Vértes 50 helyett 30

Szombat reggel 7.15.  Telefon Macitól: késnek. Fuvaros B.Feri. Érkeznek házunk elé: 6.30. Utasok: B.Feri sofőr, Maci elsőutas (jó dumája a hányok hátul) Hátsóutas: Erzsi, és bájospofijú Judit. (Befont hosszú barna copffal)

7 órakor már Gánton voltunk, ahol csatlakozott még Attila barátunk is, hogy a lányoknak legyen férfikísérője az 50 km-es túrán. Mert ugye B.Feri és Maci futni indultak szintén 50 km-re.

Az idő kellemes volt, a társaság elsőosztályú, tehát túra indul.

Kb. 2. km- után éreztem, hogy begörcsöl a bal lábam. Kicsit fájt, de hát a "menni kell" szindróma miatt nem foglalkoztam vele. Egyébként is elvarázsolt a Vértes erdeje, Ati kedvessége, és Judit bohém jókedve. Az első ellenőrzési ponton túljutva megint görcsölni kezdett a lábam, aztán mire a másodikhoz értünk, már nagyon fájt.

Hiába a jó társaság, a szép táj, fájós lábbal nem vigyorog kellően az ember. Ekkortájt érkezett Macitól egy telefon, miszerint neki meg a térde, meg a feje, meg az akármije nem jó, átnevez a 30-ra. Megörültem a gondolatnak, amit már eddig is én is fontolgattam, és megbeszéltük, hogy Kőhányásnál megvár minket.

Addig aztán elsántikáltam, kisebb nagyobb görcsökkel, sőt még egy kedves túrázóhölgy szakszerűen meg is masszírozta a lábam, és megállapította, hogy tényleg behúzta a görcs.

 Na ennyit a lábról, több szóra nem érdemes, igaza lett Vajdaurnak, aki azt mondta nem szabad túlterhelni, mert baj lesz belőle. Kőhányásnál Maci kissé türelmetlenül várt már minket, állítása szerint egy órája (szerintem túlzott) és onnan szétváltak útjaink. Hűséges kísérőnk Ati bekajált a kenyerekből és továbbballagott az 50-es távon. Mi pedig némi frissítő ásványvíz után átnevezve szégyenszemre a 30-as távra elindultunk vissza Gánt felé.

Meg kell mondjam restelltem ezt az átnevezést, de igaz ami igaz, már eredetileg is nagyobb kedvem lett volna a 30-as távú túrához. Szóval innen tovább, jó melegben, sántán, viszont nagyon vidáman. Maci elemében volt, (biztos ő is örült a rövidebb távnak) és jó sok viccel szórakoztatott minket. Persze többnyire - mivel két lányt kellett szórakoztatnia - kétértelmű viccek voltak. :-))

Egy óra előtt beértünk a célba, tehát 6 órán belül voltunk még így is. A lábam addigra már tényleg nagyon fájt, de Judit végig sajnálgatott, és ez sokat segített. Macitól a szokásos biztatás hangzott el, azaz semmi. :-)

Célba érve kissé csalódott voltam, mert az 50-es és 30-as táv kitűzője ugyanolyan volt, tehát még jobb is hogy nem mentünk többet. Én ugyan kezdő túrázó vagyok, de a célban eddig mindig adtak valami kaját, itt második csalódásként ért, hogy nem adtak semmit. Még egy pohár vizet sem.

Viszont útbaigazítottak, merre találjuk a kocsmát. Ott aztán be is vágtunk egy pofa sört Judittal, Maci a szokásos fél liternyi hideg kóláját, kaptunk egy fánkot a kocsmárostól, és vártuk B.Ferit, aki lassacskán ugyan, de megérkezett az 50-es távról. (Fene jól bírja ezt a futást ez a fiú)

Kis punnyadás, beszélgetés után visszaindultunk Fehérvárra. Összességében jó kis nap volt, főleg hogy délután a túrát megfejeltük még egy jó kis kézimeccsel (Naná, hogy a Cornexi nyert) meg egy fincsi fagyizással.

Vasárnap még elmentem egy gyenge 50 km-es Somló-kerülő bicajtúrára, de most aztán pihentetem a lábam a félmaratonig.  Hétvégén úgyis Nagyatád, a szurkoláshoz meg nem kell láb. Aztán majd áztatom a fini tengervízben. :-)

Egyébként - hála a sógoroktól kapott jó kis izomlazító balzsamnak, meg a masszőrnek - már nem fáj.

A túra képeit http://fotoalbum.hungarotel.hu/kertiati2007/1398#2 szokásos helyen nézhetitek meg, hála Attilának.