Már tavaly is voltam ezen a túrán, és akkor is nagyon tetszett. Akkor megfogadtam ha tehetem visszajövök ide. Ráadásul az elsőnek beérő kupát kap, ami elég csábító volt. (Érdekesség, hogy az elsőnek beérő, tehát nem feltétlen a leggyorsabb...tehát korán kelők előnyben:-))
Idén a Plus Maratont is e napra, október 15-re tették át, így kevesebb futóval találkoztam a túrán.
A reggeli rajt után láttam pár emberkét elfutni a rajtnál....nekem nagyon nem akarodzott futni, pedig nagyon tetszett hogy gyakorlatilag 50 m megtétele után már a fák között lehetett menni. nem is volt túl jó kedvem, mert vártam egy visszajelzést a túrával kapcsolatban, amit mint késöbb kiderült megkaptam, csak nem olvastam.
Szóval elég nyögvenyelősen indultam útnak.
A kupáról már az elején letettem, és ennek megfelelően az első Csákányospusztai ellenörzőpontig gyalogoltam.
A pecsét begyűjtése után egy gyönyörű völgybe kerültem....tiszta meseország feelingem volt....vártam mikor ugrik elő valamilyen mesebeli hős...(később ez is megtörtént...lsd. lejjebb:-))
A viszonylag gyors tempónak köszönhetően a gyalogos turistákat magam mögött hagytam, és egyedül találtam megem az erdő közepén. A napsugarak kezdtek beszűrődni a fák között, egy -két madár is megkezdte reggeli csicsergését, és kellemes szél símogatta az arcomat. Valahogy nagyon megnyugtató volt. Önkéntelenül széles vigyor ült ki az arcomra, és úgy döntöttem mostmár itt az idő hogy kicsit megpróbáljak futni.
A táj gyönyörű volt és annyira jók voltak a jelzések (ill. ahol picit is kétséges volt az irány, ott a szervezők tettek ki A4-es lapokat, amin nyíl jelezte a helyes irányt), hogy gyakorlatilag a tájra való rácsodálkozás és a futáson kívül mással nem kellett foglalkoznom.
A második pecsétem megszerzése után a Sárkánylyuk völgyben trappoltam...szerintem nagyon klassz hely, igaz picit többet kellett a lábam elé nézni mint egyébként, mert a talaj azért inkább túrázásra termett nem futásra.
Alig vártam már a Vérteskozmai pontot, ahol megtudtam hogy a reggel látott futó srác 4 percre van csak tőlem. Innen ismertem a terepet, mert több túrában is benne van ez a szakasz. Előjött a versenyszellem belőlem és elkezdtem nyomni.
A Várgesztesi pont után egy emelkedőn megpillantottam az elöttem haladó futót, aki ha jól emlékszem 5-őr volt ezen a túrán.
Innen együtt kocogtunk a cél felé...közben Őt várta a családja így elbúcsúztunk egymástól.
Én elértem a Szarvas-kút nevű ellenörző pontot, ahol megtudtam hogy eddig én vagyok az első 30-as. örömmel nyugtáztam és bevágtam a ponton adott kinder buenot...(mert az én torkosságom nem éri be akármivel:-))
Újra a csákányospusztai pont jött volna, de mielött elértem hirtelen a fennt említett mesebeli lény került elém Tündér formájában.
Teljesen meglepődtem, már nem számítottam rá hogy találkozunk, de csak valami hülyeséget sikerült elmotyognom Neki, közben feltünt a mögöttem futó srác, így sajnos tovább kellett állnom.Már csak 3km volt hátra, amit közösen kocogtunk le a másik futóval. A vége elött begörcsölt a lábam, de ahelyett hogy otthagyott volna a futótárs megállt, belémtömött pár szőlőcukrot és megvárta míg rendbejövök.....lehet ha nem teszi ővé lett volna a kupa...szóval ezutón is köszönöm neki és egy nagy fair play díjat adnék át neki jelképesen..
A túra nagyon klassz volt és iszonyú szép tájakon vezetett az út.
Mivel gyakorlatilag végigloholtam, úgy döntöttem hogy visszaséétálok 5-6 km-et csinálok egy pár fotót, és megvárom az erdő Tündérét. Találtam egy klassz farakást és ott sütgéreztem, élveztem a késői napot ami melegen simogatott még mindig.
Egy fél óra napfürdőzés után, ismerősök tüntek fel...Szandráék voltak...végre.:-))
Láttam a meglepetést az arcán, hogy mit is keresek itt...:-)
Innentől együtt mentünk a célig, egy jót beszélgetve.....a tájat már nem is néztem, hisz negyedszer menetem végig ezen a szakaszon..:-)
Sziasztok Bébielefánt tesók!
Bár mostanában hanyagolom társaságotokat amiért bocsika, de remélem nem tagadtatok ki.
Tudjátok nem vagyok egy nagy felkészülő tipus, általában bizom az erőnlétembem és a "tesók" lelkesítésében. Idén sajnos nem éreztem magamban elég elszántságot, hogy 0 felkészüléssel nekivágjak az őszi futószezonnak. Szóval amig Ti a Maratonra készültetek, és a Félmaratont futottátok Én Bulgáriában süttetem a hasam a Naposparton. Nem akarok mentegetőzni, de bizonyos női rámhatás is volt a háttérben, igérem a következő szezonban jó kiselefánt leszek :-)))
Persze azért mi is túrázgatunk néha egy kicsit, egyik hétvégén a Badacsonyban sétáltunk egy nagyot, Maratoni hétvégén pedig Erdélyben a Királyerdőben, Czárán nyomában fedőnevű túrán vettünk részt. 20 és 40 Km-es táv közül lehetett választani, de mivel a szintkülömbség nagy része a 20-as távra esett inkább a nézelődős túrát választotuk. 890 m szintkülömbség 19.1 km távon, és ez két hegy megmászásából tevődik össze. Egyébként mindenkinek merem ajánlani, egyszerűen gyönyörű volt a Sebes körös völgye a kilátókrol.
Szóval úgy indult a túránk, hogy mivel 9-11 között lehettet elindulni mi 10-re értünk oda magyar idő szerint. A rajtnál felvilágosítottak, hogy 5 perce el kellett volna indulnunk, mivel 11.05 van -Én mondom 10.05 ők hogy 11.05, már majdnem ölre mentünk mikor tájékoztattak, hogy román idő
szerint van az indulás. Végül mivel a 20-as füzet elfogyott 40-es füzettel 11.23-as induló idővel indultunk. 5 perc után utolért minket a 40-es seprü, egy óra múlva a 20-as seprüvel is sikerült megismerkednünk, jól elbeszélgettünk a Nagyváradi sráccal, aztán szerencsére utolértünk egy nagyobb csoportott akik leginkább nézelődni napozni jöttek, innentől már nem mi voltunk az utolsók. Később hozzánk szegődött két kóbor kutya Kriszta nagy örömére, majd egy sziklamászás közben a harmadik is. Egy darabig velünk jöttek, de mikor megtudták hogy a célban bográcsgulyást főznek úgy elporoltak, hogy csak a célban találkoztunk velük jollakottan.
Szerencsére hagytak nekünk is úgyhogy kevésbé éhesen indultunk tovább Kolozsvár felé autóval.
Másnap Kolozsváron sétáltunk egy kicsit, megnéztük a Mátyás Király szoborcsoportot és a Szent Mihály templomot, ettünk egy kis sültgesztenyét aztán hazaindultunk.
Nem tudom megrendezik e jövőre is ezt a túrát, mivel Czárán Gyula halálának 100. évfordulójára rendezték, de szerintem egyszer saját szervezésben is elmehetnénk Erdélybe túrázni.
Laci
Ui.: Mostanában nem kopiztok nekem a túraszervező levelekből, nem igérem hogy el tudunk menni minden túrára, de legalább a lehetőség legyen meg.
végül egy néhány fotó:
Egyrészt van két újabb kép a befutóról:
Másrészt pedig az alábbi kiegészítéseket tenném:
Azt, hogy az első 10 km-en nem történt semmi érdekes, azt azzal tudnám cáfolni, hogy kb 1 kmnél az Andrássyn találkoztunkegyik hivatásos szurkolónkkal Cseresznye személyében, aki tapsorkánnal fogadott bennünket. A másik érdekesség ami az első negyedhez kapcsolódik, az az érdekes tény, hogy a megszokottal ellentétben nem a váltó húzta magával az egyéni futókat a mi esetünkben, hanem fordítva, ami jobban belegondolva kicsit szokatlan :)
Aztán említést erdemelnek még azok a hölgyek, akik kb. 15-18 km között valahol mindenféle tréfás dolgot kiabáltak utánunk, az elefántok és az ormány valami homálos összefüggésben való felemlegetésével. Első meglepetésünkben nem is nagyon tudtunk mit mondani, de aztán ha jól emlékszem valahogyan feltaláltunk magunkat.
Végül pedig ne hagyjuk említés nélkül a Monty Pythont akiktől a nagyszerű " - Én vagyok Brian! -Én is! - Én is és a feleségem is az!" poén származik. Csak azért, nehogy szerzői jogi vita legyen a dologból.
Béke és Maraton Mindenkinek!
A nem mindennapi előkészületek után (szerdán még csak lábújhegyen tudtam járni a múlt hétvégi 70 km-es túrát követően - részletesebben a túráknál). Szombaton összekapta magát a kaposvári különítmény és irány Székesfehérvár, ahol a kosztot és a kvártélyt terveztük aznap estére. A rövid elhelyezkedési zavar után irány a Spagi ház, ahol nem is túl képletesen szólva betegre zabáltuk magunkat. Legalább is a magam részéről ez így állt.
Tamás meg én Macinál aludtunk, ahol a korai kelésre való tekintettel még megnéztük éjjel a Halálos fegyver 3.-at. De éjfél felé már nagyjából aludtunk. Maci korán kelt, mert ment Tatabányára egy cross futásra. Mi úgy 7 óra fele keltünk. A reggeli előkészület a gyomorégésemre való tekintettel a legkisebb helyiség (már úgy értem a beépített szekrény után a lakás második legkisebb helyisége) látogatásából állt. Tamással staféta szerűen váltottuk egymást a plüssmackós betétekkel ellátott toilet ülőkén.
Aztán irány Pest és egy gyors benzinkutas megálló (újabb toilettes frissítés) után rohanás a tett színhelyére. Kicsit későn érkeztünk. Gyorsan átöltöztünk magunkhoz vettük a rajtszámokat, meg a Jocót. Kicsit még csevegtünk, oszt beálltunk a tömegbe, ahol kisvártatva elrajtoltunk.
Az első 10 km-en nem volt nagy érdeklődésre számottevő dolog. Én egyszer megálltam egy aszfalt melletti szederbokornál, de hamar utolértem a többieket. Bettit az első váltóhelyen 13 km-nél búcsúztattuk. Ő volt a váltónk :-). Innen én vittem végig a csippet.
A 13km-es váltó után a Parlament elött
Aztán jöttek a vidám kilóméterek. Fogalmam sincs mitől, de a társaság igen jókedvvel működött. Alkalmi barátokat is szereztünk ezáltal. Úgy 12 km felé észrevettünk két fiatalembert, akik pezsgővel frissítettek! Gratulálunk, gondoltuk, oszt mentünk tovább. A Margit hídra felérve ugyanez a két alak szóba elegyedett velünk, megcsodálták vadi új pólóinkat. Mint megtudtuk akkor már 3 üveg pezsgőn voltak túl. H'jaba no meleg volt. A Margitszigeten láttuk még őket, miután az egyikőjük megfürdött a szökőkútban. Aztán láttuk, hogy 21 km-nél egyikőjük nem bírta tovább a futást. Remélem célba értek, drukkoltunk nekik.
A következő játéknak azt találtuk ki, hogy mindenki buzdítását magunkra vettük :-). Futott elöttünk egy Zsuzsi feliratú polos hölgy. Erre elkezdtek kiabálni, hogy "Hajrá Zsuzsi!". Mi meg kiabáltunk vissza, hogy "Mi is Zsuzsik vagyunk. A Tamás is!" :-). Mi ezt igen viccesnek találtuk. Aztán jött egy "Hajrá Bálint!" kiabálás is. Amire a válaszunk "Mi mind Bálintok vagyunk. És a feleségünk is Bálint" :-))). Hát ezzel is jól elvoltunk.
25 km-ig igazából nem voltak gondok. Csak az alsó rakparton tomboló szembesütő, vakító, égető napfény. Az kissé demoralizáló volt. Az egyik frissítőnél hangosan megjegyeztük (Macitól átvéve), hogy: "Itt valami rendezvény van? Mert ingyen osztogatják a kaját, piát...". Ezen mindenki jót nevetett a környezetünkben.
Olyan 25 km környéke az alsó rakparton a Margít híd után
Innentől én sok minden számottevő dologra nem emlékszem. Utaztunk a magunk tempójában egyre gyérülő beszélgetés közepette. Jocó néha benyögte, hogy: "Fiatalember monnyon valami vicceset.", de ezt nem mindig reagáltuk már le :-). A parlament környékén úgy 35 km-nél kiakadt a térdem, ami nagyon fájt, de aztán elmúlott néhány 10 perc alatt. Addig kicsinyt sántikáltam. A Kossuth tér után az Alkotmány utcai frissítőnél Jocóval mi értünk oda először, mert Tamás lemaradt. Gondolom már nagyon fájt a sarka. Míg mi frissítettünk, láttam Tamás tovább szalad. Gondoltam már ő is fáradt, azért nem várt meg. Én inkább Jocóval maradtam, mert akkor már ő sem nézett ki valami jól. Állítása szerint zsibbadt a keze és örült a sok színes buboréknak, amiket látott.
Gondoltam Tamást vagy utolérjük, vagy megoldja egyedül. Végül is már harmadszor csinálja. Jocó meg mégiscsak másfeledikszer állt rajthoz, segítek neki. Hát most kérek elnézést Jocótól, amiket ott mondtam, de már én sem voltam olyan állapotba, hogy komplett buzdító szövegeket adjak le. Meg mit lehet mondani egy 40 km-t lefutott holtfáradt embernek, hogy miért ne adja fel? Szóval csak nyomtam a dumát, inkább csak az volt a célom vele, hogy rám figyeljen és ne magára, hátha így könnyebben átlendül a holtpontján.
Ha jól gondolom ez már a Nyugati téri híd után (kb. 38 km)
Végül is csak feltünt a Városliget. Kis kacskaringó után pedig a Cél. (Hála és köszönet a szervezőknek, hogy idén ezt a két km-et nem az alsó rakparzon, hanem a Ligetben futtatták le velünk. Sokkal jobban esett így.)
Tamás befut (a jobb szélen)
Aztán kisvártatva jöttünk mi is
Jocó odafordult hozzám és azt mondta: "Hát ha géppisztollyal kergetnek sem csinálom meg még egyszer." Én meg csak ránéztem szomorúan: "Nyugi, jövőre te is itt leszel újból :-)." Erre megfordult egy öregebb úriember, nevetet és azt mondta: "Hát ilyen ez :-), biztos itt leszel. :-)))".
Aztán viszonylag könnyebben regenerálódtunk. Nekem speciel egy enyhe izomláz a combomban oszt annyi.
Nu, alant az 5 km-es részidőink:
Mért km Részidő Teljes idő
0 km 0 0
5km 28' 15" 28' 15"
10 km 28' 34" 56' 50"
15 km 28' 39" 1h 25' 29"
20 km 28' 30" 1h 54' 00"
21 km 1h 59' 59"
25 km 28' 13" 2h 22' 13"
30 km 29' 30" 2h 51' 44"
35 km 30' 46" 3h 22' 30"
40 km 32' 20" 3h 54' 51"
42, 195 km 13' 28" 4h 08' 19"
(Saját mérések)
A képeket a Budapest Sportiroda honlapján találtam. Remélem nem neheztelnek majd meg ránk, hogy idetettem őket (végül is mi vagyunk rajta ;-)).
Hajrá Bébielefántok!
U.I.: Érdekes módon a váltó csapatunk az enyémmel hajszálra megegyező idővel ért be :-).
Nos, megvolt a nagy nap. Most még nem írnék semmit, hadd érlelődjenek a dolgok ;)
Mindenestre elöljáróban annyit, hogy részemről a várakozásoknaál jobban ment a dolog, de azért a végén volt öszecsúszás rendesen és a 4 órás se volt meg (részemről 4:08). Ezúton is hála Vajdaurnak, hogy tartotta bennem a lelket a végén.
Képek:
Hát srácok én kicsit be vok tojva.
Most megyek egy félórácskát kocogni, attól hátha jobban leszek.
Most már tényleg a finisbe értünk. Remélem mindannyian fejben tartjátok, hogy már csak 2-t kell aludni és eljön a mi napunk (Hallgasd az elefánt dübörgést). Ma péntek lévén nem futunk (nem mindha a hét többi napján megerőltettük volna magunkat), viszont este a kaposvári különítmény -kivéve a legifjabbat, neki még túl korai lenne - színház látogatást végez. A felkészülési program egyik utolsó kemény állomása a Marica grófnő című operett előadás megtekintése lesz. Aki azt végigüli annak a maraton meg sem kottyanhat. Mentségünkre szolgáljont, hogy benne van a bérletes előadások között, így aztán nem hagyjuk ki(??). Mivel szombat esti átmeneti szállásunk legutolsó terveink szerint Fehérváron lesz, így a holnap délutáni tésztaparty-t ismételten kihagyjuk. Vajdaúr elmesélése alapján tavaly Jocónak és neki nagyon kemény menet volt elfogyasztani a 6-7 adag tésztát 6-7 adag jégkrémmel kiegészítve. Hősiesen legyűrték. Ma ez már nem is tűnik olyan nagy feladatnak ellentétben azal, hogy holnap Jocónak egyedül kell legyűrnie azt az emberes mennyiséget. Jocó Lélekben veled leszünk! Biztos láttad azt a filmet Paul Newman-el, amiben 50 főt tojást evett meg egyhuzamban.
Akkor vasárnap a Hősök terén.
u.i.: Jocó a rajtszámokat kérlek bízd Ágira, és a rajt 10.00-kor lesz. Köszi!
Sziasztok Bébielefántok!
Már csak 4-et kell aludnunk és eljön a Bébielefántok idei nagy futásának napja (hurrá!). Ami az utolsó előkészületeket illeti. Vajdaúrnak és nekem eléggé behatárolja lehetőségeinket az előző hétvégi teljesítmény-túra néhány nem túl áldásos következménye az utolsó hétre. Én elsősorban hízással foglalatoskodom, Vajdaúr múlt hétvégén szerzett sebeit nyalogatja. Receptem: egyél sokszor sokat és ne mozogj. Azt hiszem jó úton járok. Fent említett bébielefánt receptje: nyalogasd a sebeidet és persze sűrűn használd a Natur Arkanum Sportbalzsamot. Azt hiszem ő is jó úton jár. Azt persze egyikünk sem tudhatja, hogy ezek után sikerül-e a 4 órás álomhatár alá jutnunk 42 km lefutása után. Szerencsére lesz még a tarsolyunkban egy-két titkos fegyver: remélhetőleg Jocó hathatós segítségével (és a pulzusmérő órajel összeakadásával) valamint a Maraton-váltó támogatásával kiegészülve bármi megtörténhet. Az, hogy hogy a bánatos hebrákban lett a maraton-váltó csapat a Bébielefántok-tól eltérő néven benevezve még pontosan nem ismert. Minden esetre vizsgálóbizottság létrehozását fogom kezdeményezni és a vétkesek súlyos büntetését fogom kezdeményezni (idén már nem futhat maratont, vagy részt kell vennie az idei Börzsönyi-vulkántúrán, vagy Kaposvár-kártyájával sűrűn kell látogatnia a kaposvári uszodát, vagy váltóban el kell indulnia jövőre az Ironman versenyen Nagyatádon és a Bécs-Budapest Szupermaratonon). Bárki volt is a felelős kemény év elé fog nézni.
Ami a vasárnapi futást illeti. Minden bébielefánt megjelenését kívánatosnak tartanám akár résztvevőként, akár néző, szurkoló vagy csomagmegőrző minőségben. Aki nem lesz ott, annak minimum dobogós helyet kell elérnie ugyan az nap esedékes Tatabánya 30 teljesítmény-túrán, különben jövőre a Kinizsi 100-as vár rá. Ott pedig nincs irgalom.
További jó síelést mindenkinek!
Versenyt még nem adtunk fel...
...és nem most fogjuk elkezdeni!
RSS