Ha szombat, akkor túra

Szokásos szombati túránkra indultunk reggel 6.15-kor Macival. Csabdi 30 km megtétele volt a tét, nem tűnt túl nehéz feladatnak. Maci különböző Bécs-Budapestre tartó srácokkal megbeszélte, hogy jönnek, futnak, és rákészülnek közösen a megmérettetésre.

Nos, mi előbb érkeztünk, Pesti barátunk, Attila már várt ránk. Elindultunk hát hármasban, 7 után 20 perccel. Kissé hűvös volt az idő, ezért én pulcsit is vettem fel, amit az első dombon le is dobtam magamról. Én már az elején mindig elfáradok, most is így volt. Alig tudtam felvenni a srácokkal a tempót. Elkerültünk egy hangoskodó társaságot, zavar ha mások beszélnek. Igazából azt szeretem ha én beszélhetek, és van hallgatóságom. Ezért örültem Atinak, mert Maci csak távolból szokta hallgatni, ha éppen mondok neki valamit. (Lehet, hogy ezért megy mindig előttem pár méterrel?)

 Az út eleje nem volt túl látványos, (meg a többi része sem) birkatanyák, birkacsordák, birkaszar, stb. mellett baktattunk, jó kis köves talajon. Pici lejtő, pici domb, aztán egyszer csak hangos füttyögéssel utolértek bennünket Maci futópajtásai. Nem mondhatnám, hogy Maci nagyon örült, hogy máris futhat. Még a Somlyó hegy előtt voltunk.. Ők el, mi tovább, most már kényelmes tempóban. A hegy a Mecseki túrám után nekem csak enyhe domb volt, örültem is neki. Most éppen nem vágytam megerőltető dolgokra. Pici csoki és ásványvíz, aztán tovább, de már erdőben.

Egy gazosabb egyszemélyes résznél utolért bennünket B.Feri, aki szintén futással teljesítette a távot. El akartuk hozni magunkkal reggel, de minden jó szándékunk ellenére elaludt. Némi csevely (mindig örülök a jó pasiknak) aztán ő elfutott, nagy kedvet csinálva nekem is a futáshoz.

Mivel megfelelő volt a terep, rávettem Attilát, hogy kocogjunk mi is egy kicsit. Aztán ezt még, hogy javítsunk a cammogós tempónkon, többször megismételtettem vele. Nem volt mit tennie, megígérte, hogy velem jön. Hát kocogott zsákostól mellettem, főleg a lejtőkön. Na ne gondoljon senki hosszú távokra, épp csak egy kicsit, ami jól esett. R

észletesen nem emlékszem az útvonalra, de volt benne egy kellemes szilapartos patakmeder, néhán helyes sziklával, itt képek is készültek, természetesen Attila képtárában láthatóak. http://fotoalbum.hungarotel.hu/kertiati2007/1347#2 (Remélem jól másoltam ide)

Közben faluszéleken mentünk, köves utak váltották egymást aszfalttal, meg réttel, nem mondhatnám, hogy élveztem a tájat. Egy része ugyanaz mint a Kinizsi 100-é, ezt Ati barátom pontosan tudta, hiszen ő már megjárta. Próbált nekem is kedvet csinálni hozzá, de még egyenlőre nem sikerült.

Na elballagtunk úgy 22-23 km-ig kb. akkor beértünk Szárra, ahol a kocsmában volt a pecsételőhely. Csak egy aláírást kaptunk, nem volt semmiféle gyereknyomda. Egy hideg kóla után folytattuk utunkat, a leírás szerint már csak 5 km. Ettől eléggé vidám lettem, és átszeltük alulról már másodszor az M1 autópályát, aztán fel a dombra, kis kocogás, megint kis kocogás, és már el is értük a fenyőerdőt, ahonnan már csak lefele kellett menni. Nem akartam 5 óránál hosszabb időt, hát a lejtőn is lekocogtunk.

 Ez a rész e volt a legszebb a túrának, szép kilátás a dombról, csodahelyes kisfenyőfák, egy templomrom, és már be is értünk a célba. Maci integetett kólája mellől, és nagylelkűen nekünk is hozott egyet. :-)

Ő sem ért be nagyon gyorsan, mint kiderült az utolsó km-eken már nem volt kedve futni. (Ez úgy már reggel látszott a fején egyébként.) Az időnk 4.50 lett, az összes szint talán 6-7oo méter lehetett.

A többi a szokásos: oklevél, kitűző (két szín is választható volt, én a piros mellett döntöttem) zsíros kenyér, aztán elköszöntünk Attilától, és irány haza.

Azt kihagytam az elején, hogy reggelire jó kis házisonka, paradicsom, és barna kenyérke volt a kosárkámban, amit még útközben jól befaltunk. Szerintem ettől volt az energia bennem. :-))