A trónkövetelő....

Mint tudjuk és mint számtalan korábbi bejegyzés is bizonyítja a csapat
médiasztárja vitathatatlanul Vajdaúr volt eleddig.

Hogy a futóversenyek marketinganyagaiban való gyakori feltűnést mely
tulajdonságainak köszönheti, abba nem mennék bele, erről megoszlanak a
vélemények és a tudományos világ nem alakított ki még közös álláspontot.

Viszont aki a kiváló szekszárdi illetőségű verseny a Borvidék Félmaraton
honlapját meglátogatta mostanában, annak
feltűnhetett egy konok, a megpróbáltatásokat összeszorított foggal és
hősiesen tűrő Bébielefánt, aki Pheidippidészt, Batmant és a Delta főcimet
meghazudtoló elszántsággal törtet a csúcs felé összetéveszthetetlen
Bébielefántos atlétájában.

Igen!
Tamás az új generáció példaképe, a Mi Hősünk!

Bor, mámor, provance és futás - Szekszárdi félmaraton

Rég volt már, de csak nem mehetünk el mellette (zok)szó nélkül. Eme futás sava-borsa az útvonalban rejlő jelentős szintkülönbség, amit futás közben nem szoktak általában éltetni az atléták.

Aznap szép és üde időre virradt, majd kelt a nap, majd nyugodott is, merthogy szép idő volt. Lelkes és a 4Run kupának köszönhetően szokatlanul nagyszájú nagyszámú csapatunkat innen-onnan fújta össze a Duna felett kavargó nyáriasan meleg szél a rendezvényre.

Mackó Székesfehérvárról jött kocsival. Jocót haverok hozták le Budapestről. Mi meg innen Kaposvárról úgy siettünk, hogy egyből két autóval mentünk. Az egyikben Anita + Tamás. A másikban Kata + én.

A kaposvári különítmény élére én álltam 75 hófehér ló vontatta Tháliámmal. Tamásék mögöttem abban a végül is teljesen alaptalan hitben, hogy tudom merre kell menni. Én ugyan nem voltam vele teljesen tisztában, de harmadik útitársunk Moha bá egész Európa térképét tudja fejből, szal gondoltuk majd rá hagyatkozunk.

Sajnos aznap Moha bá nem volt a helyzet csúcsán. Mondhatni rondán betegeskedett. Kb. 5 percenként lekapcsolták nála a villanyt, ilyenkor kénytelen voltam 12 V-tal kiütni, hogy valahogy magához térjen, majd aztán végleg el is vesztettük. Ideiglenesen kómába süllyedt az öreg.

Mi azonban ekkor sem estünk kétségbe. Pedig, mint utólag kiderült nem ártott volna. Katának mobil telefonjába is be volt ültetve Moha bá kishuga, aki szintén elég jól tájékozódik térképről.

Sajnos hugi sem bírta sokáig, mert kicsit kimerült volt és tök nem volt energiája minket navigálni. No, innen vakrepülés tovább.

Ekkor jutott eszembe, hogy jó lenne a csapatot fényképeken megörökíteni, de elfelejtettem feltölteni a fényképezőt. Még jó, hogy azt nem felejtettem el, hogy magammal vigyem. Így azonban csak felesleges ballasztott képezett kocsink hátuljában. Mivel Kata mobilja is gyöngélkedett. Fénykép sem nagyon született az eseményről.

Szerk.:

Kivéve azt az egy-két darabot amit Jocó csinált. pl a kollegáival összeborulva, ijedt arcot vágva:

Szal aznap műszakilag igen a toppon voltunk :-).

No, de az istenek is úgy akarták, hogy elérjük Szekszárd városát, ahol gyorsan összefutottunk egy könnyes találkozás keretében Mackó pajtással, aki már arra kóválygott egy ideje.

Parkoltunk, ötöcködtünk. Neveztünk. Vártuk a délután kettőt, amikor is a hajnali hűvösben ellövik majd a versenyt.

Az útvonalról nem írnék, mert Jocó feltette a futoterkep.hu -s térképet 3-4 posttal korábban, azon látszik minden. Amit Jocó áttett ide:

Én előzetesen igen tartottam a szintektől, szal egész sokat edzettem (már a zselici dombság adta keretek közt) dombokon. Végül is jól sikerült a felkészülés, mert sok bajom nem volt az emelkedőkkel. No, de ennyire ne rohangáljunk előre.

Tamás eleve azt tervezte, hogy felégeti az aszfaltot, olyan pályacsúcsot fut. Így őt már a rajtpisztoly dördülését követő másodpercekben elvesztettük.

Mackó a szokott módján erősen kezdett. Kata, Jocó meg én, pedig egy brancsban vágtunk neki a távnak.

Az elején, amíg sík volt mentünk is együtt. Aztán jött az első komolyabb emelkedő. Majd egy még komolyabb, amely felvitt a kilátóhoz.

Jocó itt kissé elfutott tőlünk felfelé. Gondolom ez azért lehetett, mert bükki gyerek létére nem nagyon bírja az emelkedőket és minél gyorsabban túl akart lenni rajta :-).

No, innen egy kicsit üldözéses versenybe csapott át a rendezvény. Kata volt a biztos pont. Ő hegyen-völgyön azt a tempót mente, amit már oly sok rendezvényen megszoktunk tőle. A nem sokkal korábbi maratonon is pont ugyanannyi (1:02) volt a 10 km-es szintideje, mint itt a dombokon.

Jocó és Mackó a terepviszonyokhoz illesztették a sebességüket. Így hol elfutottak mellettünk, hol kicsit lemaradtak. És végül is majd az egész futáson ezt játszottuk. Mi mentünk egy tempót a fiúk meg röpködtek köröttünk, mint a legyek a ... no hagyjuk :-P.

A következő (jellemzően durva) emelkedőn Mackó bevárt minket. Innen egyébként egész szép kilátás nyílott a szekszárdi TESCO-ra, meg OBI-ra, de szerintem ezt ott kevesen látták.

Az igazság az, hogy itt már elég sokan sétálták meg a hegyet.

Aztán egy nagy sunggal jó  meredeken lefele. Jííííhhhaaajjjjj...

A nagy downhill után egy viszonylag hosszabb sík következett, ami az eltérés volt a tavalyihoz képest. Elfutottunk egy éppen épülő borospincéhez, amint keresztül is ment a pálya. Mondjuk nagy látványosság nem volt, mert épp akkor épült, de kuriózumnak érdekesség volt. Csak olyan rövid, hogy Jocóval ippen csak bele tudtunk kezdeni a "Boáááányyásssz, boááánnnyáásss..." kezdetű nótába aztán már ki is értünk.

Mivel ez egy oda-vissza szakasz volt (lásd. térpék) kb. 1-2 km-el megelőzve minket láthattuk Tamásunkat szembe futni. Ekkor még vidám volt, életerős és tapsikolt.

A pincénél és az útvonal számos egyéb pontján jó kis fröccsöket is szolgáltak fel, amivel mi, mint őszinte sportemberek nem éltünk.

A sík szakasz után jött egy hosssszzzú és a végén még jócskán meredek emelkedő is. No, itt már sétáltak sokan gazdagon.

Én arra gondoltam, hogy ha már nagyjából egy nekem viszonylag lassabb tempót futok, akkor legalább az emelkedőket megfutom, szal odahagyva a többieket futva igyekeztem felfelé. Jócskán elmentem nagyon sok ember mellett. Jó érzés volt :-).

Úgy láttam ez erőt adott sokaknak. Volt egypár ember, aki drukkolt nekem. Volt, aki szörnyülködve nézett rá. Volt akinek a szeméből sütött, hogy felvágósnak tart. Volt, aki hitetlenkedett. És volt néhány, aki a példámat látva szintén elkezdett futni.

Mackó eddigre egy kicsit már lemaradt, de Kata és Jocó is sikeresen megfutotta ezt az emelkedőt a saját tempójukban.

Felérve a tetőre leálltam és bevártam a többieket. Ekkor szépen elment mellettem egy csomó ember, akiket felfelé leelőztem és értetlenül nézték, hogy ha már felfutottam miért nem megyek tovább, merthogy onnan meg már lejtett a pálya.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy gratuláljak Marcsinak a Minden-Kor futóklubból, aki, mint mindig, itt is hihetetlen kondiról téve tanúságot el is szaladt mellettünk :-).

Először Jocó jött meg. Ő nem akart várni, szal elindult lefele. Aztán Kata is. Suhhhh...innen meredeken lefele.

Lent némi frissítő várt és rövid sík átkötő a következő dombhoz. No, ez az utolsó már nem volt annyira meredek és hosszú azért.

Közben nagyszerű diskurzusokat folytattunk a többi futóval. Nem hajtott a tatár. Szépen kényelmesen nyomtuk síkon, lejtőn, dombon egyaránt.

Még a verseny előtt valahonnan azt az infot kaptam, hogy másodszor már nem kell felmenni a kilátóba (ahova az első emelkedő végén fel kellett kaptatnunk) és így mindenkinek nagy elánnal mondogattam, hogy ha felérünk a nyeregig, akkor onnan már végig lejt. Szegény Kata meg el is hitte nekem.

Aztán a nyereghez felérve döbbenten szembesültünk vele, hogy innen még egy durva meredek részt a kilátóig felfelé kell futnunk. Hát igen rossz lehetett Katának, aki lelkileg már arra készült, hogy aznap több emelkedőt nem kell futnia, aztán egyszer csak kiderül, hogy mégis, oszt nem is akármilyet. Sorry, nem volt szándékos.

A kilátóba felérve kihasználtuk az alkalmat és kicsit körülnéztünk. Onnan fentről szép a város. No, de innen már tényleg csak lefelé volt az út.

A lefele az az én irányom. Szeretem. Mentünk is jó nagy tempóban. Csak úgy suhantak a fák meg az eldobott műanyag poharak mellettünk.

A lejtő aljában összeszedtük Jocót is, aki gondolom időközben úgy döntött, hogy ha csak kb. 1-200 méter van köztünk, akkor már nem fut be egyedül.

Aztán már csak 1-2 km-nyi sík volt vissza a befutóig. Hagytuk, hogy Kata diktálja a tempót. Ő viszont úgy megtáltosodott a cél közelségétől, hogy végül is az utolsó 500 méteren (ami azért szemét módon emelkedett) Jocó le is szakadt tőlünk.

Lehet az volt a gond, hogy itt kezdtem el hangosan énekelni a Lionking ismert betétdalát. Hát kaptam is csúnya tekinteteket jobbról-balról. Volt akit ezen a kicsi emelkedőn már úgy húzott felfelé a társa, meg volt olyan is, aki már csak sétálni tudott, én meg ott énekelgettem futva, de hát ez van. Vagy B megoldás, hogy a hangom nem volt a megfelelő tónusban akkorra már :-).

Így értünk aztán be 2011-ben a szekszárdi félmaratonon.

Tamás, ha jól emlékszem 1:52 körül futott. Kata, meg én 2:19-et. Jocó 1-2 perccel utánunk jött be. Mackó meg még 5 perc múlva.

Szegény Tamás, mire mi beértünk már vagy egy félórája ácsorgott az átizzadt cuccában ránk várva. Egy kicsit meg is fázott.

Aztán felvettük a befutó csomagot, ami igen bőséges volt. Már pontos leltárt nem tudok adni, de volt benne több csoki is, meg bor, ha jól emlékszem. Mondjuk a befutó csomag felvételéhez elég sokat kellett várakozni, de ez legyen a legnagyobb baj.

Befutáskor érmet is kaptunk, amiért külön dicséret mert igen ötletesre sikeredett. Az alakja egy boroshordó tetejét formázza.

Aztán lezuhanyoztunk. A szekszárdi félmaratonok hagyományához híven szívmegállítóan hideg vízben. Zuhanyzás után harmatfriss voltam és kemény, mint a jég.

Szerk.:

A zuhanyzót ugyan nem volt triviális megtaláni, de aztán rájöttünk, hogy a "Itt lehet lámpafényben esküt tenni a Bibliára" tábla egyben a fürdőhelyiséget is mutatja.

Aztán a kötelező pizza party. Jó kis pizzát mérnek monnyuk arrafelé, sajnos a nevét nem tudom a vendéglőnek.

Aztán széledtünk ki-ki haza.

Summárium: jó és dög meleg volt. Kivéve a zuhanyzóban lévő vizet, ami így kellemes kontrasztot alkotott az időjárással. Én jól éreztem magam. Szívesen megyek majd jövőre is.

Addig is, Dübörgés és Rock 'n' Roll!

9, Sri Chinmoy Maraton - Merészek vagyunk? Merészek vagyunk!

Miután senkinek nem volt megfelelő a hely és az idő ketten indultunk. Kata, aki gyakorlatilag egyáltalán nem edzett rá a versenyre, meg jómagam, aki gyakorlatilag hullafáradt voltam az előző hetek irama után. Szerintem egyikünk sem volt alkalmas a versenyzésre. No, de lököttek vagyunk, vagy nem vagyunk lököttek? Jóhogy mentünk :-) !

Az úgy kezdődött tisztelt bíróság, hogy Kata rájött, hogy tavaly nem futott maratont, mert valami közbejött neki, és most itt van ez a jó kis rendezvény, ami milyen jó apropó is lenne lefutni úgy 42 km-t.

Próbáltam erőltetni nála a kérdést, hogy úgy érzi-e magát, mint aki felkészült egy ilyen brutál táv lefutására? De ő megkért rá, hogy ne stresszeljem ilyen kérdésekkel. Ezen a hídon majd akkor megyünk át, ha odaérünk (ahogy a híres amerikai, ámde nem dakota közmondás tartja).

Nos, mivel láttam már mire képes, ha nem alussza ki magát éjszaka és reggel benyom vagy 3 Túró Rudit és azt lefojtja egy kis KitKattalm (lásd. Velence kör, 28 km) gondoltam, hogy ezúttal is inkább én leszek a szűk keresztmetszet a futásnál.

Mivel a verseny maga reggel 8 órakor indult (!). Egy laza 4:30-as keléssel indítottam, majd 5:30-kor felszedtem Katát és irány Pécs. Az időjósok 12 mm csapadékot mondtak aznapra. És reggel még esett Toponáron, amikor elindultam. Aztán csendesedett az eső, de még később is olyan sírósra állt a tekintete egész úton.

Némi kavargálás után (Pécsen a malom tavat ugyan megtaláltuk, de egy teljesen rossz irányból érkeztünk) megtaláltuk a helyszínt.

Ezen a linken van a kiírás, de néhány fénykép is, és a lap alján az útvonal. Sajna nem volt nálam GPS és elég lusta voltam, hogy ne rajzoljam fel a futoterkep.hu-n, de majd pótlom ezt a hiányosságot. Szóval katt ide, ha látni akarod (új ablakban nyílik) >>>

Az időjárás ekkora teljesen csudaszép lett. Eltűntek a csúnya esőfelhők, helyette bodros kis bárányfelhők adtak árnyékot a lelkes futóknak.

A közeli félszigeten volt a központ. Gyorsan neveztünk, majd vagy 5 perc komoly vacillálás után egy mély levegő kíséretében tettünk egy keresztet a maraton távot jelentő kockába. No, innen visszaút már nem van.

A táv körbe a malom tavak mellett. 1 cm aszfalt sem volt benn. Nagyon jó minőségű földút volt, néhol apró kavicsokkal megszórva. 1 kör kb. 5250 méter volt. No, nekünk ebből kellett 8-at futnunk.

A nehézséget az okozta, hogy a kör elején, közepén végén is voltak komoly emelkedők, illetve egy helyütt egy nem gyenge lejtő is. Ezek nem voltak hosszúak, de elég meredekek és azért egy maratoni távon az ember lába a vége felé már nem nagyon kívánja az ilyesmit.

Aztán elindultunk. Katának valahol a háta fájt, nekem meg a jobb térdem a sok edzéstől. De aztán néhány kör után eljutottunk oda, hogy már mindenünk fájt, szal nem kellett konkrétan egyik testrészünkkel sem foglalkozni.

Nagyon kellemes futóösvény. Tóparton, árnyas fák között. Tényleg szépen karban is volt tartva a környék. A táv felénél a fordulópont környékén volt egy kicsi frissítő, de ott csak víz volt. Igazából csak azoknak, akik esetleg eléheztek volna. Mi ott nem is ittunk, csak talán a 7 kör környékén, hogy ilyet is csináljunk.

A kör végén volt a rendes frissítés. No, ez tényleg terül-terülj asztalkám volt. Alig lehetett onnan továbbmenni. Szendvicsek (!), alma, banán, narancs, citrom, sózott földimogyoró, chips, lekváros valami, izoital, víz stb. Nem tudom, mert csak banánt ettem, meg a vége felé valami sóssat, de nem volt okunk panaszra.

A 10 km-t 1:02-re futottuk.

Sajnos a körök végén mindig fényképeztek, így én mindig újjongtam és elfelejtettem megállítani a köridőket, így pontos adataim nincsenek.

Félmaratonhoz 2:15-re értünk.

Ekkora már kezdett egész meleg lenni.

Aztán jöttek a maradék körök. Erről sok mindent már nem tudok írni. Ettünk-ittunk kör végén, majd futottunk egy újabb kört.

Az utolsó kör már nagyon nem hiányzott.

Aztán lassan leesett mindkettőnknek, hogy a végén még le fogjuk futni _tényleg_ a maratont!

Kata az utolsó körben már énekelgetett. Ennek egy része kihallatszott. Én meg csak nézegettem magam elé és próbáltam beosztani az erőmet. Ennek is kihallatszott egy része.

De a csuda tudja valahogy nem volt holtpontom. Talán mert olyan jól felosztható volt a táv ezekre a körökre, vagy a kör végi frissítések voltak jó helyen. A csuda tudja.

Aztán megláttam a 40 km-t jelző táblát. Az jó volt.

Aztán szépen, vidáman, mosolygósan, énekelgetve, karokat lengetve beértünk a célba.

Kata eddigi legjobb maratonja 4:55 volt. Most 4:48-at futottunk.

Azt gondolom ez a jelen feltételek mellett egy rendkívül jó idő. Főleg ha beleveszem a  nem csekély szinteket is, amik bizony sokat kivettek az emberből menet közben.

No ott aztán volt öröm-bódóttág. A végén finom zöldséglevessel vártam, amiből én nem ettem, mert a futás után közvetlen semmit nem tudok enni, vagy legalább is nem kívánom.

Aztán kis ünneplés után irány haza, mert nekem programom volt Kaposváron.

A szervezők nagyon kedvesek voltak, nagyon előzékenyek. Én egy rossz szót nem tudok, de nem is akarok rájuk szólni. A környezet gyönyörű az időjárás mesés. Egy közel 10 pontos rendezvény volt ez.

Egyébként akkora mákunk volt, hogy már a kocsi felé közeledve (ami kb. 200 méterre volt a központtól) eleredt az eső és esett hazáig.

No, akkor néhány idézet még a lelkünkért:

"A futás fiatallá teszi a testet.
A küzdelem fiatallá teszi a vitalitást.
A mosolygás fiatallá teszi az értelmet.
A szolgálat fiatallá teszi a szívet.
A szeretet fiatallá teszi a lelket."

- Sri Chinmoy

"Ha rendíthetetlen akaraterőd van,
A lehetetlenség kapuja,
Nem lehet akadály."

- Sri Chinmoy

Dübörgés és Rock 'n' Roll!

Tervek a túlparton

Az idei évre az utolsó lehetőséget is elveszítettem, hogy némi motivációval felvértezve minél később és minél jobb kondiban zárjam az idei - futás szempontjából egyébként is meglehetősen hektikus - évet.

Ugyanis megint - éppúgy mint tavaly - kizavartak a nagy víz másik oldalára. Ez többek között azzal is jár, hogy megint - éppúgy mint tavaly - nem tudok elmenni a siófoki szezonzáró félmaratonra. Illetve el tudnék, de ahhoz nagyon kéne sietni a reptérről :)

Miközben jártam-keltem (hülye magyarítással, amit utálok: szörföltem) a Waczak szállóra erősen hajazó szállodában a neten, efeletti bánatomból eredően könnyekkel küszködve, eszembe jutott, hogy tavaly mintha ilyentájban lett volna a Philadelphia maraton. És tényleg....

Mivel épp a napokban kezdtem el agyalni rajta, hogy mik is lehetnének a tervek jövőre (amiket remélem az ideiekkel ellentétben végre is hajtok), rájöttem a gordisuszi megoldásra.

Tehát jövő évre megvan az egyik terv: novemberben Philly maraton.

Aztán persze addig még sok víz lefolyik a homlokomon, de bízzunk Istenben és tartsuk szárazon a puskaport.

Remélem, hogy sikerül a minden évben esedékes novemberi utazást úgy időzíteni, hogy jövőre megint erre az időszakra essen. Mondjuk a siófoki esemény szervezői elég rugalmasak, úgyhogy lehet, hogy biztos ami biztos alapon a félmaratonra is nevezek, aztán legfeljebb megint átrakatom valami másik versenyre :)

25. spúr márton emlékverseny - ekiden

Hát kérem szépen először is elnézést a nagyérdeműtől, amiért rég nem voltam fellelhető errefelé.

Az elmaradozó írásoknak több oka is van, javarészt igen prózaiak.

Például, ez a blog ugye elvileg a sportra legalább halványan és messziről emlékeztető dolgok leírására jött létre, úgy mint futás, túrák stb. Nos ezek a dolgok ebben az évben mint tevékenység elég kis jelentőséggel bírtak a részemről. Amikor mégis írtam valamit a futással kapcsolatosan, az leginkább programkód volt, tekintve, hogy továbbra sem tettem le róla, hogy a világ, de legalábbis Magyarország legjobb futóútvonal gyűjtő oldalát összehozzuk. (Igen a futoterkep.hu, tessék csak bátran kattintani, aki még nem tette!)

Ezen kívül még jó néhány dolog volt, ami lefoglalt, meg hát be kell valljam, hogy nem kicsit voltam (vagyok?) motiválatlan a futás tekintetében. Az okát nem tudom, de köze lehet hozzá a csapnivaló erőnlétemnek, ami miatt semmihez sincs kedvem nekiállni, mert nem úgy megy ahogy szeretném. Ezen kívül (vagy épp ezért) természetesen el is lustultam kicsit, valamint az idén időjárási szempontból rendkívül vacak nyár is közrejátszott azt hiszem ennek az állapotnak az elérésében.

Nos hát ennyit az előzményekről, most pedig akkor végül is amiről valójában írni akartam. Vagyis, hogy volt a hétvégén ez a Budapest Maraton. Néhány kollégám megkérdezte valamikor nyáron, hogy esetleg nem-e megyünk egy jó kis váltót megint, mint tavaly. Mivel 10 kilit bármikor fut az ember emlékezetből is, az idő meg nem igazán érdekelte őket, így igent mondtam. Közben, miután neveztünk, kiderült, hogy egy Bébielefánt váltóra is lett volna igény, de addigra sajnos elköteleztem magam. Ahogy hallottam Tamásunk egyéniben kitűnő eredménnyel abszolválta a távot, de erről ne várjon senki beszámolót, mert ha jól számolom cca 3 éve nem írt semmit a blogba. Pedig tanulságos lenne olvasni, hogy mit is csinál, mert mindig bámulatos az erőnléte, pedig állítja, hogy alig edz.

Ejh, megint elkalandoztam, de nem is baj, mert olyan sokat úgysem lehet erről a 10 kiliről írni.

Előző nap megbeszéltük a többiekkel, hogy odamegyek a rajtba valószínűleg, de ezen az álláspontomon hamar sikerült változtatnom, miután kinéztem az ablakon, és láttam, hogy szakad az eső. Ehelyett igyekeztem úgy belőni az érkezésemet, hogy lehetőleg minél kevesebbet kelljen az esőben ácsorognom, mielőtt beváltanék. Vittem magammal egy vékony najlongatyát meg dzsekit, azok nagyjából védtek a fagyhaláltól, de melegem azért nem volt.

A becsült időhöz képest ugyan mintegy 4-6 perccel később érkezett a váltótársam, de ez elnézhető neki, mivel ő egyéniben is teljesített párhuzamosan, mégpedig elsőbálozóként. Hát, valljuk be, azért nem volt a legkellemesebb idő egy első maratonhoz. Az a szél-eső kombó azért meg tudja tréfálni a nem kellő rutinnal rendelkező versenyzőt. (Megnyugtatásképpen: befejezte a versenyt 4:35-ös idővel.)

Szóval végül megérkezett a kolléga és nekivágtunk a következő 10 kmnek, laza kényelmes tempóban.  Miután áttrappoltunk a Lánchídon és elfutottunk a Clark Ádám tér (ami Budán van ugye Gábor? :)) Az esőt frankón a szemünkbe nyomta a jó dunai szél. Ez eleinte nagyon zavart, de végül hozzászoktunk. Beszélgettünk, próbáltam a srácot tanácsokkal ellátni, mint rutinos (vagy legalábbis nála rutinosabb) futó. Mikor mondta, hogy a leghosszabb táv amit eddig nyomott huszonöt-hat körül volt, akkor azért kicsit rácsodálkoztam a bátorságára. De alapvetően elég sokat mozgó, jó kondiban és ereje teljében lévő fiatalemberről van szó, aki ráadásul 40 kiló vasággyal, úgyhogy igazából az tűnt esetleg problémának, hogy fejben feladja. Emiatt aztán próbáltam lelki vonalon erősíteni, felkészíteni a szinte biztosan jelentkező holtpont(ok) átvészelésére.

A fordító után sokkal jobb volt hátszéllel futni. Gábor (nem a mi Fürtink, hanem akit kísértem) 20 kili körül elkezdett csúnyán trappolni, meg is kérdeztem, hogy mi a baj. Mármint azon kívül, hogy kezd fáradni. A térdére panaszkodott, ami nála gyenge pont. Hát mi tagadás itt kicsit megijedtem belül, mert ez még elég korai volt, de azért próbáltam megnyugtatni, hogy nem lesz gáz. Volt nálam egy Arkénum sportbalzsam termékminta kis zacsiban. Ezt (illetve valaim hasonló hatásút) azóta hordom mindig magamnál, mióta az első maratonomon '97-ben egy nagyon durva görcs kapta el a lábam, amitől egyszerűen nem bírtam futni hosszú kilométereken át, csak gyalogolni, pedig semmi más bajom nem volt. Azóta persze egyszer sem volt ilyen, de kabalából mindig viszek, hátha úgy is hat, hogy a táskában vagy a zsebemben van.

Szóval itt mondtam neki, hogy kicsit előrefutok a váltópontig, hogy előszedjem a cuccot, aztán vigye magával és ha komolyabban kezd fájni, kenje be. Ha más nem a fájdalmat elnyomja kicsit, meg nyomat egy kis vért oda.

Én beérkeztem, a krémet odaadtam, aztán felvettem a száraz pólót.

Ezután a mi Gáborunkkal próbáltam a megbeszélt módon összefutni. Mondtam neki, hogy a Lánchíd után fogok váltani a Clark Ádám tértől nem messze. Fel is hívtam, hogy hol van, mondta, hogy a váltópontban, a mobilvécéknél. Na mondtam, hogy én is, úgyhogy megkeresem. De csak nem találtam. Felhívtam mégegyszer. Eszembe jutott közben, hogy hisz a Gáborról van szó, hát rákérdeztem, hogy oké, hogy váltópont, meg lánchíde, de Buda vagy Pest? Természetesen Pesten várt.

Végül ezt a tájékozódási feladatot is megoldottunk és sikeresen összetalálkoztunk. Sokat sajnos nem tudtam időzni és a befutót sem tudtam megvárni, mivel még egy Veszprémi oda-vissza utazás várt rám aznap. Az sem volt valami nagyon kellems zuhogó esőben, de megoldottam.

A csapat végül 3:34-es idővel ért célba, ami nem is rossz, ha tekintetbe vesszük, hogy az első két szakaszt messze nem maximumon nyomtuk, Gábor az egyéni miatt én meg ugye azért, mert kísértem.

Ja igen! A fordító után láttam eltrappolni rroka sporttársat a http://hosszutav.blog.hu/ gazdáját. Utána kiabáltam, de már elég messze voltunk mikor kiszúrtam. Persze tuti biztos nem ismert meg, de mivel ő is elsőzött, ezért gondoltam csak kurjantok neki, ilyenkor mindig jólesik a biztatás. Innen is gratulálok neki a 4 órán bőven belüli első maratonhoz!

2010 UltraBlataon - videóblog!

Megint eljött az idő. Megint lefutottuk. Megint elmúlt, de ezúttal nem hagytuk megörökítetlen. A két nap során (sőt már az odaúton is) folyamatosan kézben volt a kamera.

Jelentem elkészült! Megvan a 2010-es UB DVD anyaga. Mostantól lehet igényelni.

Vannak benne bakiparádék és elszólások. Rosszul felvett jelenetek és a fejfájásig zavaróan rosszul felvett felvételek is. De a mienk :-).

A teljes DVD nálam igényelhető (circa 1 óra 20 perc). Vágatlan. Uncensored.

A DVD-ből ízelítőt is készítettem, amit nevezzünk monnyuk trailernek. Sajnos nagyon nem vagyok profi ebben, szóval a vágások nem túl jók, és amint majd hallani fogjátok néhol a hang is kicsit elcsúszott, de mivel fogalmam sincs miért, ezért ez van. Szeressétek így.

DVD-t bárki igényelhet itt a kommentekben, vagy tőlem e-mailben. Nem bébielefánt is. Ha valaki esetleg szeretné ezt az eseményt odahaza őrizgetni.  Max. ha túl sok kérés érkezik, akkor felteszem valahova letölthető formában. Ha nem lesz sok kérés, akkor küldöm DVD-n.

És most csak itt, csak Magyarországon, csak egyedül nektek a trailer :-).

Dübörgés és Rock'n'Roll!

2010 Keszthelyi Kilóméterek - soha nem látott idővel

Itt egyrészt az időjárásra is gondolok, bár az monnyuk nem volt szokatlan, mert már kicsit snassz is lenne elmenni egy keszthelyi futásra úgy, hogy nem ázunk meg, no de a táv teljesítésére szánt időnk az minden várakozást és minden korábbi rekordot megdöntött.

No, de ne rohanjunk ennyire a táv elejbe, vagy mégis? Mivel gondoltam úgyis régen volt és hát már el is meséltem mindenkinek szóban is, ezért csak a békesség kedvéért gondoltam elposztolni ezt az eseményt is.

Azonban, hogy azok is élvezzék, akik nem most hallják először, úgy döntöttem VISSZAFELE játszom le az eseményeket. Kéretik nem prüszkölni e miatt. Tudjátok milyen nehéz lesz ezt visszafele megírni? :-D. No, akkor lássuk.

--------------

Vajdaúr

Dübörgés és Rock'n'Roll!

Mindent összevetve klassz kis futás volt. Az időjárás sem volt végülis nagyon zavaró. Szép lett az érem is. Ha Jocónak nem fájt volna annyira  abokája, lehet 2:10 alatt is beértünk volna :- ). Szerintem menek jövőre is :-).

(szerk.:) Ehun az útvonal, a pit stop jól kivehető:

Késő délután értem már haza, a megszokott jóleső fáradtsággal csontjaimban. A Fehér Istennőt leállítottam a ház elé, majd jól megérdemelt pihenésemre tértem.

Hazafele úton nagy dolgok nem történtek. Kis dolgok miatt kétszer álltam meg.

Ezek után kocsimhoz vánszorogtam, bepattantam, majd szélsebesen hazaviharzottam.

Itt még gyorsan elmentem a bizonyos hátsó helyiségbe (tényleg hátul volt). Oszt irány utunkra. Jocó az őt fuvarozó futótárssal én meg csendes, békés magányomban.

Miután vége lett a Forma 1-nek még elszürcsöltük italunkat. Úgy volt, hogy Jocó haverja hív majd minket, ha ő is összekészül, de nem hívott. Mint nemsokkal később kiderült, vagy nem volt térerő, vagy nem tom, de az biztos, szóval kicsit megvárakoztattuk.

A strand melletti éttermek előtt mászkálva rájöttünk, hogy nincs is kedvünk mászkálni, valamint, de nem utolsó sorban nem tudtuk nem észrevenni, hogy egy frekventált helyen elhelyezett bisztróban hatalmas plazma TV képernyőjén elindult a Forma 1-es futam. Mivel jobb dolgunk nem volt, mit volt mit tenni beültünk egy ásványvízre és ott néztük végig a csúcsautók eseményét.

Hát voltam már jobb pizzériában is. Nem is választottam nagy méretet, mert nem voltam túl éhes. Kajoltunk (feledhető volt), majd eliramodtunk sétálni még egy kicsit, mert Jocó haverja még mindig nem jelentkezett.

Gondoltuk ha már jobb nincs, jó ötlet lenne kajálni egyet és beültünk egy strandkörnyéki pizzériába, mer ami jár az jár.

Végül is a parton futottunk össze, ahol a futam végén összeomoltunk, majd tanácstalanul böngészgettük az eget egy ideig, de aztán csak elindultunk sétálni egyet a móló felé. Ott azonban oly csúnya fellegekkel szembesültünk, hogy inkább valami fedett hely után néztünk.

Én befejeztem a nagy dolgomat, Jocó a zuhanyt, majd telefonos segítséggel egymást kerestük a parton.

Ott mint kiderült (mint minden évben kiderül) ingyenesen be lehetett menni, ami nekem igen jól jött az ingyenes WC mián. Ráadást Jocó is akörül mozgott valahol.

Miután átálltam a vasút közelében lévő parkolóba. A megbeszélt strand irányába vettem magam. Mondjuk elég lepukkant parkoló volt a fenti képen látható átalakított polski fiat (vagy tudomisén valami olasz) állt az én Istennőm mellett. Mondjuk ez a kép lett később az egyetlen fénykép, amit az eseményről készítettünk :-)). Bár mondjuk Jocó a mobiljával csinált még párat, majd azt ő megosztja, ha gondolja.

Miután visszaértem a kocsihoz átöltöztem (úgy az utca közepin, ahogy jól nevelt, rutinos futóhoz illik), majd kanyarodtam egyet az Istennővel, hogy valahol keressek egy a parthoz közelebbi parkoló állást.

Ekkor hívtam fel Tamást, hogy megette a fene kicsúsztunk az időből, szal nem fogok odaérni a háromórás szini előadásra. Mondjuk én annyira nem sajnáltam, mert már a darab címe is kicsit gyanússal intellektuális volt (bár itt jegyezném meg állítólag nagyon jó darab volt). Tamás nagyon nem lepődött meg, mert állítása szerint ezt akár borítékolhatta volna is (gyönyörű magyar nyelvünk művészien kerékbe törve) előre engem ismerve.

Megbeszéltem Jocóval, meg a futótárssal, hogy lent találkozunk a parton valahol, mert ott lehet zuhanyozni, kaja, pia van, szóval zajlik az élet, ellentétben a belvárossal, ahol én parkoltam. Aztán irányba vettem a jó messzi parkoló kiskocsimat.

Miután összetalálkoztunk Jocó ismerősével, aki az utazáshoz szükséges kocsit biztosította Jocónak, egy rövid beszéd után elindultunk a kocsik felé. Útközbe persze a futás eseményeit diskurálva. Jocóék parkoltak közelebb.

No, ekkor ért be a maratoni táv győztese. Mindösszesen 10 perccel utánunk :-). Kb. 2:30 közeli idővel. Ha még egy kicsit szütymörgünk bizonyára utólér :-).

Miután kifetrenkedtük magunkat a padon. Elegendő mennyiségű süteményt és alkoholfrei sört nyomva magunkba kicsit tébláboltunk az esemény színhelyén. Valamint kerestük Jocó utazótársát is.

Végül is a befutó időnk 2 óra 20 perc környékén lett. Csak nem kapkodni, mer abból mindig baj van :-).

És végre felderült a várva várt befutó kapu. Mondanám, hogy nagy ovációval vártak, de igazából csak én tapsoltam. Aztán kaptunk érmet, sört, péksüteményeket. Öröm-bódottág. Kis téblábolás után elkeveredtünk egy ideiglenesen megüresedett padhoz, amire jól megérdemelt módon ráomlottunk.

A végére már csak annyi izgalom maradt, hogy Jocó nagyhirtelen elkapta a hév a végére, mert azt hitte már finiselünk, de aztán szóltam neki, hogy az majd csak úgy három kanyarral arrébb kezdődik.

A főutcán végigérve ott ment a nagy időszámláló óra. Nos, oda se mertünk nézni :-). De, sebaj innen már nincs sok hátra.

Kb. 15 km körül kaptunk egy jó kis záporesőt. Itt mese nem volt kicsit futni kellett, de ez inkább jótékony hatással volt ránk.

A második kör már kevesebb izgalmat hozott magával, lévén, hogy az útvonalat már ismertük. Itt most Jocónak volt egy kiállása, hogy demokratikusan mindketten azonos taktikán legyünk. Ebbe a körbe már elég rendesen fájhatott Jocó bokája, mert szinte minden frissítőt és lassú részt kihasznált a sétálásra. Hát látszott rajta, nem a legőszintébb a mosolya.

Alig hagytuk el a kaput egyszer csak hatalmas ováció és a helyi hangos közölte, hogy befutott a félmaraton nyertese. Kb. 1:10-es idővel. Az annya szemit. 1 kört ránk vert két körön :-D.

Aztán megláttuk a befutó kaput. Mivel pontosan alatta kellett átfutni, ezért könnyű volt kiszámolni, hogy két teljesen azonos kört kell futni a táv teljesítéséhez, a maratonosoknak meg négyet.

A sétálóutcán végig emberek, akik a bisztrókban ücsörögve, idogálva szurkoltak. Jó hangulat volt. Jocónak ekkorra már a bokája jócskán fájhatott. Bár nem mondta, de egyre lassultunk. Mivel a tüdőnk, izmaink bírták, csak az a fránya boka nem, ezért lassan és teljesen kényelmes tempóban futottunk. Gyakorlatilag csak azért nem csukott szájjal, mert végigpofáztuk a teljes távot, amit meglehetőssen furcsán fogadtak a köröttünk vért izzadó versenyzők. De hát ez van, a saját tempónkhoz mérten lassan mentünk.

Aztán egy ponton le kellett fordulni a sétányról és átmenni a vasúton. Állítólag a teljes vasútforgalmat leállították ezen a szakaszon pusztán a verseny kedvéért. Szóval nagyon helyén voltak a szervezők.

Itt egy rövid egészségügyi kis kitérőt tartottam. Jocó persze szépen bevárt, mert nem a rohangálásról szólnak a versenyek, ugye?

Miután átfutottunk a kapun kiértünk a Balaton partra. Itt volt egy rész, ahol a magas vízállás miatt homokzsákokkal tartották vissza a Balatont, hogy ne jöjjön ki a partra ő is versenyezni. Nos, kisebb nagyobb sikerrel ez működött is, bár én beleléptem egy olyan pocsolyába, hogy utána még sokáig emlegettem.

A parkból kiérve tettünk egy kurflit, majd a strandnál megláttuk a befutó kaput, ami alatt lelkesen át is szaladtunk. Már csak kétszer kell átrohanni alatta, hogy befejezzük.

Aztán ellőtték a rajtot a főtéren a szokott helyen. Majd egy kis aszfalt után elindultunk lefele a part felé.

Egy gyors utolsó pisi-kaki. Ki, hogy szereti. Butaságokra persze nem fecséreltük az időt, így a bemelegítés idén is elmaradt.

A kocsimhoz érve Jocó gyorsan megevett mindent, ami a keze ügyébe tudtam tenni. Kapott termékmintát az Arkánum - Sport Balzsamból, hogy ha minden kötél szakadt, akkor legalább csodakrém legyen nála, aztán miután átvedlettem futáshoz visszabrattyogtunk a rajt zónához.

Kis téblábolás után futottam össze Jocóékkal. Gyors (tényleg gyors) rajtszámfelvétel. Kupaktanács. Jocó jelezte, hogy éhes, nem evett semmit, ennie kell, de nem gondoskodott magáról, mert nem hozott semmit. Ígyhát meginvitáltam a Fehér Istennőhöz címzett fogadómba, ahol elrejtve különféle csemegéket tartogattam a csomagtartóba.

Eztán nyakamba kanyrítottam lábaimat és visszaindultam a főtér irányába megszerezni aznapi rajtszámomat. Odaérve ez meglepően gyorsan és flottul meg is volt kb. két perc alatt. Ekkoron más dolgom már nem volt, mint előkeríteni Jocót, aki valamikor, valakivel, valahonnan érkezik.

Keszthelyre beérve már egy csomó utca le volt zárva, így össze-vissza kalandozva, végül is az Óperenciás tengeren ugyan túl, de a szupermarketeken még innen sikerült megállnom.

Keszthely előtt még bementem egy hazai érdekeltségű benzinkútra. Eü. szünetre, meg mindenféle étel-itóka vásárlására.

Marcali után aztán kicsit becsavarodott az időjárás. Voltak kb. 500 m hosszú szakaszok, ahol úgy esett, hogy a vizet alíg bírta el az ablaktörlő. Mellette persze verőfényes kék ég, meg pamacsnyi felhők. Csak azok a pamacsok össze-vissza szórták a vizet. No, ezek a pamacsok persze később meg is találtak minket a versenyen.

Az út nagyjából eseménytelenül zajlott. Csak mentem és élveztem az autórádió kusza és zörgő hangjait.

Gyorsan beszórtam a kocsiba az előző este összerakott cuccot. Becsuktam a ház bejárati kapuját. Kinyitottam a kocsikaput. Kiálltam kocsival. Majd becsuktam a kaput. Majd visszarohantam a házba a napszemüvegemért. Majd bezártam a házat. Beszálltam a kocsiba, majd visszarohantam a fényképezőgépemért, amivel aztán végül is csak egyetlenegy képet sikerült csinálni, valami átalakított kispolskiról. Aztán uzsgyi.

Verőfényes napra ébredtem. Az ég szemfájdítóan kék volt és az apró bodorfelhők kedvesen bodorodtak.

Megalódusz hegyifutás

A - tavalyihoz hasonlóan-, idén is elmentünk Tatabányára, kedves túrázó-futó ismerősünk, Tamás Péter meghívására, a 19. Megalódusz hegyi futóversenyre.

Résztvevők: Maci, Csilla, és jómagam. Az időjárás - tavalyihoz hasonlóan - hideg és szeles volt, még a hó is esett időnként. Nekem még az orrom is fázott, és csak a táv közepétől kezdtem felmelegedni.

A táv, Csillának 3,5, nekem és Macinak pedig 5,5 km volt, kétszázvalahány méter szinttel. Mint amatőr kisfutó nekem bizony nehéz volt, nem is ment valami jól.

Csilla ügyesen teljesített, megszerezte korosztályából a második helyet, én (igen dicsekvés képpen) szintén ezüst érmet hoztam haza. A tavalyi első helyet nem tudtam produkálni, rosszabb lett egy perccel az időeredményem. Amit azért nem árulok el, mert nagyon gyönge. :-) A lényeg, hogy a -tavalyihoz hasonlóan - éremmel tértünk haza.

Maci - sok ellenféllel korosztályában - a többedik helyet szerezte meg, viszont a tombolán - tavalyihoz hasonlóan - nyert.

Kaptunk szép polót is, bár a tavalyi jobban tetszett nekünk. Köszönjük Péternek a meghívást, fő a részvétel, és a nem számít.

Ezt a kis beírást csak két dolog miatt tettem meg, - mert amúgy Maci Zselici túrájával szemben semmitérő - (amiről majd persze biztos készül beszámoló) - viszont Csillát is bevontam a forgalomba, és eredménnyel. A másik pedig, hogy azért mozgolódunk, még akkor is, ha itt a tél.

Gyorsjelentés

Sajnos az évvége nekem is éppoly sűrű volt, mint mindenki másnak, ezért nem nagyon volt alkalmam lejegyezni a történteket. De most íme, de csak gyors áttekintésben, merthogy én (mint egy jó elefánt) gyorsan felejtek :-).

Siófok félmaraton

Számoltunk a nagy havakkal és a hóförgetegekkel, de olyan tüneményes tavaszi idő volt, amilyet a futó csak kívánhat magának. Innen Kaposvárról Katával karöltve mentünk (Tamás megfázási problémáira való hivatkozással lemondta az tolsó pillanatban).

Kata természetesen ahogy szokta, minden különösebb edzés nélkül (bár idén jól nyomta, mert az UB-n kétszer is lenyomta a félmaratoni távot, így a szokottnál is jóval jobban túlteljesítette az edzésátlagát).

Kicsit gondolkodtam, hogy még a pulóvert is leveszem, de ennyire azért nem voltam merész. Később kiderült lehettem volna, mert a vége felé már kezdett melegem lenni.

A rajtnál összefutottunk Zsuzsával, majd mindenki beöltözött futáshoz és uccu neki.

Kata nénit még a rajtnál elhagytuk. Ő jelezte egyéni tempóban jön majd.

Zsuzsával nagyon kellemes kis tempóban mentünk (bár nekem egy kicsit lassú volt). 7 km környékén megkérdeztem Zsuzsát, hogy nem bánja-e, ha én kicsit gyorsítok? Jó erőben voltam, meg az év uccsó versenye is, szal úgy gndoltam megyek egy kicsit. Ő nem bánta én elfutottam.

Innen már sok nem történt és nyomtam, mint a meszes. Érdekesség, hogy abszolut semmi holtpontom nem volt, pedig végig nyomtam. 1:52-re értem be. Ennyi volt bennem. Jó volt így év végén egy 2 órán belülit futni, mert ez nagyon nyomasztotta a lelkemet az év közben.

Zsuzsa 2 óra környékén ért be. Kata néni pedig 2:30 körül.

Mindenki örült. Tényleg nagyon szép kis verseny volt. A szervezés gördülékeny. A idő csodálatos. Nagyon szerettem.

Képek >>>

Piros 50B

Nem biztos, hogy idősorrendbe lesznek a túrák (Maci majd helyesbít, ha valami rosszul írok :-)), merthogy a dátumok megjegyzése az nem az én asztalom.

Kicsit tartottam tőle, mert idén még nem mentem ilyen hosszú túrát. Féltem, hogy majd Tamás meg Maci diktálja (önkéntelenül) a saját tempójukat és akkor majd nem leszek képes lépést tartani velük. Hál Istennek nem így történt.

Mi dél körül értünk Tamással Dobogókőre (Anita fuvarozott minket oda). Itt volt csatlakozásunk Macihoz, aki a teljes 88 km-es távot teljesítette. Az 50B táv azt jelentette, hogy a túrának ezen szakaszában becsatlakozunk és a végéig megyünk. Így Macinak is megvolt a hosszú, meg mi is egy jót megyünk.

Mire ideért Maci úgy 36 km-t tudott már le, szal nem irigyeltem.

Jó hangulatban vágtunk neki.

Az egyik csárdánál Erzsi várt ránk, aki egy másik résztávját teljesítette ennek a túrának.

Kicsit hűvös volt, de ezt menet közben nem igazán éreztük.

Szép volt a környék. Futottak a kilométerek. Mi nem futottunk, mert hosszú út volt még előttünk.

A szervezőkre semmi rosszat nem lehet mondani. Kaja-pia dögivel. Nagyon kitettek magukért. Azon a ponton, ahol Erzsi várt minket, ott még gulyás is volt. Gyorsan bedobtuk.

Mire Nagykovácsiba értünk (kb. a táv fele) ránk is esteledett. Itt egy vendégházba volt a pont. Olyan jó hangulat volt, hogy alig akartunk kijönni a hidegre onnan :-). Mire odaértünk Erzsi unalmába bedolgozta magát a szervezői körbe és javába pecsételgette a túra lapokat.

Zsíros, vajas, lekváros kenyér. Szalámi, uborka, savanyú káposzta, csoki, mazsola stb stb. Mi szem szájnak ingere.

Nagy nehezen jöttünk el. Aztán jött a sötétben botorkálós rész, de igazából nem tévedtünk el.

A vége felé azért már Macinak is fájt a térde hegynek felfele. Ez 80 km gyaloglás után belefér. Tamás meg úgy ment, mint a mérgezett egér. Csak egy halvány csíkot láttunk belőle, amikor elindult. Én is jó voltam. Jó volt a tempó. Jó erőben voltam. Nem voltak gondjaim a hegyekkel sem.

22:00 óra magasságában értünk be a budaörsi célba.

Itt virslivel, meg talán sörrel vártak. A hidegről bejőve kis idő után felengedtem, de olyan álmosság vett rajtam erőt, hogy ott akartam elaludni az egyik széken. De innen még haza kellett vezetnem. Azért menet közben magamhoz tértem és gond nélkül hazaértem.

Összegezve annyi csillagot minimum érdemel, mint egy jó whisky. Tetszett. Meg bírtam is. Jó volt.

Képek >>>

Tanúhegyek nyomában 40

Már nem is tudom hányadszor mentem rajta végig. Ráadásul egyszer már visszafelé is. Hogy valami tétje is legyen valaki felvetette, hogy 6 óra alatt kellene megcsinálni. Megpróbáltuk. Kikészültem.

Arról volt szó futunk, ezért futásnak öltöztem. Reggel még kb. 5 percig gondolkodtam a kocsi mellett, hogy kell-e esőkabát, de verőfényes napsütötte idő volt, szal nem vittem magammal.

Napfényt azonban csak ebben az 5 percben láttunk aznap. Alig elindultunk esni kezdett és a nap folyamán a változatosságot már csak az nyújtotta, hogy erősebben, vagy gyengében esett-e.

A rajtnál összefutottunk Maku Laci barátunkkal. Ő később a szigligeti várban teljesített pontőri feladatokat.

Erzsi a 20-asra ment. Maci, Tamás meg én a hosszú távra.

Jó bekezdtünk. Tényleg mentünk. Amennyire mondjuk a szintektől menni lehetett. Az első kemény dolog a Csobánc volt (féltávig nem nagyon volt gondunk, eltévedni nem tudtunk, mert már nagyon sokszor jártunk erre, szal jobbára csak mentünk, meg ahol lehetett futottunk).

Csobáncra érve (mondanom sem kell) már mindenki bőrig ázott. A hegy tetején meg védelem semmi (csak a vár), és az erősen fújó szél így kicsit engem meg is viselt (egyszál polo + egy polár felső, mint említettem azt hittem futunk).

A Tóti hegyen kicsit kiakadtam. Itt már le-le szakadoztam Maciéktól, mert nem ment a tempójuk. Viszont fel kellett mászni a hegycsúcsra, ami egy elég rövid, de nagyon meredek szakasz. Mikor mi mentünk, már ekkor is alig volt járható. Lefele, meg volt olyan hely, ahol vagy 5 métert csúsztam, mert nem tudtam megkapaszkodni.

Mondtam is a pontőrnek, hogy ez életveszély. Miért nem megy le a meredek rész alá. Ő csak nevetett. Én nem tudom, később mi lett, de mi az első 10-ben értünk oda, ha ott még lement vagy 100 ember, akkor az nagyon veszélyes szakasz lehetett később. Remélem senki nem sérült meg.

Aztán az uccsó hegyen a Gulácson elkészültem. Nekem magas volt a tempó. A hócipőm tele volt a folyamatos esővel és hideg széllel. Meg kicsit talán nem is jól frissítettem, szal a többiektől jócskán leszakadva különidővel értem fel a csúcsra.

Lefele megálltam (lesz, ami lesz, ha elmennek, elmennek) és jót ettem-ittam. Ettől jól magamhoz tértem, így a végéig már nem volt gond. Tamásnak is elkezdett fájni a térde, így kicsit belassultunk.

Ha jól emlékszem kb. 2 ember előzött meg minket. Szal jól mentünk. Viszont a ramaty időjárás miatt (meg mert már annyiszor voltam, hogy igazán újat nem mutatott a táj sem) nekem nagyon nem tetszett. Morogtam is rendesen.

Aztán visszamentünk a szállásunkra Tapolcára és vettem egy jó meleg fürdőt. No, csak ekkora nyugodtam meg.

Képek >>>

Haláp 30

A tanúhegyek után másnap erre is elmentünk. Akkor már csak Maci meg én, mert Erzsi úgy érezte túl sok lenne neki, Tamás meg eltűnt Fehérvár irányába, ahol Anita várt reá.

Nem nagyon akarodzott részemről elmenni, de Maci 6:30 körül rámnyitotta az ajtót és akkor már nem mondhattam neki nemet :-).

Nem kellett megbánni. Olyan részeken ment, ahol még soha nem jártunk eleddig. Útbaejtett szép kis tájházakat. Aranyos kis hegycsúcsokat.

Aznapra már az időjárás is megemberelte magát. Nagyszerű túrázó időben mentünk végig.

Ennél sokkal többet nem tudok róla mondani, de nagyon kellemes volt. Itt semmilyen idő nem sűrgetett minket, szal szépen komótosan mentünk végig.

Kár, hogy egyszeri rendezés volt. Ha esetleg megrendezik még egyszer, akkor ajánlom mindenkinek melegen és szeretettel.

Képek >>>

Bakonyi (?) Mikulás 30

Ok, ok. A fene sem tud mindent fejben tartani. Kicsit összekeverednek bennem a dolgok.

A túra szép volt, ámde kicsit sáros. Mondjuk az első benyomások alapján több sárra számítottam, de végül is, azért elég könnyedén megúsztuk (csak a végén volt egy szakasz, ahol bokáig caplattunk a sárban).

Igazából a táv első felén nagyon nehéz volt a túrára összpontosítani, mert 17 km-nél be volt ígérve, hogy Erzsi szülei várnak minket fánkkal, teával. Szóval akkor itt is folytatom.

Erzsi, Tamás, Maci meg én, meg egy fehérvári kolléga, akitől elnézést kérek nem emlékszem a nevére, meg is érkeztünk Csesznekre és innen a kertek aljánál a frissensült fánk jelzésen letértünk a szülői ház felé.

Köszönet ezúton is Erzsi szüleinek. Nagyon kedvesek, és aranyosak voltak. A fánk pedig egyenesen csodás (pont annyira volt megsütve, ahogy szeretem). A tea is rettentő jó volt. Meg is ettel vagy 6 fánkot egy álltó helyemben, de szerintem a többiek is hasonló mennyiségben termeltek.

No, ezek után tényleg nehéz szívvel szakadtunk el a nagyon kedves háziaktól és valami rettentő mód szuszogva másztuk meg a közvetlen előttünk magasló várdombot.

Csoki helyett sok helyütt Mikulásokat kaptunk. Volt egy frissítő pont, ahol előre csomagolt szendvicseket kaptunk, szóval végig ettük-ittunk. Majd beértünk.

Ha nem lett volna sár, meg ilyen szottyad idő, akkor sokkal szebb lett volna, de így is nagyon szép volt.

No, Dübörgés és Rock'n'Roll!

Képes beszámoló

Kaptunk reklamát, hogy nem készülnek képek az eseményekről. Nos, büszkén jelentem, hogy pont e miatt beszereztem egy megfelelőnek tűnő berendezést, amely a valóságot pixelekké alakítja. Íme.

Bevallom egyelőre a lustaság és az időhiány is az oka, hogy egyelőre ennél többre nem fussa. Dehamár feltettem a netre a képeket, akkor azért csak-csak nézzétek ámulattal.

És ahogy azt már jól megszokhattuk a tar.hu csapatától a képek összevissza, de legalább is visszafelé jelennek meg. Evvan.

Piros 50B (és Macinak a 88,6 km-es Piros 80 vége) >>>

Siófok félmaraton (igen, egy rég nem látott arc is feltűnik - és most nem Panferikre gondoltam :-)) >>>

Tanuhegyek nyomában (elvileg csak a 20-as, mert odaadtam Erzsinek a gépet, mert mi kissé rohantunk és nem vót idő kattingani) >>>

Haláp 30 (a tanuhegyek után másnap, első rendezés, talán egyszeri rendezés is, tökjóvolt) >>>

Amint lesz idő és elkészülnek a beszámolók is a megfelelő helyekre belinkelem a fenti hivatkozásokat.

No, Dübörgés és Rock'n'Roll!