Tanúhegyek túra

Tanúhegyek túra beszámoló képekkel a bakancs és fakanálon:

http://www.bakancsesfakanal.blogspot.com

Az az igazság, nem tudom hova lettek innen a bébielefántokról a beszámolóink. Törölte valaki? Volt Macinak is írománya, meg nekem is volt, Szomor, miegymás, egyszerűen eltűntek.??

VAgy kiraktátok mert nem tetszett??

Mindenesetre most jó kis beszámoló született, érdemes elolvasni. A fiúk részidejét majd ők maguk, de a dícséret feltétlenül jár nekik.

A lányok pedig, Kriszti és Anita meg én. :-)

Gyapjaszsák éjszakai túra

Úgy látszik mostanában csak éjszaka érek rá túrázni, napközben lefoglal a munka, főzés mókuskerék, hétvégén pedig nyáron inkább kirándulok, fotózok (persze jobb géppel jobb képek születnének) és pihenek. De nemsokára beindul az őszi túraszezon, és több beszámolót kaptok gyaloglásról.
A Gyapjaszsák éjszakai túrán voltam Mariannal, Macival és Betti barátnőjével szombaton este. Kellemes idő volt, az eső is megkímélt bennünket. A rajthelynél Sukorón a Művelődési Házban sok ismerőssel találkoztunk, Pintér Józsi, Horváth Józsika, stb. Befizettük a nevezési díjat 700 Ft-ot, megkaptuk az itinert, és indultunk érintési pontokat keresni. Maci volt a térképész, s mivel ő már bicajozott ma közel 100 km-t ezért velünk tartott a kb. 10 km-es-nek szánt távra. A térképpel a kezében indult hegynek fölfele, helyes kis víkendházak mellett. Tempóját könyörgésünkre leányosra váltotta, így tudtunk vel felfele is menni. Hamar beértünk az erdőbe, és szinte hihetetlen, de a házacskáktól pár percre máris egy szurdokban találtuk magunkat. Izgalmas volt a sötétedés, 8 óra múlt, és az erdő sűrű fái közt szürkület volt rendesen. Kellemes tempót gyalogolva kerestük meg a kijelölt pontokat,  ahol  fákon kódszámok voltak elrejtve. Közben besötétedett, előkerültek a lámpák, és mint a kis bogarak, imbolygó fényekkel találkoztunk a többi túrázóval. Már akit felismertünk. De Tarnai Ferit nem lehetett elvéteni. :-) A Velencei tóra éjszakai is szép a kilátás, a fények csodásak, és közben csillagos volt az égbolt. Többször is megálltunk gyönyörködni. Próbáltunk Macival romantikázni, de inkább csak nekünk, lányoknak sikerült.  Néha elvétettük a jelzést, de azért nagyjából megtaláltunk mindent. A Likas kő sötétben is impozáns látványt nyújtott.
Pákozdvárnál csokit és külön kitűzőt kaptunk Nyevrikel Zsoltiéktól, ez a betétszám a túránál külön nevezést igényelt. Pákozdvár csak egy földvár, ami alig látható, egy kupac föld, de a történelem a lényeg.
Még felmentünk a Meleg-hegyre, ahol az antennák félelmetesen nyüszörgő hangja után jólesett az erdő csendje. Az erdőben sok túrázóval találkoztunk, mindenki a saját elképzelése szerint haladt, és annyi pontot keresett fel, amennyit akart. Lehetett 10, 20 30 km-et gyalogolni. A lámpával nem világítunk ugyebár egymás szemébe, így nem is tudom hány ismerőssel találkoztunk, csak a lábakat és nadrágokat láttam.
Hamarosan visszaértünk Sukoróra, megkerestük a Gyapjaszsákot, lenéztünk mégegyszer a tóra, aztán a célban megkaptuk a kitűzőnket, és egy finom virslit Brigitől, melyet azonnal elfogyasztottunk.
Egy bambi a kocsmában, és indulás hazafele. Kellemes esti program volt, némi sportértékkel fűszerezve.

Bakancs és fakanál

Immár készülőben lévő saját blogomba írtam élménybeszámolómat a Bodajki éjszakai túráról. Fogadjátok és olvassátok szeretettel, és nézzétek meg a többi írásomat is.

www.bakancsesfakanal.blogspot.com

Sajnos a fejlécbe elképzelt képet még nem sikerült feltennem, várom Vajdaúr és Jocó mint számítógépes géniuszok önkéntesen felajánlott segítségét, hogy sikerüljön.

Az Ultrabalatonhoz minden résztvevő Bébielefántnak gratulálok, pár sort arról is találhattok. És még sok minden egyébről, akinek kedve van, olvasson, és természetesen minél többet kommenteljen.

Pétfürdői tavaszról

A szombati Pétfürdői tavasz nevű első rendezésű túrán, 2,5 bébielefánt képviseltette magát. Erzsi és Csilla (ő még csak félig bébielefánt, mivel a méretek még hiányosak) indító-nevező-érkeztető pontőrként, Maci pedig gyalogos és biciklis teljesítőként vett részt a túrán.

Az időjárás szupernaposkellemes mivolta miatt jó túrának néztünk elébe. Reggel már 6 óra után pakolással, rendezkedéssel kezdtünk, némi egyeztetés, a hiányosságok megszüntetése (már ahol sikerült) aztán mosoly az arcokra, és 3/4 7-kor elindult az első túrázó. Hamarosan Maci is megérkezett, aki nem hozott biciklit, mert nem bírta betuszkolni a kocsijába. Ámde nem volt szerencséje, mert a rendező Zoli, (Körmöczy Zolit a tavalyi Bakonyi Mikuláson ismerhettétek meg, ő is eljött hozzánk fánkot enni) kölcsönzött neki, így kénytelen volt letekerni a kisebbik, 26 km-es távot. Ezután természetesen a hosszabb gyalogoson is elindult, és becsülettel teljesítette.

Érkeztek a túrázók, a Bakony Bike kerékpáros egyesület tagjai, majd később iskolások, Ősiből és Pétfürdőről. Sokkal többen neveztek, mint gondoltuk, ha jó volt az összesítésem 178 induló volt összesen a különböző távokon. Sajnos kerékpáros kevés volt, de Lőrinc Gabi nem hagyott cserben, tekert egy jót, és már korán be is fejezte, az elsők között érkezett vissza.

A túrázók között üdvözölhettem Mariannt, aki gyermekeivel a 7-es távot választotta, és nem bánta meg. Bödő Betti is eljött tesójával, és édesapjával, neki is köszönöm, hogy eljött.

A rajtolásnak helyet adó iskola igazgatója nagyon kitett magáért, ő is gyalogolt természetesen, és mindenben segítette a szervezőket. A jelzések szerint a pontőrök kedvesek voltak, az ellátás elég, a hosszú távon kialakult szalagozási és kék jelzési hiányosságokat pedig jövőre biztosan kijavítják. Sajnálatos módon átszalagoztak nekünk néhány fontos helyen a jóakarók. Ezúton is köszönöm nekik, hogy rontani akarták a túra jónak ígérkező hírnevét.

A távok, 7, 14, és 26 km gyalogos, és 26, majd 55 kerékpáros volt. Érintettek néhány szép látványosságot, pl. Ösküi kerektemplom, Tányérfenyő, stb. és az útvonal első része nagyon látványos helyen haladt, kellemes talajon, szép panorámával. Erről a túra végén magam is meggyőződtem.

Visszatérve a nevezésre, és a feladatomra, amint befejeződött a rajtoltatás (10 óra 20 perckor indult el az utolsó gyalogos) kezdtek beérkezni a bicajosok, és a rövid távon túrázók. Addigra Edináék kenték a kenyereket, szelték a hagymát, és töltögették a szörpöket. Később ebben is segítettem, délután kettőig megállás nem volt. Akkor volt idő egy kis falatozásra, mert a hosszú távosok már nem tömegesen érkeztek.

Fél öt körül Zoli elkezdett telefonálgatni a gyanúsan sokáig kintlévőknek, így két eltévedt és elfáradt túrázót behoztak kocsival. Mi nekiindultunk hogy leszedjük a szalagokat. Minden szemetet begyűjtöttünk, azt is amit nem a mi túrázóink dobáltak el, és én is megcsodálhattam a szép panorámát, az árvalányhajakat, a környező tájat. A rövid távunkból hosszabb lett, mivel a két utolsó induló elé mentünk, mert ugyancsak kifutottak a szintidőből, nem szerettük volna, ha bárki kint marad. Így 7 órára értünk vissza, az összes túrázó beérkezett, igaz van, akit a tévé előtt ülve kaptunk el telefonon, mert elfelejtett szólni, hogy nem jött be a célba. Pedig szerintem nagyon szép oklevelet, és kézzel készített agyag plakettet kapott mindenki aki teljesítette valamelyik távot.

Mire visszaértünk, már minden össze volt pakolva, ki volt takarítva, csak az Edináék által főzött gulyást kellett megennünk. Ez a nap ez a feladat jobb fogyókúra volt, mint a túrázás. :-) Nem volt idő enni, de nem bánom, jól éreztem magam, köszönöm ezúton is a rendezőknek, (Zolinak és Ferinek) hogy meghívtak. Edinának köszönöm a fincsi kaját, a túrázóknak pedig köszönöm, hogy megtiszteltek bennünket és eljöttek.

Remélem jövőre a bébielefántok sem hagyják ki.

No Motor Rally

Mialatt a bébielefántok éppen a ébredeztek azzal a jóleső érzéssel, hogy ma funak egy jó kis bor(fél)maratont, én reggel 8 óra után picivel már Cseszneken a rajthelyen voltam Tamással, hogy elindulhassunk a No Motor Rally "sportos" 25 km-es körén. A nevezés gyorsan zajlott, befizettük a nevezési díjat, megkaptuk a pecsételendő papírokat a pecsételő helyek listájával, és egy pecsétes fabatkát is kaptunk. (A fabatka egyik felén a cseszneki vár képe, másik oldalán pedig a No Motor felirat.) Néhány szót váltottam a főszervező Polgármester Asszonnyal, kaptunk egy rövid leírást a lehetséges útvonalról. Ez a túra pecsétgyűjtő túra, a papírunkon szereplő részletes térképen található pecsételő helyeket kell felkeresni, tetszőleges irányban, akár több részletben a megadott időkereten belül.  Mi az ajánlott körtúrát terveztük megtenni egyben. A térkép - helybéli születésű lévén - fejben volt, és mondhatom a 25 km-es körre a legszebb helyeket fűzték fel a szervezők.

Már reggel nagy volt a faluban a nyüzsi, biciklisek érkeztek mindenünnen, ugyanis a túrát gyalog, biciklivel, lóval, szamáron, bárhogy meg lehetett tenni, csak ne motoros erővel. Sok bicajossal találkoztunk az út során, keményen küzdöttek a tereppel, ami nem volt könnyű. Családok is voltak bőven, többekkel szemből találkoztunk, fordítva, vagy szakaszonként teljesítették a távjukat. A főtéren már állt a sátor, ahova a délutáni programokat szervezték. Készült a bogrács, sült a rétes, a padok, asztalok már ki voltak pakolva, az árusok is éppen portékájukat rakosgatták. Kellemes volt az idő, emelkedett a hőmérséklet.

Az első pecsétet a szemben lévő Tájházban szereztük meg, Itt kiállítás látható falusi tárgyakból, mi most nem néztük meg, elindultunk. A második pecsét is hamar meglett a Faluházban. Itt tárlatot láthattunk helyi festők kiállításából. Megnéztük a képeket, beszélgettünk a kedves hölgyekkel, aztán a Vasút utcán elindultunk a zöld jelzésen Vinye irányába. A Kőmosónál kis kitérőt tettünk a harmadik pecsét megszerzéséért. A szurdok gyönyörű, mivel már sokszor láttam, nem mentünk be, de mindenképpen érdemes. Több túra is itt halad el mellette (pl. Cuha, Bakonyi Mikulás) de egyik sem megy be, mert tömegesen azért veszélyesebb az ösvény bejárása. Egyenként viszont semmi veszélyt nem rejt, könnyedén végig lehet menni a pár száz méteres vadregényes szurdokon.

Vissza az útra, és a szép gondozott házak, kertek mellett elhaladva kiértünk a faluból, emelkedni kezdtünk a Zörög tető felé. A nap persze kisütött, a homokunkon izzadságcseppek görgedeztek, mire felértünk. A tetőn páfrányok, nefelejcsek kísérték a túraösvényt, nagyon szép látvány volt. Az erdőt nem verték fel zajos turisták, úgy látszik erre még senki nem jött. A bicikliseknek pedig más volt az útvonala.

Hamarosan a hegy másik oldalán kezdtünk ereszkedni még mindig a zöldön. Kicsit elvétettük a kanyarnál a jelzést, de nem bántuk meg, egy óriási szakadékot láthattunk, ami a víz és a löszfal  találkozásából erózióként keletkezett. Körbe volt szalagozva, a fotó kedvéért óvatosan megközelítettem. Egyszerűen eltűnt a föld, kiszakadt egy darab, és elmosta a víz. Mély gödör volt, még belegondolni is félelmetes, micsoda esőzés volt itt a környéken tavaly nyáron. Nemsokára visszatértünk a zöld jelzésre, aztán pár perc múlva már a Kőpince forrásnál ittuk a friss hideg vizet.

Beértünk Vinyére, a Vinye.hu büfében megkaptuk a pecsétet is. Itt is lehetett a túrára nevezni, nagyon sokan érkeztek, a parkoló dugig volt. Elindultunk a vadregényes Cuha völgybe. Az első patakátkelés még hídon történt, aztán a szurdokban még sokszor átkeltünk a Cuha patakon, de mindenütt sikerült száraz lábbal megúszni az átkelést. Sok kirándulóval találkoztunk, a kialakított tűzrakóhelyeknél szinte mindenütt csapatok iszogattak, főzőcskéztek, vidám fiatalok kiabáltak ránk több helyről is. A szurdok szépsége sokadszor is magával ragadott bennünket, nagyon szép a patak a fölötte magasodó sziklákkal, és a vasúttal. Porváig még sokszor átkeltünk a patakon, és végig a sárga jelzésen gyalogoltunk. Az utat is elmosta tavaly az eső, most frissen feltöltött kavicsos volt, nem szerette a talpunk.

Ugyan nem kellett volna bemenni Porva Csesznek állomásra, de mi tettünk egy kitérőt a büfé kedvéért. Volt jégkrém, hideg sör, a váróteremben vasúti kiállítás. A kiállítás ingyen, a sör nem. :-) Elbeszélgettünk picit a tulajdonossal, örömmel hallottuk, hogy ismét megnyílt a turistaszálló.  

Még felnéztünk az egykor szebb napokat ért emlékműre, ahova kiépített meredek lépcső vezet fel. A betonoszlop áll, a vörös csillag már eltűnt a tetejéről. Én kicsit sajnálom ezeket a szocialista emlékeket, hogy hagyják elpusztulni, semmivé válni. Mindenféle politikai érzelemtől mentesen mondom, ez is a történelmünk része, amit meg kéne őrizni az utókornak. Kár érte, sok szép iskolai kirándulás emléke fűz ide.

Visszatértünk a kavicsos útra, aztán a piros kereszt jelzésen ismét emelkedőnek mentünk egészen Károlyházáig. Itt kaptuk meg az újabb pecsétünket. A pecsételők már jó hangulatban voltak, égett a tűz, tepsiben sülő hús illata érkezett felénk, sajnos ellátást nem kaptunk, ezért meg kellett elégednünk a büfénél elfogyasztott szendvicsünkkel.  Néhány biciklis érkezett, a tovább emelkedő terepen szuszogva tekertek fölfele. Szemből is érkeztek túrázók, kisebb nagyobb csapatokban, de mindenki fáradt volt, egyre többen kérdezgették, messze van -e a pont. (Később rájöttünk, ők az Ördög-árkon keresztül érkeztek ide, ami nagyon kifárasztott minden amatőr túrázót)

Felértünk Gézaházára, az út minden métere teljesen ismerős volt a Bakonyi Mikulásról. Élvezetes volt a téli havas táj emléke után a friss zöld tavaszi természet. Gézaházát kikerülve a vízháznál volt a pecsételő hely, pont mint a Mikulásnál. Itt szoktak állni a krampuszok. :-)

Jó sok ember gyűlt itt is össze, falatoztak, nevetgéltek, ma, valahogy mindenkinek jó kedve volt. Megint zöld jelzésen mentünk, egy darabig emelkedve, aztán lefele, és hamarosan elértük az Ördög árok bejáratát. Innen már egészen hazáig a piros jelzést kellett követnünk. A szurdok lassan zárult be, egyre kisebb lett a hely a patak mentén, a sziklák pedig egyre közelebb magasodtak mellettünk. Mászás és patakátkelés következett minden mennyiségben, minden körülmények között. :-)

Lassan tudtunk haladni, a számunkra egyszerű átkelések és mászások másoknak elég nagy problémát okoztak. Sokat kellett várnunk egy-egy nagyobb sziklatömbön való áthaladáshoz. Szerintem nem túl bonyolult terep, de lehet hogy ezt csak a közel 150 megtett túrámon szerzett rutin mondatja velem. Szerintem egy a lényeg: nem kell félni, legfeljebb vizes lesz a cipőnk. :-) Találkoztunk székesfehérvári ismerősökkel is, no persze kicsi a világ, és találkozáshoz kifejezetten jó hely ez.  

Az Ördög árok nagyon szép szurdok, hatalmas sziklafalakkal, csordogáló patakkal, mohás kövekkel, igazi látványosság. Itt található a Bakony leghosszabb barlangja is.  Miután leértünk az árok aljára, természetesen ismét emelkedő kezdődött, és a lábunk azért érezte a mászást. Az utolsó kilométerek bükkös erdőn át vezettek a falu széléig. És végre megláttuk a cseszneki várat....

Jólesett megérkezni a faluba, fárasztó túra volt, bár nagyon szép. A faluban a Dévényi vendégháznál lévő  tekepályánál kaptunk újabb pecsétet, aztán beértünk a célba. Leadtuk a papírokat, és reménykedünk valami nyereményben. A díj ugyanis nyereménysorsolás, utazásokat, ajándékokat lehet nyerni. A szerencsésebbek így jól járnak, a többiek viszont a falut támogatják.

Ehhez a túrához nem jár sem kitűző, sem oklevél, sem ellátmány, ezért teljesítménytúrázók ritkán látogatják. A fabatkákért fél áron lehet rétest és gulyást vásárolni, nekünk ugyanezt a mama főzte, sütötte, ezért igyekeztünk haza, mert a gyomrunk már jelezte az ellátmány hiányát.

Jót kirándultunk, volt szint rendesen, a kitérőkkel együtt 28 km-t mentünk kb., és a fotózással mászással együtt 7 óra alatt jártuk be az útvonalat. A célban már remek volt a hangulat, szólt a zene, ropták a táncosok. Programnak kikapcsolódásnak mindenképpen ajánlom, szóval kedves elefántok, aki eljön a július 16-i Cuha túrára - "ahol pontőr leszek!!!" - maradjon még egy napot, és körbe viszem ezeken a szép helyeken.

Dübörgés és rock and rol helyett: Hajrá Mari néni!

Fotók hamarosan.

Sárpentele 15 - Széchenyi Zsigmond emlékúra

Reggel 8-kor Bettivel és a kis Lénával landoltunk a Piac téren, épp összefutva a rohanó Macival, aki még a biciklis távot is teljesíteni készült. Nevezés, majd indulás a kellemes reggelen, végig a városon, első pontként, a Hosszúsétatéren lévő Aquamobilig. A feladatot megoldva a Sóstói tanösvény felé gyalogoltunk, Léna nagyon jól érezte magát Betti hátán a hordozóban. Az idő nagyon kellemes volt, később teljesen nyári meleg is lett. A tanösvényen tavaly is eltévedtem egy kicsit, ez idén is így volt. A tanösvény egyik táblájánál volt feladatunk, fotóztam is egy keveset, aztán az igazi Ellenőrző pontnál Pintér Józsi fogadott bennünket. Itt megálltunk picit enni, inni, és nézelődni. Szerintem kevesen ismerik a városban ezt a tanösvényt, pedig nagyon jó kis hely, kiváló kocogásra, biciklizésre, sétára egyaránt.

A hátsó végen értünk ki, aztán Maroshegy sarkán átvágva hamarosan az Úrhidai úton ballagtunk a tűző napon. Pentele előtt beért minket Maci, ő már a biciklijével a második túráját teljesítette. Mentünk egy kört a Pentelei parkerdőben, megoldottuk a feladatot, aztán átmenve az úton, hamarosan beértünk a célba, a Széchenyi emlékkőhöz.

Oklevél, kitűző átvétele, köszönetmondás efemm-éknek, zsíros kenyér, lekváros kenyér, szódavíz, és pici pihi. Főleg Betti hátát kellett pihentetni, a babacipelés azért nem könnyű. Közben elkezdődött a természetbarát találkozó, sok turista és gyerekes család jött össze.

Széchenyi Zsigmondné, mint minden évben most is megtisztelte a túrázókat jelenlétével. Széchenyiről kiváló leírást találhattunk az itinerben, efemm nagyszerűen leírta a látványosságokat, de hogy ti, kedves bébielefántok, és kedves olvasók megtudjátok, rövidítve lemásolom nektek.

Aquamobil: 1998 az Óceánok Éve volt, a portugáliai világkiállításra készült, a magyar pavilonba. Látványos fa szerkezet, vödör vízek hajtják a malomkereket. A tíz leglátványosabb tárgy volt, aki még nem látta, nézze meg, érdemes.

Sóstó tanösvény: 1473-ig vezethető vissza írásos emléke, a tó alkálisót tartalmaz, gyógyhatású volt. A 19. század közepép elindult a környék parkosítása, a háború előtt a környék közkedvelt fürdő és kirándulóhely volt, stranddal, vendéglővel. A tavat tápláló források szénsavas vizet adtak. Később elhanyagolták a területet, szennyvízbefogadóként is működött, a források pedig elapadtak. 2003. óta védettséget élvez, déli része a homokbánya, védett orchideák, védett maradark területe. A tanösvény 2001-2003. között épült.

Pentelei parkerdő: régen a sárpentelei kastély parkja volt, a kastélyt sajnos lebontották. 20 állomásos erdei tornapálya van itt, tűzrakóhely, padok, esőbeálló, a városiak kedvelt kocogóhelye. A piros plusz mentén jutunk el a Széchenyi emlékkőhöz.

Széchenyi Zsigmond: Nagyváradon született 1898-ban. Gyermekkorát a család sárpentelei kastélyában töltötte, majd sokfelé, külföldön tanult.  A család kőröshegyi birtokán gazdálkodott, nagy álma volt távoli tájak felfedezése. 1927-ben indult első Afrikai expedíciójára, aztán még később többre is. Afrikai nagyvadjainak trófeagyűjteményét sajnos a világháborúban elpusztult kastélyban őrizte. Több könyvet írt utazásairól, a háború után meghurcolták, kitelepítették, majd a Nemzeti Múzeum munkatársa lett. 1967-ben hunyt el.

A túra kellemes volt, az itiner kiváló, az ellátás jó, főleg hogy 200 ft volt a nevezés. A végén visszagyalogoltunk, én a Piac térig, így a 13,5 km-es távot még megtoldottam egy ötössel.

7 Mérföldes tekergés

Húsvét hétfőn Macival és Csillával Kisgyónban túráztunk. A kellemes hétmérföldes túrát utoljára rendezték. Maci a hosszú távra nevezett, hamarosan el is tűnt, mi Csillával még ráértünk, a rövid távra jöttünk kirándulni. 7 mérföld, azaz 11,9 km volt a táv, a szép Kisgyóni környezetben. Tanakodtunk, hogy vajon vigyünk -e esőkabátot, majd Pintér Józsi jóslatát elhittük, és vittünk. És lőn, esett is hamarosan. Már az első km-nél felkerült ránk a kabát, az égiek jól meglocsoltak bennünket. Az Erdei Szentélynél ásványvizet kaptunk, aztán fel tovább a Károly-lakig. Erős volt az emelkedő, Csilla le, lemaradozott, de aztán vette az akadályt. A Hárs-hegy aljáig a kék háromszög volt még a jelzésünk, itt volt a második Ep. Csokitojásokat kaptunk, és tovább indultunk, most már rátérve a piros jelzésre. Innen már ismerős volt az út teljesen, mivel múlt héten a vártúrán erre jöttünk. Medvehagymák övezte úton haladtunk, már éppen virágzásnak kezdtek indulni. Szép látvány, és kellemes fokhagyma illat az esőben. A hagymalevelek olyan nagyok voltak, és úgy összeborultak, hogy a cipőnk is beázott tőle.

Hamarosan elértük a Hamuházat, kis kitérővel pedig a Csikling várat is. Az Ep is itt volt, a lányok bent ültek a kocsiban az eső miatt. Most éppen elállt az eső, a teljesen átázott piros esőkabátom itt landolt a kukában. Megszolgálta az árát, de már nem véd semmi ellen. Hamarosan kisütött a nap, és megszáradt a ruhánk is. Lejtőnek lefele végig a Tűzköves árok mentén gyalogoltunk a kéken, azért is örültem a rövid távnak, mert ez idáig kimaradt, csak a hosszabb távokon voltam, ami a szépséges Burok-völgyön halad. Ez is nagyon szép, foltokban zöld a medvehagymától. Több kidőlt fát kellett kerülgetni, néha átmászni, így még izgalmasabb lett a túra. Ismét visszaértünk az Erdei Szentélyhez, megkaptuk a lepkés pecsétet, aztán megint piros jelzésen jutottunk el a Bányász emlékhez.

A szebb napokat látott helyről eszembe jutott gyerekkorom, a szocializmus, amint bőszen énekeltünk minden pártünnepen, kiöltözve, jó kis mulatságok voltak, nekem kellemes emlék. Itt fájó a pusztulás látványa, a rozsdás lámpaoszlopok, a gazos, kitakarítatlan emlékhely. Jó lenne, ha valamelyik túrista szakosztály Kisgyónnal együtt ezt a helyet is felkarolná, megszépítené! Ami volt elmúlt, a múltunk pedig a történelmünk, amit meg kellene még mutatni az utókornak. Csillának előadást tartottam a szocializmusról, ő, aki a rendszerváltás után született, már tényleg történelemként hallgatja.

Nemsokára beértünk a célba, ismét szakadni kezdett az eső, de mi már tető alatt fogyasztottuk el medvehagymás zsíroskenyerünket. Szörp is volt, és persze kitűző, oklevél, a már megszokott idézettel.

Tarnai Ferinek külön köszönet a jó szervezésért, és a szép túráért.

Nyerges 20

Április 23-án Macival, Balázzsal és Tatai Lacival a Nyerges túrára indultunk. Maci a hosszabb, mi a rövidebb távot választottuk. Már a rajtnál megmutatkozott, hogy a jó idő kicsalta az embereket a természetbe, hosszú sorok kígyóztak a rajtnál.

A horgásztavaknál lévő Sport büfétől rajtoltunk, majd hamarosan már egy forrást fotóztam. Kicsit kavicsos úton nagy szélben gyalogoltunk Mogyorósbányáig, ami egy nagyon szép kis falu, egy völgyben, a hegyek ölelésében. Fotóztunk, majd a kék túra pecsételő helyén megálltunk egy picit, aztán átvágva a falun, fölfele indultunk az erdőben, a Mogyorósi Kőszikla felé. Ez volt az első ellenőrzőpont. Ide tartva fehérvári túrázókkal találkoztunk, kicsi a világ. Jól elbeszélgettünk, és együtt csodáltuk meg a kilátást a hegytetőről. Nagyon szép volt a panoráma, még az Esztergomi bazilikát is látni lehetett, a Dunát, és a környező hegyeket. Készültek fotók is, remélem sikerül felrakni a tárba.

Az erdőből kiálló sziklák különösen szép látványt nyújtottak. Az ellenőrző pont után völgynek haladtunk tovább, nemsokára beérve Péliföldszentkeresztre. Gyönyörű templomát, és a szalézi rend házát megkerülve elértük a második ellenőrzőpontot, ahol szép környezetben, fedett helyen kaptuk a zsíros kenyeret és ásványvizet.

Péliföldszentkereszt híres műemlék barokk templomáról, melyet 1735-ben építtetett Eszterházy Imre hercegprímás, ő nyilvánította búcsújáró helynek. Az 1700-as években már állt itt egy kolostor, először a nazarénusok, majd a pálosok, és 1913-tól a szaléziak kapják meg. A kolostor körül szép kálvária van, mi is megnéztük, és barlang, valamint szentkút. Nagyon szép kirándulóhely, ápolt, gondozott a rendház környéke, érdemes ide kiruccanni.

Szalézi rend: olasz gimnazista növendékek, tanáraik, nevelőik költöztek ide, majd teológusképző, zarándokház lett a kolostorépület. Az 1950-es években államosították, vájárképző, fogház, később pedig a tsz vadászháza lett. A szalézi rend 1992-ben visszakapta, azóta a fejlődés folyamatos, a környezet pedig rendkívül gondozott. A rendet Don Bosco (a róla elnevezett túra itt ér véget) olasz katolikus pap alapította, aki apa nélkül nőtt fel, és a helyi pap tanítgatta. Teológiát végzett, Torinóban szentelték pappá. Életét a szegény sorsú gyermekek nevelésének tanításának szentelte.

A rendház mellett elhaladva a Szentkút mellett haladtunk el, immár a Dunántúli kéken. A forrásokban kezet mostunk, ittunk, és méy szakadék mellett gyalogoltunk az Öreg-kő pihenőig. Itt a hegyoldalban több barlang is van, mi most nem kerestük fel őket. Megettük az EP-n kapott nápolyikat, és leereszkedtünk Bajótra.

Mindjárt a templomhoz értünk, melynek helyén egykor egy kis vár állt, a falu már az őskorban is lakott hely volt. Tatatiék tettek egy kis kitérőt, mi pedig Tibivel és Margarétával úgy elbeszélgettük az időt, hogy túlmentünk a kereszteződésen. Jelzem, a téma Széchenyi özvegye volt, megért bőven egy kis kitérőt. (Vele ma találkoztam a Széchenyi Zsigmond emléktúrán, de arról majd később) Visszatérve a helyes útra felbaktattunk a Magyar hegyre. Itt már erősen tűzött a nap, a pulcsik rég lekerültek mindenkiről. Nyári meleg volt, és az egyszemélyes ösvényre visszanézve csak úgy kígyózott a túrázók sora. A pontnál megláttam Tataiékat, akik bőszen siettek "utánam", pedig hátuk mögött voltam még. Kis kocogással utolértem őket, és a szőlőskertek, pincék közé már együtt érkeztünk be.

Húsvét eleje lévén és a jó idő miatt az emberek kint ültek a pincék előtt, falatoztak, borozgattak, miközben nyíltak mindenütt a virágok, zöldellt a fű, igazán jó kedvre derült az ember fia. Hamarosan átkeltünk az országúton, majd beértünk a horgásztavakhoz. Hatalmas halak voltak a tóban, kis házikók stégek sokasodtak a tavak körül. Jó kis horgászhely, kellemes látvány a dombok alján.

Beérve a célba, kaptunk csokitojást, virslit, és persze a jól megérdemelt kitűzőt és oklevelet. Maci is beért, együtt fogyasztottuk el az ebédünket. Mi még Tataiékkal elhatároztuk, hogy adunk vért, mivel láttuk, hogy reggel kitelepült ide a véradókamion. Sajnálatunkra, már nem lehetett adni, csak két óráig volt lehetőség. Kár, hogy így szervezték, mivel még egy csomó ember ezután érkezett csak be.  Így elköszöntünk a Tatabányai ismerősöktől, és hazaindultunk. Útközben még tettünk egy kitérőt, és megnéztük a bajnai kastélyt.

Bajna híres kastélya a Sándor-Metternich kastély. A falu írott történeme a 11. századig vezethető vissza, hírét azonban Sándor Móricnak, az "Ördöglovas"-nak köszönheti. Ő építtette szerelmének a hírhedt kancellár lányának, Metternich Leontinának 1720 körül. A klasszicista kastély Hild József tervei alapján készült el, jelenleg éppen felújítják, látogatni sajnos nem lehet. Egyik fele már kész, és nagyon szép, remélem a többi része is elkészül. Sándor Móric híres és őrült lovas volt, átugratta a 7 m-es bajnai árkot lovával, a Bécs - Budapest távolságot pedig 31 óra alatt tette meg lovon. Pozsonynál, Budapestnél egyaránt átkelt a zajló Duna jegén, nemegyszer a lépcsőkön lovagolt fel ha meghívták valahova.  Egyszer fogadásból a kastély erkélyéről is leugratott lovával (most megnéztük, magasan van az erkély) ő túlélte, a ló azonban nem.

Ajánlom a túrát is mindenkinek, jó szervezés, szép útvonal, és ajánlom kirándulóhelyként is felkeresni. Számomra ismeretlen, felfedezetlen táj volt.

A túra nagyon tetszett, az ellátás, itiner térkép, jó volt, a látnivalókról ugyan nem írtak, de én most bepótoltam.

Várnak a várak

A Várnak a várak túrasorozat szombati túrája Várpalota - Bátorkő vára - Csikling vár útvonal volt. Mivel Macival beneveztünk, nem maradhatott ki. Kár is lett volna kihagyni, mert remek napsütéses idő volt, kifejezetten kívánta az időjárás, hogy túrázzunk.

Várpalotán hagytuk a járművet, és miután kivülről sokadszor megcsodáltuk a Thury várat, (sajnos nem lehet bemenni, felújítás alatt áll) a piros jelzésen indultunk a városból kifelé. Mivel nyitva volt a Coop áruház, feltöltöttem friss elemmel a fotómasinámat, és készítettem is sok tavaszi képet. Igyekszem a blogba feltölteni minél előbb. A piros jelzés szépen fel volt festve, térképre nem is nagyon volt szükségünk. Hamarosan elhagytuk az utolsó házakat, és beértünk a Várvölgybe.

Egy klassz kis tanösvény is vezet erre, szép táblákat készítettek hozzá, nagyon sajnáltuk, hogy vandál barmok ledöntöttek néhányat belőle. Az ösvényen több helyen vannak asztalok-padok, lehet pihengetni, eszegetni útközben. A Várvölgy gyönyörű szép völgy, két oldalt magas és még magasabb meredek sziklákkal, csodaszép vadregényes látvány, minden zöldellt, virágok nyíltak, nagyon tetszett. A völgy közepétől medvehagyma virított mindenütt, ezt később a Csikling vár környékén is tömegével láttunk, akit érdekel, még egy-két hétig finom, lehet szedni, itt bőven van, akár kaszálni lehet. Már bimbózik a virága, utána kicsit keserűbb lesz a levél is, és a virága mérgező!

Egyébként fincsi kajákat lehet csinálni a friss medvehagyma levelekből, nagyon jó spenótszerűen megcsinálva, sült tojásba, krumplipürébe, vajas kenyérhez nyersen, vagy tejszínes sonkás tésztához keverve. A legtöbben a pogácsába szeretik tenni, de ajánlom kipróbálni a leírt módokon is. Élettani hatása is remek, az érfalakra, vérnyomásra jó hatással van. No és szép tőle az erdő, az illata pedig erősen fokhagymás.

A Várvölgy végig szép volt, kissé kanyarodva értünk el Bátorkő váráig, ahol meredek sziklafalon épült a vár, és még áll egy fél tornya. Történetét a szervező Nyevrikel Zsolti, külön kinyomtatta, köszönjük neki. A vár alatti padon ismerősök falatoztak, Tatai Laciék, így mi is letelepedtünk melléjük, elfogyasztani a reggeli szendvicsemet.

Felmentünk a várhoz is, megkerestük a kódot, csináltunk fotókat, és tovább indultunk. Picit vissza kellett menni a piros kereszt elágazáshoz, ahonnan folyamatos emelkedővel folytatódott az utunk. Még mindig medvehagymák tömkelege, de a sziklák már alacsonyabbak voltak, aztán felérve a hegytetőre el is fogytak.

Több túristával találkoztunk, gondolom nagy részük ezt a túrát csinálta. Az erdőből hamarosan kiértünk a Tési dombra, kereszteztük az aszfaltos utat, és Királyszállás irányába mentünk tovább, sajnos hosszan aszfalton. Mivel a nap nagyon sütött, melegünk is volt rendesen. Kikerülve Királyszállást farakások mellett gyalogoltunk Hétházpusztáig, onnan sikerült ismét erdőbe bemenni. Mindjárt kellemesebben esett a lábnak, és az árnyék is jól jött. Innen már a kék jelzésen folytattuk utunkat, ráadásul enyhén lejtett, könnyebb volt. Még mindig medvehagyma mezők szegélyezték utunkat, majd az erdei házikó következett, és hamarosan megláttuk a Csikling-vár kiírást. Megtaláltuk Zsoltiékat, minden váras papírunkat lepecsételtettünk, megkaptuk a csokit és a nagyon szép kitűzőt.

Az erdei házikónál lévő padoknál megebédeltünk, sajnos a vizünk elfogyott, de azért kibírtuk hazáig. Visszafele megpróbáltunk a Klára-forrásból vizet szerezni, de nem volt kifolyó, így nem sikerült. A változatosság kedvéért a piroson indultunk el, majd kiérve a kereszteződéshez, az aszfalton folytattuk utunkat ismét a kéken, egészen föl a Tési dombig.

Onnan most a kéken indultunk le tovább Várpalota fele, a Csörget-völgyben. Ez is nagyon szép völgy, ez inkább köves, mint sziklás, és ennek az alja a sziklásabb ami közelebb van Palotához. A másik völgy nedves volt, ez inkább száraz, de mindenképpen romantikus vadregnyes ez is. A Várvölgy szélesebb, a Csörgetvölgy alja keskenyebb. Közelítettünk a 30 km-hez, kezdtek fáradni a lábacskáink, főleg hogy Maci előző nap 6.20-as idővel lenyomta a Gerecse ötvenet is.

A városhoz közeledve szomorúan láttuk, hogy ide hordtak buta emberek egy csomó szemetet, és így nyomorúságos látvány volt a túristaút  környéke. Aztán beértünk a városba, és visszaértünk kiinduló helyünkhöz a másik ágról.

Jólesett a kocsiban lévő innivaló, és jólesett a túra is, szép kirándulóhely, szép környék, Zsoltinak köszönjük a szervezést.

Lepke 40

A sajnálatos síbaleset után, voltam pár rövidebb túrán (ZÖLD20, GÖCSEJI GALOPP 33, Gyermekvasút nyomában 20)

de nagyjából ez volt az első hosszabb túra, amin sikerült elindulnom.

Szeretem ezt a túrát. Szerintem nagyon szép az útvonal, sok-sok kilátót érint (Berzsenyi kilátó, Szép kilátó, Kitabel kilátó), ahonnan szép kilátás van a Keszthelyi-hegységre, és magára a Balatonra.

Mivel ez a szombat, munkanap volt, így kevesebben voltak mint eddig. Bár biztos közrejátszott a szél és a hideg is.

Mondjuk ezt nem is bántam, mert a rajtoltatás még mindig zötyögött kicsit.

Az első pontig nagyjából egyenletesen emelkedett a terep, majd beért Nagy Attila és vele kocogtam egy darabig.

Nekem új pont volt a Szoba barlang, amihez eddig nem kellett lemenni, és most is csak lehetőség volt megnézni. Mivel csak tényleg kb. 100 méter kitérő, Attilával lementünk megnézni. Egy viszonylag nagy üreg, ahonnan még láttunk elmenni egy szűk járatot, de lámpa nélkül nem tudtuk felmérni a hosszát, mélységét.

A szerelemdomb érintésével, értünk ki a pavilonsorba, majd fel a Szép-kilátóhoz, ahol Zsolték voltak a pontőrök. Nagy volt nagyon a szél így nem időztünk.

Attilát útjára engedtem, majd fehérvári különítményhez csatlakoztam. Később Pintér Józsiék is feltüntek.

A táv vége felé kedvet kaptam újra a kocogáshoz, no meg lejtett is rendesen a terep.

Lefelé a szar is gurul, így nekem sem okozott gondot..:-)

Sajnos volt egy útvonalváltozás, ami miatt egyrészt rövidebb lett a táv, másrészt kimaradt a Szent Mihály dombi kápolna. Pedig az egy klassz hely. Igaz így nem kellett aszfaltozni.

Összességében nagyon jó kis túra volt. A célban persze megint kellett azért várni, de a tömeg hiánya miatt nem volt zavaró.

Ezen a túrán tuti nem utoljára voltam:-)