Monostori erőd

Hétfőn Komáromba vezetett utunk Macival, a Monostori erődöt kerestük fel, a várnak a várak, illetve a vártúrák mozgalom kapcsán. Meg mert érdekelt bennünket.

Én magam is már többször próbáltam megnézni, ezidáig nem sikerült, mert hol a hóesés, hol a keresztyén rendezvény miatt  nem sikerült bemenni. Most minden sikerült, megvettük a belépőt, mely fejenként 1300 Ft idegenvezetéssel. A csoport indulásáig még volt majdnem egy óránk, addig megnéztük a hadtörténeti kiállítást, a kenyér múzeumot, és a haditechnikai parkot.

Az idegenvezetővel kb. másfél órás utunk volt, végigvezetett minket az erődön kívül-belül, alul- és felül. Nagyon érdekes volt a történet, és az erődhöz kapcsolódó sztorik is. Legjobban a Horthy féle lövész iskola oktatói termében lévő egyik eredeti felirat tetszett. Pontosan nem tudom idézni, de nagyjából így szól: A tudás hatalom, mely önbizalmat ad, ez lesz alapja vészhelyzetben a lelki nyugalomnak, mely aztán az idegeket is megnyugtatja. Hát kábé így.

Nagyon tetszett amit a tiszti szabályzatról és a tiszti becsületről hallottunk, bizony a mai világban is elkelne némi szabályozás. Bár a naponkénti hideg Dunában való fürdés nem lenne a kedvencem.

Az erőd történetéről, egyáltalán az erődről és erődökről most nem írok részletesen, felesleges lenne, itt megtalálja akit érdekel: www.fort-monostor.hu

Ami még érdekes, érdemes elemlámpát vinni, a föld alatt lévő egyes helyeken csak botorkálni lehet, nincs fény, és hogy kis gyerekkel nem érdemes idegenvezetve menni, nekik hosszú és unalmas, ahogy azt a csoportban néhány bőgő gyerekkel megtapasztaltuk.  Cipő koszos lesz, porban kell az erőd belsejében gyalogolni, meg kavicsokon. Mondjuk nekünk "tapasztalt túrázóknak" nyilván nem okozott nehézséget a séta föl és alá, azért láttunk elesni embereket a lépcsőkön.

A Monostori erőd mellett van még a Csillag erőd, amit csak kívülről tudtunk megnézni, április 1-től lesz nyitva.

Ezenkívül van még az Igmándi erőd, ide érvényes volt a belépőnk, jelenleg római kori kőtár van benne. Ez sajnálatos módon elhanyagoltabb, bár hamarosan itt forgatják a franciák az Asterix és Obelix következő részét.

Az utazunk során ma is és tegnap is sajnálattal tapasztaltam, hogy a 8-as és a 81-es utak mellett, sőt biztosan másutt is, rengetek a szemét. Tisztára szemétdombon élünk. Örömteli kivétel a következő beszámolóm.

Nagyvázsonytól Zádorvárig.

Vasárnap a Várnak a várak sorozat második túrájára indultunk Macival. Nagyvázsonyban sajnos még nem találtuk nyitva a várat, ugyanis 10 órakor nyitott, de egyébként látogatható, mindketten láttuk már.

Története dióhéjban: XV. században épült, Mátyás király ajándékozza vitézségeiért Kinizsi Pálnak. Mivel Kinizsi seregeivel védte az országot, főként felesége Magyar Benigna lakta a várat. Kinizsi halála után újra férjhez ment Horváth Márkhoz, aki lovas balesetben nyakát törte. Ezután harmadszor is férjhez ment, férje Kereky Gergely, erőszakos, durva ember, ezért Benigna megölette. A gyilkosság kiderült, ám Kinizsi tetteire való tekintettel az asszonyt nem végzik ki, de száműzetésbe vonul. Halála után a második férj családja szerezte meg a várat. akik a közelben lévő pálos kolostor romjaiból hozatnak építőanyagot a felújításhoz. Később a Zichy családé lesz, akik felépíttettek egy kastélyt is a közelben, így a vár már nem kellett nekik.

A pálos kolostor romjait a vártól a kék jelzésen lehet megközelíteni, kb. 1-1,5 km lehet a temető felé. Szintén láttuk már, (Pálos kolostorok romjai mozgalom) nagyon romantikus látvány az égbemeredő romokkal. Ide Kinizsi telepítette a pálosokat, és azért építtette a kolostort, mert ide akart temetkezni. Erre nem került sor, mert 1552-ben amikor a török elfoglalta Veszprémet, stratégiai okok miatt a kolostort felrobbantották. Köveit a kastély építéshez használták, így viszi tovább a történelem saját magát. A barokk kastély a Veszprém-Tapolca főút mellett áll, 1997 óta magántulajdon, sajnos nem látogatható.

Miután Nagyvázsonytól aszfalton kellett volna haladnunk, és nemrégiben jártunk erre, Vöröstón keresztül Barnagra mentünk (mindkét faluban szép kálváriát láthatunk) és onnan indultunk gyalog Zádorvár felé.

A gyaloglás néhány kilométernyi volt csak, a piros jelzésen, majd a piros-kéken. Barnag fölött szép volt a panoráma, a talaj kellemes, körben fenyők, az idő remek. Hamarosan elértük Zádorvárat, ahol Zsolti és Anita éppen csak kipakoltak. Felmentünk a kilátó toronyba megcsodálni a panorámát, majd átvettük a kitűzőnket, és visszagyalogoltunk.

Zádorvár: 363 m magasban gazdátlanul porladó romok a hegy tetején. Nagyon kellemes kirándulóhely, Pécsely felől is meg lehet közelíteni, már jártunk azon az útvonalon, a Tihanyi Gejzírit részeként.  A várat a Verzsenyi família építette 1384 körül, de birtokvita miatt a veszprémi káptalané lett, majd 1652-ben Zichy István kapta meg. Történelmi szerepe nem volt.

Manapság kirándulók látogatják szabadon, egy fallal körbevett hatalmas tisztást képzeljetek el, ahol tüzet rakni, főzőcskézni is lehet, de akár focizni is.

Miután visszaértünk az autóhoz, további túrára indultunk, a Balatoni kilátóhelyek mozgalom kapcsán.

Vasárnap lévén felkerestük a liliomkert piacot Káptalantóti határában, hogy egy kis kenyérlángost, más néven langallót ebédeljünk, és én vettem egy kis finom házi sonkát is. Bővebb leírást a www.liliomkert.hu honlapon találtok, érdemes megnézni annak, aki szereti a házi ízeket, fantasztikus házi sajtokat. Minden vasárnap délelőtt nyitva van.

Ezután Mindszentkállára indultunk, ahol a kocsma mellett hagytuk az autót, és táblával jelzett útvonalon mentünk fel a Kopasz hegyre. Első látnivaló a falu temploma volt, régi sírkeresztekkel az udavarában, majd a Kerekikáli templomrom. (Ennek megnézése a Templomromok a Dunántúlon mozgalom része volt)

A Kopasz hegyre 277 bazaltkő és 24 falépcső, azaz összesen 301 lépcső vezet fel, amit hajdan a munkások részére építettek, mivel bazalttufa bánya működött itt.

Egy falubéli kóbor kutyával nyomunkban felszuszogtunk a hegytetőre, ahonnan pazar kilátás nyílt a Balatonra, és az összes Tanúhegyre. Megéri feljönni, fantasztikus a panoráma. A szél nagyon fújt a tetőn, így hamarosan lesétáltunk, és hazaindultunk Székesfehérvárra.

A várnak a várak sorozathoz még egy megjegyzés: a szervezők nagyon kedvesek, és dícséretükre válik hogy minden várhoz készítenek leírást, és persze kaptunk csokit is. Mindenkinek ajánlom, ötvözi a természet szeretetét és a történelmi ismereteket.

Tata IVV túra

A négynapos ünnep tartalmasra sikerült, kezdem a szombattal, amikor túrázni indultam a családdal és Mariannal. Tatán az edzőtábor elől volt az indulás, a nevezési díj befizetése után, kaptunk egy színes térképet, a nevek felírásával nem bajlódtak. Elindultunk az általam már ismert és nagyon kedvelt Tatai Öreg tó felé. A jelzés végig a zöld pötty volt, könnyű volt követni. A főúton áthaladva leértünk a tópartra, és a parti sétányon folytattuk utunkat. A 10 km-es táv nem ígérkezett fárasztónak, főleg ilyen kellemes szép napos tavaszi időben. A parti sétányon mentünk, csodálva szemből a várat. A víz állása nagyon alacsony volt, homokos riviérára emlékeztetett.

A vár: Vízi vár, melyet Luxemburgi Zsigmond király építtetett 1400 körül, majd Mátyás királyunk 1470 táján újjáépíttette, emelettel bővítette. Tőle Corvin János örökölte meg, majd 1494-ben Ulászló királyé. A török egy rövid időre elfoglalta, majd miután visszakerült magyar kézbe, korszerű védműnek lett megerősítve. Olasz rendszerű bástyákkal, és a tó vízével elárasztott vizesárokkal védték. Kara Musztafa 1683ban Bécs felé vonultában felrobbantotta. 1727-ben Esterházy József országbíró vásárolta meg, és 1945-ig az Esterházy család tulajdona volt. Jelenleg múzeum működik benne.

A vár előtt elhaladva a kastély elé érkeztük, innen már földes úton sétáltunk tovább a fák alatt.

A kastély: Fellner Jakab alkotása, klasszicizáló késő barokk stílusban épült, nagyon szép angolpark veszi körül, mely több részletben van jelen a város életében. A kastélyhoz tartozó műemlék épületegyüttes része a kocsiszín és istálló. Ennek megfelelően lovasokkal is találkoztunk itt. A kastélyt Eszterházy Miklós 1762-ben kapta meg, róla tudjuk hogy művészet és pompa kedvelő volt.

A kastély május 1-től 10-18 között látogatható, péntek, szombat, vasárnap és ünnepnapokon. Belépődíj: 400 ft. Én már láttam, érdemes megnézni.

Továbbsétálva tehát a tó másik oldalán zöldövezetbe kerültünk, a parkot sok helyen átszelik patakok, a hátsó részén pedig az Átal-ér nevű szélesebb folyó ömlik a tóba. Végig kellemes romantikus sétaút vezet, ahol sok futóval is találkoztunk. Több futóversenyt is rendeznek a tó körül.  

A várral szemben lévő oldal végén volt az ellenőrzőpont, ahol friss óriási házikenyereket kentek meg lekvárral, zsírral, volt lila hagyma, házi paprikakrém, és szíves kínálat, vendéglátás. Kihagyhatatlan volt! A kenyereket szódavízzel lehetett öblíteni. Mi Mariannal és Csillával több kenyeret is befaltunk. Gondolom ennyi kalóriát nem is gyalogoltunk le. :-)

A Tatai kastélyegyüttesnek egy kiskastély is része, ami copf stílusú kerti lak, sajnos ezt nem tudom pontosan melyik, de mivel a kiskastély parkjában vertek tábort 1946-ban az olimpiai sportolók, és itt alakult ki a legendás edzőtábor, feltételezem, hogy ott kell keresni. De még ne szaladjunk előre.

Az etetőpont után visszaértünk a nyílt tópartra, még zárva voltak a halsütödék, de az emberek már mocorogtak, sétálgattak a tó körül mindenütt. Istmét átszeltük a főutat letérve a tópartról, és az angolparkon át a Cseke tavat kerültük meg.

Angolpark  A romantika fénykorában a főurak passzióból műromokat építettek. Esterházy Ferenc is így tett, római fürdőt építtetett, az angolpark műromjait  Charles Moreau építette fel. Az angolkert szentimentális jellegének hangsúlyozására török mecset is épült. A túra útvonala ide nem tért ki. Az angolpark is tele van forrásokkal, amik a Cseke tó vízét táplálják, és hatalmas platánokkal, különleges fákkal, cserjákkel.

A Cseke tó közepén pici hidakkal összekötött szigetecskék vannak,  horgászok veszik körbe, ez ugyanis halastó. Megkerülve a tavat, a műromokhoz értünk, itt hiányzott a víz a kis árkokból, de azért így is romantikus.

Mindenütt borostyán fut az erdőben, a földön a fákon, némi zöld színt kölcsönözve a tájnak. Hamarosan az edzőtábor hátsó kapujához értünk, és a táboron áthaladva értünk a célba, ahol emléklapot, és kitűzőt is kaptunk.

Az edzőtábor: 1948 óta itt van kialakítva az olimpiai edzőtábor. Azért alakították itt ki, mert Tata klímája hasonlított legjobban Londonéra.

Mi is megcsodáltuk a főbejáratnál lévő gömbszobrot, melyen az olimpikonok neve szerepel évek és sportágak szerint. Sajnos ahogy növekszik az évszám, egyre kevesebb a név. Az utolsó olimpiákon már szinte csak a kajakosok neve szerepel. Nagyon megható és egyben felemelő érzés volt olvasni!

Jó kis túra volt, Tatát pedig ajánlom kirándulás céljából is felkeresni.

Apróságok

Kedves fele-, és egészen barátaim,

Mostanság indult az év, így mindenki az évkezdés terheit nyögi, nem vagyok ezzel én sem másképpen. Nagyjából ez is az oka annak, hogy elmaradnak fenomenális kommentjeim, vagy feledhetetlen blogbejegyzéseim.

Az élet persze nem állt meg, történnek a dolgok csendben, csak idő nem volt megörökíteni. Szóval most egy gyors kis postban elmondanám csendesen folydogáló patakmeder mélységű életem apró szösszeneteit a közelmúltból. Dátumokkal persze nem terhelnék senkit, főleg magam nem. Ezt majd kiókumlálja, akit érdekel.

Célok

Mondom itt már fűnek-fának, de most akkor ki is hirdetem, hogy az alábbi cél elérése éltet majd a következő már nem egészen 24 hónapban:

Idén szeretnék felfejlődni futásban egy 3:45-ig, illetve a Velence 10x-en annyi kört menni, amennyit csak bírok, de legalább 200 km-t.

Ezek után jövőre év elején gondolkodás nélkül, amint az első kedvezményes időszak megjelenik jelentkezem a nagyatádi Ironman-re!

Ennyi. Nem húzom tovább. Vagy megy majd, vagy nem megy majd, de nekifutok. Mire várjak még? Ha ennyi idő alatt sem készülök fel rá, akkor soha. Szal ez van. Lehet csatlakozni :-D.

Edzés

Jelenleg éppen a dögrovás kategóriában vagyok. Nagyon csúnyán elkapott valami torokszorító betegség. Beszélni alig tudok. Akik ismernek tudják, hogy nálam ez mekkora probléma. Egy csomó kimondatlan gondolat szorul így a fejembe, ami meg elkezdi nyomni az agyalapomat és akkor jobb híjján kínomban postokat írok.

Mielőtt szombaton elért volna a kórság sem jeleskedtem nagyon. Csak tényleg nagyon kevés futás jutott. Kb. heti 1. Akkor is megfájdult belé a térgyem kalácsa. No, de sebaj, innen szép a győzelem.

Miután az edzések nem vettek el időt az életemből, több idő jutott másra, így örömmel tudatom, hogy már egész jól megy a korcsolyázás és a somogyi néptánc egyes elemei is :-).

Túrák

2 túra volt eddig. Azok is rövidek.

A Pite 20-on akkora sár volt, hogy úszni lehetett benne. Viszont kellemes időjárás volt. Meg utána lementünk Sikondára wellnesezni egy kicsinyt, szal végül is jól alakult.  Hát erről a 20 km-ről kb. ennyit tudok mondani.

Ja, igen. Abaligetről indult, ami a Mecsek.

Aztán meg most szombaton voltunk a Boglárka 17-en. Jó időt mondtak, ami meg is jött, miután végeztünk. Balatonboglárról indult és része az Észak Somogy kupának, ami gyorsan be is neveztünk.

Az idő végül is elfogadható volt. Sár kevés. 1 helyen mentünk csak mellé, ahol kedves idióta barmok átrakták a szalagokat egy másik irányba. Kívánok nekik hasonlókat egy hosszú és fárasztó túra végére.

Egyebek

Jelenleg a dolgok állása szerint még nagyon kérdőjel a hétvégi 4Run kupa első helyszíne, a debreceni félmaraton is. Jelenleg halmozott kihívásokkal küszködöm mind a beszéd, mind a levegővétel, mind az ízületi fájdalmak, mind egyáltalán a létezésem terén.

Elég drasztikus változásoknak kellene ahhoz történniük, hogy ebből minden felkészületlenségem ellenére félmaraton legyen a hétvégén. No, de hát csodák vannak, mi meg nem vagyunk csokipapírból, szal még az is lehet, hogy futok.

Oh, még egy. Kata nénitől kaptam egy rakat versenyről egy nagyhalom fényképet. Ezek többségét még én sem láttam. Van bennük néhány, amit majd külön postba fogok kiemelni, mert hmmm.... meglepő és mulatságos :-).

A képeket hamarost feltöltöm az albumok közé, amint megvagyok vele szólok.

Addig is mindenkinek jó felkészülést és élvezzétek a tavasz első lehelleteit (én meg élvezem a tavasz első hurutos köhögésrohamait :-)).

Dübörgés és Rock'n'Roll!

Kincsesbánya 20,30

Szombati kötelező környékbeli túránk a Kincsesbánya volt. Maci hosszútávon, mi lányok pedig rövid távon indultunk. 30, azaz 20 km volt a cél. A 20 perces autózást 50 perces sorbanállás váltotta fel, mivel a nevezésnél éktelen tömeg várt minket tekergőző sorban. Nem akartunk boszankodni, inkább beszélgettünk az ismerősökkel. Megérkezett a Tatai futókülönítmény, élen Szilvivel, és örömömre Kenéz is itt eljött. Megjelentek Kati barátnőmék, aztán még sok Fehérvári és nem Fehérvári ismerős. Hát igen, jó régen találkoztunk, a decemberi pihenőre ráfért egy kis túrázás.

A pénz befizetés és jelentkezés után ismét sorban álltunk, ezúttal az itinerért. Azalatt Maci megvásármányozta az összes még be nem járt külön túrakiírás füzetét, és a frissen megjelent túrakönyvet. Én is kaptam belőle, ezúton is köszönöm neki. (Tamásnak üzenem ő is kapott) Miután Kriszti végigállta a sort, és megszerezte a pecsételős papírokat, elindultunk a megszokott útvonalon. Immár nem lehetett eltévedni. Nem is tévedtünk. :-)

Mindjárt hegynek fölfele erdei ösvényen, majd keresztezve a műutat ismét sorban álltunk. Ezúttal pecsétért, és mandarinért. Megpróbáltunk itt egy tömeget megelőzni, és az itt-ott havas, de fagyott úton gyorsabban haladni. Erdő még mindig, aztán völgy és odaértünk a Csurgói tóhoz. Kis fotózkodás a félig befagyott tónál, forró tea a termoszból, Mariann kiosztotta a banánokat, aztán tovább...

Felértünk a dombra, elkerülve a nyaralókat, sajnos aszfaltra érkeztünk, de kb. 1 km múlva, a Gaja-völgy bejáratánál ismét etap volt, majd a módosított útvonalon befordultunk az erdőbe. A pontnál csokit kaptunk. Sajnos a Gaja híd leszakadt, a patakon lehetetlenné téve az átkelést, ezért kellett kerülni egy picit.

Árokugrás, majd ismét ismerősök, Tatait és Balázst üdvözöltem, előre engedtek minket a dombra. A dombra felérve csodálatos kilátás nyílt a tóra, nekem ismerős, szívemnek kedves helyen jártunk. Régi és nagyon szép emlékek fűznek ide!

Az erdei ösvényen szembejövő forgalom is volt, mivel ez egy oda-vissza szakasz lett az útvonalváltozás miatt. Meg is jelent egy ismerős szembe, kendővel a fején. :-)

Körbepuszilt minket, aztán hamarosan én pusziltam körbe Zsuzsát és Zsoltit. Sajnos a Horgász büfébe ígért találkozójukat lekéstem, de ez nem rajtam múlt.

A szembeforgalmas szakasz után ismét sorban állás, ezúttal a kerítésmászáskor. Nagyon lassan ment, jeges volt a lépcső, és sokan is voltak. Egyszercsak átjutottunk, aztán fel a Vaskereszthez, ahonnan meg a Gaja-völgyre nyílt szép kilátás. Itt egy csúszós lejtős szakasz következett, majd az Alba Regia forrásnál ismét ellenőrzőpontunk volt.

Megint tea, némi falatozás, csokievés, aztán tovább barangoltunk a téli erdőben. Nemsokára elértük a közös szakaszt, majd ezen túljutva már a nyaralók között gyalogoltunk. Jó jeges volt a pálya, vigyázni kellett. Kereszteztük az aszfaltos utat, és vigégmentünk a gáton. Nemsokára beértünk a Horgász büfébe, ahol szintén ellenőrzőpont volt. Most már csak meg kellett kerülni a tavat, és felmenni a falu szélén az erődben. Azért még készült néhány fotó a tóról is rólunk is, ha felteszi Kriszta őket, majd jelzem.

Nemsokára elértük a célt, is természetesen ismét sorban álltunk, most a jól megérdemelt kitűzőért, és oklevélért. A túra jó volt, a szervezés is, bár több ember talán gyorsabban oszlatta volna a tömeget. A kitűző szép, az itiner és térkép rendben, a túra végén kínált zsíros kenyér elfogyott, de volt vajas és lekváros. Én három kis vajast vágtam be, és két pohár fincsi teát.

A célban üdvözöltük B. Feriéket, aztán elköszöntünk, és hazaindultunk a jól megérdemelt pihenésünk felé.

képek

Felkerültek a képtárba az újévi Somló túrás képek. Nézegessétek....

Újévi túra a Somlón

Mit is lehetne Újév reggelén csinálni mást, mint túrázni.....

A túrabázison találtam egy gyönyörű kiírást Orbán Imrétől,  (Öt kápolna a Somlón) és "nagy nehezen" sikerült rábeszélnem Macit, valamint Csillát a kirándulásra.

Gyorsan odaértünk a Somlóra, mivel forgalom szinte nem is volt. Az idő picit ködös volt, de már reményt keltően kisütött a nap. Leparkoltunk a hegy derekán, és csodáltuk a tájat. Az összes fa, fű, bokor, szőlő, minden tiszta fehér zúzmarás volt, nem győztünk gyönyörködni.

A hőmérséklet kb. mínusz 4,5 fok volt, fel kellett öltöznünk rendesen. Kabát, sapka, kesztyű, sál, minden kellett. Az első káponát mindjárt meg is néztük, ez a Szent Margit kápolna volt. A kiírásban (nézzétek meg a neten, a ttt honlapján a túrák alatt a túrabázisban található) szép leírások szerepelnek a kápolnákról, ezért most nem részletezem külön. Képek is vannak, de mi is fotóztunk, majd felteszem a blogra, amint Maci átküldi.

Szóval az első kápolna a Szent Margit, majd mindjárt mellette a Keresztelő Szent János Kápolna volt. Innen indultunk felfele a Somló tetejére. Még emlékeztünk az éjszakai közös Somló túrára, Maci el is hozta az útvonal térképét segítségül. A felfele vezető út alatt kisütött a nap, így téve széppé a túránkat, és kissé melegebbé az időt.

A hegytetőn nyitva volt a Szent István kilátó, de most nem mentünk be, megnéztük amit meg kellett, még láttuk a szilveszteri petárdák nyomait is. Innen lefele indultunk a Somló várba, mivel a várkápolna is a túra részét képezte.

A várból lefele tartva útba esett a Kinizsi szikla, aztán a Szent Márton kápolnát céloztuk meg, a hegyről jobbra visszafordulva. Itt történt egy kis malőr, egy őrült kutya észrevette, hogy Maci milyen finom falat lehet, ezért rátámadt. Gondolom meg akarta enni, amit mi a Csillával messziről szörnyülködve néztünk. Igaz, hagytuk volna, hogy megegye, nem csináltunk semmit, mert annak ellenére hogy bot volt nálam, nem volt kedvem közelebb menni a döghöz.

Kiabáltam a tulajnak (nyitva volt az pinceajtó) de ő vagy másnaposan aludt, vagy süket volt, mert nem jött ki. A kutya végül Maci nadrágját kezdte el rágni, de ő hősiesen elrugdosta, így nem vált az eb martalékává. Mi azért a biztonság kedvéért felmásztunk a szőlőskert tetejére, és ott folytattuk utunkat, aztán tisztes távolságban másztunk le. Közben meg is érkeztünk a következő kápolnához, ami a Szent Márton kápolna volt. Az éjszakai túrán itt volt az elemózsiás, borivós pont.

Innen szépen visszagyalogoltunk a kocsihoz, körbejárva a Somló egyik oldalát. Nagyon jó kis gyaloglás volt, nem volt hosszú, pont elég volt egy újévi túrához.

Már csak egy kápolna maradt hátra a túlsó oldalon, ahhoz hogy befejezzük a túrát. Ide nagyjából autóval közelítettünk, aztán gyalog másztuk meg a hegyoldalt, így a Szent Ilona kápolna is meglett. Túránkat befejeztük, megettük a jól megérdemelt milka csokit, és hazaindultunk. Természetesen ha beküldjük a feladatok megoldását, és a fotós igazolásokat kitűzőt is fogunk kapni.

Boldog Új Évet mindenkinek!

Dombay-tó fehérben

Az idei utolsó túra elég nehezen akart összejönni, az időjárás nem volt éppen kegyes még szombaton hozzánk. De aztán vasárnap hajnalra elállt a hóesés, az utak járhatóak voltak, és elindultunk Macival Pécs felé. Nem akartam én túrázni, ilyen időben meg főleg nem. De a Dél Dunántúl kupa már várt rám, ezt az egy túrát kellett még teljesítnem hozzá. De mivel kupafüggő vagyok, megérte.

Az út viszonylag jó volt, bár Maci ablakmosója befagyott, és az ablakra vert sárral összekent üvegen alig láttunk ki. Mondjuk engem nem zavart, nem én vezettem. :-) A Rajtnál meglepően sokan voltak, jó kétszázan indultak a különböző távú túrákon.

Beneveztünk, én 25-re, Maci 30 km-re, aztán máris indultunk természetesen hegynek felfele immár sokadszor és kivételesen hóban meghódítani a Zengőt. Ez a túra évek óta sárról volt híres, az utolsó záró szakasz szántóföldön halad át, marha nagy sár szokott lenni, amit utáltunk. Ez most nem így volt, fehér lepel fedte a tájat, és emelte a szépségét a szikrázó napsütés.

Maci hamarosan elköszönt, és egyedül vágtam neki a Zengőnek. Útközben néhány futó megelőzött, de a folyamatos felfele haladás közben én is jó pár túrázót megelőztem. Nem helyes nagy lendülettel nekivágni, mert akkor hamarosan izzadás, fáradás lesz belőle. Én folyamatosan lassabb tempóban mentem, így nagyon jól bírtam fölfele. Mondjuk a mínusz 12 fok körüli hőmérsékletben a hegy derekán már én sem fáztam, igaz a tetőn akkor szél volt, biztos rátett mínusz 4-5 fokot még. Hófúvás is volt, sajnos térdig kellett járni a hóban, de ez csak rövid szakasz volt.

A csúcsra érve a toronyban fagyoskodtak a pontőrök, pecsételés után mentem is tovább, a tetőn nem jó ácsorogni izzadt háttal. Következett a Zengő "hátsó lába" ami meglehetősen meredek,  és a porhótól rendkívül csúszós volt. Szinte csúszva érkeztem a hegy aljába, különböző manőverező technikákat próbáltam ki, lengetve a botjaimat jobbra, és balra, mint síeléskor. Sikerült - másokkal ellentétben - esés nélkül leérnem. Igaz, sok időt spóroltam ezzel a csúszkás-futásos lefele úttal, mert hegynek azért hóban elég lassan haladtam.

Némi könnyebb aszfaltos út, meg havas erdei utak következtek továbbra is, aztán a szintén csúszós meredek partoldal a Réka völgyben. Itt a patakátkelés okozott nehézséget néhány embernek, én már rutinosan ugrottam, meg sem kottyant. Száraz lábbal vágtam hát neki a Somos hegy fele, ami sokkal meredekebb volt mint a Zengő. Szinte a botommal nyomkodtam fel magamat, annyira csúszott, és meredek volt. Ezt az akadályt is sikeresen vettem, fent a pontőrök meg is örültek nekem, hogy el tudtam jönni a kupámért. Némi gumicukrot magamhoz véve továbbindultam, továbbra is egyedül az a hófehér erdőben.

Fel-le hol kisebb hol nagyobb hóban, néha többet csúszva hátra, mint előre, de azért odaértem a Diós-kúthoz, ahol ittam a forrásból. Mivel nem vittem italt, már erősen megszomjaztam, így a következő ellenőrzőpontnál, Püspökszentlászlón hamar leburítottam három bögre finom forró teát. Jólesett, hát még Gruber Misi nagymamájának isteni káposztás sütije. (Kizárólag ez motivált, nem is annyira a kupa, mert mindig ezt adják, és nagyon szeretem. Misis, kérem a receptet!!!)

A házból kilépve végiggyalogoltam a falut, néhány eltévedt túrázót visszaküldtem a ponthoz, és a patak mellett kissé könnyedebb letaposott kocsiúton baktattam egészen Hosszúhetényig. Dél már jócskán elmúlt, a nap továbbra is szikrázóan sütött, és a mínuszok ellenére a kabát már régóta a derekamon gyalogolt velem, a pulcsinak is lehúztam a zippzárját, mert a mozgástól jól kimelegedtem.

A falun egészen végig kellett gyalogolni, megkeresni a Tavasz kocsmát, ahol ismét teát adtak, és persze pecsétet is. Ez már az utolsó szakasz, a "sáros" ami következett, itt várt a szántóföld végén Maci, és a befutót már együtt gyalogoltuk lefele.

Szép havas túra volt, bár szerintem elég nehéz. Jócskán voltak szintek, 800 körül, és a hóban fárasztóbb is gyalogolni. Macinak inkább csak a vizes cipője volt kellemetlen, a külön szakaszrészt térdig hóban járta meg, mert ugyebár annyira gyors volt, hogy ő ment elöl. :-)

A célban átvettük a megérdemelt jutalmat és a szépséges kupákat. Maci óriásit, én csak a bronz fokozatot. Aztán megettük a paprikás krumplinkat, és hazacsúszkáltunk Fehérvárra.

Nők a hóban....

Avagy Bakonyi Mikulás kihűlt fánkkal.

Az úgy volt.... hogy minden évben csinál anyukám sok-sok fánkot a Bakonyi Mikulás túrára, hogy a barátaimmal élvezkedhessek egy kis hazai túrán hazai kajával.

Idén a srácok fogyókúráznak, elfoglaltak, elgyengültek, elprogramosodtak, ezért mi, lányok próbáltunk helytállni helyettük. Kriszti, Mariann és én. Reggel 8-kor fűtött ülésekre helyeztem a fenekem, és bő óra alatt anyunál ittuk a teát Cseszneken.

A tea: mindenre jó boszorkánytea, van benne bodzavirág, hársfavirág, csipkebogyó és sok méz. Ennyi elég is volt induláshoz, beöltöztünk, mert a 20-30 centis hó mellett mínusz 7-ek és 9-ek voltak. Sapka, sál, kesztyű, a lányokon kamásli, és mindannyiunkban nagy lendület.

A rajtnál várnunk kellett az indítókra, kicsit elkavartak, meg a hóban elakadtak. 10-től lehetett startolni az általam választott új távon, ami Csesznekről indul, körtúraként, 18 km, 600 körüli szinttel, érintve a csodaszép Ördögárkot.

Egyszercsak elindultunk. Legfontosabb eszközöm a túrabot volt, amivel szépeket rajzolgattam írogattam a hóba, az utánunk jövő túristáknak. Kriszti kiérve a faluból, fényképezni kezdett, ragyogó napsütéses idő volt, a fülünk kezünk majd lefagyott, de gyönyörű volt a hófehérbe öltözött Bakony. Remek kilátás nyílt a várra, és a környező dombokra.

A piros kereszten indultunk, csapás még nemigen volt előttünk a hóban, egy autó nyomait követtük, azon szállították a pontőröket (Télapót és Krampuszt) Gézaházára. Ez lett később a csapdánk.

Emelkedő kezdődött, aztán felérve a hegyre el kezdtem mondogatni, hogy hamarosan balra kell mennünk. Közben beszélgettünk, élveztük a havat, a fehér erdőt, a jégcsapokat, kiszakadva a városból a munkából hizlaltuk szemünket, hogy befogadjuk teljesen a ritka szép látványt.

Jól elbeszélgettük az időt, miközben én folyamatosan mondogattam, hogy már balra kellett volna mennünk valahol. De a piros kereszt olyan szépen látszott mindenütt, hogy egyszercsak ott voltunk Gézaházán a Krampusz és a Télapó mellett.

No, ekkor tudatosult bennem, hogy jól elcsesztük. Ez már a harmadik pont. :-)

Kisegítettük a télapót egy telefonnal, aztán a lányok jámboran követtek visszafele, kicsit szerintem csalódottak voltak. Végül is hazai pályán eltévedni....

Visszamentünk teljesen, majdnem a falu határáig, ahol azonnal megtaláltuk - a már kitaposott - piros jel elforduló ágát. Kocogóra vettük a tempót, hogy behozzuk a bő egy órás kb. 3 km-es (oda-vissza 6) plusz utunkat.

Sok túrázót elkerültünk, egész jó érzés volt, hogy nem hárman vagyunk az erdőben. Bár az sem volt rossz.

Papp Gabi kikerült minket, ő az 50-es távon futott, hát igen, vannak hihetetlen teljesítmények. Az út persze teljesen ismerős volt már, kis kanyargós ösvény vezetett az első ellenőrző pontig, a Mogyorós árokig. Miután megtaláltuk, pecsételtünk, és tovább kocogtunk.

Meg kívánom jegyezni, hogy a pontnál egy nagy csapat fiatal túrázó cigizett, akik egyáltalán nem álltak félre, és nagyon kellemetlen volt beszívnunk a füstöt. (Kérem a szervezőket, hívják fel a túrázók figyelmét, és kérem a cigiző túrázókat, hogy álljanak messzebb ha szívni akarnak, mert így a rendes egészséges túrázók szívnak!!!!)

Még az Ördögárok előtt találkoztam efemmel, örültünk egymásnak, aztán megálltunk egy percre, Mariann zsákjából előkerült a tea, mandarin, némi frissítés a mászás előtt. Rögvest a patakon kellett átkelni, ami jeges volt, és bővízű. Évekig ki volt száradva ez a patak, most persze nehezítette a túránkat, hogy többször is át kellett kelni rajta.

Mindhárman száraz lábbal megúsztuk, és megkezdtük a kúszás-mászást fölfele a partoldalon. Kriszti még csinált néhány fotót a szurdokban, hatalmas sziklák, jeges vízesések, mindenütt hó, és hó, fantasztikus látvány volt.  

A mászás nem volt könnyű, kidőlt fákon mint a majmocskák, átölelve a meredek oldalon, és csúszós hegyoldal. Közben ránkszólt egy srác, hogy ők a pontőrök, pecsételnek nekünk. Nem tudtak lemenni az Ördög-gát létrájához, így itt fent a szurdok tetején menet közben pecsételtek.

Mi követtük a nyomokat, aztán hamarosan a piros-zöld jelet is megtaláltuk a tetőn. Krisztinek fájni kezdett a térde, majd hamarosan Mariann is erről panaszkodott. Innentől már nem voltak túl vidámak a lányok, de azért küzdöttek hősiesen.

Kis kanyargós ösvény után, ahol kellemetlen keskeny csapáson kellett lépdelni, ismét elérkeztünk a harmadik ellenőrzőpontunkhoz. A mikulást és krampuszt csak sorbanállással lehetett megközelíteni, minden távnak ellenőrzési pontja volt ez, így sokan összejöttünk. Megkaptuk a pecsétet, télapót, szaloncukrot, aztán továbbindultunk, megint csak a piros pluszon.

Felértünk a Gézaházai tetőre, ahol iszonyú hideg szél fújt, a hóban is nehéz volt hegynek fölfele haladni, meg kellett küzdenünk az elemekkel. Úgy néztünk ki, mint hajdan a deltában a fölvezető címsor. (Emberek beöltözve, szél, hófúvás, csak a vonat hiányzott)

Gézaháza: hajdan Eszterházy birtok volt, gyönyörű fából készült vadászkastéllyal, és kastélyparkkal, sok szelídgesztenye fával. Idejártunk főzöcskézni, kirándulni úttörő koromban, később kisz-es találkozók tábortüzes helyszine volt, megannyi színes szép emlék. Később étterem lett, finom pincepörkötlekre és szilveszteri bulira emlékszem, most pedig magánbirtok, sajnos bekerítve. Kicsit vágytam újra látni, kár hogy már nem lehetséges.

A 82-es úton áthaladva (Győrt Veszprémmel összekötő, Cseszneknél panorámás és szerpentines út) hamar elértük a negyedik pontot, ahol elágazott az út Zirc és Csesznek felé.

Innen a piros négyzet volt a jelünk, havas fenyőfák, szép erdő, még utolsó napsugarakat kihasználva Kriszti fotózott is. Mariann már húzta a lábát, nem repesett, hogy még kb. 7 km van hátra.

Károlyházára viszonylag hamar leértünk, bár a tempónk jelentősen lassult a sérülések miatt. Néhány srácot innen küldtünk vissza, ők Zirc fele készültek, nem figyeltek eléggé.

Leértünk a sárga háromszög jelre, innen már közel volt a vadászház (itt érkeztek délelőtt a többi távról Cuha völgy felől Csesznek fele tartó túrázók) aztán megkezdtük a Zörög hegy felé az emelkedést. Az utolsó nagyobb emelkedő következett, még megnéztük a hegyodalból a Cseszneki várat, de a lányok túlságosan távolinak találták.

Felértünk a hegyre, ahol az ellenőrzőponton két félig fagyott embert és egy félig fagyott kutyát találtunk a tűz mellett. :-)

A tetőn rövid gyaloglás, aztán a meredek lejtő következett. Térdfájósoknak szörnyű terep, de azért leértünk. Most már kezdett picit sötétedni, én kezdtem fázni, már négy óra is elmúlt. Nemsokára beértünk a faluba, a Kőmosóban Pinkert Laci pecsételt, (múlt héten a Tótin találkoztunk) majd elhaladtunk a Zsidó temető mellett, és a falu felső részébe a vár alá érkeztünk. A túristajel áthalad a templomkerten, érintve az ország egyik legrégebbi templomát. Nem tudom nyitva volt, -e de most már sem idő, sem kedv nem volt templomnézéshez.

Hamarosan célba érkeztünk, átvettük a díjazást, remek télapós kitűzőt kaptunk, amin a vár is rajta van. A finomságokat amit ehettünk volna, nem néztük meg, anyunál várt minket a fánk.

Még pár száz méter, és a konyhában ittuk a pálinkát. :-) Igazán jól felmelegített bennünket, mármint Mariannt és engem. Kriszti vágyakozva nézte, sajnos a sofőr nem ihat. Befaltuk a kihűlt fánkokat, baracklekvárba tunkolva, jó szalagos, ízletes volt. (Ezt kifejezetten Vajdaúr kérésére részletezem)

Aztán kocsiba be, fenék a fűtött ülésre, irány Fehérvár.

Sajnálhatjátok srácok, ezidáig csak sáros Bakony jutott nektek. Az idei havas szép fehér majd a fotókon látható lesz, hamarosan...

itt: http://picasaweb.google.com/104425254066039939903/BakonyiMikulasCsesznek#5547484277621615042

Fehér-Vár-Palota turisztikai szemszögből

A szombat reggeli gyors logisztikázás után Iszkaszentgyörgy Kastélyból indulunk Krisztivel, és más társakkal a Fehér-Vár-Palota 25B szakaszán. A cím már sejtetni engedi a 25 km távot, amihez jó 700 m szint is társul, viszont a Fehér-Vár-Palota 42 km-es túratávjának legszebb részeit öleli fel.

Kezdjük mindjárt az Iszkaszentgyörgyi kastéllyal, ahol Nyevrikel Zsoltiék indítanak bennünket, mindjárt délig tartó lendületet adva a Győri édessel. Most nem nézelődünk, de a kastély és parkja egyik kedvenc romantikus túrahelyem, ahol érdemes körülnézni. Az épület egy része üres, egy részében iskola, és könyvtár működik, a felújítás is egyik részen kész. De maga az épület is szép, és a park hatalmas. Nagy romantikus kéz-a kézben sétával (persze anélkül is) körbe lehet járni, frissen kihelyezett táblák hirdetik a kastélypark tanösvényt. Legelőször is lefele indulunk, ahol megcsodálhatjuk a régi kőhidak maradványait, a borostyánnal beszőtt fákat, és felgyalogolunk a hegyre, a Kőasztalhoz. Mi a piros jelen haladunk, de részben érintjük a tanösvényt is. A Kőasztalt például már a Pappanheim grófok is szeretettel használták, most faasztal és fapad is kínálja a piknikezés örömeit. Kis kitérővel megcsodálhatjuk a hajdani kőkúpról a környéket, az információs táblákról megtudhatjuk, hogy itt bizony egy gróf vetette magát alá a mélybe (hasonlóan a Galya völgyi sziklákhoz) szerelmi bánatában. Ez lett az vége a grófi viselkedéshez méltatlan szerelmi kapcsolatnak.

A tájat nemcsak innen csodálhatjuk, hamarosan felérünk a kilátóhoz, ahonnan ellátni Székesfehérvárig, látni még a hatalmas vízzel elöntött Csóri réteket, és távolban a Csókakői várat is. Mi is felmegyünk a kilátóba, de főként a hangos robajjal működő kőbányát nézzük meg. Hamarosan egészen közelről, hisz ott megyünk el mellette.

A bányát elhagyva ismét emelkedő következik, majd sokáig a sziklás talajú fennsíkon gyaloglunk, néhol fenyők, tobozok, harapnivaló mohák között. Szikrázó a napsütés, jobb idő nem is lehetne a túrázáshoz. Jó órás gyaloglás után meredek lejtő, majd a Szenes Horog következik, jó kis eligazító táblákkal, amikről már sajnos lekopott a festék.

Itt ér utol B.Feri, majd a következő emelkedő után már beérkezünk a Csór fölötti magaslatra. Begyaloglunk a faluba, ahol a büfében vár ránk a sok finom falat. Zsíros kenyér lilahagyma, erős pista. Én az erősnek nem nevezhető pistát választottam, és egy narancsos szörppel öblítettem. Váltok néhány szót Szilvivel, aki éppen futva érkezik, majd tovább indulok a Kilátó hegyre. Néhány ismerős futó elhagy, én éppen a feltételes pont bélyegzőpárnájába nyúlok. Valaki nyitva hagyta, így biztosítom magam a pont meglátogatásáról, tökéletesen tintás tenyérrel és ujjakkal haladok tovább.

Visszakeresztezem a Csóri lejtőt, aztán útbaigazítok egy futót, majd az emelkedőn beér Zsuzsa, kedvenc régészem. Egy darabig együtt megyünk, fenyőerdők romantikus ölelésében. Ismét szurdok, kockás plédes piknikezésre csábító napos tetők. Nagyon szép szakasz, a sziklák tetejéről csodás a panoráma. Aki ide került pontőrnek, ma élvezheti a szép időt-szép kilátást egyben.

Össze is gyűlünk kicsit a sziklákon, mindenki nézelődik. Hamarosan Zsuzsa és Zsolti továbbmennek, Krisztiék is beérnek, és már a mély völgyben haladunk, nyirkos árnyékos területen. Emelkedni kezdünk, már jönnek a Palotáról indulók szemben, mi pedig megcélozzuk a Baglyast.

Két éve jeges esőben és szélben jártam itt, most kis szél és szikrázó napsütés fogad a fennsíkra kiérve. Maci itt ér utol, kissé elcsigázott, a következő pontig együtt megyünk. Csokit osztanak, én megosztom teámat Macival, kezd úgy tűnni, a folyadék nem lesz elég. A Baglyason ismét megcsodáljuk a kilátást, ma már sokadszor nézünk körül szűkebb hazánkban, és tetszik amit látok. Szépen kivehető Bakonykúti, az alatta fekvő Burok-völgy,  elöl pedig Fehérvár, és Palota. No meg Inota, a hatalmas erőműveivel.

Köves talajon meredek lejtőn ereszkedünk, Maci elköszön, mi pedig ismét szurdokba érkezünk. A szűk szurdok végén kavicsbánya terpeszkedik előttünk, majd keresztezünk egy futóversenynek kiszalagozott részt, aztán hamarosan beérünk az Inotai víztározóhoz. Alulról csodáljuk a fehér mészkősziklákat, megköszönjük a banánt, és örülünk, hogy vizet is kapunk. Már nagyon ránk fért a folyadék, meleg van, és a szintek szomjat hoztak.

Felmászunk a kis kápona mellett a dombra, már csak pár km van a célig. Még fentről bámulhatjuk a Tési dombokat, majd hamarosan leérünk Inotára, aztán a temetőhöz, ami a halottak napi virágoktól nagyon szép látvány. Elérjük a célt, ahol Maci már vár ránk, átvesszük a díjazást, és élményekkel gazdagodva távozunk.

Még megkerüljük autóval a Várpalotai várat, majd fejben már fogalmazom a történetet.