Felhívás olvasóknak

Minden kedves (és kedvtelen) olvasót szeretnék megkérni, hogy ha olvas minket, és bármi gondolata hozzáfűznivalója eszmefuttatása van a futás edzés túra meg kirándulás beszámolókhoz, kommenteljen kommenteljen kommenteljen!

A szerzők, írók, bébielefántok várják a kommenteket, hozzászólásokat, szimpatikus és biztató megnyilvánulásokat, tömjénezést, körbedícséretet stb.

A blog nyilvános, szóljatok hozzá!

Köszi

No Motor Rally

Mialatt a bébielefántok éppen a ébredeztek azzal a jóleső érzéssel, hogy ma funak egy jó kis bor(fél)maratont, én reggel 8 óra után picivel már Cseszneken a rajthelyen voltam Tamással, hogy elindulhassunk a No Motor Rally "sportos" 25 km-es körén. A nevezés gyorsan zajlott, befizettük a nevezési díjat, megkaptuk a pecsételendő papírokat a pecsételő helyek listájával, és egy pecsétes fabatkát is kaptunk. (A fabatka egyik felén a cseszneki vár képe, másik oldalán pedig a No Motor felirat.) Néhány szót váltottam a főszervező Polgármester Asszonnyal, kaptunk egy rövid leírást a lehetséges útvonalról. Ez a túra pecsétgyűjtő túra, a papírunkon szereplő részletes térképen található pecsételő helyeket kell felkeresni, tetszőleges irányban, akár több részletben a megadott időkereten belül.  Mi az ajánlott körtúrát terveztük megtenni egyben. A térkép - helybéli születésű lévén - fejben volt, és mondhatom a 25 km-es körre a legszebb helyeket fűzték fel a szervezők.

Már reggel nagy volt a faluban a nyüzsi, biciklisek érkeztek mindenünnen, ugyanis a túrát gyalog, biciklivel, lóval, szamáron, bárhogy meg lehetett tenni, csak ne motoros erővel. Sok bicajossal találkoztunk az út során, keményen küzdöttek a tereppel, ami nem volt könnyű. Családok is voltak bőven, többekkel szemből találkoztunk, fordítva, vagy szakaszonként teljesítették a távjukat. A főtéren már állt a sátor, ahova a délutáni programokat szervezték. Készült a bogrács, sült a rétes, a padok, asztalok már ki voltak pakolva, az árusok is éppen portékájukat rakosgatták. Kellemes volt az idő, emelkedett a hőmérséklet.

Az első pecsétet a szemben lévő Tájházban szereztük meg, Itt kiállítás látható falusi tárgyakból, mi most nem néztük meg, elindultunk. A második pecsét is hamar meglett a Faluházban. Itt tárlatot láthattunk helyi festők kiállításából. Megnéztük a képeket, beszélgettünk a kedves hölgyekkel, aztán a Vasút utcán elindultunk a zöld jelzésen Vinye irányába. A Kőmosónál kis kitérőt tettünk a harmadik pecsét megszerzéséért. A szurdok gyönyörű, mivel már sokszor láttam, nem mentünk be, de mindenképpen érdemes. Több túra is itt halad el mellette (pl. Cuha, Bakonyi Mikulás) de egyik sem megy be, mert tömegesen azért veszélyesebb az ösvény bejárása. Egyenként viszont semmi veszélyt nem rejt, könnyedén végig lehet menni a pár száz méteres vadregényes szurdokon.

Vissza az útra, és a szép gondozott házak, kertek mellett elhaladva kiértünk a faluból, emelkedni kezdtünk a Zörög tető felé. A nap persze kisütött, a homokunkon izzadságcseppek görgedeztek, mire felértünk. A tetőn páfrányok, nefelejcsek kísérték a túraösvényt, nagyon szép látvány volt. Az erdőt nem verték fel zajos turisták, úgy látszik erre még senki nem jött. A bicikliseknek pedig más volt az útvonala.

Hamarosan a hegy másik oldalán kezdtünk ereszkedni még mindig a zöldön. Kicsit elvétettük a kanyarnál a jelzést, de nem bántuk meg, egy óriási szakadékot láthattunk, ami a víz és a löszfal  találkozásából erózióként keletkezett. Körbe volt szalagozva, a fotó kedvéért óvatosan megközelítettem. Egyszerűen eltűnt a föld, kiszakadt egy darab, és elmosta a víz. Mély gödör volt, még belegondolni is félelmetes, micsoda esőzés volt itt a környéken tavaly nyáron. Nemsokára visszatértünk a zöld jelzésre, aztán pár perc múlva már a Kőpince forrásnál ittuk a friss hideg vizet.

Beértünk Vinyére, a Vinye.hu büfében megkaptuk a pecsétet is. Itt is lehetett a túrára nevezni, nagyon sokan érkeztek, a parkoló dugig volt. Elindultunk a vadregényes Cuha völgybe. Az első patakátkelés még hídon történt, aztán a szurdokban még sokszor átkeltünk a Cuha patakon, de mindenütt sikerült száraz lábbal megúszni az átkelést. Sok kirándulóval találkoztunk, a kialakított tűzrakóhelyeknél szinte mindenütt csapatok iszogattak, főzőcskéztek, vidám fiatalok kiabáltak ránk több helyről is. A szurdok szépsége sokadszor is magával ragadott bennünket, nagyon szép a patak a fölötte magasodó sziklákkal, és a vasúttal. Porváig még sokszor átkeltünk a patakon, és végig a sárga jelzésen gyalogoltunk. Az utat is elmosta tavaly az eső, most frissen feltöltött kavicsos volt, nem szerette a talpunk.

Ugyan nem kellett volna bemenni Porva Csesznek állomásra, de mi tettünk egy kitérőt a büfé kedvéért. Volt jégkrém, hideg sör, a váróteremben vasúti kiállítás. A kiállítás ingyen, a sör nem. :-) Elbeszélgettünk picit a tulajdonossal, örömmel hallottuk, hogy ismét megnyílt a turistaszálló.  

Még felnéztünk az egykor szebb napokat ért emlékműre, ahova kiépített meredek lépcső vezet fel. A betonoszlop áll, a vörös csillag már eltűnt a tetejéről. Én kicsit sajnálom ezeket a szocialista emlékeket, hogy hagyják elpusztulni, semmivé válni. Mindenféle politikai érzelemtől mentesen mondom, ez is a történelmünk része, amit meg kéne őrizni az utókornak. Kár érte, sok szép iskolai kirándulás emléke fűz ide.

Visszatértünk a kavicsos útra, aztán a piros kereszt jelzésen ismét emelkedőnek mentünk egészen Károlyházáig. Itt kaptuk meg az újabb pecsétünket. A pecsételők már jó hangulatban voltak, égett a tűz, tepsiben sülő hús illata érkezett felénk, sajnos ellátást nem kaptunk, ezért meg kellett elégednünk a büfénél elfogyasztott szendvicsünkkel.  Néhány biciklis érkezett, a tovább emelkedő terepen szuszogva tekertek fölfele. Szemből is érkeztek túrázók, kisebb nagyobb csapatokban, de mindenki fáradt volt, egyre többen kérdezgették, messze van -e a pont. (Később rájöttünk, ők az Ördög-árkon keresztül érkeztek ide, ami nagyon kifárasztott minden amatőr túrázót)

Felértünk Gézaházára, az út minden métere teljesen ismerős volt a Bakonyi Mikulásról. Élvezetes volt a téli havas táj emléke után a friss zöld tavaszi természet. Gézaházát kikerülve a vízháznál volt a pecsételő hely, pont mint a Mikulásnál. Itt szoktak állni a krampuszok. :-)

Jó sok ember gyűlt itt is össze, falatoztak, nevetgéltek, ma, valahogy mindenkinek jó kedve volt. Megint zöld jelzésen mentünk, egy darabig emelkedve, aztán lefele, és hamarosan elértük az Ördög árok bejáratát. Innen már egészen hazáig a piros jelzést kellett követnünk. A szurdok lassan zárult be, egyre kisebb lett a hely a patak mentén, a sziklák pedig egyre közelebb magasodtak mellettünk. Mászás és patakátkelés következett minden mennyiségben, minden körülmények között. :-)

Lassan tudtunk haladni, a számunkra egyszerű átkelések és mászások másoknak elég nagy problémát okoztak. Sokat kellett várnunk egy-egy nagyobb sziklatömbön való áthaladáshoz. Szerintem nem túl bonyolult terep, de lehet hogy ezt csak a közel 150 megtett túrámon szerzett rutin mondatja velem. Szerintem egy a lényeg: nem kell félni, legfeljebb vizes lesz a cipőnk. :-) Találkoztunk székesfehérvári ismerősökkel is, no persze kicsi a világ, és találkozáshoz kifejezetten jó hely ez.  

Az Ördög árok nagyon szép szurdok, hatalmas sziklafalakkal, csordogáló patakkal, mohás kövekkel, igazi látványosság. Itt található a Bakony leghosszabb barlangja is.  Miután leértünk az árok aljára, természetesen ismét emelkedő kezdődött, és a lábunk azért érezte a mászást. Az utolsó kilométerek bükkös erdőn át vezettek a falu széléig. És végre megláttuk a cseszneki várat....

Jólesett megérkezni a faluba, fárasztó túra volt, bár nagyon szép. A faluban a Dévényi vendégháznál lévő  tekepályánál kaptunk újabb pecsétet, aztán beértünk a célba. Leadtuk a papírokat, és reménykedünk valami nyereményben. A díj ugyanis nyereménysorsolás, utazásokat, ajándékokat lehet nyerni. A szerencsésebbek így jól járnak, a többiek viszont a falut támogatják.

Ehhez a túrához nem jár sem kitűző, sem oklevél, sem ellátmány, ezért teljesítménytúrázók ritkán látogatják. A fabatkákért fél áron lehet rétest és gulyást vásárolni, nekünk ugyanezt a mama főzte, sütötte, ezért igyekeztünk haza, mert a gyomrunk már jelezte az ellátmány hiányát.

Jót kirándultunk, volt szint rendesen, a kitérőkkel együtt 28 km-t mentünk kb., és a fotózással mászással együtt 7 óra alatt jártuk be az útvonalat. A célban már remek volt a hangulat, szólt a zene, ropták a táncosok. Programnak kikapcsolódásnak mindenképpen ajánlom, szóval kedves elefántok, aki eljön a július 16-i Cuha túrára - "ahol pontőr leszek!!!" - maradjon még egy napot, és körbe viszem ezeken a szép helyeken.

Dübörgés és rock and rol helyett: Hajrá Mari néni!

Fotók hamarosan.

9, Sri Chinmoy Maraton - Merészek vagyunk? Merészek vagyunk!

Miután senkinek nem volt megfelelő a hely és az idő ketten indultunk. Kata, aki gyakorlatilag egyáltalán nem edzett rá a versenyre, meg jómagam, aki gyakorlatilag hullafáradt voltam az előző hetek irama után. Szerintem egyikünk sem volt alkalmas a versenyzésre. No, de lököttek vagyunk, vagy nem vagyunk lököttek? Jóhogy mentünk :-) !

Az úgy kezdődött tisztelt bíróság, hogy Kata rájött, hogy tavaly nem futott maratont, mert valami közbejött neki, és most itt van ez a jó kis rendezvény, ami milyen jó apropó is lenne lefutni úgy 42 km-t.

Próbáltam erőltetni nála a kérdést, hogy úgy érzi-e magát, mint aki felkészült egy ilyen brutál táv lefutására? De ő megkért rá, hogy ne stresszeljem ilyen kérdésekkel. Ezen a hídon majd akkor megyünk át, ha odaérünk (ahogy a híres amerikai, ámde nem dakota közmondás tartja).

Nos, mivel láttam már mire képes, ha nem alussza ki magát éjszaka és reggel benyom vagy 3 Túró Rudit és azt lefojtja egy kis KitKattalm (lásd. Velence kör, 28 km) gondoltam, hogy ezúttal is inkább én leszek a szűk keresztmetszet a futásnál.

Mivel a verseny maga reggel 8 órakor indult (!). Egy laza 4:30-as keléssel indítottam, majd 5:30-kor felszedtem Katát és irány Pécs. Az időjósok 12 mm csapadékot mondtak aznapra. És reggel még esett Toponáron, amikor elindultam. Aztán csendesedett az eső, de még később is olyan sírósra állt a tekintete egész úton.

Némi kavargálás után (Pécsen a malom tavat ugyan megtaláltuk, de egy teljesen rossz irányból érkeztünk) megtaláltuk a helyszínt.

Ezen a linken van a kiírás, de néhány fénykép is, és a lap alján az útvonal. Sajna nem volt nálam GPS és elég lusta voltam, hogy ne rajzoljam fel a futoterkep.hu-n, de majd pótlom ezt a hiányosságot. Szóval katt ide, ha látni akarod (új ablakban nyílik) >>>

Az időjárás ekkora teljesen csudaszép lett. Eltűntek a csúnya esőfelhők, helyette bodros kis bárányfelhők adtak árnyékot a lelkes futóknak.

A közeli félszigeten volt a központ. Gyorsan neveztünk, majd vagy 5 perc komoly vacillálás után egy mély levegő kíséretében tettünk egy keresztet a maraton távot jelentő kockába. No, innen visszaút már nem van.

A táv körbe a malom tavak mellett. 1 cm aszfalt sem volt benn. Nagyon jó minőségű földút volt, néhol apró kavicsokkal megszórva. 1 kör kb. 5250 méter volt. No, nekünk ebből kellett 8-at futnunk.

A nehézséget az okozta, hogy a kör elején, közepén végén is voltak komoly emelkedők, illetve egy helyütt egy nem gyenge lejtő is. Ezek nem voltak hosszúak, de elég meredekek és azért egy maratoni távon az ember lába a vége felé már nem nagyon kívánja az ilyesmit.

Aztán elindultunk. Katának valahol a háta fájt, nekem meg a jobb térdem a sok edzéstől. De aztán néhány kör után eljutottunk oda, hogy már mindenünk fájt, szal nem kellett konkrétan egyik testrészünkkel sem foglalkozni.

Nagyon kellemes futóösvény. Tóparton, árnyas fák között. Tényleg szépen karban is volt tartva a környék. A táv felénél a fordulópont környékén volt egy kicsi frissítő, de ott csak víz volt. Igazából csak azoknak, akik esetleg eléheztek volna. Mi ott nem is ittunk, csak talán a 7 kör környékén, hogy ilyet is csináljunk.

A kör végén volt a rendes frissítés. No, ez tényleg terül-terülj asztalkám volt. Alig lehetett onnan továbbmenni. Szendvicsek (!), alma, banán, narancs, citrom, sózott földimogyoró, chips, lekváros valami, izoital, víz stb. Nem tudom, mert csak banánt ettem, meg a vége felé valami sóssat, de nem volt okunk panaszra.

A 10 km-t 1:02-re futottuk.

Sajnos a körök végén mindig fényképeztek, így én mindig újjongtam és elfelejtettem megállítani a köridőket, így pontos adataim nincsenek.

Félmaratonhoz 2:15-re értünk.

Ekkora már kezdett egész meleg lenni.

Aztán jöttek a maradék körök. Erről sok mindent már nem tudok írni. Ettünk-ittunk kör végén, majd futottunk egy újabb kört.

Az utolsó kör már nagyon nem hiányzott.

Aztán lassan leesett mindkettőnknek, hogy a végén még le fogjuk futni _tényleg_ a maratont!

Kata az utolsó körben már énekelgetett. Ennek egy része kihallatszott. Én meg csak nézegettem magam elé és próbáltam beosztani az erőmet. Ennek is kihallatszott egy része.

De a csuda tudja valahogy nem volt holtpontom. Talán mert olyan jól felosztható volt a táv ezekre a körökre, vagy a kör végi frissítések voltak jó helyen. A csuda tudja.

Aztán megláttam a 40 km-t jelző táblát. Az jó volt.

Aztán szépen, vidáman, mosolygósan, énekelgetve, karokat lengetve beértünk a célba.

Kata eddigi legjobb maratonja 4:55 volt. Most 4:48-at futottunk.

Azt gondolom ez a jelen feltételek mellett egy rendkívül jó idő. Főleg ha beleveszem a  nem csekély szinteket is, amik bizony sokat kivettek az emberből menet közben.

No ott aztán volt öröm-bódóttág. A végén finom zöldséglevessel vártam, amiből én nem ettem, mert a futás után közvetlen semmit nem tudok enni, vagy legalább is nem kívánom.

Aztán kis ünneplés után irány haza, mert nekem programom volt Kaposváron.

A szervezők nagyon kedvesek voltak, nagyon előzékenyek. Én egy rossz szót nem tudok, de nem is akarok rájuk szólni. A környezet gyönyörű az időjárás mesés. Egy közel 10 pontos rendezvény volt ez.

Egyébként akkora mákunk volt, hogy már a kocsi felé közeledve (ami kb. 200 méterre volt a központtól) eleredt az eső és esett hazáig.

No, akkor néhány idézet még a lelkünkért:

"A futás fiatallá teszi a testet.
A küzdelem fiatallá teszi a vitalitást.
A mosolygás fiatallá teszi az értelmet.
A szolgálat fiatallá teszi a szívet.
A szeretet fiatallá teszi a lelket."

- Sri Chinmoy

"Ha rendíthetetlen akaraterőd van,
A lehetetlenség kapuja,
Nem lehet akadály."

- Sri Chinmoy

Dübörgés és Rock 'n' Roll!

Na, így ne készülj fel egy maratonra

Tanulmányoztam néhány edzésnaplót, amely felkészíthetne a jövő évi ironmanre. De nekem mindegyik túl bonyolultnak tűnt. Szal inkább úgy határoztam, hogy megbolondulok :-).

3 héttel korábban...

3 hete még kemény 5 km-es edzéseket tartottam, hogy a lábam (főleg az ízületeim) alkalmazkodni tudjanak a futáshoz, mivel már elég régen nem műveltem ezt a sportágat. Hogy miért nem, azt pontosan nem is tudom, de szerintem a kedvenc jellemhibámnak, a lustaságnak, komoly köze volt ehhez :-).

Aztán eljött a február, amikor is volt itt Kaposváron egy félmaraton verseny, ahol sajnos, csak, mint kiállító vettem részt. Viszont két napon keresztül néztem a velünk szembeni standon az ironman videókat. Akkor elhatároztam, ha szél, ha fúj jövőre Ironman.

Hova várjak még? Vagy meglesz, vagy nem, de nekivágok. Minek tűzzünk ki kis célokat, ha nagyokat is lehet? Tudjátok: a kis célok lesüllyesztik, a nagyok felemelik az embert!

Szóval elkezdtem rendesen edzeni.

3 héttel ezelőtt kb. 3 kondi edzésen voltam reggelente. Ebből úgy 45 perc erőnlét. 10-30 perc evezőpad. Erre kicsit rászoktam, mert erőnlétet is ad, meg kondit is.

Azon a héten két 5 km-es futásom volt. Plusz a néptánc szerdán.

Ja, igen hétvégén voltunk Kardosfán, ahol nyomtunk egy 16,8 km-es távot, egész szép kis szintekkel (valójában két durva szinttel).

Összes futás: kb. 26,8 km

Ez így nagyon jó is lett volna, de ennél én lököttebb vagyok. És ha nem megy erőltetni kell!

2 héttel korábban...

Hétfő: reggeli kondi, este 5 km futás (25:17).

Kedd: reggel kondi, este 10 km futás (50 perc körül)

Szerda: este néptánc, jófajta somogyi. 1,5 óra tömény ugrálás. Király :-)

Csütörtök: reggel kondi, este irány Kardosfa a maga majd 17 km-ével, meg a durva szintjeivel.

Péntek: reggel kondi

Szombat: pihi végre.

Vasárnap: egy olyan edzés, amit épp elmével senkinek nem kívánnék :-). Szóval az úgy volt, hogy Kata szólt, hogy futna egyet a bicikli úton. Ez kicsit több, mint 16 km enyhén dombos környezetben. Mondom jó. Elmentünk, nagyon kellemesen lefutottuk.  Aztán mondja a lány, hogy ő olyan jól érzi magát, mintha csak most jött volna le edzeni (én meg közben már mentem volna haza).

Aztán kitalálta a hölgy, hogy akkor ezt a 16 km-et egészítsük ki a futópályán még 5 km-el, és akkor meglesz egy félmaraton. OK. Bennem is van tartás, ha ő bírja én is.

Aztán futás közben kitalálta Kata, hogy ha már pályán futunk, miért nem sprintelünk körönként egy 100 métert? Én mondtam neki, hogy azért nem, mert az 5 km-es váltottiramú edzés az nekem egy külön edzésnapot szokott kitenni. De ha ő bírja, akkor én is bírom :-).

No, akkor végig sprintelgettük az 5 km-et is. Én már teljesen kivoltam. Mire Kata megjegyezte, hogy ő olyan friss, szívesen korizna egyet, mert amúgy is bent van a kocsijába a kerekes cipője.

No, ez volt az a pont, ahol feladtam férfiúi büszkeségemet és mondtam neki, hogy lehet, de azt már egyedül csinálja :-). Hát ment is vagy még egy 10 km-t mire megunta. Gyanítom túl sokat pihent előtte és túl sok volt a Túró Rudi reggelire :-).

Összes futás: 53 km

No, erre akkor még tegyünk egy lapáttal :-).

Múlt héten...

Hétfő: pihi

Kedd: reggel kondi, délután Tamás szól, hogy nem tudott edzeni a hétvégén és már vagy 4 napja nem futott! Szóval menjünk fussunk körbe a Desedát (17 km, 250 m szint). Mondom neki, hogy ezt most a hátam közepére sem. De hát én sem a normális agyamról vagyok híres, szal mondom neki jöjjön, oszt meglássuk.

Aztán jött és körbefutottuk (1:40 körüli idővel).

Szerda: reggel kondi (muszáj ez a sok kondi, mert Mackó azt mondta, csak ez látszik meg rajtam :-) ), este néptánc természetesen. 1,5 óra somogyi. Már kezd egész jól menni ;-).

Csütörtök: reggel kondi, este megint csak Tamás zaklat, hogy olyan futhatnékja van, ugyan menjünk megint körbe a Desedán. Mondom, csak tegnapelőtt volt, hogy utoljára futottunk. Nem baj.

Tamás este jött. Körbefutottuk a Desedát (17 km, 250 m szint)

Péntek: pihi!

Szombat: 9. Sri Chinmoy maraton Pécs. No erről majd bővebben. 42 km.

Vasárnap: pihi.

Összes futás a héten: 76 km.

Szóval látjátok szümtükkel feleim, így edzem én a jövő évi Ironman-ra :-). Gondolom ez az iram majd idővel lassul, mert már most is kissé fáradt vagyok, de nem adom fel.

Merjünk nagyot gondolni: 2012 Ironman :-D

No, Dübörgés és Rock 'n' Roll!

Sárpentele 15 - Széchenyi Zsigmond emlékúra

Reggel 8-kor Bettivel és a kis Lénával landoltunk a Piac téren, épp összefutva a rohanó Macival, aki még a biciklis távot is teljesíteni készült. Nevezés, majd indulás a kellemes reggelen, végig a városon, első pontként, a Hosszúsétatéren lévő Aquamobilig. A feladatot megoldva a Sóstói tanösvény felé gyalogoltunk, Léna nagyon jól érezte magát Betti hátán a hordozóban. Az idő nagyon kellemes volt, később teljesen nyári meleg is lett. A tanösvényen tavaly is eltévedtem egy kicsit, ez idén is így volt. A tanösvény egyik táblájánál volt feladatunk, fotóztam is egy keveset, aztán az igazi Ellenőrző pontnál Pintér Józsi fogadott bennünket. Itt megálltunk picit enni, inni, és nézelődni. Szerintem kevesen ismerik a városban ezt a tanösvényt, pedig nagyon jó kis hely, kiváló kocogásra, biciklizésre, sétára egyaránt.

A hátsó végen értünk ki, aztán Maroshegy sarkán átvágva hamarosan az Úrhidai úton ballagtunk a tűző napon. Pentele előtt beért minket Maci, ő már a biciklijével a második túráját teljesítette. Mentünk egy kört a Pentelei parkerdőben, megoldottuk a feladatot, aztán átmenve az úton, hamarosan beértünk a célba, a Széchenyi emlékkőhöz.

Oklevél, kitűző átvétele, köszönetmondás efemm-éknek, zsíros kenyér, lekváros kenyér, szódavíz, és pici pihi. Főleg Betti hátát kellett pihentetni, a babacipelés azért nem könnyű. Közben elkezdődött a természetbarát találkozó, sok turista és gyerekes család jött össze.

Széchenyi Zsigmondné, mint minden évben most is megtisztelte a túrázókat jelenlétével. Széchenyiről kiváló leírást találhattunk az itinerben, efemm nagyszerűen leírta a látványosságokat, de hogy ti, kedves bébielefántok, és kedves olvasók megtudjátok, rövidítve lemásolom nektek.

Aquamobil: 1998 az Óceánok Éve volt, a portugáliai világkiállításra készült, a magyar pavilonba. Látványos fa szerkezet, vödör vízek hajtják a malomkereket. A tíz leglátványosabb tárgy volt, aki még nem látta, nézze meg, érdemes.

Sóstó tanösvény: 1473-ig vezethető vissza írásos emléke, a tó alkálisót tartalmaz, gyógyhatású volt. A 19. század közepép elindult a környék parkosítása, a háború előtt a környék közkedvelt fürdő és kirándulóhely volt, stranddal, vendéglővel. A tavat tápláló források szénsavas vizet adtak. Később elhanyagolták a területet, szennyvízbefogadóként is működött, a források pedig elapadtak. 2003. óta védettséget élvez, déli része a homokbánya, védett orchideák, védett maradark területe. A tanösvény 2001-2003. között épült.

Pentelei parkerdő: régen a sárpentelei kastély parkja volt, a kastélyt sajnos lebontották. 20 állomásos erdei tornapálya van itt, tűzrakóhely, padok, esőbeálló, a városiak kedvelt kocogóhelye. A piros plusz mentén jutunk el a Széchenyi emlékkőhöz.

Széchenyi Zsigmond: Nagyváradon született 1898-ban. Gyermekkorát a család sárpentelei kastélyában töltötte, majd sokfelé, külföldön tanult.  A család kőröshegyi birtokán gazdálkodott, nagy álma volt távoli tájak felfedezése. 1927-ben indult első Afrikai expedíciójára, aztán még később többre is. Afrikai nagyvadjainak trófeagyűjteményét sajnos a világháborúban elpusztult kastélyban őrizte. Több könyvet írt utazásairól, a háború után meghurcolták, kitelepítették, majd a Nemzeti Múzeum munkatársa lett. 1967-ben hunyt el.

A túra kellemes volt, az itiner kiváló, az ellátás jó, főleg hogy 200 ft volt a nevezés. A végén visszagyalogoltunk, én a Piac térig, így a 13,5 km-es távot még megtoldottam egy ötössel.

7 Mérföldes tekergés

Húsvét hétfőn Macival és Csillával Kisgyónban túráztunk. A kellemes hétmérföldes túrát utoljára rendezték. Maci a hosszú távra nevezett, hamarosan el is tűnt, mi Csillával még ráértünk, a rövid távra jöttünk kirándulni. 7 mérföld, azaz 11,9 km volt a táv, a szép Kisgyóni környezetben. Tanakodtunk, hogy vajon vigyünk -e esőkabátot, majd Pintér Józsi jóslatát elhittük, és vittünk. És lőn, esett is hamarosan. Már az első km-nél felkerült ránk a kabát, az égiek jól meglocsoltak bennünket. Az Erdei Szentélynél ásványvizet kaptunk, aztán fel tovább a Károly-lakig. Erős volt az emelkedő, Csilla le, lemaradozott, de aztán vette az akadályt. A Hárs-hegy aljáig a kék háromszög volt még a jelzésünk, itt volt a második Ep. Csokitojásokat kaptunk, és tovább indultunk, most már rátérve a piros jelzésre. Innen már ismerős volt az út teljesen, mivel múlt héten a vártúrán erre jöttünk. Medvehagymák övezte úton haladtunk, már éppen virágzásnak kezdtek indulni. Szép látvány, és kellemes fokhagyma illat az esőben. A hagymalevelek olyan nagyok voltak, és úgy összeborultak, hogy a cipőnk is beázott tőle.

Hamarosan elértük a Hamuházat, kis kitérővel pedig a Csikling várat is. Az Ep is itt volt, a lányok bent ültek a kocsiban az eső miatt. Most éppen elállt az eső, a teljesen átázott piros esőkabátom itt landolt a kukában. Megszolgálta az árát, de már nem véd semmi ellen. Hamarosan kisütött a nap, és megszáradt a ruhánk is. Lejtőnek lefele végig a Tűzköves árok mentén gyalogoltunk a kéken, azért is örültem a rövid távnak, mert ez idáig kimaradt, csak a hosszabb távokon voltam, ami a szépséges Burok-völgyön halad. Ez is nagyon szép, foltokban zöld a medvehagymától. Több kidőlt fát kellett kerülgetni, néha átmászni, így még izgalmasabb lett a túra. Ismét visszaértünk az Erdei Szentélyhez, megkaptuk a lepkés pecsétet, aztán megint piros jelzésen jutottunk el a Bányász emlékhez.

A szebb napokat látott helyről eszembe jutott gyerekkorom, a szocializmus, amint bőszen énekeltünk minden pártünnepen, kiöltözve, jó kis mulatságok voltak, nekem kellemes emlék. Itt fájó a pusztulás látványa, a rozsdás lámpaoszlopok, a gazos, kitakarítatlan emlékhely. Jó lenne, ha valamelyik túrista szakosztály Kisgyónnal együtt ezt a helyet is felkarolná, megszépítené! Ami volt elmúlt, a múltunk pedig a történelmünk, amit meg kellene még mutatni az utókornak. Csillának előadást tartottam a szocializmusról, ő, aki a rendszerváltás után született, már tényleg történelemként hallgatja.

Nemsokára beértünk a célba, ismét szakadni kezdett az eső, de mi már tető alatt fogyasztottuk el medvehagymás zsíroskenyerünket. Szörp is volt, és persze kitűző, oklevél, a már megszokott idézettel.

Tarnai Ferinek külön köszönet a jó szervezésért, és a szép túráért.

Nyerges 20

Április 23-án Macival, Balázzsal és Tatai Lacival a Nyerges túrára indultunk. Maci a hosszabb, mi a rövidebb távot választottuk. Már a rajtnál megmutatkozott, hogy a jó idő kicsalta az embereket a természetbe, hosszú sorok kígyóztak a rajtnál.

A horgásztavaknál lévő Sport büfétől rajtoltunk, majd hamarosan már egy forrást fotóztam. Kicsit kavicsos úton nagy szélben gyalogoltunk Mogyorósbányáig, ami egy nagyon szép kis falu, egy völgyben, a hegyek ölelésében. Fotóztunk, majd a kék túra pecsételő helyén megálltunk egy picit, aztán átvágva a falun, fölfele indultunk az erdőben, a Mogyorósi Kőszikla felé. Ez volt az első ellenőrzőpont. Ide tartva fehérvári túrázókkal találkoztunk, kicsi a világ. Jól elbeszélgettünk, és együtt csodáltuk meg a kilátást a hegytetőről. Nagyon szép volt a panoráma, még az Esztergomi bazilikát is látni lehetett, a Dunát, és a környező hegyeket. Készültek fotók is, remélem sikerül felrakni a tárba.

Az erdőből kiálló sziklák különösen szép látványt nyújtottak. Az ellenőrző pont után völgynek haladtunk tovább, nemsokára beérve Péliföldszentkeresztre. Gyönyörű templomát, és a szalézi rend házát megkerülve elértük a második ellenőrzőpontot, ahol szép környezetben, fedett helyen kaptuk a zsíros kenyeret és ásványvizet.

Péliföldszentkereszt híres műemlék barokk templomáról, melyet 1735-ben építtetett Eszterházy Imre hercegprímás, ő nyilvánította búcsújáró helynek. Az 1700-as években már állt itt egy kolostor, először a nazarénusok, majd a pálosok, és 1913-tól a szaléziak kapják meg. A kolostor körül szép kálvária van, mi is megnéztük, és barlang, valamint szentkút. Nagyon szép kirándulóhely, ápolt, gondozott a rendház környéke, érdemes ide kiruccanni.

Szalézi rend: olasz gimnazista növendékek, tanáraik, nevelőik költöztek ide, majd teológusképző, zarándokház lett a kolostorépület. Az 1950-es években államosították, vájárképző, fogház, később pedig a tsz vadászháza lett. A szalézi rend 1992-ben visszakapta, azóta a fejlődés folyamatos, a környezet pedig rendkívül gondozott. A rendet Don Bosco (a róla elnevezett túra itt ér véget) olasz katolikus pap alapította, aki apa nélkül nőtt fel, és a helyi pap tanítgatta. Teológiát végzett, Torinóban szentelték pappá. Életét a szegény sorsú gyermekek nevelésének tanításának szentelte.

A rendház mellett elhaladva a Szentkút mellett haladtunk el, immár a Dunántúli kéken. A forrásokban kezet mostunk, ittunk, és méy szakadék mellett gyalogoltunk az Öreg-kő pihenőig. Itt a hegyoldalban több barlang is van, mi most nem kerestük fel őket. Megettük az EP-n kapott nápolyikat, és leereszkedtünk Bajótra.

Mindjárt a templomhoz értünk, melynek helyén egykor egy kis vár állt, a falu már az őskorban is lakott hely volt. Tatatiék tettek egy kis kitérőt, mi pedig Tibivel és Margarétával úgy elbeszélgettük az időt, hogy túlmentünk a kereszteződésen. Jelzem, a téma Széchenyi özvegye volt, megért bőven egy kis kitérőt. (Vele ma találkoztam a Széchenyi Zsigmond emléktúrán, de arról majd később) Visszatérve a helyes útra felbaktattunk a Magyar hegyre. Itt már erősen tűzött a nap, a pulcsik rég lekerültek mindenkiről. Nyári meleg volt, és az egyszemélyes ösvényre visszanézve csak úgy kígyózott a túrázók sora. A pontnál megláttam Tataiékat, akik bőszen siettek "utánam", pedig hátuk mögött voltam még. Kis kocogással utolértem őket, és a szőlőskertek, pincék közé már együtt érkeztünk be.

Húsvét eleje lévén és a jó idő miatt az emberek kint ültek a pincék előtt, falatoztak, borozgattak, miközben nyíltak mindenütt a virágok, zöldellt a fű, igazán jó kedvre derült az ember fia. Hamarosan átkeltünk az országúton, majd beértünk a horgásztavakhoz. Hatalmas halak voltak a tóban, kis házikók stégek sokasodtak a tavak körül. Jó kis horgászhely, kellemes látvány a dombok alján.

Beérve a célba, kaptunk csokitojást, virslit, és persze a jól megérdemelt kitűzőt és oklevelet. Maci is beért, együtt fogyasztottuk el az ebédünket. Mi még Tataiékkal elhatároztuk, hogy adunk vért, mivel láttuk, hogy reggel kitelepült ide a véradókamion. Sajnálatunkra, már nem lehetett adni, csak két óráig volt lehetőség. Kár, hogy így szervezték, mivel még egy csomó ember ezután érkezett csak be.  Így elköszöntünk a Tatabányai ismerősöktől, és hazaindultunk. Útközben még tettünk egy kitérőt, és megnéztük a bajnai kastélyt.

Bajna híres kastélya a Sándor-Metternich kastély. A falu írott történeme a 11. századig vezethető vissza, hírét azonban Sándor Móricnak, az "Ördöglovas"-nak köszönheti. Ő építtette szerelmének a hírhedt kancellár lányának, Metternich Leontinának 1720 körül. A klasszicista kastély Hild József tervei alapján készült el, jelenleg éppen felújítják, látogatni sajnos nem lehet. Egyik fele már kész, és nagyon szép, remélem a többi része is elkészül. Sándor Móric híres és őrült lovas volt, átugratta a 7 m-es bajnai árkot lovával, a Bécs - Budapest távolságot pedig 31 óra alatt tette meg lovon. Pozsonynál, Budapestnél egyaránt átkelt a zajló Duna jegén, nemegyszer a lépcsőkön lovagolt fel ha meghívták valahova.  Egyszer fogadásból a kastély erkélyéről is leugratott lovával (most megnéztük, magasan van az erkély) ő túlélte, a ló azonban nem.

Ajánlom a túrát is mindenkinek, jó szervezés, szép útvonal, és ajánlom kirándulóhelyként is felkeresni. Számomra ismeretlen, felfedezetlen táj volt.

A túra nagyon tetszett, az ellátás, itiner térkép, jó volt, a látnivalókról ugyan nem írtak, de én most bepótoltam.

Indul a szezon

Itt a tavasz, végre napsütésre ébredünk. Már tegnap elővettem a bicajomat, igaz még nem volt közlekedhető állapotban, de megígértem neki, hogy holnap (azaz ma) ráülök. Mára Tamás leszervizeltette, ami tulajdonképpen abból állt, hogy fel kellett pumpálni a kerekemet. Nem tudom az utolsó szervizen mit csináltak vele, de gyakorlatilag mindkét keréken másmilyen szelep van, és az otthoni pumpám egyikbe sem illett. Így tegnap vissza is vittem a pincébe, de mivel mára teljes harci díszben várt, felpumpálva, felnyergelve, kénytelen voltam a neki tett ígéretemet betartani.

Szóval ma reggel tekertem. Harisnyában, kissortban, kisdzsekiben. Sanos semmiféle férfinép nem integetett és nem füttyögetett, ahogy nyáron szoknyában tekeréskor szokták. Igaz, nem is találkoztam hajnalban szinte senkivel. Viszont erősen lefagyott a fülem és a kezem, mire betekertem kedvenc munkahelyemre.

Tehát csak csínján a tavasszal, reggel 1 fok volt, de mostanra azért szép idő lett, és délután bizonyára élvezni fogom a tekerést.

Ma reggel Maci is ihletett kapott, (már napok óta a Velence tízszer-rel álmodik) és letekert Kápolnásnyékre. Meginterjúvoltam, neki sem volt melege.

A tanulság: edzeni, tekerni kell! Sokat sokhelyen. Invitálok is mindenkit a május 14-i Pétfürdői tavasz nevű túrára, ahol két távot is lehet tekerni, bébielefánt olvasóknak az 50-et javaslom.

Egyébként tegnap volt a biciklis reggeli országszerte, indul a "bam" szezon, meg lehet keresni a honlapot a "Bringázz a munkába" mozgalomhoz. www.bringazzmunkaba.hu (Sokféle nyereménnyel csábítanak mindenkit a biciklizésre)

Csomó vidéki városban lehetett bringásoknak ingyen reggelizni, sajnos Szfvár nem tartozott közéjük. Ennek ellenére ezért akartam tegnap megkezdeni a brigás szezont én is becsületből.

Még Orbán Viktor is kinevezte Garancsi Istvánt a Vidi tulajdonosát miniszterelnöki megbízottnak, hogy fellendítse a hazai túrázást és bringázást. Garancsi maga is sportszerető bicikliző hegymászó fiatalember, reméljük sokat tesz, tehet a bicikliutak fejlesztéséért, és a hazai turizmusért.

Ennek szellemében nyeregbe bébielefántok, és számoljatok be itt, vagy máshol a tekerésekről.

Várnak a várak

A Várnak a várak túrasorozat szombati túrája Várpalota - Bátorkő vára - Csikling vár útvonal volt. Mivel Macival beneveztünk, nem maradhatott ki. Kár is lett volna kihagyni, mert remek napsütéses idő volt, kifejezetten kívánta az időjárás, hogy túrázzunk.

Várpalotán hagytuk a járművet, és miután kivülről sokadszor megcsodáltuk a Thury várat, (sajnos nem lehet bemenni, felújítás alatt áll) a piros jelzésen indultunk a városból kifelé. Mivel nyitva volt a Coop áruház, feltöltöttem friss elemmel a fotómasinámat, és készítettem is sok tavaszi képet. Igyekszem a blogba feltölteni minél előbb. A piros jelzés szépen fel volt festve, térképre nem is nagyon volt szükségünk. Hamarosan elhagytuk az utolsó házakat, és beértünk a Várvölgybe.

Egy klassz kis tanösvény is vezet erre, szép táblákat készítettek hozzá, nagyon sajnáltuk, hogy vandál barmok ledöntöttek néhányat belőle. Az ösvényen több helyen vannak asztalok-padok, lehet pihengetni, eszegetni útközben. A Várvölgy gyönyörű szép völgy, két oldalt magas és még magasabb meredek sziklákkal, csodaszép vadregényes látvány, minden zöldellt, virágok nyíltak, nagyon tetszett. A völgy közepétől medvehagyma virított mindenütt, ezt később a Csikling vár környékén is tömegével láttunk, akit érdekel, még egy-két hétig finom, lehet szedni, itt bőven van, akár kaszálni lehet. Már bimbózik a virága, utána kicsit keserűbb lesz a levél is, és a virága mérgező!

Egyébként fincsi kajákat lehet csinálni a friss medvehagyma levelekből, nagyon jó spenótszerűen megcsinálva, sült tojásba, krumplipürébe, vajas kenyérhez nyersen, vagy tejszínes sonkás tésztához keverve. A legtöbben a pogácsába szeretik tenni, de ajánlom kipróbálni a leírt módokon is. Élettani hatása is remek, az érfalakra, vérnyomásra jó hatással van. No és szép tőle az erdő, az illata pedig erősen fokhagymás.

A Várvölgy végig szép volt, kissé kanyarodva értünk el Bátorkő váráig, ahol meredek sziklafalon épült a vár, és még áll egy fél tornya. Történetét a szervező Nyevrikel Zsolti, külön kinyomtatta, köszönjük neki. A vár alatti padon ismerősök falatoztak, Tatai Laciék, így mi is letelepedtünk melléjük, elfogyasztani a reggeli szendvicsemet.

Felmentünk a várhoz is, megkerestük a kódot, csináltunk fotókat, és tovább indultunk. Picit vissza kellett menni a piros kereszt elágazáshoz, ahonnan folyamatos emelkedővel folytatódott az utunk. Még mindig medvehagymák tömkelege, de a sziklák már alacsonyabbak voltak, aztán felérve a hegytetőre el is fogytak.

Több túristával találkoztunk, gondolom nagy részük ezt a túrát csinálta. Az erdőből hamarosan kiértünk a Tési dombra, kereszteztük az aszfaltos utat, és Királyszállás irányába mentünk tovább, sajnos hosszan aszfalton. Mivel a nap nagyon sütött, melegünk is volt rendesen. Kikerülve Királyszállást farakások mellett gyalogoltunk Hétházpusztáig, onnan sikerült ismét erdőbe bemenni. Mindjárt kellemesebben esett a lábnak, és az árnyék is jól jött. Innen már a kék jelzésen folytattuk utunkat, ráadásul enyhén lejtett, könnyebb volt. Még mindig medvehagyma mezők szegélyezték utunkat, majd az erdei házikó következett, és hamarosan megláttuk a Csikling-vár kiírást. Megtaláltuk Zsoltiékat, minden váras papírunkat lepecsételtettünk, megkaptuk a csokit és a nagyon szép kitűzőt.

Az erdei házikónál lévő padoknál megebédeltünk, sajnos a vizünk elfogyott, de azért kibírtuk hazáig. Visszafele megpróbáltunk a Klára-forrásból vizet szerezni, de nem volt kifolyó, így nem sikerült. A változatosság kedvéért a piroson indultunk el, majd kiérve a kereszteződéshez, az aszfalton folytattuk utunkat ismét a kéken, egészen föl a Tési dombig.

Onnan most a kéken indultunk le tovább Várpalota fele, a Csörget-völgyben. Ez is nagyon szép völgy, ez inkább köves, mint sziklás, és ennek az alja a sziklásabb ami közelebb van Palotához. A másik völgy nedves volt, ez inkább száraz, de mindenképpen romantikus vadregnyes ez is. A Várvölgy szélesebb, a Csörgetvölgy alja keskenyebb. Közelítettünk a 30 km-hez, kezdtek fáradni a lábacskáink, főleg hogy Maci előző nap 6.20-as idővel lenyomta a Gerecse ötvenet is.

A városhoz közeledve szomorúan láttuk, hogy ide hordtak buta emberek egy csomó szemetet, és így nyomorúságos látvány volt a túristaút  környéke. Aztán beértünk a városba, és visszaértünk kiinduló helyünkhöz a másik ágról.

Jólesett a kocsiban lévő innivaló, és jólesett a túra is, szép kirándulóhely, szép környék, Zsoltinak köszönjük a szervezést.

Bakony 50 / Vértesi terepmaraton

A Lepke túra után 1 héttel, duplázni szerettem volna.

1. BAKONY 50

Ehhez az egyik nap a jól ismert Bakony 50 túrát választottam.

Szokás szerint B.Ferivel érkeztem a rajthoz, és szokás szerint rövid nadrágban toltam neki.

Az idő megint igazolt engem, mert dög meleg lett napközben.

Az első szakasz mindig nagyon klassz.

Margit romok, állatkert, Séd-völgy, Csatár-hegyi kápolna.

Állatkertnél megint láttam a tevéket, majd a Csatár hegy lábánál, pont mire odaértünk Ferivel, feltűnt egy fehér Opel. Erzsi és Csilla érkezett mint frissítőállomás. Köszi!

Herendig kocogtunk egy egyenletes tempóban, majd útvonalváltozás miatt, a tavalyihoz hasonlóan egy hosszú emelkedős aszfalton kellett küzdeni.

Feri ellépett, nekem nem volt kedvem futni. No meg gyenge szar voltam ráadásul.

Ismerősöknek a síbalesetre hivatkoztam. Félő ezzel a dumával már nem sokszor takarózhatok:-))

Az ellenőrző pontig szinte zavartalan csendben és nyugalomban tudtam túrázni. Senkivel nem találkoztam.

A ponton szürcsölgettem a teám, mikor Feri is feltűnt. Azt hittem már rég elment, de valahogy egy régi sárga jelen jöttek, és meg talán az új festésen.

Innen kocogtunk, gyalogoltunk, majd mikor elértük a kéket kicsit ellépett tőlem.

Én picit elszomjaztam, eléheztem, de Erzsiék megint a legjobb helyen bukkantak fel Németbánya határában. Ettem, ittam, feltámadtam.

Az utolsó ponton Kata és Vajdaúr érkezett a 25-ös távról. Vajdaúr elfelejtette átvenni a cipőjét, így az utca MTB vagy mi a rák a neve cipőjében tolta neki.  Hát elismerésem.

Persze beugrattam egy kis hegyi etapba, amit megnyert, viszont a bokáján a bőrt áldozta a sikerért..:-))

A vége előtt Feri is megsérült picit, így még utolértem, és végül 6.58-al értem be.

2. VTM

Másnap a Vértesben terveztem egy 48 km-es túrát. Alapvetően egy futóverseny volt, aminek rendezését Csanya és Lupus vállalta magára.

A rajtban találkoztam sok ismerőssel, mind a futók közül, mind a túrázók közül.

Tinca, Rudi, Rushboy, Ferike a Börzsönyben volt egy 95-ös túrán. Kicsit fosi-rotyinak éreztem magam a Bakony 50-el.:-))

No mindegy. A célom a 6.45-ö futószintidőn belüli beérkezés volt.

Nem tudtam, hogy mennyire fog menni az előző nap után, de végül nem volt gond.

Nagyon szeretem a Vértest. Ismertem is az út nagyobbik részét, ráadásul kurva jó volt az ellátás.

Mivel a futók elmentek, a gyalogosok meg még nem jöttek, így minden ponton terül-terülj asztalkám fogadott. Minden volt ami szem-szájnak ingere. Nekem mondjuk a sajt és a kóla segített sokat.

Várgesztesen Ernőék voltak a pontőrök. Régen találkoztunk, jó volt kicsit beszélgetni velük. Persze teletömték a "zsebeimet" minden jóval..:-)

MA nem hiszem, hogy sokat fogytam, mert a következő pontnál B. Feri és Zsu volt a pontőr. Elraktak nekem úgy 8 üveg kólát. A Bakonyban kértem Ferit rakjon már félre egy pohárral ha fogytán lenne a készlet. Kicsit talán túlértelmezte a feladatot..:-))

Nemsokkal utána megeredt az eső. Én imádok esőben futni, ezért megpróbáltam kocogni. Egész jól esett. Az eső is meg a kocogás is. Éreztem ha nem gyalogolok többet hanem megpróbálok kocogni, akkor meglehet a 6.45. Végül nem futóverseny volt nekem. Azért sikerült 6.20 alatt beérnem, ami nekem ma jó volt.

A célban megtapsoltak a teremben lévők, ami igazán felemelő dolog.

Nagyon szuper szervezésű túra volt. Legközelebb szerintem a futóversenyre nevezek..:-))