan lehet tekerni. Talán az autósok is tudják, hogy kirándulókörnyék, mert elég figyelmesen és óvatosan kerülgettek.

Látnivaló még a környéken a Bivalyrezervátum, én tavaly láttam, nagyon tetszett. Gyerekekkel és anélkül is látványos, kúltúrált hely. Ezen kívül Zalaváron van egy emlékmű, természeti bemutatóhely, azt hiszem Kis-Balaton múzeum a neve, és egy régi templomrom maradvány, amit Macival  már régebben megnéztünk. A Kis-Balaton közötti aszfaltos úton ki van téve a tábla: Récéskúti bazilika. Csak be kell sétálni a fák közé, párszáz métert, és nagyon áhítatos helyre érkezünk. Egy darabka múlt.

A tekerés befejeztével még egy csalódás ért, sajnos elfogyott a kitűző. Így történhetett meg, hogy aki 10 km-t gyalogolt, az kitűzőt kapott, aki 70-et tekert, az majd egyszer megkapja talán.

A szervezéssel mindig problémák vannak, bármennyire értékelem Ujj Zoli szervezését lelkesedését, rengeteg a hiányosság, pontatlan információk, stb.

A gyalogtúrán Zsolti-Zsuzsa páros is részt-vett, és Zsuzsától is azt a véleményt hallottam, hogy Zoli túráit hanyagolni fogja. Hát igen, az embernek hamar el tudják venni a kedvét.

Mindenesetre a lányok jól érezték magukat, sütkéreztek a napon, amíg rám vártak. Gesztenyét is szedtek, igaz az idei termés aprószemű, nem a legfinomabb.

Miután mindenki össze-szedelőzködött, beültünk egy étterembe kajába fojtani a bánatomat. Hát, a dödölle sem volt hibátlan. :-)

Azért a Kis-Balaton körüli tekerés így is kellemes élmény, és ajánlom mindenkinek.

"0" szintes tekerés Szekszárd körül

Szeptember 4-én szombaton mint azt előre elterveztük, lementünk tekerni a Gemenc 100 nevű programra. A ttt honlapon nem sok információt találtam, Maci volt az informátor, tőle tudtam meg, hogy érdemes megpróbálni a 100 km-t nekem is, hiszen "0" szint lesz benne.

Aztán mivel másnap volt a Nike félmaraton Pesten, és időközben 60 km-es távot is rendeztek, megállapodtunk ebben.

Hajnali fél hétkor felpakoltuk a bringákat, majd másfél órás autózás után találkoztunk Szekszárdon Tamással. (Vajdaúr mint tudjuk sajnos nem lát nem hall, nem tud tekerni. Azért kívánunk neki gyors gyógyulást.)

10 perces körözés után sem találtam parkolót, így egy távolabbi helyen álltunk le, így a rajtra már a bemelegítésen is túl voltunk.

Megkaptuk az itinert, én megkértem a fiúkat, hogy a város végéig ne hagyjanak el, nehogy eltévedjek, aztán búcsút intettünk egymásnak. Ők el, én meg tekertem ahogy tudtam.

Szekszárdot elhagyva megtaláltam a Szálka felé vezető táblát, nekilódultam, és mivel a nap erősen sütni kezdett, a pulcsimat is levettem. Na, a történet itt kezdődik.....

Az út hamarosan emelkedni kezdett, és szerpentinre váltott. Erzsike csodálkozva kereste a helyes utat, hisz szintekre egyáltalán nem számított.

Homlokáról kövér izzadságcseppek gurultak a szemébe, térde megmerevedett, de csak gyűrte a pedált. Hihetetlennek tűnt, hogy ezen a szerpentinen fel kell tekerni. De kellett. Egy darabig keményen ellenállt a csábításnak, hogy leszálljon, de aztán nem bírt magával. Leszállt, és tolta felfele bőszen a bringát.

A kövér izzadságcseppek így is gurultak a homlokán, de itt már nemcsak a melegtől, hanem a dühtől is.

Ennyit a beígért nulla szintről. Aztán végre mivel minden hegynek van teteje, felért, elővette kiskendőjét, beletörölte vizes fejét, és a kendőt a pulcsi mellé a kosarába dobta. Mert ugyebár a jó háziasszony biciklije kosaras. Mondta is magába, miközben elszáguldottak mellette izmoslábú versenybringás fickók, persze próbáljátok meg ezzel...

A hegytetőről végre gurulás ezerrel, aztán kis malőr, a kendőt kivitte a szél a kosárból. Nosza fék, árokszéli leállás, be a dzsindzsába a kendő után, aztán száguldás tovább.

Szálka nagyon szép kis falu, és igen a hegyről remek volt a kilátás, bizonyára megérte feltolni a bicajt. :-) A faluban rendezett porták, sok vendégház, aztán végre a tó, partján az első ellenőrzőponttal. Ahol Erzsikét végre szíveslátták, megitatták (Maciékkal ellentétben) és megnyugtatták, nem utolsó.

Tovább tekerés, kisebb emelkedők, dombok, lejtők szép hosszú tavak tarkították a nulla százalék szintes utat. A forgalom viszont gyér volt szerencsére, és a környék ismeretlen széség.

Még egy falu, aztán a térkép bámulása, Mórágynál, hogy merre. Tovább, de a dimb-domb eléggé viseltessé tette a térdeket, így a Bátaszék 1 km táblánál, és a Baja a felüljáró felé táblánál biciklistánk kétségbe esve kért telefonos segítséget, hogy merre.

Kiderült, Alsónánánál át kellett volna menni a vasúton. Hát, a térkép nem volt egyértelmű. (Utóbb ezt Tamás is megerősítette.)

Na, kis bánat, vagy inkább nagy morcosság után visszatekerés a helyes útra, újabb emelkedő, újabb tópart, majd irány Várdomb. Itt már nagyon elege volt biciklistánknak a dombokból, az utolsó nagyobb emelkedőnél már nagy térdfájás és elkeseredés közepette hívni kezdte Macit, hogy feladja, elég volt, el is tévedt, jöjjenek érte a főútra kocsival.

Kétszer, háromszor telefonált, de sajnos nem volt térerő. Nem volt mit tenni, tovább kellett tekerni. Végre jó nagy lejtő következett, itt el is szállt a rosszkedv egyik része (a másik végig megmaradt) aztán a beletörődés, hogy most már itt a főút, mindegy, tekerni kell és kész.

Várdomb már a nevében foglalja, hogy dombok voltak. Térdnek már minden mindegy volt, hol egyesével, hol párban nyilalt és fájt. Végre a Decsi leágazó. Innen már ismerős út, hamar beért Sárpilisre. Itt egy biztató telefon Macitól, kinek lehetett hisztizni a dombok meg minden fájdalom miatt, aztán tekerés tovább.

Az egyenesen már jobb volt, bár az idővallum is úgy tűnt, meg lesz a négy óra körülire tervezett  idő mégis. (5 óra volt a szintidő, amit ugye a fiúk bő kettő alatt lenyomtak)

Beérkezés Decsre, pecsételős pont, innivaló, kedves biztató pontőrök, aztán Maci újabb biztató telefonja, már nincs sok hátra, és tényleg nulla a szint.

A falu végétől nem volt messze Öcsény, aztán annak a végén már vártak a fiúk.

Hát, díszkisérettel sokkan jobban ment a tekerés.

Beérés Szekszárda, örömködés, térdfájásra nem gondolás, emléklap, aztán el, végre valami pizzafélét magába tömni, ez volt a cél.

A történetnek itt vége, a nagy pizza pocakba került, a kitűző hiányzott ugyan, de Maci ígéretet tett rá hogy csináltat. Kár hogy az nem járt, de így is emlékezetes.

Egyébként a szervezés, rendezés jó volt, és lelkes volt a társaság. Ajánlom mindenkinek a túrát, kellemes aszfaltos utakon lehet haladni, nem nagy forgalomban. Kevesen voltak, pedig az idő igazán remek volt.

Tekerés a Velencei hegység körül

Július 31. szombat.

Reggel biciklik felpakolása, majd irány Velence. Az utasok: Tamás, Maci, Csilla és jómagam. Kis kitérő a sukorói evezőspályára, ahol Csilla kiszállt. Ő a mai napra a kajakot választotta bicikli helyett, lévén országos bajnokság volt kölyök kategóriában. (A kislány összeügyeskedett egy ezüst érmet 2000 m-en!)

Az iskolánál több ismerőssel is találkoztunk, pl. Krisztivel, aki szintén velünk szándékozott tekerni. A nevezés után trécseléssel ütöttük el az időt, amíg a kaposvári felekezet is megérkezett.

Vajdaúr, Tamás és vele Anita elsőbálozóként. Némi szerelés, öltözés, ecetera után elindultunk. A lányok 50, a fiúk 100 km-es távot választottak. (Nem volt más választásuk)

A fiúk eltekertek, mi pedig szépen komótosan tekertünk a kellemes nem túl meleg, kicsit szeles időben Sukoró irányába. Az első dombok akadályát remekül vettük, hamarosan Pákozdra, majd az első ellenőrzőpontra Kisfaludra értünk. Már 13 km-nél jártunk. Innen be Szfvárra, már bicikliúton, de a Kisfalud utáni kis dombon megtörtént az első malőr. Hegyi tempóra akartam váltani, de leesett a láncom.

Anita nekiállt szerelni, (biztos tapasztalt, gondoltam én) és könyékig olajosan küzdött a beszorult lánccal. Sándor nevű fiatalember érkezett a segítségünkre (ezúton is nagyon köszönöm neki!) és kis kínlódás után, egy szerszámmal (mert nála volt nálunk nem) kipiszkálták nagy nehezen a láncomat, és sikerült visszatenni.

Továbbindultunk, és és hamarosan a város végi utolsó utcán nyomtuk, majd kiértünk a 61-es útra és végre lejtő következett. Ott is hagytam a lányokat, akik még lejtőnek kicsit bátortalanok, én viszont élveztem a száguldást. Egészen Csaláig lehetett gurulni, aztán széllel szemben küzdöttük magunkat tovább Pátka érintésével Lovasberényig.

Az úton őrült módon előztek bennünket autósok és motorosok is, a forgalom nagy volt, a talaj tapadós aszfalt, szerintem mindhárman utáltuk ezt a szakaszt.

Beértünk Berénybe, ahol a fagyizónál úgy gondoltuk "mert megérdemeljük" címszóval elnyalunk egy fagyit, ill. én somlóit fogyasztottam. Kriszti mindkettőt. :-)

Anita kimosakodott, aminek mint később kiderült, semmi értelme nem volt. :-)

Eltekertünk az ellenőrző pontig, ahol a "jókedvű" pontőr megcsodálta a bringámon lévő kosaramat, örült mindhármunknak, majd ecsetelte az általam kérdezett kendős fiú + 3 másik nevű társaságról, (Maciék) hogy nagyon jó fejek, meg milyen jó fejek, és irtó jó fejek, és még hasonlóan jó fejek. :-)

Ittunk, pecsételtünk, és nekivágtunk az utolsó szakasznak. Mivel már 32 km-nél jártunk, örültünk, és tekertünk tovább. A Vereb fele lévő emelkedőnél Anita követte el azt a hibát amit én előzőleg. Át akart váltani hegymenetbe. Nos, neki is leesett a lánca. Már szakértő szerelőként állt neki a láncfelrakásnak, ismét olajos lett, de hamarosan megszerelte a biciklijét, és továbbindulhattunk.

Ekkor telefonált Maci, hogy mi van velünk, és elképedve hallgatta, hogy milyen kis szerelővel van dolgunk. :-)

Megtudtuk, hogy Tamás (az én Tamásom) átnevezett 50 km-re, be kellett neki menni dolgozni. Mondjuk a nap folyamán mivel Velencéről is haza kellett tekernie, meg el dolgozni és vissza és ezt mégegyszer, ő is tekert 82 km-t.

A nagy emelkedőre végül úgy toltuk fel a bringánkat, egyedül Kriszti küzdötte fel magát, mi Anitával a kényelmesebb megoldást választottuk. Verebre már jó kis lejtő vitt be, aztán hamarosan megtaláltuk az érintő pontot is a Polgármesteri Hivatalnál.

A szervezők dícséretére legyen mondva, isteni finom ellátmányt kaptunk, kemencében sült szalonnás-hagymás tekercset, házi szörppel. Evés-ivás után tovább, és hamarosan már beértünk Pázmándra, ahol már csak egyetlen pici dombocska volt előttünk, utána pedig végig lejtőn érkeztünk Kápolnásnyékre.

A körforgalom után már ujjongva tekertük le az utolsó egy km-t. Beértünk. Oklevél, kitűző, ellátmány.

Köszönjük a jó kis szervezést, a jó kis időjárást, és az élményeket a társaknak, szervezőknek.

Anitának külön dícséret, hogy az első megmérettetésen ilyen jól szerepelt. A szerelésről nem is beszélve.

A fiúk is szépen beérkeztek a 100 km-es távról, a fenekük ha jól láttam egyben volt, de a többit majd ők kommentben.

Demeter 60 K

Mint a négy fős bébielefánt kerékpáros csapat elsőnek indult, és utolsónak beérkezett tagja, írok pár sort a tekerés részemről megélt élményéről. A többi Vajdaúr reszortja, nem veszem el a kenyerét. :-)

Ragyogó napsütésben, és szélben neveztünk a 60 km-es Paks körüli tekerésre. Számszerint 4 db elefánt, ebből három (Vajdaúr, Maci, és Tamás) ugyebár férfi. Egy nő. (én lennék) Nekik vékonykerekű versenybringájuk volt (Tamásnak city városi, majdnem vékony de nem eléggé) nekem pedig a kis kosaras montim. Ezért a fiúk 10 perces előnyt adtak, majd szépen beértek és szépen elkerültek az első szerpentinen.

Paksról indult a túra, Kölesdre kellett áttekerni. Nem volt sok szint, de az húzós volt, főleg a végén szembeszéllel.

Kölesden a kocsmában már várt a buzdító üzenet a srácoktól, "Hajrá Erzsi" felirattal. A kóla mellé nagyon jól esett. Jól tekertem, élveztem hogy nincs forgalom, és nincs nagy emelkedő. Sütött a nap, mindenütt finom tavaszi orgona meg virágillat lengedezett.

Egyedül voltam, a madár sem járt semerre.

Következő falu Borjád, egy kis toronnyal a falu tetején, aztán Uzd (még sosem hallottam róla) majd Sárszentlőrinc, és Nagydorog következett. Viszonylag jól haladtam, egy idősebb úr szeretett volna utolérni, de nem sikerült neki. Nyilván jól tekertem. :-) Az útvonal nagy része egy patak mellett, löszfal alatt haladt, jól nézett ki. Azt hiszem a Sió csatorna lehetett meg mellette a Sárvíz.

Nagydorogon egy parkolóban volt a pecsételés, kaptam csokit, és pezsgőtablettás italt. Aztán következett az utolsó etap, de itt Pusztahencse mellett - bár már csak 11 km volt hátra - lelassultam.

Nagyon tapadt a kerék a szórt bituminra, szembeszél fújt, és hosszú alattomos emelkedő következett. Azért leküzdöttem valahogy, és a végén már csak be kellett gurulni a városba.

Nekem nagyon tetszett a tekerés, a fiúk már vártak - kivéve Macit aki épp vidékre utazott és sietett. A végén kaptam ajándékokat is, szép kitűzőt, és bevágtam egy hagymás-zsírost.

Szerintem a rendezők nem voltak a helyzet magaslatán, nem tudták a nevezési díjat, és Maci ajándékot sem kapott. Ettől függetlenül tetszett a túra, az útvonal és főként a társaság - amit útközben nem élvezhettem - és az időjárás is. 

Tekerni kell, ennyi az egész

Egy kis laza szombati tekerésre indultunk  a Váci csata nevű mozgalomhoz kapcsolódóan.

Utasaim Maci, Vajdaúr és Tamás voltak, a tetőn három bringa utazott.

Miután Zebegényben kiraktam a két hosszú távon tekerőt (Macit és Tamást) igyekeztem Vácra, ahol Zsuzsa már benevezett minket. Engem a laza 15 km-es tekerésre, őmagát, és Vajdaurat a 20 km-es túrára, amit futva akartak teljesíteni.

A bringa lepakolásakor találkoztunk B.Ferivel is, aki aztán iszkiri el.

Első pontnál a Honvéd emlékműnél kezdtünk, lekispistázva a Zenepavilon és emlékmű közti utat, de amit természetesen a végén mindannyian pótoltunk. Ki gyalog, ki tekerve.

Az emlékműnél igazi huszárok pecsételtek, aztán el is köszöntünk egymástól. Felnyergeltem vasparipámat, és felkötöttem a gatyámat. A laza Duna-parti bicikliúton való tekerés helyett ugyanis - mivel magas volt a víz - fel kellett egy szerpentinen tekerni a Kosd nevű faluba. Azt hiszem a 16 km-en 270 m volt a szint.

Nem örültem. :-( Végigtekertem Vácon, aztán a gödrös, nagyforgalmú úton elindultam felfele. Az első pont a kálváriánál volt, szép kis hely, fotóztam is néhányat. (Fotók a fotótárban remélhetőleg)

Aztán tovább, mindig felfele, kissé szerpentines úton, át az M2 fölött, egészen a faluig, aztán a falun jó sokáig végig. Erősen megizzadtam, remek meleg idő lett. Egyszercsak odaértem a kocsmához, ittam egy hideg kólát, kifújtam magam, és bő 10 perc alatt visszagurultam Vácra. Hát ez volt az élvezetesebb része a tekerésnek, ez tagadhatatlan. :-)

Részemről ennyi a történet, a Zenepavilonnál megkaptam a kitűzőmet, iszogattam békésen, egyszercsak lóhalálában teker Tamás, és visszaüvölt, "Maci lerobbant"! Nosza utánatekertem, nem is értettem ő hova megy, hiszen itt a célja. Még együtt eltekertünk az emlékműig, ahol nem volt persze senki, ő meg idegesen visszatekert, aztán újra vissza hozzám a kocsihoz, hogy el tudjuk vinni a bicaját Macinak, hogy  ő is be tudjon tekerni.

Szóval bringák a tetőre, usgyi Kisorosziba, ott bringacsere, Maci selejtje a tetőre, aztán ő el, és mi is el.

Végül Vácon találkoztunk, mindenki felvette a járandóságát, kitűzőt a tekerésért, kitűzőt a csata sorozatért, és érmet az összesen 160 teljesített kilométerért. (A részleteket majd az illetékes bekommenteli)

Megkerestük az időközben beérkezett - és Zsuzsa tesójáékhoz betért - Vajdaurat és Zsuzsát, aztán egy jó ebéddel és némi városnéző sétával fejeltük meg a napot.

A futásról kérem Vajdaúr részletes kommentjét, a bringaselejtezésről pedig Maciét. :-) És persze nem haragszunk meg Tamás bármilyen jellegű kommentjéért sem. Sőt várjuk!

Gemenc kör kerékpártúra

Négy harminckor csörgött a vekker. Utáltam a világot. Ilyenkor mindenki a másik oldalára fordul éppen a meleg paplan alatt. Próbáltam felébredni, és magamhoz térni, de az állommanók egész családja az én szememre ült. És mindnek nagy feneke volt, beterítették az egész fejem.

Megküzdöttem velük, és kezemben egy bögre kávéval próbáltam végiggondolni, mik a reggeli sürgős és gyors teendők.

Tehát: Tisztálkodás, felöltözés, bepakolás, szendvicsgyártás, teakészítés, bringatartó kulcsainak magamhoz vétele, plusz pántok, el Macihoz, bicikli felrak, Maci + csomag bepakol, vissza a garázsba, Maci én biciklimet is felrak, aztán indulás.

Majdnem így is történt, de azért szóváltásba keveredtünk a biciklifelrakás közben. No mert valakit hibáztatnom kellett hogy álmos maradtam. Meg még náthás is. Hát, ma reggel Maci lett az.

Néma utazás volt jó darabon, aztán felébredtünk, megettük a szendvicseket, és máris két friss és lelkes bébielefánt utazott Pörböly irányába.

Megtaláltuk a kisvasút állomását, ahova némi telefonos segítséggel jutottunk. Vajdaúrék ugyanis már ott landoltak Tamással.

Aztán elkezdődött a verseny.

Vajdaúrnak 30 km-es gyalogtúra futva, mi hármunknak pedig 55 km tekerve.

A két fiú hamar eltűnt a szemem elől. Kb. az első 50 m után. :-)

Egyedül maradtam a főúton a hideg reggelben, szembeszállva a nagy széllel. Piros pulcsit vettem fel, hogy látszódjak, tettem fejpántot, sálat, és kesztyűt is húztam, ami nagyon okos dolog volt, mert nem fáztam a hideg ellenére.

Összesen egy állomást kellett érintenünk, ami Pörbölyről - Alsónyéken át majd ki a hatos útra - és onnan végre befele Sárpilisre, a kocsmához.

A Hatos út előtt Maci hívott, figyelmeztetve, hogy nagy a szél, és nagy a forgalom. No a szelet észrevettem magam is, mert sokszor inkább csak tekertem, és nem haladtam, annyira fújt. A nagy forgalom jellemző volt az építkezések mentén is, ugyanis ha jól emlékszem 3-4 helyen is elhaladtunk az új hatos építkezése mellett.

Ez pedig azzal járt, hogy nagy és hosszú teherautók száguldoztak szó szerint, mellettem, meg a frissen odahordott földkupacokból hatalmas porfelhőt kavart a szél, aminek egy része a szememben, számban és fülemben landolt.

A hajamban is volt biztosan, de azt legalább nem éreztem.

Szóval kiértem a hatosra, próbáltam a szélét jelölő csíkon tekerni, ami nem mindig sikerült, mert a fránya teherautók majdnem lesodortak. Hiába no, én nem érem el a bébielefántos 90 kg-os álomhatárt.

Azért beértem Sárpilisre, innen már a mellékúton picit egyszerűbb volt a haladás. No persze építkezéses rész itt is volt. Fel is tettem a szemüvegem, bár alóla alig láttam ki, mert az idő is borult volt, és egészen sötét volt így a szemüvegben.

A sárpilisi kocsmában megkaptam a pecsétet, (a srácok telefonon irányítottak, hogy hol is találom a kocsmát, egyébként elmentem volna mellette!) aztán tovább Decsre.

Decs egy kedves és érdekes falu, tele régi házakkal, és szüretre siető emberekkel. Végigtekertem itt is, aztán megint építkezéses rész következett, ahol az útirányítós fiúktól megkérdeztem láttak -e erre fele két biciklist. Hát nem.

Megijedtem, hogy már le kellett volna térnem, de aztán megtaláltam (szintén telefonos segítséggel) a Keselyűs-re vezető utat.

No ott aztán nem volt forgalom. Hosszan tekertem egy egyenes úton, a bokrok miatt a szél sem volt már annyira erős. Lassan kezdtem is megunni, de aztán elérkeztem Keselyűsre, és ráfordultam végre a töltésre.

Az egész napnak ez volt a legjobb része. Aszfaltozott bringaút a töltésen. Csend, jó levegő, és egyedüllét. Illetve mégsem, mert két őz is állt velem szemben, majd később vaddisznómalackákat is láttam eszegetni. A töltés oldala pedig tiszta lila virág volt, nyílik ismét a krókusz, ami egyébként tavasszal szokott virágozni.

Kb.  27 km tekerés volt a töltésen, a vége fele egyszercsak fekete ruhás alak futott elém. Hopp, éppen most jött ki Vajdaúr az erdőből.

No, bekísértem, szépen lassan tekerészve, már nem számított az időm, mert a 3 órát úgyis túlhaladtam, a 4 óra szintidőbe meg úgyis belefértem. Tehát beszélgettünk, és egyszercsak megláttuk Tamást, ahogy tolja a Vajdaúrtól kölcsönkapott biciklijét. Mikor meglátott bennünket hangos Uff felkiáltással és jóféle magyaros ízű káromkodással levegőbe emelte a bicajt, és bevágta a töltés aljába.

Ebből gondoltuk, hogy beszart a bicikli. :-) 

No de Vajdaúr már nem állhatott meg az utolsó km-eken, én meg kísértem, ezért Tamást otthagytuk egyedül mérgelődni. 

Aztán beértünk a célba. 

Miközben mi átvettük a járandóságunkat (oklevél, kitűző) éppen eredményhirdetés volt, ahol Maci nevét olvasták, mivel második lett a 15 km-es bringaversenyen.

Ő ugyebár Tamással már sokkal előbb beért, és indultak mindketten ezen a versenyen.

Csakhogy Tamás közben leamortizálta nullára Vajdaúr régi bringáját, és még nem ment elé a felmentősereg. (Később Maci érte ment, vitt neki cserebiciklit, így bébielefántos tisztességes módon befejezte a versenyt.! Gratula neki!)

Míg mindannyian vakaróztunk, öltözködtünk, stb. addig közben elindult a 8 km-es futóverseny is, ahová elcsábították a frissen30km-tfutott Vajdaurat is, meg persze Maci is indult. (Őt nem kellett csábítani, az éremszerzés lehetősége több mint elég volt ahhoz, hogy induljon)

Egy idő után eléjük mentem, hogy lelket öntsek beléjük, de Vajdaúr kitett magáért, már a cél előtt járt, (meg is nyerte a versenyt) míg Maci kis biztatással ért be másodikként.

Így aztán érmekkel, hírnévvel felszerelkezve indultunk hazafele, immár a pocsék ellátás miatt kiéhezve, kiszomjazva, és kellemesen nyűgösen.

Megígérhetem, hogy nem jövünk többet.

Vajtai tekerés

Csak egy rövidke bejegyzést írnék, mivel ritkán kerékpározunk, kár lenne kihagyni.

Vajtán tekertünk 50 illetve 100 km-t. A randi a vajtai fürdő előtt volt, a fehérvári szekció 3+1 fővel, (azaz 3 tag és 1 vendég) érkezett, a kaposvári alakulat 2 fővel jeleskedett.

Név szerint Kata, Erzsi plusz férje, és Maci, valamint Vajdaúr és Tamás.

Remélem nem hagytam ki senkit. :-)

Az idő remek volt, el is kezdtük gyorsan a tekerést.

Már a falu elhagyása után elhagytak mindannyian, igaz Tamás úgy ült a kölcsönbringáján, mint majom a motoron, már elnézést a hasonlatért, de csak tekerte-tekerte-tekerte, és alig haladt.

Persze sokkal jobban haladt még így is, mint én. Férjem elég nagy bringás (Jocónak üzenem, már többször elcsapták!) egy darabig szépen haladt a többiekkel, és ment is volna végig, de mint rendes férj, természetesen megvárt engem.

Elhaladtam a cecei dinnyeárusok mellett, végig a falun, aztán az Örspusztai bekötőnél várt rám a férj. Innen együtt tekertünk, a többieknek nyoma sem maradt. Elporzottak Macival az élen.

Az út nagyon kellemes volt, nem volt nagy forgalom, csak egy kicsi szakaszon. Egyébként halastavak mellett haladtunk aztán be Sárbogárdra, itt mentek másfele a többiek. Ők ha jól emlékszem Kislók érintésével valahol visszatértek az általunk bejárt útra.

Nekünk a végtelenül hosszú Alap nevű falu következett, ahol már vártam a frissítőpontot. Sajnos inni nem adtak, de a kocsmában lehetett vásárolni.

Aztán már dinnyeföldek között vezetett vissza az út, de persze aszfalton végig, és sikeresen teljesítettem(tük) a távot.

Oklevél, kitűző, és én a kedvezményes belépővel úsztam is egy jót, mire megjöttek a többiek.

Mindenki szépen bebringázott, a mi időnk 2,5 óra, az övék azt hiszem picit több, mint 4 óra körül volt.

Hazafele bevásároltunk dinnyéből bőségesen, és mindannyian Fehérvár felé vettük az irányt. Jól sikerült kerti-partival zártuk a napot.